Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-11 / 211. szám
2 Kiesinger találkozó és a vele párhuzamos szakminiszteri megbeszélések egyetlen lépéssel sem vittek közelebb ahhoz a célhoz, amelyről évek óta folyik a tárgyalás: a mostaninál sokkal szorosabb és minőségileg magasabbrendű nyugat-európai együttműködéshez. Itt, Nyugat-Németországban meglehetősen borúlátóan ítélik meg a Közös Piac jövőjét és jórészt olyan jóslatokat lehet olvasni, hogy a jövő heti brüsszeli miniszteri értekezlettől legjobb esetben is csak a csúcstalálkozó pontos terminusának kitűzését lehet várni, többet azonban nem. Francia részről csupán annyi engedményt tettek, hogy elvileg beleegyeztek, ismét bekapcsolódnak a Nyugat-európai Unió munkájába, de ezt sem minden feltétel nélkül. A nyugatnémetek viszont kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a franciáik egy háromszakaszos terv szerint kívánják az európai együttműködést és annak szervezeti kereteit továbbfejleszteni és ebben a tervben Anglia felvétele a legeslegutolsó szakaszban jöhet csak szóba. A tárolt jövő zenéje Bonnban most mindössze abban tudtak megállapodni, hogyha a bővítés feltételei megteremtődnek, akkor valószínűleg egyszerre tárgyalnak majd valamennyi felvételre jelentkezővel és csak utána külön-külön. Ebből a meglehetősen hosszadalmasnak és bonyolultnak ígérkező folyamatból arra lehet következtetni, hogy az angol belépés — ha egyáltalán sor kerül rá — nagyon távoli jövő zenéje. Csupán az International Herald Tribüne Bonnból keltezett jelentésében olvasható az az optimista megállapítás, hogy a nyugatnémetek és a franciák most nyilvánosan eltemették ellentéteiket. A világsajtóban sokkal kevesebb lelkesedés tapasztalható és például a Neue Zürcher Zeitung beszámolójának több mint a fele a régi és fennmaradt nézeteltérések mibenlétét boncolgatja. Nyugat-Európa és a Közös Piac továbbfejlesztéséről egyáltalán nem vélekednek azonos módon Bonnban és Párizsban. A francia államférfiak mégis iparkodnak tapintatosan viselkedni. Egyes kommentárok szerint Giscard d’Estaing pénzügyiminiszter azért maradt odahaza, nehogy olyan látszat keletkezzék, mintha a francia kormány fel kívánna vetni bizonyos kényes pénzügyi kérdéseket, köztük a márka felértékelésének szükö ]ségességét. ■ De Gaulle hagyatéka Kiesinger a tárgyalásokon felvetette ugyan, hogy a NATO-t erősíteni kell és általában a nyugat-európai együttműködésben nagyobb hangsúly illetné meg a katonai vonatkozásokat, de — mint a Frankfurter Rundschau megjegyezte — a „francia részről kevés érdeklődést tanúsítottak e téma iránt”, és így az lekerül a napirendről. Reifenberg, a Frankfurter Allgemeinen Zeitung párizsi tudósítója még Pompidou elindulása előtt óvta honfitársait attól, hogy a francia külpolitika bizonyos változásaiból túlságosan messzemenő következteté-seket vonjanak le. De Gaulle, utóda valóban szorosabb nyu- gat-európai együttműködést akar kialakítani, de — mint írta — legfőképpen azért, hogy „meggátolja a Rajna- menti szomszéd túlságosan ha-talmassá válását”. Akárcsak az amerikaiak, a franciák sem akarják megengedni, hogy Bonn rátegye a kezét a nukleáris fegyverek ravaszára, tehát ellenzi az úgynevezett európai atomerő gondolatát.] Reifenberg rezignáltan állapította meg: úgy látszik, der Gaulle túlságosan maradandó nyomokat hagyott, legalábbis, egyelőre, a francia külpoliti-' kán. A párizsi vélemények per-sze korántsem ilyen egyértel- műek, és az ortodox gaulleis-iák gyanakodnak, hogy Porra-,pidou „már engedett a negy- vennyolcból”. Erre utalt a La Nation főszerkesztőjének fel- tűnő cikke, amely nem keve-esebbet követelt az elnöktől, mint azt, hogy világosan kö]zölje Kiesingerékkel: ne is, ábrándozzanak a francia kül- politika módosulásáról. De ez, a figyelmeztetés sem annyiva közvetve a nyugatnémeteknek szólt, mint inkább közvetlenül a francia elnöknek. A La Nation dörgedelméből itt arra következtetnek, hogy a gaulleista képviselőcsoport szeptember 11-én kezdődő konferenciáján Amboise-ben heves összecsapásokra van kilátás. Krre célzott kiesinger Ha a francia delegáció tapintatos volt, ugyanezt nem lehet elmondani a vendéglátókról. Egyrészt meglehetősen otrombán, a választási harc szolgálatába próbálták állítani Pompidou látogatását. A Süddeutsche Zeitung szerint ilyen okból cipelték el a francia elnököt Rhöndorfba, Adenauer sírjához, másrészt viszont Schiller gazdaságügyi miniszter, aki a szociáldemokraták legfőbb választási ütőkártyája, tüntetően távol maradt arról a vacsoráról, amelyet a francia vendég adott Kiesinger tiszteletére. De a legnagyobb feltűnést a kancellár pohárköszöntője keltette. A nagy polgári lapok teljesen „megfeledkeztek” erről a beszédről, vagy éppen csak megemlítették, hogy volt. A Frankfurter Rundschau viszont nemcsak hírt adott róla, hanem még egy mérges hangú kommentárt is fűzött hozzá. A kancellár egyebek között a következőket mondotta: „Új évtizedbe lépünk be, amelyről minden különösebb jövendőmondói képesség nélkül megállapíthatjuk, hogy nehéz és zavaros évtized lesz, amikoris Európának minden erejét öszsze kell szednie ... De semmi értelme nem volna olyan országokkal összefogni, amelyek odahaza nem tudnak rendet tartani, nem egészségesek és nem szilárdak." Amikor a pohárköszöntő szövegét kiosztották az újságírók között, megkezdődött a találgatás, vajon kire célzott a szónok. A francia szóvivő csak a vállát vonogatta, amikor arról faggatták, nem Franciaországra gondolt-e a kancellár, majd azzal hagyta faképnél az újságírókat, hogy Kiesinger csak úgy általában beszélt. A Frankfurter Rundschau joggal jegyezte meg: megint az a régi, rosszemlékű Németország szólalt itt meg, amely azzal vált hírhedtté, hogy arrogánsan és barnaingesekkel a maga „rendjét” akarta rákényszeríteni az egész világira. Zala Tamás _ Magyar Nemzet . A Jeruzsálem- mecsettűz a Biztonsági Tanács napirendjén New Yorkból jelenti a Reuter. Kedden este Jakov Malik szovjet küldött elnökletével ülést tartott a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa 25 arab és mohamedán ország panaszát, amelyet ajeruzsálemi Al Aksza-mecset ellen elkövetett merénylet miatt nyújtottak be. Pakisztán képviselője megállapította, hogy az Al Akszamecset felgyújtásáért Izrael mint megszálló hatalom még akkor is felelős, ha nem volt közvetlen része a szabotázsakcióban. Az izraeli delegátus kormánya nevében visszautasította azt az arab követelést, hogy Izrael vonuljon ki Jeruzsálemből és azzal vádolta az arab és mohamedán államokat, hogy a mecsettüzet politikai célokra akarják felhasználni. A Biztonsági Tanács szerdán, magyar idő szerint 20 órakor ismét összeült. Ifjabb összecsapások a Szuezi-csatorna térségében Washington elítélte Tel Aviv akcióját Tel Avivi jelentések szerint az izraeli légierő gépei szerdán délelőtt újabb támadást hajtottak végre a Szueziöböl nyugati partja ellen, ugyanazon a területen, ahol a keddi akciót végrehajtották. A repülőgépek Szuez városától mintegy 70—100 kilométerre délre Zaufarana és Abul Darg közelében megsemmisítettek néhány egyiptomi katonai szállító járművet. Egy kairói katonai szóvivő ezzel szemben azt közölte, hogy az egyiptomi légelhárítás lelőtt egy támadó izraeli gépet, amely a Szuezi-csatornába zuhant. Dajan izraeli hadügyminiszter, rendkívül magabiztos hangú televíziós nyilatkozatában azt állította, hogy az izraeli egységek támadása 100— 150 egyiptomi katona halálát és jelentős anyagi károkat okozott. Mint mondotta, véleménye szerint a keddi akció nem hozta közelebb a közelkeleti háború lehetőségét, noha arra sem lehet számítani, hogy a tűzszünet a továbbiakban tartósnak bizonyul. Washingtonból jelenti az AFP. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője elítélte az izraeli provokációt, mint mondotta „a tűzszünet megsértését egyik fél részéről sem helyeselheti”. Rabatbát jelenti az AFP. Az iszlám csúcstalálkozót szeptember 22 és 24 között tartják a marokkói fővárosban. A közlemény szerint a konferencia napirendjén Jeruzsálem, az Al Aksza-mecset felgyújtása és a közel-keleti kérdés fog szerepelni. Az FKP elítélő nyilatkozata Garaudyról Párizsból jelenti az MTI. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága közleményt adott ki azzal az Interjúval kapcsolatosan, amelyet Roger Garaudy, a Politikai Bizottság tagja, a Komuniszt című jugoszláv lapnak adott. Roger Garaudy ebben a nyilatkozatban — állapítja meg az FKP közleménye — különböző kérdésekben olyan személyes álláspontot fejtett ki, amely szöges ellentétben áll a párt politikájával, a Központi Bizottság dokumentumaival és határozataival, így a többi között most bírálta a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletén elfogadott fő dokumentumot, holott előzőleg helyeselte annak tervezetét. A Központi Bizottság pedig június 29-én egyhangúlag úgy értékelte, mint „fontos dokumentumot”, amely értékes hozzájárulás a kommunistáknak és a népeknek az egész világon folytatott harcához. Az FKP Politikai Bizottsága elítéli Roger Garaudy magatartását, amely ellentétben áll azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a Központi Bizottság előtt vállalt. A Központi Bizottság ugyanis 1968. október 21-i ülésén nyilvános megrovásban részesítette Roger Garaudyt, mert a párt politikájától eltérő személyes véleménye nyilvánosságra hozásával megsértette a demokratikus centralizmus elveit. Garaudy akkor kijelentette, hogy „fenntartás nélkül egyetért a bírálattal és a vele kapcsolatos büntetéssel”. Egyben kötelezettséget vállalt, hogy a jövőben alkalmazza azokat az elveket, amelyek minden kommunista párt életét irányítják. Csütörtök, 1969. szeptember 11. A Szlovák KP érvénytelenítette a tavaly augusztusban hozott határozatokat Pozsonyból jelenti a CTK. Sadovsky első titkár elnökletével kedden ülést tartott a Szlovák KP Központi Bizottságának elnöksége. Ezen megvitatták azokat az okmányokat, amelyeket a Központi Bizottság plénuma és elnöksége 1968. június 18-án, illetve augusztusban fogadott el. Megállapították, hogy az említett okmányok bizonyos helytelen politikai állásfoglalásokat tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a Szlovák KP rendkívüli kongresszusán elfogadott irányvonalnak, valamint a CSKP Központi Bizottsága 1968. novemberi és 1969 májusi plénumán elfogadott határozatoknak. Mivel a szóban forgó állásfoglalások ellentmondanak a párt jelenlegi ismereteinek azokról a tényezőkről, amelyek a szövetséges csapatok bevonulásához vezettek, a Szlovák KP Központi Bizottsága elnöksége elhatározta, hogy érvényteleníti 1963. augusztus 21-én, 22-én és 23-án elfogadott határozatait. A külpolitika hírei O (Prága, TASZSZ) A nemzetközi szolidaritási nap alkalmából nyilatkozatot tett közzé a Nemzetközi Újságíró Szervezet. A nyilatkozat minden újságírót felhív, törekedjék arra, hogy véget érjen a vietnami háború, s hogy kialudjanak a konfliktusok tűzfészkei. O (Prága, CTK) Drahomir Kolder nyilatkozatot adott a Rudé Právónak és a Tribunának. Kolder a többi között kijelentette, hogy az elmúlt évben néhány központi bizottsági tag — Sik, Borovka és Smrkovsky — megsértette a demokratikus centralizmus elveit. A nyilatkozó megerősítette Cernik miniszterelnök legutóbbi állásfoglalását, mely szerint Dubcek televíziós beszédében nem ítélte el a 2000 szó című uszító írást. Kijelentette: a KB elnökségének tavaly júliusi ülésein a pártvezetés jobbszárnyának politikájában a szovjetellenesség hivatalos jelleget kapott. A szocialista országok katonai akciójáról azt mondotta, hogy az bebizonyította: Csehszlovákiában veszély fenyegette a szocializmust. (Pozsony, CTK) A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége elfogadta Leopold Podstupkának, a pozsonyi Pravda főszerkesztőjének lemondását, s egyidejűleg Bohus Travniceket bízta meg munkakörének ellátásával. (Stockholm, Reuter) A stockholmi kormány elismerte az új líbiai kormányzatot. Dánia tripoli nagykövetsége jegyzékben tájékoztatta a forradalmi tanácsot arról, hogy kormánya ugyancsak elismerte a Líbiai Arab Köztársaságot. (Moszkva, TASZSZ) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán fogadta L. Tojv mongol külügyminisztert, aki az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakára utaztában rövid időre Moszkvába érkezett. O (Berlin, MTI) Kétnapos tudományos konferencia kezdődött Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Kurt Hager, az NSZEP politikai bizottságának tagja tartotta a fő referátumot. (Bonn, MTI) A Német EP elnöksége nyilatkozatban biztosította teljes szolidaritásáról a sztrájkoló nyugatnémet bányászokat és fémmunkásokat. A bonni kormány szerdai ülésén megvitatta a „vad” sztrájkok következtében előállott helyzetet. Lengyel papok kitüntetése Varsóból jelenti az MTI. A Demokrácia és Szabadság Harcosainak Szövetsége és a lengyel néphadsereg tábori lelkészi hivatala a második világháború 30. évfordulója alkalmából ünnepi fogadást rendezett Varsóban a hitleristák elleni fegyveres harcokban részt vett lengyel katolikus papok tiszteletére. Az ünnepségen, amelyre a varsói hercegprímási palotában került sor — J. Kumewski, a néphadsereg tábori főlelkésze mondott beszédet. Ezt követően V. Rusinek, a Demokrácia és Szabadság Harcosai Szövetségének főtitkára átnyújtotta a hitlerizmus elleni harcokban kiemelkedő érdemeket szerzett papoknak az Államtanács kitüntetéseit VJWAVWV.WV/...WAV Lengyelország, 1969 Új szemlélet a külkereskedelemben Interkémia néven a jövő évben a KGST-tagállamok újabb gazdasági szervezete kezdi meg működését. Mint arról annak idején a lapok beszámoltak, az Interkémia keretében hat szocialista állam — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió — a vegyipari együttműködést kívánja előmozdítani. Az egyes szocialista országokban a kis mennyiségben előállított vegyi anyagok termelési költsége ugyanis viszonylag magas, s az új szervezet célja éppen az, hogy ésszerű kooperációval mérsékelje e költségeket. Hasonlóan a KGST többi ágazatai szervezetéhez, az Interkémiát is fokozott érdeklődéssel fogadták Lengyelországban. A szocialista országok gazdasági integrációja központi fontosságú beszédtéma a varsói politikai és gazdasági életben. Az együttműködés formáinak további tökéletesítése többszörösen is összefügg az átalakulófélben levő lengyel népgazdasággal. A kapcsolatok nyilvánvalók, ha meggondoljuk, hogy a lengyel külkereskedelmi forgalomból kétharmad rész jut a KGST-tagállamokra, s Lengyelország három legnagyobb partnere, a Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK. Emellett a lengyel gazdaság fejlődése — a hazánkéhoz hasonlóan — erős szálakkal kötődik a külkereskedelemhez; mind az egyes iparágak, mind pedig a lakosság szükségleteinek kielégítése elképzelhetetlen megfelelő mennyiségű és összetételű behozatal nélkül. Eléggé nem hibáztatható módon ezt tévesztették szem elől — a hazai nézetekhez hasonlóan — az ötvenes években, amikor is az autarkiás gazdasági szemlélettel azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy az ország erőforrásai minden tekintetben fedezni képesek az igényeket. (Hogy nem lehet mindent termelni, hogy ki kell választani néhány gazdasági ágat, s azt valóban intenzíven fejleszteni kell, azt a legutóbbi időben többször is hangsúlyozták lengyel hivatalos fórumokon.) A kiemelt iparágak közé tartozik a hajógyártás, mely a külkereskedelmi forgalomban is fontos szerepet játszik, s a legtöbb hajót éppen két szocialista állam, a Szovjetunió és Csehszlovákia vásárolja Lengyelországtól. A kivitel áruösszetételére — gazdasági szaknyelven, struktúrájára — vezet át a külkeresekedelem további vizsgálata. Az elmúlt két és fél évtized gazdasági fejlődésének hatása megmutatkozik az exportban, hiszen a külkereskedelmi forgalom általában hű tükre egy ország termelési rendszerének, iparának és mezőgazdaságának. A hatékony iparosítási politika eredményeképpen a kivitelnek ma már több mint a felét ipari gyártmányok teszik ki, ezen belül pedig az összforgalom 40 százalékát gépek és berendezések adják. E számok értékeléséhez támpontot ad, hogy a második világháború előtti Lengyelországban a gépek az összforgalomból mindössze 1,2, míg a mezőgazdasági termékek 40, a szén 18, a fa és a fagyártmányok 17 százalékkal részesedtek. Nem ilyen egyértelmű azonban a „tükörkép”, ha azt vizsgáljuk, hogy mely országokba irányul a késztermékek zöme. Az ellentmondásokat — melyek ismét mutatnak bizonyos hasonlóságokat a hazai körülményekhez — az Ekonomista című lap így foglalja össze: ,,A lengyel export strukturális változásai nem egyformán mutatkoznak meg. Az ipari árufajták — a fejlődés ellenére — még mindig túl alacsony százalékos arányt képviselnek a kivitelnél a fejlett tőkés országokkal folytatott kereskedelemben.” A statisztikában ezt úgy tartják nyilván, hogy a KGST-országokkal folytatott külkereskedelemben a lengyel kivitel több mint 75 százalékát alkotják ipari termékek, míg ugyanez a számadat a fejlett nyugat-európai országok viszonylatában 11 százalék. Adódik ebből a következtetés, mely egyben feladat és program is: a lengyel külkereskedelem elhatározó fontosságú problémája a korszerű — a fejlett országok színvonalán álló — export-struktúra kialakítása. Mint azt L. Klucinski, a lengyel külkereskedelmi minisztérium egyik főosztályának helyettes vezetője elmondotta, az intenzív gazdaságfejlesztés kétségtelenül elősegíti majd a kor követelményeihez magasabb fokon igazodó exportstruktúra megteremtését. Felhívja a figyelmet a kivitel fontosságára egy másik gazdasági tény is. Statisztikai adatok szerint az elmúlt időszak általános tendenciájává vált, hogy a behozatal jobban fejlődött, mint a kivitel, s az import abszolút mértékben is felülmúlta az exportot. (Ez alól hosszú évek után csupán az elmúlt esztendő volt kivétel, amikor is egyensúlyba került az export és az import.) Márpedig Lengyelországban a külföldi vásárlásokhoz szükséges devizabevételek elsődleges forrása a növekvő kivitel, s a fejlett gazdasági kapcsolatok egyik jellemvonása éppen a kölcsönösség. Következik ebből, hogy a gazdasági együttműködés elmélyítésével meg kell teremteni a megfelelő áruösszetételt, melynek exportálásával ki tudják egyenlíteni az importtartozásokat. A már idézett lap, az Ekonomista egy másik cikkében megjegyezte, hogy a kis áruválaszték hátrányosan befolyásolhatja a „nyitott gazdaság” továbbfejlődését. A „nyitottságot” úgy értelmezzük, hogy Lengyelország támogatja a nemzetközi kereskedelem bővítésére irányuló erőfeszítéseket, s ellenzi azokat a korlátokat, melyek gátolják az együttműködést. Ilyen hátrányos megkülönböztetésnek minősíti az Ekonomista cikkírója a Közös Piac- és az EFTA- tagállamok emelte behozatali korlátokat. E két országcsoport a legfontosabb tényező Lengyelország nyugati kereskedelmében. Az Európai Szabadkereskedelmi Társuláson belül külön csoportot alkotó skandináv államokkal a kapcsolatok az utóbbi időben dinamikusabban haladtak előre, mint a Közös Piac tagországaival, elsősorban azért, mert az északi országok gazdasági szervei több hátrányos megkülönböztetést számoltak fel. Lengyelország két legnagyobb nyugati partnere, Nagy-Britannia és az NSZK nagyságrendben a negyedik és a hatodik helyet foglalja el az ország külkereskedelmi forgalmában. A lengyel—nyugatnémet gazdasági viszony alapja az az 1963-ban megkötött egyezmény, melynek alapján Lengyelország hivatalos kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn az NSZK-val. A külügyminisztérium mellett működő külpolitikai tudományos kutató intézetben elmondták, hogy növekvő érdeklődés észlelhető a nyugatnémet szakemberek felfogásában. Ezt bizonyította az idei poznani vásár is: a cégek a vásár befejezése után azonnal leadták „nevezéseiket” a jövő évre is. Ennél kézzelfoghatóbb jelei is mutatkoznak az érdeklődésnek. A nyugatnémet Krupp és Grundig lengyel vállalatokkal kötött szerződése is ezek közé sorolható, csakúgy, mint néhány újabb kooperáció. Példaként említhető, egy Rajnamenti és egy Krakkó környéki gépgyár együttműködése. A poznani vásáron benyújtott közös termékeik felülmúlták más üzemek hasonló gyártmányait. Ugyancsak kooperációban épül egy gdanski konténerraktár. Ezzel egyidejűen azonban többször is hangsúlyozták a lengyel fővárosban, hogy az NSZK-val, s általában a fejlett tőkés államokkal folytatott kereskedelmet „mérsékelt derűlátással” ítélik meg, hiszen ezen államok politikai széljárása gyakran fordul nemkívánatos irányba, emellett pedig fennállnak és hatnak a gazdasági korlátozások. Elsődlegesek és alapvetőek — minden vonatkozásban — a KGST-tagállamokkal fennálló gazdasági kapcsolatok, hiszen ezek továbbfejlesztése a legszorosabban öszszefügg a lengyel népgazdaság intenzív fejlesztési programjával, az „intenzifikálással”. A jövőre a múlt ad biztosítékot. a lengyel külkereskedelem az iparral együtt — a KGST keretében járta be azt az utat, amely a további fejlődéshez is átvezet. Martin József