Magyar Nemzet, 1903. február (22. évfolyam, 29-52. szám)
1903-02-01 / 29. szám
Budapest, 1903. Vasárnap, február 1. XXII. évfolyam, 29. szám. Szerkesztőség és Kiadóhivatal, VII., Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORfJ felelős __________ Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 801. Nemzeti sikerek jegyében. Budapest, január 81. A miniszterelnök tegnapi beszéde a pénzügyi bizottságban a szenzácziós érdekességnek erejével hatott, nagy visszhangot keltett a sajtóban. A közvélemény széles rétegeit a megelégedés érzésével fogja eltölteni. A szabadelvű párt pedig nyugodt lélekkel indulhat neki a reá váró nagy feladatok teljesítésének, mikor napról-napra tapasztalja vezérének czértudatos nemzeti politikáját, a mely Deák Ferencz politikájának méltó folytatása s hű marad e politika azon hagyományához, hogy a 67-es kiegyezés keretében nemzeti czéljaink és törekvéseink biztosíthatók és elérhetők. Széll Kálmán nyilatkozatának lényege az, hogy a paritás elve ő felsége udvartartásában is mindjobban érvényre jut. Az udvarnagyi hivatal hatásköre kibővítetik, ami a személyzet szaporítását vonja maga után. A díszes várlak, szimbóluma a nemzeti királyság gondolatának, ádandó udvartartási szolgálatot követel. Ezenkívül, a most meglevő három testőrség mellett, amelyek közül csak egy volt magyar, egy negyedik, a magyar királyi darabont-testőrség szerveztetik s igy a négy testőrségből kettő lévén magyar, a partás ebben is kifejezésre jut. A magyar királyi darabont-testőrség székhelye állandóan Budapest székesfőváros lesz. Élén magasabb rangu tábornok fog állani. Ez a testőrség.1, a mely éppúgy lesz szervezve, mint a bécsi Burgban székelő darabon-testőrség, állandóan fogja a budai váriakban teljesíteni a magyar király személye körül a testőrségi szolgálatot, újabb manifesztácziójaként a magyar korona fényének s a magyar állam közjogi helyzetének. A miniszterelnök nyilatkozatának e tartalmát bővebben fejtegetni és kommentálni felesleges. Beszél az magamagáért. Újabb bizonyítéka ez Széll Kálmán nagy koncepcziójú politikájának, amely nemzeti törekvéseinket minden téren összhangba akarja hozni a fennálló közjogi renddel s amely sohasem volt elalkudása a nemzet jogainak és Magyarország állami önállóságának. Az a politika, amelyet Széll Kálmán négy év óta a kormány élén valósít meg, alkalmas arra, hogy a közjogi alap ellen folytatott harcot sikertelenné tegye. Mert minél jobban érvényesül a 67-es alapon a teljes paritás elve s minél több nemzeti óhajtásunk valósul meg annak keretében, annál népszerűbb lesz Deák Ferencz műve és annál jobban ellenáll azok támadásának, akik elvi harczot folytatnak ellene. A nemzet túlnyomó többsége annál törhetetlenebből kitart a fennálló közjogi alap mellett s annál inkább óvakodik a felesleges és káros közjogi rázkódtatások kockázatától, minél jobban kiderül a kiegyezési mű alkotóiról, hogy századok számára építettek és oly módon hozták nyugvópontra a közjogi küzdelmeket, hogy nemzeti irányú fejlődésünk útjából el van távoliva minden akadály. A miniszterelnök nyilatkozata, kapcsolatban a katonai javaslatok tárgyában tett ama kijelentésekkel, amelyek a nemzet szempontok figyelembevételét bizonyítják a hadsereg világában is,mint egy hegyláncznak összefüggő vonalai, világosan demonstrálják Széll Kálmán kormányzatának nemzeti jellegét és nemzeti irányát. Ez a kormányzat azon kezdte feladatát, hogy a magyar parlamentarizmus vérkeringéséből kiküszöbölje a pártgyűlölségnek s pártharagnak mérgét. Folytatta azon, hogy a közkormányzatból száműzte a korrupcziót és hatalmi erőszakot. Tudatában lévén a közigazgatás nagy állami feladatának s a tömegek életére gyakorolt hatásának, olcsóbbá, jobbá, gyorsabbá és közvetlenebbé tette az adminisztrácziót, egyszerűsítési javaslatával. De a nélkül, hogy el akarná odázni vele közigazgatási rendszerünk gyökeres megváltoztatásának problémáját. A kiegyezési alkudozásokban Magyarország anyagi és gazdasági érdekeit megvédte az egész vonalon, anélkül, hogy jogos osztrák érdekek megkárosítására törekedett volna. Végül mindenütt és minden alkalommal látjuk kicsillanni azon komoly törekvést, hogy nemzeti czéljaink lépésről-lépésre megvalósuljanak. A miniszterelnök politikájának egész épülete két márvány-pilléren nyugszik; e két márvány-pillér a liberalizmus és a hamisítatlan nemzeti irány. Az épület homlokán pedig a jog, törvény és igazság hármas jelszava fénylik. Ez az oka, hogy kormányzatának jelentőségével ma már még azok is tisztában vannak, akik a 67-es A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Január 31. — Színház. Nemzeti Színkás : Lady Windermere legyezője, színmű négy felvonásban; írta Wilde Oscar; fordította Molly Tamás; színre került először január 30-án. Szegény Oscar Wilde! Éveken a bálványa volt egész Angliának; legjelesebb, de egyetlen jeles drámaírója. Dicsérték, beczézték, imádták. Egyszer aztán bevádolták a biró előtt mindenféle bűnökért, melyekkel különben nem is igen sokat szoktak törődni, melyek másutt nem is bűnök, és a biróság elitélte két évi kényszermunkára. A szellemes iró némán fejet hajtott. Mikor kiszabadult, azt mondta: »Most előlrül fogom kezdeni«. Elment Parisba és onnan levelezett újságoknak és küldte újabb műveit álnév alatt Londonba. Aztán meghalt. És az angolok talán megbánták szigorúságukat, melyet ez esetben bátran mondhatni kegyetlenségnek is. Nálunk most adtak először darabot Wildetől. A Nemzeti Színházban. A darab, melynek czíme Lady Windermere legyezője, igen érdekes mű. Párbeszéde igazán gyönyörű. Sziporkázik a szellemtől. Megkapó mondásai csak úgy kergetik egymást az egész négy felvonáson végig. Drámája ugyan nem igen új, de fölötte ügyesen van megszerkesztve. A mi pedig benne társadalmi kép, erkölcsrajz, az éles szemmel van megfigyelve és finom érzéssel földolgozva. Mi ugyan nem igen ismerjük az angolokat, nem is mondhatjuk tehát valami nagy biztonsággal, hogy e darabban rájuk ismerünk. De a jól megalkotott irodalmi festő műnek éppen az a kiváltsága, hogy találó voltáról meggyőzi még azokat is, kik eredetijét nem ismerik tüzetesebben, minthogy a nagy mesterek kezétől való arczképekből is kiérezzük a nagy hasonlatosságot még akkor is, ha nem tudjuk, hogy kit ábrázolnak. Ami bennük megkapó, az az élet benső kifejezése, és ez mintegy kezeskedik az arczképi hűségért, így vagyunk Wilde darabjával is. Végig nézzük és azt mondjuk, hogy akik benne szerepelnek, igazi angolok, bizonyosan ilyenek; ilyeneknek kell lenniük. Néhány, habár nem is igen új, de azért fölötte hatásos színpadi helyzet még növeli az illúziót, úgy hogy a darab érdekessége mindinkább növekszik egészen a csattanás végéig, azon zárójelenetig, melyben Lord Windermere nemes keblére öleli a vele megbékült féltékeny feleségét. Lord Windermere nem is esett soha azon hibába, melyet róla neje és ismerősei feltételeztek , sohasem törte meg a hűséget forrón szeretett neje iránti. Igaz ugyan, hogy kihajtatott gyakran a Hyde Parkba az ismeretlen múltú és kissé feltűnően viselkedő Mrs. Erlynne-nel; pénzt is adott neki, még pedig sokat. De lord Windermere oly derék, becsületes és korrektül viselkedő ember, hogy csak szemébe kellett nézni, csak szavát kellett hallani, hogy minden ember meg legyen győződve lelke tisztaságáról, cselekedetei kifogástalan indokairól. Felesége eleinte teljesen bízik benne, de a sok sugár-bugás végre mégis fölkelti gyanúját. Hát majd meggyőződik mindjárt az igazságról. Ott van az íróasztal ládafiában férje check es könyve. Megnézi. Rendben van. Nincs benne semmi feltűnő. De ime ott van a fiókban egy másik, előtte ismeretlen és keresztkötéssel lepecsételt checkes könyv. Mi ez? Az asszony nézi, forgatja és végül gyors elhatározással letöri kötő szalagját. E könyvnek juxta-lapjain csupán mrs. Erlynne szerepel. »Mrs. Erlynne-nek négyszáz font, háromszáz font, hatszáz font .............«; a dolog világos: férje megcsalja és pénzét e kaczér hölgyre pazarolja, ki után egész London bolondul. Hiába szabadkozik a nemes lord sértett neje előtt, hiába bizonygatja ártatlanságát, minthogy eljárása igaz okait megmondani nem akarja, neje hisz a hűtlenségben és minden mértéken túl boldogtalan. Ekkor lord Windermere azzal a követeléssel áll elő, hogy neje hívja meg Mrs. Erlynne-t mai estélyükre, amit az asszony persze felháborodással utasít vissza. »Tedd meg, kérlek! Igaz, hogy Mrs. Erlynne régente hibázott, de hát nem akarsz egy megtévedt asszonynak, ki most már megjavult, kezet nyújtani arra, hogy a tisztességes emberek körébe visszatérjen? Ha nálunk látják, ezentúl mindenki elfogadja. Légy elnéző, légy jó, segíts rajta!« — »Nem.Soha!« — mond az asszony. — »Akkor hát én hívom meg!« — felel a férj és írja a meghívót. — »Én pedig« — vág vissza a kétségbeesett nő — »arczába dobom a szemtelen kalandornőnek e legyezőt, melyet mai születésnapomra ajándékoztál, amint átlépi küszöbömet«. Léptunk m&i az&saa 24 oldal