Magyar Nemzet, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-07 / 235. szám

­edd, 1990 október 7. Ma nyitják meg a Bethlen Gábor-emlékkiállítást a Hadtörténeti Múzeumban Méltó emléket állít Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, va­­­sztott magyar király, a reál­pol­tika történeti nagyságú lakjának és mesterének az a e­mlékkiállítás, amelyet szülé­ssé valószínű, föltételezett egyszázadik évfordulója al­­almából rendeztek a Hadtör­­éneti Múzeumban. A kiállt­­ás ma, október 7-én nyílik s december 31-ig tekinthető meg. Hétfőn délelőtt sa­jtótájé­­oztatón ismertette a történeti írtat nagybecsű anyagát Bán­áti Imre (Magyar Nemzeti f Múzeum) és a feltett kérdő­ikre Nagy László (Hadtörténet­i Múzeum) válaszolt. A kiállt­­ás rendezői, miután a gyulafe­­hérvári udvar és Bethlen Gá­­bor emléktárgyainak egy ré­tét a fejedelem második fe­­esége, Brandenburgi Katalin érje halála után magával itte Szászországba, a fejedel­­mi palotát p pedig 1658-ban a atárok égették fel, először ar­­■a gondolták, hogy külföldről, Svédországból, a királyi kincs­­árból, Brandenburgból NSZK) vagy Ausztriából kér­tik kölcsön a fennmaradt­örténeti emlékeket. Az előké­­szítés során azonban kitűnt, hogy a mai Magyarországon s olyan gazdagok a közgyűj­­eményeink a Bethlen Gábor-i tér emléktárgyaiban, hogy fényes kiállításon mutathat­­ják be annak a magyar törté­nelmi nagyságnak az emlékét, akiről a legszebb sorokat a későbbi fejedelem, Kemény János vetette papírra: ... . hasonló magyar Mátyás királytól fogva és István ki­rályon kívül nem hallatott, sem is remélhetni .. . Oh, vajha avagy ne született, avagy örökké élt, volna”. A Hadtörténeti Múzeum az egyik földszinti folyosón és három kisebb teremben mu­d­ja be a fejedelem korát, a korszak fegyvereit, a korabel­i Erdélyről készült térképe­ket, emléktárgyakat, okmá­nyokat. Bethlen Gábor több evejét, adomá­nyozó írását, a fejedelemről készült történeti becsű ábrázolásokat, azt az európai kiterjedésű politikai szerepet, amelyet vállalt, és azt a roppant művelődési munkát amelyet uralkodása alatt Erdély népei közt kezde­ményezett és végzett. Sajátos módon az eltelt négy évszázad óta ez az első emlékkiállítás, amelynek so­rán a magyar történettudo­mány, a muzeológia történe­tünk egyik legnagyobb sze­mélyiségét bemutatja. Bethlen Gábor leveleit ma­gyar nyelven írta, az erdélyi országgyűlés magyar nyelven tárgyalt, a Nagy Fejedelem csak anyanyelvén tudott, ezért is különös becsű az a két ko­rai magyar nyelvű eredeti le­vele, amelyet Bocskai István­hoz írt nándorfehérvári kelet­tel (1605. július 23.) és Hu­nytadról keltezve Károlyi Mi­hályhoz 1605. május 10-én. Noha csak magyarul tudott, olyan állampolitikát folyta­tott, amely­ valamennyi erdé­lyi nép nyelvének, nyelvhasz­nálatának a mélységes tiszte­letén alapult. Ő kezdeményez­te a biblia lefordítását román nyelvre, amely végül már csak halála után, s már I. Rá­kóczi Györgynek ajánlva je­lent meg Gyulafehérvárott, 1648-ban. De látható itt a ha­vasalföldi bojárok 1618-ban, Tirgovistén kelt román nyel­vű és magyar nyelvű levele is, amelyeket az erdélyi fejede­lemhez intéztek. Gazdag a ki­állítás idegen nyelvű okira­tokban és levélváltásban is: megtekinthetők a budai török pasa török nyelvű, Bethlen Gáborhoz írt levelei, s mi­után Bethlen Gábor európai léptékű politikát folytatott, korabeli német, cseh, dán, ro­mán, latin nyelvű levelek, ok­mányok, jelentések. A legnagyobb magyar re­gény, Móricz Zsigmond Er­­dély-trilógiájának a korát, hangulatát és megragadó le­írását idézi föl a kiállítás né­­hán­y festménye, fegyvere, vagy emléktárgya: Kolozsvár látképe a XVI. század elején, a marosvásárhelyi kardcsiszá­rok pechelnyomója, a francia követ fogadásáról készült egy­kori metszet, a Bethlen Gábor gyulafehérvári palotájában levő berendezés 1629. augusz­tus 16-án készült leltára, Bethlen Gábor könyvtárának egyik darabja (Sárospatak, Református Kollégium Könyv­tára), amely az első feleség, Károlyi Zsuzsanna temetésére készült prédikációkat örökí­tette meg, vagy a második asszony, Brandenburgi Kata­lin esküvői ruhája, amelynek feltörőjét igazgyöngyből fűz­ték, és magát a ruhát smaragd táblaköves, zománcos boglá­rokkal díszítették. A korabeli pénzek, emlék­érmek, pecsétek, násfák, dísz­övek, ékszereit közül is ki­emelkedik Bethlen Gábor gyűrűje, címeres pohara, a fejedelem mentéje, ez az arany—ezüst hímzésű fríz színű virágos bársonykabát. Bocskai István végrendele­­te, amelyet a Forgách-család levéltára (Országos Levéltár) őrzött meg, Kassán kelt 1606. szeptember 17-én, s a kiállítá­son olvasható szókkal így fo­galmazta meg a töröknek adózó, de Erdély függetlensé­gét híven őrző Bethlen Gábor-i politika eljövendő korát. ..Va­lameddig percig az magyar ko­rona ott fenn, nálunknál erő­sebb nemzetségnél, az német­nél leszen, és az magyar ki­rályság is az németeken fo­rog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedel­met Erdélben fenntartani . . .” A kiállítás élményszerűen vonzó, és gazdag. (r. p.) Műszaki könyv napok Munkaeszköz misszióval .­A jó bornak is kell cé­gér.” És a könyvnek, a mű­szaki szakkönyvnek? Köny­­nyen rávágjuk az igent. Rá is csodálkoztunk a Műszaki Könyvkiadó igazgatójának megállapítására: „Nem tart­juk szükségesnek, hogy reklá­mot kapjanak kiadványaink. Szinte minden kötetünk el­kel.” Ám­ annál inkább — s ez is az iménti vélekedőtől való — propagálandó a mű­szaki-közgazdasági közgondol­kodás. Ebben van fontos sze­repe a boltokba kerülő évi 160—170 műszaki könyvnek. Gyakorta elhangzik: igen sok a technokrata, sokan be­letemetik magukat egy-egy műszaki terület legapróbb részleteibe, s azután semerre sem látnak, semmi sem ér­dekli őket. A hatvanas évek óta észlelt jelenség — min­denki a saját gödrét ássa — kezd megváltozni. Úgy tet­szik, a szintézis időszakába léptünk, ölelkezni kezdenek a tudományok, táplálkoznak egymás eredményeiből. Egy vegyész általában akkor ér el jó eredményt munkájában, ha ért például az elektronikához, a gépészmérnök a számítás­­technikához, a számítástech­nikus munkaterületének mű­szaki, gazdasági problémáihoz. A műszaki szakirodalom eb­ben partner. Ezért fogy el évente több mint 2 millió kö­tet, ennek okán várják száz­ezrek az október 7-én, ma kezdődő s a hónap végéig tar­tó műszaki könyvnapokat. A kiadónak nincs könnyű dolga. Egyszerre kell például figyelemmel lennie arra, hogy kiadványaiban közöljön új, s főképp jól hasznosítható ismeretanyagokat, illetve ne legyen a „csúcstechnika” min­denekelőtt való hirdetője, mert annak befogadására a magyar ipar, továbbá a kiala­kulóban levő műszaki köz­gondolkodás nem érett min­den esetben. Nehéz meghúzni a határt. De hogy képes rá a negyedszázados jubileumát az idén ünneplő Műszaki Könyv­kiadó, azt éppen forgalmának ■nagysága bizonyítja. Ugyan­akkor hajlandóságot mutat működési körének tágítására: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadóval több kiad­vány közös­ megjelentetésének gondolatával foglalkoznak. Mindkét vállalat vallja: lé­nyeges, hogy a műszaki terü­leten dolgozók szemléletébe beépüljön a közgazdasági lá­tásmód. A műszaki könyvnapok sa­játossága, hogy az otthon is bármikor hozzáférhető mun­kaeszközök rendezvénye. A vál­lalt misszió — a szemléletmó­dot, közgondolkodást alakító, formáló cél — pedig iparpoli­­­­tikánknak, gazdaságépítő munkánknak jótékony segí­tője. G. L. MÍZOTV­M A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége az alkotómunka feltételeinek javításáért A Művészeti Szakszerveze­tek Szövetsége az elmúlt öt évben végzett tevékenységével segítette kulturális életünk fejlődését, növekvő felelősség­gel látta el érdekvédelmi fel­adatait, hozzájárult az alko­tó munka feltételeinek javítá­sához, a művészeti közélet ki­­teljesedéséhez — hangsúlyozta Simó Tibor főtitkár, a szövet­ség hétfőn kezdődött IX. kongresszusa elé terjesztett beszámolójában. A vasasszak­szervezet székházában meg­rendezett tanácskozáson részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságénak tagja, a Minisztertanács elnöksze­­vet­tese, Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese és Pozsgay Imre művelődési miniszter. A háromszázki­lenc küldött elé terjesztett beszámoló a to­vábbiakban megállapította: a magyar szellemi élet arculatát formáló művészek tehetségü­ket nénijük javára, a szocia­lista társadalom szolgálatában bontakoztatták ki. Valameny­­nyi művészeti ág színvonala emelkedett, gyarapodtak az értékes, a múlt és jelen való­ságát feltáró alkotások, erő­södött a hatásuk, és ez a mű­vészetek közönségbázisának növekedésében is megmutat­kozott. Az alkotók és a befo­gadók kapcsolatában azonban nyugtalanító jelenségek is ta­pasztalhatók, így például csökkent a mozilátogatók szá­ma, s a komoly­zenei hang­versenyek sem vonzottak több látogatót a korábbinál. A be­számoló hangsúlyozta az in­tézményhálózat fejlesztésének szükségességét, s áttekintette a művészek és a művészeti dogozók élet- és munkafelté­­teleinek alakulását, majd meg­­állapította: a szövetség leg­fontosabb feladati közé tar­tozik a demokratizmus kit­el­­jesítése, a társadalmunk cél­jai iránt elkö*"'"tett alkotó munka támogatása és a m­ű­­vészetek közművelődési szere­pének további erősítése. A kongresszus a köznor'i* vezetőcég jelentése feletti vi­tával folytatta munkáját. A vegyipar marad az ipar legfejlődőbb ágazata Befejeződött a VDSZ kongresszusa Befejezte munkáját a Vegy­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének XXIII. kongresszusa. Vasárnap is sok felszólaló foglalkozott a gazdasági és szakszervezeti munka fejlesz­tésének tartalékaival, a kémi­kusok és más műszaki tudo­mányos szakemberek kiemel­ten szóltak az alkotó szellemi energia hatékonyabb kibonta­koztatásáról, a piaci változá­sokhoz rugalmasabban alkal­mazkodó termelésről, a bü­rokratikus beidegződésektől mentes munkastílus és ver­senyszervezés követelményei­ről. Hangoztatták azt is, hogy a felelősségre vonás se ma­radjon el, amikor kényelmes­ség, tehetetlenség, vagy éppen tehetségtelenség akadályozza a gyorsabb előrehaladást. Felszólalt a tanácskozáson, és az MSZMP Központi Bi­zottságának nevében köszön­tötte a kongresszust Méhes Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a budapesti pártbizott­ság első titkára. Elismeréssel szólt arról, hogy a szakszer­vezeti testületek és aktivis­ták tiszteletre méltó kezde­ményezésekkel segítették a vegyipar dinamikus fejlődé­sét, V. ötéves tervének sike­res teljesítését. Jogosak voltak a beszámolóban és a vitában elhangzott észrevételek, ame­lyek szerint nincsenek díjával a javítanivalónak, a megol­dásra váró feladatoknak sem. E tennivalók között sorolta fel a nagy múltú vegyipari üze­mekben kiöregedett technoló­giák megfiatalításának, a m­un­ka­kör­ü­l­mén­yek j­a­v­í­tá­sá­­­nak, a differenciált bérezés következetes érvényesí­tésének szorgalmazását és támogatá­sát, következésképpen a dol­gozók képviseletének és ér­dekvédelmének teljesebb ki­bontakoztatását. Hangsúlyoz­ta, hogy a vélemények, javas­latok összegzéséből eredő fel­adatok megfogalmazásával, s tettekre buz­dító mozgósítással a most lezajló szakszervezeti kongresszusok újabb lendüle­tet adnak, a szakszervezeti mozgalomnak, s így eredmé­nyesebben segíthetik az ország VI. ötéves tervének szerény, de komoly erőfeszítéseket úsz-m­­ő és lelkesítő céljainak elérését. A Szakszervezetek Országos Tanácsának nevében Gál László, a SZOT főtitkárhelyet­tese üdvözölte a kongresszust Aláhúzta, hogy a vegyipar a következő tervidőszakban is az ipar legdinamikusabban fejlődő ágazata lesz. Simon Pál nehézipari miniszter pedig a vegyi üzemek versenyképes­ségéről, a hazai ellátás javí­tási­ról beszélt. A kongresszus végül meg­választotta a szakszervezet központi vezetőségét, elnöksé­gét és tisztségviselőit. A szak­szervezet elnöke ismét Takács Sándor, főtitkára Dajka Fe­renc, titkára pedig Gerő Re­­zsőné és Molnár Károly lett. Mezőgazdaságunk kiállja a nemzetközi összehasonlítást Véget ért a MEDOSZ tanácskozása A szakszervezet Jókai utcai székházában vasárnap vitával folytatta tanácskozását a ME­DOSZ XXV. kongresszusa. A tanácskozáson felszólalt Ma­­róthy László, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, aki át­adta a Központi Bizottság és Kádár János személyes üd­vözletét. Szólt arról, hogy a szakszervezet hatékonyan se­gíti a mezőgazdaság fejleszté­sét, korszerűsítését. A magyar mezőgazdaság ma már kiállja a nemzetközi összehasonlítást. Egyes ágazatai a világ élvo­nalába tartoznak. Utalt arra, hogy a termelés fokozásával együtt mélyreható változások, szociális és kulturális gyara­podás jellemzi a mezőgazdasá­gi termelés közvetlen környe­zetét, a magyar falut. A KISZ KB első titkára kifejtette: még jobbak lesznek az eredmények akkor, ha a gazdálkodó szer­vezetek a bürokráciát, a vég­rehajtás indokolatlan kerülő­­útjait nemcsak másutt, hanem­ saját portájukon is észreve­szik. A vitában felszólalt Vám­sa Jenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter. Hangsú­lyozta: a kiéleződött nemzet­közi gazdasági versenyhez va­ló alkalmazkodásra képes a magyar mezőgazdaság. A felszólalók felvetették, hogy a minőség javításával kapcsolatos verseny­vállalások csak akkor lehetnek megala­pozottak, ha a brigádok tag­jai részleteiben is ismerik a különböző termékek iránt tá­masztott valamennyi minőségi követelményt. Javasolták: a rendelkezésre álló anyagi esz­közök elosztásánál részesítsék nagyobb előnyben a gyermek­­üdültetést, és fordítsanak na­gyobb gondot a falusi fiata­lok testedzésére, sportolására. A kongresszusi határozat szerint azon k­ell igyekezni a gazdaságokban, hogy az anyaggal, energiával és az em­beri munkával való­­takaré­kosság az eddiginél jobban jellemezze a munka verseny­mozgalmat. Elő kell segíteni, hogy a bérfejlesztés üteme mindenkor összhangban le­gyen a vállalati nyereséggel, következetesebben kell érvé­nyesíteni a szocialista bérezés elvét. A kongresszus megválasz­totta a MEDOSZ vezetőségét. A szakszervezet elnöke: Hu­­nya István, főtitkára: Dobi Ferenc, titkárai: L­achman­n Gáborné, Micsuck László és Varga György lett. Csaknem háromszáz javaslat az UNESCO közgyűlésén Az UNESCO, az ENSZ ne­velésügyi, tudományos és kul­turális szervezette 21. közgyű­lésének ülésszaka hétfőn az új­ belgrádi Száva kongresszu­si központban folytatta tanács­kozásait.­­ A csaknem két hete megkezdett általános vitában mintegy száz­ tagország képvi­selője szólalt fel. Mindannyian támogatták a szervezet legkö­zelebbi három évre szóló prog­ram- és költségvetés-terveze­tét, és hangsúlyozták, hogy akcióit a nemzetközi együtt­működés fokozása szempont­jából jelentősnek és fontosnak tartják. A közgyűlés úgy határozott, hogy az UNESCO végrehajtó tanácsát az eddigi 45-ről 31 tagúra bővítik ki, s a hat új helyet a fejlődő országok szá­mára biztosítják. A tagországok az ülésszakon eddig már csaknem 300 javas­latot terjesztettek be. Hétfőn délután az általános vitában felszólalt Ahmed Sé­­kou Touré­­guineai köztársa­sági elnök is.. Elismeréssel szólt az UNESCO eddigi tevé­kenységéről, s a szervezet fo­kozott támogatását kérte az afrikai fejlődő országok tájé­koztatási és oktatási rendsze­rének fejlesztéséhez. 5 Kertbérletek Mindenfelé nagy érdeklő­déssel fogadták a rádiónak azt a múltkori riportját, amely a tatabá­nyai kertbérlet akcióról számolt be. Arról volt szó, hogy a tanács korábban ker­tek építésére felszabadított és felosztva a helybéli bányák és üzemek dolgozóinak rendel­ke­zésére bocsátott eg­y több holdnyi, eddig parlagon fekvő területet. Kz. igénylőknek te­hát nem volt nagyobb tőkére szükségük ahhoz, hogy kertjük legyen, mindössze bérleti díjat kellett fizetniük. Ezt igen mél­tányosan, évi ötszáz forintban állapotották meg. Okos és hasznos kezdemé­nyezés ez- mindenki jól járt vele. Az újdonsült bérlő, mert­ snvaei megerőltetés nél kid akár hobbyként a maga ízlé­sének me°felel"ceo telepít bet*" gyümölcsösét, zöldséget termő területét. Hétvégi tartózkodás l­ehetőségéhez is intett, még­­hozzá lakásától munkahelyé­től nem nagy távolságra. De a közösség is nvert az üggyel. Bebizonyosodott, hogy min­­de­nk­i igyekezett minél csino­sa­bban eredményesebben fel­használni a gondtólra bízott föld­dara­bot, nem beszélve ar­­ról, hogy a házilagosan termelt zöldségből gyümölcsből izem­­'lnak az érdekeltek úszható­a került, hanem intett aisbó) még rr­ári eladásra is. Kívána­tos tehát, hami a tatabánoki nék­io minél hamarabb és rh.i­­v'd több helyen követésre ta­láljon SZERSZÁMKAMRÁK De Ha már a bérelt telkek­nél tartunk, talán nem árt fi­gyelmeztetnünk azokra a ked­vezőtlen tapasztalatokra, ame­lyeket a már régebben bérlet­be adott ingatlanokkal kap­csolatban szerezhetünk. Jár­junk akár vidéki telepü­lése­­ken, akár a főváros külső ke­rületeiben, sok helyen sze­münkbe ötlenek ily módon gondozott, illetve gondozásra hiába váró területek. Most fő­leg az utóbbiakról szeretnék szólni, mert gyakran sajnos csak a bérleti megán a­pod­ást­­ kötik meg, a kert további sor­sával azonban édeskeveset tö­rődnek. Így azután kialakul a kép: a bérlő leszedi az első, évben a gyümölcsöt talán még megpróbálkozik valami­­lyen palántázással vagy mag­­szétszórással, azután rájön ar­ra, hogy mindez csak akkor eredményes, ha munkát fordít rá — és abbahagyja az egé­szet. Nem gondozza a fákat, amelyek pusztulásnak indul­nak és fertőzöttségükkel, ve­szélyeztetik a szomszédokat, a földet felveri a gyom és így tovább. A „gazda” ped­ig a látszat kedvéért havonta egy­­szer-kétszer kilátogat a­ „föld­­jére”, amelyet pedig sok-sok más ember szívesen bérelne ki a maga számára úgy, hogy törődne is vele, ápolná, fej­lesztené. De ez­­a­ dolognak..csak egyik oldala. Van egyéb, más irányú veszély is. Akadnak olyanok, akik kezdeti buzgóságukban­ „szerszámkamrát” fusiznak a szegény telekre, ócska szedett­­vedett anyagból, szégyenére az egész környéknek. Ehhez rendszerint engedélyt sem kér­nek, vagy ha kapnak, olyasmit ütnek össze, ami mindennek mondható, csak annak nem, amire az engedély szólt, így szaporodnak azután — hogy csak két közeli­ példát említ­sek — a Kamaraerdő után, a régi balatoni út mentén, vagy a Rózsavölg­y feletti dombol­dalakon a förtelmesen csúnya, össze-vissza felhúzott vityillók. Ismerjük az egymásutánt. Valaki valóban szerszámkam­rával kezdi, hogy legyen hol hagyni az ásót, a kapát és a gereblyét. Azután megjön az étvágya, hogy jó volna a hét végén valahol megpihenni, a kamrához tehát hozzáragaszt valamit. Esetleg a feltűnés el­kerülése végett ,,pincét” épít, amelyet úgy tud bővíteni,­­hogy senki észre sem veszi. Szükség vann azután egészség­­ügyi berendezésre, esetleg ga­rázsra, a kunyhók lassanként ellepnek mindent. Az ered­mény — persze ez nemcsak a bérelt telkekre vonatkozk —, a szinte hetek alatt állandó lakásokká alakuló viskói­ tö­mege, amelyek között mér le­hetetlen rendet teremteni. RENDELETEK Úgy emlékszem, hét éve an­nak, hogy szigorú rendelkezés született az építési kalózkodás megszüntetésére. Nagyon ha­­tározottan mondták ki, hogy az engedély nélkül vagy an­nak nem megfelelő építmé­nyeket könyörtelenül­ le kell bontani. Sajnos azonban —és­ erről már sok szó esett — ezt a rendeletet csak vontatottan, másutt egyáltalában nem tar­tották be és — ami még na­gyobb baj — a további „szer­számkamrák".­ születését az il­letékesek nem kísérték figye­lemmel. Ismétlem: mindez nemcsak a bérelt telkekre vonatkozik, de a rendszertelen építkezés ezeknél különösen kockázat nélkülinek látszik. A lelkiis­meretlen bérlő nem tekinti sajátjának a gondjára bízott földecskét és nem okoskodik, legfeljebb elveszik azt tőle. Persze ez volna a megoldás mindkét esetben: az elhanya­golt és a körn­yezetet szennye­ző, veszélyeztető bérletekből is, de az össze-vissza eső,ká­bált szerszámkamrák esetében is. Mindehhez azonban meg­felelő és rendszeres ellenőr­zésre volna, szükség, akár az illetékes tanácsi műszaki osz­tály részéről. Ha ez elmarad — elegendő munkaerő hiányá­­ban vagy más okokból. teest, ne kutassuk —, akkor üres szósza­porí­tás marad minden utasítás vagy tilalom. ELLENŐRZÉS Ezeknek az anarchikus ál­lapotoknak pedig valamikép­­pen végre véget kell vetni. Az ingatlankezelő vállalatok­­meg­bízottjai időközönként elláto­gatnak az egyes házakba, la­kásokba. Ellenőrzik: lelkiis­meretesen bánik-e a bérlő azokkal a helyiségekkel, ame­lyekben ő és családja él, nem rongál-e rosszhiszeműen, meg-­ károsítva ezzel a közösség tu­lajdonát. Nos, valamilyen ha­sonló számadásra vonást kel­lene rendszeresíteni a bérbe­adott kerteknél és egyéb föld­ingatlanoknál is. Tűrhetetlen, hogy csaknem­­ ingyen kapott területek a gazdátlanság jeleit viseljék, engedjék azokon el­szaporodni a különböző növé­nyi kártevőket, megfertőzve azoknak a szomszédoknak a kertjét, akik szakszerűen és szeretettel mindent elkövet­nek növényeik, gyümölcsfáik karbantartása érdekében. Nem magánügy ez, és erre nem vo­natkozhat az „enyém a fa, magam alatt vágom” keserű iróniája. Talán nem időszerűtlen, hogy éppen a tatabányai ak­ció ürügyén emlegetjük ezeket a kétségbevonhatatlan igazsá­gokat. Már csak azért­­sem, mert akik ott bérelhető kerte­ket igényeltek, bebízva intet­ték, hogy tudják, mire vállal­koztak, mi a kötelességük. Kemény István

Next