Magyar Nemzet, 1906. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1906-03-01 / 51. szám
1906. márczius 1. MAGYAR NEMZET. Ma délelőtt Szabó Mihály dr. vármegyei tiszteletbeli főorvos (Nagykőrös) és C Hirkó Béla dr. tiszteletbeli ügyész jelentették be lemondásukat. Józanodunk! Gyergyó-Szent-Miklósról jelentik . Csik vármegye közgyűlésén elhatározta, hogy az önként befizetett adókat beszolgáltatja az állampénztárba, az önként jelentkező újonczoknak az igazolványt kiadja és a tisztviselők magatartását azoknak szabad elhatározására bízza, a tisztviselők kárpótlására szánt befizetett adományokat pedig visszaadja. A hangulat mindenfelé nyugodt. Ungvárról jelentik: A törvényhatósági bizottság rendes közgyűlést tartott, amelyen Kende Péter és társai indítványát tárgyalták, hogy a vármegyei és községi tisztviselők vetessenek ki a törvényhatóságnak az önkéntes adók beszolgáltatására és az önkéntesen jelentkező ujonczok előállítására vonatkozó tiltó rendelkezés alól. Az állandó választmány az indítványt elfogadásra ajánlotta. Többek hozzászólása után az indítványt öt szavazattal 38 ellenében elfogadták. A vidék: Bihar megye. A »Vármegye« czimű lap a legutóbbi számában azt írja, hogy Miskolczy Ferencz, Bihar vármegye alispánja kijelentette Kristóffynak, hogy nem vállalja a vármegye ügyeinek vezetését, Nagyváradról már el is utazott, helyettese, Keszthelyi Zoltán főjegyző szabadságra ment és a vármegye ügyeit most Wallner Ödön főügyész vezeti. Nagyváradról erre vonatkozólag a következőket jelentik: A közlemény tartalma a valóságnak egyáltalában nem felel meg, mert az csak egy koalíciós helyi lap korai zöld termése, amilyen most — sajnos — olyan bőven terem ebben a mi szerencsétlen országunkban, megfeledkezvén az újságíró egyetlen főtörvényéről, hogy: »csak igazat szabad írni«. Az alispán itthon van, végzi teendőit. Most éppen az előadók kiosztási könyvének havi vizsgálatát végzi. A főügyész is csak a nevezett lap közleményéből értesült arról, hogy őt valami jóakarója szabadságra küldte. Marosi-ilyen Lázár László tegnap a nagykorcsmában beszámolót akart mondani, de az egybegyűlt népet a csendőrség szétoszlatta. Zólyom megye főispánja, Kürthy Lajos legközelebb megválik állásától. Szilágymegye, jóléti bizottsága, tegnap leszavazta elnökének, Wesselényi Miklós bárónak azt indítványát, hogy a tisztviselők érdekében hagyjanak fel az »úgyis hiábavaló« ellenállással. Maros-Torda megye tegnapi közgyűlésén Farkas Albert alispán felhívta a bizottsági tagokat, hogy biztosítsák a tisztviselők márcziusi fizetését. A közgyűlés a községi jegyzőket feloldotta az ellenállás kötelezettsége alól. Zólyom vármegye törvényhatósági bizottsága Répássy Mátyás dr. alispán elnöklése alatt tegnap tartott rendes közgyűlésén egyhangúlag kimondotta, hogy az alkotmányvédelem tárgyában múlt év október havi közgyűlésén hozott határozatát változatlanul fenntartja és az azóta súlyosabbá vált politikai helyzet következtében új határozatokat hozott. A koalíczió manifesztuma. A magyar nemzethez! Törvényhozói megbízatásunkkal, melyet választóinktól múlt év elején nyertünk, nem lesz többé alkalmunk élni. A nemzethez szólunk tehát e történelmi perekben, a nemzethez, melynek jogaiért hűségesen küzdöttünk, alkotmányát becsületesen védtük. A képviselőházat fegyveres erővel oszlatta szét egy teljhatalmú királyi biztos. Alkotmányunk a teljhatalmú királyi biztosnak, mint közjogi tényezőnek intézményét nem ismeri. Törvényeink szerint magát a királyi hatalmat is az alkotmány korlátozza. A királyi biztos teljhatalmára hivatkozva, a felségjog gyakorlásához kötött szabályok és követelmények mellőzésével rendelkezett, cselekedettés parancsolni akart a képviselőház elnökének. Az alkotmány által nem ismert tényezővel a képviselőház elnöke nem érintkezhetett, tőle közleményeket és utasításokat nem fogadhatott el, tehát a képviselőház egyhangú jóváhagyásával visszautasíta a törvénytelen közeg közleményeit. ** : Ekkor fegyveres erő és rendőrség rontott be a képviselőházba és behatolva a törvényhozás szentélyébe, egy ezredes királyi biztosi parancsra, a király kéziratára vonatkozólag azt a tisztelethiányt és a magyar közjoggal szemben azt a sérelmet követte el, hogy a képviselőháznak szánt királyi levél másolatát az üres padoknak olvasta föl. A fegyveres erő a képviselőházat bezárta. A hatalom nem elégedett meg azzal, hogy folytonos és törvénytelen elnapolásokkal az országgyűlést elnémítsa. A néma parlamenttől is szabadulni akart, nyilvánvalókig két okból: egyrészt azért, hogy a törvénysértő és alkotmányellenes kormányzást könnyebben folytathassa, a nemzeti ellentállást pedig könnyebben eltiporhassa , másrészt azért, hogy a közgazdasági téren megfoszthassa az országot az 1899. évi XXX. törvényczikk összes jogbiztositékaitól és kijátszhassa az ország önrendelkezési jogát a kereskedelmi szerződések mikénti megkötésére és jóváhagyására vonatkozólag, tekintet nélkül arra, hogy az így, , törvénysértéssel létrehozott szerződések az országra nézve nem kötelezők. Alig zárultak be az országgyűlés kapui, két rendelet jelent meg a hivatalos lapban: az egyik kihirdette az autonóm vámtarifát, a másik a Németországgal kötött kereskedelmi szerződést léptette életbe. Ezzel megkezdődött tényleg egy új vámkorszak, nem lege lata, hanem via facti, nem törvényesen, hanem ténylegesen. Szembeszökő az időbeni összefüggés az országgyűlés föloszlatása és az új vámkorszak azonnali oktrojálása között. Ez a tény befolonyította azt, hogy nemcsak a katonai téren, hanem a közgazdasági téren is a nemzeti törekvésnek az összbirodalmi eszme határozottan útját állta és hozzájárult ahhoz, hogy a magyar képviselőház többsége ne bízassák meg az ország kormányzásával. Az a sietség, melylyel az 1899 : XXX. t.-cz. és az 1867: XII. t.-cz. jogbiztosítékai a közgazdasági önállóságra vonatkozólag tényleg (ha nem is de jure) hatályon kívül helyeztettek, mihelyt az országgyűlést feloszlatta a király, legjobban bizonyítja azt, hogy nem kizárólag a katonai kérdésekben elfoglalt álláspontja miatt tagadta meg a király a parlamenti többség programjától a jóváhagyást. Nem érintheti a többséget az a vád, melyet a király rossz tanácsadói az országgyűlést feloszlató királyi leiratba is beleillesztettek, hogy a többség nem akart kormányt vállalni egy olyan programai alapján, amely tiszteletben tartja a király felségjogait. A felségjogokat a legteljesebb tiszteletben tartotta mindig a képviselőház többsége, a magyar alkotmány azonban és a magyar törvények mást, mint alkotmányos felségjogot nem ismernek, tehát a felségjogok is csak alkotmányosan, a törvények értelmében, a nemzettel egyetértőleg gyakorolhatók. Ezek az igazságok nemcsak a mostani többség véleményét képezik, hanem a magyar közjog sarkalatos és senki által soha kétségbe nem vont tételei. A magyar alkotmány az abszolút felségjogot nem ismeri, ennek elismerését tehát mint kormányzási programmot a képviselőház többsége nem fogadhatta el. Tényleg szemben áll ennek folytán a király és a nemzet felfogása a felségjogok mibenvoltára vonatkozólag, vagyis az abszolút felségjog és az alkotmányos felségjog fogalma. Az előbbinek hátterében az összbirodalomra való törekvés, az utóbbinak a magyar állam önállóságának védelme áll. Sem a király alkotmányos jogait, sem a pragmatica sanctio által létesített kapcsolatot ő felsége többi országaival, sem az 1867. évi törvényeket nem érintették azok a követelések, amelyeket a véderőre nézve a nemzet támasztott. Nem is ok nélkül és mintegy ötletszerűen támasztotta ezeket a nemzet éppen most, mert az ok oda vezetendő vissza, hogy a katonai hatalom által tervbe vett katonai terhek tetemes fokozásával szemben a nemzet nagy része azzal az elvitázhatatlan jogával akart élni, melyet az 1867. évi XII. törvénycikk 12. szakasza biztosit, hogy az ujonczmegajánlás feltételeit az ország maga állapítsa meg. E jogra támaszkodva követelte az ellenzék azon állapotoknak megváltoztatását a hadseregben, melyek a nemzet legnagyobb részének meggyőződése szerint a magyar nemzeti állami eszméjével kirívó ellentétben állanak; követelte a magyar állam nyelvének, zászlójának és jelvényeinek alkalmazását az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadseregben, melyre pénzét és vérét áldozza Magyarország, mint a két állami monarchia egyik egyenrangú önálló állama. Ezen irányzat letörését és a szólásszabadság korlátozását czélozza az a parlamenti erőszak, amelyet a képviselőház tanácskozásainak jogrendjén elkövettek s amely oly felháborodást szült, hogy ennek hatása alatt az akkori ellenzék sorai tetemesen megszaporodtak. Midőn pedig a király a nemzet ítéletére hivatkozott, a nemzet az ellenzéknek adott igazat és magában az ellenzékben nagy többségre emelte azt a pártot, mely a katonai téren a nemzeti követelésekhez való ragaszkodást hirdette és úgy ezen, mint minden más téren az ország függetlenségének és önállóságának elveit vallja s ezeknek jegyében küzdött és győzött a választásoknál. A parlamenti többség, mely az ellenzéki pártok szövetkezéséből alakult, élni akart jogával, kormányt alkotni és teljesíteni akarta alkotmányos kötelességét , kormányt vállalni. Megállapodott tehát egy közös kormányzási programmban, melyhez elvei feladása nélkül a szövetkezeti pártok mindegyike hozzájárulhatott és hozzá is járult, amely programmot a képviselőház felirat alakjában terjesztő az uralkodó elé. E programmot, mely a létező törvények keretein belül mozgott, a király ridegen és hajthatatlanul visszautasítá, sőt a százados alkotmányos szokástól eltérőleg, a feliratra nem is válaszolt. Azt követelte a király, hogy a többség a király által kijelölt programja alapján vállaljon kormányt, ami nemcsak ellenkezett volna az alkotmányosság alapelveivel, hanem gyakorlatilag sem lett volna kivihető. A képviselőház többsége, bár hűségesen ragaszkodott alkotmányos álláspontjához, mindent elkövetett arra, hogy az összeütközést a törvényhozás két tényezője közt elsimítsa. A kibontakozás érdekében elment a legszélsőbb határokig az engedékenység terén, ameddig elvtagadás, a nemzeti jogok feladása, az alkotmányosság alapfeltételei csorbítása, egyszóval a nemzet elleni árulás elkövetése nélkül elmehetett. Mindenben számolt a király kívánságaival és csak annyit kötött ki, amennyi bizonyítékul szolgált volna arra nézve, hogy a király is számol a nemzet óhajtásaival, tehát a válságot alkotmányosan akarja megoldani. Élő alkotmányos tényezőként, teljes lojalitással, tiszteletben tartottuk a királyi akaratot, de viszont— meggyőződésünk szerint — joggal számíthattunk arra, hogy a választásoknál megnyilvánult nemzeti akaratot is tekintetbe veszi a király. Minden kísérlet azonban hiábavaló volt, közeledésünk minden alapjában merev és rideg elutasításban részesült, a királyi hatalom nem keresett kiegyenlítést a törvényes keretek közt megnyilvánult nemzeti akarattal, hanem feltétlen meghódolást követelt a nemzeti képviselettől. Nem elégedett meg saját akaratának gyakorlati érvényre jutásával, hanem elvi elismerését követelte annak, hogy a vitás téren, a katonai kormány követelései által előtérbe sodort katonai kérdésekben, a nemzet akarata egyáltalán nem számít. Ez az elismerés, ez a lemondás, ez a meghódolás lett volna feltétele nemcsak annak, hogy a parlamenti többség kormányra juthasson, hanem annak is, hogy a nemzet egyáltalában tovább élvezhesse más téren is törvényekkel biztosított alkotmányos jogait és meglehet, hogy magának az alkotmányosságnak fentartását. Meggyőződésünk szerint a nemzet bizalma azonnal elfordult volna tőlünk, ha elveink ilyen feladására rábízhatók lettünk volna. Elárultuk volna ezzel nemcsak a nemzettől nyert megbízásunkat, hanem a nemzet múltját, jelenét, jövőjét. A nemzet elhatározhatja, hogy akar-e meghunyászkodni azon ökölcsapások előtt, amelyeket a mi szilárd ragaszkodásunk a nemzet jogaihoz és az ország törvényeihez kihívott ? Elhatározhatja a nemzet, hogy akarja-e azt, hogy alkotmányossága legyen s ennek terén az alkotmányos többségi akarat érvényesülhetésével szemben átléphetetlen tilalomhatárok vonuljanak végig ? Mi meg vagyunk győződve, hogy a nemzet ezt nem akarja, hanem hűségesen kitart velünk az alkotmány védelmében és igénybe veszi a törvényes védekezés minden lehetőségét. Az országgyűlést feloszlató királyi kéziratban az van, hogy az uralkodó fentartja magának az új országgyűlés mielőbbi összehívását. 3