Magyar Nemzet, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-17 / 270. szám
A A HÉT FILMJEI Akasztani való bolond nő Nyomatékosat és nyugtalanít, sejtet és sugall — mint minden valamirevaló filmzene a bűnügyi történetek kíséretében — ezúttal Verdi zenéje, A végzet hatalma, e színes francia filmben. Sőt túllép területén e szép és szenvedélyes muzsika. Az ámokfutó fordulatokkal évődik is, ellenkezik is túlcsorduló érzelemgazdagsága, egyszersmind átszellemült bölcsessége irányt ad, gondolatokra int e fecsegő filmforgatagban. Lendületesség és leleményesség, hatásosság és hangulatosság — mint minden valamirevaló szórakoztató filmet — jellemzi az Akasztani való bolond nőt is, Jean Patrick Manchette-nek a krimi műfajban díjnyertes regényét, Yves Boisset rendezését. Fél Franciaországot bejárja Párizstól Entrevaux-ig, váltott automobilokon, motorbiciklin és gyalogszerrel, előbb a merénylőkkel, utóbb menekülőben a dúsgazdag família elkényeztetett gyermeke és az elmegyógyintézetből felfogadott nevelőnő. Természetesen, megpróbáltatásaik végére megbonthatatlan barátság szövődik közöttük. A csintalan kisfiú meg is javul. Az egykori ápoltról is kiderül, tisztább agyú és lelkű ember, mint akárhány épelméjű. A találékonyan kölcsönzött muzsika, a mesterség megannyi csínja-bunja, néhány kitűnő színész, köztük a nevelőnő szerepében a világra ámuló félénkségtől az emberségből táplálkozó eltökéltségig széles skálát játszó Marlene Jobert, Törőcsik Mari kongeniális szinkronjával, a banalitásokat elfeledtetni éppen elegendő. Öngyilkosság vagy gyilkosság — öngyilkosság vagy gyilkosság? — ezt latolgatja újra és újra Mazin felügyelő, a tudós Anton Tyihomirov halálának ügyében, a dilemmát címéül választó szovjet filmben. Eleinte úgy vélni a vallomásokból, e kérdésfeltevés merőben értelmetlen, hiszen Anton Tyihomirov éppen aznap védte meg kandidátusi disszertációját, és a munkatársak, a barátok együtt ünnepelték vele a tudományos sikert. Majd úgy tetszik, mind a két hipotézis helyénvaló lehet, hiszen Anton Tyihorirov idegen tollakkal ékeskedett tanulmányában, és a jogos szellemi tulajdonos leánya — a legmeggyőzőbb játékú Irina Mirosnyicsenko alakjában — vagy egyik tisztelője felelősségre vonhatta tettéért. Végülazonban kiviláglik, senki sem tehet Anton Tyihomirov haláláról (természetesen ezzel érdektelenné is válik az egész történet), Anton Tyihomirov ugyanis volt annyira törtető és tisztességtelen, hogy a lelkiismeretfurdalás ne sodorja öngyilkosságba, ismerősei pedig annyira tétovák és tehetetlenek, hogy még kenyértörésre sem vitték a kényes ügyet. Halála pusztán baleset volt. — A szellemi hagyaték porosodjék méltó megjelentetéséig, vagy egyesüljön észrevétlenül mások munkásságával? — e mondvacsinált dilemmának is véget vetett tehát a véletlen, e rendezésében mesterkélt, látványában merev, hol színes, hol nem színes filmben, ám választ nem adott. —Bácsi A tizenöt éves kapitány Jules Verne regényei valóban szinte filmforgatókönyvek. A kalandok, az egzotikus helyszínek, a sokszínű jellemek kedvenc motívuma, az ifjúsági és kalandfümekhek, s ezekben mind bővelkednek a nagy francia mesélő könyvei. Hogy mégsem született eddig még egyetlen, igazán sikeres Verne-adaptáció sem, az nem az írón múlik. Burjánzó kalandsorozatai, amelyeket meglehetősen egyszerű dramaturgiai fogások tartanak össze, túllépik a normál filmterjedelmet, ezért óhatatlanul rövidíteni, átdolgozni kell őket. Így azonban — lecsupaszítva, néhány szálat kiemelve — szembetűnő lesz műveinek Achilles-sarka: a jelemformálás gyengesége. .A tizenöt éves kapitány spanyol filmváltozata is ezért kétes értékű. A szövevényes kalandokat felvonultató könyvnek nem is vázlatát, csupán két-három epizódját dolgoztak fel a forgatókönyv Jesus Franco rendező vezetésével, s így a hibák nagyon is kiütköznek. Feketék és fehérek a jellemek, komikusan romantikusak az indulatok, gyengén megszerkesztetek a kalandok. A dramaturgiai hiányosságokat a szokásos, jó színvonalon fényképezett tengeri jelenetek sem ellensúlyozzák eléggé. Ha pedig a kalandok nem eléggé kalandosak, a jellemek nem eléggé figyelmet érdemlőek a képek nem megragadók, akkor a film sikere több mint kétséges. Az ifjabb közönségnek bizony ezután is el kell olvasnia A tizenöt éves kapitányt, ha Verne művét valóban meg akarja ismerni. V. P. Tímár József képei Kaposváron Timár József művészpályájának második önálló bemutatója ez a — kaposvári főutcán levő Vaszary János-teremben megnyitott — kiállítás. Képei számára pedig nagyon valószínűen az eddigi legnehezebb próbatétel. Képcsarnoki galériában ugyanis sohase könnyű kiállítani: vagy a teljes árukészlet ott nyüzsög, ott tolong a voltaképpeni tárlat tárgyai körül, vagy sivárra tett ..terepmásiója körül a fölsorakoztatott műveket. Timár József képeinek azonban nem az egyik vagy a másik volt osztályrésze Kaposváron, megkaptamind a kettőt: a Vaszary-terem jószándékú irányítói kiürítették művei számára a galéria félemeletét — így a képek egy része az alsó szint tárgyainak örvényében fulladozott, másik része pedig a fonta ürességet volt kénytelen erőivel ellensúlyozni. Timár József és festményei becsületére legyen mondva, teljes sikerrel! Művei győztek a zsúfoltságon is, az ürességen is: csak őket látta meg, aki belépett a helyiségbe. Pedig nem hangoskodóak Timár József képei. Sőt, egyenesen szerények. Témájuk sohase nagyzoló, tájrészlet, néhány fa, néhány ház, itt-ott egy emberalak, máskor még kevesebb, kis csokor virág, kedves színű váz,a hétköznap; tárgy a szereplőjük. S a megvalósítás pontosan illik e szerény horizontú világhoz: egyszerű, tömör, pontos, a látványt a minimumra szorított érzelmi kommentárral közlő a Timár-művek formavilága. Miért hogy mégis oly maradandó benyomást tesznek ezek a művek? Titkuknak igen egyszerű a nyitja: Timár József határozott, érzelmét értelemmel élő egyénisége sugárzik át reájuk, s őrződik meg bennük, tehetséggel és őszinteséggel. egy színházak mai műsora Magyar Állami Operaház: Falstaff (Fodor J. béri. 3.) (7) — Erkel Színház: Pikk Dáma (Maleczky béri. 3.) (7) — Nemzeti Színház: nincsen. — Madách Színház: Levetett lovagok (7) —Madách Kamara Színház: Hedda Gabler (7) — Vígszínház: Harmincéves vagyok (7) — Pesti Színház: Eredeti helyszín (7) - József Attila Színház: Nagytakarítás (H. béri. 1.) (7) — Thália Színház: Bal négyes páholy (7) — Fővárosi Operettszínház: Montmartrei Ibolya (N. béri. 1.) (7) — Mikroszkóp Színpad: nincsen. — Huszonötödik Színház: Cserepes Margit házassága (fél 8) — Vidám Színpad: (Csepelen): Kölcsönlakás (7). színházban: Egy király Párizsban (fél 8) — Radnóti Színpad: Vonalra várva — A bizalom vonala (fél 11) — Budapesti Gyermekszínház: Halhatatlan őrjárat (du. 3) — Zeneakadémia, az AHZ koncertje (vez.: Németh Gyula) (Téli bér. B-5.) (fél 8) - Állami Bábszínház: Jókai tér: A gyáva kistigris (de. 10). Népköztársaság útja: Csongor és Tünde (du. 3) — Kamara Varieté: Nincsen múzsa tövis nélkül (fél 8 és 3). Rövid tartalom és szereposztás a Pesti Műsorban. Mm Nemzet &Zettes jegyzetek ÖT HAZAI NAGYVÁROST — Szeged, Debrecen, Pécs, Miskolc, Budapest — képviseltek azok a művészek, akik a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában közreműködtek a hatvanadik évforduló tiszteletére rendezett hangversenyen. Az est szervezője a Magyar Zeneművészek Szövetsége volt. A koncertelképzelés némiképpen hasonlít a korábbi, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében lezajlott ,,Barátsági Hangverseny”-éhez: ott különféle országok, itt különféle városok művészeinek közös estje alkotott szép szimbólumot. Bizonyára ez jelenti a hangverseny elsőrendű értését. Mégsem kevesebb talán ennél, hogy fölvillantotta az összefogás és a hasonló lehetőségek megteremtésének gondolatát. Talán elképzelhető lenne ilyen kivételes alkalmak nélküli „szintézis’ is? Szegedet a hangversenyen Sin Katalin és Kerek Ferenc képviselte. Szulhan Cincadze, a nálunk jól ismert, néhány éve személyesen is hazánkban járt grúz zeneszerző népdalokra írt variációi szólaltak meg előadásukban. A mű nemcsak a hangszerek (gordonka és zongora), hanem a hallgatók számára is kitűnően megalkotott, finoman mintázott, hangulatot teremtően formált kompozíció. Értő, érző, bravúros előadásban szólalt meg. Sin Katalin — rövid idő alatt már másodszor — sikerrel mutatkozott be a budapesti hallgatóság előtt is. Játékának teljes élvezetét talán csak a magas fekvésekre írott részletek kissé bizonytalan megszólaltatása zavarta. Nem volt szerencsés — s ebben a közönség is hibás! — a mű részekre tagolása, nagy szünetekkel, tapsokkal; a kompozíció® egység, még ha részekből alkotott is, így kevéssé valósult meg. Kerek Ferenc alkalmazkodó zongorakísérő s egyenrangú társ volt. Debrecent zongoraszólista, Irmai Kálmán képviselte. Aram Hacsaturján híres soly gyakran hallható Toccataiát játszotta gondosan megmunkáltan, szépen formáltam technikailag megoldottam s mégis, a mű igaz karakterét csak távolról megközelítően. Elfogódottnak ható játéka nagyobb lehetőségeket és nagyobb távlatokat sejtetett. Pécs küldötteként a Mecsek Fúvósötös működött közre. Érdemes megnevezni az együttes tagjait: Szkladányi Péter, Deák Árpád, Paláncz Tamás, Tolnay Gábor, Várnagy Attila. Valamennyien nemcsak kitűnő hangszeres muzsikusoknak bizonyultak ez alkalommal, hanem kiváló kamarajátékosoknak is. Arány- és hangszínérzékük mindvégig érvényesült, s ugyancsak mindvégig sikerült maguknak a műveknek értékeit érvényesíteniük. Ez alkalommal megismert lehetőségeik szerint igen sokrétű lehet s igen nagy ,,teret” teremthet hangszeres tudásuk, közös játékuk harmóniája, elképzeléseik egységet alkotni képes összefogottsága. Ezen az esten, H. A. Jürisalu Fúvósötösének első tételét, valamint G. Ramanisz Szvitjét játszották. Miskolc képviseletében Tőzsér Dániel és Kincses Margit játszotta Prokofjev D-dúr szonátáját. Kitűnő volt a fuvolaszólam tolmácsolása. Tőzsér Dániel hangszerhangja árnyalt, szép tónusú, kifejezően változékony; technikája biztos, műismerete elmélyült művészi elképzelése érett és átfogó, a megvalósításban szuggesztív. Zongorista partnere, Kincses Margit technikailag megoldottan játszotta igényes szólamát. Kevésbé sikerült —talán a hangszer miatt? — a hangszínek expresszív erejének megmutatása, a hangulati-tartalmi változások árnyalatainak érzékeltetése. Budapestről a KPVDSZ Bartók Béla Kamarakórusa szerepelt Tóth Mihály vezényletével. Pászthy Miklós feldolgozásában mozgalmi dalok ciklusát énekelte az együttes — dinamikusan, stílusosan, művészi fegyelemmel és atmoszférát teremtően. A jól ismert dalokat szovjet szerzők művei követték. Türtipu:A szabadság hajnalán című kompozíciója pregnánsan építkező, egyszerű eszközökkel hatásossá formált kórusmű Bemutató előadásként hangzott el Szviridov: Ott, ahol a front vonul el című kompozíciója. Holminov: Dal Leninről című művének énekszólóját Berczelly István énekelte. Valamennyi mű gondosan megmunkált, meggyőző hangzású előadásban szólalt meg. Kivált a női szólamok éneke hatott teljességében megoldottnak. Mint több más kórusunknál is, hangszínben némiképpen problematikusnak érződött a férfiszólamok interpretációja. Tóth Mihály vezénylését az eszközök egyszerűsége, a látványosságot mellőző, viszont a lényeget megmutató dirigensi technika jellemezte. Zongorán Teleki Lajos kísért. Talán a hangszer más elhelyezésével elkerülhető lett volna az időnként zavaró, a zongoraszólam és a kórus eszményi arányát megváltoztató hangzás. A szép hangversenynek számos, értékes és jelentős vonása közül — a már említetteken túl — külön is érdemes megemlékezni arról, hogy ezen az esten, az oly gyakran játszott művek mellett nálunk még nemigen ismert zeneszerzők alkotásait is előadták. Ez a program ismételten fölhívhatta a figyelmet arra, hogy a már-már „klaszszikus” szovjet zeneszerzők — Prokofjev, Sosztakovics. Hacsaturján. Cincadze —, mellett új komponistagárda is létezik! Közülük alig-alig ismerünk néhányat. Érdemes lenne ennek a — bizonyára széles spektrumú — zenei világnak több részletét, több színét bemutatni, s a művek gazdagabb választékát beilleszteni a hazai hangversenyek repertoárjába. Sz. Farkas Márta Magyarországon vendégszerepel a Moszkvai Művész Színház November 18—27. között Magyarországon szerepel a Makszim Gorkij Moszkvai Akadémiai Művész Színház — jelentette be Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgatója szerdán a Fészek Klubban. Hazánkba érkezik I. M. Szmoktunovszkij Lerán-díjas művész, A. P. Georkijevszkaja, A. I. Sztyepanova, A. A. Popov, M. I. Prutkin. Budapesten a Nemzeti Színházban november 18-án este Alekszandr German: Egy ülés jegyzőkönyve című nagy sikerű darabját adják elő. Csehov: Ivanov című művét november 19-én, 21-én és 23-án játsszák. Harmadikként Mihail Roscsin: Régi szilveszter című művét adják elő. Az előadásokra hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt. A vendégek találkoznak a Csepel Vas- és Fémművek munkásaival, a jubileumi munkaverseny kezdeményezőivel és magyar kollégáikkal. Miskolcon az ottani Nemzeti Színházban november 26-án az Egy ülés jegyzőkönyvét, 27-én a Régi szilvesztert adja elő a Művész Színház. Felszólalt a tájékoztatón O. N. Tefremov, a Moszkvai Művész Színház művészeti vezetője, állami díjas kiváló művész és K. Usakov, a színház igazgatója. Elmondották, hogy színházuk jövőre ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A Művész Színházat 1898- ban Sztanyiszlavszikij és Nyemirovics Dancsenko alapította. Ez a színház tárta fel a világ színpadjai számára Csehov és Gorkij színdarabjait, később színpadán születtek meg a szovjet drámairodalomnak olyan mérföldkövet jelentő bemutatói, mint Ivanov A 14—69-es páncélvonat, Bulgakov A Turbin család napjai, Trenyov Ljubov Járórája című darabjának, és a szocialista realizmus sok más alkotásának előadásai. A Moszkvai Művész Színház eddig két ízben — 1956-ban és 1968-ban — vendégszerepelt Magyarországon. A magyar színházi világ és a magyar nézők azonban már jóval korábban és sokkal mélyebben megismerkedtek a Gorkij Színház művészetével, Csehov művei révén. Jób Dániel már 1920-ban Csehov Ványa bácsi című művét vitte színpadra a Vígszínházban. Amikor a Moszkvai Művész Színház 1922-ben Németországban vendégszerepelt, Jób Dániel rendező odautazott és megtekintette a Három nővér előadását, később pedig a Művész Színház rendezői koncepciói alapján építette fel a Három nővér és az Ivanov budapesti előadását. Egyszóval Csehov darabjait már a húszas években megismerték Magyarországon, később a csehovi színművek diadalútja tovább folytatódott a magyar színpadokon. Éppen ezért az Oleg Jefremov rendezésében és Innokentyij Szmok■*' tunovszkij címszereplésével előadott Ivanov kétségkívül nem csupán a szovjet színház egy új művével ismerteti meg a magyar nézőket, hanem a csehovi hősök gondolatait és érzéseit hitelesen tolmácsolja majd. A rendező mintha viszszatérne a Csehov-színműveknek a régi Művész Színházra jellemző rendezéséhez, a mondanivaló lírai tolmácsolásához. Ez azonban csak látszólagos hagyománytisztelet. A rendezés minden apró vonásában, a művészi kivitelezésben, a díszletekben az Ivanov teljesen új felfogását látjuk. Gelmannak a vendégjátékon előadott műve, az Egy ülés jegyzőkönyve, rövid idő alatt meghódította a szovjet és a külföldi színpadokat. Az Egy ülés jegyzőkönyve előadásán, Oleg Jefremov, Jevgenyij Jevsztignyejev, Vjacseszlav Nyevinnij játszik.. A Művész Színház új darabja, Mihail Roscsin A régi szilveszter című vígjátéka. Igaz, a rendező, Oleg Jefremov helyesen „félig vígjátéknak” nevezte a szellemesen megírt, gunyorosan fricskázó darabot. A néző önkéntelenül nevet, nevet a kispolgári gondolkodáson. A darabban nincsenek pozitív hősök, csak negatív szereplők. A pozitív hős maga az élet, amely arra készteti a kispolgárt, hogy elgondolkozzon, s a darab végén azt mondja: ..Nem, így nem szabad tovább élni”. Mindhárom előadást Oleg Jefremov főrendező rendezte. Már hét éve irányítja a kollektíva munkáját, s nagymértékben meghatározza a színház mai művészi arculatát. Oleg Jefremov, az egyik legnevesebb szovjet filmszínész, számos olyan filmben szerepelt, amelyet a magyar nézők is láttak. Világa azonban elsősorban a színpad. Ő szervezte meg 1956-ban a moszkvai Szovremennyik Színházat, és csaknem tizenöt évig irányította a társulat művészi tevékenységét. Amikor Jefremovot 1970-ben kérték fel a Színház vezetésére. Nemcsak eredeti színészi és rendezői tehetséget egyesít magában, hanem a szervezés, az irányítás ritka adományát is. Galina Cselombityko (APN) IVANOV Csehov drámája a Miskolci Nemzeti Színházban Névtelen kor kínozza Ivanovot, Bács Ferenc Ivanovját. Álmatlanságról panaszkodik, fejfájás gyötri, felindulásában csuklik. Homloka redőkbe gyúródik, gondolatnyit felvont szemöldöke alól tekintete töprengve kalandozik, fénytelenül réved a semmibe, valójában önmagába fordul. Szorosan öszszefont karjával vagy görcsösen összekulcsolt kezével is önmagába zárkózik. Tulajdon abroncsaiból alig szabadul, még egy szócsatára, egy szerelmes fellobbanásra is alig. Türelme sincs, egy szemrehányást meghallgatni, egy pokrócot megigazítani sem. Mikor kiöntené a keserűségét öreg barátja felé hajolva, a mea culpa egy szék támláján koppan, menyaszszonya pedig értetlenül makacskodik. „Végem van, örökre” — foglalja össze sorsát Ivanov, kiáltja újra, visszhangozza halkabban, még halkabban. Indul a násznép, Hruby Mária jelmezeiben, komor, gyászfekete ünneplőben. Indul Ivanov is, golyót röpít szívébe, mintegy távozóban. Vayer Tamás díszletében, végül leomló, fehér függöny mennybolt alatt — Csehov drámájában. Illés István rendezésében, a Miskolci Nemzeti Színházban. Menthetetlen volt-e Ivanov? Hiszen végóráiban is vonzó, őszinte, tiszta ember. Faggatták, féltették, feddték. Hasztalan. Szerette Ivanovot Anna Petrovna, a halál küszöbére lépő, tüdővészes, törékeny felesége Gyöngyössy Katalin tökéletes alakításában. Szerette Ivanovot szárnyaló, majd szárnyaszegett szerelemmel. Szívszorító szorongással, halk, hitetlenkedéssel, fájdalmas döbbenettel. Sírva, nevetve, dalolva. Remegő ajkkal, doboló ujjakkal, rebbenő mozdulatokkal. Meggörnyedten, megroppantam megalázottan. Már viszonzatlanul. Szerette Ivanovot Szása is, akaratos, ingerlő, ifjú jegyesek Holl Zsuzsa játékában. Szerette Ivanovot, a maga módján. A szürke társaságból őt választotta, szóval tartotta, nyomában járt. Mint a diáklány a leckefelmondásnak, nekigyürkőzött a szerelmi vallomásnak. Hajtogatta azután, hittel, hit nélkül, körömszakadtáig. Már kellemetlenül. Szidta Ivanovot Lvov doktor, a becsületességével tolakodó, máskülönben gátlásos, fiatal háziorvos — Blaskó Balázs megformálásában. Szidta Ivanovot, suta jobbító szándékkal. Hebehurgya tapasztalatlansággal, rémlátó elképedéssel, lámpalázas elszántsággal. Elvörösödve, elfúlva, görcsösen. Már igaztalanul. Nem segített senki Ivanovnak, mert nem tudott vagy nem akart segíteni. Sem a szerelmes nők, sem a szidalmazó doktor, sem a szegény rokon Sabelszkij — Reviczky Gábor —, aki már saját szavában sem hisz, sem a nagyhangú, sunyi, sürgő-forgó Borkin — az intéző ragaszkodását Ivanovhoz kevéssé érzékelteti Vitéz László —, sem a joviális és jóindulatú Lebegyev, Szása apja — Fehér Tibor —, sem a jövendő vejét is kopejkákon mérő, merev, fanyar mosolyú Zinaida Szavisna, Szása anyja — Kovács Mária. Sem az egész pletykálkodó és álmos társaság nem segített, az esetlenül előkelősködő Babakina — Martin Márta —, a szinte kártyázva ébredő, zilált Koszih — Palóczy Frigyes —, a jámborul kártyavárat építgető, megtűrt Jegoruska — Hídvégi Elek —, az öregasszonyosan méltatlankodó Avdotya Nazarovna — az őszintétlen és kirívó operettfigurát formáló Máthé Éva —, a kelletlenül meg-megjelenő inas. Gavrila — Szilágyi Tibor — és az unottan társalkodó vagy bámészkodó vendégek, az ügyetlenül magakellető, váratlanul viháncoló, serdületlen vendégkisasszonyok. Nem volt reménytelen eset, nem volt kilátástalan Ivanov sorsa. Csupán Ivanovnak nem volt elegendő ereje a valóság elviselésére, nem tudott kitartással küzdeni az érdemes életért, föladta idő előtt. Az Ivanovok és a többiek közös felelősségét sugallja, elvesztegetett lehetőségeikre int a színészvezetésben különösen kivételes tehetségű Illés István bátor, sőt bátorító, miskolci rendezése. Az Ivanovok és a többiek sorvadását, satnyulását, végsősoron pusztulását jelenítette meg nemrégiben Zsámbéki Gábor kétkedő és kedvet szegő, kaposvári rendezése. Nem szembesítés ez, pusztán emlékeztetés. Hiszen a tehetségnek végtére egy táborban a helye. Bogácsi Erzsébet .Csütörtök, 1977. november 17. Komárom megyében a politikai könyvnapok szerdán kezdődtek meg Tatabányán a Kossuth Kiadó köteteiből, köztük miniatűr könyvekből rendezett kiállítás megnyitásával. A Nques Deutschland szerdai számában méltatta Ady Endrét, az évforduló alkalmával. De Dallos Lívia festő és Záhorzik Nándor szobrász kiállítása ma nyílik meg a Budapest, VI. kerület, Népköztársaság útja 106. számban.