Magyar Nemzet, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-03 / 155. szám

4 Központi Bizottság főtitkárá­nak tisztségében, a Vlagyimir Iljics Lenin halálát követő el­ső időszakban szem előtt tar­totta az ő bíráló megjegyzé­seit. Később azonban Sztálin mértéktelenül túlbecsülte saját érdemeit, szilárdan hitt saját csalhatatlan­ságában. A párt­demokrácia és a szovjet de­mokrácia egyes korlátozásait, amelyek elkerülhetetlenek vol­tak az osztályellenség és ügy­nökei ellen vívott kíméletlen harc idején, majd később a né­met fasiszta területrablók el­len vívott háborúban, Sztálin kezdte a pártélet és az állami élet normájává emelni, durván sárba tiporva a vezetés lenini elveit. A Központi Bizottság üléseit és a pártkongresszuso­kat rendszertelenül tartották, majd hosszú éveken át nem is hívták össze. Sztálin gyakorla­tilag bírálhatatlanná vált. A szocialista építés ügyének, a párton és az államon belüli demokrácia fejlődésének nagy kárt okozott Sztálinnak az a tétele, amely szerint, amint a­ Szovjetunió halad előre a szo­cializmus felé, egyre jobban és jobban éleződik az osztály­harc. Ezt a tételt, amely csak az átmeneti időszak bizonyos szakaszaiban volt helyes, ami­kor a „ki kit?” kérdés dőlt el, amikor kemény osztályharc folyt a szocializmus alapjai­nak felépítéséért, előtérbe he­lyezték 1937-ben, vagyis olyan időpontban, amikor a szocia­lizmus már győzött országunk­ban, amikor a kizsákmányoló osztályokat és gazdasági alap­jukat már felszámolták. Ez a hibás elméleti tétel a gyakor­latban a szocialista törvényes­ség legdurvább megszegései­nek és a tömeges megtorló rendszabályoknak szolgált megalapozásául. . Éppen azok között a körül­mények között alakult ki egye­bek között az állambiztonsági szervek különleges helyzete. E szervek iránt óriási bizalom nyilvánult meg, hiszen kétség­telen érdemeket szereztek a nép és az ország előtt a forra­dalom vívmányainak megvé­désében. Az állambiztonsági szervek hosszú időn keresztül beváltották ezt a bizalmat és különleges helyzetük nem járt semmiféle veszéllyel. A hely­zet azután változott meg, ami­kor a párt és a kormány fölöt­tük gyakorolt ellenőrzését fo­kozatosan felváltotta Sztálin személyes ellenőrző tevékeny­sége, az igazságszolgáltatási normák szokásos alkalmazása helyébe pedig az ő egyéni dön­tései léptek. Még bonyolultab­bá vált a helyzet, amikor Beri­­jának, a nemzetközi imperia­lizmus ügynökének bűnös bandája került az állambizton­sági szervek élére. Megtűrték a szovjet törvényesség komoly megsértését és a tömeges meg­torlásokat. Ellenséges cselszö­vések következtében megrá­galmaztak és ártatlanul bün­tetéssel sújtottak sok becsüle­tes kommunistát és szovjet pártonkívülit. A XX. pártkongresszus és a Központi Bizottság Sztálin halá­la után folytatott egész politiká­ja ékesszólóan bizonyítja, hogy a Központi Bizottságon belül megvolt azoknak a vezetőknek kialakult lenini magva, akik helyesen megértették a meg­érlelődött szükségszerűségeket mind a bel-, mind a külpoliti­ka területén. Nem lehet azt mondani, hogy nem voltak el­lenakciók azokkal a negatív jelenségekkel szemben, ame­lyek összefüggöttek a személyi kultusszal és fékezték a szocia­lizmus előrehaladását. Sőt mi több, voltak meghatározott időszakok, például a háborús években, amikor Sztálin egyé­ni akciói lényegesen korláto­zódtak, amikor lényegesen gyengültek a törvénytelensé­gek, az önkény stb. negatív következményei. Ismeretes, hogy éppen a há­ború idején a központi bizott­ság tagjai, valamint kiváló szovjet hadvezérek a hátor­szágban és az arcvonalon saját kezükbe vettek bizonyos tevé­kenységi területeket, önállóan hoztak döntéseket és saját szervező, politikai, gazdasági és katonai munkájukkal, a helyi pártszervezetekkel és a szov­jetek szervezeteivel vállvetve biztosították a szovjet nép győ­zelmét a háborúban. A győze­lem után a személyi kultusz negatív következményei ismét nagy erővel kezdtek mutat­kozni. A Központi Bizottság lenini magva nyomban Sztálin ha­lála után erélyes harcot kez­dett a személyi kultusz és sú­lyos következményei elleni Felvetődhet a kérdés: miért nem szálltak szembe ezek az emberek nyíltan Sztálinnal és miért nem távolították el őt a vezetésből? A kialakult körülmények között ezt nem lehetett meg­tenni. A tények kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy Sztá­lin vétkes sok olyan törvény­telenségben, amelyet különö­sen életének utolsó időszaká­ban követtek el. Ugyanakkor azonban nem szabad elfelej­teni, hogy a szovjet emberek olyan emberként ismerték Sztálint, aki mindig síkra száll a Szovjetunió védelmében az ellenség merényeleteivel szem­ben, harcol a szocializmus ügyéért. Ebben a harcban időnként méltatlan módszere­ket alkalmazott, megszegte a pártélet lenini elveit és nor­máit. Ez volt Sztálin tragédiája. De mindez egyszersmind meg­nehezítette a harcot is az akkor elkövetett törvénytelenségek ellen, mivel a személyi kul­tusz légkörében a szocializmus építésének, a Szovjetunió erő­södésének sikereit Sztálinnak tulajdonították. Ilyen körülmények között érthetetlen lett volna a nép előtt minden ellene irányuló megmozdulás és itt egyáltalán nem az egyéni bátorság hiá­nyáról van szó. Világos, hogy aki ilyen helyzetben szembe­szállt volna Sztálinnal, nem ré­szesült volna a nép támogatá­sában. Sőt, mi több, az akkori körülmények között az ilyes­féle szembeszállást úgy érté­kelték volna, mint fellé­pést a szocializmus épí­tésének ügye ellen, mint a párt és az egész állam egy­ségének a kapitalista környe­zet viszonyai között rendkí­vül veszélyes aláaknázását. Emellett azok a sikerek, ame­lyeket a Szovjetunió dolgozói kommunista pártjuk vezetésé­vel vívtak ki, méltán töltötték el büszkeséggel minden szov­jet ember szívét és olyan lég­kört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékossá­gok az óriási sikerek mellett kevésbé jelentőseknek tűntek, e hibák negatív következmé­nyeit pedig gyorsan kárpótol­ták a párt és a szovjet társa­dalom kolosszális arányokban növekvő életerői. Tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy sok tény és Sztálin sok helytelen in­tézkedése, különösen a s­zovjet törvényesség megsértése te­rén, csupán az utóbbi időkben, már Sztálin halála után, fő­ként a Berija-banda leleple­zésével és az állambiztonsági szervek pártellenőrzésének megteremtésével kapcsolat­ban vált ismeretessé. Ezek a fő feltételek és okok, amelyek J. V. Sztálin személyi kultuszának megje­lenéséhez és elterjedéséhez vezettek. Magétól értetődik, hogy az elmondottak meg­magyarázzák, de távolról sem igazolják J. V. Sztálin sze­mélyének kultuszát és e sze­mélyi kultusznak pártunk ál­tal oly élesen és igazságosan elítélt következményeit. III. A személyi kultusz elvitat­­hatatlanul komoly kárt oko­zott a kommunista pártnak, a szovjet társadalomnak. Dur­va hiba lenne azonban ab­ból a tényből, hogy a múlt­ban személyi kultusz volt, olyan következtetéseket le­vonni, hogy valamiféle vál­tozások történtek a Szovjet­unió társadalmi rendszerében, vagy e személyi kultusz for­rását a szovjet társadalmi rendszer természetében ke­resni. Mind­ez, mind az, tel­jesen helytelen, mivel nem felel meg a valóságnak, ellen­tétben áll a tényekkel. Mindannak a bajnak elle­nére, amelyet Sztálin szemé­lyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, nem változtathatta és nem változ­tatta meg társadalmi rendsze­rünk természetét. Semilyen személyi kultusz nem változ­tathatta meg a szocialista ál­lam természetét, amelynek alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a mun­kásosztály és parasztság szö­vetsége és a népek barátsága — bár e kultusz komolyan megkárosította a szocialista demokrácia fejlődését, milliók alkotó kezdeményezésének fellendülését. Azt gondolni, hogy egy sze­mélyiség, még ha olyan nagy volt is, mint Sztálin, megvál­toztathatta társadalmi-politi­kai rendszerünket, annyit je­lent, mint súlyos ellentmon­dásba keveredni a tényekkel, a marxizmussal, a valósággal, annyit jelent, mint idealiz­musba esni. Ez azt jelentené, hogy olyan felmérhetetlen, természetfölötti erőt tulajdo­nítanak egy személynek, hogy meg tud változtatni egy tár­sadalmi rendet, még­hozzá olyan társadalmi rendet, amelyben a döntő erőt a dol­gozók sokmilliós tömegei je­lentik. Mint ismeretes, a társadal­mi és politikai rendszer ter­mészetét az határozza meg, hogy milyen a termelési mód, hogy a társadalomban kik birtokolják a termelő eszkö­zöket, hogy melyik osztály ke­zében van a politikai hata­lom. Az egész világ tudja, hogy országunkban az Októ­beri Forradalomnak és a szo­cializmus győzelmének ered­ményeképpen meghonosodott a szocialista termelési mód és hogy a hatalom már majd­nem 40 éve a munkásosztály és a parasztság kezében van. Ennek következtében évről évre szilárdabb lesz a szovjet társadalmi rendszer, fejlőd­nek termelőerői. Ezt a tényt még rosszakaróink is kényte­lenek elismerni. Mint ismeretes, a személyi kultusz következtében néhány komoly hiba történt a párt és a szovjet állam tevékenysége bizonyos ágainak vezetésében, mind a szovjet ország belső életében, mind külpolitikájá­ban. Többek között rá lehet mutatni azokra a komoly hi­bákra, amelyeket Sztálin a mezőgazdaság vezetésében, a fasiszta hódítók visszaverésére való felkészülésnek a megszer­vezésében elkövetett, arra a durva önkényességre, amely a legutóbbi időszakban a Jugo­szláviával való összeütközést okozta. Ezek a hibák kárt okoztak a szovjet állam élete egyes oldalai fejlődésének, kü­lönösen Sztálin életének utol­só éveiben fékezték a szovjet társadalom fejlődését, de ma­gától értetődően nem térítet­ték le a kommunizmus irá­nyába tartó fejlődés helyes út­járól. Ellenségeink azt állítják, hogy Sztálin személyi kultu­szát nem bizonyos régmúlt tör­ténelmi feltételek, hanem maga a szovjet rendszer, annak az ő szempontjukból nem demok­ratikus volta stb. okozta. Az ilyen rágalmazó állításokat megcáfolja a szovjet állam fejlődésének egész története. A szovjetek az államhatalom új demokratikus formájaként a szabadságharcot vívó nagy néptömegek forradalmi alko­tásainak következtében kelet­keztek. A szovjetek az igazi népi hatalom szervei voltak és maradnak. Épp a szovjet rendszer teremtette meg a nép óriási alkotó energiájának megnyilvánulásához szükséges feltételeket. Mozgásba hozta a néptömegekben rejlő kimerít­hetetlen erőket, embermillió­kat vont be az állam öntuda­tos igazgatásába, a szocializ­mus építésében való aktív, al­kotó részvételbe. A szovjet ál­lam rövid történelmi időszak alatt győzelmesen került ki a legnehezebb megpróbáltatá­sokból, kiállta a próbát a má­sodik világháború tüzében. Amikor országunkban felszá­molták az utolsó kizsákmá­nyoló osztályokat, amikor a szocializmus az egész nép­gazdaság uralkodó rendszere lett, országunk nemzetközi helyzete pedig gyökeresen meg­változott, a szovjet demokrá­cia keretei mérhetetlenül ki­terjedtek és továbbra is bő­vülnek. A szovjet demokrácia minden burzsoá demokráciától eltérőleg nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagjának kivétel nélkül anya­gilag is biztosítja a munkára, művelődésre és az üdülésre, az államügyekben való részvé­telre való jogát, a szólássza­badságot, a sajtószabad­ságot, a lelkiismereti sza­badságot, valamint az egyéni képességek szabad kibontakoz­tatásának reális lehetőségét és minden más demokratikus jo­got és szabadságot. A demok­rácia lényege nem a formális jegyekben van, hanem abban, hogy a politikai hatalom szol­gálja-e, tükrözi-e a valóságban a nép többségének akaratát és életbevágó érdekeit, a dol­gozók érdekeit. A szovjet ál­lam egész bel- és külpoliti­kája azt bizonyítja, hogy rend­szerünk igazán demokratikus, igazán népi rendszer. A szov­jet állam legmagasabbrendű célja és mindennapos gondos­kodásának tárgya a lakosság életszínvonalának minden esz­közzel való emelése, a nép békés életének biztosítása. A szovjet demokrácia to­vábbfejlődését bizonyítják azok az intézkedések, amelyeket a párt és a kormány a szövetsé­ges köztársaságok jogai és ha­tásköre kiterjesztésének, a tör­vényesség szigorú megtartásá­nak, a tervezési rendszer helyi kezdeményezést kibontakoz­tató átszervezésének, a helyi szovjetek tevékenysége aktivi­zálásának, a bírálat és az ön­bírálat fejlesztésének céljából tett. A kommunista párt által ve­zetett néptömegek hatalmas kezdeményezése, amelyet rend­szerünk szült, a személyi kul­tusztól függetlenül és annak ellenére végrehajtotta hatal­mas történelmi tettét és a szo­cializmus építésének útjában álló minden akadályt leküz­dött. És ez a szovjet szocia­lista rendszer demokratizmu­sának legmagasabbrendű ki­fejeződése. Országunkban a szocializmus nagy győzelmei nem maguktól következtek be. A párt és helyi szervezetei óriási szervező és nevelő mun­kája révén értük el őket, an­nak révén, hogy a párt káde­reit és az összes kommunistá­kat mindig a marxizmus— leninizmus iránti hűség szel­lemében, a kommunizmus ügye iránti odaadás szellemében ne­velte. A szovjet társadalom a tömegek öntudatossága folytán erős. Történelmi sorsát hős munkásosztályunk, dicső kol­hozparasztságunk, népi értel­miségünk alkotó munkája ha­tározta és határozza meg. Pártunk felszámolva a sze­mélyi kultusz következmé­nyeit, helyreállítva a pártélet bolsevik szabályait és kibonta­koztatva a szocialista demokra­tizmust, elérte, hogy tovább szilárdultak a nagy tömegek­hez fűződő kapcsolatai, hogy a tömegek még szorosabban tö­mörültek a nagy lenini zászló köré. Az a tény, hogy maga a párt bátran és nyíltan felvetette a személyi kultusz felszámolásá­nak kérdését, Sztálin meg­engedhetetlen hibáinak kérdé­sét, meggyőző bizonyítéka, hogy a párt szilárdan áll a leninizmusnak, a szocia­lizmus és a kommunizmus ügyének, a szocialista törvé­nyesség és a népérdekek tisz­­teletben tartásának, a szovjet polgárok jogai biztosításának őrhelyén. Ez a legjobb bizonyí­téka a szovjet szocialista rend­szer erejének és életképessé­gének. Ez egyúttal bizonyítja, hogy a párt szilárdan elhatá­rozta: teljesen leküzdi a sze­mélyi kultusz következményeit és megakadályozza, hogy a jö­vőben hasonló jellegű hibák forduljanak elő. Minden testvéri kommu­nista és munkáspártban he­lyeslést és széleskörű vissz­hangot keltett, hogy pártunk elítélte Sztálin személyi kultu­szát és ennek következményeit. A külföldi kommunisták, ami­kor megállapítják, hogy az SZKP XX. kongresszusa az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szempont­jából óriási jelentőségű, a sze­mélyi kultusz és következmé­nyei ellen vívott harcot a marxizmus—leninizmus elvei­nek tisztaságáért, a nemzet­közi munkásmozgalom idő­szerű problémái megoldásának alkotó megközelítéséért, a proletárinternacionalizmus el­veinek megszilárdulásáért és továbbfejlesztéséért vívott harcként fogják fel. Számos testvéri kommunista párt nyilatkozata helyesli és támogatja azokat az intézke­déseket, amelyeket pártunk a személyi kultusz és következ­ményei ellen hozott. A Zsen­­minzsipao, a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának lapja »A proletárdikta­túra történelmi tapasztalatai­ról­ című szerkesztőségi cik­kében ismerteti azokat a kö­vetkeztetéseket, amelyeket a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának Politikai Bizottsága az SZKP XX. kongresszusán hozott határo­zatok megvitatásából levont és ezt írja: »A Szovjetunió Kom­munista Pártja Lenin végaka­ratát követve, komolyan fogta fel azt a néhány súlyos hibát, amelyet Sztálin a szocialista építés vezetésében elkövetett, komolyan fogta fel ezeknek a hibáknak a következményeit. Tekintettel e következmények komolyságára, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Sztálin nagy érdemei elismerésével együtt a legélesebben fel kel­lett tárnia Sztálin hibáinak lényegét és az egész pártot fel kellett hívnia, hogy óvakodjék e hibáik megismétlődésétől és határozottan irtsa ki azokat az egészségtelen következménye­ket, amelyeket ezek a hibák okoztak. Mi, kínai kommunis­ták mélységesen hisszük, hogy az SZKP XX. kongresszusán kibontakozó éles­ bírálat után mindenütt feltétlenül mozgás­ba jönnek mindazok az aktív tényezők, amelyeket a múlt­ban bizonyos politikai hibák visszatartottak, hogy a Szov­jetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép az eddiginél még egységesebb és tömörebb lesz az emberiség történetében el­ső, nagy, kommunista társada­lom felépítéséért, az egész vi­lág tartós békéjéért vívott harcban.* A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilat­kozatában ez olvasható: »A Szovjetunió Kommunista Párt­ja vezetőinek érdeme, hogy ki­javították a személyi kultusz­­szal kapcsolatos hibákat és hiányosságokat, ami Lenin nagy pártjának erejéről és egységéről, a szovjet nép kö­rében élvezett bizalomról és a nemzetközi munkásmozgalom­ban szerzett tekintélyéről ta­núskodik.* Eugene Dennis elv­társ, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottságának főtitkára isme­retes cikkében megállapítja az SZKP XX. kongresszusának óriási jelentőségét és kijelenti: »A XX. kongresszus megerő­sítette az általános békét és a szociális haladást. Új szakaszt jelentett a szocializmus fejlő­désében és a békés egymás mellett élésért vívott harcban, amely Lenin idejében kezdő­dött, a későbbi években foly­tatódott és egyre inkább hatá­sossá és sikeressé vélik.« Egyúttal meg kell állapítani, hogy a személyi kultusz kérdé­sének megvitatása során nem magyarázzák mindig helyesen a személyi kultusz okait és azokat a következményeket, amelyekre társadalmi rendünk szempontjából ez a kultusz vezetett. Például Togliatti elv­­társ a Nuovi Argomenti című folyóiratnak adott alapos és érdekes interjújában sok ige­n fontos és helyes következteté­sen kívül helytelen megálla­pításokat is tesz. Többek kö­zött nem lehet egyetérteni az­zal, hogy Togliatti elvtárs fel­veti azt a kérdést, hogy nem jutott-e a szovjet társadalom ,az elfajulás bizonyos for­máiig”? E kérdés felvetésének semmi alapja sincs. Annál érthetetlenebb, mert Togliatti elvtárs interjújának másik he­lyén teljesen helyesen mond­ja: »Arrra a következtetésre kell jutni, hogy a szocialista rendszer lényege nem veszett el, mert nem veszett el egyet­len előző vívmány sem és mindenekelőtt nem veszett el a szovjet társadalmat képező munkás-, paraszt-, értelmiségi tömegek támogatása. Maga ez a támogatás bizonyítja, hogy ez a társadalom mindenek el­lenére megőrizte alapvető de­mokratikus jellegét.* Valóban, ha a nagy néptö­megek nem támogatták volna a szovjet hatalmat, a kommu­nista párt politikáját, orszá­gunk nem tudta volna párat­lanul rövid idő alatt megalkot­ni a hatalmas szocialista ipart, megvalósítani a mezőgazdaság kollektivizálását, nem tudott volna győzelmet aratni a má­sodik világháborúban, amely­nek kimenetelétől az egész emberiség sorsa függött. A hit­­lerizmus, az olasz fasizmus és a japán militarizmus teljes szétzúzása következtében in­dultak erős fejlődésnek a kom­munista mozgalom erői, nőtt fel és lett tömegpárttá Olasz­ország, Franciaország és más kapitalista országok kommu­nista pártja, létesült népi de­mokratikus rendszer Európa és Ázsia több országában, ke­letkezett és erősödött meg a szocializmus világrendszere, aratott páratlan sikereket az imperializmus gyarmati rend­szerét szétbomlasztó nemzeti felszabadító mozgalom. IV. Az SZKP XX. kongresszu­sának a személyi kultuszt el­ítélő határozatait a kommunis­ták és az összes szovjet dol­gozók egyhangúlag helyeslik és e határozatokban pártunk megnövekedett erejének, le­nini elviségének, egységének és összeforrottságának bizo­nyítékát látják. »A forradal­mi proletariátus pártja elég erős ahhoz — mutatott rá V. I. Lenin —, hogy nyíltan bírálja önmagát, hogy a hibát és a gyengeséget minden köntörfa­lazás nélkül hibának és gyen­geségnek nevezze«. (Lenin mű­vei 21. kötet, 150. oldal, Oro­szul.) Ezt a lenini elvet követve, pártunk továbbra is bátran fel fogja tárni, nyíltan meg fogja bírálni és határozottan ki fog­ja küszöbölni a munkájában mutatkozó hibákat és zökkenő­ket. Az SZKP Központi Bizott­sága úgy vélekedik, hogy már­is m­eghozta pozitív eredmé­nyeit az a munka, amelyet a párt eddig a személyi kultusz­nak és következményeinek le­küzdésére végzett. A XX. pártkongresszus ha­tározataiból kiindulva, az SZKP Központi Bizottsága fel­hívja az összes pártszervezete­ket. Egész munkájukban követ­kezetesen tartsák be a mar­xizmus—leninizmus ama ta­nításának igen fontos tételét, hogy a nép a történelem alko­tója, az emberiség összes anya­gi és szellemi javainak létre­hozója, továbbá azt a tanítást, hogy a marxista párt döntő szerepet tölt be a társadalom átalakításáért, a kommuniz­mus győzelméért folytatott for­radalmi harcban, állhatatosan folytassák azt a munkát, amelyet a párt Köz­ponti Bizottsága végzett az utóbbi esztendőkben annak ér­dekében, hogy az összes párt­­szervezetekben, a legfelsőktől a legalsókig, a legszigorúbban tartsák be a pártvezetés lenini elveit, elsősorban a legfőbb el­vet, a kollektív vezetés elvét, valamint annak érdekében, hogy betartsák a pártéletnek a pártunk szervezeti szabályza­tában leszögezett elveit, bon­takozzék ki a bírálat és az ön­­bírálat; maradéktalanul állítsák helyre a szovjet szocialista demokrácia elveit, amelyek kifejezésre jutnak a Szovjet­unió alkotmányában, teljes mértékben javítsák ki a for­radalmi szocialista törvényes­ségen esett sérelmeket, mozgósítsák harcra káde­reinket, az összes kommunis­tákat és a dolgozók legszéle­sebb tömegeit a hatodik ötéves tervben foglalt feladatok gya­korlati megvalósításáért s en­nek érdekében minden vona­lon fejlesszék ki a tömegek­nek, a történelem igazi létre­hozóinak alkotó kezdeménye­zését és energiáját. Az SZKP XX. kongresszusa rámutatott: korunk legfonto­sabb jellemvonása az, hogy a szocializmus világrendszerré vált. Már elmúlt a szocializ­mus fejlődésének és megszilár­dulásának legnehezebb szaka­sza. Szocialista országunk már nem az egyetlen sziget a ka­pitalista államok óceánjában. Ma már az emberiségnek több mint egyharmada építi az új életet a szocializmus zászlaja alatt. A szocializmus eszméi a kapitalista országokban is meghódítják sok-sok millió ember gondolkodását. A szo­cializmus eszméi óriási hatást gyakorolnak a gyarmati rend­szer minden fajtája ellen sík­­raszálló ázsiai, afrikai és latin­amerikai népekre. Az SZKP XX. kongresszusá­nak határozatait a béke és a szocializmus minden híve, az összes demokratikus és haladó körök lelkesítő programként fogják fel a világ békéjének megszilárdításáért, a munkás­­osztály érdekeiért, a szocializ­mus ügyének diadaláért vívott harcban. A jelenlegi körülmények kö­zött a kommunista párt és az egész nemzetközi munkásmoz­galom előtt lelkesítő, széles távlatok nyílnak: az, hogy az összes békeszerető erőkkel együtt kiharcolják az új világ­háború megakadályozását, megfékezik a monopóliumokat és biztosítják a tartós békét és biztonságot a népek számára, megszüntetik a fegyverkezési versenyt és leveszik a dolgo­zók vállairól az emiatt előállott súlyos adóterheket, megvédik a demokratikus jogokat és sza­badságjogokat, amelyek bizto­sítják a dolgozók szántára, hogy harcolhatnak jobb életü­kért és boldog jövőjükért. Ez az egyszerű emberek milliói­nak alapvető érdeke a világ minden országában. E problé­mák sikeres megoldását hatal­mas mértékben elősegíti a Szovjetunió, a Kínai Népköz­­társaság és az összes többi, a szocializmus útján haladó ország békeszerető politikája, újabb és újabb sikerei. Az új, történelmi körülmé­nyek között beszüntették tevé­kenységüket a munkásosztály Manwanie? .Kedd, 19&6. július 1.

Next