Magyar Múzeumok, 1999. 4. szám (Vol. 5.)

KARÁCSONY A MÚZEUMBAN - Szacsvay Éva: Kisjézusok

KARÁCSONY A MÚZEUMBAN Karácsony a múzeumban Kis jézusok Szacsvay Éva „Paradicsom kőkertjibe Arany szőnyeg leterítve. Rengő bölcső közepibe, A Kisjézus fekszik benne. Bal kezibe aranyalma, Jobb kezibe aranyvessző Mikor ő azt megharsantja, Zug az erdő, cseng a mező.. ” (Salamon Anikó gyűjtése, 1987)­ Az idézett archaikus gyimesi csángó imádság nyelvi képének ikonográfiája - a díszes böl­csőben fekvő, királyi jelvényekkel felékesített gyermek Jézus - beilleszkedik a XVII-XVIII. századi karácsonyi Kisjézus különböző­­ szobor vagy képi­­ megfogalmazásai közé. A niceai zsinat 325-ben karácsony ünne­pét Jézus Krisztus földi születésének napja­ként határozta meg. 354-ben Liberius pápa január 6-ról december 25-re, Mithras ünne­pére helyezte. Az ortodox és keleti egyházak, bár bevezették Krisztus születésének ünne­pét, azt meghagyták január 6-án, Vízkereszt napján. A naptári év kezdete a XVI. századig a karácsony volt, és csak Szent Gergely naptár­­reformja után tevődött át január elsejére. A karácsony dogmatikai tartalma a Megteste­sülés (Isten megjelenése emberi alakban), amelyet már a középkortól háttérbe szorított Jézus születésének ünnepe. A római katolikus rendtartás december 24-én Ádám­ Éva napját ünnepli, felidézve és szembeállítva az Ó­szö­­vetség bűnbe esett emberét az Új­szövetség megváltó Újszülöttjével, akinek ünnepe más­nap, december 25-én van. December 24-e te­hát a bűnbánat, böjt ünnepe, az eredendő bűnre való emlékezésé, míg december 25-én, karácsony napján örömre fordul az ünnep a Jézus megszületésére való emlékezéssel. A középkortól az írástudatlan tömegek­nek a templomok falaira és oltáraihoz felfes­tett képek mutatták be Jézus életének állo­másait, így születését is. Később a templomi misztériumi játékok kelléke volt a felépített betlehem, amely a Karácsony ünnep szimbó­lumává vált. (Évente, így 1998-ban is a Szent Péter Bazilika előtt felállított hatalmas betle­hemi jelenet hirdette a karácsonyra Rómába érkezőknek az ünnepet, a középkori jelkép mellé két újkorit is elhelyezve, egy hatalmas méretű karácsonyfát és a térhez illő méretű adventi koszorút.) A karácsonyi szentkultusz középpontjában a Kisjézus áll. A betlehemi jelenetből kiemelt Jézus tisztelete a Szentföldről Rómába, a Santa Maria Maggiore (egykor Santa Maria ad Praesepe) templomába került jászol-erek­lye körül bontakozott ki a VII. században, az ereklyét 1170-ben ezüst- és kristály­foglalat­tal egészítették ki. 1289-ben a toszkánai szobrász és építész Arnolfo di Cambio a re­likviát középre helyezve egy teljes betlehemi jelenetet épített, amelyet később több alka­lommal is átépítettek. Az együttes legfonto­sabb alakja Mária a Kisjézussal elveszett; a jelenet kiegészítésére a XVI. században került sor. A Bambino dell' Aracoeli hatására Dél- Olaszországban szokássá vált, hogy kará­csony előtt a házakban egy kisjézus alakot ál­lítsanak fel. Az egy, másfél éves korú, pufók gyermek életnagyságú figuráját, amely fából, viaszból, terrakottából vagy papírmaséból készült, valódi haj­parókával és üvegből ké­szült szemekkel, fekvő, ülő vagy álló alakban, feldíszített fekhelyen, trónuson vagy talapza­ton, gazdagon felöltöztetve helyezték el. A drága selyem és bársony anyagokból varrt és hímzett ruhácskákat gyöngyökkel, csipkével, ékszerekkel egészítették ki, fejét mint „kis ki­rály”-t koronával ékesítették. (E típusból több mint százat láthattunk Bécsben az 1998 ka­rácsonyára rendezett „Il Bambino Gesú” c. kiállításon, amelyet Hiky Mayr magángyűjte­ményéből N. Cockerell, az azonos című kata­lógus szerzője rendezett.) Két kiállítás nyílt meg egyidejűleg: a bécsi Néprajzi Múzeum is bemutatta gyűjteményeinek Kisjézus ábrázo­lásait - kis szentképeken, emlékképeken -, így párhuzamosan tanulmányozhatóvá vált a téma terjedésének és variálódásának módja Közép-Európában; ehhez is tartalmas kataló­gust adtak ki.­ A gyermek Jézus kultusz széles körű ter­jedése Rómától észak felé a XVII. századtól kezdődően a XVIII. században történt. Auszt­riai és német területen is a Kisjézus alakját kiemelték a betlehemi jelenetből, külön fel­­ékszerezve, feldíszítve helyezték el, pólyába vagy köpenybe, ruhácskába öltöztetve, já­szolban, ágyacskában, bölcsőben, selyem párnán­ fekvő, alvó vagy álló, áldást osztó pózban. A Jézuskák gazdag terminológiái: „Christkindel“, „Jesuskind“, „Jesuskindlein“, „Jesulein", „Krippenkind“, „Fetschlkind“ stb. a kultusz német nyelvterületen történő ki­bontakozását mutatják. Kegyhelyek keletkez­tek­ a római Bambino Gesu dell' Aracoeli mintájára (Santa Maria Maggiore), Salzburg­ban, Altenhohenau-ban (Wasserburg mellett) és Prágában, minek következtében kis bú­­csús emlékképek tömege sugárzott szét Kö­­zép-Európa-szerte a XVII-XVIII. századtól. A templomi Jézuskák a XVI. századtól je­lennek meg a kolostorokban és magánházak­nál. Különösen nagy tisztelet övezte a női ko­lostorok kedvelt pólyás Jézuskáját. A kolos­torba lépő fiatal leányok fogadalomtételük emlékére kaptak pólyás viasz Jézuskát, an­nak felidézésére, hogy jövendő életüket Krisztus jegyeseként töltik majd. A pólyás Jézuska díszesen faragott, aranyozott, ezüsttel vagy ékszerekkel díszes bölcsőben feküdt, évenkénti feldíszítése és ringatása a kolostorok karácsonyt váró adventi énekes lelkigyakorlata volt. Feltehetően a „bölcsőcs­­ke” német karácsonyi népszokásnak ez lehe­tett egyik előzménye. A képi ábrázolások között kedveltté vál­tak a különféle alvó kisjézusok ábrázolásai. A metszetek, pergamenfestések, majd az üvegképek, később a nyomdai eredetű olaj­nyomatok gazdag változatát hozták e típus­nak. A Kisjézusok barokk-kori megfogalma- Bambino dell’ Aracoeli, olajnyomat, XIX. század. Mezőkövesd Bambino dell' Aracoeli, print, 19th C., Mezőkövesd

Next