Magyar Lányok, 1908. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-01 / 1. szám

mátyás-madarat, amely szintén lombard-után jutott a boltba, Helén különböző szép mondá­sokra tanított, így erre: „Jó reggelt, jó reggelt”, meg arra, hogy: „Mátyás nagy kópé, Mátyás nagy zsivány“ stb., a­mire már ilyen madarakat szokás. Kedves olvasó, elképzelheted-e, mi tör­tént akkor, amidőn egy ízben Judex úr (akit mint megírtam, szintén Mátyásnak hívtak), üzletében ült, egy idegen zálogával bejött, a madár pedig rákezdte: — Jó reggelt! Jó reggelt! Mátyás nagy kópé! Mátyás nagy zsivány ! Helen azóta nem mutatkozott a boltban. Málikáról azonban el kell ismerni, hogy pajkosságától eltekintve, kitűnően értett az üzlethez. Nincs az a vén uzsorás, aki hirtele­­nében úgy meg tudta volna különböztetni az anker- és cilinder-órákat, a nyolc- és tizennégy karátos aranyat, a régi és az új erdészunifor­misokat, mint ő. Amikor tehát oly ritka zálog, mint egy eleven ló, került az üzletbe, érthető, hogy Judex uram kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót és elkiáltotta magát: — Gyere le, Málika, egy lovat hoztak ! A szó nyolcszor visszhangzott, mert tudni kell, hogy Selmecbányán a házaknak fölötte sok zeg-zúgos folyosója van, sőt vannak házak, amelyek, — nem tudom miért, — csak folyo­sókból állanak. A vendég, valljuk be, meg volt döbbenve. — A leányát hívja? Minek hívja a leányát? — kérdezte zavartan, mert végre is nem kellemes, ha egy fiatalember efféle bizalmi üzletek elintézésénél ifjú és szép hölgyekkel találkozik. — Málika mindenhez ért, — világosította föl Judex. — Addig is tessék helyet foglalni. Tamás urfi zavara csak pillanatig tartott, azután megoldotta magában a csomót s nyugod­tan várta a fejleményeket. Málika léptei már hallatszottak. Elsőbb a legfelső folyosón zörren­­tek, halkan, mint az esti szél, aztán jobbról jött a hang, majd megerősödve, balról, végül egész köz­élről, hogy aztán ismét eltompuljon, aminek magyarázatát nem e sorokban, hanem az akusztikában találja meg az olvasó. Végre betoppant a szobába. (Folyt, mt.) Síöm­y­örgés. Ki mindeneknek égi atyja vagy, Kinek jósága és irgalma nagy És bölcseséged örök hatalom. Ó uram, halld meg az én sóhajom! Ma még a fészkünk puha és meleg S bele rózsákat szór a kikelet S kis testvérkéim csengő, kacagó Ajakán vígan kel a dal, a szó. S bár odakint a „lél ekére szánt“ A boldogság derűje hull reánk S mik tövisekkel rakták ki utam : A büszke álom mind feledve van. De lásd, úgy néha, lázas éjszakán Valami fájó árny borul reám. Megszállónak mély gondok, sóhajok És csüggedt lelkem úgy fáj, úgy sajog Látom jövőm fekete tükörén: Hogy mennyi bánat tornyosul fölém. Örömökből vert sugarakon át A könnyek szőtte felhők táborát.. . Ó uram adj a lelkemnek erőt. Hadd higgyek, bízzak, miként ezelőtt! Ha száz seb ér is a harcok során Az örök­ éjbe ne küldjél korán ! Aggódva néz rám annyi drága szem. Minden reményük az én életem ! Miként hajóznak a hullámokon A világító őrtorony. Nógrádi Pap Dezső. 3

Next