Magyar Nemzet, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-14 / 11. szám
2 a külügyi szóvivő pozitívan értékelte. A szovjet külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője egy kérdésre válaszolva, visszautasította Alsop amerikai szemleírónak azt a megállapítását, mely szerint a Szovjetunió megváltoztatta volna közel-keleti álláspontját. Alsop ugyanis helytelenül értelmezi a Szovjetunió állásfoglalását az úgynevezett „rhodoszi formulával” kapcsolatban. Ez a formula 1949-ben keletkezett, amikor Egyiptom fegyverszüneti megállapodást kötött Izraellel. Szövegét az ENSZ-képviselőik közvetítésével egyeztették. Izrael úgy próbálja feltüntetni, mintha a rhodoszi tárgyaláson közvetlen megbeszélések lettek volna az érintett felek közt. Zamjatyin aláhúzta, hogy a Szovjetunió sohasem ismerte el a „rhodoszi formula” ilyen értelmezését A „rhodoszi formula” erőltetése azt mutatja — húzta alá —, hogy az Egyesült Államok és Izrael a tárgyalások formájáról folytatott vitákkal szeretné megkerülni a fő kérdést, azt, hogy a közel-keleti helyzet rendezése alapvető elveinek egyeztetését a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának alapján kell elvégezni. Egy amerikai tudósítónak a szovjet—nigériai viszonyra vonatkozó kérdésre válaszolva a külügyi szóvivő kijelentette: a Szovjetuniónak jó diplomáciai kapcsolatai vannak a nigériai törvényes kormánnyal. A Szovjetunió támogatást és anyagi segítséget nyújtott és nyújt Nigériának harcában az imperialista erők kísérletei ellen, amely erők a törzsi viszályt akarják felhasználni az ország szétdarabolására. Zamjatyin „a nigériai belügyekbe való beavatkozásnak” minősítette a lázadóknak nyújtott segélyt, amelyet a nyugati fővárosokból különböző jótékonysági szervezetek továbbítanak. Ha a lakosságnak szánt, valóban humánus segítségről lenne szó — emelte ki —, akkor ezt a szövetségi kormányon keresztül és az ő kérésére kellene lebonyolítani. Végezetül Leonyid Zamjatyin válaszolt egy nem külpolitikai jellegű kérdésre: merő koholmánynak minősítette azokat a nyugati forrásból származó híreszteléseket, amelyek szerint a Szovjetunióban pénzreform végrehajtására feszülnek. Péter Jánost A tárgyalások alkalmat nyújtanak új kezdeményezésre Megkezdődtek a magyar jugoszláv tanácskozások Péter János külügyminiszter kedden délelőtt hivatalában fogadta Mirko Tepavac jugoszláv külügyminisztert, majd megkezdődtek a hivatalos tanácskozások. A magyar külügyminiszter újságírókkal folytatott beszélgetésen kijelentette: nagy jelentőséget tulajdonít Tepavac látogatásának. A hivatalos tárgyalásaikon részt vett Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes, Jakus Jenő, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, Marjai József, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete, Rácz Pál, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője, valamint Matusek Tivadar, Oláh Józsefés dr. Randó Jenő, a Külügyiminisztérium főosztályvezetői és Gyenis Jenő főelőadó. Jugoszláv részről a tárgyalásokon részt vett Jaksa Petrics külügyminiszter-helyettes, Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapesti nagykövete, Djuka Vukolics főosztályvezető, Alekszander Demajo, a külügyminiszter kabinettfőnöke, Szvetozár Sztarcsevics és Radivoje Sztakics nagykövetségi tanácsosok és Manko Milasin főelőadó. A magyar—jugoszláv tárgyalások megkezdése előtt Péter János újságírókkal beszélgetve elmondta, hogy nagy jelentőséget tulajdonít Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter magyarországi látogatásának, nagy várakozással tekint megbeszéléseik elé. A második világháború óta ez az első jugoszláv külügyminiszteri látogatás Magyarországon, bár — mint emlékeztetett rá — korábban Tito elnök kíséretében már járt Magyarországon Kocsa Popovics akkori külügyminiszter. A továbbiakban elmondta, hogy hétfő este a megérkezés után már megkezdték a nem hivatalos eszmecserét, amikor is megbeszélték a látogatás programját, a tárgyalások munkamódszerét, s szó esett a kétoldalú kapcsolatokról is. Mirko Tepavacnak nagyon jelentős a szerepe a magyar—jugoszláv kapcsolatok alakulásában. Az az időszak, amely budapesti nagykövetségének idejére esett, a magyar—jugoszláv kapcsolatok fejlődésének nagyon kedvező szakasza volt. Egy kérdéssel kapcsolatban, amely a Magyar Népköztársaság kormányának az európai biztonsági konferencia előkészítésével kapcsolatos kezdeményező tevékenységére vonatkozott, Péter János elmondta: minden európai ország kormányára felelősség hárul, hogy kezdeményezően vegyen részt az európai biztonsági konferencia előkészítésében. A Magyar Népköztársaság kormánya ezzel a felelősséggel vesz részt az európai diplomáciai életben, s már eddig is tett kezdeményező lépéseket és újabbakra is készül. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a Mirko Tepavaccal való tárgyalások is alkalmat nyújtanak új kezdeményezésre. * Mirko Tepavac és kísérete Péter János és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa társaságában kedd délután a Vármúzeumba látogatott el. Kubinyi András, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának vezetője és dr. Márffy Albin, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóhelyettese fogadta a vendégeket, akik ezután megtekintették a Magyar remekművek, a Budapest ezer év című kiállítást, valamint a budai palota középkori történetének emlékeit, az ásatások eredményeit. Folytatódtak a jugoszláv-román megbeszélések Egyezmény a határátlépés megkönnyítéséről Belgrádból jelenti a Tanjug: Ion Gheorghe Maurer román és Mitja Ribicsics jugoszláv kormányfő kedden Belgrádban hivatalos megbeszélést folytatott. A tárgyalások fő témája a két ország kapcsolata volt, de kicserélték véleményeiket egyes nemzetközi kérdésekről is. Kedden Belgrádban aláírták a jugoszláv—román kishatárforgalmi egyezményt, amelynek értelmében 15 kilométeres övezetben megkönnyítik a lakosság határátlépését a túlsó oldalra. A megállapodás a jugoszláv, illetve a román kormány jóváhagyását követő hatvan napon belül lép életbe. A megbeszélések kedden délután az egyes kérdéseket megvitató csoportokban folytatódtak. Maurer román miniszterelnök szerdán — munkatársai kíséretében — Rijekába utazik. A miniszterelnököt később fogadja Tito jugoszláv államfő is. / ‡0ο (Canberra, AP) Agnew amerikai alelnök kedden Ausztráliába érkezett. A fővárosban tüntetők vonultak fel, akik tiltakoztak az amerikaiak vietnami politikája ellen. ›› (Róma, TASZSZ) Az olaszországi Aquila város ügyésze kijelentette: ha Deffregger müncheni püspök olasz földre lép, azonnal letartóztatja tömeggyilkosság vádjával. 104 (Róma, TASZSZ) Misasi olasz külkereskedelmi miniszter ma Moszkvába utazik, ahol aláírja majd az Olaszország és a Szovjetunió új hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményét Mapi Nemzet Walter Ulbricht az NDK és Franciaország kapcsolatairól Berlinből jelenti az MTI. Berlinben kedden nyilvánosságra hozták annak az interjúnak a szövegét, amelyet Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke a Francia Kommunista Párt központi lapja, az Humanité számára adott. Walter Ulbricht nyilatkozatában hangoztatta a szocialista országok közötti együttmű- ködés és munkamegosztás erősítésének, a szakosítás fejlesztésének fontosságát. A Német Demokratikus Köztársaság és Franciaország kapcsolatairól szólva megállapította, hogy a két ország műszakitudományos együttműködése viszonylag gyorsan fejlődött. „Azonban, ha két állam között nincsenek normális diplomáciai kapcsolatok, akkor együttműködésük mindenféle jogi és más akadályba ütközik” — jelentette ki az NSZEP első titkára, majd hozzáfűzte: „Ez azt jelenti, hogy normalizálni kell a két állam közötti kapcsolatokat, ha azt akarjuk, hogy Franciaország és az NDK között az együttműködés az utóbbi évekéhez hasonló ütemben tovább fejlődjék.” ) „4 német nemzet két államra Tanúsulat* Nyilvánosságra hozták Bonnban Brandt mai beszédének mellékletét Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója jelenti. Kedden nyilvánosságra hozták Bonnban Brandt kancellár szerdai parlamenti beszédének mellékletét A négy részből álló dokumentum első fejezetének ez a címe: „A német kérdés kialakulása, valamint az NSZK és az NDK kapcsolatai”. E fejezetben a bonni kormány kifejti azt a véleményét, hogy „25 évvel a harmadik birodalom feltételnélküli kapitulációja után a német nemzet, 1970 évi tényleges határai között, két államra van osztva. Hozzájön még a berlini különleges megszállási terület, amelynek részei a szövetségesek felelősségének fennállása mellett sajátos módon a két államhoz tartoznak”. A dokumentum a „német nemzet egységéről" vallott ismeretes bonni felfogást az 1968. évi alkotmányával próbálja alátámasztani. Ezen az alapon tárgyalja a melléklet a két német állam viszonyát. Ez a fejtegetés nagyjából az ismeretes nyugatnémet álláspontot tartalmazza. Figyelemre méltó annak erőteljes hangoztatása, hogy a két állam között csak akkor jöhet létre jobb kapcsolat, ha nem tévesztik szem elől, hogy a két állam „alapvetően különböző társadalmi és gazdasági rendszerben él”. Brandt láthatóan eleget akart tenni a konzervatívoknak is, azzal, hogy aláhúzza a „nemzet egységét”. Ugyanakkor azonban a két német állam különböző rendszerének hangsúlyozásával rá akárd mutatni arra, hogy az újraegyesítést belátható időn belül gyakorlatilag lehetetlennek tartja. Álláspontjának igazolására a dokumentum segítségül hívja a nyugati nagyhatalmakkal kötött párizsi szerződést is, amely kimondja, hogy „a határok végleges rendezése csak az egész Németországgal kötendő békeszerződés keretei között lehetséges”. Kitér az okmány az NSZK és a NATO kapcsolataira. A nyugati katonai szövetségnek mindaddig létjogosultsága van — mondja —, amíg a Kelet és a Nyugat közötti ellentét el nem tűnik és létre nem jön „egy hatékony európai biztonsági rendszer". Külön fejezet foglalkozik a „berlini kérdéssel”. Nyugat- Berlinnek és az NSZK-nak „szoros kapcsolatát” azzal indokolja, hogy ez Nyugat-Berlin életképességének biztosítása végett szükséges. Egy másik fejezet üdvözli, hogy az NDK nyugdíjasai utazhatnak az NSZK-ba, javasolja azonban, hogy a korhatárt szállítsák le ennél a csoportnál és engedjék meg gyermekek és ifjúsági csoportok, valamint üdülők utazását is. Kívánatosnak mondja természetesen a nyugat-berliniek „Passierschein” kérdésének megoldását is. A negyedik fejezet a két német állam kereskedelmi és közlekedési kapcsolataival foglalkozik. Január végén összeül a CSKP KB plénuma A Csehszlovák közgazdászok támogatják a konszolidációs intézkedéseket Flesch István, az MTI prágai tudósítója jelenti: Csehszlovákiában folynak az előkészületek a CSKP KB januári ülésére, amely mindenekelőtt az ország legégetőbb gazdasági problémáival, az 1970-es népgazdasági terv és az ötéves terv irányelveivel foglalkozik majd. A plénum elé terjesztik ezenkívül a párttagsági igazolványok cseréjének alapelveit. A pártelnökség hétfői ülésén bejelentették, hogy a Központi Bizottság plénumát január 28- ra összehívták. Az elnökség a plénum előkészítéseképpen megtárgyalta a gazdaságpolitikai konszolidációs intézkedéseket. Az elnökség tagjai foglalkoztak a szocialista országoknak, közöttük Csehszlovákiának a KGST-n belüli együttműködésével, továbbá a csehszlovák—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési bizottság legutóbbi ülésének eredményeivel. Az elnökség végül szervezeti és káderkérdések mellett foglalkozott a csehszlovák filmművészet helyzetével is. A Cseh Szocialista Köztársaság vezető közgazdászai, akadémikusok, egyetemi tanárok, és tervezőintézeti igazgatók nyilatkozatukban egyértelmű támogatásukról biztosítják a CSKP konszolidációs intézkedéseit. A kedden nyilvánosságra hozott dokumentumban a gazdasági élet vezetői felszólítják az ország közgazdászait, hogy alkotóan működjenek közre a pártgazdasági programjának megvalósításában. A jelenlegi nehézségeket okozó inflációs irányzatok — mutatnak rá a gazdasági vezetők —, erélyes intézkedéseket és hatékony korlátozó politikát, állami beavatkozást tesznek szükségessé a gazdaság legfontosabb területein. A dokumentum szerzői végül határozottan elutasítják Ota Sik professzornak bűnesének előtt külföldön kifejtett politikai álláspontját és szükségesnek tartják, hogy közgazdasági nézeteit elvi vitában elemezzék. Az ibo egységek elfogadták a fegyverletételi felszólítást A nigériai szövetségi kormány csapatai kedden mélyen behatoltak a keleti tartománynak a biafrai szakadárok fennhatósága alatt álló területeire, hogy kapcsolatba kerüljenek a biafrai hadsereg kapituláló egységeivel. A jelek szerint az ibo egységek elfogadták új parancsnokuk, Effiong vezérőrnagy fegyverletételi felszólítását Gowon tábornok, a szövetségi kormány vezetője utasította csapatainak parancsnokait, hogy mindent kövessenek el az önmagukat megadó lázadó erők épségének garantálására. A kormánycsapatok katonái csak abban az esetben nyithatnak tüzet, ha fegyveres ellenállásba ütköznek. A zambiai kormány szóvivője kedden biztosította Ojukwut, hogy szükség esetén politikai menedékjogot biztosít számára, bár a kormány szóvivője hozzáfűzte: „Biztonsági okokból Zambia kormánya szerencsésebb megoldásnak találná, ha Ojukwu tábornok mielőbb Európába repülne.” William Tubman libériai elnök kedden közölte, hogy kormánya kész 25 000 dollárral hozzájárulni a nigériai menekültek problémájának megoldásához. Szerda, 1910.január 14. A NIGÉRIAI POLGÁRHÁBORÚ UTÁN Afrika új lehetőségei Pontosan két év, hat hónap és hat nap után véget ért a nigériai polgárháború, befejeződött a lagosi központi kormány haderőinek és a biafrai szakadároknak öldöklő küzdelme. Felesleges volna most azt kutatni, hogy milyen katonai akciókkal sikerült Gowon tábornok, szövetségi elnök seregének térdre kényszerítenie Ojukwu szeparatista vezér maradék egységeit, hiszen az alapvető adatok ismeretében minden józan szemlélő már az első pillanattól fogva világosan látta, a biafrai csapatok teljesen irreális célok szolgálatában vezényelték a belháború csatamezőire és véreztették el őket a gyilkos testvérharcban. A lagosi kormány számára az erőviszonyok minden tekintetben annyira kedvezőbbek voltak, hogy felmerül a kérdés: egyáltalán miként tudták ilyen sokáig tartani összezsugorodó területükön az éhínségtől, járványoktól valósággal megtizedelt, rendkívüli megpróbáltatásokon, szenvedéseken átment lakosság érdekeivel igazán sohasem törődő biafrai lázadók jelentős hadállásaikat? A felelősség kérdése Anélkül, hogy hosszú történelmi visszatekintést óhajtanánk tenni, feltétlenül meg kell vizsgálnunk: milyen okok vezettek a Biafra „független” állammá nyilvánítására, kik idézték elő a szakadást, tulajdonképpen kiket terhel az elsődleges felelősség a pusztulásért, tíz- és százezrek haláláért? Nigériában — a törzsi ellentétek ellenére — egyetlen szakértő sem számított az önállóság kivívását, 1960 októberét követően olyan tragédia bekövetkezésére, amely nem csupán ezt az 55 milliós, nagy országot rázkódtatta meg alapjaiban, hanem súlyos gondokat jelentett azegész kontinensnek, megosztotta az afrikai népeket és komoly kerékkötőjévé vált az Afrikai Egységszervezet hatékony működésének is. A dráma előidézésében, a válság kirobbantásában mindenekelőtt azoknak a külföldi köröknek közvetlen beavatkozását, történelmi felelősségét kell leszögeznünk, amelyek a színfalak mögött és nyíltan, a legkülönbözőbb módszerekkel felszították a belső szenvedélyeket és fegyveresen egymással szembeállították a lakosság nem sokkal több, mint tíz százalékát kitevő ibókat a másik két nagy törzs tagjaival: a hausszákkal és jorubákkal, nem beszélve a szinte megszámlálhatatlan többi kisebb-nagyobb népcsoport részvételéről a belviszálykodás különböző fordulóiban. A biafrai olajmonopóliumok, a nyugati érdekeltségek — a tipikus újgyarmatosítás jegyében — mindent elkövettek Nigéria állami egysége megteremtésének hátráltatására, nem sajnálták a pénzt, hadianyagot és egyéb szállítmányokat a szakadárok ellenállásának meghosszabbítására. A nyugati közvélemény egy részét kétségtelenül megtévesztették a hamis „emberbaráti” szólamok és társadalmi, egyházi szervezetek céljaira sokan szívesen adakoztak abban a hiszemben, hogy az éhező biafrai gyermekeket támogatják, holott a valóságban számtalanszor kiderült: a „humanitárius” repülőgépeket fegyverekkel és lőszerrel rakodták meg. Amikor tehát a felelős személyeket keressük, nem nehéz megtalálni őket — még ha átmenetileg a „jótékonykodás” álarca mögé is bújtak. Ojukwu bukása Nem lehet azonban kizárólag külföldi csoportokat, vállalatokat, egyéneket hibáztatni a történtekért, mivel belföldi támasz nélkül mit sem kezdhettek volna. Az idók törzse elismerten kulturális színvonalban az afrikai átlag fölött áll, de éppen viszonylagos fejlettségük és műveltségük tudatában becsvágyuk, hatalmi céljaik és uralkodási vágyuk tekintetében is az élen járnak. Magasabb iskolázottságuk és alaposabb neveltetésük ellenére, nem mentesek azoktól a túlzásoktól, amelyek inkább az elmaradottabbakra jellemzőek. Mint az 1966. januári események mutatták —, amikor az idók vérfürdőt rendeztek —, adott esetben kegyetlenkedésben is megdöbbentőt produkálnak. (Nigéria drámájához tartozik, hogy néhány hónappal később a leszámoláskor sok ezer idő vesztette életét, köztük teljesen ártatlan polgári személyek). Ojukwu, alezredes, a szakadár államalakulat főnöke igen hatásos propagandát fejtett ki és nyugati tömegtájékoztató eszközök szüntelen igénybevételével azt igyekezett elhitetni, hogy csupán az idők az „áldozatok”. Ez az állítás viszont sohasem felelt meg a tényeknek. Ojukwu bukását kizárólag saját magának köszönheti, hiszen sorozatosan és makacsul elutasította az Afrikai Egységszervezet különbizottságának közvetítését, vakon bízott támogatóiban és eleve figyelmen kívül hagyta a reális lehetőségeket. Csúfosan menekülni kényszerült, pedig ha idejekorán elfogadja az AESZ ajánlásait, bizonyára továbbra is részt vehetett volna Nigéria sorsának kialakításában. Sürgős feladatok Mindazok, akik ismerik Gowon tábornokot és alkalmuk volt találkozni a lagosi központi kormány vezető személyiségeivel, meggyőződhettek arról, hogy sohasem vezették őket hegemonisztikus törekvések, nem akarták valamiféleképpen „leigázni” a különböző törzseket, s nem él bennük bosszúvágy a biafrai szeparatistákkal, az ibókkal szemben. Gowon tábornok — bár hivatásos katonatiszt — egyáltalán nem táplál diktátori ambíciókat. Ellenkezőleg, Nigéria állami egységét csak a szövetségi alkotmány keretében képzeli el, s ennek megfelelően biztosítja az egyes népcsoportok jogait, fejlődésük lehetőségeit. A polgárháború, a lázadás végetértével Nigéria történelmének olyan új fejezetéhez érkezett, amely meghatározónak bizonyulhat az ország hosszútávú jövőjére nézve. Senki sem vonja kétségbe, hogy a biafrai fegyverletétel önmagában véve még nem oldja meg a feltornyosult problémákat. A kibontakozás útja csak a megbékélésen, — minden alkotó, jószándékú erő aktív bevonásával — a sürgős feladatok mielőbbi rendezésén át vezet. Az európai szocialista országok következetes és egyértelmű magatartást tanúsítottak a válságban: mindenkor azt az elvi állásfoglalást juttatták kifejezésre, hogy Afrika és közelebbről Nigéria jövője szempontjából nem a törzsi széthullás, az „atomokra bomlás” a kívánatos, hanem az országon belül és az egész kontinensen az egység megteremtésének szolgálata. A lagosi szövetségi kormány ezért kapott teljesen önzetlen politikai, diplomáciai, gazdasági segítséget a Szovjetuniótól és a többi szocialista államtól. Az egység útján Az elkövetkező, sok nehézséggel terhes időszakban Nigéria felelős vezetői továbbra is számíthatnak erre a támogatásra, hiszen a régi és újgyarmatosítók beavatkozási kísérleteivel csak az egységbe tömörülő, azonos elgondolásokat elfogadó nigériaiak szegülhetnek eredményesen szembe. A szakadár biafrai rezsimet mindössze négy afrikai állam ismerte el diplomáciailag. Remélhető, hogy az új helyzetben kivétel nélkül az Afrikai Egységszervezet valamennyi tagja tevékenyen hozzájárul a nigériai sebek haladéktalan begyógyításához. Gowon tábornok félreérthetetlenül kijelentette: számít az AESZ közreműködésére a rendezéskor. Ha nem is lehetnek illúzióink a tekintetben, hogy egyszeriben eltűnjenek a nigériai, sok évszázados belső ellentétek, az ország reális lehetőségei megsokasodtak az egység létrehozásában. Matolcsy Károly