Magyar Nemzet, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-21 / 247. szám
8 Kolumbusz igazsága A tévhitek makacs dolgok. Sokszor évszázadokba telik, míg a szintén makacs tényeknek sikerül őket legyőzni. Egyik több évszázados tévhit, hogy Kolumbusz India-kereső expedícióját azért utasították el Portugáliában, mert azt hitték, a Föld lapos. A Magyar Nemzet október tizediki számában megjelent Kolumbusz tévedése című cikk egyértelműen cáfolja ezt. Tengerész Henrik hazájában aligha akadt számottevő tudós, aki kételkedett volna a Föld gömbölyű voltában. Ám a cikk is tovább ismétel egy ennél még sokkal makacsabb tévhitet. Azt, hogy Kolumbusz tévedett azon élete végéig fenntartott hitében, mely szerint Indiát találta meg. A felfedezett szárazföld valóban nem India volt, ám a tévedés nem Kolumbuszé. Hanem azoké az információké, melyeket útja előtt mindenki (vagy lényegében mindenki) igaznak vélt. Részletekben, persze, ő is tévedett. Kisebbnek hitte (vagy akarta elhitetni) a Földet a valóságosnál. Így az általa tervezett út körülbelül harminc százalékkal lett volna rövidebb. Ám ez még nem ad magyarázatot a tévedésre. Nézzük a földgömböt. Kolumbusz nyugati irányban körülbelül 70 fokot tett meg, míg szárazföldet ért. Spanyolországtól Kína ebben az irányban 230 foknyi távolságra van. Ha ebből leszámítjuk a Kolumbusz tévedéséből adódó harminc százalékot (ennyivel lett volna hosszabb Eurázsia a kisebb földgömbön), marad 160 fok. Vonjuk le ebből a megtett utat, azaz 70 fokot, még mindig marad 90, egy teljes körnegyed. Akkora távolság, mint Kelet felé Spanyolországtól India legtávolabbi pontja, nagyobb távolság, mint a megtett út Ekkora tévedést ne vett volna észre a jeles hajós fia, a már akkor hírneves tengerész? Hogy nem vette észre, annak csak egy oka lehetett: az ő ismeretei szerint nem hiányzott ez a 90 foknyi távolság. Azt kellett hinnie, hogy (beleszámítva a kisebbnek vélt Föld okozta tévedést) Eurázsia kelet—nyugati irányban legalábbis ezzel a 90 fokkal, felével hosszabb a valóságosnál. Mint az említett cikk is írja, a kor nagy hírű tudósa, Toscanelli, úgy vélte, a tengeri út Lisszabontól Kínáig a Föld kerületének harmada lehet A valóságban (légvonalban) kétharmada. A hiba ismét Eurázsia hosszának téves meghatározásából ered. Az i. sz. II. században élt tudós, Ptolemaiosz, majd követői által rajzolt (és kibővített) világtérképeken az északi félteke kontinense valóban a Föld kétharmadát öleli körbe. Ám ennek a tévedésnek is sajátos, logikus története van. Ahogy a Kolumbusz tévedése című cikkben is olvasható, a Föld méretének első, a szó szoros értelmében elképesztő pontosságú meghatározása az ókori Eratoszthenész nevéhez fűződik. A számítást a következő módon végezte: megmérte Alexandria és a Nílus-parti Szüéné közötti távolságot, majd az évnek ugyanazon a napján megmérte, milyen magasan delel a Nap a két városban. A magasság szögértékének különbsége a két méréshely szélességi szögértékének különbségét adja, melyből a Föld kerülete könnyen kiszámítható. Ezután már bármely földrajzi pont delelési szögértéke alapján meglehetős pontossággal térképre vihető. Helyesebben, csupán a szélességi értéke, azaz az Egyenlítőtől északi vagy déli irányban való távolsága. A hosszúsági érték meghatározása sem nehéz, egy pontos óra segítségével bárki elvégezheti. Pontosan délben, tehát mikor a legmagasabban jár a Nap, megnézi, mennyi a greenwichi déltől számított időeltérés. Egy óra különbség 15 fokot jelent. (Az időzóna szerinti dél, természetesen, nem szükségszerűen egyezik a valóságossal. Budapest például nem a 15., hanem a 19. keleti hosszúságon van, tehát 12 óra 16 perckor delel a Nap.) Csakhogy a görögöknek nem volt megfelelő órájuk, a hoszszúsági adatokat (kelet-nyugati távolságokat) egyszerűen az utazók beszámolói alapján vették föl. Tudnunk kell, hogy az ókor és a középkor embere nagyon könnyen kerekített fölfelé, a hatvanat magától értetődően mondta száznak, a négyszázötvenet ezernek, a nyolcszázat esetleg tízezernek — elég csak a Biblia óriási számadataira utalnunk. Eratoszthenész tehát már kétségkívül eltúlzott hosszúsági adatok birtokába jutott. Ezt tetézte,hogy az általa fölrajzolt fokhálózatra (mely a körülbelül 158 métert kitévő egyiptomi sztadionra alapult Ptolemaiosz görög sztadion (hoszsza 221 méter) szerint rajzolta föl az adatokat. Aki látott már XV. századi vagy XVI. század eleji térképeket, annak bizonyára szemébe ötlött ez a rendkívüli kelet—nyugati nyújtás. Mindehhez már csak azt kell hozzátennünk: a tudomány szempontjából nagy szerencse, hogy így történt. Ha Kolumbusz tudta volna, milyen messze van keleti irányban Ázsia Európától, aligha mert volna az útra vállalkozni. Az ő korának hajói egyszerűen nem voltak alkalmasak ilyen hoszszú ideig tartó utazásra. Talán ötven-száz év telt volna el, mire valaki vállalkozni mer a huszonhétezer kilométeres út megtételére, ennyivel később fedezik föl Amerikát, és alighanem az egész világtörténelem másként alakul. Hogy jobban-e, vagy rosszabbul, azt fölösleges vitatni, hiszen bármit hitt is, 1492. október 12-én Kolumbusz mégiscsak fölfedezte az újvilágot. Bertcsik Gábor m » ELADÓ KERESKEDELMI ESZKÖZÖK: A Csemege Kereskedelmi Vállalat elfekvő eszközeiből az alábbiakat kínálja megvételre: HŰTŐBERENDEZÉSEK, SONKAVÁGÓGÉPEK, PRESSZÓGÉPEK, , V.. . GRILLSÜTŐK, - -i'T DIÓ-, MÁK-, KÁVÉŐRLŐK, Íí MÉRLEGEK, MÁZSÁK, FÓLIACSOMAGOLÓK, SZÁLLLÍTÓ KOCSIK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK. Az eszközök helyben megvásárolhatók! Cím: Budapest XVII., Zrínyi utca 32. Időpont: 1982. október 26– 27., 28., naponta 9 és 15 óra között. Érdeklődni lehet: napközben a 178-132-es telefonszámon, Haász István csoportvezetőnél. Magyar Nemzet Rubindiploma A pécsi művelődési osztály rubindiplomával tüntette ki Raffaelli Rozina tanárt, aki oklevelét hetven évvel ezelőtt szerezte meg, 1911-ben, a budapesti Ranolder Intézetben. Később mint a Ranolder Intézet tanára — évtizedeken át — több száz pedagógus képzésében vett részt. Mint irodalmár kapcsolatban volt korának íróival, költőivel. Néhány évvel ezelőtt a Vigilia közölte levelesládájának tartalmát. Ő maga útleírásokat írt, ezenkívül tanítványaival kiadta a Cantus Catholici 1651. énekeskönyvet. A tanárnő most 89 éves, széles ismerőskörétől ma is sok levelet kap, amelyekre azonnal válaszol is. Ez alkalommal szeretettel köszöntik volt tanítványai. Thuránszky Lehelné Budapest A jó szándék megvan Kissé megkésve kapcsolódik levelem a Magyar Nemzet július 27-i és augusztus 11-i számában megjelent két cikkhez. Örömmel olvastam dr. Némethy Sándor írását: A tudományos történetírás problémái és ezek megoldása cím alatt. S még nagyobb örömmel Szabó György „továbbgondolkodását” („A tudományos egyháztörténet-írás problémái”), ami csak a napokban került a kezembe. Ez utóbbi cikk lényegi mondanivalóját nem akarom megismételni, a katolikus egyháztörténet-írás sem mentes ezektől a nehézségektől. Rottler Ferenc nemrég megjelent könyve Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Fraknói Vilmos műveiből közölt szemelvényekkel kellően bizonyítja, hogy az egyháztörténészek a múltban milyen jelentős módon hozzájárultak a hazai történetíráshoz. A harmincas évek második felében katolikus részről volt törekvés az egyháztörténet-írás fellendítésére, s a „Regnum” címmel megjelent évkönyv néhány kötetében számos olyan tanulmány látott napvilágot, amelyet ma sem lehet tudatlanba venni. Szabó György cikkét így fejezi be: „ha a jó szándék megvan, a többi csak részletkérdés”. A jó szándékról akar levelem tanúskodni, és az elvégzendő közös munka iránti bizalomról, hiszen az egyháztörténelem művelésén túl a magyar nemzet múltjának ismeretét is szeretnénk gyarapítani. Én is erősen, remélem Szabó Györggyel együtt, hogy a részletkérdések megoldhatók. Dr. Török József, a bp.-i Római Katolikus Hittudományi Akadémia közép- és újkori egyháztört. tanára Madách a börtönben Százharminc éve annak, hogy az Ember tragédiája költőjét, Madách Imrét, a börtönbe hurcolták. Madách-emlékek után kutatva, a költő nővére, Madách Mária unokájának házába, kerültem. .Már csak az unoka özvegye él: Balogh Károlyné, aki Budán sok emléket őrizget lakásában. Ott elevenedett fel ez a szomorú történet. Madách még 1851-ben egy politikai bújdosónak, régi barátjának, Rákóczy Jánosnak, parócai birtokán az erdészlakban adott menedéket. Itt élt Rákóczy, mint „cseh vadász”, míg kiléte feljelentés folytán kiderült. Rákóczynak sikerült még idejekorán megmenekülnie. Madách Imrének azonban viselnie kellett nagylelkűségének következményeit. Egy augusztusi estén, 1852- ben, vasra verve Pozsonyba szállították. Több mint négy hónapig ült Madách Pozsonyban, a Vízi kaszárnya börtönében, és igen rossz bánásmódban részesült — szájhagyomány szerint meg is botozták —, míg 1853. január elején Pestre szállították, és az Újépületbe zárták. Madách 1853. május 7-én végre kiszabadult a börtönből, de Pesten internálták, hazamennie nem volt szabad. Csak 1853. augusztus 20-án, kerek egyesztendei távollét után érkezett vissza Csesztvére. Amint megérkezett, az első pillantás, amelyet a feleségére vetett, elárult mindent. Érezte, hogy a régi szerelem elmúlt, ő most egy új, ismeretlen világba lépett. Madách Csesztvéről szülőhelyére, Alsósztregovára ment lakni, azt remélve, hogy az új otthonban feleségével új élet veszi kezdetét, és feledve lesz a múlt. Az anyós és a meny azonban nem értette meg egymást soha. A katasztrófa elkerülhetetlen, számtalan körülmény játszik közre, hogy a házas felek ellentéte kiéleződjék. Majd végleg elválnak útjaik. Csak néhány szót a „cseh vadászról”, Rákóczy János 1848-ban Kossuth Lajos titkára. 1849-ben a 13. huszárezredbeli őrnagy volt. 1851-ben a császári és királyi hadbíróság halálra és jószágai elkobzására ítélte. Később kegyelmet kapott. 1861-ben Pest vármegye főjegyzőjévé választja. Madách élete végéig barátságot tartott fenn vele. Ugróczky Mihály Miért szűnt meg a 605 busz Markó utcai megállója? A Markó utca környékén számos minisztérium, központi intézmény épülete, sokféle hivatal található. A 6-os, illetve 12-es autóbuszokhoz kigyalogolni bizony nem kevés idő. A 15-ös buszról átszállni (két lámpás útkereszteződésen átjutni) szintén elég bonyolult. Néhány hónappal ezelőtt a 15-ös buszról át lehetett szállni Óbuda felé — ugyanabban a megállóban. Most a Marx térről a Stollár Béla utcán keresztül vezetik ki a körútra a hatost. Nem hiszem, hogy lényegesen sok benzint lehet ezzel a néhány száz méterrel megtakarítani, amely sokunk közlekedését lényegesen megnehezíti. K. Mária Budapest ÉLET ÉS JOG Egyetlen hozzászólás Két héttel ezelőtt az ügyészek, a bírák és az ügyvédek kapcsolatáról volt szó ezeken a hasábokon. Vitaindítóként. A szándék ezúttal nem igazán talált meghallgatásra, mindössze ketten mondtak véleményt a leírtakról. Közülük az egyik, csak szóban mondta el, mit gondol a bíró, az ügyész és az ügyvéd viszonyáról. Egy, az ügyvédekről készülő, jogszabály kapcsán kifejtette, hogy a vitaindítóban elhangzottak egyoldalúan, ha úgy tetszik, előítéletekkel telítve ábrázolták a viszonyt. A nevezett személy egy előadásban mondta el kifogásait, ezért nincs értelme annak, hogy bővebben vázoljuk érveit. Haő nem vette észre, hogy vitaindítóról van szó, ha nem tartotta fontosnak, hogy napvilágot lásson véleménye, mi innen nem segíthetünk neki. Legyen elég annyi, hogy az említett szakember nem értett egyet a leírtakkal. A másik hozzászóló már valóban az. Dr. Berecz Dezső Sopronból írt összesen — mint írja — harmincnyolc esztendeig dolgozott jogászként, bíró volt és ügyvéd, jócskán van hát tapasztalata a témáról. Levelét teljes egészében közöljük: „A vitaindítónak szánt írás kérdésfeltevése, azaz, hogy milyen viszony alakulhat ki a bíró és az ügyvéd között, mindenképpen érdekes. A cikk a kérdést a problémát csak a bűnügyekre vonatkoztatja, a büntető tárgyalásokra korlátozza, holott az ügyvéd egyébként is meglehetősen gyakran kerül kapcsolatba a bíróval és az ügyésszel. Ember lévén... De maradjunk egyelőre a büntető ügyeknél. Mi történik ott? Az ügyész vádat emel és emberlévén, azokat a motívumokat hangsúlyozza, amelyek alátámasztják a vádat. Az ügyvéd elmondja a védőbeszédet és ember lévén, megkeresi azt a kiskaput, amelyen keresztül védence szabadulhat a felelősségtől vagy legalábbis enyhébb elbírálás alá eshetik a tette. A bíró ítélkezik, miután meghallgatta a vád és a védelem érveit, de ő is ember, s magában esetleg már akkor döntött, amikor az ügyész és az ügyvéd még meg se szólalt. Az ítélet végül elhangzik, akinek nem tetszett, az fellebbez. A tárgyalásnak vége. Mindenki önállóan tette a dolgát, a bíró és az ügyvéd között, az ügyész és az ügyvéd között semmiféle viszony nem alakulhatott ki. Az érintkezés szigorúan hivatalos jellegű volt. A tárgyalás után barátkozhatnak vagy elkerülik egymást. Kollegiális viszonyról szó sem lehet. A bíró maga a hivatal, az ügyész maga a hivatal, az ügyvéd pedig mindig csak egyetlen ügyfél képviselője. Az ügyvédségnek ugyanis mindig van valami magánjellege, ezen a munkaközösségi forma se változtat. Azt merném mondani, hogy az ügyvéd — hivatásánál fogva — bizonyos fokig ellenlábasa a hivatalnak, de ugyanakkor alárendeltje is. Ez az oka, hogy az ügyvéd, noha ő is jogász, nem lehet kollégája se az ügyészeknek, se a bírónak. Hogy a helyzet így alakult — erről szól a vitaindító is —, abban persze különféle okok játszottak közre. A látszat A bíróságokon és az ügyészségeken a bírák és az ügyészek munkakörök szerint specializálódnak. Ugyanakkor nagyon kevés az olyan ügyvéd, mint a vitaindítóban is elhangzott, aki megengedheti magának azt, hogy bizonyos ügyek intézésére szakosodjon. Az ügyvédek általában mindenfajta nekik megengedett feladatot vállalnak, mert meg kell élniük hivatásukból. Számtalan, hivatallal állnak kapcsolatban, megszámlálhatatlanul sok jogszabályt kell ismerniük, vagy legalábbis azt tudniuk, hol található a nekik éppen fontos szabály. Ebből a szétforgácsolódásból következik az a látszat, hogy az ügyvéd jogi pallérozottsága elmarad a bíró, az ügyész rendszerint egysíkú jogi koncentrációjától " . . . A vitaindító szerzője beszámol arról, hogy a tárgyalásokon gyakran találkozik Jezser ügyvédi magatartással, nagyvonalúsággal, jogi megalapozottság nélküli látványos (?) védőbeszédekkel, az ügyvédeknél gyakran tapasztal jogi járatlanságot, jogi lemaradást partnereivel — ügyész és bíró — szemben. Nem kétlem, hogy vannak rossz, hanyag ügyvédek is, ezek azonban előbb vagy utóbb kikopnak a pályáról, hiszen, ha ilyenek, szép csendben elmaradnak tőlük az ügyfelek. Nem érdemes tehát általánosítani, mint ahogy szándéka szerint a vitaindító se tenné, ám az említett ponton mégis általánosít. AMERIGO TÓT HELYET ADOTT A RÉZKARCOLÓ MŰVÉSZEK ALKOTÓKÖZÖSSÉGE TAGJAINAK, HOGY A VÁRBAN LÉVŐ MŰTEREMHÁZÁBAN GRAFIKAI ÉS KISPLASZTIKAI MŰVEIKET BEMUTATHASSÁK. RÉSZLETRE KAPHATÓK ÉS AZONNAL ÁTVEHETŐK A KIVÁLASZTOTT RAJZOK, AKVARELLEK ÉS EGYÉB ALKOTÁSOK. MINDEN VÁSÁRLÓT SZÍVESEN VÁRUNK A RÉZKARCOLÓ MŰVÉSZEK ALKOTÓKÖZÖSSÉGÉNEK VEZETŐSÉGE NEVÉBEN. BARCSAY JENŐ BORSOS MIKLÓS IMRE ISTVÁN IVÁN SZILÁRD KASS JÁNOS KÁDÁR GYÖRGY KÓRUSZ JÓZSEF REICH KÁROLY, SZABÓ VLADIMÍR, SZALAY LAJOS AMERIGO TÓT BUDAPEST I., TÁNCSICS MIHÁLY UTCA 5 Csütörtök, 1982. október 21.' Barátság és gyanú Szentigaz, hogy az ügyész, a bíró és az ügyvéd triumvirátusa a törvényes rend szerint, egymásra utalt, nélkülözhetetlen tehát közöttük a kölcsönös megbecsülés. Ha másért nem, azért, mert kénytelenek egymást elviselni. Véleményem szerint azonban ez a kölcsönös megbecsülés nem emelkedhetik a kollegiális viszony szintjére. Egyébként ez a probléma ősrégi. Egykoron sok helyütt nem szerették, ha a bíró az ügyvéddel barátkozik, mert az akkori felfogás szerint, gyanúba keveredhetik, hogy adott esetben elvtelenül kedvez ügyvéd barátjának. Az is megesett, a többi között, hogy a budapesti ítélőtábla elnöke fegyelmit indított egyik bírája ellen, mert az illető bíró elfogadott egy ügyvéd barátjának színházi páholyába szóló meghívást. Ismertem olyan bírót is, aki a hivatalon kívül nem állt szóba ügyvéddel. Igaz, mindez régen volt, én azonban emlékszem rá, mert tapasztaltam egyet s mást a jogi pályán. Huszonkét esztendőt töltöttem a bíróságon, s tizenhat évig voltam ügyvéd.” Eddig a mind ez ideig egyetlen közölhető hozzászólás. Természetesen, ha akárkinek véleménye van a témáról, ezután is szívesen vesszük észrevételeit, tapasztalatait, tanácsai,t. M. P.