Magyar Nemzet, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-09 / 159. szám
Csütörtök, 1970. július 9. Magyar Nemzet Bányajáráson Oroszlányban „Rendhagyó” tájékoztatón látta vendégül a sajtó képviselőit szerdán az Egyesült Magyar Szénbányák és az Oroszlányi Bányavállalat vezérkara. A jelzőt egyébként csak azért tettem idézőjelbe, nehogy idegen tollakkal ékeskedjem. A megállapítás ugyanis Tamásy Istváné, az Egyesült Magyar Szénbányák elnökéé. Jogosultságát igazolja egyrészt a dátum, az annak megfelelő harmincfokos hőség, amikor ugyebár, szénről beszélni — enyhén szólva — anakronizmusként hat, másrészt a program, amely a szavak régiói helyett a tettek mezejére, a bánya mélyére invitálta az újságírókat. Az élet is betört A megszokott rend harmadik megbontója már maga az élet volt, amely köztudottan nagy rendező, ha nem is mindig tudunk örülni beavatkozásának. Akárcsak most, amikor az oroszlányi bányavállalat központjában az elnök aggódó arcán próbálják mérni a dorogiak telefonjelentésének adáspontját. A jelentés szerint egyébként szerdán délután a helyzet a következő volt: a Dorogi Szénbányák borókási bányaüzemének XII. aknájában július 7-én 4 óra 15 perckor a tengerszint alatt 205 méternél rendkívüli méretű karsztvíz-betörés történt. A hirtelen betört víz elárasztotta a munkahelyeket és a meglevő vízmentesítő telepek teljesítőképességét is felülmúlta. Ezért tervszerű visszavonulással az érintett bányamezőket és aknákat ki kellett üríteni. A példaszerű riasztásnak és mentésnek volt köszönhető, hogy emberéletben kár nem esett és sérülés sem történt. Viszont a minden eddigit felülmúló vízbetörés miatt a XII/A, a XII. és a IX. akna feladása folytán igen súlyos veszteség érte a Dorogi Szénbányákat, mert a vízbetörés hatására a termelő kapacitás 20—22 százaléka esett ki. A borókási bányaüzem körülbelül 1100 létszámát átmenetileg szabadságolták. Ez idő alatt a Dorogi Szénbányák megteszi a megfelelő intézkedéseket, hogy az elúszott munkahelyek áttelepítésével részben pótolni tudja a termeléskiesést imponáló eredmény A dorogi karsztvíz-betörésről már reggel is tudtunk, amikor kis csapatunk leszállt az oroszlányi XXIII-as aknába. Ezt sem véletlenül említem. Szeretném leszögezni, mindjárt beszámolóm elején — bármennyire bizonygatták is nagyon rokonszenves vendéglátóink: Seregi János oroszlányi igazgató, Vass László főmérnök, Németh Sándor gazdasági igazgatóhelyettes, Moharos Jenő műszaki és gazdasági tanácsadó, Berta Imre, az igazgatási főosztály vezetője és a többiek, hogy majd meglátjuk, milyen más viszonyok között dolgozik ma a bányász — a bánya azért bánya maradt. Az ott végzett munka még a többinél is nagyobb tiszteletet parancsol. Ezt szerdán a saját bőrünkön tapasztaltuk. Annak ellenére, hogy valóban szemtanúi lehettünk annak az óriási változásnak, amelyet általában a gépesítési tendencia, a meglátogatott 90 méter széles és két méter magas frontszárnyon például az új szovjet 2. MKB önjáró, komplex, emulzióval (100 liter vízben összesen 3 liter olajjal!) működő széntövesztő berendezés jelentett. Ez a szovjet gépmonstrum a legfiatalabb oroszlányi aknában debütál Magyarországon. Május 11 óta dolgozik. Eredményei imponálóak máris. Az elmúlt első hónapban 100,2 vagon volt a napi teljesítménye. Nem beszélve arról, hogy ezt — a régi kézifejtéssel szemben — egyharmad létszámmal érte el, s hogy ez a mennyiség a réginek csaknem háromszorosa. Mindezen felül — és ez sem megvetendő szempont! — a gép végzi el az ember helyett a kibányászott fejtési üregnek alátámasztását is, amely a legveszélyesebb művelet volt a bányászatban eddig. 1970 első félévében a magyar bányák egynegyedében már géppel zajlott a széntermelés. Egy-egy gép éppen a kétszeresét termelte meg, mint 1950- ben bármelyik magyarországi bányaüzem. A holtpont és a szén A rengeteg elhangzott kérdésből csak a legfontosabbakat ragadnánk ki azzal, hogy a későbbiekben még visszatérünk erre a rendkívül érdekes témára. Az első és legfontosabb kérdés természetesen: lesz-e megfelelő mennyiségű szén az idén? A szénbányászat vezetői nyugodtak ez ügyben. Könnyedén riposztoznak a még oly élesen felvetett, legkényesebb kérdések megválaszolásakor is. Teszik pedig ezt abból a kellemes pozícióból, hogy a magyar szénbányászat kimozdult — mégpedig helyes irányban! — az 1967-es holtpontról. Tamásy István a következőkben határozza meg a fejlesztés irányát: tovább csökkenteni a gazdaságilag nem megfelelő bányák számát, mindinkább fokozni a gépesítést, amely egyszersmind megoldja az egyre erőteljesebb munkaerőhiányt. Ugyanakkor — rendkívül nehéz fizikai munka kiiktatásával — vonzóbbá is teszi a bányászkodást a fiatalok előtt. A gépnél ugyanis találkozik a népgazdaság, a bánya és a bányászok érdeke. A bánya kevesebb létszámmal többet termel, a bányász pedig lényegesen kevesebb fizikai megterheléssel többet visz haza a borítékban. Ami pedig a jól ismert és sok vihart kavart korszerű energiahordozók kontra szénvitát illeti, erről Tamásy Istvánnak a következő a véleménye: „A legkorszerűbb energiahordozó az, ami az adott helyen a legolcsóbb!” Azt hiszem, ezt jelmondatnak is elfogadhatjuk a téma további feldolgozása elé. Kivált, ha azt is tudjuk, hogy egy „botcsinálta” szénbányásztól származik, aki Zalában látta meg a napvilágot és egyetlen vágya az volt, hogy a diplomája átvétele után olajbányász legyen. Csillag István VAS ZOLTÁN: A krumplicsata (10.) Kialakult a mindennapos kölcsönös munkakapcsolatunk a szovjet hídépítő alakulatok parancsnokaival, a szovjet hadsereg által igénybe vett gyárak, üzemek katonai parancsnokaival. Szovjet műszaki vezetéssel és katonákkal épültek a hidak. Az akkori Ferenc József-, ma Szabadság-híd és a margitszigeti ideiglenes híd. A szovjet parancsnokság a munkához nagyszámú polgári lakosságot mozgósított. Magyarán : befogták „malenkij robotra” a munkaerős férfiakat. Sok baj származott ebből, ellentét a lakossággal. A hidak ideiglenes helyrehozatala pedig Budapestnek is döntően fontos volt. Eljöttek hozzám a két hídépítés parancsnokai. Panaszolták: nem tudják a munkásokat élelmezni. Nekik erre nincs módjuk. Ha tovább Vas megfelelően biztosítja az élelmet, nagyon rövid idő alatt Budapestnek lesz két hídja. Megegyeztünk. Lényegében a nyakunkba szakadt ezzel a két híd megépítése. Jó fejadagot biztosítottunk a munkásoknak, főzőhelyet állítottunk fel. Többé nem kellett „malinkij robotra” befogni a munkásokat. Jöttek maguktól. Minden költséget a kormánybiztosság fedezett. Számos anyagellátási kérdést is mi intéztünk. Szívesen tettük. Szovjet— magyar hathatós együttműködéssel a két híd ideiglenes helyreállításával Budapest egyik legnagyobb gondja oldódott meg. A Szabadság közölte két hét múlva: „Megnyílt a személyforgalom számára az a híd, amelyet annak idején Ferenc Józsefről neveztek el. Megnyílt a margitszigeti híd is. A hidak nyolctól délután négyig állnak a személyforgalom rendelkezésére.” Az emberek tömege indult meg Budáról Pestre és Pestről Budára. Nem kell többé uzsoraárat fizetni egy-egy életveszélyes átkelésért a csónaktulajdonosoknak. Hasonló szovjet—magyar együttműködés alakult ki a szovjet hadsereg által igénybe vett, mintegy kétszázötven fővárosi üzemben. Ezekben a szovjet hadsereg számára végeztek munkát. A szovjet hadseregnek számos iparcikkre, javító és alkatrészgyártó munkásra volt szüksége. Az üzemek szovjet parancsnokai, rendszerint szakember mérnökök, százféle anyagot, közlekedést, villanyáramot biztosító támogatásukkal segítették talpraállítani a teljesen széthullott magyar ipart. Az üzemek katonai parancsnokai szovjet hadtápvonalon szereztek munkásaiknak némi élelmet. Ez nem volt elég. Hozzám fordultak, biztosítsuk a hídépítésnél bevált módon a munkásoknak fejadagot. Megtettük. Ezernyi gond szakadt reánk. Folytonosan jöttek hozzánk a gyárak szovjet katonai parancsnokai. Tárgyalásaink a gyárak munkásainak különleges ellátására, Budapest lakossága szempontjából is nagyon hasznosaknak bizonyultak. Valamit valamiért igyekeztünk adni a jó szovjet katonai parancsno koknak. Megegyeztünk, hogy a gyárak, a saját munkásaik ellátására, de a közellátás céljaira is, mellékiparágként : a falunak szükséges iparcik :keket, ekéket, lapátokat, szöget, textilárut gyártsanak. Ezek egy részével az üzemi bizottságok rendelkeznének, hogy szovjet katonai teherautók segítségével, élelmiszer cserekereskedelmet folytassanak a faluval. A falu is elégedett volt ezzel, mert a debreceni kormány, elsősorban pártunk követelésére, elfogadta a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletet. A nagybirtokok teljes feloszlatásával a magyar nép ezeréves pere dőlt el földesuraival. Most a tavasz kezdetével a földhöz juttatott parasztok máris meg akarták művelni földjeiket. Ehhez alig rendelkeztek munkaeszközei. Szerény mértékben ezt biztosították az üzemek félelemért a falunak, árucsere-akcióikkal. Újabb és újabb csatornákon érkezett ezzel élelem a fővárosba. Szűkült az éhezők köre, amiért mint kormánybiztos nagyon hálás voltam. Mind a kérdések bonyolultan összefüggtek az iparral, külkereskedelemmel, a pénzügyekkel. Budapest kormánybiztosaként akartam, nem akartam — úgyszólván az iparügyi és külkereskedelmi, sőt pénzügyminiszteri jogkört gyakoroltam. A kormánybiztosságnak ez a sokirányú miniszteriális tevékenysége amiatt is kialakult, mert amint ezt már említettem, Debrecen közlekedésileg még mindig messze, távol esett Budapesttől. A kormány nem jöhetett a fővárosba, mert március hattól tizenötödikéig a szovjet hadsereg a Balatonnál hadműveletet folytatott. A németek mindent elkövettek a Székesfehérvár körüli ellentámadás sikeréért, Budapest visszafoglalásáért. A főváros emiatt továbbra is csaknem önálló hatalom volt. A közellátási kormánybiztosság Budapest gazdasági életének úgyszólván korlátlan intézője. Hozzánk jöttek kérdéseikkel a minisztériumok itteni vezetői, a gyárak igazgatói, a bankok vezetői, az üzemi bizottságok. Jöttek a szovjet katonai hatóságok is, most például azzal, hogy kilencvennyolc, eddig általuk irányított gyárat visszaadnak a polgári termelésnek. Tegyek velük, amit akarok. Nagy gyárak voltak, közöttük a Ganz, a Telefongyár, több nagy textilgyár, tejtermék- és húsüzem. Azzal, hogy a kormánybiztosság a budapesti gazdasági élet csúcsszerve lett, átcsúszott ide a főváros gazdasági vezetése is. A főváros vezetői, köztük a két polgármesterhelyettes, a szociáldemokrata Bechtler Péter, a kommunista Jámbor Alajos, nem Csorba polgármesterhez mentek gazdasági ügyeikben, hanem hozzánk. Nekünk kellett példáu Bordás főmérnök vezetésére megépíttetnünk az akkor nagy technikai vállalkozást az új gázvezeték áthozatalát a Duna felett Budáról Pestre Mi vállaltuk azt is, hogy helyreállítva a tönkremen távvezeték-vonalat, Bánhidáról behozzuk a villanyáramo Budapestre. Hősi munka volt Aknarobbanás következtében többen elpusztultak. Mi rendeltünk a németek által felrobbantott hidak roncsainak kiemelésére egy új úszódaru is, amely nélkül nem lehetet volna újjáépíteni a hidakat (Folytatjuk.) Tizenötezer állás az új diplomásoknak Ezekben a napokban fejeződik be az idén végzett diplomások elhelyezése. A 8800 végzést csaknem 15 000 állás várja. Nagy a kereslet a gyógyszerészek iránt, minden közgazdászra csaknem négy állás jut. Elsősorban a tervmatematikusokat, a pénzügyi, ipari és közlekedési közgazdászokat keresik a vállalatok. Változatlanul jelentős a pedagógushiány a vidéki általános iskolákban. Csaknem ezerrel kevesebben végeznek, mint a meghirdetett állások száma. A több mint ezer ifjú mérnököt több, mint háromezer állás várja. Helyreáll-e az egyensúly AZ ÉPÍTŐIPARBAN? Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy népgazdaságunk egyik kulcskérdése, hosszabb idő óta megoldatlan problémája az építőipari kereslet és kínálat egyensúlyának hiánya. Évente többmilliárdos kárt szenved gazdaságunk csak azért, mert építőiparunk nem felel meg a követelményeknek, ez pedig többek között arra is visszavezethető, hogy hosszú éveken át — a többi ágazathoz képest — jóval kisebb mértékben részesedett az összberuházásokból, mint azt fontos szerepe indokolta volna. Az arány még 1961-ben is mindössze 1,3 százalékos volt, csak 1967-re érte el az 1,8-at, amivel a szocialista országok sorában az utolsó helyen álltunk. A lemaradás felszámolására kormányzatunk nemrégiben több mint 30 milliárdos fejlesztési koncepciót hagyott jóvá, amely megteremti a kedvező alapot a helyzet javulásához. Fontos és nehéz téma A bevezetőkben foglaltakból következik, hogy minden építőipari vonatkozású megnyilatkozás, legyen az a legmagasabb szintű párthatározat, építésügyi tárcánk helyzetfelmérése, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tanulmánya, vagy akár az egyes építőipari vállalatok működésével kapcsolatos információ, fokozott érdeklődést vált ki közvéleményünkből. Ez nyilvánult meg dr. Laczó Józsefnek a napokban elhangzott kandidátusi értekezésével kapcsolatosan is, amely fontos közgazdasági következtetések levonásával biztatott és a remények egy részét be is váltotta. „Az új közgazdasági szabályozók hatása az építőipar tevékenységének és fejlesztésé-, nek egyes területein, különös tekintettel az építőanyagipar iparosítására” című tanulmány a kivitelező építőipar gondjaival foglalkozik. Ezen belül is három területre, a nyereségérdekeltség és a jövedelemszabályozási rendszer, az árrendszer és az álló- és forgóeszköz finanszírozási rendszer vizsgálatára szorítkozik. Természetesen nem tér ki azoknak minden vetületére, hiszen egy disszertáció kerete erre feltétlenül szűknek bizonyul. Javaslatai mégis elgondolkoztatóak és minden bizonnyal vitára, esetleg hozzászólásra is indíthatják közgazdászainkat. A tanulmány szerzője szerint sokan vannak, akik nem tartják reálisnak azt az immár nagyon is sürgető célkitűzést, hogy az építési kínálatnak némileg meg kell haladnia a keresletet. Azzal érvelnek, hogy az építőipar még nem rendelkezik a szükségesnél nagyobb munkaerővel, márpedig építőiparunk kapacitását jelenleg elsősorban a munkáslétszám határozza meg. A másik érv szerint, mivel a szocialista országokban mindenütt ugyanezek a problémák jelentkeznek, meglehet, hogy ez esetleg a szocialista rendszer törvényszerűsége. Mi ezekre az érvekre a helyes felelet? Az iparosítás szükségessége Az első érv ma még valóban helytálló, mert az építőipar kapacitása nagymértékben függ a munkáslétszámtól, ám az építőipar iparosításával ez fokozatosan csökken. Mivel jár az építőipar „iparosítása”? Az iparosítás előrehaladtával egyre inkább az állóeszköz állomány határozza meg a kapacitás mértékét. Ezenkívül javul az építési munka hatékonysága, az építkezések gazdaságossága. Ebből pedig sok más is következik. 1. Jelentős mértékben emelkedik a munkatermelékenység színvonala (szerelőjellegű építkezés, házgyári termelés). Ez a termelékenység emeli a népgazdasági átlagot is, másrészt a viszonylag alacsonyabb termelékenységgel dolgozó építőiparból a munkaerő átáramlik a magasabb termelékenységű területekre. 2. Jobb a terméképítmények minősége, használati értéke, hosszabb az élettartamuk. A jobb minőség csökkenti a fenntartás költségeit. 3. A korszerű szerkezetek súlya csökken, anyagfelhasználásuk kevesebb. A tégla helyett fokozott mértékben felhasználásra kerülő cementégetés kalóriaigénye alacsonyabb, mint a tégláé. 4. Csökken az építési időtartam és ez kedvezően hat a nemzeti jövedelemre. Visszatérve a második érvre, miszerint az építési piac feszültsége törvényszerűen együtt jár a szocializmussal, Jugoszlávia példája ezt is megcáfolja. Ott az építési kínálat meghaladja a keresletet. heket a jelenlegi 25 százalékról 50-re emelnék. Ennek emelését az eszközlekötési járulék és nyereségadó csökkentésével ellensúlyoznák, beleértve a részesedési alap adójának csökkentését is. Az élőmunka költségének emelése és a holtmunka költségeinek némi csökkentése a vállalatokat az élőmunkával való takarékosságra, a termelékenység növelésére ösztönözné. A jelzett jövedelemszabályozás lehetővé tenné a tiszta jövedelem olyan megosztását az állam és a vállalatok között, hogy mindkét helyen a kívánt mennyiség maradjon. Az építőipari árrendszer hatékonyságát Laczó úgy fokozná, hogy — többek között — az egyedi nagy beruházásoknál felszámolható plusz négy százalékos haszonkulcs kifizetését a kivitelezési határidő betartásához kötné. A nem egyedi beruházásoknál a kivitelezőket az árakon keresztül a jelenleginél jobban érdekeltté kellene tenni az építési idő megrövidítésében. Jövedelemszabályozás és fejlesztés A jövedelemszabályozás továbbfejlesztésével kapcsolatosan az értekezés szerzője javasolja: a vállalatnál maradó nyereséget ne osszák kétfelé, hanem bízzák felosztását a vállalatra és a felhasználási céltól függően adóztassák. Az alapadóra két kulcsot állapítanának meg: egy magasabbat az előző évi nyereség után, egy alacsonyabbat pedig a többletnyereség után. Ez olyan formában ösztönözne a termelés növelésére, hogy az indokolt területen a termelés bővítéséből származó többletnyereségre előnyösebb adókulcsot állapítanának meg. Természetesen korrekcióra is lenne szükség, hogy az árszínvonal emeléséből származó bevételt „kiszűrhessék”. A javaslat további részletezése után a szerző megjegyzi, hogy a termelékenység emelésére kedvező hatású lehet az egyösszegű utalványozás fokozott alkalmazása. Befejezés: idézzük dr. Laczó Józsefnek a fejlesztési célkitűzések megvalósítására javasolt néhány gondolatát. Véleménye szerint az újonnan létesített állóeszközök után elszámolt amortizációt a vállalatoknál kellene hagyni, a kapacitást növelő korszerű technológiák bevezetését az államnak költségvetési juttatással, előnyös, hosszú lejáratú hitellel kellene elősegítenie. Előnyös lenne a komplex központi telepek, transzport-beton és habarcsgyárak, könnyűszerkezet-gyártó üzemek létesítésére közös vállalatokat szervezni. A befejező munkák meggyorsításához szükséges kisgépeket, amelyek főként tőkés relációkból szerezhetők be, importkedvezményekben kellene részesíteni. Az érdekes és rendkívül időszerű, társadalmilag nagyon hasznos tanulmányt a szakemberek sokoldalúan megvitatták, majd dr. Laczó Józsefet — az értekezés alapján — a kandidátusi fokozat elnyerésére javasolták. A sok más elgondolkoztató felvetés mellett ez is igazolja, hogy a tudományos értékű munka az érdekelt illetékes szervek részéről is fokozott figyelmet érdemel. K. V. Napirenden a gyermek- és ifjúságvédelem A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésén elfogadta a gyermek- és ifjúságvédelem társadalompolitikai és jogpolitikai elveiről szóló jelentést. Szükségessé vált, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem elveit, feladatait egységesen értelmezzék mindazok — a tanács, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség —, akik e területen dolgoznak. A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága javasolta, hogy bővíteni kell a fővárosi internátusi hálózatot, a tanácsok lakásügyi osztályai elsősorban a többgyermekes családok lakásgondjait enyhítsék, a munkaügyi osztályok segítsék a 14. életévüket betöltött kiskorúak megfelelő elhelyezkedését, a kereskedelmi osztályok szigorúbban tartassák be a szeszesital kiszolgálására vonatkozó rendelkezéseket, s a népművelési osztályok biztosítsanak kulturált, változatos szórakozási lehetőségeket a fiataloknak. A fővárosban évente 6-700 gyermeket vesznek állami gondozásba, nevelésük, gondozásuk, testi, szellemi és erkölcsi fejlődésük családjukban nem biztosított. A végrehajtó bizottság rámutatott: meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy csak vétkes szülő gyermeke kerül állami gondozásba. A közvélemény ma egyöntetűen elítéli azokat a családokat, amelyeknek gyermeke állami intézetekben nevelkedik, noha sok esetben éppen a szülő betegsége, csökkent munkaképessége, szociális gondjai teszik azt indokolttá. • Bérpolitika és árrendszer A negyedik ötéves tervben tovább kell fejleszteni az új közgazdasági szabályozókat annak érdekében, hogy a kereslet és kínálat kívánt egyensúlya az építőiparban is létrejöjjön. Milyen javaslatokat tesz ezekkel kapcsolatosan az értekezés írója? Mindenekelőtt rámutat arra, hogy mivel az élőmunka a holtmunkához viszonyítva túlságosan olcsó és mert a nyereségfelosztás jelenlegi rendszere is ezt támasztja alá, a vállalatok inkább a létszám-, mint az eszközbővítésből eredő termelésnövelésben érdekeltek. Laczó véleménye szerint — változatlan árszínvonal mellett — azzal kellene az élőmunka költségét növelni, hogy a bérter