Magyar Nemzet, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-09 / 287. szám
A* sirat fi, 1981. december 9. Az arab országok dolgozói keresztülhúzzák az imperialisták számításait A Közel-Keletre utazó a ragyogó kék ég és a napfényben csillogó végtelen homoktenger, vagy másutt, a dúsan termő délszaki növények mellett mindenekelőtt a múlt és a jelen megdöbbentő ellentéteit veszi észre. Furcsán összekeveredve él a tegnap és a mai Tigris és az Eufrátesz, a Jordán vagy a Nílus partján. Nagyszerű beton autóutak és ösvények, amelyeken csak öszvér vagy szamár járhat. Modern paloták, gyönyörű parkok közelében nyomortanyák, kunyhók. Suhanó luxusautók mellett gyalog, vagy teveháton baktató vándor. A betonútak az angol gyarmatosítók katonai céljaira épültek, a kertek árnyékában húzódó palotákban, a kellemes, modern üdülőhelyeken csak az angol-amerikai gyarmatosítók és hiás európai kalandorok élnek, vagy a velük együttműködő uralkodó osztályok képviselői; nagybirtokosok, dúsgazdag kereskedők. Mindaz, ami a mát jelenti — a XX. század technikájának kisebbnagyobb vívmányaiból, ami az ember életét egy kissé könnyebbé, jobbá tehetné, — abból a Közel-Kelet népeinek semmi sem jut. Kairó középpontjában, közvetlenül az Opera közelében láttam egyszer egy megdöbbentő képet. három munkás szállított egy hatalmas szekrényt Nem kocsin, m.ég csak nem is valami targoncafélén. Egyszerűen — a fejükön egyensúlyozva. A legolcsóbb gép az ember, — vallják a Közel-Kelet urai. Olcsóbb, mint a szén, amivel a hajót kellene fűteni, — ezért vontatják kötélen a gyapotbálákkal megrakott aszályokat, térdig gázolva az ezernyi betegséget terjesztő Nílus vizében. Olcsóbb az ember, mint az emelődaru,— ezért cipelnek a hátukon fiatalon örökre meggörnyedt arabok valószínűtlenül nagy és nehéz ládákat a kikötőkben, óriási köveket az építkezéseknél.Számításaikat is úgy csinálták a Közel-Keleten az imperialisták, hogy a tömegekkel, a néppel — mint jelentéktelen, vagy nem is létező tényezővel, — egyáltalán nem törődtek. 1875-ben Disraeli megvásárolta az egyiptomi khedivétől a Szuezi Csatorna Társaság részvényeinek jelentékeny részét, és Churchillék még mindig azt hiszik, hogy Angliának ezért joga van a Szuezi-csatorna és egész környéke fölötti uralomra. S az egyiptomi név, amelyik kimaradt ebből az alkuból? Az imperialista rabtartó urak szerint az Úgy »hozzátartozik« az üzlet tárgyát képező területhez, mint a megvásárolt sivataghoz a homok Az ott élő emberek — szerintük — természetesen dolgozzanak éhhérért az armol gazdáknak, vonták a hatókat, cipelték a bálákat, termeljék a c vapotot és tisztítsák a cipőjüket. h angol utfw sie’oá’at ügynökei az arab országokban Az első világháborúi alatt és után, amikor a török birodalom elhaló testéről lehullottak a közelkeleti területek, elözönlötték az arab országokat a brit csapatok mellett az angol titkosszolgálat ügynöke is. — a közelmúlt történelmének leghírhedtebb kalandorai —, hogy „megszilárdítsák« Anglia közelkeleti uralmát A hírhedt Lawrence ezredes és később John Glubb, a brit kémszolgálat másik magasrangú tisztje mindenekelőtt az arab feudális Hasemita-dinasztia tagjait: az iraki Fejszalt és a nagyravágyó, kegyetlen transzjordániai Abdullah sejket »dolgozták« meg. Az iraki olajforrásokból és a Transzjordánián átvezető olajvezetékekből csak úgy ömlött az arany a londoni City páncélszekrényeibe, és Fejszél, meg Abdullah is elég angol fontot kaptak hogy »fejedelmi« udvartartást vezethessenek Abdullah még »hadsereget s is kapott az Arab Légiótól. — az a »kis« szépséghiba meg igazán nem számított, hogy a Légiót Landoiból fizetik, angol »kiképzői« vannak és főparancsnoka, s egyszemélyben fő a tanácsadó javícitáriuleg* »*» nosi, már *— »pas»*. Hiszen vigasztalásul emírnek nevezhette magát, sőt 1946-ban, az akkor munkáspárti angol kormány — •szocialista elveinek* annyira megfelelően —, királyi címet engedélyezett neki! S mit szóltak mindehhez az Iraki dolgozók, akik az olajat termelték, a transzjordániai pásztorok, parasztok, akikre ráhúzták az Arab Légió csillogó rézgombos egyenruháját, hogy a brit imperializmus érdekeiért időnként vérüket ontsák? Nos, őket igazán senki meg nem kérdezte, elég volt, ha Abdulahhal, Fejszállal, esetleg még ez országok többi feudális urával megegyeztek. Rockefellertollárai erősebbek a „Szent muzulmán” érdekeknél Felbukkant abban az időben az Arábiai félszigeten is a brit titkosszolgálat egyik kalandora, St John B. Philby. Az ő kegyeltje a Nedzs törzs feje, ibn Szaud volt, — az ő auralma* alatt akarta az angol birodalomhoz láncolni a megvalósítandó egységes Arábiát. Majd amikor anyugati civilizáció terjesztői* olajat kezdtek szaglászni Arábia homokja alatt, megjelentek Rockefellerék ügy*nökei is és elkezdték körül- udvarolni a magát már uralkodónak érző Ibn Szaudot. A Standard Oil of California megbízottai, egy Crane nevűüzletember* és egy Twitcherl nevű •geológus* a harmincas évek elején személyes kapcsolatba kerültek Ibn Szauddal. S hiába beszélt earab nemzeti* meg •szent muzulmán* érdekekről a magát akkor St. John Hadzs Abdullah Phaby-nek nevező angol megbízott, a Rockefeller dollárai erősebbnek bizonyultak, s a Standard Oil megkapta a koncessziót az arábiai olaj kiaknázására. Ibn Szaud király pedig minden tonna olaj után hozzájutott a maga jutalékához, többszáz amerikai luxusautó boldog tulajdonosa és mindössze az 1936-ig összeállított statisztika szerint is —• 184 felesége volt. De, hogy mit szól e »z nagyszerű üzlethez? " az arab dolgozó, aki az Aramco néven hírhedtté vált Arab-Amerikai Olajtársaság telepein a rabszolgamunkát végzi — arra éppen úgy nem voltak kíváncsiak az imperialisták, mint az iráni, vagy a szíriai nép véleményére. A legolcsóbb gép az ember — Közel-Keleten Az iráni nép hallatja szavát S most azért rémültek úgy meg a közelkeleti eseményektől a londoni és washingtoni háborús gyújtogatók, mert kénytelenek meglátni, sőt a saját bőrükön érezni, hogy a nép nemcsak létezik, nemcsak véleményt alkot a dolgokról, hanem egyre öntudatosabban, szervezettebben beleszól országa sorsának irányításába. Az iráni olaj államosításának kérdését a dúsgazdag Mo- Szadik soha nem vetette volna fel, ha nem kényszeríti erre az iráni nép, s az iráni nép pártja, a Tudeh Párt, amelyet hiába tiltottak be évekkel ezelőtt, mégis él, erősödik, irányítja az eseményeket. Ezért írták kétségbeesetten a nyugati imperialista lapok, hogy Iránban minden harmadik ember tagja a Tudeh Pártnak vagy úgy viselkedik, mintha tagja lenne annak. Lenne-e súlyuk, erejük, a függetlenséget és az iraki olajipar államosítását követelő Iraki polgári pártoknak, hogyha ezt a követelésüket nem támogatná teljes erejével, súlyával az iraki nép? Egyre határozottabb, harcosabb állásfoglalásra késztetik őket a dolgozó tömegek, s az az erő, amely az illegalitásban a legvéresebb terror ellenére is szervezi, irányítja a nép imperialistaellenes harcát, az Iraki Kommunista Párt. Egyiptomban is kénytelenek érezni, tapasztalni az imperialisták, hogy nem alkudozó politikusokkal, hanem a békét, szabadságot követelő néppel állnak szemben. A diákok, értelmiségiek mozgalma mögött az igazi erő a tüntető, harcoló munkásosztály, amely ezekben a hetekben újabb tapasztalatokkal gazdagodva, egységes, harcos szakszervezetekbe tömörül. S míg a gyűlölet a Közel-Kelet országaiban napról-napra nő az imperialisták ellen, akik gyilkos sortüzekkel, aljas mesterkedésekkel próbálják megerősíteni megingott uralmukat, a hála és a szeretet árad a Szovjetunió felé, amely az ENSZ-ben és azon kívül is síkra száll az arab országok jogos követeléseiért. A Szovjetunió jegyzéke a Közel- és Közép-Kelet országainak kormányaihoz újabb milliókat győz meg arról, hogy az imperialisták nemcsak rabságba, hanem háborús kalandokba is szeretnék őket belekeverni, és ha ők kitartanak a függetlenségért vívott harcuk mellett, egyúttal gazdasági felemelkedésükért, békés jövőjükért is küzdenek. Nemes László A NYUGATI NÉPEK ELLENÁLLÁSA A lorient-i hadikikötő fegyvergyárában ugyancsak tart a hegesztők bérmozgalma, amely még november 5 én kezdődött. Tüntető munkabeszüntetések voltak a cherbourgi és touloni fegyvergyárban. Az ausztriai Terretzben a Schober—Beckimrm-vasmű rövid hővel ezelőtt rendelést vett fel 2200 puskacső gyártására. A gyár vezetősége a munkásoknak azt mondotta, hogy a rendelés próba vadászfegyverek gyártásához. A dolgozókat azonban nem lehetett félrevezetni. Gyűrst hívtak össze, amelyen egyhatgúlag elhatározták, hogy a puskacsöveket nem gyártják le. A munkásság ogsan erélyesen lépett fel, hogy a gyár vezetősége jobbnak látta a rendezés lemondását Simmeringben. Bécs egyik kerületében népszavazás folyik az angol katonai repülőtér építése ellen. A népszavazás eddigi eredményei szerint a lakosság 95 százaléka foglalt állást a repülőtér építése ellen. FIGYELEM! VESZÜNK női és férfi díszmagyarokat, Pejacsevics nadrágokat, 1848-as kardokat, honvéd kardokat, pisztolyokat, régi férfi és női esernyőket, botokat, régi cilindereket, férfi és női cúgos cipőket, escarpin cipőket, bársonyokat és brokátokat. Kedden és szerdán d. u. V13-tól —/IS-ig, 11-én és 12-én Zrínyiutca 12. Árverési csarnok, földszinti bazárterem. •Mafla,* Nemzet. A BUCSUTAI PÉLDA Bucsuta kisközséget szárnyra kapta a Mr. Újságirok is fotóriporterek keresték fel. Képes riport jelent meg róla, nevét bemondta a rádió. Ügyével foglalkozott Révai József népművelési miniszter Bucsutát már nem csak a szűk Göcsej ismeri s a tágabb Zala, hanem a még tágasabb Dunántúl, sőt az egész ország. E kisközség jelképévé kezd válni annak a mély értelmű gorkiji megállapításnak, hogymicsoda óriás is az emberre. A terv óriássá az ember nem egykönnyen válik, óriásnak lenni annyi, mint túllépni önmagunkon, merészen a jövőbe lépni és nagyot teremteni. Bucsuta erejéhez és lélekszámához képest nagyot alkotott. Abból a forrásból merített, amelyet az épülő szocializmus tárt fel előttünk teljes nagyságában a társadalmi munkából. A kisközség negyvenezer forint segítséget kapott, hogy kultúrházat építhessen. A búcsútól párttitkár, a tanácselnök, a tanító és a község kisparasztjai merészet gondoltak- olyan épületet emelnek, amelyben nemcsak a kultúrház fúr el, hanem mellette a tanácsház, az iskola és az orvosi rendelő is. Nyolcszázezer forintba került volna. A különbség előteremtésére ércnél keményebb fedezetet találtak. A munkát. Ingyen állt be dolgozni a falu minden lakója. A hatvankét esztendős Kucséber Pista bácsi éppen úgy hordta a téglát, mint a nyolcéves Kovács Mariska. Nem maradt otthon az ötven esztendős Horvaik Naca néni, Bucsuta nótafája sem, sőt malterkeverés közben még pattogó régi dalokat is énekelt: •Hogy a csibe, hogy — Három forint húsz. — Három forint húsz — A csibe ára, — Lecsapom — Az asztalára.* Horváth István tanácstitkár azt állítja, hogy annak a bucsutainak, aki félrehúzódott volna a munkától, nem maradt volna a falu előtt szemernyi becsülete sem. Egyetlen ember sem akadt, aki ne segített volna. Mikor Peti István volt szegényparaszt, a néphadsereg lisztje egy vasárnap szabadságra hazajött, azon nyomban befogott két ökröt és elment épületfát szekeresül a község erdejébe. Megnéztem az iskola faliújságját. Minden gyerek arról írt, hogy Bucsuta kultúrházat épít Egymással versenglek, ki tett többet? Szíva Margit alig ember gyermeklány, de a faliújságon már azzal büszkélkedik, hogya kőműveseket azért elgyőztem téglával én is.« Hol fekszik Bucsuta ? Minden erő, minden szabad óra egy irányba tört. A kultúrház Sztálin születése napjának évfordulójára készül el. Szilveszterkor már itt akarja járni Horváth Naca a híres csibetáncot, meg a lengyel eredetűdobos parkát.* Vasárnaponként a volt zsellérek és erdőmunkások Gorkijt, Mikszáthot és Dickenst szeretnék lapozni olvasótermében. »Mégpedig karosszékben« — teszi hozzá a tanácstitkár. A kultúra szétsugárzásának ezt a nagyságát, távlatát a mai Magyarországon már felesleges magyarázni. A volt tanító írna a járási tanács helyettes elnöke) meséli, hogy a felszabadulásig s még jóval azután is, a község felnőtt lakosságának többsége nem hallott sem Mikszáthról, sem Móriczról. Egyetlen Petőfi-kötet volt az egész faluban. Ahogy a tanácsházban a frissen érkezett könyvek közt Dobroljubov egyik munkájában lapozok, eszembe jut, hogy a nagy gondolkodónak felszabadulásig egyetlen írása jelent meg magyarul, egy vers, Veszprémben, 1888-ban. Ilyen összevessek közt térünk rá arra, hogy Bucsuta szép nagy szenzációja sem valamely égi intésre, vagy sugallatra született. Bucsútán is harc folyt. Harc nélkül nincs építés... ezt napnál világosabban láttam Budapesttől kétszázharmincöt kilométerre, a Göcsej egyik szegletében is, fenyőborította domb alján, elég messze az utolsó vasútállomástól. Mert Bucsuta Zalában fekszik, a Mura mentén, határsávban, földút vezet csak ide, elkerüli az futó buszjárat is. Régen azt mondták volna, »a világ vége.* Nem az. Sztálinvárost építeni és a bucsutai kultúrházat építeni egy és ugyanaz. Bucsuta tehát nem a világ végén, de szívünk közepén fekszik. A harc Az új kultúrház tervét nem mérnök készítette. Bucsuta 1951. derekán kapta meg negyvenezer forintos segélyét, a kisközség azonnal munkához akart látni Sajnos, nem akadt mérnök, aki ingyen elkészítette volna a tervet .Majd Lenkovits* — mondták a bucsutaiak. Lenkovits József kömíves mester Párttitkár volt a faluban, aztán a Nagy■kanizsai Magasépítő üzemű bizottságának titkára lett. Bucsuta nem akart várni. Lenkovits egy éjjel autóbuszon átutazott a letenyei járáson. A bucsutaiak megtudták, éjszaka kimentek a megyei útra, megállították az autóbuszt, leszedték a volt párttitkárt, elszekerezték a faluba és még aznap éjjel elkészült a terv. Kilencvenezer téglára volt szükség. A község téglaprést akart venni, hogy maga vesse meg a kilencvenezer darabot. Bürokrácia és aktatologatás gáncsolta el őket. Hetekig szaladgáltak hivataltól hivatalig. Két szombat s két vasárnap felhúzták az új épület falait, a paksi maradiságot azonban nem győzték le ilyen gyorsan. Miután téglaprést nem tudtak venni, a bánokszentgyörgyi téglagyárhoz fordultak tégláért Aratás idején történt, a téglagyár munkaerőhiány miatt állt. *Mi biztosítjuk a munkaerőt* — mondták a bucsutaiak, s minden olyan kéz, amely nem arat, téglát fog vetni Bánokszentgyörgyön. De a téglagyár vezetői nem értették sem őket, sem az ügyet, amelyet képviseltek. Elutasították a kezdeményezést, •idegen munkaerő mellett nehéz lesz a könyvelés* — mondták. A bucsutaiak befogták hetvenkét szekeret s nekivágtak a megyének összeszedni a téglát... ahol lehet. Mikor elakadtak a kőművesmunkában, Lenkovits, a volt párttitkár nyolcadmagával jött ki vasárnap Nagykanizsáról és ingyen dolgozott. Mikor elfogyott a szögi, a falusi tanító bejárta az egész megyét s addig nem jött haza, míg szöggel nem érkezett. Mikor nem volt sóder és az építési vállalatok vonakodtak Búcsúidnak szállítani, a szentliszlói gépállomás egyik traktorosa ment érte Zalaegerszegre. De felépült a kultúrház! Nem feledkeztek meg az állampolgári fegyelemről sem. Bucsuta első lett a beszolgáltatásban, százharmincnyolc százalékra teljesítette a tojásbeszolgáltatást, harminchétezer forint békekölcsönt jegyzett és ! Ha a lélekszám arányát nézzük, legtöbbet jegyzett az egész téérában. A terménybegyűjtésben is első lett a megyében. Önként adódik a kérdés: ha ez a falu ilyen szép alkotásra képes, miért nincs termelőszövetkezeti csoportja? Ha ez a falu ennyire fejlett, miért nem áll a fejlettebb termelési mód mellé?! Mikor ezt kutattam, váll, vonogatás, félmondat volt a felelet. Az "emberek a földre néztek vagy kitértek: »Majd meglesz az is.« A végén derült ki, nogy rossz példa riasztotta el őket. Nincs jobb agitáció, mint a jól működő, többet termelő termelőcsoport és nincs rosszabb, mint olyan tszcs, amelynek tagsága nem a fejlődés élén jár, hanem messze az egyéni parasztok mögött kullog. A szentlászlói termelőcsoport ilyen volt. A csoporttagok levágták vagy eladták állataikat, mielőtt beléptek volna, elhanyagolták földjeiket, rosszul dolgoztak. Gyűléseken a kulákok ellen beszéltek, magánbeszélgetések során mellettülfci Három utca százharminckét háza Végigjárjuk a falut. Nem telik sok időbe, mindössze három utcája van. Százharmínckét épület áll benne, domboldalhoz simul és erdő borul rá, amely hét esztendeje még Eszterházy hercegé volt. A tanácstitkár meg a párttitkár kivisz a falu határába, megmutatják az új röplabdapályát. Ezt is társadalmi munkával építették, négy és félezer köbméter földet mozgattak meg. A kultúrház után társadalmi munkával szövetkezeti boltot, irodát és raktárt építenek; némelyek már arról tanakodnak, hogy' »mi véna, ha emeletes házakat is emelnénk?* A tanító a könyvtár. Számára minden Gorkijt, Mikszáthot meg akar venni. Gyűjti a régi táncokat, kiássa az elfeledett népénekeket, az öregek ajkáról lejegyezik az olyan régi játékok szövegét, mint a balázsjárás vagy a pünkösdőlő. A fenyőerdő szélén mutatják az irányt: »Arra folyik a Mura.* Várjon a Murán tú! is országos Ügy, hogy egy kis falu kultúrházat épít, Gorkijt gyüjti s három utcányi területén már emeletes házakat tervez? És épül-e egyáltalán kultúrház — ódáét?! Ruffy Péter Igaz történet egy asszonyról... "A hegyek szikrázó hótakarója elolvadt a rossz utakon, amelyek a városkából a bányába vezettek. A tárnával szemben kormosfalú házikó állt, egy bányász háza. 1895. december 9-én barnabőrű, barnahajú kislány látta meg itt a napvilágot, akire az elnyomott bányászasszonyok örömtelen élete várt. A kis Dolores tizenöt éves korában már ott szolgált a bányatelep korcsmájában: hallotta a munkában elnyűtt bányászok panaszait, lázadozásait. Hamarosan megtanulja szenvedélyesen gyűlölni mindazokat, akik elnyomják a népet, ahonnan ő is származik. Huszonkettedik évét taposta Dolores, mikor kitört a forradalom Oroszországban, ahol a munkások elsőnek döntötték meg az elnyomók hatalmát. Ettől kezdve mindent elkövet, hogy saját népét is felrázza. Szervez, beszél, magyaráz szakadatlanul. Arról, hogy miként változtathatják meg ők is az életüket, a jövőjüket. Szavai egyszerűek és megrázók, a szívekig hatolnak. Az asszonyok, akik hallgatják, sírnak, de a férfiak keze ökölbe szorul. Barcelonában, 1931. május 1-én a spanyol rendőrség belelő a munka ünnepének tüntetői közé. .A tömeg meghátrál, a vörös zászló lehull a földre. De csak egyetlen pillanatra. Egy asszony indul el a tömegből, úgy tolja szét az emberek vállát, mint ahogy a bokrok ágait szétválasztja valaki maga előtt. Lehajol a zászlóhoz, felemeli magasra és megy vele előre, egyenes tartással, égő tekintetét a rendőrökre szögezve. Azok egyetlen percre zavartan megállnak ekkora erő láttára. Ez a perc elég arra, hogy a tüntetők felzárkózzanak Dolores mögé és folytassák a tüntetést. Dolores Ibarrurit azért a tettért a bíróság tizennyolc évre ítélte, de a rendőrség nem merte letartóztatni azt az asszonyt, akit a nép ennyire a szívébe zárt. Ettől kezdve Spanyolországban a nép csak »Passionaria«-nak hívja, ami szenvedélyesen harcolót, áldozatkészséget jelent. 1936. júliusában Francóék puccsot szerveztek a spanyol demokratikus köztársaság ellen Dolores Ibarruri José Diazzal vezette a harcot,. Szavai Midcsak az emberek eszéhez, de a szívéhez is szóltak. Passionaria ekkor mondta ezt a híressé vált jelmondatot, amely a francia ellenállás hőseinek is jelmondatává vált: »Jobb állva meghalni, mint térdenállva élni. Harcra ösztönözte a népet, pihenés nélkül járta a madridi frontot. És mikor Franco martalócai Madridot fenyegették, utolsó percig kitartott az ostromlott városban, amelyet csak árulással sikerült Francóéknak elfoglalniuk. A hatgyermekes családanya négy gyermekét a nyomor és üldöztetés, utolsó fiát, Rubent a fasizmus követeli áldozatul. Egyetlen lánya marad csak, Amara, akivel együtt Moszkvában talál meleg otthonra, mint a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alelnöke. Háború után Franciaországba megy és onnan vezeti a spanyol nép harcát a Spanyol Kommunista Párt főtitkáraként. A spanyol nép azóta mérhetetlen szenvedéseken ment át a népnyúzó Franco uralma alatt. Egymást érik a sztrájkok, a tüntetések. A márciusi barcelonai sztrájkokban nemcsak munkások is parasztok, hanem a középosztály és haladó polgárság képviselői is részt vettek, hogy tiltakozzanak Franco fasiszta terroruralma ellen. A mozgalom egységes nemzeti jellege arra kényszerítette Francót, hogy amnesztiát ígérjen azoknak, akik a sztrájkban részt vettek. Persze, ígéretét ezúttal is megszegte: a sztrájk 34 vezetőjét elfogatta és az Ocana-i fegyenctelepre szállította. Az egész világ dolgozói tiltakoztak ez ellen az újabb fasiszta gaztett ellen és hangoztatták szolidaritásukat, a bebörtönzöttek felé. Most, Dolores Ibarruri ötvenhatodik születésnapján, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége mind az ENSZ-nek, mind a spanyol belügyminisztériumnak tiltakozó táviratot küldött a bebörtönzött szabadságharcosok ügyében. La Passionaria hangja messze elhallatszik, meghallják a tengerentúl asszonyai, leányai is. Élete harcban és fájdalomban telt el, elveszítette gyermekeit, de kiérdemelte a világ minden asszonyának arcaiét és csodálatát. I- B* st S.'M.91