Magyar közlöny, 2007. július (85-102. szám)

2007-07-01 / 85. szám

6326 7. §" A miniszter a Kormány működésével kapcsolatban a) közreműködik a Kormány munkatervi javaslatának elkészítésében és végrehajtásának ellenőrzésében; b) közreműködik a Kormány társadalmi-gazdasági stratégiájának kialakításában; az érintett minisztériumok stratégiai elemző-tervező szerveivel együttműködve fo­lyamatosan vizsgálja a társadalmi-gazdasági helyzet ala­kulását, részt vesz a költségvetés koncepcionális előkészí­tésében, a nemzetgazdasági jelentőségű döntési javaslatok kidolgozásában; c) részt vesz a kormányzati döntések előkészítésében, közreműködik a döntési javaslatok kidolgozásában; d) véleményt nyilvánít a kormány-előterjesztések és jelentések (a továbbiakban együtt: előterjesztés), valamint a miniszteri rendeletek tervezetéről; e) a kormányprogram megvalósításának stratégiai irá­nyításával összefüggésben közreműködik a közigazgatási egyeztetések során tett észrevételek értékelésében és egyeztetésében, a költségvetési és egyéb igények rangso­rolásában, a minisztériumok közötti véleményeltérések feloldásában, a döntések várható következményeinek elemzésében. Szükség esetén jogszabályi változtatásokat, egyéb döntések és intézkedések meghozatalát - vita vagy véleményeltérés esetén - miniszteri szintű egyeztetést kezdeményez; f) vizsgálja, hogy a benyújtott előterjesztések megfelel­nek-e a Kormány ügyrendjében meghatározott tartalmi és formai követelményeknek, és a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel össze­hangoltan gondoskodik ezek érvényesítéséről; g) működteti a szakmapolitikai egyeztetést és ellátja a kormányüléssel kapcsolatos szervezési feladatokat; h) a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter javaslatainak figyelembevételével elkészíti a kormányülések napirendi javaslatát; i) a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködve írásba foglalja és aláírásra előkészíti a Kormány döntéseit; j) gondoskodik a kormányülések dokumentálásáról és a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködve a kormányülés össze­foglalójának elkészítéséről; a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter szignálá­sát követően aláírja az összefoglalót; k) gondoskodik a Kormány döntéseinek kihirdetéséről, közzétételéről, illetőleg az érdekeltekhez való eljuttatá­sáról; l) nyilvántartja a Kormány rendeleteit és határozatait; m) a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködve kidolgozza a Kormány működésével kapcsolatos, illetőleg a kormány­zati struktúra és munkamegosztás továbbfejlesztésére irá­nyuló javaslatokat; n) a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködve előkészíti a Kor­mány működésével kapcsolatos ügyrendi szabályokat, alá­írásra felterjeszti a miniszterek feladat- és hatásköri jegy­zékét tartalmazó jogszabályokat; o) biztosítja a kormányzati iratkezelés személyi, tárgyi és informatikai feltételeit. 8­§ A miniszter a Hivatal közreműködésével ellátja a hatá­ron túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati feladato­kat, koordinálja a minisztériumok és a központi államigaz­gatási szervek ezzel összefüggő tevékenységét, valamint előkészíti a határon túli magyarokra vonatkozó jogszabá­lyokat. A miniszter a Hivatal közreműködésével ellátja a ma­gyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos állami feladatokat, koordinálja a minisztériumok és a köz­ponti államigazgatási szervek ezzel összefüggő tevékeny­ségét, előkészíti a nemzeti és etnikai kisebbségek helyze­tével és jogaival összefüggő jogszabályokat. 10. § A miniszter a Hivatal útján végzi a) a Kormány, a miniszterelnök, a kormánybiztosok és a Kormány megbízásából tevékenykedő más kormányzati tisztségviselők hatáskörébe tartozó kinevezési, felmentési és egyéb személyügyi előterjesztések, illetőleg okiratok, valamint b) a köztársasági elnök, a Kormány, valamint a minisz­terelnök által adományozható kitüntetésekkel, továbbá a Kormány, illetőleg a miniszterelnök által adományozható egyéb elismerésekkel kapcsolatos előterjesztések előké­szítését. 11­§ A miniszter az Országgyűlés munkájával kapcsolatos kormányzati feladatok keretében a Hivatal útján a) segíti a miniszterelnök országgyűlési tevékenységét; b) közreműködik a Kormány törvényalkotási program­jának kidolgozásában; c) a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter közreműködésével ellátja az országgyűlési ülésszakok előkészítésével összefüggő kormányzati teendőket; ennek keretében javaslatot tesz a 9.§ MAGYAR KÖZLÖNY 2007/85. szám

Next