Magyar Nemzet, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
4 A HÉT FILMJEI Robbantsunk bankot! Francia komédia. Főszereplő Louis de Funes, a »Saint Tropez-i csendőr", ezúttal civilben, finomabb színészi eszközökkel, takarékos és tipikus kispolgárt játszik. Kereskedő, aki vadászfegyverek, horgok, csalétkek és kacsahívogató sípok eladásából szerzett vagyonát a szomszéd bankár biztatására bizonyos részvényekbe fekteti. A vállalat napok alatt tönkremegy, s vele együtt kerül csődbe az új részvénytulajdonos, mialatt a bank »kezét mossa«. A tisztes kispolgárt becsapták. A bankár elszedte pénzét és ő elhatározza, visszaszerzi. Családi vacsorán születik a bosszú terve: a kereskedő, bájosan korlátolt nejével és három gyermekével föld alatti alagúton keresztül felrobbantja a bankot. Párizsban néhány éve divatba jött a bankrablás. Ez a fura "divat" nyilván hozzájárult a komédia alapötletének kidolgozásához. A francia filmekben oly sokszor megénekelt, kifigurázott és megdicsőített kispolgár, a vallásos, pedáns és szolid kereskedő, erényes családatya, aki copfos kamaszlánya szakértő tanácsaival készülődik a gengsztermunkára, rendkívül mulatságos figura. A forgatókönyvíró és a rendező gondoskodik a különös helyzetből adódó fordulatokról, váratlan akadályokról, vidéki vendégekről, csőrepedésről, szénszállításról. A család a pincében fúrja a falat, ássa az alagutat, miközben állandóan a lebukás határán táncol. Az amatőr bűnözök két balkézzel dolgoznak, lelkesen átfúrják magukat — a bank helyett — a föld alatti vasút alagútjába, majd újra kezdik az egészet az aranyért, az igazságért, a megcsalt kisemberek dühével konokul és korlátoltan. Sikerül? Már-már úgy látszik. De Funes kezében az aranyrúd, a páncélszoba kincse. Csakhogy nem arany! Hamisítvány. A bankár leleplezte a rablót és a "rabló" leleplezte a bankárt. A nevetés íze megkeseredik. Megint a bank győzött. A pihekönnyű komédiában bohózati fordulatok, félreértések, szerelmi enyelgések, és de Funes sajátos grimaszai között kitátja száját a "kapitalizmus nagy hala" és szép nyugodtan bekebelezi a kapálódzó kisebbet. v. a. Szerelmesek vannak köztünk Az új lengyel film címe — Szerelmesek vannak köztünk és főleg alcíme — Egy nap a strandon — könnyed nyári szórakozást ígér. Vidám tengerparti nyarat, szerelmes fiatalokat, szórakoztató szituációkat. Mindennek ellenkezőjét látjuk. A tengerparti nyár a komor, a látszólagos szerelmesek között nincs szerelem, és tovább: a szórakoztató szituációk helyett csak szépen fényképezett képeket látunk. Mindez a koncepció hiánya: az alkotók nem tisztázták, vígjátékot készítsenek-e vagy drámát; a színhely és a szereplők "fajsúlya" vígjátékot követel, a téma köznapi történetet, az alkotók viszont drámát erőszakoltak celluloidszalagra. Az eredmény végül is: sikertelen drámakísérlet — szerelem nélküli szerelmi tragédia. (hbl) Balettvizsga az Operaházban GAZDAG ÉS VÁLTOZATOS MŰSORRAL mutatkoztak be az Állami Balettintézet végzős növendékei a nagyközönségnek, s a kapott összkép nemcsak kielégítő, de örvendetes is. A program alkalmas volt arra, hogy a vizsgázó évfolyam ifjú táncosai a színpadon több stíluskörben adjanak számot tudásukról, és elsősorban arról, milyen mértékben sajátították el színpadi tánckultúránk alapját, a klasszikus balettet. A növendékek ezen a nyilvános vizsgaelőadáson nemcsak arról győzték meg a nézőt, hogy megtanulták a mesterséget, hanem arról is, hogy immár sajátjukként élnek vele s közülük egyesek kitűnő táncos kvalitásokat mutattak fel. Elsőnek Metzger Márta nevét kell kiemelnünk, akiben kész táncosnőt és máris határozott arculatú művészegyéniséget ismerhettünk meg. Érdekesen vibráló temperamentuma, könnyed és biztonságos technikája mind a négy különböző stílusú szerepében azonnal magára vonta a figyelmet. Vonzó megjelenésű, férfias, szép mozgású és főleg kitűnő forgótechnikájú táncosként mutatkozott be Péter Zoltán. Különösen a Don Quijote kettős variációiban, majd pedig a Vidám kísértetek című egyfelvonásos táncjáték (Massenet zenéje, Nádasi Ferenc koreográfiája) egyik szerepében olyan tour-sorozatot vágott ki, hogy felnőtt táncosok is megirigyelhetik. Nagyon jó benyomást keltett Molnár Mihály és Balikó István is, akik ugyancsak jeles technikával és meglepő magabiztossággal mozogtak a színpadon (főleg a Walpurgis éjben) , azt bizonyítván, hogy ez az évfolyam elsősorban erős férfigárdájával gazdagítja majd a magyar táncművészetet. Az ifjú táncosnők közül rangsorban Uglyai Ilona, Szűcs Györgyi, Horváth Krisztina és Ramshorn Gizella (külföldi ösztöndíjas) teljesítménye következett. Közülük leginkább a dinamikus Uglyai mutatott egyenletes képet. Szűcs Györgyi a Hattyúk tava részletben érthető módon még nem jutott el a nehéz pas de deux érzelmi lényegéig. Hasonlóképp egyelőre még az iskolás jelleg és részben a színpadi elfogódottság jellemezte Koronczay László és Magyar Gizella produkcióját is a Hattyúk tava és a Gajane részleteiben. MINDEZ AZONBAN MIT SEM VÁLTOZTAT azon, hogy az egész vizsgázó osztály átlag felkészültsége igen színvonalas, és általában színpadkész, amivel talán a legtöbbet mondhatjuk egy művészeti iskola és közvetlenül az évfolyamvezető balettmester, Mák Magda értékes nevelőmunkájáról. S hogy ez a nevelőmunka magas szintű és folyamatosan eredményes az intézetben, ezt nemcsak a korábbi és mostani vizsgaelőadások képe, hanem az esten fellépő V., VI., és VII. évfolyamos növendékek teljesítménye is mutatja. Csarnóy Katalin és Barbay Ferenc (VII. évfolyam) a csodálatos Gluck Melódiában (A. Messerer koreográfiája) és Petrovics— Hidas: Két világ című táncjátékában máris figyelemre méltó képességet és tudást tanúsítottak. Ami a vizsgaműsor koreográfiai összeállítását illeti, az ismételt elismerés mellett engedtessék meg egyetlen bíráló megjegyzés is: jó lett volna, ha most is (mint korábban) a stílusok között helyet kap a dzsessz-balett, mert ez ma már majdnemhogy kötelező. Az Állami Operaház közreműködő zenekarát Hraskó Tamás vezényelte. Körtvélyes Géza Kohán György képei a g Nemzetigalériában Ez aztán a felfedezés — mondhatjuk e kiállítás képei előtt és milyen nagyszerű ez a váratlan találkozás. Mert, ha Kohán György nevét és kevés munkáját ismertük is, akik nem csupán az utolsó húsz évben figyeltük a magyar képzőművészet vonalait, vonulatait és csúcsait, ami a Galéria földszinti teremsorában elénk áll, több, mint meglepő. Lám, örvendezhetünk, hiszen van egy magyar, alföldi Riveránk, csak éppen nem középületek falaira fest, hanem halandó papírokra, hatalmas arányokban, lenyűgöző mondanivalót lenyűgöző formákban. Háború és A háború emlékezete című (1938—1949) fríz-sorozata a maga tördelt és montázs-szerűen kapcsolt témáival — amelyek persze mind ugyanazt szuggerálják —, a fegyverek szigorú és könyörtelen ritmusa mellett a pusztulásnak és a gyásznak feloldhatatlan sűrűjével olyan kompozíció, amelynek meg lehetnek a formai és tartalmi előzményei, de ebből a műből mégis az irgalmatlan, kényszerítő valóság szólal fájdalmasan ismerős kondulással. Megrendültségünk a művek mennyiségéből, minőségéből, de főleg abból a különös belső arányból származik, amivel a csak rá jellemző módon komponál. Kartonjait szinte szétfeszítik a formák, mert monumentális adottsága egyetlen fej ábráján is érvényesül. Mert alapvetően ábrázoló, az érzékelhető világ elemeit emocionális képi rendbe komponáló művész. És az, hogy mindez a felfedezés erejével hat, nagyrészt saját hibánk. Hiszen csaknem harmincesztendős festő pályáját több kiállítás és két Munkácsy-díj is szakaszolja. De mert vidéken, Vásárhelyen él, s mert a főváros művészi nyüzsgésében soha nem vett részt, mert alkatilag a magányosok fajtájához tartozik, ember és művészete csak részben volt ismert. Ezen a kiállításon a kitűnő rendezés az életművet olyan — belső és külső — összefüggéseiben mutatja be, ami által óriási rajzi erejét, merész, sokszor nyers színvilágát, elemző hajlamát s a mindezekben kifejezhető emberségét hozta napfényre. Központi téma itt az ember és környezete, a falu. A falu, melynek egén hatalmas vörös nap, vagy hold emelkedik éppen az összebújt házak, vagy a nagy nyugalmú, íves szarvú bivalyok fekete tömbje fölé. Az otthon, amelyben gyakran feltűnik egy feketekendős öregasszony, magányosan meghitt tárgyai között, búboskemence előtt üldögélve. Az Otthon, melybe sárga fénynyaláb hasít, megvilágítva a fehérzománcos bádog mosdót és mélyen a háttérben — a sárga ellenpontjául — a lila estét szűrő ablakokkal. Aztán a munkahely, a festő szobája, amelyben geometrikusan kiélezett bútorok képét veri viszsza egy öreg tükör, palettát és csellót, lángoló napraforgókat, vagy egy fekete kabát amorf tömbjét a bútorok és képrámák szögletes vörös-barna együttesében. Majd megfestette a Festő és modell című kompozíciót, árnyékban tartva az alkotót s előtérben az egyenes derekú, feszes, piros ruhás Vénuszt. Az asszonyokról sok és sokféle mondanivalója van. Lírájának központi hőse az Édesanya, de a tevékeny és szeretnivaló nők valóságos és jelképes szerepükben óriási helyet foglalnak el művészetében. A Korsós nők sorát 1955-től 1964-ig formálta és lett belőle olyan pompás együttes, amilyet azonnal és nyomban át lehetne tenni üvegfestménynek. (Vásárhely kerámiagyárának méltó dísze lehetne!) Ami ezeket a csodás ívekbe zárt nőket megelőzte, az Aszszonyok és korok (1949), amely asszonyok a Párkák komolyságát sugározzák s a múlandóságot jelzik. Rizsarató aszszonya (1959) valóban a mexikói nagy muralistákra utal, de különösen áll ez a hatalmas, kék-fekete-vörös Parasztaszszonyra (1960), a nagy, zöld kendőkbe vont Gond-ra (1964) és a profil Asszonyfej-re (1964) , felette a húzó madarakkal. A dekoratívabb, tehát architektúráért kiáltó művekhez tartozik a Pávás asszony (1965) , két csodamadár közé komponálva. Testvérdarabja lehet a korábbi Gondolat és pohár (1962), amelyben, mint az előbbiben is, egy újfajta szecesszió linearitása érvényesül. Két erőteljes, a Tornyai-hagyományt továbbfejlesztő tájképén lemérhetjük utóbbi éveinek stílusváltozását. A Létra (1960) pasztózusan, széles ecsetvonásokkal festett olajkép, erős indulati tartalma szabadon érvényesül. A Vásárhelyi utca (1963) szigorúan szerkesztett kék-vörös-fekete színeiből kiugró egyetlen fehér fénykockájával a szintézis vitathatatlanságával hat. Tájképeiben általában kevésbé bont, elemez, mint a figurákban és csendéletekben. Számos képen hangszerek szerepelnek nagy jelentőséggel. Gyakori a cselló, mint motívum, de tulajdonképpen az egész oeuvre-t valami mély gordonkazengés járja át. Alföldi festő létére festőnk témaköre nem szűkült le a baljós egű tájakra, noha hibátlanul, nagy lélegzettel tolmácsolja, sem az alma-szagú kis szobabelsőkre, ahol kicsi öregnénik árválkodnak, hanem a kulturált életben s a kultúra eszközei között is otthonosan, a világ egy meghódított darabján mozog. Minden képén és rajzán hódított, magáévá tette az élet egy-egy szeletét, amiből kitekintés nyílik tágasabb részekre. A mitológia egyik ága szerint, akinek kimondják nevét, legyőzetett. Kohán György nagy erővel, messzehangzóan nevén nevezi a dolgokat, életet, szépséget, igazságot, vagy akár halált, hogy a festészet varázslatával a maga területére vonja. Akarat című festménye szinte csak egy nagy ököl, amit úgy tett az asztalra, mint utolsó érvet a maga — és mindnyájunk — igaza mellett. Indulatainak és értelmének, érzelmének és követeléseinek bontott és összetett, drámai ellentéteket és szivárványos spektrumokat mutató kifejezésében az élő magyar művészet egyik legjelentékenyebb képviselője. Halhatatlan benne a gyermek, alá mint Petőfi, József Attila és mint Derkovits csügg az Anyán, és elpusztíthatatlan benne a társadalmi felelősség, amiben a fentiekkel csakúgy, mint az előtte járt alföldi festőkkel rokon. Művészi szemléletében és gyakorlatában éppúgy ötvöződik Michelangelo felmagasított embereszménye és formarendje, mint a szecesszió hajlékonysága, Nagy István sommázó előadása szintúgy, mint Braque analitikus világa. De hangsúlyozni szükséges: ötvöződik, tehát nem olyanfajta követés ez, ami kihívhatná az epigonság gondolatát is. A harminc év alatt, míg stílusa érlelődött, imponáló következetesség mutatkozik. Ha összehasonlítjuk az 1935-ben készült Szélmalom című képet — ahol a legerősebb a nagyistváni igézet — a csaknem három évtizeddel későbbi Vásárhelyi utca nagy összefoglalásával, világos, hogy konok eltökéltséggel járta a szintézishez vezető útját. Szólni kell még egy ez évből való képéről. A halál élménye szinte mindvégig jelen volt művészi munkásságában. A háborús kartonokat természetesen uralja a torokszorító gyász. Reagálása a kollektív halálra olyan, mint egy egerföldet betöltő jajdulás, de az egyéni gyász szemérmes elfordulásra készteti. Halott című nagy kompozícióján egy szegényes koporsó mellett két ember, egy árnyékba borított nő és a nézőnek háttal, de tartásában is a veszteséget kifejező férfi áll. Zöld-szürke-barna színeivel a visszavonhatatlan egyszerit mondja el. Háború, gyász, rettegő tájak — mindebből az tűnnek ki, hogy Kohán pesszimista művész? Erről szó sincs. Tudja, hogy van sors — a nemzetnek sokáig volt balsorsa —, és van egyéni is, a tragédiák változatos sorával. De nemcsak tudja, éli is, tehát elmondja a festészet — nála kivételes erejű — nyelvén. Ám ismeri az erőt, amely sorsfordító lehet és letette hatalmas öklét az asztalra. Termékeny, dús aszszonyod, a gyümölcsöt érlelők hitének letéteményesei. A viharsarok forradalmas ereje és Európa kultúrája találkozott benne. Nem urbánus, nem is népi, de mind a kettő együtt, és így modern magyar művész. Kohán György képei, festményei, rajzai s különösen kartonjai nem férnek be a lakás intimitásába. Közösségi művészet ez a javából, nagy térbe, sok ember elé kívánkozó. A keretezetten nagy lemezek sürgetően kívánják a beépítést, a valahová tartozást, vagyis társadalmi funkciójuk betöltését. Meg kell találni a módot és alkalmat, hogy ez a pár excellence monumentális művész — amilyen nem terem mindenmagyar bokorban — értékelésében és alkalmazásában a helyére kerüljön, hogy része és részese legyen a szocialista építésnek. Oelmacher Anna MINDENT MEGVÁSÁROLHAT AZ IKER ÁRUHÁZAKBAN! Nyári ruháik, bakfis és kis női méretekben 60,— Ft-ért a DIVATCSARNOKBAN VI., Népköztársaság útja 39. CAMPING CIKKEK sátrak, fonott kerti bútorok nagy választékban az otthon Áruházban VII., Rákóczi út 74—76. .Csfi 15 r 15 k, 1965. július 1. Négy országból érkeznek hallgatók a TIT pécsi nyári szabadegyetemére Az idén hetedszer rendezik meg Pécsett a TIT nyári szabadegyetemét, amely joggal viseli a "népek barátsága nyári egyeteme" elnevezést. Hazai érdeklődőkön kívül ugyanis négy országból — az NDK- ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából — várnak hallgatókat. A jelentkezők száma kétszerese a tavalyinak, több mint százhatvanan kérték felvételüket. A nyári egyetem célja: a külföldi vendégek tudományos szintű tájékoztatása Magyarországról, közelebbről Pécsről és Baranyáról. Előadások hangzanak majd el a megye társadalmi és gazdasági életéről, bemutatják Pécs műemlékeit, néprajzát, építészetét, a város kulturális és tudományos életét. A hallgatók ellátogatnak az orvostudományi egyetemre, a tanárképző főiskolára, sorra járják Baranya legszebb kirándulóhelyeit: Harkányt, Siklóst, Abaligetet, Sikondát. NAPLÓ 1 Július1 A Szovjet Hadsereg Vörös Zászlórenddel kitüntetett Alekszandrov-együttese befejezte magyarországi vendégszereplését. A világhírű szovjet katonaművészek — akiknek nagysikerű előadásait több mint 22 ezer néző tekintette meg hazánkban — szerdán reggel elutaztak Budapestről. A magyar kiadók és nyomdák is részt vesznek a nemzetközi könyvkiállításon, melyet az idén július 3 és augusztus 8 között másodízben, rendeznek meg Lipcsében. A kiállításon részt vesz a többi közt Svédország, Norvégia, Dánia, Japán, Kanada, Franciaország, Brazília is. A magyar kiadók több mint 250 kötettel szerepelnek a kiállításon. A 2200 jelentkezőből 26 új növendéket — 15 fiút és 12 lányt — vettek fel az Állami Balettintézetbe, egyelőre háromhónapos próbaidőre. A próbaidő letelte után, decemberben szűrővizsga dönti majd el, hogy kik maradnak a balettintézet növendékei. A III. nemzetközi Csajkovszkij-versenyre, amelyet Moszkvában 1966 májusában rendeznek meg, már eddig 180 művész jelentkezett. A zsűri tagjai között lesz a többi közt Benjámin Britten, Fischer Annie, Henryk Seryng, Caspar Cassado és Mario del Monaco. Az Académie Frammaise tízezer frankos irodalmi nagydíjával Henri Petit írót, irodalomkritikust, esszéistát jutalmazták. A 65 éves író jelentősebb művei: Descartes és Pascal, Alfréd Musset szerelmei és Don Quijote utolsó párbaja.# Jean Renoir, a világhírű francia filmrendező íróként is nagy sikerrel szerepel az utóbbi években. Apjáról, a nagy impresszionista festőről írt műve után újabb regénybe kezdett és sajtó alá rendezi emlékiratait is. Csontos László befejezte Bugát Pál orvosprofesszor, a TIT egyik megalapítójának domborművét, amely kőből faragott síremlék fő elemeként kerül majd a Kerepesi úti díszsírhelyen felállításra. <§. Majoros Hédi, a Borsodi Vegyiművek új étterme számára tervezett nyolc négyzetméteres kerámia-faliképet. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA József Attila Színház: Imádok férjhez menni (7) — Vidám Színpad: Kicsi vagy kocsi? (8) — Kis Színpad: Lehet valamivel kevesebb? (7) — Fővárosi Nagycirkusz: A szovjet Állami Nagycirkusz vendégjátéka (du. fél 4 és fél 8) — Városmajori Színpad: MÁV Szimfonikusok (Vez.: Komor Vilmos) (Rossz idő esetén 2-án) (8). VII. 3. MAGYARORSZÁG DALBAN, TÁNCBAN SZAJAPTIÍRDSZ színipad VII. 10-11. PÉCSI BALETT Jegyek a Színházak Központi Jegyirodájánál VI., Népköztársaság útja 18. Telefon: 120 000, és a helyszínen kaphatók - ------------------------— ---— -----