Magyar Nemzet, 1955. február (11. évfolyam, 26-49. szám)
1955-02-26 / 48. szám
Szombat, 1955. február 29.. írocídilmi élet Jegyzetek könyvekről VAJDA ISTVÁN: AZ ARI 338-AS ESETE. Ezt az érdekes és jelentékeny kis könyvet a Magyar Nemzet olvasói már folytatásokból ismerik. Az új olvasó elme után ítélve azt hiszi: bűnügyi regény következik. Nem az! Noha cselekményének egyik fontos mozzanata büntetőbírósági ügy, közlekedési baleset. De ez a baleset csak alkalom arra, hogy az író egy nagyon érdekes, valóban irodalmi témát elmeséljen. Zenthe Judit, a sofőr, a hajdani nagypolgárságból került a volán mellé. A bíró óbudai, proletárszegénységű kispolgári körből emelkedett odáig, hogy ítélkezzék a bűncselekvők felett. Az egész hazai világnak kellett megfordulnia, hogy a bíró és a tettes ilyen viszonyban találkozzék egymással. A tettes pedig a vonzó és a visszariasztó tulajdonságok sajátos vegyülete, aki személyes varázsával akarja befolyásolni — a maga javára — az igazságszolgáltatást. A bíró beleszeret a vádlottba és már-már erkölcsileg elbukik. A cselekmény arról szól, hogyan kerül a bíró Zenthe Judit varázsába és a végső pillanatban hogyan tudja mégis széttépni a varázsláncot. Kitűnő téma és a fiatal író, akinek ez az első hosszabb lélegzetű írása, jól is oldotta meg a cselekményvezetést. Nagy örömmel kell fogadnunk ezt a valóban mai témájú (máskor nem is játszódhatnék) és valóban irodalmi érdeklődéssel kezelt elbeszélést. Mert nem regény, bármit is mond a címlap: elbeszélés — egyetlen cselekményvonal 110 oldalon kifejtve. Ebből az első műből nyugodtan megjósolhatjuk, hogy Vajda István jelentékeny íróvá fejlődhet, ha a •►mit mellett a ••művészi hogyant" még fontosabbnak tartja, ha még nagyobb műgonddal ír. SZIRÁKY JUDIT: TISZTESSÉGES JÁNOS. — Az olvasó olvassa a regényt és észrevétlenül körüllengi valami sajátságos levegő, a mindennapok halk derűjét és halk szomorúságait éli át, saját anynyira ismerős érzései válnak bensőségesebbekké. Az írásolvasás szakmabelije pedig felteszi a kérdést: hogyan ered az író ennyire egyszerű eszközökkel ilyen művészi hatást? Sziráky Judit regényében semmi rendkívüli nem történik. Barta János, a favágó fia elmeséli, hogyan telt el gyermekikora, miképpen találkozott kiskamasz korában a háborúval, hogyan élte át a felszabadulást és mint került sor arra, hogy felismerje követendő útját és meginduljon a tanítói pályán. Ebben az életszakaszban, amely az értelem bontakozásától a tanítóképzőbeli beiratkozásig tart, egyetlen egy olyan esemény sincs, amely tíz és tízezer szegény fiúval ne történt volna meg. Nem is a külső események fordulatossága teszi oly érdekessé Sziráky regényét, hanem az a folyamat, ahogyan a fejlődő értelem tudomásul veszi, mintegy birtokba veszi a külvilágot éppen abban a történelmi időszakban, amikor a haza előbb rabságának mélypontján van, majd felszabadul és a Jánoshoz hasonló millióknak megadatik, hogy birtokba vegyék saját világukat. Nem egyszer egyegy látszólag jelentéktelen esemény — egy kutya agyonlövése vagy egy bicikli megőrzésbe adása — ad hirtelen szélesebb látóhatárt Tisztességes János fogékony elméjének. Vigyázat: ezek az apróságok nem szimbólumai a közben folyó világtörténelem nagy eseményeinek, hanem alkalmas mozzanatok, hogy meghatározott pillanatokban egyedi jelentőségüknél többet mutassanak meg a külvilág valóságából. Így válik egy viszonylag kevés eseményű fiktív önéletrajzrészlet a felszabadulás korának dokumentumává és realista társadalomábrázolásává. Sziráky Judit kitűnő pszichológus, anélkül, hogy bárhol, akárcsak egy pillanatra is beleesnék valami öncélú pszichológizálgatásba. A tudat fejlődését figyeli, de a tudatban mindig a külvilág valóságának tükröződését, s így az olvasó a kor képével együtt megismeri magát Jánost is, akire jó okkal ragadt rá már kisgyerek korában a »Tisztességes« jelző. Az írót eddig csak nagy műgonddal komponált novelláiból ismerhettük, ez az első regénye. És ezzel az első regénnyel máris mai regényíróművészetünk legjobbjai közt kell tudomásul vennünk. Ugyanakkor azonban hiányérzet is követi a regény elolvasását: ez így nem befejezett mű, csupán első kötete egy korunkra nagyon jellemző típus — az értelmiségi hivatás felé induló proletárgyerek — fejlődéstörténetének. Elvárjuk a következő kötetet, vagy még inkább: köteteket. KŐBÁNYAI GYÖRGY: HAZAI FÖLDEKEN. Nagyon vonzó, nagyon fontos, egyszerre tanító és gyönyörködtető műfaj az útirajz. Ifjú és felnőtt egyaránt szereti. És tagadhatatlan, hogy utóbbi éveinkben nagyobb a kereslete, mint a kínálata. Több, sokkal több útirajzra lenne szükségünk, hiszen izgatnak a távoli tájak is, de még ennél is izgalmasabb az új arculatú haza fölfedezése, hiszen csak az vette birtokba a hazát, aki megismerte. Ámde az író mások helyett lát, mások helyett szól és olykor mások helyett is utazik, hogy azután művében közös élménnyé tegye utazásait. Ezt tette egynéhány hazai tájon Kőbányai György, fiatal, jószemű és szépstílusú író, aki saját útiélményeit (vagy azoknak egy részét) foglalta össze ••Hazai földeken" című kis könyvében. Szabó Pál rövid, meleghangú élőbeszédet írt Kőbányai könyvéhez s ebben más egyebek közt arról szól, hogy mennyire elhanyagoltuk honi tájaink megismerését, s milyen jelentős minden mű, amely valamit is pótol ebből a hiányosságból. Ezért is kell örömmel fogadnunk Kőbányai kis könyvét. De azért is örülünk neki, mert jó nyomokon jár, amikor a műfaj sajátosságait (köztük jó hagyományait) igyekszik minél jobban betartani. Az útirajz nem riport és nem is szociográfia, noha mindkettő rokona, de legelsősorban mégis szépirodalmi műfaj, habár szükségszerűen túlnyomó az ismeretterjesztő elem... s ugyanakkor mindenestől memoár, elválaszthatatlanul kapcsolódik az író személyes élményeihez. Mindezt és mindezen túl meséket, a tájra jellemző anekdotákat, hangulatokat jobban megvilágító versrészleteket kapunk, miközben kitárul az ország öt, más-más arculatú vidéke: Mosonmagyaróvár, a Hegyalja, Kecskemét, a Nyírség és Karcag. Minden tudnivalót elmond Kőbányai ezekről a tájakról? Nem, csak ami személyes élménye volt. Igyekezett azonban a legjellemzőbb dolgokról szerezni személyes élményeket. És ez a személyesség teszi oly hitelessé és szemléletessé az egész kis, rokonszenves könyvet. ÉRDEMES MÉG EGY-KÉT SZÓT szólni a hazai útirajz témájához. Nem egyszer tapasztaltam, így éppen most Kőbányai könyvénél is, hogy az útirajzírónak egészen más dolgok tűntek fel egyik-másik helyen, mint ottjártamkor énnekem, és éppenhogy említ vagy meg sem említ olyan látnivalókat, amelyek az én számomra fontosak, érdekesek, érzelemhez szólóak voltak. És ez természetes is, nincs két ember — bárha teljesen azonos a világszemléletük — aki ne mást látna ugyanazon az utcán. Ezértazután egy már megírt útirajz nem teszi feleslegessé az ugyanarról a helyről szóló következő útirajzot, még azok számára sem, akik személyes tapasztalatból is ismerik a leírt helyet. Minél többen és minél többféleképpen beszélünk hazánk tájairól, annál inkább veszszük birtokba a tájakat. Érdemes lenne megkísérelni a »több szem többet lát« szélsőséges próbáját, elküldeni akár nyolc-tíz írót is ugyanoda, hogy egymástól függetlenül mondják el, mit láttak, milyen gondolatokat és érzelmeket keltett bennük a látvány. Nem lesz közöttük két hasonló írásmű! De még a leírt hely lakói is jobban fogják ismerni otthonukat, mint azelőtt, ha egymás után elolvassák ezeket az írásokat. Hegedűs Géza i Magyar Nemzet HAT ÚJ FILMET MUTATNAK BE A SZOVJET FILM ÜNNEPÉN Szerte az országban az MSZT szervezetek, népfrontbizottságok, megyei moziüzemi vállalatok azon fáradoznak, hogy a szovjet film ünnepét idén még érdekesebbé, újszerűbbé tegyék. Pest megye több filmszínházában szovjet ifjúsági filmnapokat rendeznek. Az ünnepi megnyitókon pedagógusok ismertetik a filmek nevelő szerepét. A megye tizenkét filmszínházában szovjet filmrejtvényekkel gazdagítják a bemutatókat. A miskolci Déryné Színházban fővárosi művészek közreműködésével szovjet filmzenehangversenyt rendeznek. A Borsod megyei Moziüzem Vállalat irodalmi pályázatot hirdetett a szovjet filmekkel kapcsolatban a megye diákjai között. Számos helyen lesz szovjet film- és könyvkiállítás, ismeretterjesztő előadás. Mohácson és Siklóson álarcosfilmbált rendeznek, melyen a jelmezekkel egy-egy magyar, vagy szovjet filmszereplőt kell ábrázolni. A szovjet film ünnepi hetén egyébként hat új filmet mutatnak be. A »Bátorság iskoláját Gajdar ifjúsági író műve nyomán készült és az első világháború idején játszódik. Egy grúziai falu életét mutatja be »A szitakötőt című színes film. »A tőrt című kalandos film egy kifutás előtt álló orosz hadihajó kajütjében kezdődik, 1916-ban. Nagy érdeklődés előzi meg a többi új szovjet filmet: »Az őserdő foglyai«, a »13-as számú ügynöke, a »Modamkaleztikt című filmeket is. NAPLÓ Vas Zoltán"A fény felé" című könyve a napokban jelent meg a Szikra kiadásában. A regényes korrajzot szerzője még Horthyék börtönében írta. A mű középpontjában Korvin Ottó, a munkásmozgalom mártírja és a “forradalmi szocialisták" néven ismert csoport tevékenysége áll. A 90 éves Csók Istvánról filmet készít a Híradó- és Dokumentum Filmgyár. Basilid és Ábris, több kimagasló értékű dokumentmfilmünk írója és rendezője készíti a filmet. A forgatókönyvvel már elkészült. A film Csók István szülőhelyéről, Pusztaegresről kiindulva mutatja be a nagy festőművész életét és munkásságát. oo Az Állami Könyvterjesztő Vállalat Sztálin úti kultúrközpontjában csütörtökön este nagysikerű klubestet rendeztek. Két fiatal költő, Simon István és Csoóri Sándor találkozott olvasóival. Halmy Lujza ária- és dalestet ad február 28-án, hétfőn este 7 órakor a TTIT Kossuth klubjában (Múzeum u. 7.) közreműködik Jeney Zoltán fuvolaművész. FEBRUÁR 26 Költőtalálkozót rendeznek a demokratikus Németországban lévő eisenachi Wartburgban. A találkozón mind a két Németország költői és írói részt vesznek. Thomas Mann is megígérte megjelenését. A Vörösmarty Irodalmi Társaság alakul Székesfehérvárott március első hetében, ugyanakkor értelmiségi klubot is avatnak. Benjamino Gigli elmúlt heti bécsi hangversenyének közvetítése lesz a rádió hétfői, február 28-i műsorának kiemelkedő eseménye. Az V. magyar képzőművészeti kiállítás február 28-án, hétfőn este zárul. A Műcsarnok előadótermében este 8 órakor záróhangversenyt rendeznek, amelyen fellép Fónagy Gertrud, Raggamby Zoltán és T. Molnár Magda énekművész, Szendrey Karper László gitárművész, valamint az Udvardykamarakórus, Udvardy László vezényletével. A hangverseny műsorában madrigálok, szerenádok és spirituálék szerepelnek. 5 TV Nemrég olvastam a lapokban, hogy a Szovjetunió párizsi nagykövetségén a “Normandie-Niemen” ezred pilótáinak átnyújtották azokat a katonai kitüntetéseket, amelyekkel a pilótákat a hitlerista csapatok szétzúzásában szerzett érdemeikért tüntették ki. Ez a jelentés eszembe juttatta a közös ellenség, a német militarizmus elleni közös harcunk dicső napjait. És most, midőn előttünk áll az a kérdés, hogy érvényben marad-e a francia—szovjet barátsági és szövetségi szerződés, vagy a Wehrmachtot visszaállító párizsi szerződések ratifikálása keresztülhúzza azt, szeretnék felhívással fordulni a »Normandie-Niemen" vadászrepülőezred pilótáihoz, akikkel én és sok más szovjet katona 1942—1945-ig együtt harcoltunk a fasiszták ellen. A »Normandie-Niemen« ezred francia repülőkből és szovjet mechanikusokból állt. Az ezred 1942—1945-ig eleinte a középső, később pedig a harmadik belorussziai fronton harcolt. Az ezredben elvtársnak szólítottuk egymást, bár a francia pilóták között a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselői foglaltak helyet. Azért mégis csak fegyvertársak voltunk. A hitleristák akkor, 1942-ben, a gyönyörű Párizs utcáit, a francia nemzeti méltóságot taposták csizmáikkal. S a francia nép számára nehéz napokban minden becsületes francia őszinte barátra talált a Szovjetunióban. A francia pilóták kis csoportja Tulliand őrnagy vezetésével Afrikán és Iránon keresztül indult a Szovjetunióba, hogy a szovjet hadsereg katonáival együtt harcoljon Franciaország felszabadításáért. Ez 1942 november végén történt. Büszkék voltunk harcostársainkra — a “Normandia" francia ezred repülőire, önök szenvedélyesen gyűlölték Franciaország és az egész emberiség ellenségét, a német imperializmust, a fasisztákat — és mi jól megértettük önöket. Emlékszem, amikor elmesélték, hogyan döntötték romba a hitleristák a háború első napjaiban a francia városokat és falvakat, milyen egyenlőtlen légi harcban haltak hősi halált a francia repülők, hogyan foglalták el a németek hátulról a “Maginot-vonal" nagyszerű erődjeit. Elbeszéléseik tele voltak keserűséggel és izzó gyűlöletet szítottak közös ellenségünk iránt. Teljes szívvel együtt éreztünk önökkel, s ez még erősebbé tette barátságunkat. E beszélgetések különös elevenséggel támadnak fel emlékezetemben most, amikor a lapokban arról olvasok, hogy Franciaország vezető körei tevékenyen részt vesznek a hitleri Wehrmacht újjáteremtésének sötét művében és nem riadnak vissza attól, hogy a francia fegyveres erőket agresszív háborús szövetség keretében egyesítsék Nyugat- Németország fegyveres erőivel ... önkéntelenül is felmerül bennünk: lehetséges, hogy a mi harcostársaink arra gondoljanak, hogy megsértsék a mi vérrel pecsételt barátságunkat, s hogy a tegnapi ellenségeikkel együtt támadjanak hűséges barátaikra?! ■plőttem fekszik az 1945-ben Párizsban kiadott „A »Normandie" ezred története" című könyv — az ezred harcos pályafutásának naplója. A naplóban benne van az ezred minden bánata és öröme, önök sok jó szót írtak rólunk, a szovjet népről, a szovjet harcosokról ebben a naplóban. Büszkék voltak a szovjet harci repülők bátorságára. Mi pedig az önök barátságával büszkélkedtünk. Nem egyszer megtörtént, hogy a francia repülők a légiharcban életük kockáztatásával segítették ki orosz barátaikat, s nem egyszer megtörtént, hogy az orosz repülők gondolkodás nélkül rontottak a számbeli fölényben lévő ellenségre, hogy francia barátaikat megvédelmezzék. Tovább lapozom az ezred harci naplóját. Itt vannak az ezred első veszteségei a kozelszki frontszakaszon: Litolf kapitány, Tegyeszko hadnagy, Castellan, Bernavon, Verrpeil alhadnagyok. 1943. július 17-én egyenlőtlen légi küzdelemben elesett Tulliand őrnagy,az ezred parancsnoka. A hősi halált halt ezredparancsnok tiszteletére meghajlik a Szovjetunió vörös zászlaja és a francia trikolór. A pilóták és a mechanikusok megesküsznek, hogy bosszút állnak szeretett parancsnokuk haláláért. Emlékeznek még a Szmolenszk környéki elpusztított falvakra? A levegőben nehéz volt a tájékozódás: a térkép községeket, településeket jelzett, a földön pedig nem láttunk semmit. A falvakat a felburjánzott gazból , kiemelkedő csonka kéményekről ismertük fel... Emlékeznek még arra, hogy 1943-ban Gorodnyecsno faluban csak egyetlen ép házat találtunk? Emlékeznek, kedves barátaim, hogy ebben az egyetlen házban önöket szállásoltuk el? A szovjet repülők földkunyhókban laktak, a műszaki személyzet a repülőgépek szárnya alatt éjszakázott, pedig esős volt az idő ... Emlékeznek Szeregin gárdakapitányra, aki a közös vacsorákon gyönyörű orosz dalokat énekelt? Mindnyájan vele dúdoltuk a dalokat. Barátságunk a harcban, a munkában, a mindennapi életben kovácsolódott ki. Szmolenszk környékén most már nyoma sincs a háborúnak. A felégetett falvak helyén gyönyörű új falvak állnak. A nép békésen dolgozik. Már régen felszántotta a miskovói, gorodnyecsnói, dubrovkai tábori repülőtereket, búzát termel rajtuk. A mi népünk nem akar háborút. Elképzelhető, hogy a Wehr,macht parancsára önök felgyújtanák azt a házat, ahol jóbarátként éltünk, ahol megosztottuk egymással örömünket és bánatunkat? Pedig a Wehrmacht háború esetén feltétlenül parancsot adna erre , hiszen 1940-ben Francaországban és 1941-ben a Szovjetunióban a békés települések ellen intézett terror-légitámadásokkal kezdte hadműveleteit .. Gondoljanak csak vissza a háború utolsó napjaira, amikor ezredünket az utolsó veszteség érte, amikor elvesztettük Henry alhadnagyot. Talán azt gondolják, hogy mindezt az ezred történetéből írom ki? Nem! Mindenre nagyon jól emlékszem, bár a történet is pontosan rögzíti az eseményeket. A pilóták nevére is emlékszem, nem tudom őket elfeledni. Henry fiatal, energikus, szép szál legény volt! Arról álmodozott, hogy rövidesen visszatér hazájába. Vágya azonban nem teljesült. Megölték a hitleristák. Nem a levegőben halt meg, mint általában a repülők, hanem a földön. Pillauból lőtt bennünket a tüzérség, s Henryt szétlőtt fejjel találtuk a lövészárokban. Sírja felett sűrűn hullott a könny. Még híres parancsnokunk, Louis Delphins is sírt. Sírtak az oroszok is. De hiszen önök is jól emlékeznek. Saját szemükkel látták, hogy a nehéz pillanatokban mindig szívvel-lélekkel önök mellett álltunk. Az amerikai propaganda most mindezt igyekszik önökkel elfelejtetni. Az amerikai propaganda azt állítja, hogy ellenségei vagyunk önöknek. De hiszen önök tudják, hogy ez hazugság. Ne hallgassanak hát, beszéljenek erről fennhangon! Olyan hangosan, hogy az egész francia nép meghallja. Amikor elbúcsúztunk, határozott ígéretet tettünk egymásnak, hogy örökre barátok maradunk, önök arról beszéltek, hogy a franciáknak sohasem voltak jobb barátaik, mint az oroszok. Hát valóban hallgatni fognak most, amikor népeink vérszomjas ellensége halálos csapást akar mérni barátságunkra? Jól emlékszem 1944 decemberének első napjaira, amikor de Gaulle tábornok Moszkvába érkezett. A frontról az egész ezredet meghívták Moszkvába. Sok ünnepség volt akkor: a francia repülők szovjet érdemrendeket, a szovjet tisztek francia kitüntetéseket kaptak. Én is akkor lettem a becsületrend francia kitüntetés tulajdonosa. Néhány nap múlva megkötötték a francia—szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Ezt a szerződést az orosz és francia hazafiak vére pecsételte meg. A mi ezredünk is hozzájárult a maga szerény módján e szerződéshez. Hiszen önök, barátaim, jól tudják, hogy ez a szerződés nem csupán szerződés, hanem a barátság esküje az elesett elvtársak hamvai felett eldördültek a második vi-világháború utolsó lövései. A szovjet nép elbúcsúztatta a francia nép hazatérő nagyszerű fiait, önök nem vonaton, nem gyalog, hanem “szárnyakon" érkeztek Párizsba, mint ahogy gyakran szerették mondogatni. Minden repülő kapott ajándékba egy-egy “JAK—3"-t, az akkori idők legjobb vadászgépét. Minden becsületes francia szíve hevesebben dobogott, amikor az egész ezred egyvonalban, mélyrepülésben végigzúgott az ujjongó Párizs felett. A mélyrepülést csupán erre az ünnepélyes alkalomra engedték meg, hiszen 600 méternél alacsonyabban tilos elrepülni a város felett. Előttem vannak azok a fényképek, amelyek a Le Bourget repülőtérről és Párizsról készültek azon a napon, amikor a “Normandie- Niemen” ezred visszatért. A repülőteret és a környező utcákat megtölti a nép. Negyven “JAK—3" gép szállott le egymás után, a pilótáik bemutatták a repülés magasiskoláját. Ezen a napon önök végérvényesen meghódították a párizsiakat. Emlékeznek, hogyan mentünk be az ünnepség után a repülőtér épületébe? Tengernyi nép hullámzott körülöttünk. Harmincan voltunk ott szovjet fejtülők. Kezünket szorongatták, örelgettek, csókolgattak bennünket és forró könnyek hullottak olajtól és benzintől piskos kezünkre. Ömlött az anyák könnye, akiknek nem tért vissza a fia, az asszonyoké, akiknek szeretteit megölte az ellenség. A repülőtértől egészen Párizs központjáig virággal szórták tele az utat és lelkes felkiáltásokkal üdvözöltek bennünket. Párizsban, Nizzában, Bordeauxban és más városokban együtt koszorúzták meg Franciaország dicső fiainak sírjait, akik 1870—71-ben, a porosz megszállók elleni harcban, valamint az első és második világháborúban áldozták fel életüket. Vajon a német revansisztákkal való szövetség melletti kiállás nem jelentene egyet e szent sírok maggyalázásával?! N nem politikus vagyok, hanem katona. A háború éveiben együtt, szinte egy családban éltünk. A nézeteink közti nagy különbség ellenére jó egyetértésiben éltünk és egyszer sem vesztünk össze. Önök nagyszerűen tudják: országaink ma is ugyanilyen barátságban élhetnek egymás mellett, sőt kitalálni is nehéz olyan okot, amely ezt megzavarhatná. Nos, hát amikor miért lépne Franciaország olyan útra, amely a leghűségesebb szövetségese elleni háborúra vezethet? Remélni szeretném, hogy önök nem nézik közömbösen azt a hős harcot, amelyet ma a francia nép , a német néppel és Európa minden népével együtt a párizsi szerződések ellen, Németország remiliterizálása ellen, a Wehrmacht újjáteremtése ellen vív. (A Pravda február 23-1 azámábdU NEM HALLGATHATUNK! Irta: Sz. Agavellan, a „Normandie-Niemen" ezred volt parancsnokhelyettese, a francia becsületrend kitüntetettje