Magyar Nemzet, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-03 / 155. szám
4 Központi Bizottság főtitkárának tisztségében, a Vlagyimir Iljics Lenin halálát követő első időszakban szem előtt tartotta az ő bíráló megjegyzéseit. Később azonban Sztálin mértéktelenül túlbecsülte saját érdemeit, szilárdan hitt saját csalhatatlanságában. A pártdemokrácia és a szovjet demokrácia egyes korlátozásait, amelyek elkerülhetetlenek voltak az osztályellenség és ügynökei ellen vívott kíméletlen harc idején, majd később a német fasiszta területrablók ellen vívott háborúban, Sztálin kezdte a pártélet és az állami élet normájává emelni, durván sárba tiporva a vezetés lenini elveit. A Központi Bizottság üléseit és a pártkongresszusokat rendszertelenül tartották, majd hosszú éveken át nem is hívták össze. Sztálin gyakorlatilag bírálhatatlanná vált. A szocialista építés ügyének, a párton és az államon belüli demokrácia fejlődésének nagy kárt okozott Sztálinnak az a tétele, amely szerint, amint a Szovjetunió halad előre a szocializmus felé, egyre jobban és jobban éleződik az osztályharc. Ezt a tételt, amely csak az átmeneti időszak bizonyos szakaszaiban volt helyes, amikor a „ki kit?” kérdés dőlt el, amikor kemény osztályharc folyt a szocializmus alapjainak felépítéséért, előtérbe helyezték 1937-ben, vagyis olyan időpontban, amikor a szocializmus már győzött országunkban, amikor a kizsákmányoló osztályokat és gazdasági alapjukat már felszámolták. Ez a hibás elméleti tétel a gyakorlatban a szocialista törvényesség legdurvább megszegéseinek és a tömeges megtorló rendszabályoknak szolgált megalapozásául. . Éppen azok között a körülmények között alakult ki egyebek között az állambiztonsági szervek különleges helyzete. E szervek iránt óriási bizalom nyilvánult meg, hiszen kétségtelen érdemeket szereztek a nép és az ország előtt a forradalom vívmányainak megvédésében. Az állambiztonsági szervek hosszú időn keresztül beváltották ezt a bizalmat és különleges helyzetük nem járt semmiféle veszéllyel. A helyzet azután változott meg, amikor a párt és a kormány fölöttük gyakorolt ellenőrzését fokozatosan felváltotta Sztálin személyes ellenőrző tevékenysége, az igazságszolgáltatási normák szokásos alkalmazása helyébe pedig az ő egyéni döntései léptek. Még bonyolultabbá vált a helyzet, amikor Berijának, a nemzetközi imperializmus ügynökének bűnös bandája került az állambiztonsági szervek élére. Megtűrték a szovjet törvényesség komoly megsértését és a tömeges megtorlásokat. Ellenséges cselszövések következtében megrágalmaztak és ártatlanul büntetéssel sújtottak sok becsületes kommunistát és szovjet pártonkívülit. A XX. pártkongresszus és a Központi Bizottság Sztálin halála után folytatott egész politikája ékesszólóan bizonyítja, hogy a Központi Bizottságon belül megvolt azoknak a vezetőknek kialakult lenini magva, akik helyesen megértették a megérlelődött szükségszerűségeket mind a bel-, mind a külpolitika területén. Nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ellenakciók azokkal a negatív jelenségekkel szemben, amelyek összefüggöttek a személyi kultusszal és fékezték a szocializmus előrehaladását. Sőt mi több, voltak meghatározott időszakok, például a háborús években, amikor Sztálin egyéni akciói lényegesen korlátozódtak, amikor lényegesen gyengültek a törvénytelenségek, az önkény stb. negatív következményei. Ismeretes, hogy éppen a háború idején a központi bizottság tagjai, valamint kiváló szovjet hadvezérek a hátországban és az arcvonalon saját kezükbe vettek bizonyos tevékenységi területeket, önállóan hoztak döntéseket és saját szervező, politikai, gazdasági és katonai munkájukkal, a helyi pártszervezetekkel és a szovjetek szervezeteivel vállvetve biztosították a szovjet nép győzelmét a háborúban. A győzelem után a személyi kultusz negatív következményei ismét nagy erővel kezdtek mutatkozni. A Központi Bizottság lenini magva nyomban Sztálin halála után erélyes harcot kezdett a személyi kultusz és súlyos következményei elleni Felvetődhet a kérdés: miért nem szálltak szembe ezek az emberek nyíltan Sztálinnal és miért nem távolították el őt a vezetésből? A kialakult körülmények között ezt nem lehetett megtenni. A tények kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy Sztálin vétkes sok olyan törvénytelenségben, amelyet különösen életének utolsó időszakában követtek el. Ugyanakkor azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet emberek olyan emberként ismerték Sztálint, aki mindig síkra száll a Szovjetunió védelmében az ellenség merényeleteivel szemben, harcol a szocializmus ügyéért. Ebben a harcban időnként méltatlan módszereket alkalmazott, megszegte a pártélet lenini elveit és normáit. Ez volt Sztálin tragédiája. De mindez egyszersmind megnehezítette a harcot is az akkor elkövetett törvénytelenségek ellen, mivel a személyi kultusz légkörében a szocializmus építésének, a Szovjetunió erősödésének sikereit Sztálinnak tulajdonították. Ilyen körülmények között érthetetlen lett volna a nép előtt minden ellene irányuló megmozdulás és itt egyáltalán nem az egyéni bátorság hiányáról van szó. Világos, hogy aki ilyen helyzetben szembeszállt volna Sztálinnal, nem részesült volna a nép támogatásában. Sőt, mi több, az akkori körülmények között az ilyesféle szembeszállást úgy értékelték volna, mint fellépést a szocializmus építésének ügye ellen, mint a párt és az egész állam egységének a kapitalista környezet viszonyai között rendkívül veszélyes aláaknázását. Emellett azok a sikerek, amelyeket a Szovjetunió dolgozói kommunista pártjuk vezetésével vívtak ki, méltán töltötték el büszkeséggel minden szovjet ember szívét és olyan légkört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékosságok az óriási sikerek mellett kevésbé jelentőseknek tűntek, e hibák negatív következményeit pedig gyorsan kárpótolták a párt és a szovjet társadalom kolosszális arányokban növekvő életerői. Tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy sok tény és Sztálin sok helytelen intézkedése, különösen a szovjet törvényesség megsértése terén, csupán az utóbbi időkben, már Sztálin halála után, főként a Berija-banda leleplezésével és az állambiztonsági szervek pártellenőrzésének megteremtésével kapcsolatban vált ismeretessé. Ezek a fő feltételek és okok, amelyek J. V. Sztálin személyi kultuszának megjelenéséhez és elterjedéséhez vezettek. Magétól értetődik, hogy az elmondottak megmagyarázzák, de távolról sem igazolják J. V. Sztálin személyének kultuszát és e személyi kultusznak pártunk által oly élesen és igazságosan elítélt következményeit. III. A személyi kultusz elvitathatatlanul komoly kárt okozott a kommunista pártnak, a szovjet társadalomnak. Durva hiba lenne azonban abból a tényből, hogy a múltban személyi kultusz volt, olyan következtetéseket levonni, hogy valamiféle változások történtek a Szovjetunió társadalmi rendszerében, vagy e személyi kultusz forrását a szovjet társadalmi rendszer természetében keresni. Mindez, mind az, teljesen helytelen, mivel nem felel meg a valóságnak, ellentétben áll a tényekkel. Mindannak a bajnak ellenére, amelyet Sztálin személyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, nem változtathatta és nem változtatta meg társadalmi rendszerünk természetét. Semilyen személyi kultusz nem változtathatta meg a szocialista állam természetét, amelynek alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a munkásosztály és parasztság szövetsége és a népek barátsága — bár e kultusz komolyan megkárosította a szocialista demokrácia fejlődését, milliók alkotó kezdeményezésének fellendülését. Azt gondolni, hogy egy személyiség, még ha olyan nagy volt is, mint Sztálin, megváltoztathatta társadalmi-politikai rendszerünket, annyit jelent, mint súlyos ellentmondásba keveredni a tényekkel, a marxizmussal, a valósággal, annyit jelent, mint idealizmusba esni. Ez azt jelentené, hogy olyan felmérhetetlen, természetfölötti erőt tulajdonítanak egy személynek, hogy meg tud változtatni egy társadalmi rendet, méghozzá olyan társadalmi rendet, amelyben a döntő erőt a dolgozók sokmilliós tömegei jelentik. Mint ismeretes, a társadalmi és politikai rendszer természetét az határozza meg, hogy milyen a termelési mód, hogy a társadalomban kik birtokolják a termelő eszközöket, hogy melyik osztály kezében van a politikai hatalom. Az egész világ tudja, hogy országunkban az Októberi Forradalomnak és a szocializmus győzelmének eredményeképpen meghonosodott a szocialista termelési mód és hogy a hatalom már majdnem 40 éve a munkásosztály és a parasztság kezében van. Ennek következtében évről évre szilárdabb lesz a szovjet társadalmi rendszer, fejlődnek termelőerői. Ezt a tényt még rosszakaróink is kénytelenek elismerni. Mint ismeretes, a személyi kultusz következtében néhány komoly hiba történt a párt és a szovjet állam tevékenysége bizonyos ágainak vezetésében, mind a szovjet ország belső életében, mind külpolitikájában. Többek között rá lehet mutatni azokra a komoly hibákra, amelyeket Sztálin a mezőgazdaság vezetésében, a fasiszta hódítók visszaverésére való felkészülésnek a megszervezésében elkövetett, arra a durva önkényességre, amely a legutóbbi időszakban a Jugoszláviával való összeütközést okozta. Ezek a hibák kárt okoztak a szovjet állam élete egyes oldalai fejlődésének, különösen Sztálin életének utolsó éveiben fékezték a szovjet társadalom fejlődését, de magától értetődően nem térítették le a kommunizmus irányába tartó fejlődés helyes útjáról. Ellenségeink azt állítják, hogy Sztálin személyi kultuszát nem bizonyos régmúlt történelmi feltételek, hanem maga a szovjet rendszer, annak az ő szempontjukból nem demokratikus volta stb. okozta. Az ilyen rágalmazó állításokat megcáfolja a szovjet állam fejlődésének egész története. A szovjetek az államhatalom új demokratikus formájaként a szabadságharcot vívó nagy néptömegek forradalmi alkotásainak következtében keletkeztek. A szovjetek az igazi népi hatalom szervei voltak és maradnak. Épp a szovjet rendszer teremtette meg a nép óriási alkotó energiájának megnyilvánulásához szükséges feltételeket. Mozgásba hozta a néptömegekben rejlő kimeríthetetlen erőket, embermilliókat vont be az állam öntudatos igazgatásába, a szocializmus építésében való aktív, alkotó részvételbe. A szovjet állam rövid történelmi időszak alatt győzelmesen került ki a legnehezebb megpróbáltatásokból, kiállta a próbát a második világháború tüzében. Amikor országunkban felszámolták az utolsó kizsákmányoló osztályokat, amikor a szocializmus az egész népgazdaság uralkodó rendszere lett, országunk nemzetközi helyzete pedig gyökeresen megváltozott, a szovjet demokrácia keretei mérhetetlenül kiterjedtek és továbbra is bővülnek. A szovjet demokrácia minden burzsoá demokráciától eltérőleg nemcsak meghirdeti, hanem a társadalom minden tagjának kivétel nélkül anyagilag is biztosítja a munkára, művelődésre és az üdülésre, az államügyekben való részvételre való jogát, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a lelkiismereti szabadságot, valamint az egyéni képességek szabad kibontakoztatásának reális lehetőségét és minden más demokratikus jogot és szabadságot. A demokrácia lényege nem a formális jegyekben van, hanem abban, hogy a politikai hatalom szolgálja-e, tükrözi-e a valóságban a nép többségének akaratát és életbevágó érdekeit, a dolgozók érdekeit. A szovjet állam egész bel- és külpolitikája azt bizonyítja, hogy rendszerünk igazán demokratikus, igazán népi rendszer. A szovjet állam legmagasabbrendű célja és mindennapos gondoskodásának tárgya a lakosság életszínvonalának minden eszközzel való emelése, a nép békés életének biztosítása. A szovjet demokrácia továbbfejlődését bizonyítják azok az intézkedések, amelyeket a párt és a kormány a szövetséges köztársaságok jogai és hatásköre kiterjesztésének, a törvényesség szigorú megtartásának, a tervezési rendszer helyi kezdeményezést kibontakoztató átszervezésének, a helyi szovjetek tevékenysége aktivizálásának, a bírálat és az önbírálat fejlesztésének céljából tett. A kommunista párt által vezetett néptömegek hatalmas kezdeményezése, amelyet rendszerünk szült, a személyi kultusztól függetlenül és annak ellenére végrehajtotta hatalmas történelmi tettét és a szocializmus építésének útjában álló minden akadályt leküzdött. És ez a szovjet szocialista rendszer demokratizmusának legmagasabbrendű kifejeződése. Országunkban a szocializmus nagy győzelmei nem maguktól következtek be. A párt és helyi szervezetei óriási szervező és nevelő munkája révén értük el őket, annak révén, hogy a párt kádereit és az összes kommunistákat mindig a marxizmus— leninizmus iránti hűség szellemében, a kommunizmus ügye iránti odaadás szellemében nevelte. A szovjet társadalom a tömegek öntudatossága folytán erős. Történelmi sorsát hős munkásosztályunk, dicső kolhozparasztságunk, népi értelmiségünk alkotó munkája határozta és határozza meg. Pártunk felszámolva a személyi kultusz következményeit, helyreállítva a pártélet bolsevik szabályait és kibontakoztatva a szocialista demokratizmust, elérte, hogy tovább szilárdultak a nagy tömegekhez fűződő kapcsolatai, hogy a tömegek még szorosabban tömörültek a nagy lenini zászló köré. Az a tény, hogy maga a párt bátran és nyíltan felvetette a személyi kultusz felszámolásának kérdését, Sztálin megengedhetetlen hibáinak kérdését, meggyőző bizonyítéka, hogy a párt szilárdan áll a leninizmusnak, a szocializmus és a kommunizmus ügyének, a szocialista törvényesség és a népérdekek tiszteletben tartásának, a szovjet polgárok jogai biztosításának őrhelyén. Ez a legjobb bizonyítéka a szovjet szocialista rendszer erejének és életképességének. Ez egyúttal bizonyítja, hogy a párt szilárdan elhatározta: teljesen leküzdi a személyi kultusz következményeit és megakadályozza, hogy a jövőben hasonló jellegű hibák forduljanak elő. Minden testvéri kommunista és munkáspártban helyeslést és széleskörű visszhangot keltett, hogy pártunk elítélte Sztálin személyi kultuszát és ennek következményeit. A külföldi kommunisták, amikor megállapítják, hogy az SZKP XX. kongresszusa az egész nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szempontjából óriási jelentőségű, a személyi kultusz és következményei ellen vívott harcot a marxizmus—leninizmus elveinek tisztaságáért, a nemzetközi munkásmozgalom időszerű problémái megoldásának alkotó megközelítéséért, a proletárinternacionalizmus elveinek megszilárdulásáért és továbbfejlesztéséért vívott harcként fogják fel. Számos testvéri kommunista párt nyilatkozata helyesli és támogatja azokat az intézkedéseket, amelyeket pártunk a személyi kultusz és következményei ellen hozott. A Zsenminzsipao, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja »A proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól című szerkesztőségi cikkében ismerteti azokat a következtetéseket, amelyeket a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága az SZKP XX. kongresszusán hozott határozatok megvitatásából levont és ezt írja: »A Szovjetunió Kommunista Pártja Lenin végakaratát követve, komolyan fogta fel azt a néhány súlyos hibát, amelyet Sztálin a szocialista építés vezetésében elkövetett, komolyan fogta fel ezeknek a hibáknak a következményeit. Tekintettel e következmények komolyságára, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Sztálin nagy érdemei elismerésével együtt a legélesebben fel kellett tárnia Sztálin hibáinak lényegét és az egész pártot fel kellett hívnia, hogy óvakodjék e hibáik megismétlődésétől és határozottan irtsa ki azokat az egészségtelen következményeket, amelyeket ezek a hibák okoztak. Mi, kínai kommunisták mélységesen hisszük, hogy az SZKP XX. kongresszusán kibontakozó éles bírálat után mindenütt feltétlenül mozgásba jönnek mindazok az aktív tényezők, amelyeket a múltban bizonyos politikai hibák visszatartottak, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép az eddiginél még egységesebb és tömörebb lesz az emberiség történetében első, nagy, kommunista társadalom felépítéséért, az egész világ tartós békéjéért vívott harcban.* A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának nyilatkozatában ez olvasható: »A Szovjetunió Kommunista Pártja vezetőinek érdeme, hogy kijavították a személyi kultuszszal kapcsolatos hibákat és hiányosságokat, ami Lenin nagy pártjának erejéről és egységéről, a szovjet nép körében élvezett bizalomról és a nemzetközi munkásmozgalomban szerzett tekintélyéről tanúskodik.* Eugene Dennis elvtárs, az Egyesült Államok Kommunista Pártja Országos Bizottságának főtitkára ismeretes cikkében megállapítja az SZKP XX. kongresszusának óriási jelentőségét és kijelenti: »A XX. kongresszus megerősítette az általános békét és a szociális haladást. Új szakaszt jelentett a szocializmus fejlődésében és a békés egymás mellett élésért vívott harcban, amely Lenin idejében kezdődött, a későbbi években folytatódott és egyre inkább hatásossá és sikeressé vélik.« Egyúttal meg kell állapítani, hogy a személyi kultusz kérdésének megvitatása során nem magyarázzák mindig helyesen a személyi kultusz okait és azokat a következményeket, amelyekre társadalmi rendünk szempontjából ez a kultusz vezetett. Például Togliatti elvtárs a Nuovi Argomenti című folyóiratnak adott alapos és érdekes interjújában sok igen fontos és helyes következtetésen kívül helytelen megállapításokat is tesz. Többek között nem lehet egyetérteni azzal, hogy Togliatti elvtárs felveti azt a kérdést, hogy nem jutott-e a szovjet társadalom ,az elfajulás bizonyos formáiig”? E kérdés felvetésének semmi alapja sincs. Annál érthetetlenebb, mert Togliatti elvtárs interjújának másik helyén teljesen helyesen mondja: »Arrra a következtetésre kell jutni, hogy a szocialista rendszer lényege nem veszett el, mert nem veszett el egyetlen előző vívmány sem és mindenekelőtt nem veszett el a szovjet társadalmat képező munkás-, paraszt-, értelmiségi tömegek támogatása. Maga ez a támogatás bizonyítja, hogy ez a társadalom mindenek ellenére megőrizte alapvető demokratikus jellegét.* Valóban, ha a nagy néptömegek nem támogatták volna a szovjet hatalmat, a kommunista párt politikáját, országunk nem tudta volna páratlanul rövid idő alatt megalkotni a hatalmas szocialista ipart, megvalósítani a mezőgazdaság kollektivizálását, nem tudott volna győzelmet aratni a második világháborúban, amelynek kimenetelétől az egész emberiség sorsa függött. A hitlerizmus, az olasz fasizmus és a japán militarizmus teljes szétzúzása következtében indultak erős fejlődésnek a kommunista mozgalom erői, nőtt fel és lett tömegpárttá Olaszország, Franciaország és más kapitalista országok kommunista pártja, létesült népi demokratikus rendszer Európa és Ázsia több országában, keletkezett és erősödött meg a szocializmus világrendszere, aratott páratlan sikereket az imperializmus gyarmati rendszerét szétbomlasztó nemzeti felszabadító mozgalom. IV. Az SZKP XX. kongresszusának a személyi kultuszt elítélő határozatait a kommunisták és az összes szovjet dolgozók egyhangúlag helyeslik és e határozatokban pártunk megnövekedett erejének, lenini elviségének, egységének és összeforrottságának bizonyítékát látják. »A forradalmi proletariátus pártja elég erős ahhoz — mutatott rá V. I. Lenin —, hogy nyíltan bírálja önmagát, hogy a hibát és a gyengeséget minden köntörfalazás nélkül hibának és gyengeségnek nevezze«. (Lenin művei 21. kötet, 150. oldal, Oroszul.) Ezt a lenini elvet követve, pártunk továbbra is bátran fel fogja tárni, nyíltan meg fogja bírálni és határozottan ki fogja küszöbölni a munkájában mutatkozó hibákat és zökkenőket. Az SZKP Központi Bizottsága úgy vélekedik, hogy máris meghozta pozitív eredményeit az a munka, amelyet a párt eddig a személyi kultusznak és következményeinek leküzdésére végzett. A XX. pártkongresszus határozataiból kiindulva, az SZKP Központi Bizottsága felhívja az összes pártszervezeteket. Egész munkájukban következetesen tartsák be a marxizmus—leninizmus ama tanításának igen fontos tételét, hogy a nép a történelem alkotója, az emberiség összes anyagi és szellemi javainak létrehozója, továbbá azt a tanítást, hogy a marxista párt döntő szerepet tölt be a társadalom átalakításáért, a kommunizmus győzelméért folytatott forradalmi harcban, állhatatosan folytassák azt a munkát, amelyet a párt Központi Bizottsága végzett az utóbbi esztendőkben annak érdekében, hogy az összes pártszervezetekben, a legfelsőktől a legalsókig, a legszigorúbban tartsák be a pártvezetés lenini elveit, elsősorban a legfőbb elvet, a kollektív vezetés elvét, valamint annak érdekében, hogy betartsák a pártéletnek a pártunk szervezeti szabályzatában leszögezett elveit, bontakozzék ki a bírálat és az önbírálat; maradéktalanul állítsák helyre a szovjet szocialista demokrácia elveit, amelyek kifejezésre jutnak a Szovjetunió alkotmányában, teljes mértékben javítsák ki a forradalmi szocialista törvényességen esett sérelmeket, mozgósítsák harcra kádereinket, az összes kommunistákat és a dolgozók legszélesebb tömegeit a hatodik ötéves tervben foglalt feladatok gyakorlati megvalósításáért s ennek érdekében minden vonalon fejlesszék ki a tömegeknek, a történelem igazi létrehozóinak alkotó kezdeményezését és energiáját. Az SZKP XX. kongresszusa rámutatott: korunk legfontosabb jellemvonása az, hogy a szocializmus világrendszerré vált. Már elmúlt a szocializmus fejlődésének és megszilárdulásának legnehezebb szakasza. Szocialista országunk már nem az egyetlen sziget a kapitalista államok óceánjában. Ma már az emberiségnek több mint egyharmada építi az új életet a szocializmus zászlaja alatt. A szocializmus eszméi a kapitalista országokban is meghódítják sok-sok millió ember gondolkodását. A szocializmus eszméi óriási hatást gyakorolnak a gyarmati rendszer minden fajtája ellen síkraszálló ázsiai, afrikai és latinamerikai népekre. Az SZKP XX. kongresszusának határozatait a béke és a szocializmus minden híve, az összes demokratikus és haladó körök lelkesítő programként fogják fel a világ békéjének megszilárdításáért, a munkásosztály érdekeiért, a szocializmus ügyének diadaláért vívott harcban. A jelenlegi körülmények között a kommunista párt és az egész nemzetközi munkásmozgalom előtt lelkesítő, széles távlatok nyílnak: az, hogy az összes békeszerető erőkkel együtt kiharcolják az új világháború megakadályozását, megfékezik a monopóliumokat és biztosítják a tartós békét és biztonságot a népek számára, megszüntetik a fegyverkezési versenyt és leveszik a dolgozók vállairól az emiatt előállott súlyos adóterheket, megvédik a demokratikus jogokat és szabadságjogokat, amelyek biztosítják a dolgozók szántára, hogy harcolhatnak jobb életükért és boldog jövőjükért. Ez az egyszerű emberek millióinak alapvető érdeke a világ minden országában. E problémák sikeres megoldását hatalmas mértékben elősegíti a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és az összes többi, a szocializmus útján haladó ország békeszerető politikája, újabb és újabb sikerei. Az új, történelmi körülmények között beszüntették tevékenységüket a munkásosztály Manwanie? .Kedd, 19&6. július 1.