Magyar Múzeumok, 1999. 4. szám (Vol. 5.)
KARÁCSONY A MÚZEUMBAN - Szacsvay Éva: Kisjézusok
KARÁCSONY A MÚZEUMBAN Karácsony a múzeumban Kis jézusok Szacsvay Éva „Paradicsom kőkertjibe Arany szőnyeg leterítve. Rengő bölcső közepibe, A Kisjézus fekszik benne. Bal kezibe aranyalma, Jobb kezibe aranyvessző Mikor ő azt megharsantja, Zug az erdő, cseng a mező.. ” (Salamon Anikó gyűjtése, 1987) Az idézett archaikus gyimesi csángó imádság nyelvi képének ikonográfiája - a díszes bölcsőben fekvő, királyi jelvényekkel felékesített gyermek Jézus - beilleszkedik a XVII-XVIII. századi karácsonyi Kisjézus különböző szobor vagy képi megfogalmazásai közé. A niceai zsinat 325-ben karácsony ünnepét Jézus Krisztus földi születésének napjaként határozta meg. 354-ben Liberius pápa január 6-ról december 25-re, Mithras ünnepére helyezte. Az ortodox és keleti egyházak, bár bevezették Krisztus születésének ünnepét, azt meghagyták január 6-án, Vízkereszt napján. A naptári év kezdete a XVI. századig a karácsony volt, és csak Szent Gergely naptárreformja után tevődött át január elsejére. A karácsony dogmatikai tartalma a Megtestesülés (Isten megjelenése emberi alakban), amelyet már a középkortól háttérbe szorított Jézus születésének ünnepe. A római katolikus rendtartás december 24-én Ádám Éva napját ünnepli, felidézve és szembeállítva az Ószövetség bűnbe esett emberét az Újszövetség megváltó Újszülöttjével, akinek ünnepe másnap, december 25-én van. December 24-e tehát a bűnbánat, böjt ünnepe, az eredendő bűnre való emlékezésé, míg december 25-én, karácsony napján örömre fordul az ünnep a Jézus megszületésére való emlékezéssel. A középkortól az írástudatlan tömegeknek a templomok falaira és oltáraihoz felfestett képek mutatták be Jézus életének állomásait, így születését is. Később a templomi misztériumi játékok kelléke volt a felépített betlehem, amely a Karácsony ünnep szimbólumává vált. (Évente, így 1998-ban is a Szent Péter Bazilika előtt felállított hatalmas betlehemi jelenet hirdette a karácsonyra Rómába érkezőknek az ünnepet, a középkori jelkép mellé két újkorit is elhelyezve, egy hatalmas méretű karácsonyfát és a térhez illő méretű adventi koszorút.) A karácsonyi szentkultusz középpontjában a Kisjézus áll. A betlehemi jelenetből kiemelt Jézus tisztelete a Szentföldről Rómába, a Santa Maria Maggiore (egykor Santa Maria ad Praesepe) templomába került jászol-ereklye körül bontakozott ki a VII. században, az ereklyét 1170-ben ezüst- és kristályfoglalattal egészítették ki. 1289-ben a toszkánai szobrász és építész Arnolfo di Cambio a relikviát középre helyezve egy teljes betlehemi jelenetet épített, amelyet később több alkalommal is átépítettek. Az együttes legfontosabb alakja Mária a Kisjézussal elveszett; a jelenet kiegészítésére a XVI. században került sor. A Bambino dell' Aracoeli hatására Dél- Olaszországban szokássá vált, hogy karácsony előtt a házakban egy kisjézus alakot állítsanak fel. Az egy, másfél éves korú, pufók gyermek életnagyságú figuráját, amely fából, viaszból, terrakottából vagy papírmaséból készült, valódi hajparókával és üvegből készült szemekkel, fekvő, ülő vagy álló alakban, feldíszített fekhelyen, trónuson vagy talapzaton, gazdagon felöltöztetve helyezték el. A drága selyem és bársony anyagokból varrt és hímzett ruhácskákat gyöngyökkel, csipkével, ékszerekkel egészítették ki, fejét mint „kis király”-t koronával ékesítették. (E típusból több mint százat láthattunk Bécsben az 1998 karácsonyára rendezett „Il Bambino Gesú” c. kiállításon, amelyet Hiky Mayr magángyűjteményéből N. Cockerell, az azonos című katalógus szerzője rendezett.) Két kiállítás nyílt meg egyidejűleg: a bécsi Néprajzi Múzeum is bemutatta gyűjteményeinek Kisjézus ábrázolásait - kis szentképeken, emlékképeken -, így párhuzamosan tanulmányozhatóvá vált a téma terjedésének és variálódásának módja Közép-Európában; ehhez is tartalmas katalógust adtak ki. A gyermek Jézus kultusz széles körű terjedése Rómától észak felé a XVII. századtól kezdődően a XVIII. században történt. Ausztriai és német területen is a Kisjézus alakját kiemelték a betlehemi jelenetből, külön felékszerezve, feldíszítve helyezték el, pólyába vagy köpenybe, ruhácskába öltöztetve, jászolban, ágyacskában, bölcsőben, selyem párnán fekvő, alvó vagy álló, áldást osztó pózban. A Jézuskák gazdag terminológiái: „Christkindel“, „Jesuskind“, „Jesuskindlein“, „Jesulein", „Krippenkind“, „Fetschlkind“ stb. a kultusz német nyelvterületen történő kibontakozását mutatják. Kegyhelyek keletkeztek a római Bambino Gesu dell' Aracoeli mintájára (Santa Maria Maggiore), Salzburgban, Altenhohenau-ban (Wasserburg mellett) és Prágában, minek következtében kis búcsús emlékképek tömege sugárzott szét Közép-Európa-szerte a XVII-XVIII. századtól. A templomi Jézuskák a XVI. századtól jelennek meg a kolostorokban és magánházaknál. Különösen nagy tisztelet övezte a női kolostorok kedvelt pólyás Jézuskáját. A kolostorba lépő fiatal leányok fogadalomtételük emlékére kaptak pólyás viasz Jézuskát, annak felidézésére, hogy jövendő életüket Krisztus jegyeseként töltik majd. A pólyás Jézuska díszesen faragott, aranyozott, ezüsttel vagy ékszerekkel díszes bölcsőben feküdt, évenkénti feldíszítése és ringatása a kolostorok karácsonyt váró adventi énekes lelkigyakorlata volt. Feltehetően a „bölcsőcske” német karácsonyi népszokásnak ez lehetett egyik előzménye. A képi ábrázolások között kedveltté váltak a különféle alvó kisjézusok ábrázolásai. A metszetek, pergamenfestések, majd az üvegképek, később a nyomdai eredetű olajnyomatok gazdag változatát hozták e típusnak. A Kisjézusok barokk-kori megfogalma- Bambino dell’ Aracoeli, olajnyomat, XIX. század. Mezőkövesd Bambino dell' Aracoeli, print, 19th C., Mezőkövesd