Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)
VERSEK - Wolf, Uljana: aludtak a kemencék (versek)
A ■V kísérletnél. Mivel mi, kelet-európaiak az évszázadok során reflexszerűen interiorizáltuk az alárendeltséget, tisztelettel és nagy várakozásokkal „léptünk be” Európába. Mert történelmi elmaradottságunk és a háború utáni viszonylagos elszigeteltségünk miatt Európa mindig az eszmények elérhetetlen birodalma volt a számunkra. A kontinens csillaga azoknak ragyogott, akik ide vágytak, sokkal fényesebben, mint azoknak, akik itt is éltek. A falomlás után ez a romantikus elvágyódás hamar a NATO- és az EU-tagság elérésének politikai célkitűzésévé alakult. Az új politikai rendszerek nemzetközi legitimálásaként ez a tagság óriási szimbolikus jelentőséggel bírt. De gazdaságilag is motivált volt: a kelet-európai országok valami Marshallterv-félét szerettek volna jutalmul jó demokratikus előmenetelükért. Amikor a bővítés lezajlott, az újonnan érkezettek körülnéztek új Európa-házukban, és megállapították, hogy a „reálisan létező” Európa nem felel meg a nagyvonalú jóléti államokról, a korlátlan szabadságról és gazdagságról szóló álmaiknak. Ez a gyors visszatérés a realitások talajára egy bizonyos mértékű euroszkepszist idézett elő. Hoszszú távon ez a kijózanodás hozzásegíthet minket, kelet-európaiakat ahhoz, hogy aktív szerepet vállaljunk Európának a legjobb hagyományaihoz illő szellemben való alakításához. Nyilván Európa mindkét felén eltart egy darabig, amíg a vasfüggöny nyomait sikerül kitörölni a kollektív tudatból. Csak fokozatosan szokunk majd hozzá a gondolathoz, hogy egyenrangú partnerek lehetünk az új Európában. Kelet-Európa perem régió, és mint ilyen, éppúgy meghatározza az Unió jellegét, mint az Unió magvát alkotó országok. Hogy ez a határfal lesz-e vagy membrán, az éppen annyira függ az EU-tagországok fejlődési és együttműködési készségén, mint a nyugat-európaiaknak az újak integrálására való hajlandóságán. Valamikor már végre azt a gondolatot is meg kellene szoknunk, hogy Európa nem ér véget a Boszporusznál vagy Kijev külvárosainál. Shakespeare a Velencei kalmárban azt mutatja meg, hogy Antonio és barátai egymással nagyvonalúak és együttérzőek - de gorombák és megvetőek mindenki mással, aki kívül áll az ő társadalmi és etnikai csoportjukon. Az odatartozók között érvényesül egy bizonyos szolidaritás, még ha átmenetileg meg is rendülhet. A kirekesztettek körében azonban egymás támogatása már a legkisebb fenyegetésre is megszűnik. Két sodró erejű, haragos monológban ítéli el Shylock ennek a rendszernek az álnokságát és igazságtalanságát, de senki sem figyel oda egy őrült idegen tombolására. Az „azok” és a „mieink” kettős mércéje Shakespeare óta része világunk realitásainak. Hogy ezt belássuk, elég arra a Goethe-ültette fára gondolnunk, amely ott állt a buchenwaldi láger közepén, és gondosan ápolták. Ha megnézzük, milyen szerepet játszott Európa a saját határain kívül, ez az ambivalencia csak fokozódik. A „mi és azok” logikája vezetett a gyarmatosítás pusztító hatásához, a nyersanyagokért folytatott kíméletlen küzdelemhez, amelynek során az európai nemzetek elég gyakran félretették azokat az elveket, amelyeket otthon képviseltek. A Velencei kalmár óva int attól a veszélytől, hogy a látszatot felcseréljük a dolgok valóságával. Esküket szegnek meg, az adott szó hamisnak bizonyul, barát árul el barátot, gyerekek csapják be a szüleiket. Senki sem az, aminek első pillantásra látszik. A pártatlan jogtudós az Antonio megmentésében nagyon is érdekelt, szép Portia. Semmit nem lehet készpénznek venni. Az Európa lényegéről és jövőjéről folyó vitákban - az európai alkotmánytervezet körüli vitákban is - a kontinens általában az emberiességgel, a toleranciával, a demokratizmussal és a szociális felelősségérzettel azonosul. De az európai történelem nemcsak a nagy szabadságnyilatkozatok és a szabadság nevében vívott áldozatos küzdelmek hosszú sorából áll, hanem a szabadság cinikus felszámolásának hosszú sora is. Úgy teszünk, mintha nem ismernénk kontinensünk árnyoldalát. Szívesen elfeledkezünk a két világháborúról, Hitler, Sztálin, Salazar vagy Ceausescu diktatúráiról. Gondolatban szívesen átugorjuk a szabadság és az elnyomás közti kiegyezéseket is - ezeket a megalázó, de bizonyos mértékig konstruktív éveket egy forradalom leverése után, amikor alábbhagy a terror, és azoknak a kibékíthetetlen ellentéteknek a kibékítése kerül napirendre, amelyekbe kis híján belepusztult a társadalom. A spanyol polgárháború véres elnyomásba torkollott. Ezekre a megszilárdult „francoizmus” évtizedei következtek, egészen a diktátor haláláig. Hasonló történt Magyarországon: a levert 1956-os felkelésre és a megtorlás ólmos éveire következett Kádár János „gulyáskommunizmusa”. Forradalom, diktatúra, kiegyezés - Európa történelmi fejlődésének három tipikus szakasza különböző formákat ölt, és különböző ideológiák köntösében jelentkezik. Olykor évekig tart, máskor évtizedekig. De valamennyi beletartozik közös örökségünkbe. Európa mégis egyre-másra úgy lép fel, mint a szabadság, tolerancia, humanizmus kontinense, és ez az igény több egyszerű öncsalásnál. Ezeket az értékeket Európában öntötték először szavakba, és emelték a politikai célok sorába. A „reálisan létező Európa” mellett van még egy eszményi Európa is, amely egy csomó szép pillanattal ajándékozta meg az emberiséget. Időnként közelebb kerültek egymáshoz az eszmények és a valóság. Sajátos módon azokra az időszakokra, amelyekben Európát mindenütt eszményítették, többnyire súlyos válságok következtek - mintha Európa lakosságának valami sokkra volna szüksége ahhoz, hogy felfogja, a rombolás micsoda mélységei fenyegetnek a társadalom struktúráiban és szenvedélyeiben, mintha a saját értékeit csak utólag, csak másoktól elhatárolódva lehetne lefektetni, kimondani, rögzíteni. Az európai alkotmánytervezet a legutolsó ilyen identitásválságot követte. Az 1991-95-ös balkáni háborúkban csírázott, a koszovói erőszakban jött felszínre, és az iraki háború körüli nézeteltérésben tetőzött. A földrész kormányainak nem sikerült megegyezésre jutni, és állítólagos értékei szerint cselekedni. Európa intézményei lebénultak, nyilvánvalóvá vált az Egyesült Államok külpolitikájának fokozódó egyoldalúsága, unilateralizmusa. Ez alapjaiban rázta meg Európát. Politikai elitje kiutat keresett a válságból, de kudarcra volt ítélve. Ha Európa tanulni tudna a hibáiból, az elbizonytalanodás időszakait arra használhatná fel, hogy a nép számára járható és érdekes megoldásokat keressen. És elrendelné kötelező olvasmánynak Shakespeare-t a polgárai és a politikusai számára. KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA A nICRAHSOK EURÓPÁJA Uljana Wolf aludtak a kemencék I berlin mikor felébredtünk bajunkban fészkekkel miket úgy hívtunk éjszaka lábadozó apáink lapátkezüleg becsaptak minden csappantyút aludtak a kemencék nélkülünk mélyen felejtést vételezve I glauchau mikor megbetegedtünk az irattári koromtól és ömlesztett árutól nagyapáinkkal beköltöztünk a lezárt váltóházba láttuk amint az öreg pályaőrök kezüket az emeltyűre teszik a halott váltókaron remegés futott át mint utazáskor III malczyce / maltsch mikor a félreállított kocsik a mellékvágányon álmodoztak a gurítódombról az odera-kanyarban áruömlesztésről szénporral kiloptunk egy lassú vagont az ágyából a vágányai közül az üres raktárcsarnokokban szikrákat pattintottunk melyek mi voltunk IV kis állomások helynév nélkül Wolfgang Koeppen mikor pedig a nyílt pályán szétrebbentünk a helységek között mert a csillagok is ha igaz fölöttünk besütik kemencéiket sziporkáztunk a tájon át mely hevert köröttünk pernyeként és megtettük az utat a váltóőrök házához megint V legnica / liegnitz mikor vonatra szálltunk férfiak kik nem apáink voltak kézzel fonott kosarakban hordták a tájat (gomba sör) végig a kupékon álmosan szájukból füst mint éjszaka sokáig megtapadt hajunkban MÁRTON LÁSZLÓ FORDÍTÁSAI