Magyar Lányok, 1923 (29. évfolyam, 1-36. szám)
1923-01-01 / 1. szám
"Petőfihez. Idézlek! Hildák! És meg kell, hogy halljad, A végtelenben akármerre vagy! Rab magyar lélek sikoltoz utánad Keserű jajjal, mert fájdalma nagy! Hallod, a zúgást? Magyar erdők sírnak! Magyar folyók, zengő magyar hegyek. Nagy-Magyarország tövis-tépte lelke Zokogva hívja a Te lelkedet! Idézlek!Zúgjon újra csodalantod! Villámló dörgés tegyen a szavad. Gyűljön ki tőle minden magyar lélek, Harcos haraggal, mely fegyvert ragad! Égjünk el mind, pusztuljunk el egy szálig. Csak ne legyünk tépett, tiprott rabok! Harcoljunk, mint Te és haljunk, ahogy Te: Legendás hősök, szabad magyarok! Zádori piroska. A költő és édesanyja. A szabadság és a szerelem költőjének nevezik a mi halhatatlan Petőfi Sándorunkat, aki ígykiált föl egyik gyújtó lánggal kirobbanó költeményében: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem!... De ha az emberi szív e két hatalmas érzése is az, amely legtöbb költeményében a legnagyobb hévvel meg,csendül, költészetének alkotó elemei között még egy nagy és nemes érzelmű motívumot találunk. Ez pedig a gyermeki szeretet, amely őt a szüleihez, különösen pedig édesanyjához fűzte, akit elhalmozott hálás szíve, ragyogó költészete, legszebb virágaival. A költő és édesapja, Petrovich István és fia között sohasem volt igazi, bensőséges viszony. Az apa szerette a fiát, eleget tett vele szemben apai kötelességének, mikor rokona, ismerőse, majd a kis Sándor tanítója figyelmeztették őt a gyermek kiválóbb tehetségeire: akkoriban már leromlott anyagi helyzete ellenére, nagy áldozatokkal vitte őt iskoláról-iskolára, hogy «embert faragjon belőle». De azért voltaképen soha nem tudta fiát megérteni. Sándor eleinte kitűnő tanuló volt, de később költői álmodozásai, költői szárnypróbálgatása elvonták őt az iskolakönyvekből; szilaj vérmérséklete nem tűrte az iskolai fegyelem kötelékeit — kitört e korlátok közül s mint tudjuk, színésznek csapott föl, egy vándor komédiastrupphoz szegődött. Bizonyára az is az apai szeretet megnyilvánulása volt, hogy ezen az öreg hallatlanul fölháborodott, hiszen ha nem szerette volna a fiát, nem törődött volna vele; nem bánta volna annyira, ha az ő lépésével szerinte rossz útra tért, vesztébe rohant. Levette róla a kezét, évekig hallani sem akart róla. Felesége, a költő édesanyja volt az, akit Sándor e cselekedete nem bírt haragra, ellenkezőleg, mindig azon iparkodott, hogy az apát és fiát egymással kibékítse. Petőfi verseiben mindig tiszteletteljesen, melegen emlékezett meg apjáról. — Áldja meg az Isten mind a két kezével! — tör ki lelkéből őszintén a fohász. De azért versei hangjából állandóan bizonyos fensőbbség csendül ki a jó öreg korcsmárost illetőleg, aki nem igen vitte tovább az egyszerű irás és olvasás tudományánál s bár Petőfi meg is nevettette őt egy-egy tréfás versével s később büszke is volt nagyhírű, ünnepelt költő fiára — azért a fiú egész lelke egy olyan világban élt, ami teljesen idegen volt az apa lelkétől... Petőfi és édesanyja szive azonban a legteljesebb harmóniában olvadtak össze. Az anya nem tudott egyebet, mint fiát minden körülmények közepette is csak szeretni és szeretni. Szerette, amikor a komédiások vándorbotját vette a kezébe, szerette, amikor sárgapitykés közlegény lett belőle. S a költő meghatóan viszonozta az anyai szív felé áradó melegségét. Gyönyörű vonás, hogy mikor szomorú sorsban tengődött, az volt a vágya, hogy ezt édesanyja meg ne tudja. Amikor a katonaélet nehéz jármát hurcolja, ami alatt gyakran összeroskad, ismerőseivel csak azt akarja üzenni édesanyjának: ... Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Hogy fiának kedvez a szerencse. Oh, ha tudná, mily nyomsorban élek: Megrepedne szive a szegénynek ... S mikor lelkében fölragyognak a dicsőség álmai, akkor is elsősorban édesanyjára gondol és jós ihlettel megjövendöli: Dicső neve költő fiadnak, Anyám,, soká, örökkön él! A költő édesanyja, Hrúz Mária, mint tudjuk, a legegyszerűbb sorban született. Apja csizmadiamester volt, aki gyermekeit nem bírta eltartani s gondjain könnyítendő, vette magához bátyja, Hrúz György Szelídre! Julia. Báró Proff Kocsárdné: Svéd torna, 94 ábrával, 3. kiadás. Ára 176 korona.