Magyar Nemzet, 1901. január (20. évfolyam, 1-31. szám)
1901-01-01 / 1. szám
. De nem ez a főprobléma. Ez csak kiinduló pont. Akármiképp rendezzük Ausztriához való viszonyunkat, ezáltal nem oldottuk meg a főkérdést, mely kapcsolatos nemzeti létkérdésünkkel. Ez az, hogy politikai önerő mellett, gazdasági önerőre tegyünk szert. Vagyis, hogy oly erősekké fejlődjünk gazdaságilag, miképp nemcsak belső feladataink anyagi terheit elviselhessük, hanem egyszersmind menekülhessünk az erősek válságainak kihatásaitól. Nagy és nehéz, főleg pedig önfeláldozó és türelmes munkát kell végezni a magyar nemzetnek. Szüksége van bölcs vezetésre az Ausztriához való viszonyunk rendezésénél is, de főleg azon nagy gazdasági átalakulásnál, melynek végeredménye az erős és hatalmas magyar nemzet leend. De szüksége van leginkább öntevékenységre és akaraterőre. Az emberiséget eredendő bűnétől, az állatiságtól csak isteni erő válthatta meg. Más csillagzatokban, ahová az isteni erő nem hatott, a netán létező emberiség még nem vesztette el állati jellegét. Az öröklétre ellenben az öntevékenység és önerő vezérli a nemzeteket. Az egyéni halál kikerülhetetlen, de a nemzetek halhatatlanokká lehetnek saját akaratuk és öntevékenységük következtében. Azzá lehet a magyar nemzet is. BEKSICS GUSZTÁV, Budapest, deczember 31. A politikai újév. A szabadelvű párt tagjai holnap délelőtt 10 órakor a pártkör helyiségeiben gyűlnek össze, ahol nevükben Korniss Ferencz fogja üdvözölni Podmaniczky Frigyes bárót, a szabadelvű párt elnökét. A klubból a képviselők a miniszterelnökséghez vonulnak, ahol a kormányt és annak elnökét, Széll Kálmánt Falk Miksa üdvözli. Az újévi üdvözletek sorát Perczel Dezső képviselőházi elnök üdvözlése zárja be. A Ház elnökéhez Pulszky Ágost fog beszédet intézni. — Ugyancsak testületileg üdvözlik vezéreiket az ellenzéki pártok is. A függetlenségi Kossuth-párt tagjai újév napján a párt alenökénél, Győry Eleknél fognak tisztelegni. Az üdvözlő beszédet Barabás Béla tartja. — A néppárt újév napján üdvözölni fogja a párt vezérét, Zichy Nándor grófot. A néppárt tagjai kedden délután két órakor gyűlnek össze a néppárt közhelyiségében és onnan testületileg mennek Zichy Nándorhoz, kit a párt nevében ifj. Zichy János gróf fog üdvözölni. Központi kézbesitő hivatal. Ügyvédi és hatósági körökből régóta kívánják a bírósági és közigazgatási hatósági határozatok és idézések kézbesítésének javítását. A mostani kézbesítési rendszer igen hiányos és költséges, ezenfelül szerfelett bonyolódott. A kézbesítések sokszor későn és rendetlenül történnek. Különösen a bírósági idéző végzések kézbesítésének hiányossága miatt a tárgyalásokat számtalan esetben a felek kárára el kell halasztani. A kézbesítőnek elég, ha valakinek hozzátartozói egyszerűen eltagadják, hogy az illető keresett fél a végzésen megjelölt lakásban lakik és a kézbesítő ezt, hogy nem »találtatott«, ráírja a kézbesítő ívre, anélkül, hogy alaposan meggyőződhetett volna a bemondás valóságáról. A rejtezkedőnek pedig semmi bántódása sem történik. A fővárosban ez a lakáseltagadás mindennapos dolog. De igen gyakori az időközi lakásváltoztatás, melyről a bírósági kézbesítőnek nem is lehet tudomása. Éppen erre való tekintettel a kézbesítői szolgálatot kapcsolatba akarják hozni a fővárosi államrendőrségi bejelentési hivatallal. Ezen bejelentési hivatallal kapcsolatban egy központi kézbesítői hivatal felállítását tervezik. Ezen központi kézbesítői hivatal kézbesítene aztán minden közhatósági határozatot. Ezzel kettős czélt érnének el. Először is hamarabb rájönnének arra, hogy ki nem jelenti be a saját vagy bérlőinek lakását. Ezen kívül a kézbesítő minden pereében meggyőződhetik arról, hogy ki hol lakik és igy a lakás eltagadásának esetei ki lennének zárva, mert a hitelesen bebizonyított lakáson a kézbesítő bátran otthagyhatná a végzést az illetőnek kárára és veszélyére, akár kifüggesztés által kézbesítvén, akar , a házfelügyelőnek kezeihez, ki szintén felelős a lakásváltozás-bejelentés tekintetében. A központi kézbesítő hivatal tervezete jelenleg a tanulmányozás stádiumában van és elsősorban a főkapitányság foglalkozik vele. Az eszmét helyeslik és így valószínűleg nemsokára meg is valósítják a kézbesítések reformját. Az igazságügyminiszter és a választások. Több lap az igazságügyminiszter egy rendeletét közli, mely a közeledőknek állított képviselőválasztásokra tekintettel, a bíróságok és ügyészségek tagjainak magatartására ad utasítást. Illetékes helyről arról értesülünk, hogy Planz Sándor igazságügyminiszter ily rendeletet nem bocsátott ki. A közzétett rendelet szövege szószerint az 1892. választások alkalmából 1892. január 15-én 252. szám alatt kibocsátott és hatályban levő igazságügyminiszteri rendeletnek felel meg, mely a Marschalkó-féle rendeletgyűjtemény I. kötetének 371. lapján található fel, éppen okvetetlenül szükséges a familiáris ösztön ébrentartására. Mihelyest egyszer tisztába jövünk azzal, hogy minden végokok kutatása helyett legczélszerűbb elfogadni az emberi élet természetes czélja, rendeltetése gyanánt a boldogságot, azonnal feltámad egész valónkban az ellenállhatatlan vágyódás a mezei élet egyszerű örömei után. Láttam nagy államférfiul körülrajongva híveinek hódoló bámulatától, intézve milliók sorsát, a mint egy erős audienczia végeztével csömörlötten, magamottan összecsuklott, mint a bugylibicska. Szederjes, fásult képén inkább a idium vitae facies hippokratikája, semmint a pardogság enyhe derűje vala szemlélhető. S tanúskodtam hatalmas pénzfejedelem, ikdirektor egy köznapi délelőttjén, i mert kellett elfogadnia, kidobnia, kétezer levelet átnéznie, kézjegyével ellátnia, Íróasztalán egy egész patikát szemléltem ki. Kisebb nagyobb dobozok, üvegek, csupa chlorál, fenacetyl, antipirin, morfin, cocain, szóval a modern orvosi tudomány összes bűvszerei, melyek az emberben koronkint fellázadó ideges bestia múló megfékezésére valók. Ez a szegény-gazdag bizonyára nem boldog ember. És aztán sorra járhatjuk a dúsak palotáit, a közpolgárokkal tömött bérkaszárnyákat, ittott talán megcsillan egy egy kicsiny foszlánya meleg fényességének, de a maga áldó teljességében sehol se akadunk a boldogság napjára. Hiszen ahogy számba veszszük mindazokat az intézményeket, mozgalmakat, melyeket a modern polgárisodás, a munkás emberszeretet létrehoz, mindmegannyi jele, bizonysága, fegyvere az örök — s hajh! — meddő küzdelemnek, melyet az emberi társadalom a különféle csapások, szenvedé- sek éljén kényszerűn folytat. Ezért szállítja le az emberi boldogság tényleges mértékét a költő arra a legalacsonyabb egyezményes színvonalra, ahol »kész boldogság neki a szenvedés hiánya«. Nem ehhez a negativ jóhoz van joga, igénye, vágyódása az embernek. Az élet elkinzott rabszolgája elégszik meg ezzel a czikóriával s a minden örömből kirekesztett hindu pária vallja a boldogság eszményi állapotának a megsemmisülést, a Nirvánát. A magyar ember életbölcselete nem kalandozik ilyen kétségbeesett végletekbe. Szeretünk a földön járni, mind testi, mind lelki valónk szerint. És vessen a sors e világi dicsőség és fölmagasztaltság bármely hűvösen ragyogó szférájába, egyszer valamikor csak megmozdul a májunkban valamely szunnyadó honvágy, ki nem irtható nosztalgia a föld iránt. Nincs ezen a glóbuszon olyan bősz merkantilista, a ki szive titkos mélyén ne álmodoznék arról, hogy küzdelmes, munkás életét mint jól szituált földbirtokos s habár vadonat uj falusi nemes fejezze be. Mert a boldogság útja mindig és mindenkit a természethez vezet vissza. Korunk egyetlen gyakorló bölcse, Tolstoj, akit eljövendő kései századok a klasszikus élettudósok közé fog sorozni, megmutatta és maga is járja ezt az ösvényt. Az ő mezei élete fölötte áll minden dicséretnek, mert nem csak tulajdon lelke egyensúlyát állította helyre s tartja fönn rendíthetetlenül, hanem legfőbb jutalmát a mások boldogságának eszközlésében keresi és találja. Hát persze a mi »nagy parasztunk« Rózsa Sándor rablókapitány volt, a barbár munkáé pedig Tolstoj, az utolsó evangélista. Pedig ha valahol a világon, nálunk bizonyos igaz, hogy aki boldogságra törekszik, annak egy kicsit paraszttá kell lenni. Nem is igen ér ez a hirhedett magyar paraszt szoczializmus egy üret taplót, mert hiszen a czivilizált világ minden földnépe között a magyar parasztnak van a legjobb dolga. Persze közte is a szegény zsellér, pláne kétkezi munkás gyalogember sok ügygyel-bajjal nyüglődik, de mik ezek a városi ember örökös, gyilkos struggle for life-jához képest? Így évfordulatkor, mikor az emberi lélek akaratlanul is, valamely ősi szokás hatalma folytán önmagába mélyed, vájjon ki végezheti ezt a lelkiismereti vizsgálódást nyugodtabban, jobban magabizton, mint a magyar paraszt? Szilveszter esti hálaadása a múltért, új évi fohászkodása a jövendőért a legkedvesebb, mert legőszintébb és buzgóbb áldozata mindenek bírája előtt. Igénytelen életmódjának egyszerű, apró örömei a tél során halmozódnak föl olyan egészséges gazdagságban, hogy megirigyelhetné tőle a világ minden potentátja. Nincs most a mezőn se bársonyos pázsit se nyíló vadvirág, csak imitt-amott vékony hólepedő, meg a beállott vizereken csillanó gyenge jég. Gulya, nyár beszorult s az Alföldnek nincs egyéb hangja, mint amit a czivilizáczió tűzszemű futárja, a vasúti mozdony pöfög, füttyent villámszerű átrobogtában. Hanem a bogárbáta apró, fehér tanyaházak kéményéből ilatos, világoskék füstkigyó kanyarog s a tűzhely körül tanyázik az egyszerű, természetes élet, a boldogság. LIPCSET ÁDÁM MAGYAR NEMZET, 1901. január 1. A világpolitika évfordulója. Budapest, deczember 31. Az angolok kinevetnek bennünket, a mikor világpolitikáról beszélünk. Könnyű nekik. Ők régen hozzászoktak, hogy külső politikájukat igazgatva, kiterjeszszék figyelmüket az egész földtekére. De mi szegény kontinentális patkányok meglehetősen kezdők vagyunk ezen a téren. A mi nemzetközi politikánk még az imént is szűk keretben mozgott és amikor az események kényszerítenek arra, hogy mindent meglássunk és számításba vegyünk, ami a föld kerekségén történik, akkor jobb kifejezés híján azt mondjuk, hogy a nemzetközi politika világpolitikává alakul át. Ez az egyelőre beláthatatlan horderejű evolúczió nyomja rá bélyegét a tűnőben, lévő esztendőre is. Az északamerikai Egyesült Államoknak egyre erősebb előtérbe nyomulása, a délafrikai háború és a keletázsiai probléma foglalkoztatta legsűrűbben az európai diplomatákat. A mindent összekötő tengereken keresi Vilmos császár a német birodalom boldogulásának a biztosítékát. Ezzel tanúságot tesz felőle, hogy megérti az idők szellemét. És értésére adja az öreg Európának, hogy nem szabad idehaza maradnia, ha a jövőben olyan szerepet akar játszani az emberiség történetében, amely méltó folytatása legyen fényes múltjának. * Magyarország nem vesz részt a nagy nemzeteknek ebben a terjeszkedésében. Monarchiánk megjelenik mindenütt, ahonnan nagyhatalmi állásánál és a czivilizáczió szolidaritásánál fogva , elmaradnia nem szabad. Lobogónk ott leng Kínában Taku, Pejtang, Peking falain , büszke vértes hajóink méltóan sorakoznak a többi hatalmasságok flottái közé és vitézeink idegen bajtársaikkal versenyezve szereznek ,babért a véres keletázsiai harczmezőkön. Ámde ez a vállalkozásunk nem lépi túl a legszüksé