Magyar Konyha, 1983 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1983-08-01 / 3. szám

Ekkor Jókai kertelés nélkül kimondta: „Kérlek, fogadjátok szeretettel bejelenté­semet. Elvégeztetett köztünk, hogy egybe­kelünk.” Nagy éljenzés követte szavait, mindenki felugrott a helyéről, hogy megszorongassa az ifjú jegyesek kezét. Egyedül Petőfi ma­radt ülve. Olyasvalamit dünnyögött maga elé, hogy „nem fog ez sokáig tartani!”. Amiben alaposan tévedett — Jókai vagy negyven esztendeig élt azontúl hitvesével, igen nagy boldogságban. A NAGY KIBÉKÜLÉS Petőfi ezt már sajnos nem láthatta . . . ám Jókay mama idővel megenyhült, látva fia s menye boldog házaséletét. Móric és Róza komáromi látogatása alkalmával békét kötött menyével, majd maga is felkerekedett, hogy felkeresse a fiatalokat a Svábhegyen. Ez a látogatás azonban már nem Róza asszony házikójában tör­tént, hanem abban a villában, amelyet első nagy sikerű regényeinek, az Egy ma­gyar nábobnak és a Kárpáthy Zoltánnak kétezer forintos honoráriumából vásárolt Jókai. Ide érkezett (a mai szabadság-hegyi Költő utcába) egy szép napon Jókay mama, unokája Váli Mari társaságában, aki ekkép­pen jegyezte fel naplójában érkezésüket: „Belekerült ötnegyed órába — írja — míg folytonosan szépen ápolt szőlők közt kanyargó és sok helyen bizony elég mere­dek és vízmosásos úton feljutottunk a fák­tól árnyékolt, füstölgő kéményű kis ház elé. Egy új ültetésű, kis hársfákkal szegélyezett széles úton odahajtottunk a nyaraló kony­haajtajához, hol Móric bátyám örömmel szedett le bennünket a kocsiról. Majd mel­lette termett Róza néni is, ki könyökig feltűrt ujjával, hullámos fekete haján hát­rakötött, fehérbabos piros selyemkendő­­vel, gyönyörű jelenség volt. . . Sietve tö­rölte le kezeit, hogy kezet foghasson, mert bizony éppen egy liba bontásán fá­radozva találtuk az ünnepelt színésznőt. — Olyan bolondos a szakácsnőm — ma­gyarázta működésének okát — hogy mi­vel ő nevelte a libát, semmi áron sem akar­ta megtömni, sem megölni; még a felbon­tásánál is sírva fakadt, mikor a majorosné kezére adta. Nekem kellett megkönyörül­nöm rajta, hogy délre pecsenye nélkül ne maradjunk! Jöjjenek ide, anyámék is, az eperfa alá! Mindjárt készen leszek ám már! Nagymamám kedvteléssel nézte menyét, kinek kezében jól állt a munka. Két deszkapad volt az eperfa alatti malomkő asztal mellett, arra települtünk le mindnyájan, természetesen Móric bá­tyám is, míg Róza néni átadhatta a meg­tisztított libát a szakácsnőnek.” A látogatás remek ebéddel folytatódott, délután pedig Egressy Gábor, Tóth József és ifj. Lendvay Márton köszöntöttek be, akik „gyalog jöttek fel a hegyre, egy csésze jó kávéra, puha kalácsra, mit Róza néni, szinte igen finom foszlófát tudott dagasz­tani . . . Kedves nagymamám pedig azt kérte ozsonna idejekor, hogy hadd k­óstolja ő most meg azt a híres, jó svábhegyi tejet, forralatlan állapotban. Mire Róza néni mindjárt hozott sajátkezűleg egy nagy köcsög tejet, melyből midőn egy pohár­kával megivott, nagymama elismerte, hogy ilyen pompás ízűt valóban nem élvezett még.”. Mondani sem kell talán, hogy ezek után a svábhegyi látogatás a teljes, végleges megbékélés jegyében végződött. Özvegy Jókayné nagyasszony azzal a nyugodt tu­dattal tért haza Komáromba, hogy menye nemcsak a színpadon ragyog , hanem a tűzhely mellett is jeleskedik, s igencsak jól tartja az ő kedves Maricát. Odaállt a tűzhely mellé, hogy savanyú levest vagy kolozsvári káposztát főzzön saját liliomkezével.

Next