Magyar Nemzet, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-06 / 104. szám
Kedd, 1980. május 6. — Házhoz járó mesterek Akinek Celldömölkön eszébe jutott, hogy kitisztíttassa kalapját — márpedig ezen a vidéken is divatos még ez a fejfedő —, az kapta magát, és elment Szombathelyre. Ott azután talált szakembert, aki rendbe hozta a pecsétes holmit. A kerékpár javíttatásával hasonló volt a helyzet. Volt mostanáig, mert a környékbeliek őszinte megelégedésére nemrég szolgáltatóházat nyitottak itt a kisiparosok. A „házhoz járó” mesterembereknek nemcsak Celldömölkön örülnek. Tavaly az országban sok helyen láttak munkához új kisiparosok. A KIOSZ taglétszáma 1979-ben több mint 4600 különböző mesterségű szakemberrel gyarapodott, s ez 5,1 százalékos növekedést jelent, amit már dinamikus fejlődésként könyvelhet el szakmai és érdekvédelmi szervezetük. Az országos átlagnál jóval többen váltottak iparjogosítványt Fejér és Heves megyében, a legkisebb létszámgyarapodást Budapesten, Komárom, Nógrád és Csongrád megyékben jegyezték fel. Külön említésre méltó, hogy a megyei kisiparosok 65 százaléka — a területi átszervezések, városokká lett nagyközségek beiktatása után is — falvakban dolgozik. Kontár vagy szakember Hogy a „harmadik ágazat”ra szükség van, azt már nem vitatjasenki. Rendelkezések segítik a vállalkozó kedvű szakembereket, hogy minél több helyen munkához lássanak. Ösztönzik a munka mellett, illetve a nyugdíjazás után tevékenykedni akarókat is. A nyugdíj melletti ipart gyakorlók száma ma még viszonylag kevés — tizenegyezren vannak az országban —, de talán a következő években eredményesebbek lesznek az ipar kiváltására buzdító jogszabályok. Ha kisiparosokról esik szó, a közvélemény néha odabigygyeszti a kontár jelzőt. S e párhuzam, legalábbis a szó egyik értelékében jogos". A lakossági javítások, szolgáltatások mintegy ötven százalékát az engedély nélkül „működők” végzik el. Ezek az emberek általában értik szakmájukat, nem pancserok, nem dilettánsok, Legtöbbjük munkaidejét a szocialista iparban vagy a mezőgazdaságban dolgozza le becsülettel. ..Mindössze az iparjogosítványt nem váltották ki, a maszek munka után nem adóznak, s nem is nagyon lehet ellenőrizni, hol jutnak hozzá a javításokhoz szükséges anyaghoz szerszámhoz. A kontártevékenység visszaszorítása, megszüntetése társadalmi érdek. A KIOSZ a tanácsokkal karöltve egyik legfontosabb feladatának tekinti a felvilágosító munkát, a „kontárok” felkutatását, meggyőzését, rábeszélését arra, hogy legálisan, a szabályoknak megfelelően vállaljanak részt a lakossági szolgáltatásokból. Nincs suszterinas Melyek a divatos szakmák a kisiparban? Továbbra is az eddigiek: a fodrász, a tévészerelő, s az építőipar bizonyos foglalkozásai, a villanyszerelő, a szobafestő és a kőműves. A kisiparban foglalkoztatott összes alkalmazott 42 százaléka — mintegy hétezer ember — az építőiparban dolgozik. A kisiparban beiskolázott szakmunkástanulók jelentős része — 42 százaléka — is az építőipart választotta foglalkozásának. Az ipari szolgáltatásban vezet az autószerelő és a géplakatos szakma. Az ,,egyéb” szolgáltatások közé sorolt munkáknál pedig a korábbinál többen dolgoznak épületasztalosként, parkettacsiszolóként, sőt mi több: lakástakarítóként. Változatlanul nem mutatkozik viszont érdeklődés az ács, kovács, a sütő,szabó és cipész mesterségek iránt. A kisiparos cipészek tanulóinak száma az országban nem éri el az ötvenet. Pedig igen nagy szükség van a munkájukra. A kft. a lábbeli árának emelkedése következtében kevésbé könnyelműen válunk meg egy-egy cipőtől, javíttatjuk, ameddig érdemes. A kérdés, hogy lesz-e kivel? Az utánpótlás egészét tekintve, ha lassan is, de végre kibillent a mérleg nyelve a holtpontról, s az 1979-es adatok már a következőket jelzik: a szakmunkás-tanulót foglalkoztató iparosok száma — évek óta először — 55 fővel növekedett, s a tanulók száma is gyarapodott. 59 fiatallal, összesen körülbelül négyezren vannak, s háromezer mester gondoskodik szakmai képzésükről. A tanulók létszámának növekedése nemcsak annak köszönhető, hogy több gyerek került ki az általános iskolákból, de jelentős szerepe van a tudatos szakmai tájékoztatásoknak, annak, hogy a pályaválasztás előtti időben a gyerekeket megismertetik a kisipari szakmákkal. Közéletiség A szakmájukhoz értő, becsületesen dolgozó mestereket szeretik és becsülik szűkebb pátriájukban. Részesei a közéletnek, sokan közülük ott vannak a megyei, városi, községi tanácstagok soraiban, a népfrontbizottságokban. Nyolc megyében már kisipari munkabrigádok alakultak, amelyeknek céljai hasonlóak a szocialista kollektívákéhoz. A tagok együtt dolgoznak, tanulnak, s kiveszik részüket a lakóhely szépítéséből, gyarapításából is. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívására aktívan bekapcsolódtak a gyermekintézmények építésébe. Borsod megyében, Edelényben például tornatermet, uszodát építettek a gyerekeknek, vállalták egy másik községben óvoda létrehozását. Budapesten jó néhány kerületben járultak hozzá a legifjabb nemzedékek gondjainak megoldásához: a XVIII. kerületben 60 személyes bölcsődét hoztak tető alá, több mint 5 millió forint értékben. A XVI. kerületben nemrég négymunkahelyes gyermekszakorvosi rendelőt adtak át. Angyalföldön pedig szintén elkészültek az öregek napközi otthonával. A társadalom elismerését jelzi, hogy az idén először — a napokban— adták át a tavalyi munkáva" kiérdemelt, a KIOSZ Kiváló Szervezete címeket, tizennégy kollektívának a pályázó 220 közül. Újfajta kapcsolatok Társadalmi rendünkben létjogosultsága van a kisiparnak. S a jövőbe vetett bizalmat mutatja, hogy a kisiparosok hosszú távra rendezkednek be. Egyre inkább elterjed társulási formájuk, amely a következő: több kisiparos saját pénzéből építtetszolgáltatóházat, s ehhez a helybeli tanács telket ad, fejlesztési alapjából közművesít. (Így kaptak kalapost és kerékpárjavítót a celldömölkiek is.) E csoporttulajdon továbbfejlesztett formájára is van már példa: felépítik, s azután fenntartó szövetkezetkéntgyarapítják tovább a szolgáltatóházat. A kisipar létszámának növeléséért, az eddig kivívott jó hírnév megtartásáért sokat tesznek a KIOSZ-ba tömörült mesterek. Nagy súlyt helyeznek például a szakmai továbbképzésre: tavaly a KPM-mel, az idén az ÉVM-mel közösen autójavító és építőipari szakmai napokat rendeztek s ezeken országos hírű szakemberek ismertették az új technológiákat, eljárásokat. Tavaly 23 órás utazott az NRK-bea szakmai továbbképzésre, most pedig a fodrászok készülnek Lengyelországba, bemutatóra. Bevezették a szervezett mestervizsgáztatást: 35 szakmában ugyanis csak mestervizsgával lehet ipart kiváltani. Sok jó példa van már a kisipar és az ipari szervezetek szélesedő együttműködésére is. Kecskeméten az építőipari szövetkezettel alakítottak ki gyümölcsöző, mindkét fél — s természetesen a lakosság számára is — gyümölcsöző kapcsolatot. Közös felvevőhelyeket létesítettek, a nagyobb munkát a szövetkezet, a kisebbet a kisiparos végzi. Anyagot, szállítóeszközt a .,nagyobb testvér” ad. És szívesen besegítenek a kisiparosok a legnagyobb legnehezebb állami munkákba is. Bács-Kiskunban a megyei kórház építésén dolgoznak, Baján pedig abban segédkez ", hogy í hu-kombinát hí jére elkészüljön. Rácz Judit Magyar Nemzet Felújítják a Lánchidat Befejezés 1985-ben Az illetékes szervek elkészítették a budapesti hidak felújítási programját, szigorú figyelemmel arra, hogy egyidejűleg csak egy hídon folyjanak átépítési munkák, csak egy hidat lehet lezárni a forgalom elől. Ezért az újjáépítést a következő ötéves tervidőszakra időzítették. A Petőfi-híd és a Szabadság-híd munkálatainak befejezése 1981-ben, az Árpád-hídé 1983- ban, a Lánchídé 1985-ben szerepel a programban. Június közepén — mint megtudtuk — hozzákezdenek a Szabadság-híd munkálataihoz. Az ostrom után, 1946- ban helyezték forgalomba az újjáépített Szabadság-hidat és 1965—68 között további részleges felújítást végeztek rajta. Akkoriban ugyanis nem javították és nem vizsgálták a híd két végén levő 600—600 tonnás ellensúlytartószerkezetet, ugyanis ezek a munkák csak forgalommentes hídon hajthatók végre. A feltételezések szerint ez a szerkezeti rész 1896 óta — amikor a Szabadság-híd forgalomba került — érintetlen és így a korróziós hatások ellenőrizhetetlenek. Azóta az UVATERV folyamatosan végezte a híd állapotára vonatkozó vizsgálatait, figyelembe véve a Budapesti Műszaki Egyetem Acélszerkezeti Tanszék véleményét is. E vélemények szerint az ellensúlyt tartó szerkezet felújítása már elodázhatatlan, további romlása az egész híd stabilitását veszélyezteti. A felújítás csak a pályaszerkezet felbontásával és a forgalom kizárásával oldható meg. A gyalogjárda vasbeton lemezét javítani kell, az ellensúlyon átmenő közművek — négy darab 650-es vízcső — cseréjére felkészülni, s a hidat újra mázolni kell. De ezt csak az átépítés után célszerű elvégezni. A Szabadság-híd felújításához az Országos Szakipari Vállalat június közepén felvonul. Ebben az évben az ellensúly és a közúti pálya felújítása, a jövő évben a híd alsó részének mázolása az elvégzendő feladat. A híd gyalogjárdájának és a felső szerkezet mázolásának felújítása legalább öt évvel elhalasztható. A felújítási munkák idején szükséges a teljes járműforgalom szüneteltetése. A vakolat meg a szakemberek A lakó — aki egyébként az egyik fővárosi lakásszövetkezet rendes tagja — tanácstalan. Elbizonytalanodását alighanem az okozza, hogy túlzottan is komolyan veszi azt, amit az újságokban olvas. Különféle szervek felelős beosztású vezetői gyakran nyilatkoznak és határoznak mostanában olyasmit, hogy ezután az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítanunk a meglevő értékeink védelmére, vagyis kiemelt feladatunk a régi lakások karbantartása és felújítása. Csakhogy a ház, amelyben a bevezetőben említett lakó lakik, se nem régi, se nem új. Nemrégiben lépte túl a kamaszkor küszöbét — ha ugyan a házaknál lehet kamaszkorról beszélni —, hiszen a lakók mostanában ünnepelhették beköltözésük tizedik évfordulóját. Persze, csak azok, akiknek volt kedvük ünnepelni. Történt ugyanis, hogy néhány lakásban az épület tartószerkezetében bekövetkezett alakváltozások miatt a két szoba közötti falon feltáskásodott és megrepedezett a vakolat. Miután a szövetkezeti lakás tulajdonosa úgy okoskodott, hogy nem önkezűleg rongálta meg a falat, hanem az építési hibák miatt hámlik a vakolat, azt a közös költségek terhére kell megcsináltatni. Ezután, mint a paragrafusokat nem ismerő állampolgár, tüstént a lakásszövetkezet elnökéhez fordult, aki a kérdés hallatán csak annyit mondott: nem. Igaz, egyszer egy közlékeny pillanatában még azt is elárulta, hogy az alapszabály ezt nem írja elő ilyen egyértelműen, és javasolta, hogy a tisztelt szövetkezeti tag forduljon az Állami Biztosítóhoz. Másoknak is ezt javasolta. Még azzal is megtoldotta a mondandóját, hogy az állampolgár vakoltassa be a saját falát, mielőtt nagyobb kár keletkezne. Tegye mindezt saját költségére: az egész nem kerül többe 5000 forintnál. Az sem árt, ha statikussal is megvizsgáltatja a falat — azon nyomban ajánlott is egyet —, természetesen azt sem a közös költségek terhére. Az állampolgár pedig — mint már az ilyenkor lenni szokott —, felháborodott, és felhívta telefonon az őrt szagos központ fő-fő illetékesét, aki szintén rosszallását fejezte ki a lakásszövetkezet elnökének elutasító magatartása miatt. És intézkedett. Cselekedetének lett is foganatja, mert jöttek a fővárosi központ szakértői, akik nem csupán hümmögtek, hanem komoly szakvéleményt adtak. Majd a lakó kapott egy iktatószámmal ellátott hivatalos levelet, melyre az volt írva: emlékeztető. Nyilván azért, nehogy bárki is elfelejthesse, hogy egy napon akár az ott élők fejére is zuhanhat a vakolat. Ebben a levélben arra kérik a szövetkezet elnökét, hogy a hibát a közös költségek terhére sürgősen javíttassa ki. A szövetkezeti tag, mint aki megtalálta az igazságát, felsóhajtott. Korai volt azonban az öröme, mert teltek a hetek (idestova három hónapja tart a huzavona) és bizony csak annyi történt, hogy a vakolatnyilván tehetetlen dühében előbb felfújta magát, akár egy pukkancs, aztán bágyadtan aláhullott, mint az őszi legyek között szokás. Aztán a lakó munkaidejének egy részét megint a telefon mellett töltötte. Nem eredménytelenül. Egyik felettes vezető még ismételt helyszíni szemlét is tartott, de nem sok biztatót mondott. Még azt is elárulta, hogy az említett emlékeztető jószerivel egy hajítófát sem ér, mert a szövetkezet elnökét senki nem utasíthatja. Újabb telefonok után pedig annyi tanácsot kapott, amennyivel már a falat is kitapétázhatná. Az egyik tanácsadó például azt javasolta, ha kedve tartja, ki is léphet a lakásszövetkezetből. A másik pedig azt ajánlotta, hogy mégis jobb lenne, ha a saját zsebébe nyúlna, így legalább időlegesen elpalástolhatná a szerkezet hibáit. Aztán pedig mint a szövetkezet rendes tagjának jogában áll a számlát benyújtani a vezetőségnek, de akkor se keseredjen el, ha nem fizetnek, mert akkor a bíróság előtt még megvédheti az igazságát. Volt olyan is, aki azt kérte, legyen megértő a szövetkezet elnökével szemben. És ezután talán az sem csoda, ha az állampolgár tanácstalan, mert nem is sejti, hogy mire fordítják a fenntartásra befizetett közpénzt. De azt sem látja tisztán, hogy miféle képviseleti és érdekvédelmi szerv az, amellyel szemben ,csak a bíróság előtt védheti meg a saját érdekeit. Arra pedig már gondolni sem mer, hogy esetleg mások, vagy egyes személyek érdekeit tekinti elsődlegesnek a szövetkezet. Azt pedig már végképp nem érti, hogy ameglevő hibákat miért kell elpalástolni, ahelyett, hogy kijavítanák. Cs. N. L. 9 Miért nehéz az igazgatót tolla ? Mostolni sorsa — Nemrég új ébresztőórát vettem. A régi kifogástalanul is működött, de a csörgését nem hallottam. Amit most használok, az más hangfrekvencián jelzi a felkelés idejéit. A hal-ulasom itt, ebben az üzembeni, ment tönkre ... Az angyalföldi kézitformázó é’ öntőszakmunkás, Mihály János mégis örömét leli munkájában, az ébresztőóra cseréjéit amolyan jópofa történetnek szánta, nevetve mesélte, s várta, hogy hallgatóságais felderül. Rosszul számított. .., Munkahelyén, az öntödei Vállalat Acélöntő és Csergyám 1. sz. acélöntödéjében , bokáig érő porban és homokban járkálnak az emberek, Sény alig szűrődik be az üzembe, a légdöngölők pedig jótállnak hangjukért. Az Öntödei Vállalat sok — döntően az államtól kapott — pénzt fordít arra, hogy üze-meiben a munkakörülményekiket javítsa. Gyakori, hogy a kohász cégnek az öntvényeket vásárló vállalatok utalnak át kisebb-nagyobb összegeket, hogy az fejleszteni tudja technikáját. De még így is mostoha körülmények között elégíti ki az ipart, kivált, mert az egyre kisebb súlyú, ám nagy szilárdságú, munkaigényesebböntvényeket kér. Tűzcsapsztori Napi gond, hogy az öntödéik és a felhasználók érdekeltsége nincs összhangban. Noha az ősi szakma művelői gyakran vállalják a több terhet, a nagyobb rizikót. A Mohácsi Vasöntödének mégis el kellett utasítania egy könnyűipari vállalat képviselőit. — A kétszáz kilós rendeléssel talpalhatnak tovább, de nem tudom elképzelni, hogy hol bocsátják be őket — mondja, csöppet sem kárörömmel a mohácsi igazgató, Gerbecz Tivadar. — Nem mertük vállalni a vékony falú, kis súlyú öntvények gyártását, mert szinte biztos, hogy ráfizetnénk. Nagy a hibalehetőség, kicsi a kérhető ár, még kevesebb a haszon. Ha elvállaljuk és ingyen dolgoznánk, nem pedig ráfizetéssel, akkor elégedettek lehetnénk teljesítményünkkel. A mohácsi gyár termékeinek nagy többsége nehéz súlyú öntvény. A félmázsás, gyakran otromba darabok rendszerint kész terméknek számítanak. Kutak, föld alatti és föld feletti tűzcsapok ezek. Több ezer tonna anyagból készülnek. Megélhetésüket éppen ez a tömérdek vas biztosítja. Pedig a mohácsiak is jól tudják: az ország alapanyagszűkében van. De hogyan egyeztessék a vállalat érdekeit a népgazdaságéval? A vásárlóktól kért áraknak két döntő arányt képviselő tényezője az anyag és a bérköltség. Ha csökkentik gyártmányaik súlyát, csökken a bevételük is. Nem mérséklődik ugyanis a végzendő munka. Az igazgató friss példát mesél: — 10—12 ezer tűzcsapot gyártunk évente. Egy-egy termék súlya a 70 kilót is elérte. Az utóbbi időben kétszer is változtattunk a konstrukción. Mindkétszer növeltük a használati értéket, csökkentettük a súlyt, utóbb 56 kilóra. Ki járt jól? A népgazdaság és a felhasználó. Kevesebb az alapanyag, de kevesebb a fizetség is. Bizonyosan nehéz volt a tolla az igazgatónak, amikor a gyártást engedélyező iratot aláírta. Hiszen nem tett egyebet, mint azt, hogy csökkentette a gyár bevételét, következésképp a fejlesztésre, bérezésre fordítható forintoknak a számát. Ezért is hánytorgattuk: ugyan miért nem exportálják a tűzcsapokat, elvégre az árak megállapításánál nem elhanyagolható tényező ma már a piac értékítélete? Kiderült, gyártanának ők többet, vinnék külföldre az európai mezőnyben legjobbnak tartott terméket, de komoly vevőre nem akadtak. Járt ugyan Mohácson egy NSZK- beli üzletember, aki nemcsak viszonteladó, hanem gyártó is. Kétszáz tűzcsapot vett volna csupán a kiváló minőségű magyar termékből. Többet nem, hiszen raktáraiban nem lehet közlekedni, annyi a tűzcsap: hazájában legalább húsz konkurrense rendelkezik még eladatlan készletekkel. Az Öntödei Vállalat Mohácsi Vasöntödéje nem tud tehát tűzcsapot exportálni. A gyártást sem hagyhatja abba, a népgazdaság igényli termékét. De nem utasíthatja vevőit ‘külföldre szivattyús és utcai közkutakat vásárolni. Pedig sokszor gondoltak már arra, hogy szelektálják gyártmányaikat, a kis nyereséggel előálíthatókat elhagyják. A 3800 tonna évente gyártott öntvény hozhatna többet is a konyhára, mint 128 millió forint termelési értéket, s 26 millió nyereséget. De nem tehetik, hiszen nemcsak saját érdekeiket kell nézniük. tf Súly és piac v ! Több száz tonna öntvényt adnak fel ők is olyan vállalatoknak, amelyek megmunkálják, majd termékeikbe beépítik azokat és szívesen vennék, ha az öntöde kisebb súlyú, azonos, vagy nagyobb szalárdságú termékekkel szolgálná ki őket. Ma már egy gép külpiaci értékesítésénél lényeges szempont, hogy milyen a berendezés súlya. Gyakori, hogy szóba se állnak magyar vállalatokkal, ha nincs az eladásra kínált gépen a nagy M-betű: a Meechanite technológia garancia a berendezések öntvényeinek viszonylag kis súlyára, vékony falvastagságára, nagy szilárdságára. Világszerte jól nyomon követhető tendencia, hogy a tonnákban mért öntvényfelhasználás nem nő olyan gyorsan, mint a termékeket vásárló, felhasználó iparvállalatok termelési értéke. Hazánkban a gépgyártás anyagköltségében csupán néhány százalék az öntvények értéke. Mivel nálunk is csökken — bár meszsze nem elégséges mértékben — az azonos funkciójú, használati értékű öntvények súlya, így az anyagköltség mutatója is kisebb arányt fejez ki. A késztermék árában hogyan jelentkezik mindez? Úgy hogy az eladó vállalat kevesebbet fizet az öntödének, exportált gyártmányáért azonban megkapja a korábbi árat, hacsak nem többet. Ördögi kör A kör azonban itt még nem zárul. Hiszen joggal mondtta in, hogy az öntödék teremtnek meg a technikai, technológiai feltételeket a nagyobb menynyiségű, nagyobb használati értékű, kisebb súlyú öntvények gyártásához úgy, hogy az automatizáltság a bérköltségeket is mérsékelje. A mohácsi igazgatónak is ez lenne a vágya, csakhogy a gyári kaszsza üres, nincs és nem is lesz benne egyhamar annyi pénz, hogy például a gömbgrafitos vasöntvénygyártás berendezéseit megvásárolják. Az Öntödei Vállalat több üzemében forgácsoló szakmunkások is dolgoznak. Az öntvényeken gépgyártói munkákat végeznek el. Voltaképpen így erőteljesebben növelhetik nyereségüket, mintha csupán az öntvényeket értékesítenék. Tulajdonképpen ez történik azokban a gyárakban is, ahol a vertikumban benne foglaltatik az öntés, a megmunkálás, a készregyártás és szerelés. A Csepel Művekben, a Ganz-MÁVAG-ban a kohászat tevékenységét az összérdekeltség motiválja, s ezért a piaci hatások közvetlenebbül jelentkeznek. A kész termék versenyképessége érdekében ezek a vállalatok önmagukat kényszerítik fejlesztési alapjaik átcsoportosítására, noha ekkor eszközarányos nyereségük — időlegesen — mérsékeltebb. A béröntödék — az Öntödei Vállalat egységei döntően ilyenek — nehezebb helyzetben vannak, mint például a Ganz- MÁVAG Soroksári Vasöntödéje, vagy a Csepel Művek hasonló kohászvállalata. Az ördögi körből egykönnyen nem jutnak ki. A mohácsi igazgató például úgy véli: a legjobb az volna, ha a piac értékítélete döntené el az öntvények árait, s ezen keresztül válhatnának érdekeltté a vállalatok. A gépiparnak e fontos háttéripara valóban nehezen lábal ki betegségéből. Pedig gyógyulásával nemcsak saját érdekeit szolgálhatja, hanem sokkal többet. Gergely László m K n