Magyar Nemzet, 1942. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-02 / 75. szám
8 Filmhírek A Forum csütörtöki bemutatója: Leány álmok Egyike a legromantikusabb és legkedvesebb témáknak ez a történet, melyből a Budapestre érkezett új olasz film merítette tárgyát. A szerelem a témája ennek a filmnek, a fiatal, álmodozó leányszerelem, mely egy csendes májusi éjszakán beosont az előkelő olasz leánykollégium ablakain ... Valóságos forradalom ez a szerelem s aki ezt a forradalmat kirobbantja, nem más, mint az intézet csinos kémiatanára. Egyike a leghalasabb témáknak, a leányiskola és a fiatal tanár összetalálkozása s ebben a témában, mint minden igazi s az életből vett történetben, sokan magukra ismernek a nézők közül... Nemcsak a romantika kék virágai nyílnak azonban az új olasz filmben, hanem drámai lélektani feszültségek váltják fel az idillikus jeleneteket. Mint minden szerelembe, a leánykollégium öntudatlan és legfeljebb ha epekedő naplókig eljutó szerelmébe is vegyül egy kis keserűség... A szerelem mindig a gyönyör és a kín között egyensúlyozódik, bármely percben bármely oldalra billenhet. A forradalmi érzéstől megszállt leánysereg érzelmei két leánynak, Annának és Máriának lelkében találnak kifejezésre s kettőjük versengésében, csaknem öngyilkossággal végződő féltékenységében adódik a dráma magva. Egy napon az igazgatói razzia elkobozza a szerelmes naplókat, s különös véletlen folytán éppen kettőjüknél nem talál terhelő bizonyítékot. Pedig ami ötven-hatvan leánynak csak futó májusi zápor volt, az kettőjük lelkében maradandó, nehéz és gyötrő érzelmeket kavar fel. Anna egy napon féltékenységi rohamában bejelenti az igazgatónőnek, hogy Mária és a kémiatanár ejnek idején a kertben találkoznak. Mária hallgat, a tanár kitérő válaszokat ad. Valami titok lappang a felfedezett szerelmi viszony mögött s ez akkor robban ki, mikor a kétségbeesett Máriára rábukkannak a kertben: öngyilkosságot követett el. Csak akkor derül ki, hogy Mária a kertben édesapjával találkozott, aki külföldről most tért haza, hogy tisztázza magát a bíróság előtt egy súlyos vád alól. Leányát akarta köszönteni, aki nem volt árva, mint hittek, csak titokban tartotta származását. A vihar elvonul. Az életveszélyesen beteg Máriának Anna ajánlja fel vérátömlesztés céljaira vérét. S hogy a végén minden jóra fordul, az apa ártatlansága kiderül, Anna és a kémiatanár házasságra lépnek, azt ismét csak a mindenható szerelem teszi... Az érdekes és hangulatos olasz újdonság szerepeit Alida Valii, Irasema Dilian és Andrea Checchi játsszák. A statisztéria pedig száz és száz ragyogó fiatal leány. A filmet csütörtökön mutatja be a Forum. Alida Valii Dr. Kovács István A Magyar Filmiroda produkciójában készült „Dr. Kovács István“ című magyar filmet szombaton este mutatja be a Kovár Apollo. Ez a film komoly és időszerű problémákhoz nyúl, írója, Fekete István, bátor kézzel veli fel a falu és a város egyes társadalmi rétegei között megnyilatkozó ellentéteket. A filmet Bánky Viktor rendezte. A címszerepet Páger Antal alakítja, mellette Simor Erzsi, Tóth Júlia, Ladomerszky Margit, Rajnay Gábor, Puskás Tibor, Vagóné Margit, Mihályffy Béla, Kürthy György és v. Benkő Gyula játszanak. A film kísérőműsora Karády Katalin énekes katonafilmje, amelynek „Tábori levelezőlap“ a címe. A „Magyar Szemle“ új száma A Magyar Szemle áprilisi száma , vezető helyén Bibó István érdekes és tanulságos cikkét közli a pénz társadalmi megítéléséről és szerepéről. lovászy Péter a keletkaréliai kérdés történetét és a háború következtében előállott új helyzetet ismerteti. Újlaki Nagy Árpád a tiszántúli öntözőgazdálkodás lehetőségeit és kilátásait fejtegeti. Bay Zoltán az atomfizika legújabb kérdéseit vizsgálja a kvantumelmélet világánál. Kelemen Sándor egy marosmenti falu magyarságának küzdelmes történetét tárja elénk. Török Pál Bernáth Tibor történetírását bírálja. Fábián István a magyar kiejtés szebbé tételére irányuló mozgalmat méltatja Eckhardt Sándor könyvével kapcsolatban. Lovász Gyula a stílusvirágok beteges túltengése, a „metaforitisz“ veszélyeire mutat rá. Bogoták Lajos érdekes külpolitikai szemléje napjaink világeseményeiről számol be. Számos könyvkritika egészíti ki a Magyar Szemleartalmas áprilisi számát. Magyar Nemzet Napirend 11142 ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK Kom. kat.: Nagycsütörtök. — Protestáns: Áron. A nap kel 6 óra 22 perckor, nyugszik 19 óra 15 perckor, a hold kel 20 óra 52 perckor, nyugszik 7 óra 02 perckor. SZÖRÉNYI PÁGER . SZILASSY zenés, romantikus vígjátéka: Régi keringő HOLLYWOOD PÁTRIA SAVOY Mozik műsora (Sz. — szombat, v — vasárnap. fi- “ (innét).) Kibben a rovatban megjelenő Hirdetések közlési díja havonként: KISMUTATÓ FILMSZÍNHÁZAK 4».— P UTÁNJÁTSZÓ . **— 1 ToVÁBBJATSZÓ - *®-— 1 Nagypénteken nincs előadás ADMIRAL. Luna asszony. (II. tj2, fit. h éti. i/68, VAO.) Nagyszombaton csak: /‘‘lö. ALKOTÁS: Krüger apó. CM, ’Át*. 148, VAs, v és ü.: 942-kor is.) Nagyszombaton csak: ijgy,io. — Vas. d. e. 11-kor: Krüger apó. — Hétfőn d. e. 11-kor: Bécsi történetek. .. AMIHÁSSY, Algír. (944 'kö. 948, 910, y. és ü.: 2, 4, 6, 8. 10.) Nagyszombaton csak: 948, 9410. Vas. d. c. 11-kor: Zanzibar. — Hétfőn d. c. 11-kor: Robinson-család. A T K 1U M. kölcsönkért férjek. (946. 948. i- 10. sz... v. és ü.: 914-kor is.) BELVÁROSI. Leányvásár. (4, 6, 8, 10 V. és ü.: jobb l.: 2-kor is, bal t.: /43, is. 1 7. *49.) BELVÁROSI HÍRADÓ (181-244). Az örök Róma. ■Muzsikáló falvak. Részletes hadiriportok a Magyar, Ufa- és Luce- híradókban. Folytatólagos egyórás előadások 10— 24 óráig. — Nagyszombaton csak: 8-tól. BODOGRÁF. Luna asszony. (944, 946, V 4 8, Vilo. V. és v.: 11, %2, 9-15. *,sz. tí-kor is.) BROADWAY. Miért? (944, 946, 948. ti 10. sz., v. és ii.: 92-kor is.) BUDAI APOLLO. leányvásár. (946, 947, 0. V. és fl.: 942, 944, 946, 942, 9410.) Vas. d. e. 11-kor: Az álarcos lovas. — Hétfőn d. e. 11-kor: A száguldó fantom. CAPITOL. 3. hétre prof.: Vaskorona. (Vi4. ),16, ViI. 1,i 10. v. és v.: 942-kor is.) CASINO. Színes tavasz. (946. 948. 9410. sz.. v és v.: 944-kor is.) CITY. Színes tavasz. (946. 948. 9410. sz. v. és fi.: 944-kor is.) C O R S O. Vadmacska. (946. 948. 9410. sz. v és ü.: 944-kor is.) CORVIN. 2. hétre prof.: Tökéletes Antal (5. 948. 9410. sz., V. és ü.: 943-kor is.) DAMJANICH. I.una asszony. (944. 976. 948, 900. v. és v.: 942-kor is.) F.I.DORÁDÓ. Az Angyalvár börtöne. (4, 6, 8. 10, V. és v.: 2-kor is.) ELIT. A szűz és a gödölye. (4, 6, 8, v. és v.: 2-kor is.) FORUM. I.eányáknak. (946, 9. 9410. sz. v. és v.: 3-kor is.) GLÓRIA. Kislány, nagy kaland. (944, 946, 948. 9410. nagyszombaton: 948. 9410. v. és ti.: 942-kor is.) A szezon legérdekesebb ühnkülönlegessége FELVER hősi eposz az örök hó birodalmából RIALTO Híradó FILMSZÍNHÁZ (222-499). Szomjas völgy. Muzsikáló falvak. Részletes hadi riportok a Magyar, Ufa- és Luce-híradókban. Folytatólagos egyórás előadások 9— 21 óráig. — Nagyszombaton csak: 8-tól. HOMEROS. Kröger apó. 044-tól, v. és v.: 0*2-től folyt.) IPOLY. Algír. (142, 144, 146, 148, 1 10.) Vas. d. c. 11-kor: A nőknek mindig sikerül. Hétfőn d. c. 11-kor: Álomsárkány. JÓZSEFVÁROSI. Kis lány, nagy kaland. 044, 146, 148, 1410, v. és v.: 142-kor is.) Nagyszombaton csak: 148, 1410. Vas. d. 11-kor: Évforduló. — Hétfőn d. e. 11-kor: A férfi mind őrült. K A M A R A. Kísértés. (11. 2, 4, 6, 8. 10.) LLOYD. 2. hétre prof.: Az asszony, az orvos és a harmadik. (11*4. 146, 148, 1410. v. cs u.: 142-kor is.) Nagyszombaton csak: 11*8, 1110. NYUGAT. Menekülő asszony. 014, lap. 148, 1410, v. és u.: 142-kor is.) Nagyszombaton csak: 118. 11-10. ODEON. Leány vásár. 014. 146, 148, 1410, v. és v.: 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Légy jó mindhalálig. — Hétfőn d. e. 11-kor: Leányintézet. OMNIA. 7. hétre prof.: Behajtani tilos. (5,48,410, sz., v. és ü.: 3-kor is.) OLYMPIA. Sima asszony. (11, 2, 4, 6.8,10.) v. és ü.: 142-kor is.) OTTHON. Leányvásár. 044, 146, 148, 1410, v. és i.: 112-kr is.) PALACE Mellékutca. (11 2, 4. 6. 8, 10.) PÁTRIA. Régi keringő. (11, 2, 4, 6. 8, 10.) R A D I U S. 2. hétre prof.: Magdolna. 040, 1418, 1410. sz., v. és v.: 144-kor is.) REX. Kalózszerelem. (146. Hl, 9. sz.: 144, 140, 148. la 10, V. és v.: 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Matiné. RÍ ALTÓ. Fél vér. (11, 13, 146, 148, la 10.) SAVOY. Régi keringő. (144, 146, 148, 1410. v. és v.: 142-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Cora Terry. — Hétfőin d. e. 11-kor: Nőtlen férj. SCALA. Ill. Richard. 046, 148, 9410, sz., v. és v.: 3-kor is.) STÚDIÓ. A. hétre prof.: Mindenkit érhet szerencse. (11. 2. 144, 146, 148, 1410.) TIVOLI. Leány vásár. (944, 946, 948, 9410, v. és v.: 942-kor is.) TURAN. Luna asszony. (11. 142, 4, 6, 8, 10, v. és v.: 11, 2, 4, 6, S. 10.) Nagyszombaton csak: S. 10. Osztály elleni izgatásért egyheti fogház Bodnár István hírlapíró a Magyarság Útja című lap 1930 februári számában Fűrész cím alatt politikai természetű cikket írt, amely miatt osztály elleni izgatás miatt emelt vádat a királyi ügyészség. A vádlott hírlapíró ügyét dr. Avédik Félix, a büntetőtörvényszék másodelnökének elnöklése mellett szerdán délelőtt tárgyalta az ötöstanács. Kihallgatásakor Bodnár azzal védekezett, hogy" közö érdekből írta a cikket, a magyarság érdekét akarta szolgálnni, de belátja, hogy túllépte a jogos kritika határát. A bíróság lefolytatta a főtárgyalást, majd ítéletében bűnösnek mondta ki Bodnár Istvánt a terhére rótt cselek-ményben és jogerősen kétnapi fogházb büntetésre ítélte. (MOT.) Mi van a hivatalos lapban A hivatalos lap szerdai számában a követken:ket találjuk. Kendőrdést: a gazdasági munkavállalók élelmezése és természetben jó zajidóságainak kiszolgáltatására — a betegségi, öregségi, rokkantsági, özvegységes - árvasági biztosítási kötelezettség szempontjából irányadó javadalmazási határ átmeneti felemeléséről — a belföldön előállított kéziszövési és kézi csomózási szőnyegek legmagasabb előállítói eladási áráról — az illatszerek és a kozmetikai készítmények áráról — a friss tyúktojás legmagasabb eladási áráról — a levágott sertések utáni zsirbeszolgáltatási kötelezettség újabb szabályozásáról szóló 8040/1911. ál. E. sz. rendelet hatályának a keddi és erdélyi országrészekre felterjesztéséről — a gazdaságii munkavállalók élelmezéséről és természet-leni járandóságainak kiszolgáltatásáról szóló 1 21MO/1942. M. E. sz. rendelet végrehajtásáról. Pályázatok: az Igazságügyminisztérium Lété-’ birói és ügyészi állásokra — Beszterce-ts Naszód vármegye főtevéltárosi állásra — Hila város két városi tanácsnoki állásra — az Orszgos Közegészségügyi Intézet nagyváradi állomása adjunktusi állásra — a szegedi közkórház segéd- és kisegítő orvosi állá-sokra — a Műegyetem atfisetti és kisegítő szolgai állásokra hirdet pályázatot. — A„Jelenkor“ húsvéti számának vezércikkét Katona Jenő írta „Húsvét elött“ címmel Az ünnepi szány közli Somogyi József: „Vallás és faj“ c. tanulmányát, Babits Mihály író-,sát Juhász Gyuláról, Gyergyai Albertesszéjét Ambrus Zoltánról, „A nyilasi válság mélyebb okai“ s a „Kritika és bunkó" c. cikkeket. A gazdag tar-9alomból kiemeljük még Bárdosi Németh János versét, a Hétfájdalmi Szűzről szóló magyarországi Horaéneket, Philippe de Grève énekét Mária Magdolnához, Babits Mihály és Wipoliusréti énekét Sik Sándor fordításában. Prohászka Ottokár elmélkedése „A keresztfa alatt", Francois Mauriac levelezőlapja: „Boldogság és öröm“; a Színház, Zene, Könyvek és a Zord idők gazdag rovatai teszik teljessé az ünnepi szántó ártalmát. — Kitüntetés, kormány főtanácsosi címadományozás. A kormányzó dr. Papp Antal c. államtiikárnak a magyar cserkészet szolgálatában szerzett kimagasló érdemeiért elismerését fejezte ki, dr. Seres Lajos és dr. Zajt Sándor rendőrkapitányoknak a Magyar Vörös Kereszt érdemkeresztjét, Irinyi Jenőnek, az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal berlini kirendeltsége vezetőjének közhasznú, érdemes tevékenységeinek elismeréséül kormányfőtanácsosi címet, Danbravszky Gyula vármegyei számvevőségi főtanácsosnak nyugalombakielyűzése alkalmaitól, közhasznú, érdemes tevékenysége elismeréséül ugyancsak a kormányfőtanácsosi címet adományozta. — Új építkezések. A székesfőváros polgármestere az elmúlt héten a következő építési engedélyeket adta ki! Magyar Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi Rt., IX., Tóth Kálmán-u. 8—10., kétemeletes hüllőház. Szilágyi Virgil és neje, XII., Wolff Károly utca 10., egyemeletes iker bérvilla, svéd lakás. Dreher—Haggenmacher Rt. X., Mádi-utca 50—52., egyemeletes lakóház, 8 lakás. Dr. Biró Emil XL, Majorutca 3832/17. irsz., kétemeletes lakóház, 10 lakás. Vértes Elemér, XI., Badacsonyi-utca 20., kétemeletes bérház, 10 lakás. Theisz Klára, II., Csopaki-utca 3/a., egyemeletes lakóház, 0 lakás. Zádor Lászlóné, XIII., Vadorzó-utca 13., kétemeletes lakóház, 5 lakás. Urbán Lajos és neje, XI., Országalma utca 3332/4. hrsz., háromemeletes bérház, 9 lakás. Dreher - Haggenmacher Rt. X., Harmat-utca 26., két egyemeletes lakóház, 4 lakás. Dreher—Haggenmacher Rt., X. Ihászutca 34., egyemeletes lakóház, 8 lakás. — Földszintes lakóházak építésén: Legeza Antal és neje, X., Bebek-utca 41.339/31. hrsz., Nemeskey László és neje, X., Bebek-utca 41.399/30. hrsz. CSÜTÖRTÖK, 1942 ÁPRILIS 2 ■ ■!■■■ ! ■ ' ■■ ■ ■■■—■ *wm Sporthírek Az OSK felfüggesztette a Svájccal való sportérintkezést Miután a svájci labdarúgó szövetség folyó évi május 24-ére kitűzött svájci—magyar labdarúgó mérkőzést elfogadható indokolás nélkül lemondotta, az OSK a Svájccal való sportérintkezést a további intézkedésig felfüggesztette. ELTILTÁS — MÁSFÉL ÉVRE. Ezúttal ökölvívásról van szó, a szenvedő fél pedig egy Sturm nevű ökölvívó, a h’t'K versenyzője, akinek az volna a bűne, hogy az ökölvívó-csapatbajnokság döntő mérkőzésének egyik „jelenetében“ levonult a „színpadról", sportnyelven az úgynevezett — szárítóból. Az előzményekhez tartozik annak a megemlítése, hogy ennél a bizonyos jelenetnél, a pontozó bírák működésén felháborodott közönség tette lehetetlenné a mérkőzés folytatását. Sturm tehát annál is kevésbbé folytathatta volna a „verekedést“, mert őt is formálisan kiszorították a szorítóból. Köröskörül egymás hegyénhátán verekedtek a nézők és a rendezők, csattogtak a pofonok és a rendőrségnek minden igyekezete odairányult, hogy a nagycsarnokot kiürítse, miközben állítólag maga a vezető bíró is önvédelmi harcot folytatott. A bajnokságot végeredményben a BSZKRT csapata nyerte a BTK ellen, de ráadásul fegyelmi eljárást indítottak az egyesület és néhány versenyzője ellen is és most meghozták az ítéletet, egyelőre a versenyző ellen. Az Ökölvívó Szövetség egyesbírája nem takarékoskodott az idővel. Stürmer (BTK) a magyar ökölvívósport egyik legnagyobb reménységét másfél évre eltiltotta a versenyzéstől. A BTK-t egyébként nemcsak ezzel az egy ítélettel sújtották, mert Budákat, Erdőst és Mopferát is eltiltották a versenyzéstől. Ezek a sorozatos eltiltások természetesen alaposan elvették a kedvét az ökölvívástól a Magdolna-városi csapatnak. A Torma-testvérpár állítólag a WMTK-ba akar lépni, mindez annyit jelent, hogy a BTK elvesz az ökölvívósport számára, holott letagadhatatlan, hogy a magyar ökölvívás fellendülése szinte kizárólag a BTK-nál volt köszönhető. Kérdezzük: És mi lesz a sporttal? És megjegyezzük, ha nem tudnák: Egy versenyző többet használ a sportnak, mint egy tucat pontozóbíró! Bizony! A WMFC MEGFELLEBBEZTE A SZEGED A WMFC MÉRKŐZÉST megsemmisítő elsőfokú ítéletet, mondván, hogy a mérkőzést vezető bíró nem követett el hibát. De mi van aza lesgóllal? És miiért nem veszik el végre a határjelző bírót? Lóspoit CSÜTÖRTÖKÖN ÜGETŐVERSENYNAP. A nap főszáma a rövidtávolsági Gróf Révaii Simon-díj, amelyet Bilita nyerhet meg Ámon és Füzér ellen. A Nemzetközi hendikepben Csapláros, G. 11. Robinson és Csalafinta végezhetnek elöl. Jelöltjeink a versenyre a következők: I. Cech — Harcos — Hadnagy II. Váratikin — Pique Dame Panniki Hárpia III. Nurmi — Cili — Dévény II IV. Nebojsa — Pl. Pató — Ohio V. Csaptáros -- G. N. Robinson — Csalafinia VI. Billy — Ámon — Füzér VII. Miss Magyarország — Andalgó Agyafúrt VIII. Robaj — Figura — Jupiter IX. In — Vilma — Tibor X. Bajnok F. — Nestor II - Citerít, M. I. R. A SZERDAI MEGYERI LÓVERSENYEN túlnyomóan a favoritok győztek, ezzel szemben néhány versenyben mindössze 3—4 ló futott. Az Esterházyemlikversenyben Gésa jobbik formáját futotta, de így is csak nyakhosszal tudott győzni a nagy súlytöbbletével is nagyszerűen futó Számum ellen, míg a nagy papíresélyű Marrsa helyre sem jutott. A részletes eredmény a következő: 1. Kvassav Károly-entrikverseny. (Akadnyverseny, 3200 m): Honvéd (Marké Ilid., t'-'-l. 2. Mafalda. 3. Lécfalva. Fm.: Rektor nyakhossz. Tot.: 10:27, befutó 75. — II. Gróf Esterházy Károly-emlékversem (Gálversar - hendikep, 2400 m.) 1. Gésa (Gál. 2). 2. Számom. 3. Keep smiling. Nyak. 194 hossz. Top. 10:42. Lefutó 166. — 111. 1. Gróf Bathyány Gábor-emlékverseny. (1100 m.) 1. Fénysugár (Mészáros fhd. 194). 2. Desperado. 3. Kámárom. Rövid fej. 4 hossz Tol.: 10:24. kefe... 31. — IV. Báró Varazda József-emlékvcszny. (1400 m.) 1. I.Ocuigd (Gr. Széchnyi. 19a). 2. League of Na'cons. 3. Samarjtanus. Fm.: Désakna. Legényfogó. Almandin. Már. 194 2% hossz. Tol.: 10.17. 16. 17. 28, befutó 52. 130. — V. 1. Szabadkai dij. (110.) m. 1. Rianás (Esch. 6:10 reá), 2. Uerwish, Ugródeszka. 91 hossz. Tol.: 10:15. befutó v€ — VI. 1. Honfiú, 2. Bougainville, 3. Pompa.