Magyar Nemzet, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
12 FALAK és nézők Tudtam én is, hogy abszurd a vállalkozás — olvasom megütközve Kovács András szavait a Falak szándékairól. Abszurd? — Hiszen erről a filmről beszélnek, többen is, mint ahányan látták; a szakemberek nagyra értékelik, meghívták nemzetközi filmtárlatra, Pécsett, a hazai filmszemlén nagy díjjal tüntették ki — mi lehet abszurd ebben a vállalkozásban? A meghökkenést csak fokozza, ha elolvassuk Kovács megelőző gondolatait is abban a kitűnő könyvecskében, amely most jelent meg a Magvető Az ötlettől a filmig sorozatában, s amely a forgatókönyvön kívül a rendezőnek a filmhez írott ..előszavát, egyik munkatársának naplójegyzeteit, és a Falak sok helyütt lezajlott vitáiból kivonatolt, sűrített párbeszédet közli. Itt olvasható: „.. .az intellektuális közeg izgatott, amelyben élünk, arról szerettem volna beszélni, hogy okosabbak, hozzáértőbbek vagyunk, mint azt a filmjeinkből, újságjainkból, televíziónkból láthatni... Ahhoz, hogy ezt ábrázolni tudjam, úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell, ezek a szereplők valóban gondolkoznak, s ezt hogy tegyem hitelessé, ha nem idézem a gondolataikat? Tudtam én is, hogy abszurd a vállalkozás. Talán eltúlozza a dolgot Kovács? Ugyan ki érzékenykedne amiatt, hogy okosabbnak tartják, hozzáértőbbnek mondják, mint amilyennek látszik? De a hatvankét nézővel folytatott vitának jónéhány szakasza mintha igazolná Kovács keserűségét. Milyen sokan kifogásolják, hogy a filmre nagyon kell figyelni, milyen sokan vetik a szemére, hogy csak kevesen tekintik meg, milyen sokan vádolják a rendezőt, hogy eleve lemond a közönségsikerről! Az unalom ellenszere, ha egy lépéssel mindig a néző előtt járunk — mondja ugyanebben a vitában Kovács. Igaz, a film és a néző közötti „követési távolság” felcsigázza az érdeklődést, a kíváncsiságot, és az elmét arra serkenti, hogy hozza be ezt a távolságot, töltse ki az űrt. Mégis sokan éppen azt mondják unalmasnak, ami erre az értelmes cselekvésre csábít, s azt vélik érdekesnek, ami mindig kiszámítható, sőt tudott, mert ezerszer bevált, mert sablonos, mert közhely. A filmek egy része éppen a szellemi tunyaságra számít, arra törekszik, hogy a gondolkodást, az elmét elaltassa, elandalítsa. Sikeres-e egy-egy ilyen film, csupán azért, mert sokan megnézik, mert nagy bevételt biztosít a mozinak? Ha a sikert így mérjük, igen, de ha a film hatását figyeljük, aligha. Nem azért, mert az ilyen filmek hatása rendszerint azonnal elillan, legfeljebb valamijópofa” dologra emlékszünk belőle, hiszen a tudatban, a gondolatvilágban, az emberi magatartásban rendszerint mélyebb és maradandóbb hatást tesznek ezek a filmek. Éppen az a kérdés: lendítenek-e valamit is előre az egyén vagy a társadalom életén, hozzásegítenek-e a fejlődéshez? A Falakat és minden más, a gondolatok serkentésére vállalkozó filmet könnyen érheti támadás, ha „sikerét” az andalító közhelyfilmek sikerével vetjük egybe (bár éppenséggel azt is számításba kellene venni, hogy a Falakat például a televízióban legalább tízszer annyian látták, mint moziban). Valójában ezeknek a filmeknek a hatása ennél sokkal több. Úgy vélem, a Falakról is többen beszéltek, vitatkoztak, mint ahányan látták; ez a film szóvá tesz, kimond egész sor kérdést és problémát, amelyek mostanában bennünk élnek; ha akár csak gondolatban vitatkozunk is róluk, máris valóságossá, hatékonnyá lett valami, ami lappangva képtelen lenne cselekedetté erősödni. A gondolat beszélgetéseik témája lesz így, vagy a szűk körben, barátok és munkatársak között vitatott kérdések kapnak szélesebb, sőt, a legszélesebb nyilvánosságot. Rendkívül érdekes és fontos a művészet és a társadalom életének kölcsönhatása. Ezt a kapcsolatot a legtöbben csak egyoldalúan tudják elképzelni: vagy arra gondolnak, hogy a művészetnek kell irányítania a társadalom életét, vagy arra, hogy a művészet csupán kifejezheti, ábrázolhatja azt, ami már megvan. Valójában az igazi művészet állandó kettősségben él: kifejezi a társadalom életét és serkentően hat fejlődésére; egyikről sem mondhat le anélkül, hogy művészet voltáról is lemondana. De a társadalom sem mondhat le a művészetnek erről a kettősségéről; bármelyiket szorítaná is háttérbe, önmagát károsítaná meg vele. Ezért meghökkentő, ha még mindig „abszurd vállalkozásnak” látszik egy-egy film, ha a társadalom életének tényleges kérdéseivel foglalkozik, ezért meghökkentő, hogy sokan egyértelmű, félreérthetetlen közléseket várnak a filmektől, nem hajlandók továbbgondolni, amit láttak, s az ábrázolás indítására maguk eldönteni, mi legyen a válasz. Ezért megdöbbentő, hogy az egyén és a társadalom kapcsolatát tárgyaló filmek tartalmi vonatkozásait vitatva sokan magukat a műveket is megtagadják, de a lappangva rossz hatást tevő filmek fölött csekélyebb a vita. Valamelyik vitán Kovács arról is beszélt, hogy társadalmi szervezeteink fölhasználhatnák a társadalmi kérdésekkel vívódó filmeket politikai munkájukban, politikai befolyásuk növelésére. Egy néző így válaszolt erre: „Ha egyértelműbbek volnának ezek a filmek, akkor mi is felhasználnánk, de gyakran mi sem kapunk választ a felvetett kérdésekre”. Egy másik néző a film meséjéből hiányolta különféle társadalmi szervezetek jelenlétét: hol a pártszervezet, hol a szakszervezet, miért nem lépnek közbe a filmen ábrázolt konfliktus megoldására? Ez az érv tetszetősnek látszik — voltaképpen azonban éppolyan kibúvó— a társadalmi cselekvés felelőssége alól, mint a többi. Akadnak, akik a szocialista építést úgy képzelik el, hogy a nép csak végrehajtója mindannak, amit feladatul kap, de gyakran a felelősségtől félve maguk az emberek is ilyesfajta szerepet szánnak csak maguknak. Ez húzódik meg voltaképpen a társadalmi-politikai intézmények aktivitásának ábrázolását hiányoló vélemények legtöbbjében is: „Dolgozzon a párt, cselekedjen a szakszervezet, én majd nézem, amint mások építenek, vagy akár gátakat rombolnak”. Alighanem annak a nézőnek van igaza, aki így szólt: „Szerintem azért nem értik sokan az új magyar filmeket, mert azt a társadalmat sem értik, amelyben élnek. Az életet is kell érteni ahhoz, hogy ezeket a filmeket megértsük”. És igaza van Kovács Andrásnak: „Nem elég a szerzők elkötelezettsége, elkötelezett nézőkre is szükség van”. Zay László Megvételre keresünk 2 darab 400 kW-os, 6 kW-os, kétpólusú aszinkron MOTORT teljesen zárt, illetve rövidre zárt forgórésszel legalább IP 54 kivitel A motorok mechanikai fő méreteit, valamint jellemzőit tartalmazó ajánlatokat TISZAI VEGYI KOMBINÁT Beruházási Főosztály, Tiszaszederkény címre kérjük —Maon Nemzet _ Déry Tibor cáfolja meg Déry Tibort Déry Tibor 17. sz. életrajzi jegyzetében (ítélet nincs, Kortárs, 1968. szeptember) elmondja, hogy Rajk László pere rendítette meg először bizalmát a Rákosi-rendszerben. A Szabad Nép — személy szerint Révai József főszerkesztő — felkérte Déry Tibort, hogy járjon el a Rajk-tárgyalásra, nem riporterként, hanem „íróként”, majd ítélethozatal után írjon egy összefoglaló beszámolót, véleménnyel. Déry — emlékezete szerint — nem örült a megbízatásnak. „Már a pernek a puszta lehetősége is kiszorította tüdőmből a levegőt. Ki az egész rendszerből, ki a nemzetből” — állítja Déry Tibor húsz év után, a rózsaszín malomkő asztal mellett emlékezvén. És Déry be is számol arról, hogy a tárgyalás után nem bírt magában maradni, egy barátját kereste fel, akinek háza előtt rosszul lett, a lakásba felérve, alighogy leült, sírógörcsöt kapott. Házigazdája — aki elképzelhetetlennek tartotta, hogy „bárki is megtagadja a pártlap utasításának végrehajtását” — figyelmeztetései ellenére, Déry Tibor a cikket a Rajk-perről nem írja meg. „Még aznap — vagy másnap? — bejelentettem a szerkesztőségben, hogy nem írom meg a cikket. Révaival beszéltem-e, már nem tudom.” így Déry Tibor önéletrajzi emlékezése. Az igazság azonban nem ez. Az engedetlen Déry Tibor a megszépítő messzeség nem mértéktartó magamutogatása... Déry Tibornak nem ildomos a malomkő asztalra könyökölve rosszallással szólni azokról, akik beszámoltak a Rajk-pörről... Déry Tibor cáfolja meg Déry Tibort. Déry Tibor a cikket a Rajk-pörről megírta. Mint a „Fórum" szerkesztője, a következő (Saját kezűen, tintával írt) levelet kaptam Déry Tibortól: „Kedves Vértes, Gyurival (Lukács Györggyel, — V. Gy.) megbeszéltem, hogy a cikket eljuttatom hozzád. Sehol sem találtalak tegnap. * Ha még tudod használni, mellékelten küldöm. Ha nem, csütörtökre üzend meg nekem a Hungária által, akkor Pesten vagyok, felhívom őket, ill. elmegyek érte. Címe: Megjegyzések a Rajk-pörhöz. 949. X. 9. Üdv. Déry Tibor* Déry Tibornak fontos volt cikke megjelenése. Kézirata abból a szerkesztőségből került hozzám, ahová Déry (saját kezűen, tintával írt, ugyancsak fennmaradt) levél kíséretében a gyorsabb közlés reményében előzetesen megküldte: „Kedves barátom, mellékelten a Rajk-cikk, örülnék, ha használhatnád. Ha valamilyen változtatásra volna szükség, pénteken délután megbeszélhetjük, Pesten leszek, s felhívlak. Ha nem használhatnád, át szeretném adni a Fórumnak, amely ugyancsak kért tőlem cikket, de még egyet nincs időm írni. A cikk címe: Miért megvetendők? 949. IX. 28. Szív. üdv. híved Déry Tibor” A „Miért megvetendők”, avagy a „Megjegyzések a Rajk-pörhöz” című cikkét Déry Tibor saját kezűen tintával tizenegy számozott irkalapra írta (gépelve 10 flekk). És ez az írás tükrözi Déry Tibor akkori véleményét a Rajkperről. A vádlottakról Déry Tibor így vélekedett: „Énmagam az alatt a négy nap alatt, mialatt a vádlottakat a hallgatóság első sorából figyeltem — s élesen figyeltem! — egyetlenegy kérdést szegeztem vallomásuk felé: van-e meggyőződésük? Azt hiszem, hogy ennek a kérdésnek a választóvizében, ha nem is tudok feleletet kapni minden lélektani problémára, amelyet ez a per felvetett, de az alapvető problémát, hogy bűnösök-e? — a ténybeli bizonyítékokon túl lélektanilag is el tudom dönteni, s ugyanúgy azt az írói problémát is, legalábbis nagyjából, hogy milyen emberek? A nyolc vádlott természetesen nyolc külön ember, s nyolcféle magatartással felelt kérdéseimre, de külön-külön is mindegyik egyet bizonyított számomra, hogy hitvány emberek.” Nyoma sincsen ezekben a megjegyzésekben annak, hogy a Rajk-per Déry Tibor bizalmát a Rákosi-rendszerben megrendítette. Déry Tibor akkori véleménye azonosul a Rákosi-rendszer érdekeivel, Déry Tibor Rajk Lászlót és vádlotttársait megvetendőknek tartotta: „Ha voltis bennük esetlegesen valamilyen látszatmeggyőződés, azt nyilvánvalóan utólag építették hozzá a cselekedeteikhez. A mindenkori adott helyzet alakította életüket, nem maguk formálták. Lelki eltorzulásuk nem akkor kezdődik, amikor a Horthy-rendőrség egy mozgalmi találkán lefüleli, majd a zsaroló prés alá helyezi őket, már eltorzult lélekkel kerültek a munkásmozgalomba, s ezért váltak alkalmassá arra a szerepre, amelyre később vállalkoztak. Nyilvánvalóan a polgári értelmiségieknek ahhoz a széles rétegéhez tartoznak, amely azért vált ideig-óráig forradalmárrá — ha ugyanannak nevezhető! —, mert ifjúságában valamilyen személyes sérelem ugrasztotta össze osztályával, de arra már nem volt sem erkölcsi, sem intellektuális ereje, hogy a kezdeti lendületet kihasználva tudatosan is, érzelmileg is azonosítsa magát a munkásosztály érdekeivel” Déry Tibor, négy napon át a hallgatóság első sorából „élesen” figyelve, Rajk Lászlóról összefoglalóan így vélekedett: „Ha az utolsó szavában mutatkozik is valamilyen, férfiasságra emlékeztető konokság, az legjobb esetben is csak a kalandor felelete, aki válogatás, értékelés, sőt gondolkodás nélkül pusztán a maga féktelen kedvtelésére cáfol, bomlaszt, árul embert és eszmét, gyilkol és gyilkoltad” Déry Tibor e véleményeit Rajk Lászlóról nem közöltem a „Fórum”-ban. Van egy ládikám, „Augiás istállójá”-nak nevezem ... Közlés helyett ide került ez a Déry-írás. Ami ebben a ládikában évtizedeken át felgyülemlett, bolygatni önként nem szokásom. Rajk László emléke követelte meg e helyreigazítást. Vértes György NAPLÓ II Az európai irodalomtörténet koordinációs bizottsága október 28-án és 29-én ülést tart a Tudományos Akadémia irodalomtudományi intézetében. * Palotai Boris szerzői estet, tart október 30-án, szerda este 7 órakor a Kossuth Klubban. Bevezetőt mond Nagy Péter, közreműködik Palotai Erzsi, Pécsi Ildikó és Sinkó László. Hazaérkezett nagysikerű romániai vendégszerepléséről a budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának 90 tagú együttese. A művészek két hangversenyt adtak Bukarestben és egy hangversenyt Brassóban. Mindhárom koncertet Kóródy András dirigálta. Nyíregyháza, a szülőváros, Emlékkönyvet jelentetett meg Krúdy Gyula születésének 90-ik évfordulójára Katona Béla szerkesztésében, válogatásában és a többi között Krúdy legfiatalabb testvérének, özv. dr. Votiskyné Krúdy Ilonának és az író egyik leányának, Krúdy Zsuzsának a közreműködésével. Az Emlékkönyv több olyan nyíregyházai, iskolai vagy családi képet közöl, amelyet eddig nem ismertünk, s felsorolja a Krúdy-család öt nemzedékének geneológiáját. A rokoni, iskolatársi emlékezésen túl a „Krúdy műveinek bibliográfiája” az ízléses Emlékkönyv egyik nagyon érdekes fejezete. A magyar próza egyik legnagyobb mesterének, életművét, — a lappangó, vagy kevéssé, vagy alig ismert művek miatt is !— eddig nem tudták számszerű tökéletességgel felmérni. Ez a bibliográfia kísérletet tesz erre: az Emlékkönyv szerint az írónak 44 elbeszéléskötete, 37 regénye és kisregénye, 35 ifjúsági műve, 4 színműve és huszonegy olyan kötete jelent meg, amelyet e számbavétel a „publicisztika’* címszó alatt tüntet fel. Ezek szerint a „bohém”, a „lump” Krúdy volt korának egyik legfélelmetesebb dolgozó embere: valóban úgy dolgozott, mint egy napszámos (ahogyan a minap Krúdy Zsuzsa emlegette) — összesen 141 művet írt. Egy kisebb könyvtárra valót —, s hogy milyen művészi színvonalon, azt már egyetemeinken tanítják. Ebből a jegyzékből másoltuk ki egyik kevéssé ismert könyveimet: „Pesti évkönyv. Feljegyzések a magányban, a piarcon, sóhajtással és reménnyel az évekből, mikor mindenki rongyos volt Magyarországon. Bp. 1921.^ Egy kor foglalata egyetlen cím költészetében elbeszélve. Vágó Pál festőművész halálának 40. évfordulóján emlékkiállítás nyílik meg ma délelőtt 10 órakor a művész szülőházában, Jászapátin. * Elutazott Londonba Fellegi Ádám zongoraművész, az Operaház tagja. Október 29-én a Royal Festival Hall Purcelltermében ad szólóestet Brahms, Bartók és mai magyar szerzők zongoraműveiből. Cseh nyelven is megjelenik Sós Endre Benjámin Franklinról szóló történelmi regénye: „Aki az égtől elragadta a villámot.’* A könyv eddig három magyar és két lengyel kiadást ért meg. Otto Klemperer, a világhírű osztrák karmester nyolcvanharmadik születésnapját ünnepelték ezekben a napokban a párizsi Pleyel-hangversenyteremben. A New York-i Filharmónia zenekarát vezényelte.* A Forradalom születésnapja címmel műsorfüzetet állított össze a Móra kiadó a november hetediki iskolai ünnepélyek megrendezésének segítésére. Az 5—8. osztályú általános iskolásoknak szánt válogatás irodalmi művekből és korabeli dokumentumokból közöl idézeteket, az összekötő szöveget pedig John Reed könyvéből állította össze Selmeczi Elek. A reykjavíki Nemzeti Színházban dr. Kristjan Eljdjarn, Izland köztársasági elnöke jelenlétében tartották meg Brecht: Puntilla úr című művének premierjét. A darabot az NDK berlini Volksbühne színházának tagja rendezte. O Czabán Samu és Justh Zsigmond emlékérmét alapított a Békés megyei tanács a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának félévszázados évfordulója tiszteletére. Mindkét emlékérmet 1969-ben adják át először a népművelésben legkiválóbb eredményt elért Békés megyei tanítónak, illetve a Békés megyei Jókai Színház legjobb színművészének. ■Vasárnap, 1968. ofctober 1t