Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 9. évfolyam 1933
KISEBB CIKKEK - IN MEMORIAM - Lyka Károly: Kacziány Ödön
1891: Libatolvaj (budai kir. várpalota). 1892: Jákob viszontlátja Józsefet. 1893: Az özönvíz. 1894: Taksony Zsolt (új Országháza). 1895: Asztrik püspök (Pannonhalma). 1896: Millenáris emlékmű (Dévény és Cenk-hegy). 1897: Szarvas Gábor emlékmű (Budapest). 1899: A szobrászat; A festészet (budai kir. várpalota). 1902: Szent Gellért (Budapest, Gellérthegy); Salamon Ferenc (Budapest). 1903: Erzsébet királyné (Pőstyén); Abonyi Lajos (Abony). 1905: Szent István (Kocsér). 1906: Jókai (Budapest, Svábhegy). 1910: Honvédemlék (Tápióbicske). 1911: Artézi kútszobor (Jászberény). 1912: Rákóczi szobra (Zombor). — Két mellszobrát a gyulai múzeum őrzi. A kerepesi temetőben áll egyik műve: Fejérpataky Lászlóné síremléke. KACZIÁNY ÖDÖN. Kétségkívül egyike volt legeredetibb festőinknek Kacziány Ödön, aki január 10-én halt meg Budapesten 81 éves korában, miután egy hónappal előbb még egyszer nagy gyűjteményes kiállítással szerepelt a közönség előtt. Már akkor is nehéz betegség bántotta, végzetessé a baj azonban csak három nappal halála előtt vált. Félszázadnál jóval hosszabb művészi munkálkodása tárgy és érzület dolgában két részre osztható: eleinte mint arckép- és életképfestő szerepelt, hallgatva a kor szavára, amely szívesen vette a humoros genre-t (Paraszt házaspár az orvosnál, 1879; Vita longa, ars brevis, 1885 s hasonlók). Működése második szakában, különösen római tartózkodása után, egész sorozatokat festett misztikus tárgyú képekből, amelyeken vagy a megszemélyesített halál (pl. Mors peregrinus), vagy vallási víziók (Vízió Nagypénteken, Pietá stb.) szerepelnek, vagy olykor romantikus elképzelések (Égő vár s effélék). Kacziány nem volt gazdag színlátású festő s bár az utóbbi képtípuson a tűz bíborfénye borítja a látóhatárt, még ezek a művei is csaknem monochromnak hatnak, amely sajátság nagyon jól egybevág e művei stílusával. Ilyen okból nagyon szerette a holdvilágos tájmotívumot is, ily képekkel már jó korán is (1876 óta) szerepelt, de típusossá csak munkálkodása második szakában vált. Alakítása, előadása egyszerű és sommázó volt, egészben véve alig látjuk nyomát valamely más művész hatásának, független tudott maradni a hosszú pályafutása alatt körülötte szakadatlanul változó stílusáramlatoktól. Kacziány Ödön Marosvásárhelyt született 1852 január 8-án, rendszeres művészeti tanulmányokhoz 1869-ben fogott a müncheni akadémián. 1870 őszén beiratkozott a bécsi akadémiára s egy év letelte után ott szolgálta le önkéntesi évét. 1873-ban megint a müncheni akadémián töltött egy évet s 1874 őszén végre elérte vágyát. Párisba utazhatott s egy évet tölthetett ott Gerôme korrektúrája mellett. 1875-ben hazajött, eleinte arcképfestéssel foglalkozott, de csakhamar rajztanári állást vállalt, előbb (1876) Zentán, majd (1877) Cegléden s (1880—90) Szegeden. Mindezeken a helyeken sokfélét festett s egyben rendszeresen kiállított Budapesten. 1890-ben nyugdíjaztatását kérte s a fővárosban telepedett le. Még a kilencvenes években Olaszországban tanulmányozta a régi mestereket, főkép Róma hatott reá, ahol műtermet kapott vatikáni követségünknél a Palazzo Veneziában. Visszatérte után szorgalmasan dolgozott Budapesten, ahol több díjat is nyert s hat képe átvándorolt a Szépművészeti Múzeumba. Illusztrációkat is rajzolt s mint művészeti író is szerepelt, különösen értékesek személyes visszaemlékezései a Münchenben és Bécsben töltött évekről s az ott szerepelt magyar művészekről. Halálával művésztársadalmunk markáns egyéniséggel, művészetünk eredeti stílusú mesterrel lett szegényebbé. KNER IZIDOR kiadásában Gyomán Aba-Novák Vilmos, Iványi-Grünwald Béla és Szőnyi István festőművészeink munkásságának szentelt és Itália nagy államférfiának, Benito Mussolini-nek ajánlott, igen szép kiállítású három füzet jelent meg. E füzetek nevezett festőművészeink 24—24 festményét reprodukálják és önéletrajzukat adják. A füzetek folyóiratunk barátainak 10 pengős kedvezményes árért kiadóhivatalunk útján is rendelkezésére állanak. CÍMLAPUNKON Fantin - Latour - nak Manet-t 1867-ben ábrázoló arcképét mutatjuk be. Felelős szerkesztő: Dr. Majovszky Pál Főmunkatárs: Dr. Lázár Béla Segédszerkesztő: Dr. Péter András Kiadó: Ormos György Szerkesztőség: VII., Erzsébet-körút 7. I. Magyar Művészet, 1933. 1. szám Nyomatott a Lorilleux Ch. és Tsa gyár festékével. Az Athenaeum r.t. mély- és könyvnyomása.