Magyar Nemzet, 1901. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1901-02-01 / 32. szám

1901. február 1. MAGYAR NEMZET. szintén kiveszi, állást foglal és tanácsaival, hosszú pályájának gazdag tapasztalataival, higgadtsá­gával támogatni fogja munkájában úgy a bi­zottságot, mint a plénumot. Budapest, január 21.­­ A képviselőház holnap délelőtt a kér­vényeket, mentelmi ügyeket tárgyalja, továbbá a bizottságokban és a jegyzői karban megüre­sedett helyeket tölti be választás útján. A föld­­mivelésügyi tárcza tárgyalása tehát hétfőig szünetel.­­ A kereskedelmi tárc­a költségvetési vitája ma véget ért s Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter ma válaszolt a részletes vita során különböző oldalról felvetett kérdésekre. Behatón, kimerítőn és tárgyilagosan méltatta a panaszo­kat, kifogásokat és megjegyzéseket s adatokkal és tény­ekkel rektifikálta az itt-ott felhozott téves állításokat. Nagy figyelemre méltó megjegyzéseket tett a székely vasutak ügyében, a­melyek teljes ki­építését ő is kiváló fontosságúnak tartja. Egyedül a financziális kérdés az, a­mely e tekintetben akadályt képez. De reméli, hogy nemsokára ko­molyan és erélyesen hozzá lehet majd fogni e kérdés teljes megoldásához. Részletesen nyilatkozott a miniszter a vas­úti forgalom lebonyolítása, a vasúti balesetek elhárítása, az alkalmazottak szolgálati s fizetési viszonyainak tárgyában s a nyugati pályaudvar elhelyezésének kérdésében is vázolta a jelenlegi helyzetet, az átmeneti intézkedéseket s a végle­ges rendezés tervét. Mind e kérdésekben domi­náló szempontnak a közérdeket tekinti s a Ház élénk helyeslése mellett utasított el magától minden oly befolyásolást, a­mely nem szigorúan az országos érdekeket tartja szem előtt. Ugyane szellem hatotta át beszédének azt a részét, a­mely a liszttarifák ügyével foglal­kozott. Mindenekelőtt kimutatta statisztikai adatokkal, hogy a lisztexport általában emelke­dett s hogy az a kedvezmény, a melyben a vi­déki malmok a fővárosiakkal szemben részesül­nek, távolról sem oly nagy, mint azt híresz­­telik. A­mi speczialiter a vidéki malmokat il­leti, azokról nem szabad kicsinylően nyilatkozni, éppoly kitűnően vannak felszerelve és bőren­ Ottónénak, hogy fütyülök az egész kapitálisra. Mi hasznom belőle, ha nem tudok lóra ülni? Wokalek Ottóné nyilván másképpen gon­dolkozhatott, mert ma a következő rövid levelet kaptam tőle: »Kedves kapitány úr! Nagy okom volna megneheztelni önre, rossz ember, hogy régi ba­rátait egészen elhanyagolja, de ezúttal, kivéte­lesen megbocsátom a hanyagságot, mert Tor­­bágyitól tudom, hogy nemcsak engem hanyagol el, hanem többi barátait is. Nem emlékeztetem a múltra, — ennek már húsz éve — de úgy tu­dom, hogy nem váltunk el haraggal? Leányom, Teréz, a­ki maholnap tizennyolcz éves, kiváncsi önre és nagyon szeretné megismerni a vitéz ka­tonát, a­kire mindig szívesen gondol egykori barátnéja Wokalek Ottóné, szül. Udvarnoki Ilka.« Tízszer is elolvastam ezt a pár sort. A levél­papiros gyöngyvirágillatot áraszt. Wokalek Ottóné, született Udvarnoki Ilka, visszaemléke­zett rá, hogy hajdan imádtam a gyöngyvirág­illatot . . . Milyen eszes, milyen ravasz asszony! Több esze van, mint Schoppenhauernek. Illat­szer különben bőven telik a férje patikájából, de aligha használta volna, ha sejti, hogy ez a ravasz asszonyi fogás keserűséget fog okozni a szívemnek. Tőle nem vártam volna. De hát nem is ő van a játékban, hanem a leánya. Teréznek hívják. S lám, már tizennyolcz éves. És kiváncsi rám. Nagyon szeretne meg­ismerni. Ezer mennykő és macskafark! Ismétlem, nincs értelme, hogy ennyire elkeserít a história, de szerettem volna, ha fiatal korom egyetlen hezve, mint a fővárosiak s a­mikor exportké­pességre törekszenek, teljes támogatásra tart­hatnak igényt. A fővárosi malmoknak a tarifa nem pótolhatja azt, a­mit az őrlési forgalom megszüntetésével veszítettek, de a tarifapolitika nem is irányulhat egyoldalú érdekek szerint. A miniszternek szabatos előadása s adatok­kal bővelkedő érvelése mindvégig lekötötte a Ház érdeklődését s beszéde befejeztekor az osz­tatlan tetszés bizonyította, hogy helyesléssel és méltánylással kiséri a Ház Hegedűs Sándor eredményteljes tevékenységét.­­ A képviselőház összeférhetetlenségi bizottsága Apátdy Péter elnöklésével ma ülést tartott a Ház elnökéhez legújabban érkezett s a bizottsághoz uta­sított úgynevezett összeférhetetlenségi bejelentések tárgyalása időpontjának kitűzése tárgyában. A bi­zottság elhatározta, hogy az elsőbb következő sor­rendben, folyó év február hó 26-án délelőtt 10 órakor tartandó ülésében tárgyalás alá fogja venni a Tisza Kálmán, dr. Apponyi Albert, Gullner Gyula, Horánszky Nándor, Hódossy Imre, Ugrón Gábor, Győry Elek és Zámory Kálmán képvise­lőkre vonatkozó bejelentéseket. Eme tárgyalási idő­pontról az illető képviselők a szokott módon érte­­síttetni fognak, — Zámory Kálmán azzal a meg­jegyzéssel, hogy a tárgyalási időpontig közölje a bizottsággal hiteles magyar fordításban a közös hadügyminisztériumnál kötött alapszerződését. Ezzel az ülés véget ért.­­ A közigazgatás egyszerűsítése. Szeli Kálmán nagyszabású akc­iója, melyel a közigaz­gatás menetének egyszerűsítését és gyorsítását akarja elérni, nemsokára immár az országgyűlést fogja foglalkoztatni. A belügyminisztériumban jelenleg szakadatlanul és nagy apparátussal dol­goznak a közigazgatás czélba vett egyszerűsí­tése törvényhozási munkálatainak előkészítésén. Ezt a munkát néhány hét múlva be is fejezik. A rengeteg anyagot felölelő törvényjavaslatot aztán haladéktalanul beterjesztik a képviselő­házhoz alkotmányos tárgyalás végett. «. Lázár Menyhért tegnapi felszólalását, mely a székely érdekek meleg propagálása volt, nyilván­való félreértés, vagy tévedés folytán egyes lapok úgy ismertették, mintha az ungvári vasút kiépíté­sét sürgette volna s azt kívánta volna, hogy Ro­mániával újabb vasúti összeköttetés létesittessék. Pedig ismertetve különösen a gyergyói székelység napról-napra fokozódó szegénységét, a művelés alatt álló föld kevés és silány voltát, rámutatva arra, hogy a gyergyói székelység kétharmada csak keze ideáljára jó szívvel tudnék visszaemlékezni. Hát ennek fuccs! . . . S hogy ez a hegyes tövis éppen ma, ötvenedik születésnapomon, döfött be­lém. No, megállj, óbester úr! Olyan attakot még nem látott méltóságod, a­milyet tőlem fog kapni ezért a fertelmes szívességért! . . . Igaz ugyan, hogy az anyáknak sok minden­féle manőver meg van engedve, de ez a manő­ver egy kicsit szagos . . . Arról nem is beszé­lek, hogy rám nézve Wokalek Ottóné levele csúnya kis megalázást jelent, mert azt bizo­nyítja, hogy semmibe sem vesz, s rá sem hede­­rít a múltra. Ezért voltaképpen nem is érde­mes neheztelni. De hogy dromedárnak tart, a­kinek jó volna karikát húzni az orrán keresz­tül, ez több a soknál! . . . Ha valamely isme­retlen asszony tenné, azt mondanám, hogy gon­dos anya, — az ő részéről azonban illetlen c­i­­nizmusnak találom a dolgot és vigyen el engem az ördög, ha nincs igazam. Ha járatosabb lennék az írás mesterségé­ben, jobban is ki tudnám fejezni, hogy mit gondolok. — Torbágyinak azonban majd el­mondom a magamét élőszóval. Megmosdatom! Haj, milyen dühös lesz az öreg! Rám fogja borítani a házat, de nem bánom. Azért mégis tudni fogja, hogy rosszul cselekedett, a­mikor elárulta, hogy úgynevezett gazdag ember vagyok. Ő az oka, hogy régi ideálomra keserű­séggel gondolok. Ha hallgat, Wokalek Ottóné­­nak sohasem jutott volna eszébe, hogy leánya számára megkerütsem . . . Most itt van! Le­írtam ezt az utálatos szót. Úgy érzem, mintha jéghideg víz ömlenék végig a tagjaimon, de azért leírtam. Mert ez az, a­mit gondolok. Ez, munkájával képes megszerezni maga és családja részére a mindennapi kenyeret, rámutatva arra, hogy annak eddigi megélhetését még jobban meg­nehezíti a közjavak keresztülvitt arányosítása s az erdőtörvény alapján az erdő és legelőhasználat túlhajtott korlátozása, kérte, hogy a gyergyói székely­ség saját szülőföldjén munka általi megélhetésére más források nyittassanak; nagy figyelemmel hal­lgatott beszédje folyamán rátért a székely kiván­dorlás kérdésére s annak miért történtét és miben állását ismertetve, s hangsúlyozva azt, hogy a székelység baján sem telepítés, sem a székelység­­nek az ország más részeiben más munkatéren való foglalkoztatásával segíteni nem lehet, iparkodott kimutatni, hogy a székely kivándorlás azonnal megszűnik, ha a székelységnek a Székelyföldön adunk munkát és ez által megélhetést, e végből sürgette a székely vasutak még ki nem épített vo­nalrészének Marczfalvától Gyergyó-Szentmiklóson át Szászrégenig kiépítését, hogy igy aztán a Gyergyó hegyeiben található természeti kincsek felszínre ho­zatala, feldolgozása, e végből gyárak, bányák léte­sítése, e czélra idegen tőke elhelyezése s mindezek által a gyergyói székelység megélhetése biztositas­­sék. Ezen helyesléssel fogadott beszédért szónokot többen üdvözölték.­­ Pártértekezlet. A függetlenségi és negy­­vennyolczas pártnak tegnap este ülése volt Kossuth Ferencz elnöklésével. Az Adria szerződését s a földmivelési költségvetést tárgyalták. Egyiket sem fogadták el. Az Adria szerződésénél főleg azt ki­fogásolják, hogy az állam tíz évre köti meg a ke­zét. A földmivelési költségvetés előadója Barta Ödön volt, ő is fog a Házban a párt nevében föl­szólalni. Országgyűlés,­ ­ Budapest, január 31. A képviselőház mai ülésében Tallián Béla elnöklete alatt folytatta és be is fejezte a ke­reskedelmi tárc­a költségvetésének megvitatását. A vitát ma a vasúti tételnél folytatták, mely­nél még Molnár Jenő, Molnár Antal, Endrey Gyula, Major Ferencz, Radócza János, Kubik Béla és Szalay Károly mondtak beszédet. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter az összes fel­vetett részletkérdésre válaszolt s a többi közt hangoztatta, hogy vasúti tarifa-politikájának eddig is az volt, a jövőben is az lesz a tendenc­iája, hogy a malmok kiviteli üzle­tét tőle telhetőleg istápolja és előmoz­dítsa. Radóczának, a­ki a nyugati pálya­udvar kiépítése iránt intézett kérdést, azt a választ adta a miniszter, hogy a műhelyek és a szénlerakodók kihelyezését már elhatározta, magának a pályaudvarnak kihelyezését azonban ez idő szerint kilátásba nem helyezte, hangoz­tatván, hogy előtte a kérdés végleges megoldásá­n mi elkeserít. Ez, a­miért egykori ideálommal szemben némi jogaim lennének,­­ az övéhez hasonló c­inizmusra. Önmagában néve is bűnös a dolog, hát még az ő részéről! Voltaképpen nem is czinikus ez az asszony, hanem gonosz. Én legalább annak tartom. Föl­áldozná a leányát a pénzért. Ezer villám, ha ez nem gonoszság, hát akkor mi? Mekkora változás, úristen, egynéhány ron­gyos esztendő alatt. S ha meggondolom, hogy ez az asszony húsz év előtt oly édes, annyira elragadó volt, mint egy angyal... Hogy őrjöng­tem érte! Talán még kedves lovamat is oda­adtam volna a brassói virsliseknek, ha ő paran­csolja. Notandum: más meghalt volna az ilyen vakmerő vicc­ért. Neki megtettem volna. Mit mondjak még?* (Tíz óra este.) Szakadatlanul esik az eső. A termométer alig emelkedik a nyolcz fok fölé. Köd van. Bizonyos, hogy holnap és holnap­után is éppen ilyen esős idő lesz, mint ma. Hibás lábam érzi a rossz időt. Vinné el a ragya, bár ne érezné. Meghagytam Gyurkának, hogy főzzön teát és vesse meg az ágyamat. Lefekszem. Ez a mai nap úgyis tönkre van téve s attól tartok, hogy az erkölcsi katzenjammer még holnap is tartani fog. Holnap azonban okvetlen kimegyek Tor­­bágyihoz és meg fogom parancsolni a kocsisnak, hogy Wokalek Ottóné, született Udvarnoki Ilka villája előtt lassan hajtson . . . Szép lassan fo­gok elhajtatni a villa előtt és nem fogok meg­­állani . . .

Next