Magyar Nemzet, 1906. szeptember (25. évfolyam, 206-230. szám)
1906-09-01 / 206. szám
A MAGYAR NEMZET. 1906. szeptemberi grammot adni, s abba kell hagyni az örökös általánosságot, a szavakkal való dobálódzást. S ha az a nép a részletes, tervszerű programmból biztatást meríthet, akkor nem lesz szükség semmilyen rendeletekre a csábítók, kivándorlásra izgatók ellen. Mert a mi szegényeinket nem is kell most olyan nagyon csábítani. ........................ - Magyar-cseh barátság. Csak reális alapon! Kellenek a tótok? Azt a véleményünket, melyet lapunk múltkori számában a magyar-cseh közeledés dolgában mondottunk s azok az aggodalmak, melyekre a barátság ellenében kötelességünknek tartottuk rámutatni, most az ifjú-cseh pártvezetőség legutóbbi nyilatkozata teljesen megerősíti. E nyilatkozat következő szöveggel jelent meg egyik cseh napilapban: 1867 óta a magyar politika támogatta Ausztriában a német kormányokat. A Hohenwart-féle kiegyezést magyar befolyások megdöntötték és bármikor szó volt arról, hogy a csehekkel szemben igazságosan járjanak el, a magyarok a németek segítségére siettek. Ez a politika egoista volt, mert a cseh nép kielégítése Ausztria megerősödését jelentette volna és feltartóztatta volna a magyarokat politikai és gazdasági törekvéseikben. Ez volt az oka annak is, hogy eddig nem jöhetett létre a szövetség a csehek és magyarok közt, bár az történelmileg indokolt és etnográfiailag szükséges és természetes volna. A másik ok a magyarországi nemzetiségi viszonyokban rejlik, nevezetesen a tótok helyzetében, akik kétségtelenül a cseh nép részét alkotják és akiknek a magyarok részéről való hallatlan elnyomatása keserűséget keéll hogy keltsen nálunk is. Bizonyára nem vagyunk ellenségei a magyarokkal való megegyezésnek, de eleve rá kell mutatnunk arra, hogyaz ilyen megegyezésnek a reális politika kerestében kell mozognia és hogy pontosan formulázott és a jelenre nézve szükséges kötelezettségeket és jogokat kell tartalmazni mind a két félre nézve és hogy ez a megegyezés nem szorítkozhatik puszta szentimentális szerelmi nyilatkozatokra. Általában el kell hagynunk a romantikus érzelmi politikát és ha a cseh-magyar megegyezés propagandája bármily eredményre akar számítani, szükséges, hogy a megegyezést a két nemzetnek kifejezetten erre hivatott képviselői hozzák létre, hogy precíze megállapíthatók legyenek a kölcsönös támogatás határai és feladatai és nevezetesen a két fél álláspontjai az aktuális politikai kérdésekkel szemben. Ezért szükséges, hogy mielőtt a cseh közvélemény ebben az ügyben ítéletet mond, a hivatott politikai körök gondosan megfontolják a kérdést és eldöntsék, vájjon már ma nyílik-e lehetőség arra, hogy ezen eszme megvalósításán működjünk. Azokat, amiket nekünk szemünkre hány, mi is valljuk s igazunk is van, ha magunkévá teszszük azokat a vádakat. A csehek megerősödése tényleg Ausztria megerősödését jelentené, de a magyar érdekek rovására. S ezt nekünk eszünkben sincs letagadni. S még egygyel több okunk van, hogy a cseh barátságot távol tartsuk, amit viszont ők ismernek el: hogy tudnillik a totókat, a magyar nemzet kebelében élő ezt az úgyis lázadásra hajlandó népfajt első dolguk lenne a cseheknek, hogy ellenünk lazítsák. S azt is mi mondottuk meg legelőször, hogy ha valami közeledésről akarunk beszélni, nem lehetünk eléggé óvatosak a két nép érdekeinek, ezen érdekek pontos és részletes körvonalai biztosításának megjelölésében. Igenis nem elég, hogy a barátságról szép és mézédes elmélkedéseket szőljünk, nem elég, hogy a teljes magyar függetlenség ábrándját honfiúi érzésektől dagadó szólamokban hozzákapcsoljuk a cseh nép barátságához, hanem nézzünk körül nagyon jól, nagyon éles szemmel s mérsékeljük az eshetőségeket nagyon józan fejjel, amelyet nem zavarnak meg a fiatal hazafiak lelkesedéstől duzzadó szólamai. Ne szerelmeskedjünk, hanem legyünk inkább józan, mérlegelő kereskedők, mint éneklő trubadúrok. íme, az ifjú csehek álláspontja is arra tanít minket, hogy ne siessünk olyan nagyon azzal az elhamarkodott tetű ivással. Török-franczia konfliktus. Konstantinápolyból táviratozzék. A nagyvezér arra a franczia konzulátusi hírre, amely szerint egy török katonai csapat a Bilma-oázis felé indult, kérdést intézett a tripoliszi válhoz, aki azt válaszolta, hogy a hír teljesen alaptalan. Ausztrália emeli a vámjait. Melbourneből jelentik: Beakin, a minisztertanács elnöke a képviselőház mai ülésén javaslatot nyújtott be, amely szerint a külföldről érkező árukra kivetett vám tíz százalékkal emeltessék fel, míg az angolországi áruk, melyek angol hajókon érkeznek Ausztráliába, ugyanilyen nagyságú kedvezményben részesüljenek, elsősorban lőszerről, dinamitról, gyújtózsinórról, faárukról, kerékpárokról, órákról, lábbeliről, bútorról, motorokról, turbinákról, festékekről, savanyított gyümölcsökről, aczélműszerekről és lakkozott árukról van szó. Alkoholizmus. írta: Károlyi Gyula. Nem tudom, mi van velem, de olyan furcsa érzések bántanak, mintha valami villamos csengő berregne az agyamban. Azt hiszem, le fogom inni magamat. Be fogok rúgni megint, erősen, hatalmasan. Az éjjel semmit sem aludtam. Tegnap sem, tegnapelőtt sem és azelőtt, meg azelőtt sem. A reggeli szürkület már oszladozott, a házak ormai fölött hószínben fehérlett az égboltozat, a kapukat nyitogatták és az aszfaltot söpörték, amikor hazatámolyogtam. Ruhástul dőltem otthon az ágyra, de nem tudtam elszunnyadni. Narkotikus érzéketlenség zsibbasztotta egész testemet. Gondolkodásom gépezete megállt, de oly jól esett ez az öntudatlan állapot, hogy azt ki nem mondhatom. Megszoktam már. Csak a fejem tetejét nyomja ilyenkor valami súlyosan, borzasztóan . . . Érzem, hogy megint nem csillapodnak addig lázadó idegeim, amíg el nem érkezem ebbe az állapotba. Úgy vágyakozom ide, mint a rajongó budhista az örök Nirvánába. Úgy kívánom az italt, mint az elbutult kínai az ópiumot. A részegség az a nyugalmas oázis életem sivatagján, amelyen elernyedt testrészeimet megpihentethetem . . . Jövel te drága, te részegítő, édes nagy mámor percze, jövel! . . . Innom kell ... De nem sört és nem bort. ■ Az előbbi buta álomba merít, az utóbbi még jobban idegesít. Nekem pedig ébrenálmodás és mámoros nyugalom kell. A nyolczvan fokos alkohol .. . Ah! . . . — Pinczér! Hozzon egy abszinthez! . . . Imahol öblös poharamban a csillogó, nektáros ital. Smaragdzöld habjai, hol parányi ezüstös pikkelyek fényjátékával kápráztatják szemeimet, hol halvány, kellemes rózsaszín árnyalatokban vibrálnak . . . Ebben a csepp folyadékban egész világ szunnyad . . . Benne rejlik a nagy tengerek vihart idéző ereje, féktelensége; benne az agy dús fantáziája és teremtő energiája; benne az izmok a szélos szilárdsága, az idegek élénk szívóssága, a vérsejttömegek pezsgő, forró melege, láza, benne a rezgő szívhurok minden melódiája, az asszonyi test bűvös illata, a leánycsók zsibbasztó mámora, egyszóval a külső és belső érzékek minden kéje a legfokozottabb mértékben. Ezek egyenként édesek, jók, de hiányosan, részletekben elégítik ki csupán a mohó vágyakat ... Az alkohol egy csöppjében, amely a nyelvünk hegyét éri, minden benne van, ami boldogít, részegít, ami nagy Mohammed hetedik paradicsomának álomországába ringat. Ahol az ezeregy éjszaka mesés képsora vonul el szemeink előtt sokszorozott, hatványozott szépségben. S a rikító, pazar szinek nem izgatják föl idegeinket. Egy harmonikus, szép perspektíva nyílik meg előttünk s ha meríteni tudnánk ebből az életből, ha nem szögezné le a merevség erőnket, amelyet érzünk, de használni képtelenek vagyunk ebben az állapotban, akkor teremtő atyaúristenek gyanánt alkothatnánk a művészet káoszából .. . .— Pinczér! Hozzon még egyet! . . . * ... Ez a hetedik pohár . . . . . . Még nem állt be a kellő hatás. A szervezet egyre veszíti felfogóképességét és naprólnapra többet kíván. Tegnap már az ötödikre reagált. Régente kettő is sok volt egymásután... Nem ezt akarom. Most egy nagy krízis állt be éppen egész lényemben, amely a legkétségbeejtőbb érzéseket támasztja föl testem és agyam minden atomjában ... Reszketek. Ha ez három perczig így tart, akkor kiül a hideg verejték halántékomra . . . Láttam így szenvedélyes kártyásokat, amikor az utolsó ütéstől függött teljes anyagi és erkölcsi létezésük. Az az utolsó ütés, a döntő, az élet és halál fölött hatalmaskodó, még nem következett be. S a játékos, akinek utolsó tétje forgott kockán, reszketett és Becsempészett szerzetesek. 0^0 —■■■' ■ Az elorzott magyar nyelv. Láng György nyilatkozik. Hasztalan szerecsenmosdatás. Nem nagyjuk annyiban! A reggeli lapok egy részében elrejtve, más részében hangos kommentárok kíséretében egy kis híradás jelent meg arról, hogy a fővárosba belopott franczia szerzeteseknek, akiket Francziaországból kergettek hozzánk, sikerült mégis csak kieszközölniük, hogy ne kelljen magyarul tanítaniuk abban a fölösleges iskolájukban, amelyet a főváros egyebekre való pénzén építenek. A híradás így szólt: A közgyűlés százezer koronát szavazott meg az Erzsébet örökimádás-templomának az építésére. A megszavazott összeget évi húszezer koronás részletekben fizeti a főváros. A szerződés megállapításakor a főváros kikötötte, hogy a templomban és a mellette lévő iskolában csak a magyar nyelvet használhatják. Két részletet már kifizetett a főváros. Most az építés vezetősége arra kérte a fővárost, hogy a magyar nyelvre vonatkozó kikötést törölje, mert a 60.000 koronára szükség van , a Pesti Hazai Első Takarékpénztár csak akkor hajlandó eszkorlálni a főváros adományát, ha a főváros a magyar nyelvre vonatkozó korlátozást törli. A tanács tegnap tartott ülésén teljesítette az építőbizottság kérelmét és a korlátozást törölte. Világos, hogy ez az ügy nincsen renden s ezért megadtuk az alkalmat arra, hogy a főváros vezetősége ez ügyben nyilatkozzék. Tudósítónk felkereste Láng György tanácsost, aki a főváros tanügyeit intézi s tőle a következő felvilágosítást kapta: — A lapok tévesen közölték a dolgot, mert arról egyáltalán szó sem lehet, hogy a főváros elállott volna attól a feltételtől hogy a felépítendő templomban magyar nyelvű szónoklatok tartassanak. Amikor a főváros a 100.000 koronás segélyt megszavazta, a magyar nyelv kötelező voltát szabta meg főfeltételnek. A