Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Vasárnap, 1970. augusztus 2., Falusi változatok Csongrádban TÁPÉ Részlet Erdei Ferenc a „Magyarország felfedezése” sorozatba készülő könyvéből „vzpoprl híres város „ Tápéval határos” — a tápéi öntudatot és Szeged ellen irányuló élet félreérthetetlenül kifejezi ez a dalbeli tétel. Ennek történelmi alapja mindenesetre van, de a község mai élete is éppen eléggé figyelemre méltó. Annyi páratlan vagy különleges figyelmet érdemlő jelenség van itt, hogy külön cím illeti Tápét Móra Ferenc szerint avar eredetű a falu. Ez ugyan nem bizonyítható, de az igen, hogy a honfoglalás óta megszakítatlan folytonossággal fennáll, ilyen falu nincs is több Csongrád megyében. (Algyő lenne a másik, ha egy ideig puszta nem lett volna, s népessége jórészt ki nem cserélődik.) A XIII. században Szeged szabad királyi város birtoka lett Tápé, s az maradt a múlt század közepéig. A XVI. századtól kezdve kétféle volt ez a földesuraság: az egész falu úrbéres birtoka volt Szegednek, de egy kisebb részt majorsági birtokként szerzett meg a város és azt a földreformig megtartotta. Szeged nem is volt rossz földesúr, ezt maguk a tápéiak is elismerik, annyira, hogy községük önálló fejlődésének és erős öntudatának egyik forrását látják ebben. Amikor a török háborúk után Szeged földesúri jogait újból elismerték, a város megtehette volna, hogy ragaszkodik az akkor szokásos jobbágyi szolgáltatásokhoz, mégsem ezt tette, hanem megegyezett a faluval, hogy pénzben megváltja úrbéri terheit. Érdemes idézni az egyezség levélből: „Mi nemes Szabad királyi Szeged városa fő Bírája. Tanácsa és választott községi adgyuk emlékezetül az kiknek illik, hogy minek utánna Kegyelmes Császár és koronás Király Urunk e ő fölsége régi Privilégiumunknak (kiváltságunknak) ereje mellett Tápé falunkban és Vartho nevű halászó vizünknek tellyes Domíniumába (uraságába) és Birtokába városunkat mint földes urat (az mint régentén volt) kegyelmessen fölséges Kamera által introducalván (bevezetvén) és bé bocsátván úgy földes Úrnak járandó reditusokat is vagy jövedelmeket oda engedte volna említett Tápé falunknak fő bírája Kajáry Péter, Tápay Benedek, Koszó Mihály más több Esküdt Társainak és Nótárius (jegyző) Buttka Istvánnal együtt Élőnkbe jővén kértenek arra alázatosan Bennünket, hogy ezen esztendőben jobbágyokat illető terhektül úgy mint Robotozástul megmentenénk a mellett kilenczedet, korcsmának félesztendeig való Usuatióját (használatát) és más egyéb földes Úrnak járandó jövedelmeket meg ne vennénk rajtuk, készek volnánk erre az egy Esztendőre készpénzül általlgába meghalkudni és magokat kifizetni, mely kívánságokat és kéréseket tekintetbe vévén leginkább is arra nézve, hogy naponként szaporogjanak és Városunk protectiója alatt jobban előmehessenek 170 időst százhetven Rhénes forintokban egyes akaratból alkudtunk meg úgy hogy a fele nevezett Summának mostan, másik fele pedig az Esztendő kitelésekor fogyatkozás nélkül letétetődgyék.” Mégis jobbágyfalusi állapot volt ez, s Tápé ebbe sohasem törődött bele. Régebben arra hivatkoztak, hogy ők egykor királyi szabadosok voltak, nem pedig jobbágyok. Később pedig községi önállóságukat védték minden csorbítás ellen. Volt is autonóm községi életük, a tápéi bírók és esküdtek karakánságáról megannyi legenda és anekdota forog közszájon. ■ Egyik nevezetes újabbkori fellépése volt a falunak, amikor Tápé tanácsa a század elején megtagadta a pusztaszeriÁrpád-ünnepségen való részvételt. Olyan nyíltan és félreérthetetlen indokolással, hogy Ady Endre is felfigyelt rá és „Pusztaszeren” című cikkében ezt írta: „Legendás türk ősünk, vezérünk Árpád Pusztaszer helyett, ahol megidézni próbálták, a szomszédban jelent meg... S Tápén a kupaktanácsban egyszerű magyarok száján az országfoglaló magyarság, tehát Árpád keserű igazsága szólalt meg: nem megyünk Pusztaszerre, az urak ünnepére, nem megyünk.” AT • nagy a tápéi öntulajd 15 hat, s szüntelenül idézik történelmi múltjukat. „Mi sem jobbágyok, sem cselédek nem voltunk soha.” „Itt igazi proletárnyomor sem volt soha, mi mindig meg tudtunk élni a földből és a vízből.” „Ha kellett, nagyon messzire elmentünk a kenyerünkért, s nagyon megdolgoztunk érte.” Néprajzukat is őrzik, múzeumuk van, népi együttesük, s a falu történetének a dokumentumait féltően őrzik, s igényes kiadványokban mutatják meg magukat a világnak. Tudják, hogy nem akárkik és jeles barátokat szereztek maguknak: Tömörkény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Radnóti Miklós jártak ide, megfordult itt Kodály Zoltán, Ady Endre, s talán Bartók Béla is. „Saját” festői voltak: Nyilassy Sándor, Szőri József, Heller Ödön. Nem üres képzelgéssel merik leírni: „Ha egyszer végre Szegednek lesz művésztelepe, csakis Tápén képzelhető el.” Mi is, mint „szegedi fiatalok” Tápén kezdtük a falukutatást, a harmincas években. De a falu mai élete sem kevésbé érdekes, mint a legendás múlt. Ezt maguk a tápéiak sem titkolják, de a látogató is hamarosan észreveszi. Amikor a Tisza-töltésről letérve meglátja az utas Tápé névtábláját, még nem tudja, hol jár: az út bal oldala még Szeged, közelebbről a Petőfi-telep, a jobb oldala már Táfré, de még nem mutat semmi különöset. Továbbhaladva azonban egymásután tűnnek fel érdekesebbnél érdekesebb észrevenni valók. Legelőször bal kéz felől egy szép modern épület: a Tápéi Tiszatáj Mezőgazdasági Termelőszövetkezet székháza. Ez kétszeresen is meghökkentő. Egyszer azért, mert ilyen modern épület ebben az ősi és hagyományőrző faluban? S milyen szép! Belépésre csábítóan megépített bejárat, pompás előcsarnok, ruhatár, társalgó, ebédlő, eszpresszó,s csillogó konyha, s az emeleten modern dolgozószobák. Ki építette ezt? A szövetkezet a maga erejéből és volt szíve jeles fiatal építésszel megterveztetni. Meg lehet érteni. Akinek Mátyás király volt a tárgyalópartnere, Móra Ferenc volt a krónikása, Juhász Gyula a költője, Ady Endre a propagandistája és Kodály Zoltán a patrónusa, az nem barkácsolhat össze akármit. Másodszor azért érdekfeszítő, mert egyáltalán gondoltak arra, hogy új termelőszövetkezeti székház! Az első ilyen, amit láttam az országban, pedig sok helyen megfordultam. Sajátságos ez, Bulgáriában országos kampány volt az ilyen székházak építése, s szinte minden termelőszövetkezetnek van is modern új háza, nálunk pedig ez még nem jött divatba. Egyébként nagyon jó dolog, s elég ritka erény ez nálunk: előbb termelni és akkumulálni, s aztán építeni reprezentatív székházat. A tápér akár minta is lehet a jövőre. De maga LTS- ság is elég érdekes. 1949-ben alakult egy agrárproletár szövetkezet a volt szegedi birtokon, 1960-ban másik kettő, s 1962-ben volt az egyesülés. Az egyesült Tiszatáj magában foglalja a falu szinte egész mezőgazdaságát, a régi agrárproletárok és a volt erősebb gazdák mind benne vannak, s az asszonyok is a szövetkezetbe járnak mezőgazdasági munkára; a háztáji gazdálkodás — kivéve a még meglevő réti tanyákat — jelentéktelen. Jól gazdálkodik és fejlődik a közös gazdaság. 1962-ben 46 forint a tagok egy munkanapra eső átlagos keresete, 1969-ben 90 forint. Nyolc év alatt megkétszereződés — ez jellemzi általában ezt a szövetkezetet. Van bizalom a tagok és a vezetők között, körülnézve köztük olyan benyomás támad, hogy az összetartó régi paraszti közösség fölvette a szövetkezeti közös gazdálkodás köntösét és most ebben a formában él tovább, s folytatja a hagyományait. Igen, de nagyon modern módon. Nemrég építettek egy tehenészetet a Tiszántúli Réten, betonút mindenütt a telepen, nem hasonlít ez már a régi majorok képéhez, ahol sárbanporban vergődött ember, állat és traktor egyaránt ezen a feneketlen réti földön. Gyárszaga van már ennek. Az a korszerű sertéstelep pedig, amit most építenek, már egészen gyár, sertésgyár. Feketefehér alapon építik, ami azt jelenti, hogy városi öltözetben megy be a kapun a benne dolgozó, s az öltözőn és a fürdőn keresztül munkaruhában és fertőtlenítve megy munkájára a sertés szagú világba, majd munkaideje után visszafelé ugyanezen a szűrőn keresztül szabadul meg munkahelye nyomaitól és ismét városiasan lép ki a kapun, s ül kerékpárra vagy autójába. Mit termelnek főként? „Olajat” — mondják, ami nem is csak tréfa. 120 olajkút van a területükön, s ami kárt okoztak a földben a fúrások, azt pénzbeni kártérítéssel és utakkal visszatérítették. Saját ipari üzemeik is vannak: gépjavító, téglagyár, építőrészleg, homokbánya, s fuvaroznak is. Mégis a növénytermelés a bázisuk: takarmány, búza és értékes árunövények, mert ez alapon fejlesztik az állattenyésztésüket. A falu munkaképes lakosságának éppen a fele számára ad munkát a szövetkezeti gazdaság, s úgy látszik, bírja a versenyt a szegedi munkahelyekkel. A gyékény rabb találkozik, aki Tápéra beteszi a lábát, minden út a háziipari szövetkezethez vezet. 1200 tagja van, ebből idevaló 700, akik bedolgozók, sokan közülük főfoglalkozásként. 20 milliós termelési értéket állítanak elő, s ebből exportra megy 8 millió. Termelésük folyvást növekszik, a szükséglet termékeik iránt belföldönkülföldön egyaránt emelkedő. Nagyon régi márka a tápéi gyékény, s most különféle modern fonottáruik új elemekkel öregbítik a márka becsületét. Amióta Tápé van, azóta gyékény is van. Erről már a történelem előtti időkből is vannak emlékek, a középkorból pedig olyan adatok is vannak, hogy itt fonták-szőtték gyékényből a hal, a só és a sózott hal csomagolását. Az újabb időkben pedig már szemünk előtt zajlik a gyékény regénye. A falu apraja-nagyja foglalkozik vele, messze földre elmennek a gyékénytermő helyekre, é s ott szigorú körülmények között vágják, szállítják, azután hazahozva válogatják, szárítják, fonják, szövik és mindenféle használati tárgyakat (szatyort, táskát, falvédőt, lábtörlőt, „gyékényponyvát”, és még nagyon sok mást készítenek belőle. Itt is a régi hagyományok és a korszerű változások A gyékényes mesterség teljes megújulásra vált képessé. A gyékény mellett mindenféle új természetes és műanyagokat használnak fel, újabban: sást, fémet, fát és a különféle műanyagokat. És új meg új korszerű szükségletet kielégítő tárgyakat terveznek és csinálnak még ezekből: a táskák ezernyi változatát, bútorfonatokat, falborításokat, dísztárgyakat, olyan meglepő összetételekben, amikben a hagyomány és a modern ízlés, a természetes és a vegyipar által előállított anyagok játékosan is, komolyan is, harmonikusan is diszharmóniában egyesülnek. Most már nem az a gondjuk a tápéiaknak, hogy hol lelnek piacot portékájuknak, hanem az, hogy mennyit győznek anyaggal és munkával. , A vendéglátás helye a szövetkezeti vendéglő. Hát minden szövetkezeti itt? Valóban: a mezőgazdaság is, a gyékényes háziipar is, a vendéglátás és az ellátó kereskedelem is. És mindegyik aktív, önálló és kezdeményező szövetkezeti közösség, amely céltudatosan versenyre kel a szegedi versenytársakkal. S ugyanakkor egymással sokszoros kölcsönös viszonyban vannak. A község lakói közül mindegyik tagja valamelyiknek, s a szövetkezetek jól megvannak egymás mellett. Ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint úgy, hogy ugyanazon erős falusi közösség közös táptalaján élnek. Jó az utcákon járni és nézegetni. A széles főutcán sok városias elem: utak, járdák, világítás, mindenütt újabb házak, de a többi utcákon is egymás mellett a hagyományos régi, karbantartása is és sok új elemmel való gazdagítása is szembeötlő. 950 házban benn a víz, az utcákon virágok, bokrok, s valami olyan, amit legjobban ápoltságnak lehetne nevezni. A községháza is. Nyoma sincs benne a bürokratikus hivatal állott szagának: virágok, leveles növények mindenütt a folyosón és a hivatali szobákban. Itt is, ott is üveges szekrények, bennük múzeumnyi dokumentum: régészeti, néprajzi emlékek, a falu termékeinek a mintái, és képek az életükről, s iratok és filmek a fiókokban a régebbi és újabb tápéi világról. Beszélgetni is jólesik ilyen környezetben, s ilyen benyomásokkal terhelve. Urtl t-nt-r tulajdonkép- hír Ldipen ez a falu történeti fejlődésében? — ilyen nagy igénnyel kezdem a vallatást, mert már megsejtettem, hogy nevezetes helyen vagyok. — ősi falu ez, még ma is őrizzük a hagyományainkat, de nagyok már a változások is. Úgy 1960 óta vannak ezek. Mezőgazdasági termelőszövetkezet és háziipari termelőszövetkezet, s a kettő között olyan munkamegosztás, hogy kor és nem szerint oszlik meg a lakosság munkája a kettő között. És ipar ez már mind a kettő. Azóta jött az olaj is. Itt ugyan helybeliek nagyon kevesen dolgoznak, de mégis itt van ez az új iparág, a határban, a faluban, a vendéglátóhelyeken, s behatol a házakba is. Szegeddel is azóta kezdünk jobban keveredni, s a városba járók is mostanában szaporodtak meg. — Szóval, minden megváltozóban van, hiszen ezek alapvető dolgok. Akkor a híres tápéi hagyományok is sorra elenyésznek, s mégis csak Szeged külső városrésze lesz előbb-utóbb Tápé. — Az azért mégsem! — indulnak fel egyszerre vendéglátó beszélgetőtársaim. S a szenvedélyes vagy el-elgondolkodó érvelésekből és a falu helyzetének sokoldalú jellemzéséből sorjában a következők vehetők ki. — Történelme során erős falusi autonómiája fejlődött ki Tápénak. Szeged volt a földesúr, harcolni kellett ellene. Azután a főszolgabíróval és a megyével szemben kellett védeni magukat. Mindig mostoha körülmények közt élt a falu, nagyon erősen össze kellett fogni a boldogulásért. Ezek kovácsolták össze a mi közösségünket, s ez még ma is megvan. Sokáig nem keveredett a nép Tápén kívüliekkel, szegediekkel sem. — A családi összetartás is erős még itt. Ugyan sokfelé dolgoznak már a családok tagjai, de még összetartanak. A fiatalok közül különösen sokan eljárnak újabban szegedi munkahelyekre is, de még fogja őket az itteni család. Itt még van családi függés és nagyon kevés huligánféle van a mi gyermekeink között. A család „termeli ki” az új lakásokat is, közös keresetből, közös erővel építik az új házakat is, így korszerűsítik és bővítik a régi családi házakat is. A falu munkahelyein, a kétféle termelőszövetkezetben is családias a munkahely: az idősebbek itt még tanítják és nevelik a fiatalokat, s nem engedik szabadjára őket. Itt tehát paraszti hagyomány is van, modern iparosodás is, hát voltaképpen kik itt a parasztok és kik a munkások? — Az igazi munkások az olajosok, de hát azok nem idevalók. A helybeliek? Nem igazi parasztok már. Nem külözödik itt el a munkásosztály és a parasztság. Családon belül is, egy emberben magában is úgy keveredik a kettő, hogy szétválasztani se lehet. Munkás-paraszt szövetség? Ezt sem lehet mondani, mert kik szövetkeznének kivel? Egy közösség ez a falu, s nincs ezen belül igazi elkülönülés. Munkás vagy paraszt ugyanegy ember. A két termelőszövetkezetben és a háziipari szövetkezetben is egység van. Ezeket mégis parasztoknak mondjuk? Nehezen lehet ezt. A tagok közt voltak egykori agrárproletárok, aztán beléptek „jógazdák” is. Most mind azt mondja, hogy a „mienk” a termelőszövetkezet, s a gyerekeiket már nehéz szétválogatni. Mindezt összevéve, „nincs itt tulajdonképpen osztályrétegződés”. — De valamiféle vezetőrétege csak van a falunak? — Hát, volt az ötvenes években a munkásosztály vezetőszerepe címén. De az nem jó volt sem azoknak, akik ilyen címen vezérkedtek, sem a falunak. De ez már elmúlt, s most tulajdonképpen nincs is ilyesmi. Még a látszata sincs itt az elkülönülésnek. Mikor ki milyen tisztséget visel, de attól nem válik ki, hiszen itt akar maradni azután is, és mi lenne belőle, ha külön tartaná magát. A nagyobb jövedelem és a kereset? Lehet 15—20 család, ahol 10 000 forintnál többre megy a havi kereset, ez sem különíti el őket. Többen hozzák össze, jobban hajtanak, s többen is élik föl vagy többet gyarapítanak belőle, de valami uralkodás ezeknél sincs. Törvénye van még ennek a falunak. TVTpm vitatkoztam tápéi N C111 barátaimmal. Az él tudatukban, hogy virágzik a falujuk, s ezt az objektív valóság is, az itteni szubjektív közvélemény is megerősíti. Van elég erejük ahhoz, hogy a maguk módján urbanizálódjanak, s ahhoz is, hogy a szocialista társadalmat a maguk képére formálják és ősi hagyományaikkal összeegyeztessék. És ahhoz is, hogy Szegeddel szemben tartsák magukat. (Folytatjuk.) Ma is NYÁRI VÁSÁR SZANDÁLVÁSÁR 20-30-40 7. ENGEDMÉNNYEL! AUGUSZTUS 3.17. IG nyaéssar .Magyar Nemzet ’ Micsérelt éröv csak egy telefon' 10 VA%Á WvIHAÁ WJ V ■ Zenés magyar filmvígjátek Magyar film ■»*«, FEHÉR KIÁRA Irta és rendezte KEZDI KOVÁCS ZSOLT Rendezte: NW^SEROV FRIGYES TÖRÖCSK JrSSSvVÍR, RUttW. kozák andras, benko peter kiss mányi, markus laszlo, paudics béla Bemutató 13. ____^ _ ____ _ _ Bemutató: 27.________________J ’ RÍTUS 1 * EGY NŐ A DIPLOMATÁK1 INGMAR BERGMAN svéd filmje. ASZTALANAL Főszereplői: Érdekes történet a világ első diplomatanőjéről. GUNNAR BJÖRNSTRAND és INGRID THOLIN főszerepig jutja boriszova Csak 18 éven felülieknek. Bemutató-- 27. Szélesvásznú szovjet mm ECCE HOMO, HOMOLKA Ironikus hangú, fordulatokban gazdag, humoros csehszlovák film. _______________________ 9