Magyar Nemzet, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-04 / 233. szám

K e d d, 19 17. október 4., A Munka Vörös Zászló Érdemrendjét kapta a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár Alapításának 175. évfordu­lóját ünnepli a Magyar Nem­zeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár. A jubi­láló intézményeknek a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a haladó nemzeti kultúra ápolásában és ter­jesztésében kifejtett történel­mi jelentőségű tevékenységü­kért, valamint a szocialista művelődéspolitika megvaló­sításában betöltött szerepü­kért a Munka Város Zászló Érdemrendje kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést a múzeum dísztermében rende­zett ünnepségen Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai. Orbán László, az Országos Közművelődési Ta­nács elnöke. S. Hegedűs Lász­ló, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának titkára. Jelen volt Luis Monreal, az UNESCO mellett működő nemzetközi múzeumi szerve­zet, az ICOM főtitkára és képviseltették magukat a Magyar Nemzeti Múzeummal kapcsolatot tartó belgrádi, berlini, moszkvai, nürnbergi, pozsonyi és prágai társintéze­tek. Fülep Ferencnek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató­jának megnyitója után Mol­nár Ferenc kulturális állam­titkár ünnepi beszédében méltatta azt a szerepet, ame­lyet a Magyar Nemzeti Mú­zeum és az Országos Széché­nyi Könyvtár fennállása óta a magyar közművelődésben betöltött. Hangsúlyozta: a felszabadulás a múzeum és a könyvtár életében is nagy fordulatot hozott. Szocialista államunk erkölcsi és anyagi támogatásával nagyarányú kutató-, feltáró- és gyűjtő­munka kezdődött, s ma a Nemzeti Múzeum csaknem egymillió műtárgyat őriz, és tovább gazdagodott a Széché­nyi Könyvtár állománya is. A múzeumnak az elmúlt 32 évben bemutatott kiállításait 15 millió látogató tekintette meg, s közkinccsé lett a könyvtár gazdag anyaga. A 175 éves intézmény most még sokoldalúbban bontakoz­tathatja ki legfőbb hivatását, amikor szocialista államunk­ban törvény írja elő a közművelődés fejlesztésének szükségességét. Az évforduló alkalmából a múzeum kertjében megkoszo­rúzták az alapító Széchényi Ferenc szobrát. Koszorút he­lyeztek el a szobor talapzatán a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és budapesti bizott­sága a Kulturális Miniszté­rium, a fővárosi tanács, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint az Országos Szé­chényi Könyvtár képviselői. Jóború Magda, az Orszá­gos Széchényi Könyvtár fő­igazgatója jubileumi emlék­kiállítást nyitott meg a mú­zeumban. A jubileum alkalmából tu­dományos ülésszakot is ren­deztek A történeti múzeumok szerepe és feladatai korunk társadalmában címmel. Fü­lep Ferenc bevezető előadá­sát vita követte, amelyben hazai és külföldi szakembe­rek vettek részt.­­ Az első magyar közgyűjte­mény megalapításának 175. évfordulója tiszteletére va­sárnap Széchényi Ferenc emlékünnepséget rendeztek Nagycenken. Az emlékünne­pélyen Váli István, a Győr- Sopron megyei Tanács elnök­­helyettese mondott beszédet, majd megkoszorúzták Szé­chényi Ferenc sírját. A magyarországi örmény folyóiratok története örmények már a honfoglaló magyarsággal együtt letele­pedtek Magyarországon. Ké­sőbb 1672-ben Apafy Mihály erdélyi fejedelem hívására Moldovából háromezer ör­mény család Erdély területé­re szóródott szét. Az évek során, azokban a városokban, ahol megteleped­tek, egy külön kis örmény kulturális központot alakítot­tak ki. így kerülhetett sor ar­ra, hogy 1887-ben megindult Szamosújvárott az Arménia magyar—örmény havi szemle a helybeli örmény katolikus algimnázium tanárának, Szon­­gott Kristófnak és Govrik Gergely bécsi mechitarista papnak szerkesztésében. A lap Teherán Endre Aurora könyv­nyomdájában látott napvilá­got megszűntéig. A lap első számairól a ko­rabeli sajtó a következőket írja: Az Arménia magyar— örmény havi szemle. A folyó­irat célja, tudományos ala­pokra fektetve megismertetni a magyar olvasó közönséggel az örmény kultúra vívmá­nyait, ezáltal összekötő kap­csot képezvén a magyar és az örmény irodalom között. Tar­talmas első számában dr. Mol­nár Antal, dr. Patrubány, Szongott Kristóf és a t. urak írtak cikkeket.” (Magyar Ál­lam, 1887. június 5.) Tizenkét évfolyamában is­mertette a lap az akkori Ör­ményország földrajzát, nyel­vét, történelmét és napi poli­tikai eseményeit, valamint az örmény mészárlások híreit. Irt a magyarországi örmények le­telepedésének történetéről, el­ső ízben ismertette az örmény irodalmat magyar nyelven az országban. Kisebb közlemé­nyeket vett át magyar és kül­földi lapokból, helyi híreket közölt a Szamosújvári Híradó rovatában. Az egyik alapító, Govrik Gergely 1888-ban megvált a laptól, amelyet ezután Szon­gott Kristóf egészen haláláig, 1907 januárjáig egyedül szer­kesztett. 1907 januárjától az Arménia az örmény Múzeum- Egyesület hivatalos közlönye lett dr. Hermann Antal és dr. Papp Gusztáv szerkesztésében. Témája változatlan maradt. Hazai és külföldi örmény vo­natkozású írásokat közölt 1913-ig, megszűntéig. A lap állandó munkatár­sai közül meg kell említeni Bányai Elemért (Zubolyt), Pattrubányi Lukács egyetemi tanárt, dr. Gopcsa Lászlót, a magyar gyorsírás történetének íróját, Cselingerián Jakabot, a kaukázusi Zichy-expedíció titkárát. Az 1910-es években a bal­káni konfliktusok kiéleződésé­vel és a török térhódítás kö­vetkeztében újabb örmény csoportok menekültek Ma­gyarországra. Az első világháborút kö­vető forradalmak lehetővé tet­ték Justh Zsigmond nemzeti­ségi politikájának érvényesü­lését. A Magyarországra me­nekült keleti örmények Mas­­sus, Ararát néven egyesületet alapítottak és Ner Ten — Új évszázad címmel havi folyó­iratot indítottak örmény nyel­ven. Az egyesület hivatalos orgánuma Asdum­ H. Szerkisz kiadásában és szerkesztésében jelent meg, s az egyetlen lap­­nyi Új évszázadot a bécsi ör­mény mechiratista rendház ny­omdájában készítették. Mindössze két hónapig jelent meg, anyagi okok miatt meg­szűnt. Előfizetési felhívását az Armenien című német nyel­vű svájci örmény újság kö­zölte. Az említett lapok megszűn­tével lezárult a Magyarorszá­gon élő örmények folyóiratai­nak története. Még történt 1942-ben két kísérlet újabb lapok indítására örmény Szemle címmel, Asdum­ H. Szerkisz, Korbuly Domonkos és Bedurján János csikszép­­vízi plébános szerkesztésében. Ez a terv az akkori politikai helyzet miatt hiúsult meg. Simon J. Zaven Mártír Nemzet Sic itur... Alámerült a Föld légköré­be, felizzott és már régen elégett az az emberkéz al­kotta szerkezet, amely elő­ször járt a mindenség felé vezető úton. Alámerülhetett, de csak az atmoszférába, és nem emlé­kezetünk tengerébe. 1957. október 4-e, az űrkutatás nyitánya, felejthetetlen nap­ként vonult be a történelem­be. Október fényei világíta­nak rá ma erre a húsz évvel ezelőtti évfordulóra, és meg­fordítva, a gravitáció bilin­cseinek első ízben történt szétzúzása a hatvan évvel ezelőtti események hordere­jével rímel össze. Az a fantázia kapott igazi szárnyakat ezen a napon, amelyet történelmünk során tudós elmék, látnoki erővel megáldott írók élesztgettek. És az idő igazolta azt, aki a tudást egyesítette a kép­zelőerővel: Ciolkovszkij. ..a rakéták atyja” életművét to­vábbfejlesztve jutott ki az ember az űrbe. Az a húsz évvel ezelőtti nap csak a korszak bölcsője volt. A kezdeti egyszerű szerkezetekből bonyolultab­bak lettek: a Holdon talaj­mintát gyűjtő és visszakül­dő berendezés, a helyszínen vegyelemző, s szükség esetén programot változtató auto­maták a fejlődés újabb és újabb lépcsőfokai, amelyek szemünk látását és kezünk tapintását millió kilométe­rekre terjesztették ki. A Föld első mesterséges holdja felbocsátása után még éveken át keringett plané­tánk körül. Fiatalabb testvé­rei már elérték a kritikus szökési sebességet és szét­széledtek a naprendszer boly­góinak kutatására. A húsz évvel ezelőtti nap folytatásaként lépett ki a­z űrbe az első ember, Gagarin. A Holdra szállás, a naprend­szer bolygóira küldött szon­dák, a közös szovjet—ameri­kai űrrepülés és még sok más esemény — amelyek­nek puszta felsorolása is ol­dalakat töltene meg — meg­annyi állomás az elmúlt két évtized űrtörténelmének. A Szovjetunió a mestersé­ges bolygók technikájának ismereteit megosztja a szo­cialista országok tudósaival. Jelentős sikereket tudhat már magának az Interkoz­­mosz, a szocialista országok űrkutatási szervezete. Ennek keretén belül, mint a televí­zió legutóbbi szovjet fóru­mán hallottuk, a többi kö­zött rövidesen leendő ma­gyar űrhajósok is bekapcso­lódhatnak a közös munkába. Miért költ milliárdokat az emberiség az űrkutatásra? Korántsem csak azért, hogy a nevében eljáró tudósok olthatatlan tudásszomját csil­lapítsa. Közvetlen gazdasági hasznot is húz belőle. Föl­dünk jobb megismeréséhez, az időjárás kutatásához, az ásványi kincsek jobb kiakná­zásához nyújtanak lehetősé­get a mesterséges holdak, az űrtechnológia pedig gyor­san megosztja titkait az ipa­rival. Más szóval: a békés célú űrkutatás folytatásától Földünk népei méltán vár­hatják gazdagodásukat, éle­tük jobbulását. És ehhez a Szovjetunió tette meg az első lépést, húsz évvel ezelőtt, október 4-én. (n. t.) Sajtókonferencia Moszkvában Az Interkozmosz-együttmű­­ködésben részt vevő szocialis­ta országok űrhajósai igen rö­vid idő múlva megkezdik az űrrepülő-feladatok végrehaj­tását. A Moszkva közelében levő központban jelenleg len­gyel, csehszlovák és NDK-beli űrhajósok készülnek fel, de a többi országban is megkezdő­dött a jövendő űrhajósok fel­készítése — mondotta Vlagyi­mir Satalov altábornagy, szov­jet űrhajós azon a sajtókon­ferencián, amelyet hétfőn ren­deztek Moszkvában az első szovjet mesterséges hold fel­lövésének huszadik évforduló­ja alkalmából. Satalov azt is közölte, hogy a megfelelő pró­bák elvégzése után, viszonylag rövid idő múlva elindul az első űrhajó a nemrég fellőtt új űr­állomás, a Szaljut-6 irányá­ban. A sajtókonferencián Borisz Petrov akadémikus, az Inter­­kozmosz tanácsának elnöke ösz­­szegezte a világűr meghódítá­sa első két évtizedének ered­ményeit. Termelési csúcs a Lenin Kohászati Művekben Új termelési csúcsered­ménnyel zárta a diósgyőri Lenin Kohászati Művek acél­művének kollektívája az év harmadik negyedévét. A Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom hatvanadik évfordulója tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben a martin és az elektroacélmű szocia­lista­ brigádjai az 1975-ös év hasonló időszakának termelé­si csúcseredményét összesen hatezer tonna jó minőségű acéllal szárnyalták túl. A diósgyőri kohászok a cse­peli felhíváshoz csatlakozva 960 000 tonnás éves tervükre év végéig 20 000 tonna jó mi­nőségű acél többlettermelését vállalták. Az év első három­negyed évének kimagasló termelési sikerei után a gyár­ban hétfőtől október­­ 30-ig forradalmi hónapot tartanak. +TEFV A VOLÁN 1. sz. Vállalat budapesti és Pest megyei munkahelyekre felvesz gépjárművezetőket és autójavító munkásokat Jelentkezés munkanapokon 8—15 óra között az alábbi címeken: Bp. XIV., Pillangó u. 13 a. Bp. XIII., Rozsnyai u. 4. Bp. IV., Megyeri u. 4. Bp. XIV., Mogyoródi u. 32. Bp. XIII., Cserhalom u. 8—10. Bp. III., Zay u. 24. Budafok, Kővirágsor 15—17. Budaörs, Rákóczi út 40. Százhalombatta, Erőmű u. 3. Érd, Diósdi u. 3. Pilisvörösvár, Fő u. 39. Szentendre, Dózsa Gy. út 8. Bp. IX., Pápay I. u. 5—7. Bp. IX., Táblás u. 36—38. Bp. XV., Bogáncs u. 1—3. Bp. XIII., Forgách u. 19. Bp. VI., Váci út 3. Bp. XIII., Hegedűs Gy. u. 45. Kiskunlacháza, Rákóczi u. 20. Dabas, Vasútsor Bp. IX., Köztelek u. 4. Cegléd, Külső-Körösi út 12035 hrsz. Nagykörös, Szurdok dúló 3. Nagykáta, Jászberényi út 1. Monor, Petőfi u. 1. Abony, János u. 2. Gödöllő, Dózsa Gy. út 65. Vác, Deákvári fasor Aszód,­ Pesti u. 25. Magányosok Divatba jönnek. Kezdetben csak egymásnak panaszkod­­­­tak, azután felfigyeltek reá­juk a barátok, ismerősök, szomszédok. Témává váltak: novellák, elmélkedő cikkek hőseivé. Azután színdarab szü­letett sorsukról, regény közép­pontjába kerültek. Szövetség alakult problémáik megoldásá­nak megkönnyítésére, klubo­kat nyitottak egymás közötti kapcsolatuk kiépítésére, társ­­talanságuk megszüntetésére. Most már sajtóval is rendel­keznek, folyóiratuk első száma a vártnál is nagyobb vissz­hangra talált. FIATALOK IS A magányosság össztársadal­mi gond — mondja vezércik­kük. Igaza van. Azért is, mert ma már tudjuk: nem szűkít­hetjük le a kérdést az öregek, egyedül maradottak sorsára. Valamikor azt hittük, hogy csak azok érdekeltek ebben a kérdésben, akik az élet saj­nálatos, ámde természetes alakulása következtében tár­sukat elvesztették, egyik nap­ról a másikra egyedül találták magukat. Ma már tudjuk: lé­nyegesen szélesebb rétegről van szó. Közéjük tartoznak, akik maradandó partnerre so­hasem bukkantak, de azok is, akik házasságban élnek, de meggondolatlanul, elhamarko­dottan megkötöttben és csak a csillogó kezdet letűnte után jönnek rá, hogy magányossá­guk csak formailag szűnt meg, lényegében változatlan ma­radt. Ebből következik, hogy az egyedüllét érzése nincs kor­osztályhoz kötve. Megtalálható egyre nagyobb számmal fiata­lok között is. Elhibázott neve­lés, felborult családi élet, vagy egyszerűen valamilyen belül­ről jövő zárkózottság, a kör­nyezethez irányuló hang meg nem találása, ezerféle oka le­het annak, ha az élet első-má­sodik szakaszában élők magá­nyosoknak érzik magukat. De nem kivételek a gyermekek sem. A szülők elválnak, osz­tozkodnak rajtuk, az előírá­soknak talán megfelelően, de őket, a legérdekeltebbeket oly­kor meg sem kérdezik, így azután sokszor éppen oda ke­rülnek, ahová legkevésbé vágynak, elszakadnak attól, aki mellé kívánkoznának. A Legfelsőbb Bíróság egyik, pár évvel ezelőtt hozott, dön­tése rámutatott arra, hogy a gyermekért folyó harcnak sok esetben nem a gyermek iránt érzett szeretet vagy sorsáért való aggódás, hanem önző anyagi érdek a mozgatója. Ezt persze azok a fiatalok is ér­zik, akikért a pereskedés fo­lyik. De érezték már a per, il­letve a szülők elválása előtt is. Ezt egy megkérdezett kisfiú így fogalmazta meg: „Rossz­­ emlék marad, hogy hányszor láttam apukát és anyukát ösz­­szeveszni.” Az ilyen gyerme­kek már korán megismerked­nek a magányosság fogalmá­val, hiszen látják, hogy vég­eredményben apjuk és anyjuk is magányos volt — a házas­ság ellenére. Érdemes-e hang­súlyoznom, hogy a gyermekét igazán szerető szülőnek nincs szüksége az előtte folyó vesze­kedésekre, de az elvált házas­társ szidalmazására sem. A felbomlott családok gyer­mekei mind nagyobb számmal élnek közöttünk. Ha statiszti­kát ké­szí­tenének róluk, alig­hanem kiderülne, hogy többen vannak, mint akikre idős kor­ban szakad az egyedüllét ke­serves érzése. ÉLETRITMUS De térjünk vissza az idő­sebbekre. Nincs korhatár. Ha az újságok apróhirdetéseit böngésszük, megtaláljuk a tár­sukat keresők között az életük delén levőket, csakúgy, mint a hatvan, hetven éven felülie­ket. Azt sem lehet egyértel­műen eldöntenünk: az életkor emelkedésével könnyebb vagy nehezebb társat találni. A kö­zépkorúak messzebbenő terve­ket szőnek, igényeik is na­gyobbak. Akik viszont már túl vannak a mozgalmas napokat és szórakozásokat keresésén, azok megelégednek azzal is, ha beszélgető partner él mel­lettük,­­olyan, akire betegség esetén számíthatnak, vagy aki­nek segíteni hajlandók, ha megpróbáltatások érik. Érdekes, hogy — amint az említett folyóiratból megtud­juk — az egyedülálló felnőttek között több mint kétszer annyi a nő, mint a férfi. Amikor a „Négy Évszak” szervezet meg­kezdte munkáját, nyolc évvel ezelőtt, és jelentkezésre szólí­totta fel a társkeresőket, a ne­mek közötti arány 760—210 volt, és ez a tapasztalat sze­rint azóta sem változott lénye­gesen. A szervezetben eddig négyszáznál kevesebb olyan házasságkötésről tudnak, ame­lyik az ő közvetítésükkel jött létre, számuk azonban való­színűleg magasabb, hiszen vannak, akik talán még legkö­zelebbi hozzátartozóik előtt is titkolják, hogy ilyen módon találtak házastársat. MEGOLDÁSOK Ha társadalmi jelenséggel állunk szemben, akkor társa­dalmi méretekben kell keres­nünk a megoldást is. Ami ed­dig történt, az nem kevés, de nem, is elegendő. Társkereső szolgálat, klubok, hirdetések, egyedülállóknak szervezett ki­rándulások és társasutazások: ez valamennyi fontos, de mind többféle megoldáson kell tör­nünk a fejünket. Mindenekelőtt le kell szá­molnunk azzal a múltból ma­radt szemlélettel, amely sze­rint az egyedül élőkön „segíte­nünk” kell. Nem segítségről van szó, nagy részük ezt nem is igényli, hiszen megfelelő anyagi körülmények között él, lakása van, kielégítő munka­köre is. De mindennek birto­kában sem szabadul sokszor attól a tudat alatti érzéstől, hogy valami hiányzik, hogy nem teljes ember, nem olyan, mint a többiek. Ebből az érzés­ből kell kigyógyítani őket. Mindnyájunk érdekében, mert csak az állhatja meg helyét százszázalékosan ott, ahová a sors rendelte, ha teljes értékű­nek tudja magát. Sok tízezer emberről van szó, sorsuk tehát nem lehet közömbös a közös­ség számára sem. Ezért jó, ha mind többet be­szélünk róluk, problémáikról. És ha lehetővé tesszük, hogy ők maguk is elmondják, mit várnak a társadalomtól. Kemény István Ismét magyar elnököt választott az ENSZ Társaságok Világszövetsége Az ENSZ Társaságok Világ­­szövetsége (WFUNA) szeptem­ber 26-tól október 1-ig Genfben tartotta 26. közgyűlését. A ta­nácskozáson 64 nemzeti ENSZ- társaság, 34 nemzetközi szer­vezet 400 küldötte vett részt. A nemzetközi helyzetről, az ENSZ-társaságok feladatairól Simai Mihály, a WFUNA el­nöke tartott megnyitó beszé­det. Bokorné dr. Szegő Hanna kandidátus, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke az emberi jogok témakörében tartott vi­taindító előadást és készített tanulmányt. A vitában felszó­lalt Timkó Imre görögkatolikus püspök, a Magyar ENSZ Tár­saság elnöke. A Magyar ENSZ Társaság javaslata alapján határozatot fogadtak el az emberi jogok­ról, a közel-keleti kérdés bé­kés rendezéséről, az új nem­zetközi gazdasági rend és a le­szerelés kérdéseiről, az ENSZ- társaságok feladatairól. A világszövetség elnökévé ismét Simai Mihály akadémi­kust, a Magyar ENSZ Társa­ság főtitkárát, a szövetség fő­titkárává pedig Frank Field angol professzort választott­ák meg.

Next