Magyar Nemzet, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-27 / 277. szám
4 A televízió műsoráról Nem babérra megy a játék A költészet afféle mostohagyereke az irodalompártoló Magyar Televíziónak. Nem csupán megtűrik ugyan a családban, de kötelességtudóan gondját is viselik, csak éppen senki nem tekinti szívből szeretett édes fiának. Sem a rendezők, sem a szerkesztők, az operatőrök, sem az előadók. Sokféle versműsora van a televíziónak, és a műfajbéli gazdagság egyre nő. Mert a költészet áldatlan helyzetét a képernyőn nem csupán a kívülről figyelők veszik észre újra meg újra, érzik és észlelik ezt a tévé szakemberei is. És valahányszor rádöbbennek a prózai és drámai, valamint a versműsorok egyenlőtlen arányára, kísérletezni kezdenek egy-egy új műsorfajtával. Verselemző órával, lefotografált irodalmi színpaddal, életmű-keresztmetszettel, olykor — sajnálatosan ritkán— az elbeszélő költészet dramatizált változatával. Előfordult már — mindössze kétszer —, hogy valóban tévészerű előadásmódban, a képi asszociációk gazdag lehetőségeinek felsorakoztatásával hangzott el egy-egy a költészetnek szánt tíz—tizenöt perc. Kísérlet, mondták ezekre, és legyintettek. A tévé versműsorainak tematikai és megjelenési sokfélesége azonban nem téveszthet meg senkit sem. Egy valamiben ugyanis rendkívül hasonlatosak ezek a műsorok: fogadtatásuk tekintetében. A verselemző óra fél év után a szakmabeliek magánügye lett. A lefotografált irodalmi színpad■ dok, az életmű-keresztmetszetek, a sok-sok filmszalagra vett pódium-előadás szintúgy. Vagy még azoké sem, hiszen aki egyszer már meglelte Petrarca, Wolker, vagy a modern magyar líra szépségeit, szívesebben fordul verseskötetéhez, mint a gondos válogatással ritkán dicsérhető, képernyőnagyságú arcszeletekkel rémisztő, beugró színészekkel felmondatott televíziós versműsorokhoz. A népművelő és irodalompártoló Magyar Televízió a művészeteknek egy olyan körénél feledkezik meg feladatáról, ahol szinte a legtöbbet tehetné: a líra, az elbeszélő költészet megkedveltetésénél. Pedig az okos szerkesztéssel megjelenített versműsorok éppúgy megtalálnák nagyközönségüket, mint az egyéb irodalmi feldolgozások a világirodalom és a hazai litera- túra terméséből. Emlékezzünk csak a tévéjátékká alakított Dorottya általános sikerére, vagy az esztendeje sugárzott, részben költeményekből összefűzött irodalmi összeállításra, amely Budapest múltjáról szólt, vagy akár a legjobb gyermekműsorokra, a Pengetőre, a Cimborára és a hajdani óvodásműsorokra! Mindezek lelkes fogadtatása azt sejteti, érdemes lenne végre a mostohafiút igazi gyermekként tekinteni, már csak a külvilág éber tekintete miatt is. A költészetet tömegesen megkedveltei. sem az általános iskolák, sem a könyvtárak, sem a népművelési intézmények nem tudják. Százezreket egyszerre megfogni, elbűvölni, megigézni egy Lorca-sorral, Vörösmarty költészetével, a Toldi meséjével, ez a televízió nagy lehetősége, amit kár volna elmulasztania. Volt egy műsor, egy költészeti vetélkedő, amelynek közönségtoborzó hatására csak akkor döbbent rá igazán az ember, amikor a műsorvezető, Bárányi Ferenc bejelentette, hogy az utolsó adást láthatta az elmúlt héten a néző. A Nem babérra megy a játék! mókásan szólt a költészetről a tévénézők nagy köre által kedvelt vetélkedők formájában. Hat fiatalember: Kelényi István, Papp Mária, Pető Sándor, Sumonyi Zoltán, Vasuta Gusztáv, és Várady Szabolcs, mint régi idők dalnokai, költői versenyre keltek egymással. Nem a babérért, nem is egy ifjú hölgy szívéért, de nem is anyagi jutalomért folyt a játék, csak úgy, önmagáért és a költészetért. Versengésük díja mégsem csekély, maga a népszerűség. Mert aki hat adáson keresztül látta, hallotta gyűrkőzésüket a zsűri (Simon István és Vihar Béla, valamint a játékvezető Baranyi Ferenc) által megjelölt témával és idővel, a műsor után bizonyára érdeklődéssel figyeli majd további jelentkezésüket az irodalmi életben és a könyvpiacon. Ha annyi haszna lett volna csupán a tévébeli költői vetélkedőnek, hogy fiatal szerzőket mutat be munka, játék vagy „ihlet” közben, akkor is érdemes lenne a folytatásra, más „dalnokokkal” természetesen,akár a játékos kedvű középkorúak közül is. A Nem babérra megy a játék! sok mindenre megtanította nézőjét — játékosan. Szólt a költészet formai gondjairól, a többi művészetekkel való kapcsolatáról, a jelzők szerepéről, zeneiségéről. Ki-kitekintett a stúdióból a világirodalom múltjára, párhuzamokat vont, példákat sorolt a jelenből. S mindezt oly könnyedén, tréfásan, magától értetődő természetességgel, hogy észrevétlenül a költészettan és a világlíra kellős közepébe pottyant az is, aki csupán a verseny izgalmáért választotta a második műsornak ezt az adását. A televízió (Müller Péter Iván forgatókönyvíró, Koltay Beáta rendező és Egri János szerkesztő) rátalált egy olyan költészeti műsorfajtára, amely az irodalomértőknek éppúgy kellemes pillanatokat szerzett, mint a versekkel barátkozni most indulókkal. Rátalált, és most abbahagyja. Miért? Röviden Képzőművészeti és történelmi ismeretterjesztő sorozat a Várak, törökök. A romantikától örökölt megszépítő középkor-szemlélettel kíván leszámolni Fügedi Erik képekkel kísért előadása. Egyelőre azonban a „leszámoló” szándék túlsúlya miatt nemcsak az ismeretterjesztés maradt el a filmből, de a romantikáét helyettesítő egységes, szuggesztív szemlélet is. Egy hatalmas íróasztalt látni a film nagyobbik részében premier plánban, mögötte az előadót, majd jólrosszul kivehető ,háttérként névtelenségük titokzatosságába burkoltan a várakat. Az első rész láttán érthetetlen számomra, miért az a címe a filmnek, Várak, törökök? Háttérfotókról nem szoktak elnevezni műsorokat. Reálisabb volna Az íróasztal és a tudós cím, elvégre a főszereplőik jobban megérdemlik, hogy róluk kapja nevét és címét az alkotás. Megfáradt kissé az induláskor egycsapásra közkedveltté vált Családi kör: a szülőknek, gyermekeknek jó és rossz például szolgáló Kovács család csakúgy, mint Janikovszky Éva kedvenc „lemeze” és az orvosi tanácsadás. Csak dr. Ranschburg Jenő osztja változatlan szellemességgel, szakértelemmel és humánus segíteniakarással pszichológiai tanácsait. A szülők-nevelők magazinjában amúgy is övé a fő feladat, gyermekszerető szemléletére ugyanis múlhatatlan szüksége van a mindennapi gyakorlatban a szülőknek is és a pedagógusoknak is. Lőcsei Gabriella SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Szöktetés a széráiból (3. bék. 2.) (7) — Erkel Színház: Parasztbecsület, Bajazzók (Tóth Aladár béri. 2.) (7) — Nemzeti Színház: Három nővér (a szolnoki Szigligeti Színház vendége.) (7) — Katona József Színház: Nincs előadás — Madách Színház: Hosszú weekend (7) — Madách Kamara Színház: A Napsugár-fiúk (7) — Vígszínház: Az értelem álmai (7) — Pesti Színház: Vérrokonok (7) — Thália Színház: Lengyel fantázia (7); Egy hipochonder emlékiratai (Stúd.ea.; fél 8) — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7) — Fővárosi Operettszínház: Cirkuszhercegnő (7) — Vidám Színpad: Nem vagyunk kifestve (fél 8) — Kamara Varieté: Klub minden mennyiségben (du. fél 6 és 8) — Irodalmi Színpad: Teljes ének (Fáklya, 7), Angolmagyar est (Korona, fél 8) — Mikroszkóp Színpad: A versenyló halála (7) — Budapesti Gyermekszínház : Mi, szemüvegesek (du. 3); Muzsikus Péter (Marcibányi tér, du. 3) — Állami Bábszínház: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 10); Gidaház az erdőszélen (du. 3) — Zeneakadémia: Perényi Eszter hegedűestje (Romantikus hegedűmuzsika 4.) (Kisterem, fél 8). Maon Nemzet - Munkatársunk telefonjelentése: Drezda után, Berlin előtt a Nemzeti Színház vendégjátékai az NDK-ban Berlin, november 26. Szép napjai a budapesti Nemzeti Színháznak Drezdában befejeződtek. És előreláthatóan nem kevésbé ünnepiek kezdődtek el kedden Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában. Előreláthatóan — hiszen ez a telefontudósítás kedd délután kelt, néhány órával a Nemzeti Színház esti bemutatkozása előtt a Volksbühne színpadán. Szép napokat, pontosabban szép estéket élt át a színház társulata a drezdai állami színházak úgynevezett Crosses Harts-ában, a Zwinger tőszomszédságában újjáépült nagyszínház színpadán az elmúlt szombaton és vasárnap Móricz Zsigmond Rokonok, illetve Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című művének előadásán. Ezeket az esti órákat azért kell elválasztani a többi napszaktól, mert a szombati és a vasárnapi nappali órák késő délutánig, szinte az előadás kezdetéig, nagyon kemény munkában teltek mind a magyar színészek, mind a műszakiak számára. A kora reggeli óráktól kellett a Rokonok meglehetősen bonyolult, forgószínpadra komponált díszleteit a drezdai színház másféle műszaki feltételei közé elhelyezni. Ugyanakkor pedig a színészegyüttessel újra meg újra elpróbálni azokat a változásokat, amelyeket a Móricz-drámán ejteni kellett ahhoz, hogy egy harmincas évekből tipizált magyar kisváros hangulata, életmódja, lakóinak magatartása egy mai német nagyváros, méghozzá egy jellegzetesen ipari és egyetemi város nézői előtt megérthetővé legyen, megérthetővé és átélhetővé is. Az egész napi erőfeszítés estére teljes eredménnyel járt. A drezdai közönség odaadó figyelemmel kísérte végig ezt a sajátosan magyar történetet, és még a fülre szorított úgynevezett tolmácsgép tompító közegén át is bámulatosan gyorsan reagált a színmű szövegére éppúgy, mint a szöveg mögötti mondandójára is és a Móricz Zsigmond-i hangulatára. A magyar színészek — hogy csak néhányuk nevéről essék szó ebben a rövidre szabott, sietős telefonjelentésben: Szersén Gyula, Pápai Erzsi, Agárdi Gábor, Rajz János, Váradi Hédi, Csernus Marianne, Szokolay Ottó, Izsóf Vilmos, Raksányi Gellért, Szacsvay László, Csurka László — játéka olyannyira kifejező erejű volt, hogy megvilágította a nehezen hozzáférhető szövegrészeket és rendkívül összetett drámai fordulópontokat is. Hogy a Rokonok előadásának olyan forró sikere támadt végül is Drezdában, az nem utolsósorban a valóban fiatal rendező, Nagy András László munkájának is köszönhető. A vasárnap este Drezdában játszott Maróti-drámának, Az utolsó utáni éjszakáztak ilyen műszaki nehézségei nem voltak, tehát a mű rendezője, Marton Endre és a szereplők: Avar István, Básti Lajos, Kálmán György, Zolnay Zsuzsa, Gelley Kornél, Velenczey István, Horkai János és a többiek az egész vasárnapi próbát arra szánhatták, hogy a dráma dogmatikus gondolkodás ellen irányított éleit olyannyira kifenjék, hogy az NDK-beli közönség minél pontosabban megértse, amit a Giordano Brúnó XVI—XVII. századfordulós eszméi sugallnak a XX. század emberének. Rendkívüli feszültség vette birtokába a játék egész folyamán a nézőteret, a gondolkodás lefojtott izgalma oldódott fel aztán abban a lelkes ünneplésben, amelyben az előadás végén a közönség a szerzőt és a színészeket olyan hosszan tartón részesítette. Az előadás után rendezett hivatalos fogadáson a német művelődéspolitikai személyiségek őszintén mondhatták azt, ami üdvözlő beszédeik megfogalmazásában és hangvételében is kifejezésre jutott. A magyar színházművészet napjai az NDK-ban című sorozat csúcspontját jelentette a Nemzeti Színház vendégjátéka. Szép pillanatai ígérkeznek a kedd és szerda esti előadás utánra is a magyar társulatnak — ez már ebben a pillanatban is abból a nagy érdeklődésből látható, amely közvetlenül a Nemzeti Színház együttesének berlini megérkezése után, hétfő délután egy sajtótájékoztatón a vendégjátékot megelőzte. Berlin kulturális sajtójának vezető munkatársai elsősorban érthetően a bemutatandó mai magyar dráma. Az utolsó utáni éjszaka irányában tettek fel kérdéseket, nyilván azt az érdeklődést megfogalmazva, amely az NDK fővárosának színházi közönségét, kulturális közvéleményét foglalkoztatja. Érthető ez, hiszen a dráma korunk kérdéseit érinti, firtatja, századunk lelkiismeretét faggatja. A kérdésekre a szerző, a mű rendezője és főszereplői kimerítő válaszokat adtak. Érintette a sajtótájékoztató a vendégjáték másik műsordarabjának, a Rokonoknak mondanivalóit és művészi megvalósítását is. A teljes választ azonban az egymásra torlódó kérdésekre természetesen a Nemzeti Színház berlini előadásai fogják megadni. Mátrai-Betegh Béla Meghalt Keszi Imre Dr. Keszi Imre író, műfordító november 26-án, 64 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről a Magyar Írók Szövetsége később intézkedik. * Művészi alkotó életformájának, és nem egyszerűen módszerének — hat esztendővel ezelőtt adott nyilatkozata szerint — azt tartotta Keszi Imre, ha időnként felülemelkedik állandó lehetőségein, ő maga is ezt tette, kora ifjúságától kezdve. Ezt tette a bölcsészdoktor, az irodalomtanár, aki Kodály Zoltánhoz ment zeneszerzést tanulni. Ezt a zene és irodalomtudós, aki — rendkívül nehéz körülmények között, büntetőtáborok árnyékában — megírta A várakozók lakomája című (nemrégiben újra megjelent) kötet reményt és keserűséget, legendát és csalódást varázsos szintézisbe hozó elbeszéléseit. Ezt az író, aki — a felszabadulás után — kemény kritikai küzdelmekbe fogott, köztük olyanokba is, amelyek „menet közben” egy pillanatra sem, később azonban némileg nyugtalanították is. Önmaga fölé lendült az elbeszélések, kisregények, cikkek és esszék szerzője, a szerkesztő, aki egyszerre csak olyan — egyéni, összetéveszthetetlen — nagyregényekkel jelentkezett, mint az 1944-es deportálások időszakára mély lírával emlékező és emlékeztető Elysium, a felszabadulás utáni történelmi korszak különböző történéseiről objektiválva valló Szőlőből bor. Csupa olyasmi ez, amivel meglepetést szerzett olvasóinak, az irodalmi életnek és — önmagának is. Maga vallotta — ezúttal azonban nem nyilatkozatban, hanem A halhatatlanság szamárfülei című műve hősének, Lassú Tamásnak ,álruhájában —, hogy bár talán irigyli azokat, akiknek egyetlen műfajuk, stílusuk, és alapvető mondanivalójuk van, ő mindig valami újjal kísérletezik; arra kíváncsi, hogyan tudja majd megoldani? Így, ebből a „drive”-ből születtek újszerű hangjátékai is, amelyek különben a jellemző — Bukfenc és bakacsin — című kötetben olvashatók. És ezért érdekelte a zeneszerzők közül különösen a „végtelen dallam” muzsikusa, Wagner és „a percről percre változó” Schumann, önmagát kutatta, amikor a harmincas évek közepének értelmiségi ifjúságáról szólt, amikor azt a fogalmat vizsgálta, mi is az a „könyv népe”, amikor a népdal forrásairól írt. És a nagyvilág lehetőségei izgatták, amikor — ha ritkán is — közvetlenül vallott életéről, munkájáról, személyiségéről, a benne lakó angyalokról és démonokról. Nyilatkozatában arra is utalt — egyszerre gyöngéd és fájdalmas iróniával —■, hogy egy kétszemélyes, „elvtelen írói csoportosuláshoz” van szerencséje tartozni, ő és Hajnal Anna. Szép szövetsége feleségével, fegyvertársával, a költőnővel valóban legendás volt és legendás maradt, írói indítékai tovább élnek. Olyanokban is, akik tanítványai voltak különböző főiskolákon, de olyanokban is, akik „csak” olvasói voltak — és lesznek — a magyar irodalom, s a magyar irodalom- és zenetudomány e jelentős képviselőjének. .. _Szerda, 1974. november 27. Ma kezdődik meg Leningrádban az Operaház balettkarának vendégjátéka Leningrádi és kijevi vendégszereplésre a Szovjetunióba utazott kedden a Magyar Állami Operaház balettkara. Mindkét városban először lép fel az együttes: Hacsaturján— Seregi Spartacusát, illetve Delibes—Seregi Sylviáját mutatják be. Mától, november 27- től 30-ig tart a leningrádi vendégjáték, december 1-től 5-ig a kijevi. Az előadásokat Pál Tamás és Fráter Gedeon vezényli, a főszerepeket Orosz Adél, Kun Zsuzsa, Csarnóy Katalin, Pártay Lilla, Kékesi Mária, Dózsa Imre, Havas Ferenc és Sipeki Levente táncolja. _______ NAPLÓ Győrött szombaton délután mutatja be a Kisfaludy Színház a Mártonka vasárnapja című gyermekszínművet, szerzője Ács Kató. A Az Operaházban december 1-én a prágai Nemzeti Színház énekesnője, Nagyezsda Kniplova lép a közönség elé az Istenek alkonya Brunhilde szerepében. Angelo Mari december 4-én énekli a Bohémélet Rodolphe-ját, 8-án az Álarcosbál Richardját. Vlagyimir Atlantov, a Moszkvai Nagyszínház tenoristája, és december 12-én lép fel a Toscában, 15-én az Anyeginban. Tamara Milaskina, a Moszkvai Nagyszínház szopránénekesnője, a Tosca címszerepét énekli december 12-én, 15-én Tatjánát alakítja. Szovjet könyvkiállítás nyílik meg november 28-án a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Klubjában. Emmanuel Robles Árulás című drámáját mutatja be november 29-én a debreceni Csokonai Színház.A A soproni Liszt Ferenc Művelődési Központba)! ■kedden két előadásban adott hangversenyt a helyi Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar a Filharmónia ifjúsági hangversenysorozata keretében. 4* Tizenöt éve nyitotta meg kapuit a fertődi kastélymúzeum. Az évfordulón kedden ünnepi Haydn-hangversennyel köszöntötték a zeneiskola növendékei és tanárai a restaurátorokat, a tervezőket, a kivitelezőket, az Idegenforgalmi Hivatal dolgozóit és a kastélyt fenntartó kutatóintézet munkatársait. Ebből az alkalomból küldte el üdvözletét Fertődre Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a nyugatdunántúli intéző bizottság elnöke. Szeretettel köszöntötték dr. Rados Jenő professzort, aki több mint egy évtizedig irányította a felújítási munkákat. Dr. Molnár Béla, a Kertészeti Kutató Intézet igazgatója emléklapot és emlékplaketteket adott át a helyreállításban közreműködőknek és azoknak, akik a fertődi kastély idegenforgalmának fellendítéséből részt vállaltak.# A sötétség hatalma című Tolsztoj-dráma bemutatására készül a Déryné Színház, Petrik József rendezésében. A Csepel Művek Munkásotthonában november 29-én délután 6 órakor rendezik meg a munkásotthon művészegyütteseinek gálaestjét. * Irodalmi színpadi napokat rendeznek december 5-től 8-ig Balassagyarmaton, a Lengyel Kultúra közreműködésében. * Egyhónapos indiai vendégszereplésre indul a magyar néphadsereg művészegyüttesének tánc- és zenekara. Magyar néptáncokból összeállított új műsorát kedden este mutatta be Tatán, a Komárom megyei művelődési központban. 4* Hermán Lipót emlékkiállítását december 1-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg dr. Pogány Ö. Gábor, a budavári palota E épületében. Csütörtökön este fél 8-kor mutatja be Mikes Lilla új „mono-kabaréjá”-t a várbeli Korona cukrászdában. A műsort az elmúlt harminc év szatirikus-ironikus műveiből állította össze. A szerzők között szerepel — többek között — Örkény István, Kellér Andor, Zilahy Lajos. November 27