Magyar Nemzet, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-20 / 196. szám
Szerda, 1958. augusztus 20. Fekete szem éjszakája Magyar—francia filmkoprodukció Világszerte elterjedt filmalkotói módszer napjainkban, a szocialista és a tőke* táboron belül és a két tábor országai között is —* a koprodukció. S ez érthető is, hiszen ezek a közös filmvállalkozások sok előnyt rejtenek magukban. A nyugati producerek elsősorban gazdasági számvetés alapján keresnek partnert filmjeik forgatásához hazájuk határain túl, minthogy a koprodukció megosztott, tehát fele költségen már eleve két ország piacát biztosítja számukra. És cseppet sem lebecsülhetők a koprodukciókból fakadó művészi lehetőségek. E feltevés ellenére is azonban az elkészült filmek általában — sajnos — mást igazolnak. Többnyire elvész belőlük a nemzeti jelleg, s nem tud szintézisre találni bennük a két oldalról jövő alkotói törekvés, a kétfajta filmarculat. Ennek sokféle oka lehet. Valójában a koprodukcó nemcsak megnövekedett lehetőségeket, hanem nehezen áthágható korlátokat is jelent. Megeshet, hogy a téma bizonyul rossz matériának a közös munkához, esetleg a kooperáló művészek stílusát nem sikerül közös nevezőre hozni, vagyi s úgy sejtem ez a leggyakoribb eset — az alkotók kénytelenek, ha olykor ádáz vita árán is, a megállapodás, a produkció létrejötte érdekében, egyes művészi elképzeléseiket, elveiket feladni vagy más kompromisszumba bocsátkozni — ezt pedig feltétlenül megsínyli a film. Nehéz volna kielemezni, hogy a vázolt okok közül melyik hatott leginkább aFekete szem éjszakájáéra, de úgy érezzük, kisebb-nagyobb mértékben valamennyi vonatkozik rá. Casals Pablo augusztus végén megnyitja, mint minden évben a zermatti mesterképző tanfolyamot, Szigeti József, Végh Sándor, Engel Károly és Hans Willi Haeusstein társaságában. A mesterképző, amelyre hetven művész jelentkezett a világ minden tájáról, három hétig tart. Utána Casals egy Beethoven-interpretációs kurzust tart a művészek részére. Negyven ország képviselői jelentek meg Mainzban az eszperantó világkongresszuson, amelyen Hideo Yagi japán A koprodukció számunkra is lehetőséget nyújtott arra, hogy a szokottnál költségesebb, fényesebb kiállítású filmet gyártsunk. Ebből a szempontból a téma megválasztása — Rigó Jancsi és a francia hercegnő szerelmi legendája —, látszólag helyénvaló volt. Bemutathattuk a századforduló Párizsának karneváli forgatagát, a csillogó miliőt, amelyben a gazdagok és a bohémek éltek, a fényűző hercegi palotát és egy színpompás cigányrevüt. Ám a filmtechnika legmodernebb vívmányaival, a mutatós cinemaszkóppal, a gyönyörködtető aestmancodorral a szentimentális álromantikának már évtizedekkel ezelőtt is avult konvencióit sikerült feltámasztani. Érzelmileg sekélyen szerelem vonul át a filmen s ezt még a hangsúlyozott zenei körítés, a szép hegedűszólók és a száz szál cigány muzsikája sem képes felhevíteni. Talán a legnemesebb, legemberibb alak a filmben a megcsalt herceg. Aligha követelhetünk határozott társadalmi kritikát egy "félig szocialista, félig kapitalista" filmtől, de tisztázottabb erkölcsi világot feltétlenül. A film egyébként egy kevéssé levonja a leplet a kor fertőzött művészéletéről, a felkapott, a dédelgetett csillag hamar a mélybe hull, ezt példázza Orand Róbert bűvész (Carette kitűnő epizódalakítása) és Rigó Jancsi sorsa is. S a film azt is eléri, hogy akikben nosztalgia élne a talmi fényű boldog békevilág iránt, e történet láttán egy kicsit hidegebbnek érezze majd a szívét. A színészi alakítások mélységét, színvonalát, eleve meghatározza a mese jellege. Ez érződik Buss Gyula és Nicole Courcel játékán is. Sas György egyetemi tanár előadást tartott az atombomba katasztrofális utóhatásairól.* A szeptember 4—7. között Budapesten, a Magyar Néphadsereg Színházában vendégszereplő prágai D—34 Színház szeptember 4-én Viktor Dyk *»Patkányfogó« című drámáját, 5- én Brecht ^Koldusoperáját, Burián átdolgozásában, 6- án egy cseh népi barokkjátékot, 7-én pedig Burian -Anyegin" című zenés drámai kompozícióját adják elő. Minden előadást — rövidhullámú rádióberendezéssel — magyarul tolmácsolnak. hogy a régen kiadott ponyvák és gicesek helyett ma igazi kultúrát, igazi irodalmat adunk az olvasók kezébe. A fejezetben felsorolt számadatok közül igen érdekes — többi között — a mozihálózatra vonatkozó adat is, mely azt bizonyítja, hogy 1938-tól napjainkig a mozihálózat több mint tízszeresére emelkedett. 1938-ban 18,5 millió mozilátogató volt Magyarországon, 1957-ben pedig 133 millió. Ennek az adatnak egy nagyon beszédes részletadata: a falusi mozilátogatók száma 4 millióról 63 millióra emelkedett. A színházaknak 1938-ban körülbelül 2,5—3, az elmúlt esztendőben pedig 7 millió látogatója volt, az operalátogatók száma 400 000-ről 1 millió 200 000-re, a vidéki színházak nézőinek száma körülbelül 800 000-ről 2 millió 300 000- re emelkedett. Több mint négyszeresére emelkedett a rádióelőfizetők száma , míg a felszabadulás előtt elenyésző volt a művelődési otthonok száma, ma 4627 üzemi és területi művelődési otthon működik, 1891 a falvakban. A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának irányelveit lerögzítő határozat leszögezi, hogy ezek az adatok "nem egyszerűen nagyarányú számbeli emelkedésről, hanem a művelődésnek mind tartalmában, mind pedig elterjedésében és hatásában olyan minőségi változásáról tanúskodnak, amilyenre nincs példa eddig történelmünkben. Összefüggésükben azt mutatják, hogy megtörtük és felszámoltuk a volt uralkodóosztályok műveltségi egyeduralmát, erőteljesen növeltük népünk kulturális ellátottsáemeltük általános műveltségének és szakmai ismereteinek, tudásának színvonalát". A határozat a továbbiakban arról beszél, hogy — a nagy eredmények mellett — a kulturális életre is hatottak a politikai és gazdasági életben elkövetett hibák és voltak tévedések magában a művelődési politikában is. Ezek gyökere is a személyi kultusszal összefüggő szubjektivizmus volt, amely hol a dogmatikus tendenciákat erősítette, hol pedig elvtelen engedékenységeket szült. »Kulturális forradalmunk korszakalkotó eredményeinek tudatában nyíltan szembenézünk az elmúlt időszakban elkövetett hibákkal, hogy hatásukat megszüntessük s elkerüljük megismétlődésüket.« A határozat rámutat arra, hogy 1949—1953 között nem egyszer megsértették és figyelmen kívül hagyták azt a lenini elvet, hogy »a kulturális forradalmat nem lehet olyan gyorsan megoldani, mint a politikai és a katonai feladatokat ...« Egyes illetékes fórumok nem számoltak eléggé a burzsoá ideológia mély gyökereivel, széleskörű hatásával és — az előbbiekkel szoros összefüggésben — túlsiettették és túlértékelték a fejlődést. »Azt a helyes elvet — szögezi le a határozat —, hogy a kulturális forradalom nem öncél, hanem alá van rendelve a szocialista építés általános szükségleteinek, nemegyszer szektás, dogmatikus módon értelmeztük, és a művelődés feladatainak megoldásától közvetlen termelési, politikai hatást vártunk. Az irányításban elburjánoztak a bürokratikus, adminisztratív formák és módszerek." A haladó hagyományok ápolása terén elkövetett hibák elemzése után a határozat rámutat arra, hogy az értelmiségi bázis kiszélesedését és öszszekovácsolódását több hiba is akadályozta. "Nem támaszkodtunk eléggé a munkásmozgalom régi, kipróbált kádereire, a párthoz és a néphez hű, marxista-leninista világnézetű értelmiségre, nem szélesítettük körüket kellő szívóssággal és körültekintéssel a kulturális élet egyes területein. A fordulat éve után az értelmiség óriási többségét jelentő tanítók, tanárok, mérnökök, orvosok anyagi és erkölcsi megbecsülését elhanyagoltuk. Nem vontuk be eléggé őket a szocialista építés feladatainak megoldásába. Általánosító jellegű bizalmatlanság érvényesült velük szemben, de helytelen nézeteik alapvető átformálására nem tettünk meg mindent. A magasan kvalifikált — anyagilag általában megfelelően dotált — értelmiséggel kapcsolatos magatartásunkat viszont inkább az elvtelen udvarlás jellemezte. Nem vettük megfelelőképpen figyelembe, hogy főként az alkotó értelmiség (írók, művészek, tudósok) egyes csoportjai honnan, milyen világnézetű pozícióból indultak el és hol tartanak eszmei fejlődésükben; hibáikat, helytelen nézetüket nem bíráltuk. Másrészről sokszor jogos kritikájukat sem vettük figyelmbe. A fiatal értelmiség nevelésében is történtek hibák. "A tudományos utánpótlásban nem gondoskodtunk arról, hogy kellő alapvetéssel egy új, politikailag szilárd, szakmailag magas képzettségű gárda nőjön fel, sőt gyakran helytelen kiválasztás érvényesült, a munkáshatalomhoz leghívebb fiatalok elől zárták el a fejlődés útját." A párt — mint arra a határozat is rámutat — e hibák egy részét 1953 után kijavította vagy legalábbis hozzálátott kijavításukhoz, míg a hibák egy másik része, ekkor mélyült el. "A vezetés bizonytalankodása, következetlensége, a megerősödő revizionizmus és az ellene szektás alapról hozott erőtlen, helytelen intézkedések következtében a hibák kijavításának folyamata lelassult, elakadt. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége annak szellemében hozott 1956. júliusi határozata után azonban minden lehetőség megvolt arra, hogy a még meglevő hibákat kijavítsuk, ám ezt megakadályozta az ellenforradalom." A határozat ezután azt a súlyos megrázkódtatást és zűrzavart tárgyalja, amelyet az ellenforradalom és annak ideológiai előkészítése okozott kulturális életünkben. A revizionisták mérhetetlenül felnagyították az elkövetett hibákat, ugyanakkor — mint a határozat is megállapítja — "elhallgatták vagy lekicsinyelték s végül szinte teljesen elvetették kulturális forradalmunk korszakos eredményeit". A világnézetek közötti verseny likvidátori értelmezésével, a "demokrácia mindenki számára" jelszavának hirdetésével a revizionisták eljutottak az osztályharc, a proletárdiktatúra tagadásához, mint ahogy a nemzeti sajátosságok, a "nemzeti út" egyoldalú hangsúlyozása lényegében a proletárinternacionalizmus elve- tését jelentette. »A revizionizmus támadása — folytatja a határozat —, kulturális téren is összefonódott a hazai és a külföldi reakció fellépésével. A nyugati életforma, a deka- dens és reakciós művészeti es irányzatok propagálása, a polgári demokrácia dicsőítése, a ,harmadik utas’ illúziók elő- is térbe kerülése, mind része is volt annak a folyamatnak, amely végül is fegyveres el- illenforradalmi felkelésre ve- 8 zetett." A határozat rámutat arra, hogy az ellenforradalom ide- 8 jén, sőt, jóideig utána is, re- 8 vizionista és más ellenforra- 1dalmi elemek igyekeztek meg- szerezni művelődéspolitikai kulcspozíciókat is; tudomá- nyos és művészeti életünkből, U közoktatásunkból ki akarták B szorítani a marxizmus—le- ninizmust. 1956. november 4-e I után a forradalmi erők ellen U támadást intéztek a kultúra frontján is és — bár itt az előrehaladás nehezebb volt, mint másutt — szívós munkájával sikerült az ellenforradalom erőit a kulturális életben is megtörni és visszavonulásra késztetni. A Magyar Szocialis-ta Munkáspárt az ellenforra-dalom leverése óta sikeres erő- feszítéseket tett az eszmei-poli- tikai nevelőmunka széleskörű, kibontakoztatására és a kulturális élet sajátosságainak megfelelő munkamódszerek kialakítására, hozzákezdett kulturális életünk legfontosabb elméleti kérdéseinek tisztázásához, s az irányítás egységes, pontos, a mi helyzetünknek meg- felelő marxista—leninista el vek alapján végzik. Mindezek hatására eredmények mutat- koztak és mutatkoznak a kul- turális, művészeti alkotások-ban is. 11 (A határozat további fejeze-jeinek ismertetésére visszaté- rünk.) « Madar Nemzet A KISZ és galateia Új magyar balett Budapesten Legjobb komponistáinkat, sajnos, csak kevéssé izgatja a színpad világa. Szívesebben alkotnak a koncertdobogó, mint az Operaház számára. Gyakorlatukban bizonyára szerepet játszik a kálváriától való félelem is, amely szinte velejárója bizonyos periódusnak, a partitúra megszületése és a mű bemutatása közötti hosszú időszaknak. Eredmény? Kevésnél is kevesebb az új magyar opera- és balettbemutató. Utóbbi műfajt is, két évtizede úgyszólván egyedül Kenessey Jenő míveli. De Bihari nótája című kompozíciójának is három évvel ezelőtt volt a premierje Annál örvendetesebb, hogy anehéz terep" ellenére akadt, új, optimista vállalkozó, mégpedig egy kiváló zeneszerzőnk, Sugár Rezső személyében. A szegedi Nemzeti Színházé az érdem, hogy a frissen komponált balett-zenét oltalmába vette, s az elmúlt évad végén gyorsan be is mutatta. A Központi Tisztiház vezetőit pedig elismerés illeti, amiért lehetővé tették, hogy a szegediek balett-produkcióiét szombat este Budapesten is megismerhettük. Görög mitológiából meríti témáját a balett cselekménye. Galateia, a gyönyörű tengeri nimfa és Pán isten fia, Ákisz szerelméről szól, akit vetélytársa, Polyphémosz küklopsz szikladarabbal halálra sújtott ugyan, a véréből fakadt forrásvíz azonban a tengerben is utat talált kedveséhez. Sugár Rezső magyar elemeket is magába szívó, modern hangvételű zenéje megkapó költőiséggel tolmácsolja a történetet. Festői színek, ragyogó hangszerelés, érzelmi gazdagság jellemzi. őszinte, forró lírát áraszt a szerelmi kettős, találóan jellemzett a dühödt indulatú küklopsz, s gyönyörű a zárókép himnikus ragyogása, a szerelmesek egymásra találása a tenger hullámaiban. A legjobb értelemben vett színpadi zene, amely inkább belső lüktetésével csábítja a koreográfust, semmint hagyományos ritmusképleteivel. Csak elismeréssel írhatunk a szegedi balett-táncosokról, akik lelkes igyekezettel munkálkodtak a muzsika lehető legtökéletesebb megjelenítésén. Nem rajtuk, hanem szerényebb lehetőségeiken múlott, hogy az előadásmód nem éri el Sugár zenéjének mélységeit és magaslatait. Árkos Judit koreográfiája helyes irányban tapogatódzik: a klasszikus tánc modernebb kifejezési eszközeit keresi megoldásai azonban inkább csak jelzik a történés mozzanatait. Galateia szerepében jó mimikájú táncosnőt ismertünk meg Árkos Juditban. Partnere, Szathmáry Sándor, lírai adottságaival tűnt ki, a Polyphémoszt megszemélyesítő Roxin Demeter pedig karakterizáló készségével. Az est második felében Grétry: A két zsugori című vígoperáját adta elő a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese, Hajdú Mihály kitűnő, stílusos hangszerelésével. 1947-ben mutatta be két alkalommal a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola ezt a művet, melynek mostani tolmácsolása katonaművészeink emlékezési teljesítménye. A szólisták: Lakos Mária, Kohári Olga, Bottyán Endre, Szigeti Iriszó, Tar Gyula, Toroczkai Tihamér, valamint a Magyar Néphadsereg Központi Zenekarát vezénylő Görgei György megérdemelten kapta a sok tapsot. Csizmadia György kedden a Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállítási termében a Román Népköztársaság közelgő felszabadulási ünnepe alkalmából, tárlat nyílt Würtz Ádám grafikusművész romániai útirajzaiból. A megnyitó ünnepségen részt vett Dénes Leó, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének alelnöke, a magyar kulturális élet számos képviselője. Jelen volt Vasile Moldovan, a budapesti román nagykövetség tanácsosa, a román nagykövetség számos munkatársa és a budapesti diplomáciai testület több tagja. észeik Jőrösi Csomája REGULY ANTAL halálának századik évfordulójára 1839 nyarán egy vonzó külsejű, világot látni kívánó fiatal magyar jogász rövidebb tanulmányútra indult Németországba. Reguly Antalnak hívták, s közigazgatási pályára készült. Életének eseményei azonban úgy alakultak, hogy rövidre szánt utazásából csak nyolc év múlva tért haza, a jólétet ígérő közigazgatási pályát pedig sok szenvedéssel, nélkülözéssel, s az életét időnek előtte elpusztító, megfeszített tudományos kutatással cserélte fel. Élete fordulata akkor történt, midőn tanulmányútja során pusztán kedvtelésből áthajózott Svédországba, a szépségeiről nevezetes svéd tájak megtekintésére. Stockholmban a véletlen összehozta őt néhány finn emigránssal, akik az odavetődött ifjúban érdeklődést keltettek a finn—magyar nyelvrokonság kérdése iránt. A finnugor nyelvek kutatása ekkor még nagyon a kezdetén volt, szinte nem is létezett. Reguly tájékozódásul csak Sajnovics Jánosnak és Gyarmathy Sámuelnak a XVIII. sz. végén megjelent munkáit lapozgathatta. Mindkét munka nagy hatással volt rá. "Kezdtem forgatni Sajnovicsot" — írja —, "forgattam Gyarmathyt és meglepett, mit főképp ez utolsónak nem hiába tett fáradozásai mutatnak, ő csak a nyugati finnokat és ezeket is tökéletlenül ösmérte és a keleti finnekról csak némely adatai vannak; de ő mégis annyi rokonság próbáit adja, és főképp egy oly tetemes közelítését nyelvünkhöz, hogy e kérdés igen fontosnak tetszett hazánkra nézve és láttam, hogy Gyarmaty munkája nemcsak folytatást érdemelne, hanem nemzeti ügyből folytatást kivárn is." Ezt a munkát Reguly vállalta. Novemberben már Finnországban találjuk, ahol a Kalevala megjelenése a nemzeti fölbuzdulás korszakát indította el. Nagy buzgalommal folyik a népnyelvi anyag gyűjtése, s kezd szerveződni a nyelvrokonság kutatása is. Reguly jól beilleszkedett e környezetbe: másfél év alatt megtanul finnül, és ezzel párhuzamosan foglalkozik a lapp, észt, sőt a vót nyelvvel is. Tanulmányai meggyőzik a finn—lapp—magyar nyelvrokonságról. Szeretne azonban további bizonyítékokat szerezni a keleti finnugorokhoz (főleg a vogulokhoz, osztjákokhoz) fűződő kapcsolatainkra is, mert a hiányos adatokból úgy látja, hogy ezek a nyelvek közelebb állanak a magyarhoz, mint a finn. Elhatározása tette érlelődik. 1841-ben Szenpétervárra utazik, s itt két éven át készülődik szibériai kutatóútjára. Feldolgozza a rokon népeinkre vonatkozó nyelvészeti, néprajzi, történeti irodalmat, igyekszik pótolni a nyelvészeti képzettségében mutatkozó hiányokat. A fiatal kutató lelkesedése visszhangra talál az Orosz Akadémia jeles tudósainál, Baer, Frühn, Schmidt akadémikusoknál is, akik mindenben készséggel támogatják Reguly Antalt. Tervének sikerül megnyernie a Magyar Tudományos Akadémia erkölcsi és anyagi támogatását is. Ennek birtokában 1843 őszén végre elindulhatott legközelebbi nyelvrokonaink, a vogulok és osztjákok nyugat-szibériai lakóhelyeire. Másfél évig járta ezt az elhagyatott, zord éghajlatú vidéket, ez idő alatt felmérhetetlenül becses nyelvi és néprajzi anyagot gyűjtött; megmentette az utókor számára nyelvrokonaink népköltészeteinek azokat régi értékeit, amelyek ottjárta után nemsokára feledésbe is merültek. Ereje ekkor már fogytán van, halálos betegség sorvasztja, néha már csak fekve tud dolgozni, mégis kényszeríti magát, hogy viszszatértében még egy évet a mordvin, a cseremisz és a csu- Ivas nyelv tanulmányozására fordítson, és elkészítse nevezetessé vált Urál-vidéki térképét. 1847 elején testileg-lelkileg összeroppanva tér haza. Életének tragikuma, hogy nagy szenvedések árán összegyűjtött anyagát, s tervezett összefoglaló munkáit nem tudta sajtó alá rendezni. Az elgyötört szervezetű, magába roskadt Reguly életének utolsó évei kínos vergődésben telnek el. Anyagában egyre bizonytalanabban tájékozódik — emlékezőtehetsége is egyre bénul — s 39 éves korában, 1858. aug. 23-án sírba száll, anélkül, hogy a finnugor nyelvekből gyűjtött anyagát a tudomány közkincsévé tehette volna. Ez a befejezetlen életmunka azonban még torzóban is korszakos jelentőségű. Észak Körösi Csornája — ahogy Regulyt nevezni szokták — új utat nyitott a nyelvhasonlítás történetében. A magával hozott páratlan értékű szövegek, jegyzetek alapjává lettek a múlt század második felében megindult finnugor kutatásoknak. Anyaga ugyanis a kortársak és utódok munkássága következtében bekerült a tudományos élet vérkeringésébe. Hagyatékának kiadásán több nemzedék dolgozott, s dolgozik még ma is. Nemzetközi megbecsülésére jellemző, hogy Finnországban éppen most rendezik sajtó alá vót nyelvi gyűjtését. Ám amennyire örvendetes ez a tény, s vele együtt az is, hogy egy kis magyar város, Zirc éberen őrzi, méltóképpen ápolja szülöttének emlékét, annyira sajnálhatjuk, hogy fővárosunkban még csak egy utcatábla sem örökíti meg e nagy magyar kutató hírét-nevét. Hajdú Péter, a nyelvészeti tudományok kandidátusa . d' dírami dp&wholz-MOSZKVAI MŰSORA) Az Operaház vezetősége kedd délben társulati ülésen közölte a tagokkal a moszkvai utazás menetrendjét, az ottani előadások sorrendjét és a szereposztást. Az első előadás szeptember 1-én lesz. Ez alkalommal a Bánk bán kerül színre, Komor Vilmos vezényel. Az előadást 2-án megismétlik Kórody vezénylésével. Szeptember 3-án és 4-én kettős szereposztásban a Don Carlos kerül színre. Mindkét előadást Lukács Miklós vezényli. Szeptember 5-én és 6-án a Hoffmann meséi kerül színre, mindkét alkalommal Komor Vilmos vezényel. Szeptember 7-én este bemutatásra kerül a "Háry János" Ferencsik János vezényletével. 9-én megismétlik a Háry Jánost, ezúttal Kórody vezényli. Szeptember 1-én este a Kékszakállú herceg Vára kerül színre, Székely és Palánskay főszereplésével, Ferencsik vezénylésével. Utána a Székelyfonót mutatják be. A turné szeptember 14-én a Bánk bán előadásával ér véget. 9