Magyar Nap, 1937. április (2. évfolyam, 76-101. szám)

1937-04-27 / 98. szám

. Lanyha iramú mérkőzésen Olaszország 2:0(1:0)-ra győzött Magyarország ellen Torino, április 26. — A nagy érdeklődéssel várt XVI. olasz—magyar Európa- Kupa-mérkőzés elég dicstelen körülmények közt zajlott le. Mindkét csapat — talán a nagy hőség miatt — nívótlan játékot mutatott és éppúgy győzhetett volna a magyar csapat is. A két csapatban változás volt, amennyiben a beteg Dudás he­lyett Polgár játszott balhalmot, az olaszoknál Ferrari és Passiatti helyett Trossi és Buscaglia játszottak. Az első félidőben változatos játék folyt le és inkább mezőny­játék volt. A hőség azonban lassan leküzdi a magyar csapatot és az olaszok fölény­be kerülnek. A 34. percben Colaussi megszerzi a vezető gólt. A második félidőben az olaszok keményen játszanak. Több nagy magyar helyzet után a 32. percben Mpazza kiad Trossinak és a jobbszélső bevágja a labdát. Ezzel a mérkőzés sorsa el is dőlt. Az olasz csapatban a csatárok emelkedtek ki, míg a magyarok közül Futó volt a legjobb. Sárosát erősen fogták. Kocsis és Titkos csődöt mondottak. — Bíró: Baumgartner (Svájc). Még mindig három pont előnye van a Füleki TC-nek A Vas remek játéka a bajnokjelölt ellen — A LAFC a veszélyes zónában Pozsony, április 26. — A nyugati divízióban érdekes és fontos mérkőzések voltak. Az FTC na­gy küzdelemben döntetlennel volt kénytelen megelégedni. A kiesési zónában levő PSK pon­tot szerzett az ÉSE ellen, viszont a LAFC kika­pott Nagyszombatiban és a veszélyes zónába ke­rült. A tabella úgy áll: 1. Füleki TC 25 pont, 2. TIS 32 pont, 3. KSE 19 pont, 4. SK Zsiltva 18­ pont, 5. ZTE 17 pont, 6. KFC 17 pont, 7. Ra­pid 16 pont, 8. LAFC 13 pont, 9. Vas 12 pont, 10. Ru­titka 9 pont, 11, PSK 11 pont. — Eredmé­nyek: Pozsony: Füleki TC—Vas 2:2 (2:0). 1500 főnyi közönség előtt remek küzdelmet vívott a két csapat. Az eredményt reálisnak kell tekinteni. Az FTC fedezetsora nagyon közepes és erre vezet­hető vissza a döntetlen. Az első gól már az első percben esik amidőn Pilát nehéz szögből szinte lehetetlen gólt lő. A Vas belső triója nagyon ve­szélyes támadásokat vezet és csomó kornért ért el. A 29. percben Egry kiad Gleiszának aki a kapuig viszi a­­bőrt és belövi (2:0).­­ A második félidőben nagy lendülettel támad a Vas és soro­zatos kornereket ér el. A 20. perciben kavarodás a kapu előtt és Müller köpöösa bM a labdát (2:1).­­A Vas erősít. A 24. percben egy kornerét Uraim letereli Millert. A tizenegyest Fürst belövi (2:2). A játék végén FTC-fölény. A 42. percben Pilát gyilkos, rejti ,lövését Lukács védi. Az FTC-­ben csak a csatársor és Uram elégített ki, a halfsor nem tudja labdákkal ellátni a­ csatárokat. A Vas-­ ból Smistik, Sido és mindenekelőtt Müller játéka emelkedett ki. Az egész csapat lelkesen küzdött és a Vas­­teljesítménye minden dicséretet megér­demel. Az FTC csak időnkint elégített ki. Bíró: Brüll Gyula de. Komárom: KFC—TTS 1:1 (1:1) A mérkőzés meglehetősen durva volt, amiben a TTS járt elöl. A vendégek az első percben Pázmány lefutásából megszerzik a vezetést. A KFC fokozza a tempót és fölénybe kerül. Tóth KFC megsérül és nem tér többé vissza. A 30. percben László Kövérből egyenlít. Bitó, Veres. Pöstyén: PSK—ÉSE 2:2 (1:0) A kiesés veszélye erősen feljavította a PSK csapatát amely a dön­tetlent megérdemelte. A 43. percben Polgár fejes gólt szerez. -A második félidőben az ÉSE erősen támad és a 23. percben Kelemen révén egyenlít, sőt a 35. percben Brest góljával 2:1-re vezet. A PSK mindenét beleadja a küzdelembe és az utolsó percben kapueleseti kavarodásból Drahovsky egyenlít. Biró, Fritz. Zsolna: SK Zsilina—ZTE 2:1 (1:0) Zsolna sok­kal nagyobb fölényben volt, mint azt az eredmény kifejezi és a győzelmet alaposan kiérdemelte. Bíró: Jakob. Nagyszombat: Rapid—LAFC 2:1 (2:0) Polas a 9. és Kaiser a 21. percekben gól­oznak. A Rapid ez­zel kilőtte minden puskaporát, mert innentől a LAFC van fölényben. Soós fejesgólján kívül azon­ban egyetlen gólhelyzetet sem tud összehozni. Bíró: Androvics. Kemény küzdelemben győzött az állóképesebb kassai CsSK csapata Az ungváriak a második félidőben teljesen visszaestek Kassai CsSK—Ungvári CsSK 4:2 (0:2) Kezdés után az Ungvári CsSK a támadó fél s szépen felépített támadások követik egymást, amit a h­elyiek nehezen paríroznak. A 15. perc­iben egy ideális támadás után, az ördöngősen gyors Varovics balszélhez kerül a labda, aki le­futva egész a komervonalig szépen ad be, T­resl a tizenhatoson kapja a labdát és villámgyors lö­vésével szemben a kapus már tehetetlen. A 37. percben Csarny túlerélyesen száll bele Sidadal­­ba. A megítélt szabadrúgás ívelve száll a bal­­szél­hez, aki szépen tálal középre, Siklada­l futtá­ban lő a kapus azonban kiöklözi a labdát, ami újra Skladallhoz kerül, de most már biztos a jobb­­összekötő, mert fejeslabdája a hálóban köt ki. ■—­ A második félidőben, mintha kicserélték vol­na a két csapatot, a kassaiak veszik át az irá­nyítást. Az 5. percben Ka­fanek, büntetőn belül kézzel üti le a labdát, a bíró tizenegyest ítél, amit Fazekas védlhetetlen lövéssel értékesít. A 15. percben Fazekas pompás kornerlabdájából, Jurenko kissé szabályellenes (ellenfélre támasz­kodva) ugrással fejesgóllal kiegyenlít. A 28. perc­ben Hermann Fazekashoz játszik át, aki fordu­lásból, ritkán látott kapásgóllal megszerzi a ve­zetést is. Az ungváriaiknál a fáradság jelei mu­tatkoznak, míg a helyiek tovább bírják a tem­pót. A 38. percben Láncos huszonöt méterről lő, a kapus nem számít a lövésre s az amúgy is ala­csony termetű kapus csak néz a léc alá surranó labda után. A mezőny legjobbja Tóth ungvári centerhalf volt. Jó volt még Kafunek és az első félidőben szenzációsan finiselő Varovics. A helyi­eknél élmény volt Fazekas stílusos szép játéka, kívüle Csarny, Jurenko, Tresa és Zsebek érde­melnek említést. Egyéb eredmények: Divíziós bajnokiak: AC Igló—Kassai SC 5:2 (1:1) Tglón: KAC—Királyhe­lmeci SC 5:0 Király­­helmecen. MLSz T. oszt. bajnoki: PTSE—KAC II. 0:0, Eper­jesen. Barátságos mérkőzések: Törekvés ifj.—Bairak ifj. 4:0: KAC kölyök—Makábi kölyök 7:0: CsSK I kölyök—Törekvés 5:1. Tréningmérkőzés: Ill­as tüzér válogatott—Törekvés komb. 4:2. A Sparta katasztrofális veresége az államligában A Bratislava idegenben győzött — Megpecsételődött az SK Rusj sorsa Prága. április 26. — Az államliga ugyancsak bővelkedett meglepetésekben. A Bratislava Prá­gában legyőzte a Viktória Zsizskovot, a Sparta pedig súlyos vereséget szenvedett el Prostejov­­bam, a Krusj nem tudott pontot szerezni s igy a 19. forduló után sorsa a Moravská Sláviával együtt megpecsételtetett. A tabella: 4. Slávia 33 pont, 2. Sparta 26 pont. 3. Proste­­jov 25 pont, 4. Zsidónké 23 pont.5. Bratislava 22 po«t. ti, .SK Pilsen 21 pont, 7. Kiad no 20 pont, 8. Viktória Zeizskov 17 pont ,9. Náoliod 16 pont, 10. Viktoria Pilsen 14 pont. It. Rusj 6 pont. 12. Mór. Slávia 3 pont. Prága: Bratislava—Viktoria Zsizskov 4:1 (2:0). Már a meccs elején látni lehetett hogy a Bratisla­va a jobbik csapat. A Bratislava Jaku­be helyén Sorssal végig jobb volt.­­A 30. percbem Kosztika ll­enből, a 33. percben pedig diódák gólt szerez­nek. Szünet után az 5. percben Luknár lövi a harmadik gólt, amire a V. Ziszskov Randák gól­jával válaszol. A végeredményt Maszarovics ál­lítja be. A Bratislava szép játékával nagy sikert aratott a 10.000 főnyi közönség előtt. Prága: Slávia—Náchod 4:1 (3:0) Biztos győze­lem. Kopetzky 2, Sobotka és Pucs lőtték a győz­tes csapat góljait. Prostejov: SK Prostejov—Sparta 6:1 (4:1) A Sparta Nejedly és Kolsky, a Prostejov Drozd és Krapil nélkül állt ki. A Sparta szét­esőn játszott, a halfsor teljesen csődött mondott s igy Proste­jov biztosan érte el a győzelmet. Brünn: Kladno—Mór. Slávia 3:0 (2:0) A brü­nni csapat lélek nélkül játszott. Brünn: Zsidemoe—Viktoria Pilsen 3:2 (2:1) . honi csapat győzelme nagy küzddem után szü­letett meg. Ungvár: SK Pilsen—Rusj 3:1 (3:0). A Rusj csa­pata adós maradt a várt jó játékkal és egészen gyengén, mondhatnánk szánalmasan játszott, úgyhogy a közönség jórésze még idő előtt ott­hagyta a mérkőzést. Nem tudjuk, mi volt a Rusj­­jal, de ilyen gyengén, ennyire kedvetlenül és le­jek nélkül még nem láttuk soha futballozni. Sem­mi sem sikerült és ebben nagy része van annak, hogy centerfedezet nélkül nem leh­et futballozni, már pedig Fryba nem az. A csatársor tagjai nem értették meg egymást és ahányan volta­k, annyi­féle elgondolást igyekeztek megvalósítani. A csa­pat saját pályáján katasztrófális vereséget szen­vedett, pedig a pilseni együttes nem is nagyon erőltette meg magát. Az első percekben nyílt já­ték folyik, de már a hetedik percben vezetnek a vendégek, amikor is Kaiser lapos beadását Ha­­jek közvetlen közelről beteszi. A 35. percben Gi­­bic Fedák súlyos hibájából a második gólt is megszerzi. Ez új erőt önt a Rusjba és pár percen keresztül támadnak is, de a pilseni védelem, el­szántan védekezik. A 42. percben a pilseni kapus csak kornerre tudta védeni Skirják remek sza­badrúgását. A félidő utolsó gólját Kaiser szerez­te meg. A második félidőiben a Rusj még gyen­gébben játszik, a pilseniek a biztos győzelem tu­datában lefékeznek, de még így is két gólt tud­nak szerezni. Az SK Pilsen csapata minden cico­ma nélküli futballt játszik, gyorsak, minden hely­zetből lőnek és van szívük futballozni. Egyénileg Zlasek, Sezemsky, Moravec és Kaiser tetszettek. Az SK R­usj igen rosszul játszott, Fenák két gól­ban benne volt. A hátvédek elszántan küzdöttek. A halfsorban csak Skirják felelt meg, Fryba nem is volt játékban. A csatársorban szerepeltetett Mózer még nem való az első csapatba. A mér­kőzést Jerhot (Prága) objektíven vezette. Kerékpárvásárlás bizalom dolga. Minden gyártmányt kaphat olcsón kényelmes részlet­fizetésre is Sspira­ccsiltél kerékpár,és varrógép szaknichittinilkuas, Kovicc Szobor u Ariegyzéket díjtalanul küld. A Ligeti vezet nyugaton Pozsony, április 26. — A nyugati kerületben változatlan a helyzet. A Ligeti egy ponttal vezet a Szenes SE előtt. Eredmények: Ligeti—PTE 7:0 (1:0) A PTE nem volt sehol és a Ligeti csatársora könnyűszerrel lőtte a gólokat. Báró: Futhm­ann, Donaustadt—Admira 6:1 (2:0) A Donaustadt könnyen bánt el a bajnokság utolsó helyezettjével Biró: Rausnitz. Főrév: FTC—Virágvölgy 4:1 (3:1) Biró: Farkas. Szene: Szenes SC—Testvériség 4:1 (1:0) Biró: Förster. Diószeg: DSE—Rapid 3:2 (1:1) Bíró: Koháry. Egyelőre a Phöbus vezet a Magyar Nemzeti Bajnokságban Budapest, április 26. — A Magyar Nemzeti Baj­nokságban csak három mérkőzést játszottak le. Mindhárom meccset a favoritok nyerték meg és így a Phöbus áll az élen 33 ponttal, miután a Hungária két, a Ferencváros egy­­mérkőzéssel ke­vesebbet játszott, Phöbus—Budafok 3:2, Bocskai—Kispest 2:1 (Debrecenben), Budai 11—Haladás 5:1 (Szombathelyen).­­ Pozsony: Tapolcsány—Makkabea 4:1 (2:1). Csa­­patbajnokság. Hiába volt esedékes egy Makka­bea­­győzelem, a kék-fehérek adósak maradtak ezzel. Az első félidőben még jól ment a Makkabeának a­­játék, szünet után azonban összeroppant a csa­pat és Tapolcsány biztosan győzött. Galántai SE—Párkányi TE 1:0 (1:0). Bajnoki mérkőzés Párkány­ban. A mérkőzés 12. percében mintegy ötméteres lesállásiból született meg a Galántai SE győztes gólja. A jobbik csapat a Párkányi TE volt, de tehetetlen csatársora a­­gól­helyzetek egész sorát nem tudta kihasználni. — Hacker gyengén vezette a mérkőzést. II. észt bajnokság: SZTE—VAS­E 5:5 (1:1), ETO—Püspöki 5:2 (2:0), Labor—Törekvés—Uni­­tas 3:1 (2:0) Nyugatszlovénszkói csupabajnokság: Bratislava B—Cseklész 6:2, SK Trnava—Vágújhely 2:1, Ma­lacka—Városi Művek 4:1. Középszlovenszkói zsupaered­mények: Sparta Vágbeszterce—SK Martin 9:1, Dolnykubtin—­Vor­wärts Kézsmárk 2:1, SK Ruzsomberok—SK Csadca 4:2. KÖZÉPKERÜLETI BAJNOKSÁG: Apátfalva—B. Törekvés 2:2. Meglepetés! RTC—TSC 3:3 (2:2). TMSC-PSC 4:0 (2:0). FTC 11—L. Vasas 4:2 (1:0). Bécsi liga: Ausztria—Hakoak 3:2, Admira— Postsport 1:1, Rapid—­WEC 1:1, FC Wien-W­uk­­ker 2:2, Floridsdorf—Libertás 3:1. Hannover: Németország—Belgium 1:0 (1:0) 60.000 néző előtt a német csapat nehezen győzött a belgák ellen. 1. Phöbus 22 16 1 5 47:26 33 2. Ferencváros 21 15 2 4 81:26 32 3. Hungária 20 12 2 3 75:26 32 Eredmények: xVfeüUj loot íiíSiüta mu ­P Herczeg (SK Bratislava) nyerte el Dévény —Pozsony közti futást. Vasárnap délelőtt bonyolították le nagy érdeklődés mellett a Dévény—Pozsony közti 16 km-es tradicio­nális futóversenyt. Eredmények: 1. Herczeg SK Bratislava 34:43 mp. 2. Stitetzky PTE 34:43 mp. 3. Hradba Sokol 33:42,2 mp. 4. Keim Sokol Komárom 35:38 mp. 5. Szalay PTE 35:59 mp. 6. Hullám Főiskola 36:19 mp. A magyar­ pigiszkó tenniszmérkőzés ál­lása 2:2. A döntés ma van. A magyar vizipoló utánpótlás tegnap Nyugatnémetország ellen játszott és heves küzdelem után 6:5-re győzött. A CSEHSZLOVÁKIAI RÁDIÓ MAGYAR MŰSORA Kedd. április 27. POZSONY: 8.05 Magyar iskolarádió. Alsófokon: Átvitel a kassai stúdióból. 8.35 Felsőfokom 1. Palacky Szlovenszkón. Hangjáték a nagy főt né­­mettudós életéből. Irta: Grmelár Ferenc. 2. Ország Éva és Ország Márta hangversenye. 3. Mi újság a nagyvilágban. 9.05 Az Iskolarádió postába. 10.10 Magyar lapszemle. 13.40 A munkapiac hírei. 14.05 Magyar hírek és időjárásjelentés. 18 Mi új­ság a filmvilágban? Beszámol Maitzner Richard itt 18.10 Ország Rezső dalaiból Káldy Izabella éne­kes. Zongorán kíséri a szerző. 1. Az örök szép­nek. (Kiss József versére.) 2. Ha az Isten ekep szólna hozzám. (Petőfi Sándor versére.) 3. Anya és leánya. (Ady Endre versére.) 4. Akarom. (Ker­­sék János versére.) 5. Szép az élet. (Ady Endre versére.) 18.30 Munkásnegyedóra: Ganyasági ja­vak és gazdálkodás. Dr. S Ve­ber Zoltán előadása. 22.20 Magyar hírszolgálat és időjárás jelentés. KASSA. 8.05 Magyar iskolarádió. Alsófokon: Levegőben szépen szól a pacsirta. Törzsök Ist­ván hang­játéka. 8.35 Felsőfokon: Átvitel Po­zsonyból. 10.10 Magyar lapszemle. 13.30 A miun­­kapiac hírei. 14.05 Magyar hírek, időjárásjelentés. 17.40 Milyen hatást gyakorol a rádió a csehszlo­vákiai magyarság kulturális életére? Ankét,. 18.50 Magyar hírek. 22.20 Magyar hírszolgálat és idő­járás jelentés. MAI MOZIMŰSOR POZSONY ÁTLÓN AZ ELÁTKOZOTTAK KIRÁLYA Címszerepben Konrad Veid*. A többi szereplők: Noah Beery, Helene Vineon._________ LUX SARKI VIHAROK Egy kutató sorsa az „örök jég“ országában. — Főszereplő: Lands Treuker. — Ifjúság számára nem alkalmas. ORÁNIA ÉJFÉLI SZERELEM Színes film. Főszereplők: Steffi Duna, Charles Collin és Várkonyi Mihály. — Ifjúság számára nem alkalmas. PALACE VIVA VILLA Főszereplők: Wallace Beery, Fay Wray. REDOUTE ÉVA ASSZONY VÁLIK Cseh film. Főszereplők: Sejbatová, Dolinái, Buso­vá, Bogoz, Babe­ti­sová, Pistek. — Minden délután három óraikor gyermekelőadás. METROPOL AZ ELLOPOTT KORONAGYÖNGYÖK Szenzációs amerikai film. Főszereplők: Myran Loy. Spencer Tracy. TATRA KREUTZER-SZONÁTA Tolsztoj novellája után. Főszereplők: Lil Dago­­ver, A. Schönnhals, Peter Petersen. SCALA A SANGHAJI KIKÖTŐBEN Főszereplők: Lew Ayres, Alice Faye, Frank Mitchell. — Ifjúság számára nem alkalmas. _____ KÉSŐI SZERELEM Klostermann regénye nyomán. — Főszereplők: Blamka Waleská, Vera Ferbásová, A. Novotny, IV. Sperger. — Ifjúság számára nem alkalmas?. ALFA: Hiúságok városa. ___________________ UNGVÁR: KINO PASSAGE (Városi) KÖNIGSMARK. (Királyok alkonya.) Eljan Landl: BIO RADIO AZ ACÉLEMBER BOSSZÚJA. (Victor Mc Lag­en.) •i^HHBKBieaaaBBaaBMBaaaM _______________KASSA_______________ Capitol: Négylevelű lóhere. TIVOLI: Amerikai párbaj. _____________KOMÁROM: MODERNA: Ellopott élet. (Iron a Dunáé.)

Next