Magyar Nemzet, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Éljen május 1, a másosztály leazelkfizi iarti serepzeifije! Az amerikaiak fegyveresen beavatkoztak Dominikában Több száz ember életét vesztette Santo Domingóból jelenti az MTI. Johnson elnök a péntekre virradó éjjel újra rendkívüli tanácskozást tartott Bushkülügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszterrel, Wheeler tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével és a Pentagon más vezetőivel. Amint a fejleményekből kitűnt, a Fehér Ház jóváhagyásával olyan határozat született, hogy az Egyesült Államok fegyverrel avatkozik bele a dominikai polgárháborúba. A washingtoni kormány láthatólag attól tart, hogy a Bosc volt elnök uralmának helyreállításáért harcolók mögött olyan erők állnak, amelyeket a baloldal is támogat. A nyugati sajtótudósítások beszámolnak róla, hogy a dominikai fővárosban és környékén folyó harcokban az amerikai tengerészgyalogság is részt vállalt. Santo Domingóban a katonai helyzet még mindig nem tisztázódott. A Bosch elnök visszatértéért harcoló csapatok harcban állnak a Wessin , Wessin tábornok vezette alakulatokkal. A főváros központjában, a rendőrőrsök ellenőrzéséért ezekben az órákban is heves harcok folynak. Több száz ember életét vesztette, illetve megsebesült. Iégye,ép amerikai partraszálló A Dominikai Köztársaságban pénteken déltájban az amerikai tengerészgyalogosok és ejtőernyősök száma meghaladta a négyezer főt. Az amerikai külügyminisztérium a délelőtt folyamán nyilatkozatot tett, amelyben dominikai belső ügyekben döntőbíróvá tolta fel magát és azt állította, hogy ebben a latin-amerikai országban a helyzet tovább romlott, s a Santa Domingóban tartózkodó amerikaiak és más külföldiek élete veszélyben van. Az AP washingtoni jelentése szerint amerikai hivatalos személyek magánbeszélgetésekben elismerték, hogy tudomásuk szerint mindeddig az Egyesült Államok egyetlen állampolgárát sem ölték, vagy sebesítették meg. A TASZSZ havannai tudósítója jelenti: A Rádió Constitucionalista adóállomás, amely a dominikai ideiglenes kormány kezében van, közölte, hogy Santo Domingo védői továbbra is szilárdan tartják a város legfontosabb negyedeit, s már hatodik napja visszaverik Wessin tábornok csapatait, amelyek az amerikai tengerészgyalogosok támogatását élvezik. A városban több helyen torlaszok állnak, a kereszteződéseken és a háztetőkön gépfegyvereket állítottak fel. A rádió szerint a város védői a végsőkig harcolni akarnak az alkotmányos rendszer helyreállításáért, a törvénytelen katonai junta ellen. A Prensa Latina közli, hogy Maximo Lovaton, a Dominikai Köztársaság külügyminisztere megvádolta az Egyesült Államokat, amiért «minden módon támogatja a junta csapatait. Felháborodás Dél-Amerikában Leoni venezuelai elnök az argentin és a chilei elnökhöz intézett táviratában, ugyancsak az AP értesülése szerint, inváziónak nevezte az amerikai akciót, s megbélyegezte azt, mint az Amerikai Államok Szövetsége szerződéseinek megsértését. Erei chilei elnök válaszában teljes egyetértéséről biztosította Leonit és közös akciót sürgetett a dominikai vérontás megszüntetésére, bármilyen diktatórikus rendszer létrejöttének megakadályozására. Schwalb perui külügyminiszter azt állította ugyan, hogy érthető az amerikai kormánynak az állampolgárok védelmére irányuló szándéka, de ebben az esetben mindez úgy történt, hogy megsértették egy független nemzet szuverenitását, megszegték az AÁSZ alapokmányát. Peru minden ilyen beavatkozást elítél. A mexikói külügyminisztérium nyilatkozata szerint Mexikó reméli, hogy az amerikai csapatok dominikai tartózkodása "annyira rövid lesz, amennyire ez csak lehetséges. Amerikai ágyúnaszádok indulnak a vietnami vizekre Washingtonból jelenti az MTI. Az Egyesült Államok 17 parti őrhajót küld a vietnami vizekre — jelentette be a washingtoni külügyminisztérium. A hivatalos közlemény szerint a húszmilliméteres ágyúkkal felszerelt naszádok "■segítséget nyújtanak a délvitnami haditengerészetnek a Vietcong utánpótlási vonalainak felszámolásában*". A Vietnami Demokratikus Köztársaság fölött folyamatos szalóztevékenységet kifejtő amerikai, repülőgépek — a legújabb jelentések szerint — csütörtökön újabb támadást intéztek hidak és országutak ellen. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front röplapokon szólította fel az amerikaiakat és dél-vietnami kiszolgálóikat, hogy bocsássák szabadon Nguyen Van Thai vietnami hazafit, akit azon a címen ítéltek halálra, hogy részt vett az amerikai nagykövetség ellen a múlt hónapban végrehajtott támadásban. A röpcédulák figyelmeztetnek: a Nemzeti Felszabadítási Front az ítélet végrehajtása esetén kivégzi Gustav Hertz amerikai kémet, aki több bűnt követett el a dél-vietnami nép ellen. Nozgalom Angliában Londonból jelenti az MTI. Lord Brockwaynak, a munkáspárti balszárny egyik kiemelkedő vezetőjének elnökletével csütörtökön megalakult a »Békét Vietnamnak!’ mozgalom akcióbizottsága. Az alakuló értekezleten részt vettek a brit békeszervezetek, a szakszervezeti és szövetkezeti mozgalom, az antikolonialista és a vallásos pacifista szervezetek képviselői, valamint azoknak a munkáspárti képviselőknek a szóvivői, akik Nagy-Britannia elhatárolódását követelik az Egyesült Államok vietnami agressziójától. Az új békeszervezet összehangolt kampányt készít elő a közvélemény mozgósítására a vietnami háborús válság békés rendezése érdekében. Az angol kormány hivatalosan még nem foglalt állást az ausztráliai miniszterelnöknek azzal a bejelentésével kapcsolatban, hogy egy tüzérzászlóaljat küld Dél-Vietnamba az amerikai agresszió támogatására. Nem hivatalosan azonban hangsúlyozzák, nincs szó arról, hogy Nagy-Britannia is küldene csapatokat, de a kormány változatlanul "erkölcsi támogatásban" részesíti az Egyesült Államok vietnami politikáját. A hazafiak megbízottja Moszkvában Moszkvából jelenti a TASZSZ. Dang Khouang Minh, a délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front moszkvai állandó képviseletének vezetője pénteken átnyújtotta Nguyen Huu Tho-tól a front elnökétől kapott megbízólevelét Bobodzsan Gafurovnak, a Szovjet Afro-ázsiai Szolidaritási Bizottság elnökhelyettesének. A megbízólevél ünnepélyes átadásán jelen voltak és Dang Khouang Minh-et üdvözölték a szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának, a Szovjet Békebizottságnak, a Szovjet-vietnami Baráti Társaságnak és más társadalmi szervezeteknek a képviselői. Jelen volt Tong Huu Xoung, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai ideiglenes ügyvivője. A (Peking, TASZSZ) Sz. G. Lapin, a Szovjetunió új pekingi nagykövete pénteken átnyújtotta megbízólevelét Liu Sao Csi-nek, a Kínai Népköztársaság elnökének. A Thant Genfbe utazott Bécsből jelenti az MTI. A Thant ENSZ-főtitkár, aki Bécsben részt vett az ENSZ adminisztratív koordinációs bizottságának kétnapos értekezletén, pénteken Genfbe utazott. A bécsi repülőtéren tartott sajtókonferencián elismeréssel szólt arról a szovjet —francia közös javaslatról, hogy az 1954. évi genfi egyezményeket fogadják el a vietnami konfliktus rendezésének alapjául. Abban a tekintetben általános az egyetértés — mondotta —, hogy a vietnami probléma megoldásának legjobb módja az 1954. évi genfi megállapodásokhoz való viszszatérés lenne. Közlemény Marian Naszkowski látogatásáról A lengyel külügyminiszter-helyettes elutazott hazánkból Marian Naszkowski külügyügyminiszter-helyettes, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztériumának vezetője április 28—29-i budapesti tartózkodása alatt megbeszéléseket folytatott Péter János külügyminiszterrel. A megbeszélések során, amelyek a barátság és a teljes egyetértés jegyében zajlottak le, elemezték a nemzetközi helyzet fontos és időszerű problémáit és megvizsgálták az európai biztonság megszilárdításának kérdéseit. A megbeszéléseken magyar részről Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes, Marjai József, Házi Vencel és Lőrincz Tamás főosztályvezetők, valamint Jakus Jenő, hazánk varsói ideiglenes ügyvivője, lengyel részről Maria Wierna, a lengyel külügyminisztérium főigazgatója, Mieczyslaw Lobodycz, Tadeusz Fridzinski főosztályvezetők, továbbá Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete vettek részt. Marian Naszkowski és kísérete péntek délelőtt visszautazott Varsóba. A Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter és a Külügyminisztérium vezető munkatársai búcsúztatták a lengyel vendégeket. Befejeződött Tito kairói látogatása Vasszer a nyáron Jugoszláviába látogat Kairóból jelenti az MTI. Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök és felesége csütörtökön este a kairói Kubbeh köztársasági palotában díszvacsorát rendezett Naszszer elnök és felesége tiszteletére. Ebből az alkalomból a két államfő pohárköszöntőt mondott. — Meggyőződésem — mondotta Tito elnök a többi között —, hogy országaink a jövőben is — ugyanúgy, mint eddig közösen harcolnak azokért az eszményekért, amelyekért az emberiség többsége lelkesedik. Nasszer elnök pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy a mai világ súlyos válságokkal néz szembe. Az Egyesült Arab Köztársaság és Jugoszlávia azonos nézetet vall az el nem kötelezettség és a békés egymás mellett élés politikája további megerősítése tekintetében. A pohárköszöntőkből kitűnt, hogy Tito elnök meghívta Nasszer elnököt Jugoszláviába, aki a meghívást elfogadva kijelentette: reméli, hogy a nyár folyamán ellátogat Jugoszláviába. Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök pénteken délelőtt repülőgépen Kairóból Belgrádba utazott. Rusk kéthetes európai körútra indul Washingtonból jelenti az AP. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Rusk külügyminiszter szombaton hosszabb európai körútra indult. Első állomása London, ahol az Egyesült Államokat képviseli a SEATO — a délkeletázsiai szerződés szervezete — május 3—5 között tartandó értekezletén. Bush ezután a norvég, illetőleg a finn kormány meghívására május 6-án Oslóba, 8-án pedig Helsinkibe látogat. Visszatérve Londonba, az amerikai külügyminiszter hazája küldöttségét vezeti majd a május 11-én Londonban kez dődő háromnapos NATO miniszteri értekezleten. Bécsbe május 15-én érkezik, hogy részt vegyen az osztrák államszerződés megkötése 10. évfordulóján tartandó ünnepségeken. A (Zadar, Tanjug) A zadari kerületi bíróság Mihailo Mihajlovot, a zadari bölcsészettudományi kar volt tanársegédjét kilenchavi börtönre ítélte, mert Mihajlov a Delo című belgrádi irodalmi folyóiratban becsmérlő cikket írt a Szovjetunióról, s mert cikkének kéziratát, az említett folyóirat betiltása után külföldön terjesztette. Aling a hírek mögött van MOSZKVA ÉS PÁRIZS EURÓPÁÉRT A diplomáciai közös közleményeknek általános jellemvonása, hogy jószerivel csupán leltárt adnak a megvitatott kérdésekről, s így a hírmagyarázók egyéb forrásokból egészíthetik ki az egyes tárgyalások »tour d' horizont-ját. Gromiko párizsi eszmecseréinek végeztével az érdeklődő újságíróknak szinte tálcán kínálták ezt a — ha úgy tetszik —kiegészítő anyagot". Több mint száz francia és külföldi tudósító gyűlt össze péntek délelőtt a szovjet nagykövetség nagytermében, hogy meghallgassa Andrej Gromikót, és utána siessen a telefonokhoz, távírógépekhez leadni az érdekesnél többet ígérő anyagot: a Szovjetunió és Franciaország tárgyalásainak középpontjába az európai biztonság ügyét állította. Az első pillanatra meglepetést kelthet, hogy az akut délkelet-ázsiai válság idején olyan hatalmak, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a vietnami konfliktus rendezéséhez, "befelé fordulnak*, és energiájuk java részét Európára "pazarolják*. De erre a látszólagos ellentmondásra Gromiko tömören és világosan adott választ. Az amerikaiak távol-keleti agressziója elérkezett abba a szakaszba, amikor feltétel nélkül tárgyalni nem lehet — és az első feltételek az intervenciós jenki csapatok távozása Dél-Vietnamból, a VDK agresszív bombázásának abbahagyása —, s ilyen helyzetben a rendezési kísérleteknek, a megoldási módok kimunkálásának közvetlenül az érdekeltektől kell kiindulniuk. Az »Európa-centrizmust« ezeken a meggondolásokon kívül más tényezők is indokolttá teszik. A francia külpolitika önálló útjai — mint Gromiko kifejtette — arról tanúskodnak, hogy a de gaulle-ista diplomácia a nemzetközi ügyek többségében reálisan közelíti meg a dolgokat. De a realitáshoz az is hozzátartozik, hogy világhatalmi szerepet csak gazdasági, katonai és politikai erejében valóban világhatalmi rangú ország tölthet be, és Franciaország — Koszigin decemberi legfelső tanácsi beszédében aláhúzta ezt — a Szovjetunió után a második legnagyobb európai hatalom. Az európai biztonság megerősítésére tett közös kezdeményezés az, amivel a párizsi diplomácia a leggyümölcsözőbben hozzájárulhat a mai kuszáti nemzekközi viszonyok tisztázásához. Nem titok — és ezt párizsi sajtóértekezletén maga Gromiko is aláhúzta —, hogy az európai biztonság és a német kérdés megítélésében vannak eléggé jelentős eltérések is a szovjet és a francia álláspontban. Éppen ezért jelentős az a tény, hogy a szovjet külügyminiszter Párizsban két tekintetben közös nézetre jutott francia tárgyaló partnereivel: egyetértettek a háború után kialakult német határok változtathatatlanságában és abban is, hogy Nyugat-Németországnak nem szabad a nukleáris fegyverek birtokába jutnia. A szenzációt mégis az eszmecsere harmadik eredménye okozta: a francia reálpolitika a tényekre támaszkodó logikájával elismeri, hogy a mai Németország megosztott. Igaz, ez még nem fedi teljesen azt a szovjet nézetet, hogy két Németország létezik és ezek közül az egyik, a Német Demokratikus Köztársaság szocialista, szuverén állam, de az álláspontok közelsége alkalmat adhat a további közeledés kimunkálására. A további szovjet—francia párbeszéd Couve de Murville ősszel esedékes moszkvai látogatásáig a szokásos diplomáciai utakon a Párizsban elért eredmények alapján minden bizonnyal az európai biztonságot választja főtémájául. Egyebek között erre utal az is, hogy Valérián Zorin, a Szovjetunió új párizsi nagykövete mindenekelőtt a német kérdés nagy szakértője. Franciaország az úgynevezett kis-Európán már lényegesen túl látó politikájával nagy lépést tett a kontinens egyetemes biztonságát kialakító közös felfogás felé. A hátralevő út mindazonáltal nem könnyű és akadálytalan. A realitások jegyében azt is el kell ismerni, hogy az elmúlt esztendőkben két Európa alakult ki és fejlődött, különböző gazdasági és politikai rendszerrel. Mindeddig ez a két Európa jól-rosszul egymás mellett élt, és most talán elérkezett a pillanat, hogy megjavítsa kapcsolatait, tovább építse azt a hidat, amelynek pilléreit különösen az elmúlt hónapok javuló együttműködése már lerakta. De ennek alapvető, feltétele tudomásul venni azt a helyzetet, amely ebben az Európában kialakult és leszögezni, hogy ezen a status quón senki sem változtathat, legkevésbé erőszakkal. A párizsi tárgyalások végeztével és Gromiko sajtóértekezlete után talán ez a most megkezdett szovjet—francia eszmecsere egyik legnagyobb tanulsága. várkonyi Tibor Vietnam és a neo-mccarthyzmus Amilon Goldwaten a minap azt mondta Párizsban, hogy Johnson dél-vietnami politikája megegyezik azzal, amit ő az őszi választási kampány során hirdetett, elsősorban önigazolást keresett, s talán nem is volt tudatában annak, minő súlyos ítéletet mondott a Fehér Ház jelenlegi gazdájáról. Ma már a nagy világlapok is mind kevesebb illúzióval szemlélik az amerikai elnököt, s csak nagyritkán bukkan elő az a korábban közkeletű megszépítő magyarázat, hogy Johnson sajnálatos áldozata a háborús lobbynak, foglya harcias tanácsadóinak. A Nouvel Observateur már hetekkel ezelőtt úgy vélekedett, hogy a vietnami kaland jó ideje nem McNamara személyes ügye, hanem Johnsoné, aki maga hozza a legfontosabb döntéseket, és egyszerűen meg sem hallgatja azokat, akiknek ellenvéleményük vagy aggályuk van (nemcsak Sasztri és Ajub Khan előtt csapták be roppant udvariatlanul a Fehér Ház ajtaját, de állítólag Humphrey alelnök is félre lett állítva). A vietnami barbarizmus, a napalm- és gázbombás légitámadások ilyenformán az elnök kezenyomát viselik magukon, s bizony ez a politika — vajon egyáltalán nevezhető-e politikáinak a szörnyűségek e halmaza? — nem válik Johnson dicséretére. Mert hogyan is szerezne babért alkotójának az a politika, amelynek jellemzésére a legkülönfélébb hírmagyarázók sűrűn felemlegetik a hitleri németországi, spanyolországi beavatkozásával való párhuzamot. Az angol kormánypárt hetilapja, a New Statesman Wilson miniszterelnököt bíráló vezércikkében az Egyesült Államok vietnami magatartásáról ezeket írta: "1918 óta első ízben fordul elő, hogy egy demokratikus ország gázt alkalmaz háborús fegyverként. A gyalázatot még súlyosbítja az a nyilatkozat, hogy e módszereket "kísérleti alapon" alkalmazzák. Az amerikaiak tehát — akárcsak annak idején Spnyolországban Hitler és Mussolini — Vietnam szerencsétlen lakóit élő laboratóriumnak használják fel új fegyvereik kipróbálásához. Ezzel azonban Amerika erkölcsi tekintélye Vietnamban végleg semmivé foszlott. A lap felháborodása és elmarasztaló ítélete az amerikaiak fölött teljesen jogos. Valóban rendkívül viszszataszító, ha egy nagyhatalom élő embereken végez fegyverkísérleteket, s az amerikai képeslapok tanúsága szerint Washington nemhogy szégyelné, ellenkezőleg, büszkén kérkedik kísérleteivel. De Vietnam nemcsak ilyen értelemben kísérleti terep. Nemcsak fegyvereket, helikoptereket, kétéltű tankokat, bombákat, harci gázokat és vegyi eszközöket próbálnak ki Délkelet-Ázsia e sokat szenvedett országában, hanem a partizánellenes hadviselés stratégiáját és taktikáját is. Amerikai katonai teoretikusok véleménye szerint, a mad világban sokkal kisebb a valószínűsége a két atomnagyhatalom termonukleáris háborújának, mint a partizánháborúknak. Ha tehát az Egyesült Államok sértetlenül meg akarja őrizni befolyási övezetét, ezekkel a nemzeti függetlenségi mozgalmakkal kell megmérkőznie. A vietnami kísérletet ezért nem lehet egyedi esetnek tekinteni. Végzetes hiba lenne nem megfogadni Jean Paul Sartre tanácsát. Amerikai látogatásának lemondását indokló cikkében hívta fel a figyelmet arra, hogy a vietnami események csakis az általános amerikai külpolitika keretébe helyezve válnak érthetővé. Amit Amerikából Vietnamban láthatunk, az az amerikai imperializmus tipikus, kendőzetlen arculata. A dél-vietnami "partizánvadászatot" és az észak-vietnami bombatámadásokat nem azok a reális felismerések sugalmazzák, amelyekhez néhai Kennedy elnök elvezette országát. Mert mi volt az alapja a világpolitikai "olvadásnak és a kelet—nyugati párbeszéd kibontakozásának azon a felismerésén kívül, hogy az atomkorszakban, egyetlen vitás kérdést sem lehet a fegyverek segítségével megoldani? Egy praktikus tapasztalat és egy elvi meggondolás. A praktikus tapasztalatot a Karibtérségi konfrontációból szűrte le a Kennedy-team. Ez pedig abból állott, hogy az ellenfelet soha, semmilyen körülmények között nem szabad sarokba szorítani, vagyis óvakodni kell olyan szituációk kialakításától, amelyekből csak "könyökkel" — értsd fegyverrel — verekedheti ki magát az illető. Johnson vietnami politikájában ennek pontosan az ellenkezőjét teszi. Amikor ugyanis az Egyesült Államok légiereje megkezdte a szocialista tábor egyik tagjának bombázását, a washingtoni vezetésnek számot kellett vetnie azzal a lehetőséggel, hogy egy ilyen akciónak előbb, vagy utóbb meglesz a reakciója a szocialista tábor részéről. A VDK elleni bombatámadások provokálják az egész szocialista tábort, jellegüket tekintve "sarokba szorítási kísérletek", amelyektől Kennedyék óvakodtak. Johnson politikája azonban nemcsak praktikus szempontból nem azonos Kennedy politikájával. Történt