Magyar Nemzet, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-24 / 20. szám

Megelőzhető-e a szívinfarktus? Beszélgetés dr. Szabolcs Paula tudományos osztályvezetővel — Itt mindenkit megvizsgá­lunk, akinek csak szüksége van rá. Dr. Szabolcs Paula, az Or­szágos Kardiológiai Intézet tu­dományos osztályvezetője, egy­ben a járóbeteg-rendelés veze­tője, ki tudja, hányadszor, de változatlan türelemmel és készséggel ismétli a telefoná­lóknak ezt a mondatot. Első kérdésünk is ehhez kapcsoló­dik. — Tulajdonképpen kikre vo­natkozik ez a „mindenki, akinek csak szüksége van rá?” — Természetesen csak azo­kat irányítják hozzánk, akik­nél indokolt, hogy olyan kü­lönleges vizsgálatokat végez­zünk el, amilyenekre csak ná­lunk van mód. Ilyen például bizonyos billentyűhibák esetén a szívkatéterezés, infarktusos betegeknél meg tudjuk állapí­tani a koszorúerek elzáródásá­nak pontos helyét, különböző ritmuszavarok felmerülésekor is szükség lehet az intézet speciális gépeire, műszereire. A Főorvosasszonynak nem­régiben jelent meg egy könyve a Medicina Könyvkiadónál „őszintén a szívinfarktusról” címmel. Az infarktusok szá­mának aggasztó növekedése miatt rendkívül nagy az ér­deklődés a téma iránt. Milyen különleges cél vezérelte a mű megírásában? — A kiadó olyan könyv megírására kért fel, amely megfelelő szakmai színvona­lon, ugyanakkor közérthetően, az egészségügyi felvilágosítás is­­ szolgálva szól erről a manapság, sajnos oly gyakori betegségről. E célon túlmenően szerettem volna mindazon leg­általánosabb és legutóbbi ta­pasztalatokat összegezni, ame­ly­ jelenleg rendelkezésünk­­-e m­ak. Ezt a munkát meg­könnyítette, hogy intézetünk is részt vesz az Egészségügyi Világszervezet infarktussal kapcsolatos nagy kutatási programjában, így nemcsak a­­­azai, hanem számos — a programban szintén részt ve­vő — külföldi állam által ösz­­■e-/. jezett eredményeket is hasznosíthatjuk. Már húszévesen — Mi az, amit leginkább fi­gyelmébe ajánlana a könyv ol­vasóinak? — Mivel az infarktus bekö­vetkeztében jó néhány — kö­zöttük sajnos több, eddig is­meretlen — tényező játszik közre: minél fiatalabb korban meg kell előzni a már ismert ves­zélyeztető folyamatok ki­alakulását. Ma már tudjuk, hogy húszéves korban kimu­tathatók olyan természetű ér­­elváltozások, amelyek infark­tusra hajlamosíthatnak. Az úgynevezett ,,elsődleges" meg­előzésre kell tehát több figyel­m­et fordítani, hogy ne legyen szükség a már egészségileg ká­rosodott, idősebb szervezet sokkal nehezebb feladatot je­lentő rehabilitálására, a kiala­kult kedvezőtlen szokások megváltoztatására. — Főorvosa­sszony könyvé­nek minden fejezetében nagy szerepet kap a helytelen élet­mód megváltoztatására való ösztönzés. Vannak olyan kife­jezetten magyar életmódbeli sajátosságok, amelyek a WHO- programban részt vevő többi államban kevésbé tapasztalha­tók? — Sajnos, vannak. Például a rossz étkezési szokások és az erős dohányzás. Az előbbi­ben ugyan észlelhető már né­mi előnyös változás: keveseb­ben viszolyognak az olajjal való főzéstől, az egészségte­len túlsúlytól is mind töb­ben igyekeznek — már hiú­sági okokból is — megszaba­dulni. Változatlanul nagy szükség volna azonban több lehetőségre a mozgás, úszás és egyéb testedzés terén. Ilyen tekintetben nálunk még mindig kevés megértés, segítő­­készség tapasztalható. Az NDK-ban például semmilyen problémát nem okoz a külön­böző tornatermeknek, sport­uszodáknak a lakosság rendel­kezésére bocsátása mozgás­igényének kielégítésére. Titkolózó orvosok — Milyen könyvének a visszhangja? — Nagyon sok érdekes, megszívlelendő levelet kap­tam. Többen azt panaszolják például, hogy bár évek­ óta járnak orvosi ellenőrző vizs­gálatokra, mert érelmeszese­désük van, sőt esetleg már infarktusuk is volt, életmód­­­­jukra nézve vajmi kevés eligazítást kapnak. Nagyon károsnak tartom, ha egyes orvosok hajlamosak a misz­tifikálásra és nem tájé­koztatják őszintén a betegeket állapotukról, attól tartva, hogy­­ úgymond, hipochondereket ne­velnek. Éppen idén húsz esz­tendeje, hogy itt dolgozom az Országos Kardiológiai Intézet-­­­ben és úgy tapasztalom, a leg­több betegnél az őszinte szó­­ vezet leginkább célra. Anélkül,­­ hogy ijesztgetnénk, tudatosít­­­tani kell bennük, milyen élet­­­­vitelt követel meg az állapo­tuk. — Mikor fejeződik be az Egészségügyi Világszervezet keretében végzett munka és hogyan hasznosíthatják a ta­pasztalatukat a hazai betegek rehabilitációjában? — Az Egészségügyi Világ­­szervezet programja a jövő évben befejeződik. Mi — a hazai hasznosítás érdekében — folytatjuk és más területekre is kiterjesztjük a dél-pestivel megegyező infarktusregiszter mintájára az egységes nyilván­tartás bevezetését. Tervezzük és nagyon szeretnénk, ha meg­valósulhatna egy 40—60 ágyas rehabilitációs szanatórium, amely intézetünkhöz csatlakoz­na és nemcsak a szívinfarktu­­sosok, hanem a műtéteken át­esett betegek felépülését is szolgálná. Nemrégiben bevá­lasztottak a Magyar Rehabili­tációs Társaság vezetőségébe, ami gondolom azt is jelzi, hogy a jövőben szeretnének kiter­jedtebben foglalkozni a szívbe­tegek rehabilitációjával. Eddig ugyanis ilyen betegek nyolc­van százalékát mozgásszervi, traumatológiai és pszichiátriai betegek alkották, noha egyre nagyobb igény jelentkezik erre a szív- és érrendszeri beteg­ségekben szenvedők részéről is. Magyar hozzájárulás — Visszatérve még az Egész­ségügyi Világszervezet prog­ramjára: a munka befejeztével kiadványt jelentetnek meg — szerkesztő bizottságának én is tagja vagyok —, amely vala­mennyi ország orvosa számára összesíti a nemzetközi tapasz­talatokat és a tennivalókat e betegek megfelelő utóellátásá­ban. • Komor Vilma Földgáz a velencei-tavi üdülőterületnek A velencei-tavi fejlesztési program keretében az Orszá­gos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, a Gázszolgáltató Vál­lalat és több beruházó, kivi­telező szerv kidolgozta a nép­szerű üdülőterület földgáz­­ellátásának részletes, távlati tervét. A Velencei-tó gázellá­tását megkönnyíti, hogy déli partján húzódik a használaton kívül helyezett zalai gázveze­ték, amelyet kisebb ráfordí­tással hosszú időre regionális gerincvezetékként újra üzem­be helyeznek. A tervek sze­rint 1980-ig 56 millió forintos beruházással kiépítik a parti földgázhálózat első szakaszát, amellyel évi 10 millió köb­méter földgázt használhatnak fel. A munka kivitelezése már megkezdődött, 1977-ben föld­gázt kapott a velencei ifjúsá­gi üdülőközpont és az idén tavasszal bekötik a földgázt Gárdony nagyközség első, 60 lakásos lakóépületébe. 1980-ig összesen ötszáz, több szintes lakás, 16 tóparti nagyüdülő, illetve szálló, a közintézmé­nyek, valamint az agárdi me­zőgazdasági kombinát és a tóparti termelőszövetkezetek üzemei kapnak vezetékes gázt. A távlati tervek a VI. öt­éves tervben a földgázhálózat kibővítésére újabb 80 millió forintot szánnak és évente 25 millió köbméter földgázfel­használással számolnak. A Velencei-tó déli partján kívül előirányozták a közeli Mar­­tonvásár gazdaságainak gázel­látását is. Magyar Nemzet 10.Kedd, 197 8. január 21. A pokolj­áró nyomában A Magyar Nemzet újévi számában Kiss Károly a „po­koljáró Tar Lőrinc” nyomait kutatva értékes adatokat tár föl középkoriunk e legendás alakjának származásáról, Zsigmond király udvarában betöltött szerepéről, a Tar család sorsáról. S szép cikkét azzal a kérdéssel fejezi be, „vajon megjárta-e a poklokat Tar Lőrinc, avagy csupán a teljes szabadságot kereste?” A Tar Lőrinc-legenda leg­régibb forrását — Tinódi Se­bestyén krónikás verse előtt — a Gyöngyösi-kódexben ta­lálhatjuk, Tar Lőrinc balla­dájában, amelyből megtudhat­juk, hogy hősünk 1411-ben azért hagyta el Zsigmond ki­rály udvarát és indult el Ír­országba, „Szent Patrick pur­­gatóriumába”, hogy „megtisz­títsa lelkét a kételyektől”. Ezen a zarándokúton meg­előzte őt egy másik magyar, Georgius de Hungáriáé, aki maga is megjárta Szent Pat­­rick barlangját és ott átélt látomásairól be is számolt III. Edward királynak. De Tar Lőrinc históriája nemcsak az­által vált maradandóbb érté­kűvé, hogy látomásait részle­tesen feljegyezte egy ír szer­zetes — Jacobus Yonge kirá­lyi jegyző, ahogyan azt Kiss Károly is megírta —, s hogy ez a feljegyzés máig is meg­maradt —, hanem azáltal is, v­alom­at­kul hogy egyik első találkozása lett az angol—magyar legen­daköröknek. A középkori angol iroda­lomnak egyik legismertebb lá­­tomásos, legendás könyve­­Sir John Maundeville utazásainak leírása — „The Voyages and Travailes of sir John Maun­deville” a 14. századból, amelyben olvasható sir John kalandos pokolra szállása Szent Patrick barlangjában. A dantei képzelőerő nélküli, de izgalmas leírás alig különbö­zik Tar Lőrinc elbeszélésétől, de annál részletesebb, gazda­gabb. A két leírás között fel­tűnő a hasonlatosság —■ a két pokoljáró egyikének tudni kellett a másikáról. S mert a Gyöngyösi-kódex régibb sir John utazásának leírásánál, arra következtethetünk, hogy a magyar história a Zsigmond király korában megélénkült angol—magyar érintkezések során jutott el — közvetlenül vagy közvetve — Angliába, sir John Maundevittlehez. Tar Lőrinc históriája így nemcsak azoknak a történel­mi­­kutatásoknak szempontjá­ból érdemel figyelmet, ame­lyekért hálásak lehetünk Kiss Károlynak, hanem azért is, mert korai jelzése az angol— magyar szellemi kapcsolatok­nak. Varannai Aurél Még egyszer: mozsár vagy mocsár A Magyar Nemzet decem­ber 14-i, majd január 6-i szá­mában Ady Endre „A meg­őszült tenger” című költemé­nyének mottójául választott bibliai idézet (Jób könyve 41. rész 31. vers) egy szavának helyes olvasását és értelmét vitatják a levélírók (dr. Sza­bó Lajos és Benkő Béla). A kérdés az, hogy a bibliai idé­zet — Károli Gás­pár fordítá­sában — hogyan olvasandó helyesen: „ ... a tengert olyanná teszi, mint a képírók mocsara”, vagy „ ... mint a képírók mozsara”. A kétféle olvasási mód azért lehetséges, mivel Károli eredeti szövegé­ben „a kép­írók mosára” ki­fejezés állt. Kétségen kívül áll, hogy Ká­roli a ..mosár” szónál mozsár­ra gondolt. (Az általa segéd­eszközül használt latin fordí­tásban mortarium­­i „mo­zsár” szó szerepel.) A hibás „mocsár” olvasás onnan ered, hogy századunk elején készült egy olyan Bibl­ia-ki­adás, amely korszerű helyesírással adta közre Károli fordítását; eb­ben található a félreértett „mocsár” átírás. Nyilván ilyen Bibliája volt Adynak. 1908- ban megjelent a máig is hasz­nált revideált fordítás, mely­ben e helyütt már „festék­edény” szó szerepel, így hát Ady nem volt hi­bás, ha mocsárról írt, sőt va­lósággal „ráhifoázott”. A fenti levélírók ugyanis felvetik a kérdést, hogy az eredeti szó edényt jelent-e, az oldalfalán levő festékmaradványok ka­leidoszkóp-hatást keltő szí­neivel, vagy pedig a benne le­vő festékmasszát, „iszapot”. Az Ószövetség héber szöve­gében annak a kifejezésnek, hogy „a képírók mozsara” egyetlen szó felel meg, és az valóban edényt jelent, tulaj­donképpen az illatos kenőcsök készítőjének, keverőjének tá­lát. Az egész mondatból azon­ban nyilvánvaló, hogy nem üres, hanem az olajos kenőc­­csel tele tálra kell gondol­nunk. Ha figyelemmel vagyunk Jób könyve egész 41. részé­nek a tartalmára, kiderül, hogy ott a szörnyeteg „levia­­tánnak”, egyszerű azonosítás­sal a krokodilnak a leírása ol­vasható, s a kiragadott versek (31—32.) azt a képet idézik, amikor ez az állat a part menti sekély víz iszapját fel­kavarja; ettől lesz nyomában a víz olyan, mintha megőszül­ne. Mármost Ady a fent em­lített látomásos költeményé­ben magát tekinti „Isten ször­nyetegének”, aki megpróbálta felkavarni az iszapos, tespedt magyar életet. Dr. Tóth Kálmán Kizárólag a lakosságnak! IDŐSZAKOS CEMENTVÁSÁR minden TÜZÉP és ÁFÉSZ építőanyagtelepen! Tonnánként: 100,- Ft árengedmény! A Bétsi Magyar Kurír második szerkesztője Dr. Gergely Pál A Bétsi Ma­gyar Kurír és egykori szer­kesztője című levelében elis­meréssel szól a magyar köz­­műveltséget terjesztő, 1785-ben indult Bétsi Magyar Kurírról, de csak első szerkesztőjének, Szacsvay Sándornak a tevé­kenységét ismerteti. 1793-ban a lap szerkesztését dr. Decsy Sámuel bécsi magyar orvos vette át, akinek szélesebb látó­köre, átfogóbb műveltsége el­sősorban kulturális téren emel­te a Magyar Kurir hatékony­ságát. Az európai szintű ma­gyar műveltségnek, a reform­kori nemzeti fellendülés előké­szítésének egyik legnagyobb alakja volt Decsy Sámuel. Decsy (Borbély) Sámuel Ri­maszombatban született 1742. január 2-án. Pozsonyban, Sá­rospatakon, majd Németor­szágban és Hollandiában vé­gezte tanulmányait, orvosdok­tor lett, tagja volt a frankfurti tudományos akadémiának, Bécsben telepedett le. Orvosi jövedelmét a magyar szellem ébresztésére áldozta. „Osma­­nografia, az azt a török biro­dalom természeti, erkölcsi, egyházi, polgári s hadi álla­­pottyának és a Magyar Kirá­lyok ellen viselt nevezetesebb hadakozásainak summás le­írása” 1788-ban jelent meg. 1789-ben már második kiadás­ban, mindkét kiadás Bécsben. A hatalmas három kötet mag­vas, tudományos szintű, ere­deti gondolatokban bővelkedő feldolgozása a törökök kultu­rális, gazdasági, hadi történe­tének. . ..Pannóniai Féniksz, avagy hamvából feltámadott magyar nyelv” (Bécs, 1790) a magyar nyelv és szellemiség összefüggéseinek mély áttekin­tése és uralomra segítésének előmozdítása. E művének ala­pos elemzését és értékelését adja Kornis Gyula A magyar művelődés eszményei című művében.­­ Épp napjainkban vált különösen időszerűvé „A magyar szent koronának és az ahhoz tartozó tárgyaknak his­tóriája” (Bécs, 1792), mely alapos történeti felkészültség­gel és kritikai érzékkel tár­gyalja a korona máig vitatott eredetét. A könyv a XI. József halála után az országba visz­­szaszállított szent korona iránti lelkesültségnek és történelmi érdeklődésnek köszönheti létét. Harminckilenc gyönyörű szí­nes rézmetszete az egyik leg­szebb magyar könyvvé teszi. Katona Istvánnak, a jeles tör­ténetírónak Kalocsán kiadott válaszkönyve. ..A Doc­. Décsy Sámuelnek a szent korona his­tóriájáról írt könyvének meg­rostálása” mutatja, milyen magvas magyarsággal s ízes, szép nyelven írtak még akkor magyarul tudományt . Nem kevésbé kiváló Décsy Sámuel alkotmányjogi műve, „A Hol­landiai respublika utreciti szö­vetségén épült első alkotmá­nyának és constitutiójának rö­vid lerajzolása” (Bécs, 1796). ő írta az első magyar egyiptológiai művet: „Egyip­­tomország rövid históriája, mellyben annak régibb s ké­sőbb időkbéli bóldog és bol­­dogtalan sorsa, egyszersmind természeti, égi­ házi, polgári, tudomány-, mesterség- és ke­reskedésből­, nem különben hadi állapotra summásan le vagyon írva” (Bécs, 1803). Azt írja az elöljáró beszédben: „De ezeknek leírására is nem elmém tehetségeinek fitogta­­tása, nem is a nyereségnek másokat epesztő szomjúsága, hanem inkább azon expeditió szolgáltatott nékem alkalma­tosságot, mellyet a Frantzia Országi revolutionak heve alatt a Fr. Ex-Directorok, a szerentse szárnyán eddig re­pülő Bonaparte Napóleon ve­zérlése alatt Egyiptomba kül­döttek.” Ez a könyve is 424 sűrűn nyomtatott lap. Fárad­hatatlan munkája volt a ma­gyar művelődésnek. Kiadott Magyar Almanakot az 1794., 1795., 1796. esztendőben, „le­festette” Polynésiát, írt „mezei gazdaságot tárgyazó jegyzése­ket” is (Bécs, 1800—1801). A „két haza trombitása”, ahogy egy helyütt nevezte ma­gát, méltó, hogy emléke feltá­­masztassék s könyveiről lefúj­juk a feledés porát, mert ép és szép magyarsággal írt művei ma is lenyűgöző és tanulságos olvasmányait. Különösen az ősmonográfia hatott tartósan, Arany Jánosnak, Jókainak — maguk írják — egyformán fontos forrása volt s nem egy művük ihletője. Illő volna műveiből legalább válogatást adni a mai olvasónak. Bécsben halt meg 1816. ja­nuár 25-én. Dr. Boér Imre Üllő Felújítják a „kerekest" „Odébb állt a kerekeskorcs­­ma”, jegyezte meg tegnap es­te még­abúsan a Városligetben egy kiveszőlésben levő mes­terség nagy bajusza, képvise­lője, egy öreg szűrszabó, aki „fal­ant” után minden este a ligeti körúton, a Közlekedési Múzeum mellett álló vasúti étkezőkocsiban, szokta leöblí­teni szomjas torkát egy üveg sörrel. Ezúttal azonban hiá­ba kereste a „kerekest”. A csupaszon álló síneken hűlt helyét találta az Orient-exp­­ressz néhai étkezőkocsijainak, amely immár „nyugállomány­ban.” 12 éve a Közlekedési Múzeum szomszédságában kedvelt pihenőhelye a Város­liget és a múzeum látogatói­nak. A ragyogó rézveretes, oroszláncímeres, szantálfa bur­kolatú étkezőkocsi 1912-ben kezdte szolgálatát Párizs— Konstantinápoly között az Orienti-expressz szerelvényé­ben, és 1955-ig látta el min­den jóval nemzetközi utasait. 1966-ban a Közlekedési Mú­zeum tulajdonába került. Ki­csinosítva a Városligetben ál­lították ki és eredeti hivatá­sának megfelelően az Utasel­látó üzemeltette. A­­hangula­tos presszót megviselte az idő, ezért most elhagyta nyugal­mas ligeti állomását, elszállí­­tották a MÁV Dunakeszi Jár­műjavító Üzemébe, ahol ki­cserélik megrokkant alkatré­szeit, teljesen felújítják — persze, múzeumi jármű lévén — hűségesen eredeti állagá­hoz. Május elsején már újra olyan ragyogó állapotban fo­gadhatja vendégeit, mint 1912-ben, amikor első ízben sorolták be az Orient-expressz szerelvényébe, amely ugyan­csak nyugalomba vonult. tsz) A szegedi Dóm tér Karácsonykor nyílt először alkalmam arra, hogy Szeged városát megláthassam. Kísé­rőnk természetesen először a Dóm térre kalauzolt, ahol megcsodálhattuk az egyetemi épületekkel négyszögbe fog­lalt tér épületeinek árkádjai­ alatt felsorakoztatott sok régi és közelebbi korban élt nagy­jaink szobrait. Nagy élmény volt sorbajárni őket. Azután, következett volna a fogadal­mi templom megtekintése, de ott egy olyan döbbenetes lát­vány fogadott, amire nem vol­tunk elkészülve: a szabadtéri nézőtér állványerdeje. Első pillantásra a sok vasállvány olyan képet nyújtott, mintha a vurstliban járnánk, csak ami­kor mellette elhaladva lejtő­­södött lefelé, jöttünk rá, hogy ez az állandó szabadtéri né­zőtér. Megemlíteném még a régi templom maradványához állított reflektoremelvényt, és egy sárgára festett palánkot, rajta jó nagy nyilat és W. C. feliratot Mindez a templom állandóan használt oldalbejá­ratával tőszomszédságban! Nem szeretném, ha félreérte­nének. A szabadtéri játékok híre már régen, túljutott az ország határain, és már hó­napokkal előre elfogynak a jegyek. De ehhez a tízegyné­­hány előadáshoz miért kell egy ilyen állandó jellegű né­zőtér? Miért kell a fogadalmi templom hatását egy ilyen minden szépet eltakaró épít­ménnyel tönkretenni ? M­a, amikor műanyagból már any­­nyi mindent gyártanak — szé­ket is —, miért nem lehet ezekkel benépesíteni a néző­teret. Az előadások befejez­tével a műanyag székeket egy­másra tornyozva raktárban tarthatnák a következő éva­dig, és a tér 11 hónapon ke­resztül pompázhatna a maga szépségében. Hodonszky Kázmérné

Next