Magyar közlöny, 2008. június (83-96. szám)
2008-06-03 / 83. szám
2008/83. szám MAGYAR KÖZLÖNY (5) A kérelmet alaki és tartalmi szempontból a hegybíró megvizsgálja és véleményezi az alábbi szempontok alapján: a) a kérelemben szereplő fajták az adott termőhelyen telepíthetők-e; b) a telepítésre tervezett terület ökológiai szempontból alkalmas-e szőlőművelésre; c) a telepítés megfelel-e a hegyközségi rendtartásnak; d) a kérelem egyebekben teljes-e, illetve tartalmazza-e a (4) bekezdés szerinti összes szükséges mellékletet. (6) A kérelmet a hegybíró a véleményével együtt a kézhezvételtől számított nyolc napon belül megküldi az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága (a továbbiakban: MVH PKI) részére. (7) Csemegeszőlő és arany ültetvény telepítése, valamint pótlás vagy fajtaváltás esetén a telepítésre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a (4) bekezdés d) pontjában előírtakat nem kell alkalmazni.” 4 § Az R. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „5. § (1) Az MVH a kérelmekben megjelölt területeket a döntés meghozatala előtt, illetve azt követően is ellenőrizheti. A jogszabályi előírásoknak megfelelő kérelmet az MVH PKI határozatával engedélyezi. A telepítést engedélyező határozat az ingatlan határától meghatározott ültetési távolságot ír elő, amely nem lehet kevesebb, mint a sortávolság fele. (2) Ha az MVH az engedélyezési eljárással összefüggő helyszíni ellenőrzése során megállapítja, hogy a műveletet az engedély megadását megelőzően már elvégezték, de egyéb tekintetben a benyújtott kérelem és az elvégzett telepítés, illetve kivágás a jogszabályokban előírt követelményeknek megfelel, úgy az engedély megadása mellett a kérelmezőt a Btv. 43/C. §-a szerinti mulasztási bírság megfizetésére kötelezi. (3) Az engedélynek tartalmaznia kell annak érvényességi idejét, amely legfeljebb három év lehet. (4) El kell utasítani a kérelmet, ha a tervezett művelet egyébként nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az illetékes hegyközségi rendtartás előírásainak.” 5 § Az R. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „6. § (1) Az érvényes telepítési vagy kivágási engedéllyel rendelkező ügyfél telepítés esetén a telepítés befejezésének tényét, kivágás esetén pedig annak megtörténtét a művelet befejezésétől számított tizenöt napon belül köteles bejelenteni a hegybírónak és az MgSzH Központnak. A bejelentést követő harminc napon belül az MgSzH növénytermesztési hatósági jogkörben ellenőrzi, hogy a telepítés, illetve a kivágás megfelel-e az engedélyben foglaltaknak, majd az ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet megküldi a hegybíró és az MVH PKI részére. (2) Ha az MgSzH az ellenőrzése során megállapítja, hogy a szőlőültetvényt a telepítési engedélyben foglaltaktól eltérően telepítették, az MVH PKI egyidejű tájékoztatása mellett felszólítja a telepítőt, hogy kezdeményezze - a Btv. 43/B. § (1) bekezdése szerint - a telepítési engedély módosítását. (3) A (2) bekezdés szerinti esetben az MVH PKI a telepítőt- a Btv. 43/C. §-a szerint - mulasztási bírság megfizetésére kötelezi, és a telepítési engedély módosítása iránti kérelmet jóváhagyja, ha az ültetvény fennmaradásának a külön jogszabályok alapján nincs akadálya. Ha a telepítési engedély módosítására nincs lehetőség, úgy a Btv. 43/B. § (2) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.” 6.§ Az R. a következő 6/A. §-sal egészül ki: „6/A. § (1) A 2004. április 30-a után, a borpiac közös szervezéséről szóló 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott telepítési tilalom megszegésével, és engedély nélkül telepített szőlőültetvényt ki kell vágni. (2) Amennyiben az MVH tudomására jut, hogy az (1) bekezdésben meghatározott telepítést hajtottak végre, az MVH PKI határidő kitűzésével felszólítja az ültetvény használóját a szőlőültetvény kivágására. (3) Ha az engedély nélküli ültetvényt használó a kivágási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az MVH PKI a szőlőültetvényt kivágattatja, amelyről az engedély nélküli ültetvényt használót határozatban értesíti. A kivágatással összefüggő valamennyi költséget az engedély nélkül használó köteles megtéríteni.” 7.§ Az R. e rendelet melléklete szerinti 6. számú melléklettel egészül ki. 8.§ Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 9§ Ültetvénytelepítés és -kivágás utólagos engedélyezése (1) Az 1998. január 1. után és 2008. január 26-a közötti időszakban engedély nélkül telepített szőlőültetvényekre (beleértve az engedély nélkül elvégzett fajtaváltást, 25%-ot meghaladó pótlást), valamint kivágásokra 2008. június 24-ig utólagosan engedély kérhető. A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 39. §-a szerinti utólagos - kivágási, telepítési - engedély iránti kérelmet (a továbbiakban: utólagos kérelem) az MVH által kiadott közleménnyel rendszeresített nyomtatványon, helyrajzi számonként külön, a kérelemben szereplő terület fekvése szerint illetékes hegybíróhoz kell benyújtani. A nyomtatvány tartalmi elemei az alábbiak: a) kérelmező regisztrációs száma; b) kérelmező neve, címe: 5021