Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 30. évfolyam (Budapest, 1943)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tanulmányok - Gál Ferenc: A katolikus irodalom feladata
katonaság ellen, a katonákat a tisztek ellen stb. Különösen alkalmasak azok az országok, ahol megoldatlan politikai és szociális problémák vannak. További eszköz: az erkölcsi, vallási és szellemi gátlások gyengítése a lelkekben. Ezt a célt szolgálják a vallás elleni harc, az erkölcs, tisztesség, hazaszeretet gúnyolása, a polgári jogöntudat elhalványítása. Mindezt ,,a polgári előítéletek elleni harc"-nak nevezik. A bolsevizmus taktikái közé tartozik segíteni és radikalizálni minden felfordulást ígérő mozgalmat, legyen az szélsőbaloldali vagy akár szélsőjobboldali. Pacifizmust hirdet, de csak addig, míg fel nem bomlasztotta azokat az erőket, melyek ellenállást tanúsíthatnának. Nagy szerepet játszik a vezető személyek megrágalmazása és gyanúsítása, vagyis a tekintélyrombolás. Követségek, kereskedelmi társaságok, politikai választások, a nagyüzemek feletti befolyás megszerzése, mindmegannyi harci eszköz. A kommunista sejtrendszer kiépítése a pártmunka legfontosabb területe. A sejtek feladata, hogy a párt és a tömegek között közvetlen kapcsolatot teremtsen. Szünet nélküli offenzíva, a közös célért kiontott vér forraszt össze legerősebben. Külön figyelmet érdemel a bolsevizmus nemzetiségi politikája. Lenin iratai és beszédei meggyőzően bizonyítják Leninnek azt a nézetét, hogy a népek nemzeti felszabadulása erőteljesen előmozdítja a tömegek gazdasági differenciálódását, a proletariátus elkülönülését és a felszabadított nemzeti kisebbségek radikalizálódását és forradalmasítását. Jelszó itt a nemzetek és nemzetiségek felszabadítása, hogy azután asszimilálhatók legyenek. Csak így lehet megnyerni a nemzetiségek bizalmát és így lehet számukra a nemzetközi felbomlást hozzáférhetővé tenni. A nemzetiségi kérdés itt nemzetiszociálissá változik, amennyiben a felszabadítás nem a nemzetiségnek, mint olyannak szól, hanem a nemzetiségek proletárságának. A nemzetiségek felszabadítása jelenti a nemzetiségek proletarizálását és azután a kommunista állam keretébe való beállítását. Az a látszólagos autonómia, melyet a Szovjet saját nemzetiségeinek adott, azt a célt szolgálja, hogy a Szovjetben a világ összes nemzetiségei az ígéret földjét lássák és a kommunizmus számára megnyerhetők legyenek. Követeli ugyan a nemzetiségek nyelvi szabadságát, de már Sztálin a nemzeti nyelvek megszűnéséről és a világforradalom győzelme után egy újfajta közös világnyelvről beszél. Egyébként a nemzetiségi politikában ingadozás és az egységes felfogás hiánya jellemzi a Szovjet politikáját. Föderalizmus és centralizmus a nemzetiségek autonómiájával a két főirány. Lehet azonban, hogy ez az ingadozás sem véletlen és ebben is taktika van. Kifelé a nemzetiségek szabadságát követelik, bent rendszeres kommunista centralizációval. A bolsevizmus minden ország minden politikai pártjának népszerű szólamait fel tudja használni a maga céljaira. Tanulságok a védekezés számára. A bolsevizmus mindenekelőtt világnézet s az elit minden megnyilvánulását, legyen az politikai, szociális, gazdasági vagy kulturális, ebből a szemszögből kell megítélni. A materialista fejlődéselméletből táplálkozó bolseviki világnézettel szemben a harcot a siker reményében csak világnézeti alapon lehet felvenni s ez az alap nem lehet más, mint amelyet Krisztus vetett: a spirituális életszemléletet hirdető tisztult, hamisítatlan kereszténység. Ennek a tisztult kereszténységnek mindenekelőtt ki kell vetnie magából, intézményeiből, eszközeiből, ember-és világszemléletéből mindazt, ami az anyagiasság és evilági beállítottság gyanúját ébreszthetné. A tömegember megváltását egy teljesen evilági elgondolású, anyagelvű gazdasági és szociális megváltással propagáló bolsevizmussal szemben csak egy spirituális életszentéletet hirdető és élő, a hierarchikus hatalommegosztást is spirituálisan értelmező, intézményeiben, berendezkedésében és tagjaiban igazi krisztusi demokráciát tükröző, a tömegember helyett a személyes emberi méltóság megbecsülésének és egyenlőségének megvalósulásáért tettekre mindig kész kereszténység veheti fel a küzdelmet a biztos győzelem ígéretével. Ennek a kereszténységnek a nagy harcban legbiztosabb kivirágzása, pillére és segítőtársa lesz mindig az a valláserkölcsi alapon álló iskola és család, melyek ellen a bolsevizmus, mint céljainak legfőbb akadálya ellen, elsősorban tör. A magyar katolikus nagygyűlés valóban nagyot cselekedett a bolsevizmus elleni harc szellemi síkján, amikor e kettőért síkra szállt. Az ifjúság valláserkölcsi nevelése azonban, kivált az egyházi ellenőrzésen kívül eső területeken, inkább fog múlni az üdvös elgondolások és szándékok tetterős keresztülvitelén s azok fokozott ellenőrzésén, mint csupán az illetékes hatósági szervek jószándékán és készségén. A katolikus irodalom ígérete és feladata Írta: dr. Gál Ferenc (Kassa) A katolikus irodalom az utolsó évtizedekben határozott eredményeket ért el. Művészi formában, tartalmi gazdagságban és hitvalló hangban a legkülönfélébb nyelvű népek olvasótábora előtt mutatott olyan értékeket, amelyeknek észrevétele nem volt pillanatnyi vallásos felbuzdulás eredménye, hanem a józan kritika meglátása. Pedig a térnyerés nem volt könnyű feladat. Az irodalomnak az életben kell gyökereznie. Márpedig a felvilágosodás életformája és világképe teljesen kizárta magából azt, ami a katolikus irodalomnak is lényege: a kegyelmi és természetfölötti tényezők belejátszását az életbe. Lessing színkritikai felfogása az egész irodalom mérőónja lett: „Bármennyire meg vagyunk győződve a kegyelem közvetlen hatásáról, a színházban mégsem adhatunk neki helyet, mert ott mindennek, ami a személyek és szereplők jelleméhez tartozik, a legtermészetesebb okokból kell születnie. Csodákat csak a fizikai világban ismerünk el, az erkölcsi világban mindennek meg kell őrizni a természetes folyamát, mert a színház az erkölcsi világ iskolája kell hogy legyen." Ennek a felfogásnak tükre volt a szereplők lelki világa, amelyet igazi természetfölötti alapon nyugvó vallásos élmények nem színeztek. Az ember világából kikapcsolódott a teremtményi mivolt, az istenképiség és az örök tökéletesedésre való rendelés. Angliában és az északi államokban a katolicizmus a puszta létért folytatott küzdelmet, a francia irodalom a múlt század végéig a szabadkőművesség szócsöve, Olaszországban Fogazzaro óta az irodalomban a vallásos problémák felületes elkezelése fölött mindenki napirendre tért. Az olvasóközönséget Croce és D'Annunzio uralták, akik az idealizmus filozófiájával és pogány életeszmékkel telítették olvasóikat. Az amerikai irodalom publicista jelleget öltött, amit még ma sem tudott levetkőzni, és mélyebb kérdéseket elkerült, míg a századvégi német irodalom feltűnő módon kispolgári jellegű, amit híven követ a mi irodalmunk is. A liberalizmus idején a katolicizmus küzd a világi kultúrérdekek átalakításáért, teológiája harcot vív a felvilágosodás bölcseletével, szociális téren pedig szembe kell szállania a kapitalizmussal és marxizmussal. Ilyenformán nem volt meg az a szellemi szintézis, ami alapja lehetett volna a katolikus irodalomnak. A Rerum Novarum körlevél fellendítette például a szociológiai irodalmat, mégis az első katolikus szociális regény majdnem húsz évig várat magára. A katolikus irodalmi újjáébredés úttörői a vallásellenes szellemi áramlatokkal küzdő gondolkodók és apologéták mellett azok a konvertiták, akiket a vallásos élmény örökre eljegyzett magának és azok az írók, akik meglátták, hogy az igazi emberi élet nem a nagyváros aszfaltján folyik, hanem a természethez közelebb álló nép között. A konvertita irodalom fősajátsága a vallásos élet gazdagságának, magasabb- 74