Szalay József - Baróti Lajos: A magyar nemzet története III. A Habsburg-házból való választott királyok kora (Budapest, 1896-1897)

1. János és I. Ferdinánd ellenkirályok (1526-1540)

I. János és I. Ferdinánd ellenkirályok. (1526—1540.) 31 ha Bécs már elesett. A törökök nem akarván ostromolni, tovább vonultak s szep­tember 27-ikén Bécs alá érkeztek. Bécsben általános volt a rémület s a ki tehette, elmenekült. Ferdinánd Linzbe tette át székhelyét. Onnan írta a legkétségbeesettebb leveleket bátyjához , Károlyhoz, a német birodalomhoz s máshova, hogy most már nemcsak Ausztriáról, hanem az egész keresz­ténységről van szó. Oly híreknek is adott hitelt s tovább is adta, hogy a szultán Bécsben akar telelni s azután hároméves háborúban egész Németországot akarja meghódítani. De bizony Károly sem küldött segélyt, pedig augusztus 5-ikén már megkötötte volt Ferencz franczia királylyal és ennek szövetségeseivel Cambrai-ban a békét. Ellenben a szomszéd tartományok az ijedtség hatása alatt némi erőfeszítést tettek : Csehország 30,000 gyalogost és 2000 lo­vast állított talpra s a nemességnek is jelentékeny része fegyvert fogott. Morva is kiállított összesen 25,000 embert. Némi csapatokat Bajorország, György szász herczeg s némely német városok is kül­döttek. Arról azonban, hogy ezek vala­mit tettek volna, semmit sem olvasunk. Szulejmán nem ő miattok, hanem az ősz beköszöntése folytán — a janicsárok a török törvény szerint csak tavasztól őszig voltak kötelesek harczolni — to­vábbá az élelmezés elégtelensége miatt volt kénytelen október 14-én megszün­tetni az ostromot, miután katonái a foglyok nagy részét kardélre hányták. Október 25-ikén ért Budára, a­hol János király ünnepélyesen fogadta s diadalmas hadjáratához szerencsét kí­vánt. Pár nap múlva díván — így ne­vezik a törökök azokat a gyűléseket, amelyeket a szultán fontos állami ügyek­ről való tanácskozás czéljából a leg­előkelőbb emberekből összehív­a tazta­tott Budán, a­melyen Szulejmán az ura­kat János iránt hűségre intette, viszont Várdait és Perényit kegyelmébe ajánlotta. A koronát azonban, a hazafiak nem kevés ijedtségére, elutazásakor sem adta át. Állítólag az volt a terve, hogy vagy a saját vagy Ibrahim fejére teszi, de utóbb mást gondolt s két állomásra Pesttől, Athinay Simontól, a­kit tudományosságáért — ennek köszönhető a „Deák“ melléknevet — igen megkedvelt, visszaküldő. November 10-ikén ért Nándor-Fehérvárra, a­honnan diadalát (?) hirdető tudósítást küldött Velenczébe. Deczember 16-ikán Konstantiná­­polyba érkezett, a­hol fényes ünnepélyekkel akarta a nem épen szerencsés háborúja következtében támadt rossz hangulatot eloszlatni. Janicsár keresztény foglyokat hurczol magával. (Guldenmundt J. egykorú metszetéről.)

Next