Magyar Nemzet, 1963. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-03 / 1. szám
A HÉT FILMJEI Kertes házak utcája Új magyar film A háztartást gépesítették, a berendezés modern és ízléses Máté főmérnök szép kis villájában, a Kertes házak utcájában. Csak a hálószoba ódivatú, szecessziós bútorok között avítt, selyem lámpaernyő alól sápad a fény. A Kertes házak utcája azokról szól, akik életük egy részében— a munkában, a hivatalos életben, az emberekhez fűződő kapcsolataikban — már újmódi, korszerű elvekre építenek, szocialista körülmények között élnek; életük más részében azonban, a szorosan vett magánéletben, a családjukhoz fűződő kapcsolataikban még ódivatúak, kispolgári, maradi szokások rabjai. Örvendetes, hogy Csurka István erről a témáiról írt filmet Ez valóban eleven, mai téma, érdekes és izgató korkérdéseink bensőséges, alapos megvitatására alkalmas. Csurka azonban ezzel a témával kapcsolatban inkább csak tényeket közöl: felhívja a figyelmünket arra, hogy ilyen emberek vannak (de, hiszen ezt úgyis tudjuk), hogy ezek az emberek voltaképpen kátyúba jutottak, olykor szerencsétlenek is, vagy egykönnyen szerencsétlenné válhatnak (s ezt ugyancsak tudjuk). Az igazi művészi feladat az lenne: szenvedélyesen felderíteni e kettős, átmeneti életforma jellegzetességeit, eredőit, motívumait. Miért ilyenek ezek az embereik, miért nem találnak kiutat, (holott lehetőség számtalan áll előttük), hogyan kellene rajtuk-nekik segíteni. Hiszen így a jószándékú film felébenharmadában megreked, logikai egysége megtörik. Mert például a filmbeli Máténé, az egykori szövőnő, aki törhetetlen szorgalommal lehetővé tette, hogy férje főmérnökké emelkedjék, maga azonban nem mozdult előre, legfeljebb a vágyai, az elmulasztottak pótlására ma számos lehetőséget találhat. A gyermektelen Máténé tanulhatna textiltervezést, dugába dőlt egykori terve szerint A művész számára tehát nem a visszamaradottság ténye érdekes, hanem az, hogy miért nem tudnak most előbbre ugrani, mi béklyózza a Máténékat még mindig. Ennek feltárásával a film adós maradt. Az örvendetes témaválasztáson kívül Fejér Tamás tehetséges, színvonalas rendezését is örömmel dicsérhetjük, nemcsak eddigi filmjeit szárnyalta messze túl, de a Budapest Filmstúdió mostanáig készült filmjeinek átlagszínvonalát is. Fejér Tamás sok helyütt kiegészíti a szüzsé hiányosságait, a mese idő előtt megszakadt fonalait gondolatébresztő képekkel toldja meg. Kitűnően szerkeszt, mindvégig hiteles atmoszférát teremt, a környezetrajzzal, apró részletekkel további gondolkodásra késztett A kezdő képsor, később Máténé kétszeri, egymásnak felelő útja a keretes házaik utcájában, a szállodai "leltározás" remekül sikerült Reméljük, Fejér Tamás legközelebb nemcsak felületében, de mélyen mai, alaposabban kidolgozott mesét visz filmre ígéretes, erőteljes stílusával. A többé-kevésbé vázlatos szerepeket a színészek igyekeztek további jellemvonásokkal felruházni. Bara Margit jóformán némajátékra kényszerült, szinte kifejezéstelen arccal kellett egy asszony mély válságát érzékeltetnie. Pálos György és Gábor Miklós ugyancsak vázlatos voncsokból épít fel egy-egy érdekes főszerepet Színesebbek a kisebb alakítások: Schubert Éva szatirikus titkárnője például emlékezetes gúnykép. Hildebrand István operatőri munkája ismét kitűnő, felvételei tiszták, szépek, kompozíciói hibátlanok. A hangfelvétel viszont gyakran homályos, a szöveg sokszor alig érthető. A mondanivalót hangsúlyozó díszletek Vajó Andrást dicsérik, megérdemli sorsát, mert gyenge ahhoz, hogy legyőzze önmagát —,y —ó Egy csepp méz Az élet egy darabját, azon nyersen, ahogyan látta, színdarabbá formálta néhány évvel ezelőtt egy manchesteri fiatal munkáslány, Shelagh Delaney. Az Egy csepp mézet megfilmesítette egy fiatal, haladó angol filmművész, Tony Richardson. A film Cannesban a női főszereplő díját nyerte (egy 19 éves, késidő színésznő játékával) és Karlovy Varyban is díjat kapott. Amint az Egy csepp méz a színpadról a filmvászonra váltott át, kevesebb lett a szenzáció benne és körülötte, több a tartalom, az eszméltető mondanivaló. A hirtelen feltűnt drámaíró a benne forrongó érzelmeket, az önmarcangoló lázadást szólaltatta meg. Szenvedélyesen kiáltja el jajszavát, hogy csak egy csepp méz jut az életben sokaknak, a többi mind keserűség, s azt is hozzá teszi fanyar panaszként, hogy gyakran még ez az egy csepp méz is megkeseredik. Hőse egy hányódó fiatal lány, boldogság, szeretet nincs az életében. Egy fekete bőrű tengerész szerelme vezeti kis időre az élet napos oldalára (bár az értetlenség szele borzongatja őket ezen az oldalon is), ám a fiút messzire viszi tőle a hajó. S aki ezután pártfogásába veszi, segíti, ápolja, a maga különös módján szereti is, kénytelen úgy segíteni rajta, hogy ezzel is megkeseríti, úgy tesz jót, hogy könnyezni kényszerít. Sötét ez a kép, az élet egyik* oldala — mondta az írónő. A rendező nem enyhít a komoly színeken, vádiratot készített ő, is a maga rideg, embertelen,* közönyös társadalma ellen. Si a megrázó hatást fokozzák a kitűnő színészi alakítások, el* sősorban Rita Tushinghamé a' lány szerepében. Vadóc, még ilyen érző, sebzett ember, teli* igaz érzésekkel, őszinte fájdal-makkal és szép vágyakkal — egyébként a legszebb csúnya' lány, aki valaha is szerepelt a filmen. Méltó partnere Mur-Gray Melvin, aki ízlésesen, fi-* nontan, sőt rokonszenvesen] formálja meg a kibicsaklott* életű fiatalembert. Kitűnő] a fekete fiút játszó amatőr, Paul Danquah gixanai diák,* játékát őszinteség emeli ma] gasra. Dora Bryan, mint anya,* kitűnő, közönséges és mégis* sajnálatra méltó, áldozat, aki! Pedro a Sierrába megy A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén mutatják be a mozik a Karlovy Vágyban kitüntetett kubai játékfilmet egy fiatalembernek a forradalmárokhoz vezető útjáról. A történetet többedmagával Cézáré Zavattini írta, társszerzői között láthatjuk a hazánkban is járt és a lipcsei fesztiválon nagydíjat nyert fiatal kubai dokumentumfilmrendező, José Massip nevét is. A film szerkezete krónikára emlékeztet, az eseményekepizódok laza füzérben követik egymást. Eleinte inkább izgalmas, feszült jeleneteket láthatunk arról, hogy mennyi veszéllyel dacolva szöktek a hegyekbe a forradalom harcosai. A film középső szakasza didaktikus szándékú; arra oktat, hogy a forradalomért nemcsak harcolni kell tudni, hanem tanulni is, fegyelmet vállalni, bátorságot, hidegvért, megfontoltságot tanúsítani. A harmadik rész azt mutatja meg, milyen apró események segítségével érik öntudatos, áldozatkész, megértő közösségi emberré a fiatal forradalmár. Julio Garcia Espinosa rendező nyugodtan, rutinosan vezeti a cselekményt, a jeleneteket szépen és tartalmasan komponálja meg. Mondanivalót és feszültségkeltő motívumokat egészséges arányban elegyít. Juan Maríno operatőri munkája erdőben és tengerpartom, esőben és verőfényben egyaránt figyelemre méltó. A címszereplő Blas Mara játékát saját sierrai élményei tették elevenebbé. TE“ 1 A Baláss Béla Stúdió új rövidfilmje fill BEMUTATÓ BUDAPESTEN: JANUÁR 3-----....---------------------,---,,---------------------- .Madar Nmzet ,Csütörtök, 1963. Január 3 SZILVESZTER A RÁDIÓ ÉS A TÉL MELLETT Szilveszteri seregszemle A hagyományos kabaréestet a Rádióban rendszerint már előre •■bevezetik" különböző szilveszteri ihletésű műsorok — több rovat vagy szerkesztőség, osztály leadja névjegyét az év utolsó napján, így már szinte az egész nap műsorát át-átszövik a szilveszteri hangulatkeltések, a legkülönbözőbb formában. Idén ezek a különböző szerkesztőségi műhelyek összefogtak, egyetlen nagy műsor anyagába foglalták munkájukat — A Magyar Rádió évvégi különkiadásában. Ez már önmagában is bizalmat keltő, újszerű vállakozás, eltér a megszokottól, s ennek, azt hiszem, minden rádióhallgató örül. A kooperáció kitűnően sikerült: sorra jelentkeztek a Rádió népszerű, ismert műsorai, de hangulatos kölcsönhatásban, egymást segítve és valamennyi igyekezett egy kis szilveszteri meglepetést is nyújtani. Jó volt az egész majdnem háromórás adás atmoszférája, minden szerkesztőség, minden munkatárs kitűnően dolgozott, és nagyon kellemes, személyes kontaktust teremtett az is, hogy a bemondók, akik a különböző műsorokat összekötötték, ezúttal nem anonim jelentkeztek, hanem beszélgetéseikkel, személyes élményeikkel vettek részt a műsor felépítésében. Elismerés illeti ezekért a rádiószerűen, jól kitöltött órákért a szerkesztők és munkatársak népes gárdáját. BUÉK mi 1 £“£eti: baréja a hagyományok jegyében zajlott le. Ez pozitívumot is jelent és negatívumot egyszerre. Mert a tavalyi, általános sikernek örvendő kabaréműsor nem éppen rossz hagyomány s egy-két sikeres játékkeret, figura ez évben is visszatért. (Sőt, idén is ezek kerültek a legjobb számok közé, pl. az új Vadember Pécsi Sándorral, Benedek Tibor Zacsek-figurája, Róna Tibor osztályfőnöki órája az ismert kitűnő szereplőkkel, vagy SzilágyiGyörgy balladája.) Általában tehát jól szórakozhattak a rádióhallgatók, az elkerülhetetlen kisebb-nagyobb szinthullámzásokon belül sok mulatságos, jó számot hallottunk (a legjobb zenei produkció Hajdú Júlia—Harsányi szellemes paródiája volt Márkus László kitűnő előadásában). De már a tavalyi sikerhangulatban is felmerült bennem, hogy mindez valahogy nem elég. S ez a rádió-szilveszter hagyományok kettős arcának másik, kevésbé pozitív oldala. Nem elég arra törekedni, hogy egyszerűen a kabaré általános követelményeinek minél inkább megfelelő számokból, a bármily szellemes, de megint csak általános igényeket szolgáló, a megszokottól jottányival sem eltérő konferansziból álljon össze egy-egy rádió-kabaré. Mindeddig bizonyos kötöttséget jelentett, hogy a Rádió és a TV szilveszter műsorának anyaga majdnem azonos volt — idén azonban csupán egykét hűsorszámnál jelentkezett a kölcsönös csereforgalom. Tehát meg lett volna a lehetőség arra, hogy előtérbe kerüljön egy másfajta, variációsabb és rádiószerűen játékosabb kabaré-forma a Rádióban. Ma már szinte valamennyi rádió-műfaj képviselői küzdenek — igen sokan komoly eredménnyel — a sajátos kifejezési eszközök felkutatásáért, a riporttól a hímjátékig. Csak a rádiókabaré — egy-két szórványos és elhaló kísérlettől eltekintve — maradt megmozdíthatatlan, "klasszikus" keretei között. Itt a kissé már közhelyszámba menő, de sosem eleget hangoztatott rádiószerűség mindmáig nem jelent többet, mint vizuális élmény nélkül is érthető színpadi tréfák, jelenetek megszólaltatását a mikrofon előtt. Nyilvánvaló, hogy itt a rádió lehetőségeinek ötletesebb, játékosabb, variábilisabb kihasználására van szükség, új han vételre — még akkor is, hogy egy hagyományos kabart műsor sikere látszólag elodázza e sürgető és — tudjuk — nem könnyű feladat megoldását. Görgey Gábor * A rádió szilveszteri műsoráról írt beszámoló utolsó mondata tulajdonképpen akár kezdő mondata lehetne a televízió szilveszteri műsoráról szóló beszámolónak is. Képernyőre tervezett vidám szórakoztató műsor helyett operett —revü—kabaré elegyet láthattunk, jobbára olyan megoldásokban, amelyek a színpadon talán érvényesültek, de a képernyőn nem. A sok tömegjelenet, a revü képek, a tágas színpadot betöltő mozgalmas epizódok a televízióban mit sem modhattak, a helyszínen talán csillogó látvány a képernyőn elszürkült. S ezt a külső szürkeséget tetézte a tartalom erőtlensége is. Voltaképpen alig egy-két számmal lehettünk elégedettek: ezek is általában régebbi — s nem is kifejezetten televíziós — ötleteket melegítettek fel. Kitűnő volt Ráthonyi "kétmondatos" jellemzése az esztendőről, a vadember szellemes dialógusa (Pécsi Sándor—Ráthonyi Róbert), a "bugyutapusztai •"riport (Sinkovits Imre—Tompa Sándor) és Szilágyi György •maratoni" verse, egy maszek szilveszteri köszöntője — de ezek a jól sikerült részletek óhatatlanul ismétlést jelentenek, a jól bevált komikum felelevenítését. Tetszett a "budapesti szín", Madách Tragédiájának parafrázisa, bár egyes részletei fáradtnak tűntek, másutt a déja vu kísértett, mégis dicséretes ez a szám, mert tartalmas, őszinte, ízléses humorral, aktuális mondanivalóval kísérletezett. Egységes felépítésű, jól szerkesztett, kitűnő stílusérzékkel készült kis egyfelvonásost láthattunk, amely megérdemli, hogy kezdetnek tekintsük és várjuk hogy ezen az úton tovább kísérletezve végre jó, kellemes televízió-vígjátékokat is láthassunk. A műsor többi részéről, sajnos, még azt sem mondhatjuk, hogy egy átlagos szombati vidám műsor színvonalán mozgott, holott a szilveszteri programtól joggal várhatnék, hogy jobb legyen, az átlagnál. Különösen az előadás második fele (a sikerületlen utcai közvetítés után) lett percről percre gyengébb s végül a műsor még az éjfélt is tíz perccel ■előbbrehozta. Illett volna az időbeli elcsúszás miatt valamilyen ízléses rögtönzéssel elnézést kérni a nézőktől. Zay László Lakástextil kiállítás Az Építőművészek Szövetségében mutatta be az Iparművészeti Vállalat Komplex Tervező Stúdiója legújabb munkáit A „Lakástextil Kiállítás a tizenhat fiatal iparművész eredményeit foglalja össze. Fett Jolán szürke-zöld leveles nagyléptékű szövött függönye mellett hurkolt faliképpel is jelentkezett, bizonyítva tehetségének skáláját és kísérletező kedvét. Figyelemre méltó Attalai Gábor elegáns narancs-fekete geometrikus vonalrajzú függönye és a textúránig szépséget kiemelő bútorszövete. Kellemes benyomást keltenek Nemes Mária, Peyer Emília és Tábori Gabriella dekoratív szövött anyagai. Néhány hónap előtt rendezett kiállításán már felfigyeltünk Búzás Árpád kötszövött technikával készült érdekes munkáira. Most bemutatott »Vitorlások« faliképe és lilaszürke színhangulattal megkomponált függönye figyelemre méltó. Puskás Imre hurkolt szőnyege eredményes kísérlet. Filmnyomó technikával kilenc föggöny készült. Kiérlelt, jó ritmusú munka Bozsóki Anna halas mintájú anyaga, és hasonló motívuma két terv vázlata. Bódy Irén növényi motívumú elemekből komponált föggönye és kézifestéssel készült, hajókat ábrázoló textilje méltó folytatása eddigi munkáinak. Dulás Zsuzsa erőteljes komponáló készségét és festői látásmódját árulja el "Gyümölcsök" faliszőnyege. Szuppán Irén elsősorban kézzel festett lakástextiljeivel vált ismertté a nagyközönség előtt. Most viaszbatik-technikája, érdekes hatású függönye és faliszőnyege mellett narancs-zöld színezésű házas motívuma, filmnyomással készült anyagát is láthattuk. Kulturált forma és színvilág jellemzi Hübner Aranka, Szabó Mariann, Takács Katalin és Szenes Zsuzsa textiljeit. Viaszbatik-technikával készült Juris Ibolya harmonikus benyomást keltő, különlegesen szép függönye. Reméljük a kiállítás elmélyíti építőművészeink és iparművészeink kapcsolatát, ami egyedüli biztos alapja lehet iparművészetünk további egészséges fejlődésének. Vájna Éva Karinthy Ferenc: Szilveszteri legenda Pokorny Péter, a költő mindig is józan fiú volt, de mióta vett egy ősrégi, piros Topalinót, éppenséggel egyetlen korty szesz se ment le a torkán, vallván, hogy vagy vezet az ember, vagy vedel. Ebből még Szilveszter éjszakáján sem engedett, amit egyébként Pesterzsébeten töltött, Oszkár nevű barátjánál, ki ott egy kicsiny méretű, de nagy forgalmú gebines vendéglőt vezetett, a Vadevezős Csárdát. A helyiség zsúfolva volt, a vendégek hamarosan mind egy társasággá gomolyodtak, az asztalokat összetologatták, táncoltak, énekeltek, s Oszkár alig győzte kihordani a sok malacpörköltet, kocsonyát, bort, sört, szilvapálinkát Pokorny Péter azonban most sem ivott, legföljebb mímelte, ha koccintottak vele, s éjfélkor is, mikor a lámpákat eloltották, és nevetés, sikoltozás kavargótt a fülledt sötétben, akkor is épp csak megnedvesítette az ajkát Később egy busa fekete, bajuszos férfi mellé került, ez folyton a mellét ütögette tenyerével, és egyre azt ismételgette, szúrós, kihívó tekintettel: *— Erzsébeti gyerek vagyok, elhiszed vagy nem hiszed? No, hét ezt írd meg, kontó ét. Majd egy pöttöm, szőke lánnyal keveredett össze, Stefinek hívták, de azt mondta, szólítsa csak Mukinak, palacsintát evett, s miközben villáján odanyújtott egy falatot a költőnek, megkérdezte: — Magáé ott kinn az a piros Topcsi? — Aha. — Én is garázsban dolgozok. — Hol? — A Merkúrban, kocsit mosok. Tömör, pufók kislány volt, oly feszes, hogy a kék nylonruha majd szétpukkant rajta, folyton evett, sört ivott, cigarettázott, nevetett, aztán táncolni akart Pokornyval, twistelni, de az nem tudott, csak forgott vele báván a nyüzsgésben. Muki hozzábújt, fejét a vállára hajtotta, hogy szőke haja az orrát csiklandozta, s a költő, aki az italok gőzétől is bezsongott egy picikét, a lány fülébe sugdosott: — Fölszeletellek, kiklopfollak, megpaníroztat, és megeszlek ... — Jó egy pofa maga — nevetett Muki. — Azzal a piros Topolinójárt. — Szeretsz? — Aki kíváncsi, hamar megöregszik. — Á, nem is engem szeretsz te, hanem a kocsimat. .. Egy darabig még lötyögött vele, az udvarra is kimentek levegőzni, ahol üres, behavazott söröshordók sorakoztak a sötétben, a lány bele is rúgott az egyikbe hegyes cipőorrával. Jó hideg volt, csúszkáltak a megfagyott havon, aztán vissza a füstös melegbe. Muki főtt házikolbászt rendelt, mustárral és tormával. Ám a költő még másává is elígérkezett, búcsúzni akart. — Nem mehetsz még — kérlelte a lány. — Gyere, inkább szavalj nekem verseket. — Muszáj. — Nőhöz mész? — Mi közöd hozzá. — Itt maradsz, hallottad? Pokorny mégis szedelőzködött, de míg kabátját keresgélte a roskadásig feliaggatott fogason, Muki, aki nem szerette, ha ellentmondanak neki, kiosont a vendéglő elé, a piros autóhoz. Alenyúlt, tudta, hol keresse a hűtő csapját, elfordította, s mikor látta, hogy a fagyálló folyadék vékony sugárban csurogni kezd a kocsiból, dúdolva visszaszaladt a Vadevezősbe. Közben a hűtővíz szépen csordogált, úgy, hogy mire a költő kiért, már egész pocsolya gőzölgött a Topolinó körül. Tapasztalt autós lévén, a jellegzetes szagból tüstént megállapította, mi történt, ám hiába zárta el a csapót, ftortát* teljesen* toürült. Káromkodott, mert feltétlen el kellett mennie, így azonban nem indulhatott, és hol szerezzen ilyenkor fagyálló folyadékot? Mínusz tíz vagy tizenkét fok lehetett: ha rendes vizet tölt belé, az, amint leáll valahol, percek alatt megfagy és szétveti a hűtőjét. így hát ő is visszatért a csárdába, hogy Oszkár barátjától kérjen tanácsot, ki szintén régi motoros volt, s különben egykor nehézsúlyú birkózó. A konyhában találta meg, éppen halat bontott, vastag derekán billroth kötény, de pohara most is ott állt mellette az asztalon, időnként lehúzott egy kortyot. Pokorny röviden előadta a tényállást, elkeseredve ecsetelte, hová és milyen okból kellett volna már rég eltávoznia, s Oszkár, aki tudott a költőnek erről a bizonyos ügyéről, némi tűnődés után így szólt: — És ha bort töltenénk belé? — Hogyhogy? — A bor nem fagy meg mínusz tizenöt vagy húsz fokig, a szesztartalomtól függ, azzal már elmehetsz... — No, de annyi bort... ? — Mennyi férhet egy Topolino hűtőjébe: három vagy négy liyi, várj csak, mindjárt megnézzük... Miután végzett a hallal, Oszkár hátra is vitte barátját a jéghideg raktárba,,hümmog-