Magyar Nemzet, 1950. október (6. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-01 / 229. szám

Katolikus papok jegyzései A Békekölcsön-jegyzésből a katolikus papság is méltóképpen kiveszi részét. Például a szegedi belvárosi katolikus plébániahivatal vezetője, dr. Halász Pál kanonok, belvárosi plébános erre vonatkozóan a következőket mondotta jegyzéskor: — Az ország további megerősödését szolgáló Békekölcsönjegyzését elsőrendű hazafias kötelességünknek tartjuk és a város polgári társadalmával karöltve mi is velük tartunk a közös erőfeszítésben és áldozatvállalásban. Az október 22-i tanácsválasztásokkal kapcsolatban pedig büszkén közölheti, hogy a plébániahivatalhoz tartozó személyek közül valamennyinek van szavazati joga. — Ezzel a szavazati joggal élni is fogunk — mondotta — ez a szegedi papság egyöntetű véleménye. A plébániahivatal tagjai közül Vass József hittanár ötszáz forintot, dr Müller Antal káplán pedig egy havi jövedelmét ajánlotta fel a Békekölcsön országépítő céljaira. A távollevők levélben jelentették be jegyzési szándékukat. Lélek Gábor szegedi katolikus lelkész, amikor a népnevelők felkeresték, a következőket mondotta: — ürömmel jegyzek Békekölcsönt, sőt kétszer annyit, mint tavaly, mert a béke mellett állok és a béke megvédése minden áldozatot megér, mindannyian. Mi katolikus papok ezzel is betartjuk államunkkal kötött megegyezésünket. Annyit mondhatok: békénk ügye hazafias kötelesség. Pollák Miklós komárommegyei esperes-plébános, a megyei békebizottság tagja, levelében többek között ezeket írja: — A magyar nép kormánya és a püspöki kar között létrejött megegyezés szellemében be kell kapcsolódnia minden lelkipásztornak, de minden egyeshívőnek is a békéért folytatott tevékeny küzdelemben. Nem lehet ma fontosabb feladata egyetlen őszintén híveivel érző papnak sem egyetlen hívőnek, minthogy lelkiismeretének megnyugtaására mindent megtegyen a háború borzalmainak elkerülése érdekében. Mozgósítanunk kell híveinket. • Békekölcsön-jegyzéssel erősítsük meg a békét, mondotta egy szolnokmegyei plébános A szolnokmegyei papok is valamennyien jegyeznek. Bárány Dezső csépai esperesplébános 400 forintot jegyzett. Jegyzésekor a következőket mondotta: — A gazdagok adják a háborúhoz a pénzt, s a háborúban a szegény emberek véreznek el. A Békekölcsönből a dolgozó nép részesül, ezért fontos a Békekölcsön jegyzése. Molnár József szelevényi plébános így nyilatkozott: — Aki nem a békét akarja, nem közénk való! Mi Békekölcsönnel harcolunk a békéért. Két tábor van a világon, egyik oldalon a háborúra uszító imperialisták, másik oldalon a békét kívánó tömegek. Én a szelevényi építkezésekben is azt hitem, hogy itt a dolgozó nép jobb élete és a béke épül. Ezért jegyeztem Békekölcsönt. Tálas József plébános Abádszalófiról 300 forintot jegyzett. Mint mondotta, a Békekölcsön jegyzésével mutatja meg érzését és állásfoglalását a béke szent ügye mellett. Réz Dezső jászfényszarui plébános 500 forintot jegyzett és vállalta, hogy ő maga is elmegy Békekölcsönt jegyeztetni, hogy ezzel is elősegítse a béke ügyét. Doroszlai Kálmán, kisújszállási esperesplébános az elsők között jegyzett Békekölcsönt. Kanyó Mihály, nagyiváni plébános ezt mondotta: — Törekedjünk arra, hogy a békét Békekölcsön-jegyzéssel is megerősítsük. D. Nagy János, szolnoki katolikus pap 800 forintot jegyzett. Ábrahám Ambrus szegedi kanonok: LOGO forintot jegyzek Dr. Ábrahám Ambrus premontrei kanonok, a szegedi Tudományegyetem európahírű professzora a Békebizottsághoz intézett levelében a következőket írta: — A béke biztosítására és megvédésére 3000,forint békekölcsönt jegyzek. Szívesen jegyzem ezt a kölcsönt, mert rendíthetetlenül és változatlanul híve vagyok a békének. Híve vagyok mint ember, aki az élethez való jogot minden ember számára vallom és elismerem. Híve vagyok, mint keresztény ember. Meghűlés ellenszere: meleg alsóruházat, gyermek, női és férfi méretekben Kovács Victor csak Pelöfi s.u. 7. (Pilvax-köz sarok.) aki a békehirdető Krisztus családjába tartozom. De egyébként híve vagyok a békének úgyis, mint kutató. Szívesen jegyzem a Békekölcsönt, mert a békét a legnagyobb értéknek tartom és mert vallom, hogy béke nélkül nincs tudomány, tudomány nélkül nincs technika, technika nélkül nincs haladás, nincs építés, nincs jólét, nincs emberi boldogság és ennek a maroknyi földi létnek nincs értelme és rendeltetése — hangzik a levél. Békénk Ugye hazafias kötelesség Kanabé Mihály varsádi római katolikus plébános a megyei békevédelmi bizottság ülésén szólalt fel: — A magyar dolgozó nép, minden becsületes magyar ember békét akar. A béke erősítéséért, megvédéséért síkraszállunk JCiddölt még, a jwS&ol Hét aszalnál ülünk, mint a mesében. De a hét asztal nem pici, mint a mesében, és akik elmondják a maguk meséjét, nem törpék, hanem óriások. Magyar paraszok akikből ember lett, annak is a legkülönb: szovjet ember. ★ A szocializmus országában élő magyar kohózparasztok sajtófogadásán vagyunk a Margitszigetn. A Nagyszálló üvegfalú éttermében, a hosszú asztaloknál olyan emberek ülnek, akik öt esztendővel ezelőtt tudatlan szegényparasztok, béresek, napszámosok voltak, megtört és megtűrt emberek, agyondolgozottak, iskolázatlanok. Ma: kolhozparasztok, a Szovjetúnió egyenrangú állampolgárai, tanult, képzett, munkájukért és magatartásukért a legmagasabb érdemrendekkel kitüntetett emberek. Kiskabátjukon ott a Lenin-rend, ott a Szocialista Munka Hőse rendjele és arcukon ezeknek az érdemrendeknek belső kisugárzása: az öntudat. ★ Ez a sugárzás az, ami közös minden arcon, az idős asszonyokon és a fiatal fiúkon, a meglett férfiak és a fiatal nők arcán. A többi már változó, különböző, mint az emberek; itt több a gyöngédség, ott az erő, ennek a szemüveges, zömök kis embernek kedvesebb a mosolya, az a sovány fiú csupa energia és akarat. Mintha nemcsak a földből és a növényből tanulták volna meg kihozni a legtöbbet, de önmagukból is, az emberi szüleim és erkölcs tatájából — s ez a „mintha“ fölösleges is, mert így van, megtanulták ezt is, hogy képességeiknek és tulajdonságaiknak megfelelően neveljék különb emberré önmagukat. Egymásután jönnek a mikrofon elé. Hangjuk nyugodtan cseng, zavarnak vagy félszeg .ségnek nyoma nincs. Az újságírók írásban feltett kérdéseire felelnek, beszámolnak, részletesen magyaráznak, összegeznek, de ami a legfontosabb, ami éppolyan közös, mint az öntudat az arcokon: minden beszámolót elvi erő hatát, elvi tanulság zár le, gondosan, pontosan és szakszerűen, mint a leszedett szőlőszemeket a prés. A holgomat nem véletlen: bortermő vidékről jönnek, a régi Beregszász vidékéről. «Én voltam az első nő Beregszászban, aki megértetem, mi az a kollektív gazdálkodás», mondja a Lenin-rendjeles Bobáki Mária. Hangja tiszta s amit mond, pontosan annyi, amennyi szükséges ahhoz, hogy mindenki megértse, mit csinált a hat hektár földjével, hogy tudott úgy gazdálkodni hogy termése első lett a vidéken. A sikerét meséli, az eredményét. És mégis: ennek a beszámolónak semmi köze a dicsekvéshez. Miért? Mert nem öncélú. Mert másokat tanít vele, mert azért mondta el, hogy másokat ösztönözzön vele, mert minden szaván érzik az, hogy nem hiúságból teszi, amit tesz, hanem a megértett feladat, a munka tartalma az, amit tovább akar adni. És szinte jelképes az, hogy amikor mindenki tapsol, ő maga is tapsol együtt a többivel ő is, a szónok, így szokás náluk, az ő hazájukban s ez a szokás is ezt jelenti: «Nem nekem tapsoltok. Az ügynek, a jónak, mindnyájunknak tapsoltok. Igen, én is része vagyok ennek, büszke is vagyok, rá. De csak annyira vagyok része, mint a többi Ezért tapsolok együtt veletek, mindnyájunknak, az egésznek.» ★ Ilyen igéket használnak: megérteni, tisztában lenni, megtanulni, szervezni, részt venni, betartani, figyelmeztetni, megvédeni. Lengyel József, a nagyberegi Lenin-kolhoz elnöke, kis feketebajszú, csupa szikra ember, ragyogó szánok, úgy tárja szét a karjait, mint aki egyszerre ölelni és magyarázni akarna valamit, ami a napnál világosabb, — hogy lehetséges, hogy ezt nem érti valaki? «Van jogunk, van iskola, vannak könyvek, van minden lehetőség, csak meg kell tanulni! Csak meg kell tanulni!» Ők megtanulták, ez látszik az arcukon, ez érzik a szavaikban. Tanító volt Tóth István, fiatalember még, mondatai tökéletesen, nyomdakészen, szinte csattognak, mintha diktálna vagy mintha távírón küldené fontos, pontos, tömör üzenetét, üzemi tervről beszél, aktív részvételről nemcsak a korhoz, de az ország életében, a korhoz minden egyes tagjának külön kidolgozott kis tervéről s a legfontosabbról: a kollektív gazdálkodás alkotmányáról, a kolhozalapszabályról. «Mindenki köteles betartani, tehát köteles ismerni, de köteles ismertetni is.» Az elmaradott ember munkáján meglátszik az elmaradottság; figyelmeztetni kell, tudatosítani kell, ellenőrizni kell, nevelni kell, hogy, a felvilágosítás után könnyebben, értőbben, felelősebben dolgozzon tovább★ S egyikük különös mondatot mond a mikrofon előtt. Azt mondja: — Ne gondolják, hogy csak maguknak használnak vele. A mondat eltűnik a többi mondanivalóban, de most egy ideig nem tudunk a folytatására figyelni. Arra gondolunk: «Mi ezt még fordítva szoktuk mondani, ha valami újat magyarázunk az embereknek. Mi még az egyéni érdekre hívjuk fel a figyelmet, mi még úgy mondjuk, hogy «ne gondolják, hogy csak az országnak használnak vele». És arról beszélünk, mit jelent az egyes embernek a közös gazdálkodás előnye, gazdagsága. Nekik ott ez már mind megvan. Ők már tudják, mit kaptak: többet, mint amennyiről álmodtak valaha. Ők, képzett és öntudatos, jómódú és kultúrált emberek, elsősorban kollektív lények. Ők már azzal «ágnélnak», hogy megvigasztalják a másikat: nemcsak magadért teszed, ne aggasszon, hogy önző Vagy. Tedd, amit megbeszéltünk, nyugodt lehetsz, hogy haszna lesz belőle az országnak is. A Szovjetúnióban öt esztendeje élő, szocialista emberré vált magyar kohózparaszt ezzel a mondattal előlegezte nekünk a szovjet ember magatartását. ★ Hét asztalnál ülünk, mint a mesében. Messzi, hatalmas országból jöttek ők, határtalan birodalomból, a jövőből. A küldöttség vezetője, Popovics, úgy áll most előttünk, mellén a Bolsevik Párt jelvényévé,, mint aki onnan, a jövőből jött elő, hogy mutassa azutat, B. L. Magyar Nemzet A Békekölcsönnel hozzájárulunk szebb és jobb jövőnk megvédéséhez Bálint Ádámnak hívják azt a 19 éves fiatalembert aki nagy figyelemmel vizsgálja az I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás honvédségi termében kiállított képeket. Mégha nem mondaná, akkor is kitalálnék, hogy a fiú most volt sor alatt. Büszkén mondja: «Alkalmasnak találtak.» — Igen, minden vágyam, hogy tagja legyek a magyar hadseregnek, pedig én igazán nem veretem a háborút. Apámat a múlt háborúban bomba ölte meg. Amikor a Békekölcsönjegyzésről értesültem, mindjárt elhatároztam, hogy ösztöndíjam egy részét felajánlom erre a célra. Műegyetemi hallgató vagyok ugyanis — teszi hozzá magyarázóig. — Amikor Itt bolyongok a kiállításon, mindig újra és újra megállok Ék Sándor «Felszabadulás» című képe előtt. A művész olyan tömören ragadta meg és olyan művészi eszközökkel a fasiszta rémuralom befejeződését Én is így képzeltem, amikor a fejünk fölött még bombák zuhogtak. Aztán gyakran megállok Damn,kos: «Hajrá» című képe előtt is. Az a két kis falusi ház ott a kép hátterében mindig arra emlékeztet, hogy ugyanilyen házikóban üldögéltem én is anyámmal, amikor odakint akár ezen a képen, dúlt a csata és arra gondoltam, közeledik a Szovjet Hadsereg és minden szörnyűségnek vég© lesz. Így is történt. S most, amikor már nekem is van mit védenem, úgy érzem, hogy nagyon büszkék leszünk mi még a mi Békekölcsönünkre. Ismét a képek szemlélésébe merül el. — Benedek Jenő képeit különösen szeretem. Az én érzéseimet és meglátásaimat valahogy ő tudja a legjobban kifejezni. Én is falusi vagyok és Benedk a falusi embert festi meg kitűnően minden képén. És még valami. Az új magyar hadsereg katonáját is nagyszerűen látja ez a festő. Itt van mindjárt ez a képe — és a «Nép fiai» című képre mutat — látszik, hogy ez a katona itt, felismerte az élet szépségeit, az élet derűs oldalait. Én is így látom a jövőt és így látják társaim is, akikkel együtt álltam sor alatt és akikkel a Műegyetemen rajzasztalaink fölé hajolva megállapítjuk, hogy van mit védenünk, amikor Békekölcsön-jegyzéssel is hozzájárulunk szebb és jobb jövőnk megvédéséhez. Zs. Á. A dolgozó parasztság jelentősen kiveszi részét a Békekölcsön-jegyzésből A Békekölcsön jegyzéséből a parasztság is mindenütt kiveszi a részét Az ország különböző helyeiről érkező jelentések szerint egyöntetűen áll jegyzésével a béke gondolái® mellett. Például Magyarfalván Vörös László nyolcgyermekes újgazda 400 forintot írt alá «azért, hogy gyermekeimet békében nevelhessem», Mosonmagyaróvárott Németh Mhály ötholdas újgazda 1000 forintot jegyzett. Tényőn Urglics Vilmos középparaszt 700 forintot írt alá és kijelentette, ezzel is be akarja bizonyítani, hogy a béketábor harcos tagja Odor Gyula mérgest egyholdas dolgozó paraszt 400 forintot jegyzett. Hódmezővásárhelyen Olasz Anna tízéves kislány 50 forint összegyűjtött pénzét fektette be Békekölcsönbe. Csepreg községben Frank János tízholdas középparaszt ,, 1000 forintot írt alá. Molnaszecsödört László, Gyula tízholdas középparaszt 950 forintot jegyzett Csődé község dolgozó parasztjai táviratot küldtek Rákosi Mátyásnak. Táviratukban a következőket írják: „Mi, Csődé község dolgozó parasztjai, tettekkel mutatjuk meg izzó gyűlöletünket a szomszédban lévő háborús uszítók, Tito és bandájával szemben, tettekkel bizonyítjuk be, hogy szabadságunkért és békénkért Rákosi elvtárs vezetésével, még tovább fokozzuk harcunkat.“ .Vasárnap, 1950 október 1 Béke nélkül nincs emberi boldogság Munkások és parasztok, egyetemi tanárok és papok, nyugdíjasok és kiskereskedők lelkes írásai az Országos Béketanácshoz Ha tíz telefonja volna minden szobában a «Megvédjük a békét»-mozgalom országos titkárságának, most az is kevés volna. Lelkes emberek a telefonálók, akik élőszóval akarják a békemozgalom magyar központján keresztül üdvözölni a nép államát és vezetőit a Békekölcsön kibocsátása alkalmából, közvetlenül akarják elmondani örömüket, őszinte érzéseiket. Telefonon számol be a titkárságnak a tavalyit meszsze túlhaladó eredményeiről számos kerület, tanács, város, falu, üzem, gépállomás, iskola, békebizottság, tömegszervezet és társadalmi egyesület Foglalt ezekben a lelkes napokban a titkárságon nemcsak a telefon, hanem a kilincs is, amit ötpercenként ad át egyik postás a másiknak. Mosolyogva öntik ki a táviratok tömegét az asztalra. Kíváncsian seperjük magunk elé a legfrissebb csomót. Várjon kik, mit írnak? A legfelső táviratot a szegedi Erdészeti dolgozók küldik. Nem is távirat ez, hanem levél. Leírják, miért örülnek ők, személy szerint a Békekölcsönnek, azután csalakozásukat fejezik ki a «Békekongresszus határozatához, hogy az atomfegyver mellett az összes pusztító fegyvereket tiltsák be». Tiltakoznak a koreai agresszió és a háborúnak Kínára való kiterjesztése ellen Ugyanebben a «csomóban» tömegesen jelentkeznek magánszemélyek is. Török László a Gamma műszerésze táviratban jelenti be, hogy 800 forintot jegyzett. Miért? Szerti a családját és hazáját. „Sírok az örömtől“ — írja Debreceni Sándorné 50 éves balmazújvárosi bombasérült özvegyasszony —, hogy mint nyugdíjas 200 forintot jegyezhetek. Felszólítok minden becsületes magyar hazafit: jegyezzen Békekölcsönt! Elemi erővel tör ki a lelkesedés a dunaszekcsői özv. Lévai Sándor tszcs-tag leveléből. „Azt hittem, a szívem fog kijönni a helyéből: a fiam hadnagy lett, az egyszerű, szegény parasztember fia, amit csak a nagy Sztálinnak és Rákosi Mátyásnak köszönhetünk. Vidéki plébánosok lelkes felajánlásai következnek. .Amit adunk, azt saját jövőnknek is adjuk“ — ilyeneket írnak a nép papjai, szebbnél-szebb köntösbe öltözetve gondolataikat. Azután jönnek a nagyon értékes „kis forintok“ után a nagyok, akik többet adhatnak. „Vallom — így ír a 3000 forintot jegyző Ábraháza Ambrus egyetemi nyi tanár —, hogy béke nélkül nincs termelés, nincs kutató munka kutató munka nékül nincs tudomány, tudomány nélkül nincs technika, technika nélkül nincs haladás, nincs építés, nincs jólét nincs emberi boldogság." „Csak Egerben havona 100 ezer forint ösztöndíjat fizet ki népi államunk a jövő értelmiségéért, — lelkesedik Darvas Andor, az Egri Pedagógiai Főiskola tanára — Ezért jegyzek a tavalyi 1000 Ft helyett 1500-at.“ Sugár István — ugyancsak egri — önálló kiskereskedő „büszke örömmel“ jegyzett 1500 forintot mert „a nép ellensége az, aki nem hajlandó a mi gigászi tervünknek és vele békénknek segítségére sietni“. (K. 1.1 Református papok jegyzései Kincses Zoltán mözsi református lelkész a tolnamegyei békevédelmi bizottság ülésén felszólalásában a következőket mondotta: — 1946-ben jártam Budapesten —- mondotta. — Láttam a romokat és most két hete megálltam a budai oldalon könnyes szemmel, örömmel néztem végig felépült és most épülő ragyogó indáinkon Ebben az országban mindenki örül, aki látja az építő, tervező munkát. Amikor Békekölcsönt jegyzek, az országot segítem építeni, segítem védeni azt a békét, amely meghozza a boldog jövőt gyermekeink számára. Nem akarunk mégegyszer háborút és tehetségünkhöz mérten a legtöbbet adjuk, hogy erős legyen országunk, meg tudja védeni szabadságunkat, békénket Ezért jegyezek én is többet, mint tavaly,f ötszáz forintot Kuti Béla szolnoki református hitoktató 000, Marjai Károly mezőtúri református lelkész 600, Mocsai László és Sípos István kisújszállási református lelkészek 500, illetve 400 forint Békekölcsönt jegyeztek. „Hogy egy percre se álljon meg ez a csodálatos teremtő lendület..." Vidáman csilingel az 59-es villamos a Böszörményi-úton. A hátsó perronon áll Petényi Lajos, az újpesti Tarkánszövő N. V. dolgozója. Mellette áll hatéves, mézszőke hajú kislánya, Ildikó. — Apukám, mondd meg már, mennyi Békekölcsönt jegyeztél? — Majd otthon, kislányom — simogatja meg Ildikó aranyszőke, táncoló fürtjeit. A megállótól pár percre laknak. A Gaál utcai első emeleti lakás erkélyéről már integet Ildikó anyukája. — Mennyi Békekölcsönt jegyeztél, apukám? Megáll Petényi Lajos Mosolyra húzódik a szája- Kicsit megköszörüli a torkát: —■ Kétezer forintot. A fizetésem kétszáz százalékát. Mellé lépek. Látom arcán az öröm szép csillogását. Magától nyílik beszédre a szája. Patakzik a szó belőle: — Kérem, a mi üzemünk határtalan lelkesedéssel vette ki a részét a Békekölcsön-jegyzésből. Elég, ha a magam példáját említem: alig akad köztünk, aki 200 százaléknál lejjebb adta volna. — Miért jegyzett kétszáz százalékot? — Én ezt valamennyi dolgozó társammal szent kötelességemnek éreztem. Nézzen körül. Rohamlépésben épül az ország közöttünk. — Széles, heves mozdulattal mutat fel a hajdani Horthy István-kollégium csaknem befejezett épületére. — Látja ezt a pompás házat? öt évig úgy állt, ahogy az amerikai bomba rombadöntötte. Most meg, amióta a tervkölcsönt jegyeztük, egy éve újjászületett Ajtó, ablaktokok, minden rajta van, már csak az üveg hiányzik belőlük, a nagytakarítás és jöhetnek a nemzeti vállalat tisztviselői és intézhetik benne a főváros dolgát. Kivezet a Böszörményi-útra. — Látja a «Posta-palotát»? (Így hívják a kis postafiók gyönyörűen kitatarozott épületét.) Szebb, mint újkorában volt. Ha akarja, végigmehetünk az egész utcán. Legalább nyolc helyreállított házat találunk, amelyekben száz meg száz új lakást kaptak a dolgozók. Gondolja meg: ez csak egy rövid, kis eldugott budai utca! Hát akkor hány száz, hány ezer épül újjá az egész országban? Hány iskola? Hány gyár? Hány mozi? — Békekölcsönt pedig azért jegyeztem, hogy egy percre se álljon meg ez a csodálatos, teremtő lendület.. Inkább egyre fokozódjék, egész dolgozó népünk javára. Már újra a Gaál utcai ház előtt vagyunk. Lent a kapuban várja mosolygó felesége. — Nem utolsó sorban pedig azért jegyeztem, hogy soha többé ne hullhasson a házunk tájára, ahol lakom, az imperialisták bombája. Azért, hogy erős néphadseregünk legyen, amely megvédi a családomat, a szülővárosomat, a hazámat minden imperialista agressziós provokációról. — És tegnap este még mit mondtál? — csimpaszkodik karjára a kislánya. — Még miért jegyzel Békekölcsönt? — A te boldog, békés jövedett, kislányom — hajlik le hozzá meghatottan apukája és megcsókolja kislánya homlokát. Aztán elnyeli a boldog családot a kapualj, ahol a családfő megtette, amit a lelkiismerete parancsolt. H. J.