Magyar Nemzet, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

■ 4 HELSINKI KÉPESLAP Midim lefesteném képzelet­beli képes levelezőlapjaim fe­hérségére Helsinki friss, ked­ves arcát — beszélnem kell né­hány szót az utazásról. Vagy legalábbis a Koppenhága— Helsinki repülőútról. Ez ugyanis, azt hiszem, segít meg­érteni azt a fogalmat, hogy •‘■Észak-Európai. Az utast a fényűző koppenhágai repülő­téren magas, karcsú, szőke filmszínésznők és gerelyvető­bajnokok (vagy még inkább rúdugrók) veszik kezelésbe. Ezek a skandináv légiforgalmi alkalmazottak. Suttogva be­szélnek, az egész fényesre si­kált, kent, fényezett repülő­téren rendkívüli csend. Ha hirtelen zaj támad, mindenki tudja, hogy most a párizsi, ró­mai vagy prágai gép érkezett. A négymotoros nagy gép, amelyre átszállunk, egy rég­volt vikingről nyerte nevét s ajtaja felett büszke felirat hirdeti, hogy a skandináv légi­­forgalmi volt az első társaság, amelynek gépei átrepülték az Északi-sarkot. Lám — itt már a sarkvidékkel dicsekszenek. A gépen indulás után­ öt perc­cel halkan és udvariasan meg­szólalnak a hangszórók. A pi­lóta négy nyelven közli, hogy ő Olssen kapitány és nagyon fog ránk vigyázni. A 70 személyes gép fele — újságírók. Brazilok és szudá­­niak, indiaiak és angolok. A brazilok már az első percekben azon vitáznak, hogy jól tördel­ték-e azt a finn lapot, amelyet a gépen találtak, amelyből nem értenek egy szót sem, s amelyet most látnak először életükben. Javíthatatlan szak­ma. Ugyan ki mellé kerülhet egy magyar ezen a dél-ameri­kaiakkal, ázsiaiakkal és afri­kaiakkal zsúfolt gépen? Per­sze, hogy egy osztrák mellé. A kolléga nagyon kedves. Útle­velét mutogatja, amely »­A vi­lág minden országába érvé­nyes* jelzéssel van ellátva. Vízumok alig vannak benne, inkább csak a határállomások színes pecsétjei. Az osztrák még megkérdezi, hogy Helsin­kiből nincs-e kedvem elugrani ide, Egyiptomba, ahol úgyis választás lesz — aztán kicsit elakad a társalgás. Inkább a tájat nézzük a gumiba ágyazott, kerek kis ablakon keresztül. Nyolc óra után indultunk Koppenhágából. Majdnem este volt. 10 perc múlva lila, kissé gőzölgő fényben feltűntek alat­tunk a svéd partok szakado­zott vonalai. A látóhatárt köd takarta, de nyugaton makacsul ott lebegett a nap vörös go­lyója. Olssen kapitány este negyed tizenegykor négy nyel­ven finoman jó éjszakát kívánt, de az éjszaka csak nem akart megérkezni. Az óramutató las­san már éjfél felé vánszor­­gott , s mi csak rohantunk észak felé. Nem éjszakáiba és nem is nappalba, hanem va­lami tejes-opálos derengésbe, valami olyan fénybe, amely­nek csak világossága van, de fonása nincs, s talán árnyékai sincsenek. A tenger váratlanul zöld fényt kap, mintha alulról megvilágították volna, felbuk­kan Finnország feketészöld partvonala s a tejszerű fény­ben az első finn tavak tükre. A gép süllyedni kezd, majd puhán, leszáll. Helsinkiben va­gyunk! Egy világváros repülő­terén s­s az első gondolatom mégis az erdőé és a tengeré. A betonkifutóktól száz méter­re már a tenger hullámverése morajlik s e pihenő gépet kiál­tozó sirályok rajongják körül. A repülőtéri vámhivatalban felkapom a fejem. Mindenek­előtt azért, mert a vámhivatal­,­nak édes, éles fenyőillata van, ami ilyen intézményeknél ná­lunk elég szokatlan. A szőke, széles mosolyú vámtiszt első szavamra elhiszi, hogy nincs semmi elvámolnivalóm, s könnyedén int, hogy vihetem a poggyászt. Megérkeztem Finnországba. I szélni, amit sohasem éreztem még olyan erősnek, min­t ép­pen itt. Már a város külső képe is beszél erről. Helsinki belváro­sa félszigeten van, amelyet tengeröblök tucatjai törnek meg. A külső kerületek leg­alább hét-nyolc félszigetre és szigetre vannak szétszórva. Ezeket töltések, vagy hidak kötik össze a város központ­jával. Helsinkit tehát — nem túlzás ez — szüntelenül für­deti a tenger. Nincs olyan ut­cája, ahová el ne hatolna az éles, jószagú, friss tengeri szél A vadli­ba mindennapos lát­vány a város egén, s csendes éjszakákon, amikor már elcsi­tult a forgalom, a város kel­lős közepén sétáló sirályokkal találkozhatsz az aszfalton. Egy kicsit jelképezi a város és a tenger barátságát, hogy a fin­nek a város legelőkelőbb ré­szén, az elnöki palota és a svéd követség előtt, a ragyogó Palace Szállótól néhány lépés­nyire tartják a halpiacot é­s nem dugják el a kikötő vala­melyik félreeső sarkába. Erről a barátságról vallanak­ a vitor­lások, motor- és evezőscsóna­­kok tízezrei, amelyek a tucat­nyi öbölben és kikötőiben ta­nyáznak. Nyári délutánokon (és persze szombattól hétfőig) fél Helsinki tengerre száll, s elindul a városkörnyéki szige­tek felé, amelyekkel gazdagon tele van szórva a tenger. Van, aki a saját szigetére megy. Hallottam családról, amely három generáción keresztül rakta élére a márkákat, hogy egy piciny, faházas szigetet ve­hessen az öbölben, s az unokák kedvükre bámulhassák a fá­kat, az eget, meg a virágokat. Aki nem tud tengerre szállni —­­az sziklára mászik. Helsinki városa gránitba van ágyazva, s néha a legmeglepőbb helye­ken vörös gránitsziklák me­rednek a magasba. Van belő­lük bőven a tengerparton — de van a város kellős köze­pén is — például a főposta közelében. Napos délelőttökön benépesülnek a sziklák — az emberek kitárulkoznak a nap­nak, szélnek, sós levegőnek. A város másik nagy társa és barátja: az erdő, a fa, amely egyúttal Finnország legna­gyobb nemzeti kincse is. Az élő és holt fa valóságos özöne borítja Helsinkit. Az élő, mert a fenyőerdők, majd parkok északról messze lenyúlnak a város közepéig. S a holt fa, mert a városban ma is igen sok a faház. Persze gondozott, emeletes, villannyal, miegyéb­bel ellátott faház az, szürkére, vagy pirosra festve. Sokat épí­tenek a finnek. Mindenütt íz­léses, modern, levegős új lakó­házak emelkednek a magas­ba s a faházak lassan a város peremére szorulnak. De az építkezésekhez is annyi fát hasz­nálnak, hogy a magyar szem tékozlásnak látja. Valósággal fába csomagolják az épülő há­zat, még fakerítést, járdát is szerkesztenek köré. A fa és a tenger — ez Hel­sinki két nagy barátja, vará­zsának titka és gazdagságának fő forrása. Valóban a finnek az egyes iparágakat — például a hajó­­építést — hallatlanul megerő­sítő szovjet megrendeléseken kívül elsősorban a fa magas világpiaci árának köszönhetik, hogy Finnországban még min­dig konjunktúra van, s ez meg is látszik a fél Budapestnél is kisebb, négyszázezres Helsin­ki képén. Magyar boroktól csehszlovák ékszerig, olasz kalaptól angol szövetig és jaf­­fai narancstól algériai dato­lyáig —­ minden található az üzletekben. És mindez — a fáért. A városban — pesti mértékkel — hemzsegnek az autók, olyannyira, hogy a taxik fele új típusú hatszemé­lyes angol vagy amerikai luxuskocsi, másik fele vadonat­új Pobeda. A konjunktúra a legutóbbi néhány hónapban már át-átcsapott az inflációba. A reálbér, amely ma vitatha­tatlanul és lényegesen maga­sabb mint nálunk, lassan, de észrevehetően morzsolódik s a helyzetet még kényesebbé te­szi a lakbérek és adók rend­kívül magas volta. Egy havi 27—30 000 márkát kereső mun­kás egy szoba konyhás laká­sért is gyakran bérének 25— 30 százalékát kénytelen kifi­zetni. A legutóbbi általános sztrájk eredményét, a 12 szá­­­zalékos béremelést lassan el­mossa az árak duzzadása. Visszatérve a város általá­nos képére, beszélnem kell né­hány szót a tisztaságról és ud­variasságról. A finnek fővá­rosát nemcsak a tenger für­deti, hanem lakói is. Pest sze­relmese kissé szorongva és vá­gyakozva figyeli, hogyan vi­gyáznak a finnek .Helsinkire. Persze nemcsak az emberek, hanem a gépeik is. A piac­téren, ahol minden áldott dél­előtt hal- és virágvásár van s a halaskofák kése nyomán ugyancsak szóródik a pikkely, délben egy órakor megjelenik két modern seprő- és öntöző­­gép, nyomában néhány ember­rel és húsz perc alatt való­sággal felfalja a szemetet. Fél kettő után már olyan a piac­tér, mint a tükör. Az utcában olyan a tisztaság, hogy meg­figyeltem egy utcaseprőt, amint fekete gumikesztyűbe bújtatott kezével külön fel­emelt a földről egyetlen fagy­lalttölcsért. Más hulladék­ nem is akadt az utcán. A legki­sebb üzlet, egy étterem is ra­gyog a tisztaságtól s még az újságárusok is nylontakarók­kal borítják be portékájukat, ha elered az eső. Ami az udvariasságot illeti, az valósággal megrendítő. Ha egy utca után érdeklődsz s már nem segít a mutogatás, való­ságos térképet rajzolnak eléd. Esetleg karonragadnak s szót­lanul, de elszántan elvezetnek a város másik végére. Egyi­künk egy ízben bevetődött va­lami kis külvárosi szaunába — a híres finn gőzfürdőbe. A pénztáros — nem tudván sem­mi idegen nyelvet — persze nem boldogult vele. Gyorsan leszállt hát valaki a fürdő­kamra mélyére s kihalászott onnan egy németül tudó, gő­zölgő és szuszogó vendéget, aki amúgy köténykében, boldogan és tökéletes udvariassággal se­gédkezett a jegyváltásnál. Ha már a nyelvnél tartunk, minden rokonság ellenére sem hasonlít. S a helyzetet még bonyolítja, hogy egy 1919-es törvény szerint minden két nyelven íródik, finnül és své­dül. Még az utcatáblák és a filmek feliratai is. Ha egy ut­cát finnül ►•egyszerűen* Köj­­senpunojankatu-nak neveznek, akkor még ugyanazt svédül hívhatják Repslagaregatan­­nak. Ez nem könnyíti meg a tájékozódást. Mindez Párizsban, Rómában, Bécsben beláthatatlan bonyo­dalmakhoz vezetne. Helsinki azonban fiatal város. Csak az 1600-as évek elején alapítot­ták s a krónika szerint még 1727-ben is csak egyetlen kő­ház volt a városban. A mai Helsinki tehát alig 250 eszten­dős, utcáinak rajza egyszerű és világos. S az idegen­­ térké­pek böngészése nélkül is át­adhatja magát annak a sajátos ritmusnak, amelyet a termé­szet lélegzésének és a világ­város lüktetésének harmóniája ad Helsinkinek. Átadhatja ma­gát a rózsaszínű, mezítelen gránitsziklák, smaragd szige­tek s a lágy opálos fény va­rázslatának. Meg az orgoná­kénak, amelyek csak most vi­rágzanak az északi tavaszban. Gömöri Endre II tenger és az erdő illata csapott meg, amikor Helsin­kibe érkeztem s azután el sem hagyott többé. Négy-öt nap alatt (különösen, ha fél­napokat konferenciázik az em­ber) nehéz megismerni egy vá­ros lelkét. Nehéz áttörni a luxuspaloták, a piros faházak s a gránitba ágyazott, erődsze­rűen épített bérházak homlok­zatát. Ha a lényeget akarom megragadni, a város és a ter­mészet, az emberek és a ter­mészet kapcsolatáról kell be­ Magyar Nemi. Megérkezett a Német Demokratikus Köztársaság új magyarországi nagykövete Rudolf Helmer, a Német De­mokratikus Köztársaság új magyarországi nagykövete jú­nius 30-án Budapestre érke­zett. A nagykövetet Csatorday Károly, a Külügyminisztérium protokoll-osztályának ideigle­nes vezetője, valamint Kurt Kluge ideiglenes ügyvivő ve­zetésével a nagykövetség tag­jai fogadták. Megjelent a nagykövet fogadtatásán a Bu­dapestre akkreditált külképvi­seletek több vezetője és tagja is. Felmentések - kinevezések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a külügyminiszter előterjesztésére — Horváth Imre rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetet a Magyar Népköztársaság prágai nagy­követségének vezetése alól fel­mentette, s a Minisztertanács Horváth Imrét — nagyköveti rangjának megtartása mellett — kinevezte a Kultúrkapcsola­­tok Intézetének elnökévé. A Minisztertanács — más megbízatása miatt — Kerek Gábort felmentette a Kultúr­­kapcsolatok Intézetének főtit­kári tisztsége alól, s a Kultúr­­kapcsolatok Intézetének főtit­kárává Rózsa Irént nevezte ki. Minisztertanácsi határozat az építőmunkások pótszabadságáról, az építők napjáról A Minisztertanács legutóbbi határozata alapján az Építés­ügyi Minisztérium építőipará­ban foglalkoztatott munkások — amennyiben egész évi fize­tett szabadságukat a téli idő­szakban, december 15—február 28. között veszik ki, rendes szabadságukon felül hat nap pótszabadságot kapnak, ha a munkafegyelemre vonatkozó rendeleteket megtartották. A Minisztertanács az építő­ipar jelentőségének kihang­súlyozása érdekében minden év május utolsó vasárnapját ••Építők Napjának« nyilvání­­totta. __________ Megnyílt a német műszeripari kiállítás Szombaton az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megnyitották a német műszer­ipari kiállítást. A megnyitásra 27 szakember érkezett a Né­met Demokratikus Köztársa­ságból, akik a kiállítás­­ szín­helyén délutánonként előadá­sokat tartana­k. A filmvetítés­sel egybekötött előadások jú­lius 3-án, 4-én, 5-én, 6-án, 9-én, 10-én, 11-én, 12-én és 13-án délután 16 órakor kez­dődnek. „Vízibusz” a Dunán Rövidesen. Új vízjárművek jelennek meg a Dunán. Alumínium motoros hajók ezek, amelyekből kettő a Ba­latonon közlekedik. A 150 személyes, kényelmes vízibuszok a Bonátos tér­től (a Petőfi-hídtől) a Sztálin-hídig közlekednek raa­d. Útközben két he­lyen­ — valószínűleg a Szabadság­padnál és a Margitszigeten kötnek ki. A naponként rendszeresen közle­kedő hajókat előreláthatólag július második felében helyezik üzembe. A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki a százéves miskolci megyei Semmelweis-kórházat Száz éve, 1856-ban alakítot­ták meg a miskolci megyei Semmelweis-kórház elődjét, a 20 ágyas •r ispotályt*. A kór­ház fennállásának évforduló­járól kétnapos ünnepségen emlékeztek meg. Az ünnepsé­geken megjelent dr. Román József egészségügyi miniszter, továbbá az ország megyéinek és kórházainak főorvosai, va­lamint a borsodi orvosok és egészségügyi­­ dolgozók — mintegy négyszázan. A cen­tenáriumra Kassáról öttagú csehszlovák orvoskü­ldöttség érkezett. Dr. Román József egészség­­ügyi miniszter az egybegyűl­tek lelkes tapsa közepette­nyújtotta át a 100 éves kórház dolgozóinak a Népköztársaság Elnöki Tanácsának kitünteté­sét, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, amellyel az egészségügyi intézmények kö­zül első ízben a miskolci me­gyei Semmelweis-kórházat ju­talmazták eredményes mun­kásságáért. fővárosi nagycirkusz JÚLIUSI MŰSOR M VILÁGSZÁM NEMZETKÖZI ATTRAKCIÓK Kabos­­László KÍVÁNSÁ­GM­ŰSORA ■Vasárnap, 1956. július 1. A nemzetközi szövetkezeti nap A világ szövetkezői minden esztendőben július első vasár­napján megünneplik a nemzet­közi szövetkezeti napot. A szö­vetkezeti mozgalmak együtt­működése, a népek közötti ba­rátság és a béke megszilárdí­tása mellett tesznek hitet ezen a napon a világ szövetkezői, köztük a magyar szövetkeze­tek tagjai. A nemzetközi szövetkezeti nap nemcsak ünnep a magyar szövetkezetek életében, hanem esztendőről esztendőre határ­kő is. Számba veszik az elért eredményeket és megbeszélik a tennivalókat a mozgalom erősítése érdekében. S ha az eredményeket nézzük, szövet­kezeteinknek nincs szégyellni valójuk. Földművesszövetkezeteink sok sikerrel igyekeztek eleget ten­ni fő feladataiknak, hogy mű­ködésükkel hozzájáruljanak a mezőgazdasági termelés fellen­dítéséhez, a mezőgazdaság szo­cialista átszervezéséhez, a dol­gozó parasztság terményeinek értékesítéséhez, a falu áruellá­tásához. Csak 1948 óta 6200 boltot korszerűsítettek, 50 áru­házat, 800 szaküzletet és még egész sereg más boltot nyitot­tak meg. Mutatja a földműves­szövetkezetek fejlődését az áruforgalom emelkedése is, amely tavaly az 1949. évinek kétszerese volt. Hasonló a fejlődés a kisipari szövetkezetek munkájában is. Tavaly 6,2 milliárd forint ér­tékben 103 százalékra teljesí­tették termelési tervüket. A háziiparral együtt a lakosság részére csaknem 4 milliárd fo­rint értékű árut készítettek, mintegy félmilliárddal többet, mint az előbbi esztendőben. Sok fontos közszükségleti cikket gyártottak és jelentősen növe­lik termékeik választékát? Mindezzel jelentősen segítet­ték a lakosság áruellátását? Számos olyan terméket is gyár­tanak, amely a nemzetközi pia­con is tekintélyt szerez a ma­gyar iparnak. A magyar szövetkezők, dol­gozó parasztok és kisiparosok gazdasági és kulturális fel­­emelkedéséért végzett munka csak úgy válhatott eredmé­nyessé, hogy a szövetkezetek az önkéntesség és a legszéle­sebb demokratizmus alapján működnek, a tagság magáénak tekinti a szövetkezeteket és a szövetkezet munkájában anya­gilag is érdekelt. Külön jelentősége a szövet­kezeti napnak, hogy a magyar szövetkezők milliós tábora az idén ismét hangot ad annak a régi jogos követelésének, hogy a Szövetkezetek Országos Szö­vetségét felvegyék a Szövetke­zetek Nemzetközi Szövetségé­be, amelynek hivatása a szö­vetkezeti mozgalom érdekei­nek védelmezése, a baráti és kereskedelmi kapcsolatok fej­lesztése, valamint a tartós béke megteremtéséhez való hozzájá­rulás. A nemzetközi szövetke­zeti mozgalom nemes célkitű­zéseinek megvalósítását gátol­ja az, ha a szövetség nem nyitja meg kapuit a magyar szövetkezeti mozgalom előtt. Az idei nemzetközi szövetke­zeti napon a magyar szövetke­zeti vezetők és tagok újra ki­fejezést adnak annak a remé­nyüknek, hogy a magyar szö­vetkezetek rövidesen elfoglal­hatják jogos helyüket a nem­zetközi szövetségben és így munkájukkal hathatósabban hozzájárulhatnak a népek kö­zötti együttműködéshez és a béke további megszilárdításá­hoz. • Díszünnepséggel nyitották meg a nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeit A nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából szombaton es­te, a Néphadsereg Színházá­ban a Szövetkezetek­ Országos Szövetsége és a Kisipari Szö­vetkezetek Országos Szövetsé­ge díszelőadást­ rendezett. Az ünnepségen megjelent Nagy Dániel, az Elnöki Ta­nács elnökhelyettese, Házi Ár­pád, az állami ellenőrzés mi­nisztere, Tausz János belkeres­kedelmi miniszter, Szabó Já­nos város- és községgazdálko­dási miniszter, Altomáre Iván élelmiszeripari miniszter, Nagy József­né könnyűipari minisz­ter, Dögei Imre, az Országos Földművesszövetkezeti Tanács elnöke, Vas Zoltán, a SZÖ­­VOSZ igazgatóságának elnöke, Tisza József, a Termelőszövet­kezeti Tanács titkára, Aleva Lajos, az OKISZ elnöke, valamint a politikai, a társa­dalmi és kulturális szervek számos képviselője. Jelen vol­tak a nemzetközi szövetkezeti napra hazánkba érkezett kül­földi küldöttek és a diplomá­ciai testület képviselői. Aleva Lajos, az OKISZ el­nöke mondott ünnepi megnyi­tót, majd Nánási László mél­tatta a nemzetközi szövetkezeti nap jelentőségét. Rendelet a gabonabeadásról és a gabona forgalmának szabályozásáról A gabonabeadási kötelezett­ség teljesítésének sorrendje a begyűjtési miniszter rendelete szerint a következő: cséplőgép­rész, terménykölcsön, gépállo­mási talajmunkadíj-tartozás, terület utáni beadási kötele­zettség, ezen belül először a terményben fizetendő földadó és mezőgazdaságfejlesztési já­rulék. A beadási kötelezettsé­get a beadási könyvben előírt gabonafélével kell teljesíteni. Vetőmagszükségletként ke­nyérgabonából a kötelező ve­tésterület után holdadként bú­zából és rozsból 110 kilót, ár­pából és zabból a tavalyi ve­tésterület után holdanként 90 kilót vesznek figyelembe. A gabonabeadási kötelezett­séget a cséplőgéptől kell azon­nal teljesíteni. A beadott ke­nyérgabona után a termelők meghatározott arányban kor­pát is kapnak, mázsánként 150 forintos áron. A korpajárandó­­ságot a korpautalvány ellené­ben a malmok, vagy a földmű­vesszövetkezetek adják ki. A rendelet részletesen sza­bályozza a cséplőgéprész be­adását, a terménykölcsönök visszaadását, a gépállomási ta­­lajmunkadíj-tartozás kiegyen­lítését, a nemesített kalászos vetőmagvak beadását, az átvé­tel lebonyolítását. A mezőgazdasági termelő­­szövetkezetekkel a terményét­, vevő megállapodást köthet a gabonának vasútállomáson tör­ténő átadására is. A termelők az állam iránti kötelezettség teljesítése után gabonafeleslegüket az ország egész területén szabadon érté­kesíthetik és mennyiségre való tekintet nélkül, szabadon szál­líthatják. Megszűnik az a kor­látozás, amely szerint a gabo­na szállításához engedély szük­séges. Azokat a községeket és városokat, ahol a cséplés üte­méhez képest a begyűjtési terv teljesítése nem kielégítő, a begyűjtési miniszter a gabo­na szabadforgalmából kizár­hatja. Kenyér- és takarmány­­gabonát további értékesítés céljából csak a terményfor­galmi vállalatok vásárolhat­nak. Végül a rendelet intézkedik arról is, hogy kenyérgabonát takarmányozásra felhasználni nem szabad. Aláírták a magyar—görög árucsereforgalm­i megállapodást Június 28-án a magyar kor­mány megbízottai és a görög kormány képviselői között ba­rátságos légkörben lefolyt tár­gyalások eredményeként új magyar—görög árucsereforgal­mi megállapodást írtak alá At­hénben. Az aláírt megállapodás az elmúlt évi áru­csereforgal­om terjedelmének mintegy három­szorosra való növelését irá­nyozza elő az új szerződéses évre. Magyarország többek között mezőgazdasági, ipari­­ termékeket, különféle mező­­­­gazdasági gépeket, járműve­­­­ket, távbeszélőközpontokat,­­ textilárut és élelmiszeripari­­ termékeket szállít Görögor­­­­szágnak, főleg pamut, továbbá­­ nyersbőrök, különféle ércek,­­ dohány és citrusfajták ellené-­­ ben.

Next