Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-17 / 218. szám
. KÖNYVESPOLC A szöveg Baláss János munkája Nem túlzás azt állítani, hogy az európai grammatika kétezer év óta mondatközpontú volt, s voltaképpen csupán az elmúlt másfél évtizedben szakított ezzel a hagyománnyal. Azóta viszont a hangtan, az alaktan és a mondattan mellé fölzárkózott a nyelvtudomány új ága: a szövegtan. Ez a diszciplína a szöveg mibenlétével, a szövegalkotás módozataival, a szöveg szerkezetével foglalkozik egyebek mellett. A szövegtan helyét a kutatásban és az oktatásban a Kaposvárott 1978-ban megrendezett nyelvészeti vándorgyűlés igyekezett tisztázni, amelyen Balázs János, Békési Imre, Verne László és Károly Sándor előadásai tettek különösen sokat az új tudományág megizmosodásáért. Balázs János már ezen a tudományos tanácskozáson rámutatott, hogy a napjainkban folyó szövegtani kutatások merőben új szintézisét eredményezhetik azoknak az antik görög és latin előzményeknek, amelyek a mondatra összpontosító grammatika mellett jöttek létre. Már maga a szöveg szó is a latin t ex ereszö’ igéből származó textus „szövet” megfelelője, de az elnevezési rokonság mellett lépten-nyomon találhatók egyéb, szintén a régiségben gyökerező és fontos előzmények. Az ókori poétikák, retorikák, sőt részben a logikák is, a középkori ars dictandik és ars peaedicandik mind elősegítették az 1970-es évek szövegnyelvészetének kibontakozását. A szövegtan tudományának egyik alapvető gondja magának a szöveg fogalmának meghatározása. Balázs János a szöveget annak a legmagasabb rendű funkcionális egységnek tekinti, amely az értelmezhető nyelvi közlésnek a szerkezeti váza. A szerző ennek a meghatározásnak alapján foglalkozik a szöveg nyelvészeti vizsgálatának nehézségeivel és lehetőségeivel. A szöveg elemei bonyolultabb módon szerveződnek egybe, mint a mondatéi. A szöveget láncsorhoz hasonlíthatjuk, s ennek láncszemei a mondatok. E láncszemek egymáshoz való kapcsolódását a szövegalkotás folyamata valósítja meg. A szövegalkotást befolyásoló alapvető tényező az, hogy a beszéd során mindig két személy lép kapcsolatba egymással: az egyik a szövegező, a másik a szövegértő, vagy másként fogalmazva: egyik a jeladó, másik a jelvevő. A szöveg mint jel pedig mindig valamiféle dologra vonatkozik. Ezt a Platónig visszavezethető megállapítást korunkban Roman Jakobson is kamatoztatta, ő a nyelvi kommunikációnak már hat alapvető tényezőjét vette figyelembe, a jeladó és a felvevő mellett része modelljének a kontextus, az üzenet, a kontaktus és a kód is. A nyelvi rendszer a kommunikációban válik holt eszköztárból élő rendszerré. Ezért veszi a szerző szemügyre aszövegalkotást és a szövegértést a nyelvi közlés dinamizmusában. Természetesen az is izgalmas kérdés, hogy milyen is a nyelvi közlés hatásmechanizmusa. Az efféle vizsgálatok Austin nevéhez fűződnek, aki kiváló ismerője volt a görög filozófiai és retorikai irodalomnak. Balázs János rámutat, hogy az Austin, illetőleg Searle és követőikáltal kidolgozott, beszédtettesméret szövegtani alkalmazása még nem valósult meg, a vizsgálatok mondat-szinten mozogtak eddig. Balázs könyvének fontos része az a három fejezet, amelyik a szöveg szintaktikai, szemantikai és pragmatikai szintjeivel foglalkozik. A kérdéskör bemutatása során a tudós szerző rendre az olvasó elé tárja azokat az antik előzményeket, amelyeknek ismeretében a mai vizsgálatok és megállapítások könnyebben megérthetők. Egy Nagy Lászlóvers elemzésével világítja meg például azokat a szillogizmusformákat, amelyeket már Arisztotelész behatóan kutatott. A könyv második része a különféle szövegfajták tipikus vonásaival, az egyes szövegfajták szuperstruktúráival foglalkozik. Gazdag (szép) irodalmi anyag fölhasználásával mutatja be az érvelés és a szónoki beszéd, az oklevél és a levél, továbbá az elbeszélő szövegek szerkezeti sajátosságait. Összegzésként Balázs János a különféle szövegeket funkcióik alapján négy csoportra osztja: érvelő, leíró, elbeszélő és értékelő szövegtípusokra. Végezetül pedig ráirányítja az olvasók figyelmét a szövegtani kutatások mai és jövőbeli problémáira. (Gondolat) Büky László Iraki piramis Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos kötete Képzeletünket mindig foglalkoztatta távoli országok, népek, kultúrák megismerése: korábban erre jobbára csak útikönyvekből nyílt lehetőség. Ma már majdnem mindanynyian, vagy legalábbis legtöbben utazhatunk. Távolabbra ugyan kevesebben (egyelőre), mégis elmondhatjuk, hogy korunk népvándorlása a turizmus. Poggyászunk fontos tartozéka pedig a bédekkel. E nélkül talán nem is tanácsos útrakelni. Udvary Gyöngyvér és Vincze Lajos „Iraki piramis” című könyve mindazonáltal több, mint e népszerű és hasznos műfaj legtöbb kiadványa. Olvasásakor — a recenzor kétszer megtette e szellemi utat —, óhatatlanul Fenyő Miksa „Ami kimaradt az Odysseából” című könyvére kell gondolnunk, amely megnyerte Róma város egymillió lírás nagydíját, ami akkor (1963) még sok pénz volt. Az író- festőművész házaspár nem egy tíznapos, hanem hosszabbrövidebb utazásának élményeit és tanulságait foglalta össze e kötetben, s még csak nem is nagy sietve. Mankóul használták (jelképesen) a Korán és e térség egymásra rakódó ősi kiktúráinak teljes ismeretét, s mint modern szellemi „hódítók” a rézkizsákmányolok módszerét követték: „... a sikeres gyarmatosításhoz nem elég a gazdasági adottságok, társadalmi és politikai viszonyok ismerete, hanem ismerni kell a ’lélektani viszonyokat’ is. És erről nincs jobb tájékoztatás, mint a népmese .. Felvértezve indultak tehát mindjárt első útjukra, második és harmadik alkalommal pedig már tudták, hová kell még egyszer elzarándokolniuk. Megelevenedik és egymásba olvad könyvükben a múlt, a jelen és kissé a jövő is. Ne feledjük, a fejlődő országok egyik olyan államáról van szó, amely egyik napról a másikra évszázadokat ugrott át, hogy — hála olajkincsének — talán felkészületlenül érje a modern civilizáció. A vízözön színhelyén olajözön zúdult rá. A szerzők kitűnően szemléltetik, hogy az élet anyagi dolgai miként jelzik a múló-haladó időt: „Azt, hogyan tornyosul egymáson táskarádió és pálmarostból fonott kosár, automata mosógép és tökhéj pohár, francia parfüm és dinnyehalom, motorbicikli és tevenyereg, frizsider és juhbendő tömlő, abaja és tűsarkú cipellő, meg százféle jóízű magcsemege, amit fényesre nyaldos a nap, és békésen csipegetnek Allah pákosztos madarai ...” Külön szólhatnánk a könyv stílusáról, amely valóságos mestermunka. A mondatok gondosan ki vannak kalapálva, csillogóak, formásak és egyéniek, mint egykor az erdélyi ötvösmesterek keze alól kikerült díszmű. E tekintetben is jól kelt egybe, az írástudás a képzőművészettel. Tanúsítják ezt a könyv rajzés fénykép-illusztrációi. Külön időszerű ez a könyv egy értelmetlen háború idején, igaz, ezzel nem foglalkoznak részletesebben a szerzők. A múlandó helyett az Ezeregyéjszaka színhelyének valóságát mesélik el. (Kossuth) Vámos Imre ÚJ KÖNYVEK GONDOLAT KIADÓ: Brett, M.—Forman, W.: A mórok — Az iszlám Nyugaton Bettelheim, Bruno: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Karlin, S.—Taylor, H. M.: Sztochasztikus folyamatok Kortárs tanulmányok a logikaelmélet kérdéseiről Nemeskürty István: Diák, Ír magyar éneket I—II. Szávai János: André Malraux Takács Tibor: A műtét sikerült Ferris, Timothy: A vörös határ — A világegyetem szélének kutatása Zala Tamás: Az aranytáblák népe: a mormonok Marter Nemzet Kedd, 1985. szeptember 17. A magyar nép művészete Malonyai Dezső munkája Második kötete jelent meg a Franklin Társulat 1909-ben kiadott, A magyar nép művészete című ötkötetes munkájának. Nélkülözhetetlen forrást adott ezzel a Helikon Kiadó nemcsak a szélesebb olvasóközönség, hanem a szakemberek kezébe is. Tiszta vízhez csak a forrásnál juthatunk. A magyar nép művészetével foglalkozó szakember szinte mozdulni sem tud a korai gyűjtések ismerete nélkül. Ilyen és ehhez hasonló könyvek hiánya miatt ülnek a kutatók naphosszat könyvtárakban, vagy antikváriumokban próbálják megszerezni csillagászati áron. Ezért rendkívül hasznos vállalkozás mind a kiadónak, mind a közönségnek a klaszszikus munkák hasonmás megjelentetése. A kötetek ára így sem csekély, de ha azt számítjuk, hogy mennyi időbe kerülne hozzájutni, vagy hány hiányos, szakszerűtlen interpretációt kellene átolvasni, hogy ezen ismeretanyaghoz jusson az érdeklődő — már bőven megtérül a befektetés. Malonyai Dezső második kötete a székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészetét dolgozza fel. Anyagát a szerző önként vállalkozó segítőtársaival négy esztendő alatt gyűjtötte öszsze. Lebilincselően érdekes a Székelyföld lakóinak riportszerű bemutatása, bevezető helyett. A fanatikus kis munkaközösség egyik tagja, Árkosi Ferenczi Kálmán, tősgyökeres székely ember lévén, komoly segítséget nyújtott a gyűjtéshez, mivel szerinte „az urak idegenek a néphez”, nem nyílnak meg egykönnyen előttük. Külön fejezet foglalkozik a viselettel, a templomokkal, a házakkal, a temetőkkel. Amilyen színes a Székelyföld lakóinak eredete, olyan gazdag díszítőelemeinek káprázatosan szép sokasága. A kötetben szereplő tárgyi emlékeknek a századfordulón még funkciójuk volt, készítették, használták őket. Ezt az életszerűséget érezzük a képek nagy részénél. Az élő népművészetet ismerjük meg ebből a szép kiadványból. Olyan, első kézből származó adatok és tények birtokába jutunk, amit utólagos rekonstruálásokkal vagy kikérdezésekkel ma már senki sem pótolhat; ha sikerülne is, emberközelibbé aligha tehetnék. (Helikon) (hankó) Jelkép vagy hitvallás? Megtáltosodott betűk Többen elnéző mosollyal, hűdött anyának könyvelnek el, amikor kérdésükre, hogy két és fél éves leányom beszél-e már folyamatosan, azt válaszolom: nemcsak beszél, de József Attila, Petőfi Sándor, Weöres Sándor verset is szaval. Ha kedve tartja. Kérésre, noszogatásra soha, csak úgy a maga örömére, ott és akkor, amikor éppen eszébe jutnak a színes képekhez kötődő dallamos rímek. Tévedés ne essék, nem csodagyerek, de több mint egy éve nézegeti, forgatja a mesekönyveket. Viszont csak a kiválasztottakat viszi magával este a kiságyába. Mert könnyűek, mert kellemes a tapintásuk, mert a rajzos figurák kedvesen beszédesek, mert a tyúknak tyúk, a tojásnak tojás, a villamosnak villamos, a cirkuszi elefántnak elefánt formája van. Kedvenc könyvei között egyre szaporodnak azok, amelyek hátoldalán a kolofonban körkörös mezőben, csillagok közt szálló, aranysörényű táltosló látható. Kilincselés helyett A magyar mondavilágban az emberi gonoszság, az álnokság felett győzedelmeskedő paripa a Táltos Kiadásszervezési Gazdasági Munkaközösség védett emblémája. — Jelkép, hitvallás, netán ars poetica ez a rajz? — kérdezem Marosi Lászlótól, a munkaközösség létrehozójától. — Mondhatnám, hogy igen, de ez csak utólagos belemagyarázás volna. Az igazság az, hogy mérgemben választottam ezt a nevet. Dühített, hogy az egymás után létrejött gmk-k divatból, vagy nagyképűségből, de szinte kivétel nélkül mind idegen hangzású neveket választottak maguknak. Nem igaz, hogy a mi szókincsünk olyan szegényes, hogy nem lehet benne elegendő fantázianevet találni. Ezért döntöttem a táltos mellett, mert a magyar múlttal, a mesevilággal kapcsolatos, ugyanakkor a gyermekek szárnyaló képzeletének szimbóluma is. — Eszerint gyermekkönyvek kiadására kérték az engedélyt? — Nem. 1981 novemberében, amikor megjelent a rendelet, hogy különböző szolgáltatásokra is lehet gazdasági munkaközösséget szervezni, az elsők között nyújtottuk be a kérelmünket grafikai és nyomdaipari termékek, azaz prospektusok, reklám és szórólapok készítésére. Korábban ugyanis a Magyar Távirati Iroda munkatársaként, illetve és az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat megbízásából sok száz plakátot, meghívót, szórólapot szerkesztettem vállalatoknak, intézményeknek, s ezek előállítási mechanizmusát jól ismertem. Napi kapcsolatban álltam fotósokkal, grafikusokkal, képszerkesztőkkel és nyordai szakemberekkel. S úgy éreztem, ha kilőnek az intézményi keretekből és önállóan tárgyalhatok, gyorsabban, színvonalasabban tudom a megrendelő igényeit kielégíteni. A munkámért egyedül vállalhatom a felelősséget és rengeteg időt, energiát takaríthatok meg azzal, hogy nem kell a jóváhagyásokért kilincselnem és a hagyományostól eltérő megoldásokért a bizonyítványomat megmagyaráznom. A munkát elkezdtem és lépésről lépésre sikerülta családomat is megfertőznöm. Végül a feleségem, a fiam, az anyósom és egy távoli rokon közreműködésével jött létre ez a vállakozás. Van, aki szereti . A vállalati ünnepségre szóló meghívótól hogyan jutottak el József Attilás „Altató”-jának leporellós kiadásáig? — Közel két esztendő telt el azzal, hogy összegyűjtöttünk annyi alaptőkét, amivel már tovább lehetett lépni. A névjegyekkel, a szórólapokkal pénzt lehet keresni, de mi ennél többre vágytunk. Nem volt a munkánknak maradandó nyoma és hiányzott az erkölcsi siker. S akkor a véletlennek köszönhettük, hogy megismerkedtünk Krúdy Zsuzsával, aki magánkiadásban kívánta kiadni édesapja irodalmi szakácskönyvét. Gondoltuk, megpróbálunk segíteni neki. S ez a próbálkozás indított el bennünket azon az úton, amin most járunk. Kapcsolatba kerültünk könyvkiadó és könyvterjesztő vállalatokkal, és a Krúdy-könyvvel szinte egyidőben jelentettük meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadóval közösen a Vuk Mesenaptárt, ami aztán formavédelem alá került. Mi magunk is meglepődtünk a sikerén, mert a százezer példány hetek alatt elfogyott. De ugyanez történt az „Altató”val is. — Terveznek második kiadást? — Nem. Inkább mindig valami újat keresünk. Azóta már ugyanilyen formában megjelent a Ludas Matyi és a Dr. Bubó története. De sok még a fehér folt a gyermekeknek szóló könyvkiadásban, s amennyit erőnkből futja, ezeket szeretnénk csökkenteni. A mi közreműködésünkkel jelent meg Magyarországon színes képregény 1983-ban. Amikor először kértünk ilyenre engedélyt, a Kiadói Főigazgatóságon nem lelkesedtek az ötletért. Sőt az aláírásra jogosult kollégától azt a választ kaptuk: ő nem szereti ezt a műfajt. Mondtuk: mi sem, de a gyerekek igen, és lehet ezt színvonalasan is művelni. Azóta sorozatban jelennek meg Zórád Ernő regényfeldolgozásai és Bucó, Szetti és Toncsi, a három kiskutya kalandjai, ami Békési Sándor munkája. — A kollekciójukat ismerve úgy érzem nem csak szórakoztatni, de „tanítani” is akarnak. — Igen, szívesen nyúlunk a klasszikusokhoz, Petőfi Sándorhoz, Jókai Mórhoz, Szabó Lőrinchez, akinek „Falusi hangverseny” című versét, rajzos lapozó formájában a könyvterjesztők kívánságára újabb százezer példányban fogjuk megjelentetni. De próbálkozunk művészeti könyvekkel is. Gyenes András Madridban élő fotóművész Picassóról készített albuma és az eltűnt Tabánról mesélő, négy nyelvű kiadványunk ma már hiánycikk a boltokban. — Kiket és hogyan kérnek fel munkatársnak? Esetleg már kialakult az a gárda, akikkel rendszeresen dolgoztatnak? — Alapelvünk: lehetőséget adjunk mindenkinek, akiben fantáziát látunk. Nincsenek benfentesek, kiválasztottak, barátilag elkötelezettek, akiket „futtatni” illik. S nem is lesznek. Mert mi csak olyan munkát, alkotást fogadunk el, az,kit aztán el tudunk adni. — Ennyire bízik a család művészi, üzleti ítélőképességében? — Eddig még nem ért csalódás és a több évtizedes szakmai gyakorlatomra és emberismeretemre alapozva merem vállalni döntésem kockázatát. Korrekt, megbízható partnerek vagyunk, de csak a valóban elvégzett, színvonalasan kidolgozott, szép munkáért fizetünk. Zsebből fizet — A Táltos-könyveken hol szerkesztőként, művészeti vezetőként, hol a borító tervezőjeként, vagy fényképészként, tipográfusként mindenütt ott szerepel az ön neve. Végül is mi az eredeti foglalkozása? — Fényképész a tanult szakmám, de voltam fotóriporter, filmoperatőr, újságnál képszerkesztő és művészeti vezető, írtam önálló cikkeket, riportokat, de sokkal jobban éreztem magam, amikor mások munkáját kellett „felöltöztetnem” és jó ötletek megvalósításában segédkeznem. Divatos szóval élve, azt mondják rám: menedzser típus vagyok. Igaz, nincsenek megrögzött szokásaim, és nem félek az újdonságoktól. Soha nem tanultam a nyomdászatot, csak azt tudom, amit a mesteremberektől ellestem. De talán, mert nem kötnek az ősi szabályok, merem olykor máshova tenni a témát. Nem vagyok önhitt és szakmailag felülbírálhatatlan, de hiszek abban, hogy jót és hasznosat művelek. — Tapasztalataim szerint az üzleti sikernek nem mindenkor törvényszerű velejárója a művészi, tartalmi színvonal. Gondolom a Táltosnak sem, utolsó szempont a nyereséges gazdálkodás. — Nézze, mi mindent megcsinálunk, amit a könyvkiadók végeznek, de nem vagyunk könyvkiadók. Zsebből fizetjük a kiadásainkat, és ha roszszul választunk, pillanatok alatt csődbe juthatunk. — Miért? A könyvek eladásával, értékesítésével is foglalkoznak? — Nem, a terjesztés az állami könyvterjesztőkön keresztül bonyolódik azért, hogy a nyereség a könyvszakmában csapódjon le. A mi feladatunk az ötlettől, a piackutatáson át a kivitelezésig terjed. De ahhoz, hogy idáig eljussunk, mindenkor meg kell győznünk a könyvkiadókat, hogy jó ügyért vállalnak védnökséget felettünk. Ha viszont azt tapasztalnánk, hogy a Táltoskönyvek eladhatatlanok, bizonyára elzárkóznának az együttműködéstől. Nos, ezért létérdekünk, hogy a vállalkozásunk ne csak tisztességes megélhetést biztosítson a számunkra, de nevet, rangot vívjon ki a szakmában. Nyitottak vagyunk minden jó ötlet iránt, habár már kialakult az a profil, amit erősíteni kívánunk. A gyerekeknek szeretnénk továbbra is örömet szerezni az újabb és újabb kifestőkkel, a kivágókkal, a kezükbe illő apró leporellókkal, a kuckónak is felhasználható óriás mesekönyvekkel és a további mesenaptárakkal. László Ágnes — Az ELEGANT MÁJUS 1. RUHAGYÁR „Márka“ boltjába fiatal, jó megjelenésű NŐI ÉS FÉRFIELADÓK jelentkezését várja. , - ’ -Továbbá MÉRETES SZABÓSÁGÁRA GYAKORLOTT SZERKESZTŐ-SZABÁSZTÓ, és VARRÓNŐT keres. Érdeklődni lehet: a 336-838-as telefonon. Jelentkezés személyesen: ELEGANT MÁJUS 1. RUHAGYÁR, Budapest VIII., Elnök utca 1. Kiskereskedelmi osztály. Szilárd Lászlóné. aesFim