Magyar Nemzet, 1960. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-02 / 27. szám
á gy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN Francia vendégművész és új magyar mű bemutatója hozott új színt és elevenséget az elmúlt hét zenei életébe. És mégis úgy érezzük, hogy elsőként egy mostohagyermekként tengődő hangversenysorozatról kell szólnunk. Dalkoszorú címet visel ez a fiatal sorozat. Ne kutassuk ki a felelős azért, hogy ezeken a keddi estéken csupán 60—70 hallgatótölti meg" a Filharmónia kamaratermét Annyi azonban bizonyos, hogy ez a halkszavú és szerény műfaj önmagában nem törheti át a közönyt, és nem nélkülözheti a hírverés segítségét. De meggyőződésünk, hogy a “reklám" ez esetben valóban a közönség érdekeit szolgálná, és a magyar dalkultúra egyik ingadozó bástyáját támogatná. Mert a sorozatot a közönség csekély érdeklődése miatt a megszüntetés veszélye fenyegeti. Aki hallotta a legutóbbiDalkoszorús-estet, átérezheti, hogy milyen súlyos veszteséget jelentene ez a magyar zenekultúra számára. Geszty Sylvia Wolf Olasz Páloskönyvéből énekelt egy csokorra valót. Geszty született dalénekes. Hibátlan szövegkiejtése és muzikalitása mintha csak eszköz lenne arra, hogy átélje és főként eljátssza, megjelenítse a dalok zenei-drámai értelmét. Petrov: Köznapi dalok című ciklusának magyarországi bemutatóját hallottuk ezután. Az ifjú szovjet zeneszerző Gianni Rodari olasz kommunista költő verseire készült dalaiban javarészt Prokofjev útját járja. E dalok apró hangulatképek, vagy még inkább portrék (»A postás",Az ószeres«, »A cipőtisztító", stb.), mintegy az olasz neorealista filmek látásmódjára emlékeztető játékos, szeretetteljes ábrázolásban. Különösen megragadott bennünket a mű közérthető melodikus gazdagsága. Geszty Sylvia és Molnár Miklós nagy sikerrel oldotta meg az előadás kényes problémáját. Muszorgszkij alkotóművészetének humoros-ironikus színfoltját, A képmutató című dalciklust hallottuk végezetül Feleki Rezső színészi és muzikális szempontból egyaránt kiváló előadásában. Az est forró sikeréhez nagyban hozzájárult Várnai Péter ízléses és hozzáértő bevezető előadása, valamint Márkus Ferenc szavalóművész, ki Petrarca, József Attila és Karinthy műveiből adott elő, és ezzel megérdemelt sikert aratott. Uasque de la Bruchollerie neve jól cseng a magyar közönség fülében. Minden fellépése eseményszámba megy és mindig kielégíti a várakozást — ahhoz mérten, hogy mit várnak tőle. Szólóestje Beethoven op. 110-es Asz-dúr szonátájával nem éppen a legszerencsésebb csillagzat alatt indult.Molto cantabile, molto espressivo, con amabilita" tehát:nagyon énekszerűen, nagy kifejezésen és igen szeretetteljesen" — ezt az előadói utasítást adja Beethoven kései szonátaremekének első tételéhez. A súlyosveretű és mégis romantikusan álmodozó, érzékeny melódia — akár Schubert is írhatta volna! — ezúttal könnyed, mondhatni frivol megformálást nyert és nemegyszer felolvadt a kísérő figurációkba. A fuga egyes szólamai hangszínben erősen elütöttek egymástól és a tétel ritmikai egyenetlensége megakadályozta, hogy a monumentális épület a maga teljes pompájában kibontakozhassé'. Ami a technikai megoldást illeti, főként a mély billentést és a kései Beethoven-mű sötét, tragikus hangszíneit hiányoltuk. Ezután valódi gáláns rokokó muzsikát hallottunk: Galles, Rodriguesz és Soler egy-egy művét. A finom díszítések szikraként pattantak ki a művésznő keze alól. Bruchollerie a szó szoros értelmében játszott: simogatta a zongorát, szinte ingerkedett vele — és a hangszer fel-felkacagott ujjainak érintésére. Költői adottságairól győződhettünk meg Chopin Bercenseének előadása alkalmával, törékeny tercmenetei tűnő szépséggel suhantak tova — mint mikor a fecske éppen csak megérinti a víz sima tükrét. A notturno-hangulat, a tovaröppenő pillanat költői megragadása és egy-egy frivolan sziporkázó, irónikus zsánerkép rögtönzésszerű felvázolása — ezek Bruchollerie leghatásosabbfegyverei". De Liszt Funerailles-jához mindez kevés. Aligha érezte a művésznő, hogy ez nagy ember temetése és a gyászolók fájdalma e tudattól még inkább elmélyül és szinte már az eget ostromolja. Éppen a magasztos elem hiányzott a tragikus programot hordozó főrész (különben ritmikailag meglehetősen pongyola) előadásából. Zenekari estjén Rahmaninov d-moll zongoraversenyét játszotta vendégművésznőnk a Komor Vilmos vezényelte Állami Hangversenyzenekar ingatag támogatásával. Ezúttal módunk volt megcsodálni nagyvonalú zongorázását, mellyel még Rahmaninov megkésett romantikus pátoszát is elhihetővé tudta tenni. Bruchollerie minden technikai buktatón fölényes biztonsággal győzedelmeskedett, de még viszonylag szűkreszabott kifejezései kelléktára is túl gazdag ahhoz, hogy azt e meglehetősen másodlagos kompozíció előadása alkalmával felvonultathatta volna. Aj magyar zenekari mű, Lendvai: Tragikus nyitányának bemutatóját hallottuk ugyanezen az estén.A Magyar Tanácsköztársaság emlékére" — ezt a magasztos alcímet viseli Lendvai Úr kompozíciója, amely távol áll attól, hogy az egyszerűen adódó programzenei hangfestés eszközeivel éljen. Amennyiben azt első hallásra megállapíthattuk, a mű alkotóját a zeneszerzés-technikában jártas, sőt önálló mondanivalóval is rendelkező komponistaként mutatta be a közönségnek. Külön ki kell emelnünk, a bevezetés valóban tragikus, emelkedett hangulatát, valamint néhány erős kézzel megragadott polifón feldolgozású részletet. A nyitány melodikus anyagát azonban kissé befulladtnak éreztük (a feldolgozás többnyire jobban sikerült, mint a témák) és az egyes dallamok karaktere a tömbszerű, kevéssé differenciált hangszerelés folytán nem juthatott érvényre. Feltehetően az előadás hibájául kell felrónunk, hogy a nagy forma időnként a szétesés veszélyét hordozta magában, és erősen érezhetők voltak az erves formarészekvarratai". Amit tökéletesen megoldottnak éreztünk, az a program kifejezése: a bevezetés fojtott basszusmeneteitől a trencikiis bukás megrázó elsiratásáig ívelő drámai gondolatmenet. A hiányosságok ellenére örömmel üdvözöltük Lendvai nagyzenekari kompozícióját és reméltük, hogy az élő előadás tanulságait haszonnal fogja alkalmazni további műveiben. Szendrei Imrét hosszabb hallgatás után láthattuk-hallhattuk szerdán a Bartók-teremben. Évekkel ezelőtt kereke volt a legjobb Chopin-játékosainknak és jelentős zongorista-rutinja nem tévesztette el hatását a közönségre. Ezúttal azonban sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy grandiózus műsorvállalása és művészi teljesítménye között bizonyos aránytalanságok mutatkoztak. Már az első szám, Bach C- dúr toccata, adagio és fugája magán viselte az ideges interpretáció bélyegeit. Különösen a fuga megoldását éreztük igen hiányosnak: szeszélyes ritmus csökkentette a műben lett gyönyörűségünket. Ezután hatalmas Liszt-műsor következett a technikailag legigényesebb zongoraművekből összeállítva: a Dante-szonáta, a Villa d’Este szökőkútjai, az Erdőzsongás és a Manók tánca. A két középső briliáns darab számos részletében megoldottnak tűnt, bár a Villa d’Este szökőkútjai előadásánál csak Szendrei maximális lélekjelenléte akadályozta meg a memóriazavarból eredő esetleges belesülést. A műsor második felében, Chopin g-moll balladája és a b-moll scherzo meglehetősen hiányos előadása után Szendrei egyszeriben magához tért, így Rahmaninov és Taktakisvili — ez utóbbiKöltemény" című — darabja érett muzsikusra valló produkció volt A műsort záró három Prokofjev-mű interpretációja pedig felvetette annak lehetőségét hogy ha Szendrei rendszeresebb és gondosabb gyakorlással készül hangversenyeire, talán újra elfoglalhatja helyét zongoristáink élvonalában. Pernye András Szabó Magda: Kígyómaroi JÓKAI SZÍNHÁZ Bemutatói február 4-én 16 éven felülieknek . Madar Nemzet Elutazott az ukrán kulturális küldöttség Az ukrán kultúra ünnepe alkalmából hazánkban járt ukrán kulturális küldöttség: L. Ty. Kuropatyenko, az Ukrán SZSZK művelődésügyi miniszterének első helyettese, a küldöttség vezetője, A. D. Filipenko érdemes művész, Sztálin-díjas zeneszerző, Sz. I. Olejnyik, Sztálin-díjjal és Lenin-díjjal kitüntetett író, P. M. Komiszár kolhozfejőnő, a Szocialista Munka Hőse, N. I. Gricenko, Sztálin-díjas kohász és P. F. Jermak, a kijevi Rabocsaja Gazeta szerkesztőségének osztályvezetője vasárnap elutazott Budapestről. A küldöttséggel együtt utazott az ukrán kultúra ünnepe alkalmával hazánkban vendégszerepelt ukrán művészcsoport is. A kedves vendégeik búcsúztatására a Nyugati pályaudvaron megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter elnö helyettese, Szakosíts Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZBT alelnöke, Gyáros László, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Demeter Sándor, az MSZBT titkára. A budapesti szovjet nagykövetséget A. A. Sztarcev nagykövetségi tanácsos és J. D. Gricenko attasé képviselte. /Rádió- Televízió 1944—1945 fordulóján, a körülzárt fővárosban öldöklő fasiszták nem, garázdálkodhattak teljesen zavartalanul. A város különböző részein maroknyi elszánt csoportok alakultak, hogy fegyverrel a kezükben embereket mentsenek és megrövidítsék a terror szörnyű heteit A rádió Sortűz a Vár fokán című műsorában emlékezett meg az egyik ilyen hős csoportról, alig húszéves fiatalokról. Sokan közülük hősi halált haltak róluk és az egész kis csoport merész tevékenységéről beszéltek a túlélő bajtársak, az elesettek családtagjai, barátai. Kegyelettelen dolog lenne bírálni e megrendítő visszaemlékezés formáját , de nincs is rá szükség, mert jól összeállított, eleven adás volt, a szemtanúk szavai nyomán egy-egy fiatal hős karaktere rajzolódott ki előttünk, s a felidézett emlékek felzaklatták a rádióhallgatót is. A Rádiószínház múlt héten Thorsteinsson fiatal izlandi író A 79-es sofőr című regényének rádióváltozatát mutatta be. (Fordította Bernáth István, a rádiójátékot írta Török Tamás.) Egy fiatal reykjaviki taxisofőr halálos tragédiája felé zuhan a dráma mozzanatait kitűnően adagoló rádiójáték cselekménye — a tragédiát előkészítő motívumok között azonban csak részben éreztük az egyéni sorson túlmutató erők szerepét a sofőr halálában. Feltétlenül meg kell említenünk a darab egyik epizódját, a vadz kacsázást: ez a zenével aláfestett, szellős, lírád betét új elemmel gazdagította a nálunk meghonosodott hangjáték-műfajt — a rendező Cserés Miklós szerény, puritán eszközökkel tökéletes atmoszférát teremtett. Tetszett Sinkovits Imre lélektanilag elmélyített alakítása; Gordon Zsuzsa, gyakran indokolatlanul titokzatos szerepéből érdekes, fülledt atmoszférájú figurát formált. Kedd este Endrényi Magda feldolgozásában Franceco de Quevedo Buscón című regényéből, a spanyol pikareszk utolsó nagy művéből hallottunk részleteket. _ A sokoldalú, késő reneszánsz író a csavargó Don Pablos visszaemlékezéseiben megidézi a kor egész társadalmát, gazdagok, bohémek, tolvajok, nyomorultak hol szomorú, hol komikus tarka karneválját. E vérbő, élettel telített műből igen szegényes ízelítőt kaptunk a rádióban. Néhány sztereotip kaland és párbeszéd korántsem tudta a hallgató elé varázsolni Quevedo színes, gazdag világát, éles, merész társadalomkritikáját. Egy ilyen csupakaland pikareszk regényt még vázlatosan sem lehet rövid, félórás műsorbasűríteni". Változatos, jól szerkesztett műsorral szolgált a Televízió szombaton. A TV-híradó és a szombat esti hírmagyarázat után a szerencsés alapötletű Természeti furcsaságok" sorozatban a francia televízió Felvevőgéppel a hangyák között című érdekes kisfilmjét mutatták be. Bizonyára nagyon sokan várják e sorozat további adásait A kéthetenként sorra kerülő műsorral is jelentkezett a TV: a műsorgazdagodás minden hírnökének csak örülhetünk, még csökkenti a megcsontosodott műsortípusoktól való, nemegyszer indokolt félelmünket. A TV első rejtvényműsora jól sikerült: szellemes volt színvonalas és képszerű. Utána Csehov: A Dohányzás ártalmasságáról című kis remekét mondta el Páger Antal, árnyaltan kidolgozott, puritán, de éppen ezért nagyhatású eszközökkel. (Mennyire televíziós műfaj a monológ!) Szünet után az ukrán kultúra ünnepének második részét közvetítették az Építők Házából. A hazánkban tartózkodó ukrán vendégek művészetében gyönyörködhettünk. E szombati estén valóban változatos, jó arányú és összetételű műsort sugároztak — reméljük, ez annak a jele, hogy immár a TV munkatársai is nagyobb gondot fordítanak a helyes műsorstruktúra kialakítására, mint eddig. Görgey Gábor .Kedd, 1960. február 2. TOROCKÓI GYÁSZ Ignácz Rózsa történelmi regénye A torockói bányásznép XVII—XVII. századi megrendítő perének írásos emlékeit — mint Ignácz Rózsa könyvének bevezetőjében olvassuk — Orbán Balázs, a híres székely polihisztor, a falukutatás úttörője, a Székelyföld című történelmi, régészeti, földrajzi, nyelvészeti és néprajzi mű szerzője ásta ki és közölte először. Ignácz Rózsa a harmadik, aki Orbán Balázs munkájából merített. Torockó romantikus történetéről írta Jókai az Egy az Istent és egy régebbi, ma már alig ismert erdélyi író, Gyallay Domonkos, a Vaskenyér című regényét. A torockóiakrebellis köztársasága" évszázadokon át hihetetlen energiával, hősies elszántsággal, halált megvető bátorsággal küzdött, dolgozott, perlekedett, szenvedett, élt és meghalt a szabadságért. A havasok tövében élő, földet művelő székely, német és román eredetű torockóiakV. Béláról kapták kiváltságlevelüket, mely megengedte nekik, hogy földjüketminden erdeivel, szántóival, kaszálóival, vizeivel és bányáival együttesen birtokolják, saját törvényeik szerint éljenek", vásárt tarthassanak, s királyi cenzust más bányászok szokásaként fizessenek. Ezt a jogot és e jog adta szabadságot akarta tőlük visszaperelni s a közös bányabirtokosokat ismét jobbággyá tenni a Thoroczkay földesurak családja. Az eredeti adománylevél megsemmisült, csak másolatban maradt fenn, az is többször gazdát cserélt, ellopták, meghamisították, erdélyi fejedelmek és országgyűlések elé terjesztették, még a császár helytartójához is eljutott. A viharos sorsú adománylevél történetének tragikus végnapjait ábrázolja Ignácz Rózsa regénye — a torockói pap lányának, Kriza Katalinnak naplója. A történet több mint a Torockó contra Thoroczkay-per története. A történet: a szabadságra vágyó városka harcának valóságos hőskölteménye. 1702-ben érett forradalommá a régi viszály. A századokon át keményen ellenszegülő torockói bányászok ekkor már nemcsak Erdély fejedelmeivel és a földesúri családdal, hanem az elnyomó Habsburg-birodalommal találták szemben magukat. A földesúr ismét perelt, a nép ismét ellenállt és Rabutin de Bussy gróf, osztrák generális ítélkezett. Akasztófákat állított fel Torockó főterén, a templomban összegyűlt, buzdító textusokat prédikáló unitárius pappal együtt verték le a védekező bányászokat — kinek a testét is, kinek csak a lelkét Ignácz Rózsa a magyar történelem oly sok eseményének és korszakának megjelenítője ezúttal különös szerencsével szállt le a múltba. Erdély zaklatott, lázadásokkal, forrongásokkal teli századainak olyan eseményét dolgozta fel, amelyről keveset tudtunk eddig. Még a tankönyvek sem beszéltek róla. A torockói unitárius pap púpos, beteg lánya írja a naplót. Ignácz Rózsa írásából — mely a tizenhétéves papleány naplójaként a legbensőségesebb formát találta meg — drámai erővel bontakozik ki a szabadságvágyó bányamunkások tragédiája. A regény kompozíciója, a cselekmény biztos ívelése avatott író kezére vall; stílusa, ízes erdélyi nyelve, mértékkel archaizáló modora kellemes olvasmánnyá teszik a könyvet. Kitűnő, etnográfiai hitelű leírást ad a törpekői népszokásokról, a népviseletről, a székely bányászok szokásairól, hagyományairól — ez külön erénye a regénynek. A történet szinte filmszerűen pereg az olvasó előtt: a nagy per utolsó évei a Thoroczkayak nagyeszű anyjának asszonyi furfangjai, a kukuccá lett Thoroczkay István aranyosszéki kapitány és a labanccá züllött, osztrák báróságért kilincselő Thoroczkay Mihály életpályája, a székely parasztlány szerelme és pellengéren vezeklő tisztasága, majd a lázadó város harca. És az ítélet! Torockó város főterén, komor téli hajnalon Rabutin császári generális (akit az egykorú erdélyi történetírók egyhangúan »Rabbolton« generálisnak neveztek) plenipotenciális hatalmának mindenhatóságában akasztotta az engedetlen bányászokat:Andreas Ekikart der Junge, und Gregorius Szabó bányászokat és a többieket, mint Őfelsége a Császár képét viselő személyemre kezet emelt merénylőket... so wie so... felakasztatom... und alsó... folytassuk." És elterjedt a rettenet egész Erdélyben, a letiport, lázongó bányászok bosszúra hívó, véres jelet, vörös karikákat festettek zsindelytetős házaik fakeretes ablakai köré — a torockói gyász jelét. Kriza Katalin naplójával még nem fejeződött be a torockói bányászok regénye Olvashatjuk Rabutin grófnak néhány levelét is. (Rabutin egyébként Mme Sévigné unokaöccse volt és erdélyi tevékenységéről érdekes leveleket küldött Párizsba.) A rettentő kontraszt kedvéért ideírjuk egyik levelének néhány sorát: -Szakadatlanul aprócseprő kérésekkel halmoznak el... mintha valami patriarchális falusi bíró volnék, akinek egyéb gondja sincsen, mint hogy a veszekedő felek tyúkpereiben ítéletet hirdessen..." Atyúkper": Torockó tragédiája, aveszekedő" felek, a földesurak és a bányász-parasztok. Ignácz Rózsa kitűnő történelmi regényéből a nagy szabadságharc, Rákóczi kurucainak, a bosszuló jobbágyseregeknek közelgő robogósa is felhangzik. (Móra Kiadó.) Tamás István Sok-sok képpel, érdekes riporttal, elvi pedagógiai cikkekkel segít elmélyíteni a szülői ház és az iskola kapcsolatát az újjászületett Család és Iskola. Kedves, közvetlen lappá vált a Művelődésügyi Minisztérium folyóirata, amely könnyű, élvezetes formában, szép kiállításban, sokoldalú segítséget nyújt szülőknek, nevelőknek , mindenkinek, aki pedagógiával foglalkozik, és akit a pedagógia érdekel. ANYÁK KÖNYVE Fűzve 16,— BUDAPEST STATISZTIKAI ÉVKÖNYVE 1959. Kötve 78,— Liszt Ferenc: VÁLOGATOTT ÍRÁSAI 1—2 kötet Kötve 90,— Spira György: A MAGYAR FORRADALOM 1848—49 Kötve 72,— Szántó Tibor: ta \ Szöllösy Andrásné: \ BRUEGEL 1525—1569 \ (A Művészet Kissi pjc # V könyvtára) ^ Traven: \ IL. V \ AZ ŐSERDŐ FOGLYAI Árusítják • könyvesboltok és az üzemi könyvterjesztők!