Magyar Krónika, 2016. január-június (3. évfolyam, 1-6. szám)
2016-04-01 / 4. szám
a verseket, hogy folyamatosan követem az ismerős költők útját, a velem egyidős Bertók Lászlótól, a nehéz sorsú Tollas Tibortól kezdve - nem beszélve a „nyugatosokról” -, a mai fiatalokig. „Rigmusokat” bármikor írok, kollégáknak, ismerősöknek, szeretteimnek, köszöntőket is szívesen vállalok. „Akit megszólít a dolog, nem habozik, de belefog. S ha a munkát befejezi, Szeretné újra kezdeni.” Bertók László után szabadon: ez az én ars poeticám. De idézhetem tőle itt most néhány kedvelt sorát is: „De mind tudjuk, hogy élet és halál A pillanat szarvhegyén dúl vagy áll Elmenni kevés, bennmaradni sok, Emberré az tesz, ha megszólalok!” Első végzettséged a Gyógytornászképző Szakiskola volt. Második az ELTE BTK Pszichológiai Szak, harmadik a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem. Itt klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és szupervizor lettél. - Osztályidegen származásom miatt érettségi után nem vettek fel a bölcsészkarra, gyógytornásznak mentem. Tanított Kozmucza Flóra is, aki később mesterem, Mérei Ferenc javaslatára rám bízta József Attila befejezetlen személyiségvizsgálatának feldolgozását. Bálint Endrével gyógytornászként ismerkedtem meg, később az ő festészetét is elemeztem pszichológiai szempontból. És természetesen Kondor Béláét is. Az ő szimbólumvilágában a szüntelen felfelé törekvés (aszcenzionizmus) jellegzetességeit tártam fel. Az Ikarosz-komplexus, a hirtelen felemelkedés mámora, amit az aláhullás követ, pszichológiai motívumokban tükröződött, ilyen volt például a szárny. Minden képén ott a szárny, ez alkotásainak szignója, az ő felségjelvénye. Két évig dolgoztam a tanulmányon, a Psychiatria Hungaricában jelent meg 1994-ben. A „Majd eljön értem a halott” című József Attila-tanulmányom Horváth Iván és Tverdota György „Miért fáj ma is?” című könyve számára készült. Körbenézek Bagdy Emőke szobájában, a falon festmények Bálint Endrétől, grafikák Borsos Miklóstól, Kondor Bélától, Gross Arnoldtól. Emőke nyakában pedig irigylésre méltóan szép nyaklánc, rajta elegáns ruha. - Elképzelhetetlen, hogy ezek a nyakláncok, ékszerek, gyöngyök és a nem mindennapi öltözékek nem fontosak számodra? Véletlen volna, hogy ilyenek, hogy mikor mi van rajtad? - Boldog vagyok, ha a ruhatáramból adományozhatok valakinek. Mamám mindig talált valamit, amit megvett és hordanom kellett. Anyám halála után, 1995-ben jutott szóhoz a saját ízlésem. Talán nem véletlen, hogy mi van rajtam, de bármelyiktől meg tudnék válni. Ugye már beszéltem anyámról? Nem elképzelhetetlen, hogy a tárgyakhoz való viszonyomat is egy hozzá kapcsolódó emlék határozza meg. Négyéves voltam, amikor az orosz katonák berontottak a házunkba, sorra kinyitották a szekrényeket, a ruhásszekrényből kirángatták anyám „stafírungját”, a szülőktől kapott ágyneműt, hálóruhát, törölközőket, szalvétákat, és a lovaik lábára tekerték. Anyám kétségbeesett, hosszan siratta a szüleitől egész életre kapott ajándékot. Amikor túljutott rajta, közölte velünk: ez volt az utolsó, ezután soha nem fog elvesztett dolgok miatt sírni. Talán ez is belejátszik abba, hogy én pedig azt mondom: tárgyakhoz nem, csak a szellemi értékekhez ragaszkodom. - Huszonnyolc megjelent könyved van. Ezek közül több mint tízet nem egyedül, hanem ketten vagy három-négy szerzővel együtt írtatok. Milyen együtt dolgozni több szerzővel? Miért van szükség rá? - A tudomány széles és egyre nagyobb területe miatt. Ma egy kutatás jobbára csapatmunkában tud megvalósulni. A többszerzős munkák az én területemen szokványosak. Ha valamit együtt kutatunk, az eredményeket is együtt közöljük. - Egyik sikerkönyved címe: Hogy lehetnénk boldogabbak? Mi a különbség az öröm és a boldogság között? - Az öröm a pillanat boldogsága. Akkor jelenik meg leggyakrabban, amikor elmúlik valami rossz. Ha megkérdezed valakitől, mikor voltál boldog életedben, a válaszokból megtudod, hogy a boldogság legtöbbször a szeretethez kapcsolódik. Korunk, sajnos, tárgyiasítja a kapcsolatokat. A bennünket körülvevő tárgyakat felhasználjuk, elhasználjuk, eldobjuk. Lehet, hogy lassan a szeretettel is így leszünk? ■ Borsos Miklós grafikája 2016/4___ Április