Magyar Lettre Internationale 2001-2002. tél (43. szám)
BODOR - Bodor Ádám - Kallen, Eve-Marie: Mindegy, milyen brutális vagy abszurd egy helyzet...
BODOR ÁDÁMMAL BESZÉLŐÉT EVE-MARIE KALLER Mindegy, milyen brutális vagy abszurd egy helyzet... EVE-MARIE KALLER: Szeretnék olyan kérdésekről beszélgetni Önnel, amelyek a Sinistra körzet és Az érsek látogatása című, két könyvét olvasva merültek fel bennem. Vajon e két szöveg cselekményének helyszíne, Sinistra, illetve Bogdanski Dolina megtalálható-e valamelyik térképen, vagy teljesen fiktív helyek? BODOR ÁDÁM: Ezek fiktív elnevezések, térképen nem föllelhető, kitalált helyek. Ugyanakkor azért a fikciónak van egy képzeleten inneni térsége is, földrajzi hasonmása, amely helyszín gyanánt végső soron beazonosítható, ez pedig Erdély keleti, északkeleti pereme. Ez egy olyan terület, ahol már elég észrevehetően lecsapódik Kelet-Európa morális üledéke. Erdély egyébként már önmagában is rendhagyó térség, Európa markáns peremvidéke. A brassói gyönyörű Fekete-templom a gótika legkeletibb bástyája, de tövében már régóta ott virítanak a Balkán színei is. És itt már jócskán érzékelhető keleti birodalmak közelsége, és valamelyest Kelet- Európa reménytelensége. De nálam nem a hely földrajzi behatárolása fontos, inkább annak a morális térségnek a megsejtése, amely írásaim helyszínéül szolgál. De ha bárki Erdély északkeleti peremére képzeli ezeket a helyeket, az nem téved. EMK körül tudná írni valamelyest az időt, amikor ezek az Ön által megrajzolt tablók játszódnak? Teljesen fiktív, félig fiktív vagy esetleg egy történelmi időszakra kell itt gondolnunk? BÁ: A Sinistra körzet idejét kétségkívül a kommunizmus korában lehet elhelyezni. Azért, mert a térség szellemén, kisugárzásán túl, ez volt az a történelmi korszak, amely a regényt ihlette. De ez a legkevésbé fontos ebben a könyvben. Én megpróbáltam a diktatúráról írni, úgy általában. Vagy inkább egy olyan helyről tudósítani, ahol diktatúra van. A szigorú történelmi behatárolást általában igyekszem elkerülni, inkább azt szeretném érzékeltetni, hogy nem egy meghatározott, vagy nevén nevezett, jól körülírt politikai rendszer az, ami egy régióban az emberi létezést és a közérzetet meghatározza. Az ilyesmi ennél sokkalta régebbi. Errefele évszázadok óta ilyen vagy olyan elnyomás alatt kellett létezni, mégha olykor egy-egy formálisan demokratikus szerkezetű államforma jelentette is a társadalmi lét infrastruktúráját. A diktatúra rendszerint ott honos, ahol a szegénység is. Mindkettő pedig az emberi lélekben. A szolgaság éppúgy, mint a szabadság gondolata, akkor is, ha mibenléte pontosan nem is kideríthető. Ezért aztán, bár mindkét regény történelmi ideje egy utópikus félmúlt vagy feljövő, de én nem ezt tartom bennük fontosnak. Számomra a térség erkölcse a fontos, mivelhogy ez az, ami errefele nem változik, ezzel a térség időtlenségéhez érkeztünk. Itt a diktatúrát olykor demokráciák is fölválthatják, miközben az élet megélésének módja, és érzése mit sem változik. EMK: Sinistra, nyilvánvalóan a sötétség birodalma. Valójában ebben a sötétség birodalmában hihetetlen mennyiségű törvény vagy éppen kötelesség uralkodik, kiszolgáltatottság a Sartre-féle értelemben: teljesen belevetettek az emberek, és ami ma még közösséget valamennyire fenntartó szabály lehet, holnap már nem az. Mit tehet a nyelv egy ilyen kontextusban, hogyan lehet nyelvi eszközökkel - hiszen ám költő, író - megragadni egy ilyen egzisztenciális szcenáriót? BÁ: A nyelv arra való, hogy akár a lehihetetlenebb és legelképesztőbb képeket, helyzeteket is hitelesen közvetítse. Mindegy az, hogy menynyire brutális vagy abszurd egy bizonyos helyzet, amelyet az író föltár, a mindenkori olvasó számára hiteles és hozzáférhető kell, hogy legyen. Néha nem megy ez másként, csak a humor, az irónia eszközei révén. Művészi lehetőségeink egyik fontos eszköze az irónia, amikor elfogadhatóvá tesz egy világot ahelyett, hogy láttán az ember rémületében hanyatt vágódnék. Az irónia és a humor a köznapi életben is a megismerés, egyben a túlélés eszköze és módja. EM: Szeretnék néhány dolgot említeni, ami nekem különösen feltűnt, és amelyről tudni szeretném, hogy vajon az Ön koncepciójában is lényeges vagy fontos hangsúlyokat kapnak-e. A legszembeszökőbb a halál motívuma. A Sinistrában minden ember elpusztul, többnyire fura, nemegyszer kegyetlen módon. Vajon ezekben a szövegekben, amelyek a művében központi jelentőségűek, valóban arról van-e szó, hogy emberek egy olyan körzetben, ahová talán azért mennek, hogy védelmet találjanak, de amelybe talán úgy is kerülnek, hogy úgy éljenek ott, mint egy nyitott fogolytáborban, elpusztuljanak, és a táj részévé váljanak? Ezekben a szövegekben nagyon erős képi, festői vagy fotográfusi erőt érzek. Hogy tehát a táj -ez a benyomásom - valami módon örök, az ember ellenben múlandó. BÁ: Igen, eléggé pontos, amit mondott. Nekem, mint a különféle halálnemek kiötlőjének sok hozzáfűznivalóm ehhez nem lehet, és ilyen tekintetben nem is dolgoztam sosem előzetes koncepció szerint. Most sem. Rendszerint hagyom, hogy az általam elindított eseménysor gördüljön tovább a maga természete szerint. A történet alakulását a maga belső természete szabja meg, ezen belül azt is, ahogy valakit utolér a végzete. Én mint író nem vagyok arra hivatott, hogy megideologizáljam ezt a helyzetet. Én csak történeteket írok emberekről, akik beleszületnek ebbe a régióba. Ebből ered életük sorsszerűsége is, ebből fakad rezignáltságuk. Más dolog, hogy ebben a régióban az egyedüli és tényleges hatalmat a monumentális természet jelenti, amely nem változik. Minden, ami a hegycsúcsok árnyékában történik, ki van téve a múlandóságnak. EMK Úgy van, hogy az emberek, akik ezekben a szövegekben előfordulnak, voltaképpen valamennyien épphogy MEG nem halottak. A múlandóságnak ezt a mozzanatát az Ön szövegeiben különösen erősnek láttam, a kérdésem is ebbe az irányba próbál tapogatózni. Vajon ez egy meghatározott régióbeli életérzés kifejezése, amelyben Ön ténylegesen él vagy élt - eddigi élete túlnyomó részét Erdélyben élte le, aztán valamennyit a sokkal inkább nyugatias Budapesten -, vagy ez az Ön írói megnyilatkozása? BÁ: Valamennyire mindkét értelmezés érvényes. Mégis azt hiszem, jobb, ha írói megnyilatkozásnak tekintjük, ahogy ezt Ön fölveti. Én, ha szabad így mondanom, magasabb polgári körökbe születtem bele, olyan helyre, ahonnan ennek a tájnak valódi képét nem lehetett tisztán látni. Aztán később olyan periférikus helyzetbe sodródtam, ahonnan megmutatkoz 1