Magyar Napló, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2014-08-01 / 8. szám

SZEMHATÁR A film első nekifutásra könnyed vígjáték, mintha csak másfél órányi szórakozást ígérne. „Kisvárosi komédia” - hirdeti a főcím nyomban az elején. Kinek szólt ez a műfaji megjelölés? Feltehetőleg a cenzo­roknak, a hatalomnak. El kell kissé terelni a figyel­met arról, hogy fergeteges szatírát és kőkemény kri­tikát fognak látni, nemcsak az urambátyámos helyi viszonyokról, hanem az egész pártvezetésről, az ál­lamról, és nemcsak a közelmúltéról, mint az 1952-es évszám is tájékoztat, illetve jó szándékkal félrevezet. Nyilván, teljesen nem lehetett elhitetni mindezt az el­lenérdekeltekkel. Be is tiltották a filmet. Ugyanakkor a ködösítés működött azok számára, aki szintén sze­rették félrehallani az utalásokat, és nem hangsúlyoz­ni a rendszerkritikai élt. Feltételezésem igazolására idézem a film rövid le­írását, amelyet 1999-ben a Magyar Filmintézet jelen­tetett meg Játékfilmek - Magyar filmográfia címmel. A rövid tartalmi leírásban egy szó utalás nincs arra nézvést, hogy a film a pártállami rendszer parabo­­lisztikus kritikája, az 1956-os népfelkelés és forrada­lom allegóriája, és hogy milyen félre nem érthető utalások történnek Rákosi Mátyásra, Nagy Imrére és Károlyi Mihályra, illetve Sinkovits Imrére. A poszt­szocialista filmtörténetírás és filmkritika nem siet fel­dolgozni, újraértelmezni a múlt jelentős filmes ténye­it. Jóindulatú feltételezéssel csak a felületesség miatt írhattak ilyen tartalmi összefoglalót: „Szatíra a kisvárosi élet fonákságairól. 1952. Barka Sándor borellenőr Nagyrozsdásra érkezik. Sofőrje tré­fája miatt a gőzfürdőben miniszternek hiszik. Villám­gyorsan elterjed a hír, hogy a miniszter a masszőr ro­kona. A kisváros korrupt vezetői igyekeznek a masz­­szőr kedvére tenni. Gábriel így végre érvényesíteni tudja menyasszonya (és a helyi nők) régi kérését, hogy ők is használhassák a fürdőt. A kavarodásban lelepleződnek Halapálék visszaélései is. A »minisz­ter« közben a szomszédos községben végzi munkáját, és alaposan lerészegedik. Nagyrozsdáson le se kell lepleznie magát, az egyszeri miniszter nem is volt, mégis mindent elintézett. VB: A rövid leírás tehát kikerüli a lényeget, nem emlí­ti, hogy pontos paraboláról van szó. A film viszont nagyon szépen vezeti be a nézőt abba a közegbe, ahol ez az áttételes jelentés kirajzolódik. Egy fekete autó halad az országúton. Itt ugyan csak egy borellenőrt visz a helyszínre, de a fekete autó mégiscsak a hata­lom szimbóluma. A hatalom küldi le vidékre a borel­lenőrt, aki végül annyira komolyan veszi a munkáját, hogy rendet vág az „egérízű” bort termelő kisrozsdási állami bortermelők között. Az autó fekete füstöt ere­get, a hatalom így kormozza össze a romlatlan termé­szetet. Ez a jármű bejut egy zárt körbe, Nagyrozsdás és Kisrozsdás jól behatárolt területére. Két határon, gyűrűn (vasúti és városkapun) is túljut a kamera, je­lezvén, hogy az autó és vele a néző egy belső, zárt rendszerbe látogat. A parabola egyik fő ismérve, hogy valamilyen zárt térben, közegben játszódik, és ez a modell vetíthető rá valami egyébre. Például az egész országra. Nagyrozsdás és Kisrozsdás együtt a Ráko­­si-féle pártállam irányításával vegetáló ország. Ebbe a közegbe érkezik az a borellenőr, aki (részben) meg­felel a Moszkvából valamikor hazatért Nagy Imrének. Külön érdekesség, hogy a film külső jeleneteit többnyire Székesfehérváron forgatták, kisebb rész­ben Budán. Több jelenetben jól felismerhető Székes­­fehérvár belvárosa. Nem kisvárosi tehát a helyszín, hanem inkább székesfővárosi, fehérvári és budai. A film rejtett, finom utalásai közt ezt is figyelembe kell venni. Természetesen nem kell és nem is lehet minden apró részletet és személyt egy az egyben megfelel­tetni a valóságban létezőknek, de a nagyon egyértel­mű utalásokat érdemes észrevenni. A film alapvető hatásmechanizmusa a szórakoztató stílusban megfo­galmazott kíméletlen bírálat. A rokoni és elvtársi kapcsolatok révén működik a korrupt rendszer, ahol lopnak, csalnak, hazudnak, és mindezt úgy adják elő, mintha ez lenne a leginkább javára az ott élő embereknek. Kiemelnék néhány fontosabb motívumot, amelyek egyértelműen utalnak az 1952-es évvel megjelölt ál­lapotokra. Tucatnyi különböző intézményt, tárgyat „Szabadságinak hívnak: Szabadság gőzfürdő és uszoda, Szabadság-híd, Szabadság utca, Szabadság kávéház, Szabadság fehérnemű varroda, Szabadság napilap. A valóságban legalább ennyire abszurd volt, hogy mindent a „szabadság” szóval jelöltek, miköz­ben a diktatórikus rendszer éppen hogy rabságba kényszerítette az embereket. A hazug kommuniká­ciós gépezetben mindennek az ellenkezője igaz. A lo­pásokat, csalásokat, hazugságokat leplezik. A ködö­sítés egyik fő eszköze ez a Szabadság nevű újság, ahol mindig arról írnak, amire a világító fejű tanács­elnök utasítást ad. Ha azt látják fontosnak kihangsú­lyozni, akkor az a főcím, hogy a nők nem járhatnak a fürdőbe, de ha az ellenkezőjéről dönt Koronkai ta­nácselnök (Rákosi), akkor az újságíró fejében nyom- 22 www. magy­arnaplo. hu MAGYAR NAPLÓ 2014. augusztus

Next