Magyar Nemzet, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

4 A HÉT FILMJEI Robbantsunk bankot! Francia komédia. Főszerep­lő Louis de Funes, a »Saint Tropez-i csendőr", ezúttal ci­vilben, finomabb színészi esz­közökkel, takarékos és tipikus kispolgárt játszik. Kereskedő, aki vadászfegyverek, horgok, csalétkek és kacsahívogató sí­pok eladásából szerzett vagyo­nát a szomszéd bankár bizta­tására bizonyos részvényekbe fekteti. A vállalat napok alatt tönkremegy, s vele együtt ke­rül csődbe az új részvénytu­lajdonos, mialatt a bank »ke­­zét mossa«. A tisztes kispol­gárt becsapták. A bankár el­szedte pénzét és ő elhatároz­za, visszaszerzi. Családi va­csorán születik a bosszú ter­ve: a kereskedő, bájosan kor­látolt nejével és három gyer­mekével föld alatti alagúton keresztül felrobbantja a ban­kot. Párizsban néhány éve di­­vatba jött a bankrablás. Ez a fura "divat" nyilván hozzá­járult a komédia alapötleté­nek kidolgozásához. A francia filmekben oly sokszor meg­énekelt, kifigurázott és meg­dicsőített kispolgár, a vallásos, pedáns és szolid kereskedő, erényes családatya, aki copfos kamaszlánya szakértő taná­csaival készülődik a gengsz­termunkára, rendkívül mulat­ságos figura. A forgatókönyv­író és a rendező gondoskodik a különös helyzetből adódó for­dulatokról, váratlan akadá­lyokról, vidéki vendégekről, csőrepedésről, szénszállításról. A család a pincében fúrja a falat, ássa az alagutat, mi­közben állandóan a lebukás határán táncol. Az amatőr bűnözök két balkézzel dol­goznak, lelkesen átfúrják ma­gukat — a bank helyett — a föld alatti vasút alagútjába, majd újra kezdik az egészet az aranyért, az igazságért, a megcsalt kisemberek dühével konokul és korlátoltan. Sikerül? Már-már úgy lát­szik. De Funes kezében az aranyrúd, a páncélszoba kin­cse. Csakhogy nem arany! Hamisítvány. A bankár lelep­lezte a rablót és a "rabló" le­leplezte a bankárt. A nevetés íze megkeseredik. Megint a bank győzött. A pihekönnyű komédiában bohózati fordula­tok, félreértések, szerelmi enyelgések, és de Funes sajá­tos grimaszai között kitátja száját a "kapitalizmus nagy hala" és szép nyugodtan be­kebelezi a kapálódzó kisebbet. v. a. Szerelmesek vannak köztünk Az új lengyel film címe — Szerelmesek vannak köztünk és főleg alcíme — Egy nap a strandon — könnyed nyári szórakozást ígér. Vidám ten­gerparti nyarat, szerelmes fia­talokat, szórakoztató szituá­ciókat. Mindennek ellenkező­jét látjuk. A tengerparti nyár a komor, a látszólagos sze­relmesek között nincs szere­lem, és tovább: a szórakozta­tó szituációk helyett csak szé­pen fényképezett képeket lá­tunk. Mindez a koncepció hiánya: az alkotók nem tisz­tázták, vígjátékot készítse­nek-e vagy drámát; a szín­hely és a szereplők "f­aj­súlya" vígjátékot követel, a téma köznapi történetet, az alkotók viszont drámát erőszakoltak celluloidszalagra. Az ered­mény végül is: sikertelen drámakísérlet — szerelem nélküli szerelmi tragédia. (hbl) Balettvizsga az Operaházban GAZDAG ÉS VÁLTOZA­TOS MŰSORRAL mutatkoz­tak be az Állami Balettintézet végzős növendékei a nagykö­zönségnek, s a kapott összkép nemcsak kielégítő, de örvende­tes is. A program alkalmas volt arra, hogy a vizsgázó év­folyam ifjú táncosai a színpa­don több stíluskörben adjanak számot tudásukról, és elsősor­ban arról, milyen mértékben sajátították el színpadi tánc­kultúránk alapját, a klasszikus balettet. A növendékek ezen a nyilvá­nos vizsgaelőadáson nemcsak arról győzték meg a nézőt, hogy megtanulták a mestersé­get, hanem arról is, hogy im­már sajátjukként élnek vele s közülük egyesek kitűnő táncos kvalitásokat mutattak fel. Elsőnek Metzger Márta ne­vét kell kiemelnünk, akiben kész táncosnőt és máris hatá­rozott arculatú művészegyéni­séget ismerhettünk meg. Érde­kesen vibráló temperamentu­ma, könnyed és biztonságos technikája mind a négy külön­böző stílusú szerepében azon­nal magára vonta a figyelmet. Vonzó megjelenésű, férfias, szép mozgású és főleg kitűnő forgótechnikájú táncosként mutatkozott be Péter Zoltán. Különösen a Don Quijote ket­tős variációiban, majd pedig a Vidám kísértetek című egyfel­­vonásos táncjáték (Massenet zenéje, Nádasi Ferenc koreog­ráfiája) egyik szerepében olyan tour-sorozatot vágott ki, hogy felnőtt táncosok is megirigyel­hetik. Nagyon jó benyomást keltett Molnár Mihály és Balikó Ist­ván is, akik ugyancsak jeles technikával és meglepő maga­­biztossággal mozogtak a szín­padon (főleg a Walpurgis éj­ben) , azt bizonyítván, hogy ez az évfolyam elsősorban erős férfigárdájával gazdagítja majd a magyar táncművésze­tet. Az ifjú táncosnők közül rangsorban Uglyai Ilona, Szűcs Györgyi, Horváth Krisztina és Ramshorn Gizella (külföldi ösztöndíjas) teljesítménye kö­vetkezett. Közülük leginkább a dinamikus Uglyai mutatott egyenletes képet. Szűcs Györ­gyi a Hattyúk tava részletben érthető módon még nem jutott el a nehéz pas de deux érzelmi lényegéig. Hasonlóképp egye­lőre még az iskolás jelleg és részben a színpadi elfogódott­ság jellemezte Koronczay László és Magyar Gizella pro­dukcióját is a Hattyúk tava és a Gajane részleteiben. MINDEZ AZONBAN MIT SEM VÁLTOZTAT azon, hogy az egész vizsgázó osztály átlag felkészültsége igen színvona­las, és általában színpadkész, amivel talán a legtöbbet mond­hatjuk egy művészeti iskola és közvetlenül az évfolyamvezető balettmester, Mák Magda ér­tékes nevelőmunkájáról. S hogy ez a nevelőmunka magas szintű és folyamatosan eredményes az intézetben, ezt nemcsak a korábbi és mostani vizsgaelőadások képe, hanem az esten fellépő V., VI., és VII. évfolyamos növendékek telje­sítménye is mutatja. Csarnóy Katalin és Barbay Ferenc (VII. évfolyam) a csodálatos Gluck Melódiá­ban (A. Messerer ko­reográfiája) és Petrovics— Hidas: Két világ című táncjá­tékában máris figyelemre mél­tó képességet és tudást tanúsí­tottak. Ami a vizsgaműsor koreog­ráfiai összeállítását illeti, az is­mételt elismerés mellett en­gedtessék meg egyetlen bíráló megjegyzés is: jó lett volna, ha most is (mint korábban) a stí­lusok között helyet kap a dzsessz-balett, mert ez ma már majdnemhogy kötelező. Az Állami Operaház közre­működő zenekarát Hraskó Ta­más vezényelte. Körtvélyes Géza Kohán György képei a g­ Nemzeti­­galériában Ez aztán a felfedezés — mondhatjuk e kiállítás képei előtt és milyen nagyszerű ez a váratlan találkozás. Mert, ha Kohán György nevét és kevés munkáját ismertük is, akik nem csupán az utolsó húsz évben figyeltük a magyar kép­zőművészet vonalait, vonula­tait és csúcsait, ami a Galéria földszinti teremsorában elénk áll, több, mint meglepő. Lám, örvendezhetünk, hiszen van egy magyar, alföldi Riveránk, csa­k éppen nem középületek falaira fest, hanem halandó papírokra, hatalmas arányok­ban, lenyűgöző mondanivalót lenyűgöző formákban. Háború és A háború emlékezete című (1938—1949) fríz-sorozata a maga tördelt és montázs-sze­­rűen kapcsolt témáival — amelyek persze mind ugyanazt szuggerálják —, a fegyverek szigorú és könyörtelen ritmu­sa mellett a pusztulásnak és a gyásznak feloldhatatlan sűrű­jével olyan kompozíció, amely­nek meg lehetnek a formai és tartalmi előzményei, de ebből a műből mégis az irgalmatlan, kényszerítő valóság szólal fáj­dalmasan ismerős kondulás­­sal. Megrendültségünk a művek mennyiségéből, minőségéből, de főleg abból a különös bel­ső arányból származik, amivel a csak rá jellemző módon komponál. Kartonjait szinte szétfeszítik a formák, mert monumentális adottsága egyet­len fej ábráján is érvényesül. Mert alapvetően ábrázoló, az érzékelhető világ elemeit emo­cionális képi rendbe komponá­ló művész. És az, hogy mindez a felfe­dezés erejével hat, nagyrészt saját hibánk. Hiszen csaknem harmincesztendős festő­ pályá­ját több kiállítás és két Mun­­kácsy-díj is szakaszolja. De mert vidéken, Vásárhelyen él, s mert a főváros művészi nyüzsgésében soha nem vett részt, mert alkatilag a magá­nyosok fajtájához tartozik, ember és művészete csak rész­ben volt ismert. Ezen a kiállí­táson a kitűnő rendezés az életművet olyan — belső és külső — összefüggéseiben mu­tatja be, ami által óriási raj­zi erejét, merész, sokszor nyers színvilágát, elemző haj­lamát s a mindezekben kife­jezhető emberségét hozta nap­fényre. Központi téma itt az ember és környezete, a falu. A falu, melynek egén hatalmas vörös nap, vagy hold emelkedik ép­pen az összebújt házak, vagy a nagy nyugalmú, íves szarvú bivalyok fekete tömbje fölé. Az otthon, amelyben gyakran feltűnik egy feketekendős öregasszony, magányosan meg­hitt tárgyai között, búboske­mence előtt üldögélve. Az Ott­hon, melybe sárga fénynyaláb hasít, megvilágítva a fehérzo­­máncos bádog mosdót és mé­lyen a háttérben — a sárga ellenpontjául — a lila estét szűrő ablakokkal. Aztán a munkahely, a festő szobája, amelyben geometrikusan ki­élezett bútorok képét veri visz­­sza egy öreg tükör, palettát és csellót, lángoló napraforgókat, vagy egy fekete kabát amorf tömbjét a bútorok és képrá­mák szögletes vörös-barna együttesében. Majd megfestette a Festő és modell című kompozíciót, ár­nyékban tartva az alkotót s előtérben az egyenes derekú, feszes, piros ruhás Vénuszt. Az asszonyokról sok és sokfé­le mondanivalója van. Lírájá­nak központi hőse az Édes­anya, de a tevékeny és szeret­nivaló nők valóságos és jelké­pes szerepükben óriási helyet foglalnak el művészetében. A Korsós nők sorát 1955-től 1964-ig formálta és lett belő­le olyan pompás együttes, ami­lyet azonnal és nyomban át lehetne tenni üvegfestmény­nek. (Vásárhely kerámiagyá­rának méltó dísze lehetne!) Ami ezeket a csodás ívekbe zárt nőket megelőzte, az Asz­­szonyok és korok (1949), amely asszonyok a Párkák komoly­ságát sugározzák s a múlandó­ságot jelzik. Rizsarató asz­­szony­a (1959) valóban a mexi­kói nagy muralistákra utal, de különösen áll ez a hatalmas, kék-fekete-vörös Parasztasz­­szony­ra (1960), a nagy, zöld kendőkbe vont Gond-ra (1964) és a profil Asszonyfej-re (1964) , felette a húzó madarak­kal. A dekoratívabb, tehát ar­chitektúráért kiáltó művekhez tartozik a Pávás asszony (1965) , két csoda­madár közé komponálva. Testvérdarabja lehet a korábbi Gondolat és pohár (1962), amelyben, mint az előbbiben is, egy újfajta szecesszió linearitása érvénye­sül. Két erőteljes, a Tornyai-ha­­gyományt tovább­fejlesztő táj­képén lemérhetjük utóbbi éveinek stílusváltozását. A Létra (1960) pasztózusan, szé­les ecsetvonásokkal festett olajkép, erős indulati tartalma szabadon érvényesül. A Vásár­helyi utca (1963) szigorúan szerkesztett kék-vörös-fekete színeiből kiugró egyetlen fe­hér fény­kockájával a szinté­zis vitathatatlanságával hat. Tájképeiben általában ke­vésbé bont, elemez, mint a fi­gurákban és csendéletekben. Számos képen hangszerek sze­repelnek nagy jelentőséggel. Gyakori a cselló, mint motí­vum, de tulajdonképpen az egész oeuvre-t valami mély gordonkazengés járja át. Alföldi festő létére festőnk témaköre nem szűkült le a baljós egű tájakra, noha hibát­lanul, nagy lélegzettel tolmá­csolja, sem az alma-szagú kis szobabelsőkre, ahol kicsi öreg­nénik árválkodnak, hanem a kulturált életben s a kultúra eszközei között is otthonosan, a világ egy meghódított da­rabján mozog. Minden képén és rajzán hódított, magáévá tette az élet egy-egy szeletét, amiből kitekintés nyílik tága­sabb részekre. A mitológia egyik ága szerint, akinek ki­mondják nevét, legyőzetett. Kohán György nagy erővel, messzehangzóan nevén nevezi a dolgokat, életet, szépséget, igazságot, vagy­ akár halált, hogy a festészet varázslatával a maga területére vonja. Aka­rat című festménye szinte csak egy nagy ököl, amit úgy tett az asztalra, mint utolsó érvet a maga — és mindnyájunk — igaza mellett. Indulatainak és értelmének, érzelmének és követeléseinek bontott és összetett, drámai el­lentéteket és szivárványos spektrumokat mutató kifejezé­sében az élő magyar művészet egyik legjelentékenyebb kép­viselője. Halhatatlan benne a gyermek, alá mint Petőfi, Jó­zsef Attila és mint Derkovits csügg az Anyán, és elpusztít­hatatlan benne a társadalmi felelősség, amiben a fentiek­kel csakúgy, mint az előtte járt alföldi festőkkel rokon. Művészi szemléletében és gya­korlatában éppúgy ötvöződik Michelangelo felmagasított ember­eszménye és forma­rendje, mint a szecesszió haj­lékonysága, Nagy István som­mázó előadása szintúgy, mint Braque analitikus világa. De hangsúlyozni szükséges: ötvö­ződik, tehát nem olyanfajta követés ez, ami kihívhatná az epigonság gondolatát is. A har­minc év alatt, míg stílusa érle­lődött, imponáló következetes­ség mutatkozik. Ha összeha­sonlítjuk az 1935-ben készült Szélmalom című képet — ahol a legerősebb a nagyistváni igé­zet — a csaknem három évti­zeddel későbbi Vásárhelyi ut­ca nagy összefoglalásával, vi­lágos, hogy konok eltökéltség­gel járta a szintézishez vezető útját. Szólni kell még egy ez év­ből való képéről. A halál él­ménye szinte mindvégig jelen volt művészi munkásságában. A háborús kartonokat termé­szetesen uralja a torokszorító gyász. Reagálása a kollektív halálra olyan, mint egy eger­­földet betöltő jajdulás, de az egyéni gyász szemérmes elfor­dulásra készteti. Halott című nagy kompozícióján egy szegé­nyes koporsó mellett két em­ber, egy árnyékba borított nő és a nézőnek háttal, de tartá­sában is a veszteséget kifejező férfi áll. Zöld-szürke-barna színeivel a visszavonhatatlan egyszerit mondja el. Háború, gyász, rettegő tájak — mindebből az tűnnek ki, hogy Kohán pesszimista mű­vész? Erről szó sincs. Tudja, hogy van sors — a nemzetnek sokáig volt balsorsa —, és van egyéni is, a tragédiák vál­tozatos sorával. De nemcsak tudja, éli is, tehát elmondja a festészet — nála kivételes ere­jű — nyelvén. Ám ismeri az erőt, amely sorsfordító lehet és letette hatalmas öklét az asztalra. Termékeny, dús asz­­szonyod, a gyümölcsöt érlelők­ hitének letéteményesei. A vi­harsarok forradalmas ereje és Európa kultúrája találkozott benne. Nem urbánus, nem is népi, de mind a kettő együtt, és így modern magyar mű­vész. Kohán György képei, fest­ményei, rajzai s különösen kartonjai nem férnek be a la­kás intimitásába. Közösségi művészet ez a javából, nagy térbe, sok ember elé kíván­kozó. A keretezetten nagy le­mezek sürgetően kívánják a beépítést, a valahová tartozást, vagyis társadalmi funkciójuk betöltését. Meg kell találni a módot és alkalmat, hogy ez a pár excellence monumentális művész — amilyen nem terem minden­­magyar bokorban — értékelésében és alkalmazásá­ban a helyére kerüljön, hogy része és részese legyen a szo­cialista építésnek. Oelmacher Anna MINDENT MEGVÁSÁROLHAT AZ IKER ÁRUHÁZAKBAN! Nyári ruháik, bakfis és kis női méretekben 60,— Ft-ért a DIVATCSARNOKBAN VI., Népköztársaság útja 39. CAMPING CIKKEK sátrak, fonott kerti bútorok nagy választékban az otthon Áruházban VII., Rákóczi út 74—76. .C­s­fi 15 r 15 k, 1965. jú­lius 1. Négy országból érkeznek hallgatók a TIT pécsi nyári szabadegyetemére Az idén hetedszer rendezik meg Pécsett a TIT nyári sza­badegyetemét, amely joggal viseli a "népek barátsága nyá­ri egyeteme" elnevezést. Ha­zai érdeklődőkön kívül ugyan­is négy országból — az NDK- ból, Lengyelországból, Cseh­szlovákiából és Jugoszláviából — várnak hallgatókat. A je­lentkezők száma kétszerese a tavalyinak, több mint százhat­­vanan kérték felvételüket. A nyári egyetem célja: a külföldi vendégek tudományos szintű tájékoztatása Magyarországról, közelebbről Pécsről és Bara­nyáról. Előadások hangzanak majd el a megye társadalmi és gazdasági életéről, bemutatják Pécs műemlékeit, néprajzát, építészetét, a város kulturális és tudományos életét. A hall­gatók ellátogatnak az orvostu­dományi egyetemre, a tanár­képző főiskolára, sorra járják Baranya legszebb kiránduló­helyeit: Harkányt, Siklóst, Abaligetet, Sikondát. NAPLÓ 1 Július1 A Szovjet Hadsereg Vörös Zászlórenddel kitüntetett Alekszandrov-együttese befe­jezte magyarországi vendég­­szereplését. A világhírű szov­jet katonaművészek — akik­nek nagysikerű előadásait több mint 22 ezer néző tekintette meg hazánkban — szerdán reggel elutaztak Budapestről.­­ A magyar kiadók és nyom­dák is részt vesznek a nem­zetközi könyvkiállításon, me­lyet az idén július 3 és augusztus 8 között másodízben, rendeznek meg Lipcsében. A kiállításon részt vesz a többi közt Svédország, Norvégia, Dá­nia, Japán, Kanada, Francia­­ország, Brazília is. A magyar kiadók több mint 250 kötettel szerepelnek a kiállításon. A 2200 jelentkezőből 26 új nö­vendéket — 15 fiút és 12 lányt — vettek fel az Állami Balett­­intézetbe, egyelőre háromhó­napos próbaidőre. A próbaidő letelte után, decemberben szűrővizsga dönti majd el, hogy kik maradnak a balett­­intézet növendékei. A III. nemzetközi Csaj­­kovszkij-versenyre, amelyet Moszkvában 1966 májusában rendeznek meg, már eddig 180 művész jelentkezett. A zsűri tagjai között lesz a többi közt Benjámin Britten, Fischer Annie, Henryk Seryng, Cas­­par Cassado és Mario del Mo­naco. Az Académie Frammaise tíz­ezer frankos irodalmi nagydí­jával Henri Petit írót, iroda­lomkritikust, esszéistát jutal­mazták. A 65 éves író jelen­tősebb művei: Descartes és Pascal, Alfréd Musset szerel­mei és Don Quijote utolsó párbaja.# Jean Renoir, a világhírű francia filmrendező íróként is nagy sikerrel szerepel az utób­bi években. Apjáról, a nagy impresszionista festőről írt műve után újabb regénybe kezdett és sajtó alá rendezi emlékiratait is.­­ Csontos László befejezte Bugát Pál orvosprofesszor, a TIT egyik megalapítójának domborművét, amely kőből faragott síremlék fő eleme­ként kerül majd a Kerepesi úti díszsírhelyen felállításra. <§. Majoros Hédi, a Borsodi Vegyiművek új étterme szá­mára tervezett nyolc négyzet­­méteres kerámia-faliképet. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA József Attila Színház: Imádok férjhez menni (7) — Vidám Szín­pad: Kicsi vagy kocsi? (8) — Kis Színpad: Lehet valamivel keve­sebb? (7) — Fővárosi Nagycir­kusz: A szovjet Állami Nagycir­kusz vendégjátéka (du. fél 4 és fél 8) — Városmajori Színpad: MÁV Szimfonikusok (Vez.: Ko­mor Vilmos) (Rossz idő esetén 2-án) (8). VII. 3. MAGYARORSZÁG DALBAN, TÁNCBAN SZAJAPTIÍRD­S­Z színipad VII. 10-11. PÉCSI BALETT Jegyek a Színházak Központi Jegyirodájánál VI., Népköztársaság útja 18. Telefon: 120­ 000, és a helyszínen kaphatók - ------------------------— ---— -----

Next