Magyar Lettre Internationale 2012-2013. tél (87. szám)

ŠIKLOVÁ - Šiklová, Jiřina: A cseh ellenzékről (Lettre-beszélgetés)

CSOSZÓ GABRIELLA FOTÓJA URIN A SIKLÓVÁ A cseh ellenzékről LETTRE ■ Köszönjük, hogy fogadott bennün­ket az otthonában, a Klimentská utca 17. sz.. alatt, nem messze a folyótól, a prágai Óváros szomszédságában. Amint körbenézünk, minde­nütt könyveket, illetve egy igen mozgalmas élet látványban is gazdag lenyomatait látjuk. Mindig ebben a lakásban élt? JIRINA SIKLÓVÁ ■ Rendben, akkor előbb ma­gamról. Igen, mindig is itt éltem - ami talán fur­csán hangzik, különösen ha történetesen vala­ki Amerikából jött, ahol az emberek állandóan költöznek, és az a sztereotípia él bennük, hogy mi konzervatívak vagyunk. Igen, ebből az egy szempontból én maximálisan konzervatív vagyok, ugyanis soha nem költöztem el ebből a lakásból, és soha nem hagytam el Csehszlovákiát. Éppen csak az ország és az állam változott meg körülöt­tem. Összesen hat, valóban, hat alapvető társadal­mi és politikai változást éltem meg. Kormányok és rendszerek jöttek és mentek - de én mindig itt maradtam, ebben a lakásban. Az édesapám szem­orvos volt, és a szüleim illetve a bátyám itt laktak, amikor születtem. Igaz, a lakás valamivel nagyobb volt, pontosan két szobával, ahol édesapám orvo­si rendelője volt. Később, az ún. „nacionalizálás” során megosztották a lakásunkat, miután a kom­munisták kerültek hatalomra 1948-ban. A másik két szobát akkor elvették. A bátyám a háború után befejezte az orvosi egyetemet, és a határmenti vi­déken kapott állást. Akkor onnan kitelepítették a németeket, nem voltak orvosok, ő tehát odaköl­tözött, Teplicébe, Teplitz-Schönauba. ■ Igen, ezt a jelenséget mi is jól ismerjük, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon „államo­sításnak” nevezték, társbérleteket hoztak létre a feldarabolt lakásokban... 12 négyzetméteren kellett élni . Valóban nem volt tréfadolog. Bizonyos kvótá­kat írtak elő, hogy kinek mekkora lakrész juthat, és két társadalmi kategóriát kivéve mindenkinek legfeljebb 12 négyzetméteren kellett élnie. Kivé­telt jelentett, ha az illető tuberkulózisban szenve­dett, vagy ha doktori címmel rendelkezett - akkor ezen felül további 6 négyzetméter járt neki. Ez elég nevetségesen hangzik, de így volt, ezt a két kivételt engedélyezték. Szerencsére mi ez utóbbi kategóriába tartoztunk, így a férjemmel és a két gyerekkel sikerült átvészelnünk. Azért láthatják, hogy a lakás voltaképpen nem olyan tágas, az író­asztalom sem valami nagy. Egy írógép, vagy újab­ban a hordozható számítógép éppen elfér rajta - tehát éppen elég. ■ Mint középosztálybeli, polgári családnak bizo­nyára más korlátozásokat is el kellett szenvedniük.­­ Nos, valóban, a továbbtanulást is ellehetetle­nítették, vagy legalábbis nagyon megnehezítették. Akkoriban minden úgynevezett burzsoá család­ban, ami ténylegesen egy középosztálybeli csalá­dot jelentett, legfeljebb egy gyermek tanulhatott tovább - a többinek nem volt joga a közép-, illet­ve felsőoktatáshoz. A mi családunkban a bátyám volt az idősebb gyermek, mint említettem, így ő végezhette el az egyetemet. Következésképpen nekem dolgoznom kellett. Egy nyomdában talál­tam munkát, így kaptam azután igazolást, hogy a proletariátushoz tartozom, s immár mehettem a középiskolába. Az egész aztán megismétlődött az egyetemi felvételi előtt. Ez alkalommal egy gátépí­tésen dolgoztam, brigádban, a Vltaván­­ avagy Moldván, ami a folyó nemzetközi neve. Ez igazi, kemény fizikai munkára gondoljunk? ■ Természetesen, afféle földgépeken dolgoz­tunk, úgynevezett légkalapáccsal. ■ Ami azt illeti, nem éppen egészséges foglalko­zás egy fiatal nőnek... Mennyi idős volt ekkor? ■ Körülbelül 18-19. De túléltük, végtére is fiata­lok voltunk. S meg kell mondanom, hogy egy ba­rátommal elég jól szórakoztunk. Nem olyan érte­lemben volt barátom, hogy együtt jártunk volna, ahogy ma mondják. Tehát semmi szex, de azért nagyon jókat mulattunk. Emlékszem, volt ott egy leány, hát bizony neki nagyon sok szerelme volt. Végül azt írták az értékelőlapjára, hogy burzsoá szokásai vannak. Ezt csak úgy tudtam értelmez­ni, hogy a burzsoá családok gyermekeinek tilos szaporodniuk.. ■ Végül tehát mégis sikerült felvételi vizsgát ten­nie. Milyen szakon tanult? ■ Tulajdonképpen mindig is szociológiát akar­tam tanulni, de sajnos ezt akkoriban burzsoá tudománynak tekintették, ezért megszüntették a szakot. De valóban, bölcsészhallgatóként törté­nelem szakon kezdtem a tanulmányaimat, és ott is nyomban nehézségekbe ütköztem. ■ Miért éppen a szociológia érdekelte, miért ta­lálta olyan fontosnak? ■ Talán különösen hangzik ma, hogy engem ak­koriban a csehországi zsidóság sorsa érdekelt. Ám ezt a témát elutasították a történelem szakon is. Roppantul izgatott a csehországi zsidó társadalom megosztottsága, ugyanis voltak a német-zsidók és a cseh orientációjú zsidók... ■ Ez azt jelenti, hogy egyik vagy másik identi­tást választották, például a nyelvhasználatot, és hogy milyen irányba asszimilálódjanak? ■ Nem, ez inkább csak azt jelentette, hogy milyen közösségi életet éltek, milyen klubokba jártak, mi­lyen pártokkal rokonszenveztek. De ettől függetle­nül a nürnbergi törvények értelmében, a protektorá­tus idején, tehát a II. világháború folyamán minden­kinek, az én szüleimnek is, be kellett mutatnia a szár­mazására vonatkozó dokumentumokat. Igazolniuk kellett, hogy árja származásúak, vagy hogy a megelő­ző három generációban nincsenek zsidó felmenő­ik. Természetesen lehetetlen, Prágában egyszerűen nonszensz mindenkitől elvárni a tiszta vérvonalat... Nos, ezért érdekelt engem a zsidó társadalom sorsa. Ám a témavezető professzorom azt mondta, a szak­­dolgozatomért jobb volna diplomát kapnom, nem pedig börtönt. Szóval témát kellett változtatnom, va­lami semlegeset kitalálni. Végül az 1873-as prágai tőzsdekrachról írtam a szakdolgozatomat. Lettre-beszé­ lt

Next