Értekezések, Beszámolók, 1943 (1. évfolyam, 2-6. szám)
2. szám
Talán ez magyarázza azt, hogy a régebbi, úgynevezett klasszikus gazdaságtudomány pusztán a béke közgazdaságával foglalkozott. A háborút — a gazdasági élet szempontjából — egészen kivételes, rendkívüli állapotnak tekintették. Csak a német List Frigyes (1789—1846), aki a klasszikus közgazdasági iskola első, s igen kemény bírálója volt, és az ő követői — a német történeti iskola — vetették el ezt az irányzatot, s elsőnek vitték be tudományos rendszerükbe a túlzottan kozmopolita és individualista felfogással szemben a nemzeti szempontot. (List többször megfordult hazánkban is, és ipari védővámos álláspontja nagy befolyással volt Kossuth felfogására.) Listnél — politikai gazdaságtanában — jut első ízben kifejezésre a háborús gazdálkodás kérdése, mint a nemzeti függetlenség megszerzésének egyik eszköze. Azonban a háborús gazdálkodás kérdésével az 1914—18. évi világháborúig az elméleti gazdaságtudomány behatóbban nem foglalkozott. Ezt talán megmagyarázza az a körülmény, hogy különösen az 1870—71. évi porosz-francia háború tanulsága alapján az a felfogás vált uralkodóvá, hogy az egyes háborúk csak rövid ideig, talán csak hónapokig tarthatnak, s azok részben az előzőleg összegyűjtött hadikincstárból, a készletekből és végül a legyőzött által fizetendő hadisarcból finanszírozhatók. Talán egyedül Angliának lehetett más képe a háborúk tartamáról, mert a múlt században több, hosszú évekig tartó háborút viselt különféle gyarmatain, ide értve a búrháborút is. Bizonyos az is, — ezt már a történetírás azóta teljes tárgyilagossággal megállapította, — hogy az 1914—18. évi világháborúba éppen a háború rövidségébe vetett hit folytán a központi hatalmak gazdaságilag teljesen felkészületlenül léptek be, és minden fényes katonai sikerük ellenére, ez a felkészületlenség okozta legyőzetésüket. Gratz Gusztáv dr., — sajnos, csak igen kevesek által ismert — Ausztria—Magyarország gazdasági összeomlása című kitűnő könyvében) igen részletesen ismerteti a monarchia háborús gazdálkodását és összeomlását. A készletek teljes kimerülése már 1916 végén jelentkezett, és az ennek következtében várható teljes összeomlást csak meggyorsították a két államban uralkodó politikai állapotok, de különösen az, hogy az egyes kormányrendelkezéseket rendszerint csak igen nagy késedelemmel adták ki, akkor is mindig hosszas habozás után, úgy, hogy mire ezek életbe léptek, a tőlük várt hatás teljesen elmaradt. Az egyszer elhatározott rendelkezések végrehajtásánál is hiányzott minden energia! Gratz idézi a francia közmondást: la petite patrie vaut mieux que la grande, s azt mondja, hogy a parciális érdekek kielégítése sokkal fontosabb volt, mint a monarchia egyetemének érdeke. E részről szóló fejtegetéseit azzal végzi, hogy : a világháború alatt gyakran hallottuk, hogy a gazdaságtudomány összes tantételei elvesztették érvényességüket , a valóságban a háború azt bizonyította be, hogy a gazdaságtudomány alaptörvényei nem kerülhetők meg és azokkal szemben nem lehet büntetlenül vétkezni. Vájjon levontuk-e mindebből mai helyzetünkben a megfelelő következtetést? Aligha. Az 1914—18. évi világháború gazdasági tanulságai irányították azután elsősorban a német nagyvezérkart arra, hogy a háború gazdasági oldalát is mind behatóbb tudományos jellegű vizsgálat tár- 6 6 Minister a. D. Dr. G. Gratz und Prof. Dr. R. Schüller: Der wirtschaftliche Zusammenbruch österreic h-U n g a r n s, A Carnegie-alapitvány kiadása, Wien, 1930. gyává tegye. Ezekből, az eleinte természetszerűleg főkép katonai jellegű tanulmányokból lassanként új tudományág alakul, melyet a német szakirodalom Wehrwirtschaftslehre-nek (honvédelmi gazdaságtannak) nevezett el. Ennek fokozatosan igen jelentős tudományos irodalma alakult többféle irányzattal; legjellegzetesebb képviselői Németországban M. von Montgelas gróf, tábornok, Hesse, Hunke, Gottl- Ottlilienfeld, Guido Fischer, a régebbiek közül pedig Adolf Gaspary, stb. Svájcban Alfred Amonn dr., a berni egyetem tanára, Georg Keller, Franciaországban Qualid és Francis Delassi, a párisi egyetem tanárai, Réquin tábornok, Prof. André Mayer, Angliában Victor Lefebvre és I. F. C. Fuller tábornokok, Paul Einzig egyetemi tanár (Economic Warfare c. 1940-ben megjelent munkájában), stb. Még nagyobb a száma azoknak a szakíróknak, akik főképp a háború financiális kérdéseivel foglalkoznak; ezek közül elsősorban I. M. Keynes világszerte ismertetett munkáira kell utalnunk. (Természetesen az e helyen való felsorolás nem tart számot a teljességre, egyrészről, mert ez nem is célunk, másrészről pedig a háború folytán az idegen államok idevágó szakirodalmáról alig alkothatunk képet.) A kialakult általános felfogás szerint Wehrwirtschaft alatt értjük mindama gazdasági természetű intézkedéseknek az összességét, amelyek az ú. n. egyetemes (totális) háború előkészítésére szolgálnak. Ez az egyetemesség csak a háború esetén lép ugyan fel, azonban előkészületének hatása már a háborút megelőző időben is jelentkezik. Azonban nem a feladatunk, hogy e helyen a Wehrwirtschaft, a honvédelmi gazdálkodás problémáival behatóan foglalkozzunk, itt csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a Wehrwirtschaft-nak négy egymást követő fejlődési fokát különböztethetjük meg. A harmadik fejlődési fok már maga a Kriegswirtschaft, a hadigazdálkodás. Az első lépcsőfokon a gazdasági mozgósítás általános terveinek előkészítését értjük, ez az ország védelmének a gazdasági élet területén való előkészítését jelenti. Közelebbről: a háborúban álló hadsereg szükségleteinek fedezéséről való gondoskodás, ami tehát felöleli a hadbalépés időpontjában és a háború egész tartama alatt felmerülő szükségletről való gondoskodást oly módon, hogy azt minden körülmény között biztosítani tudjuk. Ide tartozik annak az előkészítése is, hogy az ország gazdasági berendezése a háború alatt keletkező veszélyekkel szemben biztosítva legyen, hogy minden egyes üzem pontosan tudatában legyen annak, hogy a háború alatt mi lesz a feladata. A második lépcső pedig a valóságos gazdasági mozgósítás (ú. n. országmozgósítás), tehát a béketermelésnek fokozatos átállítása háborús termelésre. Ennek az intézkedésnek természetszerűleg nem kell a háború kitörésével összeesnie, ez az átállítás rendszerint már megkezdődik akkor, amidőn azt a háborús veszedelem kiéleződése indokolttá teszi. Az első lépcső tehát a tervezés, mint ahogy minden nagyszabású emberi tevékenységet, különösen, ha az műszaki és gazdasági területre terjed ki, meg kell előznie a széleskörű és alapos tervezésnek. A második s harmadik lépcsőfok pedig a tervek mind fokozatosabb végrehajtása és annak ellenőrzése. Ez a három lépcsőfok jut tehát kifejezésre a honvédelmi gazdálkodásban is. A negyedik lépcsőfok pedig — különösen egyes német és egyéb külföldi szakértők felfogása szerint — a háború alatt és annak vége felé a békegazdálkodásra való átmenet (átmenetgazdálkodás) előkészítése. Ez tehát a honvédelmi gazdálkodás szerves és azt kiegészítő része. Hiszen szinte magától értetődő az, hogy ha a gazdasági életet a háborús veszély küszöbén átállítottuk a hadigazdálkodásra s ha a termelést felfokoztuk bizonyos maximumra, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy a gazdasági életet visszavezessük az élet rendes keretei közé, még akkor is, ha azt valljuk, hogy a béke csak újabb felkészülés és erőgyűjtés a ké