Magyar Kurir, 1828. július-december (42. évfolyam, 1-52. szám)
1828-10-07 / 29. szám
Indúlt Bétsböl. Kedden Béts. Az Austriai Ts. K. Státusok és a’ Helvétzia Köztársaság között 14 Tzikkelyekböl álló Egyesség köttetett, és az mind két részről véghez ment aláírásokkal megerősítve fel is tseréltetett Sept. 13-kán, mellyben a’ nevezett Státusok arra kötelezik magokat, hogy a’ gonosztevőknek, kik akármellyik Státusból a’ másikba által szöknének, menedék helyet nem adnak, hanem azokat elfogatván az őket illető törvényszéknek oda a’ honnan elszöktek által adják. Brazília, Londonból Sept. 22-dikén. Marquis Pál mellé és Itabayana Urakhoz, kik a’ Portugalliai Királyné megérkezését Falmuthban várják, Rio de Janeiróból, a’ Pavia nevű Kurír egy Proclamatiót hozott, mellyet Don Pedro Tsászár a’ Portugalliai Nemzethez intéz, és itt Londonban különös figyelemmel olvastatik. Ebben a’ Tsászár, nemígy szólt a’ Portugalliai Nemzethez, mint annak Fejedelme , minthogy a’ koronáról már lemondott , hanem mint a’ törvényes Királynénak Atyya. A’ Proclamado kemény ítéletet hoz Dom Miguel magaviselete felöl, noha nem egyenesen ellene kikelve, feltévén azt, hogy az nem szabad akaratra, hanem nyilvánvaló erőszak által vezettethetett tselekedeteiben. Nints is ez az Európai Kor October’ 7-dikén, 1828* mányszékekhez intézve , hanem azon Nemzethez, mellynek elébbeni Királya, volt Alattvalójának tanátsot ad. Előadja az elkövetett gonoszságot, és annak meg orvoslására a’ módot, de a’ melly török magoktól függjön. Ezen Proclamatiónak veleje ide megy ki: „Portugallusok ! Nem mint Királyotok szállítlak meg titeket , minthogy a’ Koronátokról lemondottam, hanem mint IIonna Mária Királynétoknak Attya és Tutora.í£ „Nyilvánvaló dolog, hogy az Én Testvér Ötsém Dom Miguel Infans, Portugalliai Királyi Helytartó, minden tekintetben kénszerítés alatt vagyon. Ha felőle ellenkezőleg vélekedném, becsületében sérteném meg, melly részben ötét feddhetetlennek tartom, és az annyi volna, mintha ötét hiteszegettnek vagy árulónak nevezném, ’s azzal vádolnám, hogy Nekem, mint akkori Királyának Bétsben önként tett esküvését megszegte , és a’ ki Lisbonában az általam néktek adatott és tőletek elfogadtatott Constitutióra nézve ugyan azt tselekedte' ,,A’ szerentsétlen Portugália kebelében egy ollyan pártos felekezet (Faktzio) állott öszve, melly az alatt a’ szín alatt, hogy a’ Thrónust és a’ Vallást oltalmazza, minden vallási polgári és politikai tekintet nélkül a’ polgári társaság köteleit törekszik elszaggatni, melly a’