Magyar Múzeumok, 1995. 2. szám (Vol. 1.)
Olvasói levelek
Olvasói levelek Országos Műemlékvédelmi Hivatal Elnöke Eri István úr részére Tisztelt Főszerkesztő Úr! Ahogy illik, az ifjabbik testvér - a műemlékvédelem köszönti az idősebbiket, a múzeumügyet abból az alkalomból, hogy irigylésre méltó, elegáns negyedéves periodikummal, a „Magyar Múzeumok "-kal gazdagodtunk. Valamennyien, A művelődésre, művészetekre vágyó laikusok, a múlt jelen képző- és iparművészetét, a régészeti, helytörténeti, népművészeti stb. emlékeit s köztük az építészet múltját bemutató szakemberek. Biztos nem illik figyelmeztetni az idősebbiket arra, hogy valahatán 1957-ig egy „háztartásban" éltünk. A neveletlenségünkre csupán annyi mentséget tudunk felhozni, hogy az említett dátum óta egy, vagy két szakmai generáció nőtt fel s ők nem mindig tudják, hogy az 1872-ben megszületett műemlékvédelmi szervezet a vallás- és közoktatási miniszter alá tartozott s így volt ez nyolc és fél évtizedig, így van ez ma is, legalábbis részben. A műemlékvédelem azóta sem vált el a múzeumoktól, továbbra is együttműködünk muzeológusokkal, régészekkel, művészettörténészekkel, néprajzkutatókkal, helytörténészekkel, együtt dolgozunk a feltárásokon, közösen publikáljuk az eredményeket, s a leletanyagok értékes részét kiállításokon láthatjuk viszont. Hol az illetékes múzeumban, hol a helyreállított műemlékben. A múzeumok a műemlékek legjobb hasznosítói közé tartoznak. Elég csak Sárospatakra, Nagycenkre, Pécsre, vagy Szécsényre hivatkoznunk, vagy a tájházakra. A védett épületek más fajta „hasznosítása” is közös dolgunk. Nevezetesen ez esetben arról van szó, hogy műemlékeinknek szerepet kell biztosítani az oktatásban (történelem, honismeret, környezetkultúra) s ennek egyik útja a múzeumokba vezet. A „Magyar Múzeumok "-nak, kiadóinak, szerkesztőségének az Országos Műemlékvédelmi Hivatal munkatársai nevében küldött sok jókívánság mellett csupán azt kérem, hogy a lassan 125 éves ifjabb testvér időnként beszámolhasson eredményeiről, szólhasson problémáiról vagy legaktuálisabb dolgairól. Budapest, 1995. október 30. Jó egészséget az újszülöttnek és a szülőknek Barátsággal: lr. Fejérdy Tamás Éri István főszerkesztő Magyar Múzeumok Budapest !Tisztelt Főszerkesztő úr. Engedje meg, hogy a Magyar UNESCO Bizottság nevében gratuláljak lapjuk megjelenéséhez. Külön örömömre szolgált, hogy kiemelt helyen közölték a kulturális örökség védelmét szolgáló UNESCO egyezményekről szóló cikket. További munkájukhoz sok sikert kívánok. Üdvözlettel, Rózsa Mihály főtitkár Művelődési és Közoktatási Miniszter Tisztelt El úr, tisztelt Matskási úr! Köszönettel megkaptam a Magyar Múzeumok c. folyóirat első példányát. Örülök, hogy az Önök szakmai vezetésével sikerült egy ilyen színvonalas, széles spektrumú kiadványt megjelentetni. Különösen fontosnak tartom, hogy a folyóirat angol nyelvű rezüméket tartalmaz, mivel ezáltal a külföldi olvasó is képet kap a magyar muzeológia helyzetéről. További tevékenységükhöz sok sikert kívánok. Üdvözlettel: Fodor Gábor Budapest, 1995. október 25. Művelődési és Közoktatási Minisztérium Helyettes Államtitkár Éri István főszerkesztő úrnak Érdeklődéssel olvastam újra induló folyóiratuk a Magyar Múzeumok első számát. Tudom, hogy a muzeológusok szakmai közösségének összefogása nélkül aligha sikerült volna megjelentetése. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ebben döntő szerepet játszott az Ön személyes erőfeszítése is. Kérem tolmácsolja nagyrabecsülésemet és köszönetemet Matskási István úrnak is. Munkálkodásukhoz további sikereket kívánva, üdvözlettel Török András Budapest, 1995. október 26. MAGYAR MÚZEUMOK 1995/2 TÉL Olvasói levelek 1 Kiadói levél 2 Szerkesztői levél 2 ÓPUSZTASZER Trogmayer Ottó: Múzeum a pusztán az ópusztaszeri történeti emlékparkról 3 Szabó G. László: Az ópusztaszeri Országos Emlékbizottság története 5 Novák István: Ópusztaszer - múzeumépület 6 Szűcs Árpád: Az újonnan restaurált Feszty-körkép 8 Selmeczi László: A misztériumtól a valóságig - az ópusztaszeri állandó régészeti kiállításról 12 Nagy László: Közhasznú gondolatok 13 MŰHELY Mihály Mária: A készülő jogszabály elé 14 Vadas Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum - épület és gyűjtemény-struktúra a XIX. században 17 Szabadfalvi József: Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumról 21 Kovács Tibor: Régészeti örökség és a Magyar Nemzeti Múzeum 23 Kaposvári Gyula: Múzeumi bentlakásos iskola Szentendrén, 1950 őszén 26 Bakó Ferenc: Múzeumépítés kisipari módszerekkel -Sárospatak Rákóczi Múzeum 1950-52 30 SZÁMVETÉS Vámos Éva-Szabadváry Ferenc: Vajon láthatóvá válik-e a láthatatlan múzeum? (Országos Műszaki Múzeum 1989-1994) 35 Gazda László: Öt esztendő a Hajdú-Bihar megyei múzeumi szervezet életéből (1989-1994) 36 Kovács Gergelyné: A Postamúzeum 1989-1995 közötti évei 38 Kriston-Vízi József: Múzeumi játék-tájék a 15. évébe lépő Szórakaténusz Játékmúzeumról 40 András Lászlóné: A Szekszárdi Múzeum száz éve (1895-1995) 43 Juhász János: A múzeumi létesítmények számának alakulása Magyarországon (1975-1994) 44 Füköh Levente: Érdek és Érték 46 ICOM Taxner-Tóth Ernő: Az ICOM-tól elfogultan 48 T. Balázsy Ágnes: A német ICOM bizottság vendégül látta a weimari csoport delegáltjait 52 Groys, Boris: A múzeum szerepe, amikor a nemzetállam felbomlik 53 Mihály Mária-Wollák Katalin: Magyar-holland múzeumi kapcsolatok 54 FOLYÓIRATSZEMLE Néma György: Museums in Britain 58 Járó Márta: Musées et Collections publiques de France 58 Néma György: Museum Management and Curatorship 59 Járó Márta: Muse 61