Magyar Nemzet, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-23 / 224. szám
Tudományos Figyelő Október és a történészek I. Minc akadémikus nyilatkozata I. Minc, Lenin- és Állami díjas akadémikus, a Szocialista Munka Hőse, a szocialista országok tudományos akadémiáinak sokoldalú együttműködésével foglalkozó problémabizottság elnöke nyilatkozott az APN munkatársának a szocialista országok történészeinek közös munkájáról. Bevezetőben elmondotta, hogy a bizottság egyik legfontosabb feladata: összehangolni a szocialista országok történészeinek időszerű kutatásait. Az 50. évforduló — A közös kutatások még 1962-ben megkezdődtek, a továbbiak során pedig az együttműködés a problémabizottság megalakításában öltött testet — mondotta I. Minc akadémikus. — Az előző években kilenc nagy tudományos találkozót tartottunk a bizottság valamennyi tagjának részvételével. Ezenkívül számos konferenciára, szimpozionra más rendezvényre került sor. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentőségével foglalkozó egyik moszkvai konferencián nemcsak a szocialista országok vezető tudományos központjainak képviselői vettek részt, hanem 27 kapitalista és fejlődő országból érkezett tudósok is. E találkozó anyaga két gyűjteményben látott napvilágot. Különösen gazdag könyvtermést hozott az 1967-es jubileumi esztendő, amikor mind a Szovjetunióban, mind pedig más szocialista országokban nagy számban jelentek meg munkák az Októberi Forradalom 50. évfordulójára. Az 1967—1968. években a problémabizottság minden részvevője jelentős munkát végzett: kiadták az Októberi Forradalommal foglalkozó irodalom nemzeti jegyzékeit. A közelmúltban megjelent kiadások közül megemlítem a „V. Z. Lenin és az Októberi Forradalom történelmi tapasztalata”; ,,A szocialista forradalmak általános törvényszerűségei” című műveket. Ez kilenc ország — Csehszlovákia, Bulgária, Magyarország, az NDK, Mongólia, Jugoszlávia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió — tudósainak kollektív munkája. Több olyan kiadás lát napvilágot, amelyet kétoldalú kapcsolat révén rendeztek sajtó alá. Ez év elején Moszkvában hamar elkelt „A jugoszláv dolgozók részvétele az Októberi Forradalomban és a Szovjetunióban lezajlott polgárháborúban” című gyűjteményes kötet. Szerzői szovjet kutatók és a belgrádi jelenkori történeti intézetben dolgozó jugoszláv tudósok, irattári dolgozók. Hasonló kötetet rendezett sajtó alá a Szovjetunió és Magyarország is. Nemzetközi konferenciák — A problémabizottságnak saját időszaki kiadványa is van: a tájékoztató bulletin, amely 1971 óta jelenik meg orosz nyelven Moszkvában. Benne összegezzük munkánk eredményeit, közös kutatások alapján készült cikkeket, recenziókat, irodalmi szemléket. A legutóbbi esztendőkben megtartott egyes nemzetközi konferenciák és szimpozionok témáiból néhányat említek: „A Nagy Október és a negyvenes évek forradalmai a közép- és délkelet-európai országokban” (1973), „Október és az európai forradalmi fellendülés az 1917—1923. években" (1973) , „A fejlődés nem kapitalista útja és a jelenkor” (1974) , „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentősége és tükröződése a mai történetírásban” (1976). Eleinte a bizottság „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom története” nevet viselte. Később a bizottság részvevői meggyőződtek róla: más szocialista forradalmak anyagainak bevonása nélkül nem lehet megérteni Október szerepét, a forradalmi világfolyamatra gyakorolt hatását. 1975- ben azon a társadalomtudományi értekezleten, amelyen a szocialista országok tudományos akadémiáinak alelnökei vettek részt, mindenki egyetértett abban, hogy a bizottság problematikáját ki kell bővíteni. Az együttműködés új formája jó eredményeket hoz. Egyes csoportok már megtartották közös konferenciáikat. Ez évben a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Mongóliában, Romániában nemzetközi cikkgyűjtemények jelennek meg. Szorosabbá váltak a tudósok kapcsolatai, gyakoribbak a találkozók, megszervezték a pontos információcserét. A problémabizottságnak a legutóbbi években megtartott nagyszabású nemzetközi rendezvénye volt a tbiliszi és lódzi tudományos konferencia (1975). Mindkettő az 1905—1907. évi orosz forradalom hetvenedik évfordulójával foglalkozott. Az első konferencián Csehszlovákia, Bulgária, Magyarország, az NDK, Mongólia, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió vett részt, a másodikon pedig Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió. Az idei kiadványok — Az Októberi Forradalom 60. évfordulójára jó előre megkezdtük a felkészülést. Igen hasznosnak bizonyult az Október nemzetközi jelentőségéről folytatott vita: a szakértők véleményt cseréltek, közös álláspontra jutottak a forradalom számos alapvető kérdésében, megjelölték a közös kutatások több új irányát. A problémabizottság kilencedik találkozójának színhelye a román főváros, Bukarest volt, amelyen a szocialista országok képviseltették magukat. Ezen az ülésen közösen fogadtuk el a jubileumi évre vonatkozó munkaprogramot. A szovjetek országának fővárosát választották a bizottság tizedik, jubileumi találkozójának színhelyéül. Itt nemrég egy konferenciára került sor, amelyen kollégáink valamennyi országból részt vettek. Ezenkívül Október 60. évfordulójának kapcsán tudományos konferenciákat tartanak Csehszlovákiában, Bulgáriában, Magyarországon, az NDK-ban, Romániában, Mongóliában, Lengyelországban. Ez az év különösen bőséges termést hoz a XX. század fő eseményének, Október történetének legkülönbözőbb problémáival foglalkozó gyűjteményes kiadásokból, monográfiákból, könyvekből. A-vitamin mérgezés Régi igazság, hogy a gyógyszer csak az orvos által javasolt adagban gyógyszer. Ha a beteg önkényesen többszörösét szedi a gyógyszernek, akár súlyos vagy életveszélyes mérgezést is okozhat. Ezt bizonyítja egy NSZK-beli 22 éves férfi esete, aki pikkelysömör miatt 38 napon keresztül összesen 70 millió nemzetközi egységnyi A-vitamint szedett. Pikkelysömörje mit sem változott, de egész szervezetében az A-vitamin mérgezés klasszikus tünetei: vörös duzzadt ajkak, vérző bőrrepedések, súlyos agyi tünetek, vérszegénység, csontfájdalmak és speciális típusú veseelégtelenség mutatkozott. A gyógyszerszedést azonnal abbahagyta, miután a mérgezést felismerték Többszöri vércserével sikerült a beteg életét megmenteni. A beteget kezelő E. Földi doktor és társai hangsúlyozták, hogy az A-vitamin mérgezést követő veseelégtelenség gyakran csak a vitaminszedés elhagyása után néhány nappal jelentkezik. Ha tehát az A-vitamin mérgezés tünetei egyértelműen fennállottak és a szer elhagyásaután elmúlottak, a beteget még tovább kell figyelemmel kísérni, hogy az esetleg még később jelentkező veseelégtelenséget célzott beavatkozással megszüntessék. (Deutsche Medizinische Wochenschrift) 175 éve született Abel norvég matematikus A matematikatörténet kevés olyan szeretetre méltó matematikust ismer, mint Niels Henrik Ábel. Nemrégiben emlékeztünk születésének 175. évfordulójára. Bizonyára szó esett erről azon a kis norvég szigeten is, Finneyben, ahol egy szegény protestáns pap első fiaként pillantotta meg a napvilágot. Még hat testvére követte. Az elmélyedésre hajlamos ifjú különösen matematikai képességeivel tűnt ki. Abban, hogy e tudomány iránt felébredt az érdeklődése, nagy szerepe volt első tanárai egyikének, Romboenek. Ez a melegszívű, tanítványainak élő nevelő adta Ábel kezébe az első értékes matematikai műveket: az angol Newtonnak, a svájci Eulernek és a francia Lagrange-nak a munkáit. Ábel igen sikeres olvasási módszert fejlesztett ki. Ezeknek a nagy tudósoknak a könyveit úgy olvasta, hogy kritikus szellemmel igyekezett hibáikat, hiányosságaikat felfedezni. 1821-ben iratkozott be a krisztianiai (oslói) egyetemre. Egyetemi tanulmányai mellett tanítással szerezte meg nemcsak a tanulásához, hanem korán elhunyt atyja helyett a családja fenntartásához szükséges pénzt is. Ebben a percnyi szünetet nem ismerő munkálkodásban született meg Ábel első nevezetes dolgozata, amelyben megmutatta, hogyan lehet csupán algebrai műveletekkel ötödfokú egyenletet megoldani. Sajnos, tanulmányának gondolatmenetében hiba rejtőzött, s a tévedést ő maga leplezte le az 1824-ben megjelent újabb értekezésében, amelyben az első írásaival szemben, éppen azt sikerült kimutatnia, hogy az ötöd- és ennél magasabb fokú egyenletek megoldása tisztán algebrai műveletekkel lehetetlen. Ez a felfedezése azért volt nagy jelentőségű, mert a negyedfokú egyenletek megoldásával még 300 évvel Ábel előtt megállt az egyenletek elméletének fejlődése. Értekezését elküldte az akkori világ legnagyobb matematikusának, Cárl Friedrich Gaussnak, a „matematikusok fejedelmé”nek. Talán ez lett volna Ábel életében az a pillanat, amelyben a nagy Gauss segítsége elindíthatta volna a sikerek útján. Ő azonban nem segített, Ábel munkáját válasz nélkül hagyta. A krisztianiai egyetem szerencsére felismerte értékét, és az 1825—27-es évekre állami ösztöndíjat biztosított írója számára, amely lehetővé tette németországi, frankhoni és itáliai tanulmányútját. Különösen Berlinben és Párizsban dolgozott sokat A német fővárosban gyümölcsöző ismeretséget kötött August Leopold Crelle német matematikussal, aki 1826- ban indította meg a később tekintélyessé vált matematikai folyóiratát. Ebben az újságban Crelle szívesen adott helyet Ábel értekezéseinek. Végeredményben a tanulmányút sikeres volt, mert ekkor írta Ábel legfontosabb munkáit, de mivel a szerény, visszahúzódó, szinte félénk fiatal tudós nem sok kapcsolatot szerzett utazása alatt, neve ismeretlen maradt. A párizsi akadémia sem értékelte a transzcendens függvények egy csoportjára vonatkozó tanulmányait. A dolgozatnak két, különben neves bírálója a legnagyobb nemtörődömséggel kezelte beadott munkáját: Cauchy elhányta, Legendre pedig el sem olvasta, mert halványnak találta Ábel tintáját. A fiatal tudós korszakalkotó felfedezéseiről életében alig vett valaki tudomást, az elismerés, a siker jóleső és ösztönző élményében nem részesült. Már Párizsban fullasztó köhögési rohamokkal kínozta a szegények betegsége, a tüdőbaj, s 1827-ben betegen, kimerülten tért haza. A krisztianiai egyetemen kapott magántanári és helyettesi állás nem jelentett akkora jövedelmet, amely megengedte volna, hogy búcsút mondjon a magántanítványainak. Ez a matematikus zseni tudományos kutatás helyett, betegen, fárasztó bajlódásra kényszerült. Súlyos betegségében egyetlen vigasza menyasszonya volt, aki a haldokló tudóst 1829. április 6-án bekövetkezett haláláig, híven és önfeláldozóan ápolta. Mintha a sors gúnyolódni akart volna: halála után két nappal érkezett meg a berlini egyetemnek az egyik matematikai katedrára szóló meghívása. 1830-ban a párizsi akadémia a nagydíjat neki és Jacobinak ítélte oda. Jacobi sürgetésére előkerült az akadémián elkallódott Abel-dolgozat, is. Ezt 1841-ben adták ki. Ekkorra már megjelentek öszszegyűjtött művei is (1839). Munkáinak első kiadója éppen Romboe volt, az a tanára, aki a tudományos pályán elindította. A tragikus sorsú, alig 27 évesen elhunyt matematikus 1908-ban, Oslóban, hazája fővárosában szobrot kapott, és ma már a világ legnagyobb matematikusai is tisztelettel ejtik ki a nevét. Ezt a tiszteletet meg is érdemli. Munkássága jelentősen hozzájárult nemcsak az algebrai, hanem az elliptikus függvények elméletének megalapozásához is. Az algebrában annyira fontos csoportelmélet fogalmai már fellelhetők Ábel munkáiban, és különösen az 1839-ben kiadott tanulmányai több olyan tételt is tartalmaznak, amelyek szoros rokonságot mutatnak a másik tragikus fiatalon elhunyt matematikus zseninek, a kortárs francia Évariste Galois-nak a csoportelméletével. Ha e két fiatal matematikust a korai halál el nem ragadja, és kibontakozásuk az elinduláshoz méltóan folytatódhatott volna, akkor biztos, hogy a századforduló matematikai élete nagy irányítói között emlegetnénk őket. Sain Márton Hatásos szer a herpes vírus ellen A herpes simplex I-es típusa nemcsak az ártatlan szájkiállást okozza, hanem szaru- és kötőhártyagyulladást, sőt agyvelőgyulladást is okozhat. Európában a herpes vírus által okozott agyvelőgyulladás viszonylag ritka, de az USA- ban annál gyakoribb. A vírus által okozott agyvelőgyulladás ráadásul még gyakran halálos kimenetelű és akik meggyógyulnak belőle, gyakran maradandó defektussal ússzák meg a fertőzést. Évekkel ezelőtt híre járta, hogy két vírus elleni szerrel, az Idoxuridinnel és a Cytarabinnal sikerült a herpes vírus okozta agyvelőgyulladások esetében gyógyulást elérni. Sajnos, ezek a jelentések nem bizonyultak igaznak. Sőt, menetközben kiderült az is, hogy a két szer nemcsak hatástalan, hanem meglehetősen mérgező is. Ezért keltett nagy feltűnést és érdeklődést az amerikai Birminghamből származó hír, amely szerint Vidarabinnal (arabinosyladenin) sikerült valóban számottevő gyógyulási eredményt elérni herpes I. típusú vírus által okozott agygyulladásos betegeknél. A vizsgálatokat 15 intézetben végezték, összesen 28 beteg vett részt a vizsgálatban, akiknél a laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy herpes I. vírus fertőzésük van. Közülük 18-at kezeltek Vidarabinnal, 10-et, akiknek enyhébb tüneteik voltak, meghagytak kontrollnak. Dr. R. J. Whitley, az orvoscsoport vezetője arról számolt be, hogy a 18 súlyos beteg közül 13 meggyógyult, a kezeletlen 10 beteg közül csak 3 maradt életben. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a Vidarabin az eddig leghatásosabb herpes vírus elleni szernek bizonyult. (Praxis Kurier) A higiénia útját állja a kolerának Újból megjelent Európában is ez az egyébként főleg Ázsiában honos kegyetlen betegség. Hollandiába hurcolta be egy látogatóba érkezett törökföldi asszony, de a közelmúlt napokban már az NSZK-ban, Milánóban, Londonban és egyéb helyütt is észleltek kolerás megbetegedést. Ma, a gyors repülőjáratokkal a betegek még a lappangási időszakban bárhová eljuttathatják. Nem először jár felénk ez a már a bibliai időkből ismert veszedelem, amely egykor hatalmas birodalmak lakóit is megtizedelte. Évezredekig kizárólag Indiában pusztított és a járványok is csupán Ázsia területére korlátozódtak. Európába először 1817-ben érkezett, ugyancsak Indiából, Perzsián, a Kaspi-tenger partjai mentén Asztrahánon keresztül. Hazánkban az elmúlt évszázadban két ízben is kegyetlen pusztítást végzett. Először 1831—33-ban, másodszor 1872 —73-ban. Mindkét esetben félmilliónyi volt a megbetegedettek száma s mivel az akkori halálozás igen nagy százalékot ért el, ugyancsak mindkét alkalommal a betegeknek legalább a fele meghalt. Az első járvány 1831. június 13-án kezdődött. A galíciai határról a Tiszán lefelé hajózó sószállító emberek hozták s olyan gyorsan terjedt, hogy hamarosan „92 törvényhatóság területén 240 000 embert ölt meg". A forgalom a határszéli városokban megszűnt, az utcákon alig mutatkoztak emberek, a házak kapui zárva maradtak, csak az ablakokon keresztül érintkeztek. „Kén, salétrom és korpa keverékéből készített pulvis fumalisszok megfüstöltek és ecetbe mártottak mindent, amit a városba hoztak. Gyümölcshöz senki sem nyúlt. Mindhiába! A járvány folyton erősbödött. Az a tény is idetartozik, hogy az 1831-i kolerajárvány idején éppen úgy, mint régebben is a pestis pusztításakor, Felső-Magyarországon sok helyütt parasztlázadás tört ki. Ennek egyik okaként megemlítik, hogy felelőtlen hajtogatók elhitették a néppel: „a nagy halandóság nem a kolera hirtelen élő mérgétől, hanem kutaknak, bornak, sónak, lisztnek, sőt még a mészárszékbeni húsoknak is a királyi felségnek az urakkal való egyetértéséből és a papságnak, orvosoknak és a sidóknak magok pártjára tett nyomásából származik.” Az akkori védekezés és megelőzés kezdetlegességére, de főként az előbbi tévhiedelemre utal az a versike is, amely szerint: „Falu végén a vasvella — Mégis bejött a kolera — Sem urakat, sem papokat, Csak a szegény parasztokat.” A nép nem tudta megérteni, hogy a gettóban elkülönült és Mózes egészségi szabályait betartó zsidók, valamint az „urak” és papok közt miért kisebb a halandóság, mint a parasztság sorában. A lázadók a keletkezett zűrzavarban sok kegyetlenséget követtek el, ezért került a Felvidékre királyi biztosként báró Eötvös Ignác, aki bitófával büntetett a lázadók által elkövetett gyilkosságokért és kegyetlen kínzásokért. Pedig — amint Pulszky Ferencz írja — a vallatásoknál nagyon nyájas és emberséges módot használt, mert a kaputos vádlottat „amice carissime” szólítással tisztelte meg, így amikor Tasnádyt, egy nagyon gyanús hírű zugprókátort, a Szepes megyei zendülők főkolomposát kihallgatta, csendes szelíd hangon mondta neki: „Amice carissime, cras pendebis!” (Kedves barátom, holnap lógni fogsz!) és másnapra valóban fel is akasztatta. Persze az akasztások tovább növelték a zavart. A lázadók fel akarták dúlni egész Hegyalját. Családi krónikánk tanúsága szerint az alig cseperedő nagyapám szüleivel együtt menekült, amikor a gálszécsi járás szlovák parasztjai is fellázadtak. A tőketerebesi Andrássy-uradalom tisztjei és a község magyarsága a közeli Sátoraljaújhelyre menekült. A sok ezernyi lázadó tömeges helyt is ostrom alá fogta. Itt szerepelt először Kossuth Lajos mint kolerabiztos, aki le tudta csendesíteni az elkeseredett néptömeget. Mint Magyary-Kossa írja: „Kossuth nevét ekkor vette először szárnyára a hír, a megyei urak egy része azonban, mely már előbb is agyazkodott a nagy tehetségű fiatal fiskálisra, azt az alantas rágalmat terjesztette róla, hogy titokban a lázadókkal cimboráit, ezért volt előttük olyan nagy becsülete.” Az 1848—49-es magyar szabadságharc sem volt mentes a kolerajárványtól. Honvédcsapatainkat csakúgy, mint a cári orosz seregeket is meglátogatta és alaposan megtizedelte a veszedelmes kór. Kossuth Hírlapjának július 23-i száma írja, hogy: „Az oroszok a Prut vizén átkelve, Moldva fővárosában, Jassiban ütötték fel tanyájukat. Velük együtt a kolera is sebes léptekkel halad nyugat felé... Jassiban 14 napig dühöngött, és ez idő alatt 60 000 lakosból elragadott 5600 áldozatot.” A szabadságharc idején még nem fedezték fel a fertőző betegségek kórokozóit. Mivel a kolera keletkezésére és terjedésére vonatkozóan is csupa helytelen magyarázat látott napvilágot, az ellene való védekezés sem lehetett eredményes. E betegség kórokozói rendszerint fertőzött vízzel, vagy élelmiszerekkel kerülnek az ember szervezetébe, a belekben szaporodnak el, gyakori vizes, híg, rizslészerű hasmenés és szűnni nem akaró hányás tűrhetetlen tüneteit okozva. A szervezet kiszikkadása keringési zavarokhoz, ájuláshoz vezet és gyakran halállal végződik. Koch Róberté az érdem, aki 1883-ban fedezte fel a kórokozót parányi, 3—4 mikron hoszszú, vessző alakú, mozgásra képes pálcika formájában. Csekély ellenálló képességére jellemző, hogy székletben, fehérneműn, tárgyakon néhány napig, viszont ivóvízben, tejben, gyümölcsök felületén — különösen hűtőszekrényben történt tároláskor — egy hónapig is életben maradhat. A gyomorsav hamar elpusztítja, de akadnak kolerát átvészelt „egészséges” bacilushordozók, akik újabb fertőző forrásként szerepelhetnek. A kórokozó terjedése ivó- vagy fürdővíz, élelmiszerek, szennyezett tárgyak és kezek útján történik. Legyek is közvetíthetik! Főleg a szociális szempontból kedvezőtlen körülmények között élő lakosságcsoportokat érinti. A halálozás antibiotikumok korai alkalmazása, valamint infúziós kezelés esetén egy százalék alá szorul. Főként a nyári és őszi hónapokban szokott a járvány megjelenni., Bár a tömeges megbetegedések a mai korszerű megelőző és gyógyító orvostudomány eredményeinek bevetésével, a tisztasági rendszabályok szigorú betartásával, az ivóvíz- és élelmezéshigiénia javulásával aránylag gyorsan visszaszoríthatók, a kolera jelentősége ma semelhanyagolható, amit az is igazol, hogy a kolerában elhaltak száma 1970-ben is megközelítette az ötezret. Az idei tömegesebb járvány főleg Szíriában és Jordániában ütötte fel fejét, és nyújtogatja csápjait Európa felé. De ma már a higiénikus körülmények között élő közösségeknek nincsen okuk félni egy nagyobb kolerajárvány fellángolásától. Gondos személyi és élelmiszer-tisztaság esetén a kolera nem terjedhet! Bár a fertőzött egyének a betegség rendkívül rövid (rendszerint 1 5 napos) lappangási idejében repülőgéppel gyanútlanul bárhová is eljuthatnak s elvihetik a betegséget, megfelelő védekezéssel el lehet állni az útját a járvány fellobbanásának. A közegészségügyi rendszabályok gondos betartásán kívül a korszerű terápia fegyvertárából a védőoltásokat is felhasználják a járvány elleni küzdelemben. A betegek környezetében végzett, valamint a kolerajárványos területekre utazóknál beiktatott védőoltások esetében mintegy fél éven át számíthatunk az oltottak védettségére. Régi közmondás, hogy a ..tisztaság — fél egészség!”. Beigazolódott, hogy járványos időben a tisztaság az egészség legfőbb őre lehet. Dr. Palócz Gyula