Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-09 / 211. szám
6 liatin Will. . A MAGYAR NEMZET VITAFÓRUMA Vélemények a tévévitában Ködös vidék című Vitafórumunk augusztus 3-i számában megjelent íráshoz számos hozzászólást kaptunk. Megköszönve olvasóink fáradozását, néhány levélből vett összeállítást közlünk. Egyben elnézést kérünk azoktól, akiknek írása egyrészt rovatunk korlátozott terjedelme miatt, másrészt azért nem kapott nyilvánosságot, mert az ismétléseket lehetőség szerint el kívántuk kerülni. Terjedelmi okok késztetnek arra is, hogy e vitát ezúttal zárjuk le. A TELEVÍZIÓZÁS szociálpszichológiájával foglalkozó Percy H. Tannenbaum-könyvből indul ki Lőcsei Gabriella, amikor legnépszerűbb tömegkommunikációs szervünk funkcióját igyekszik fogyatékosságaival és erényeivel ábrázolni. ..A tudatos tévénézés — mondja Tannenbaum — nem az információkért van, hanem a szórakozásért.” ... Ám de mi is az, ami szórakoztat? Ezen kaptak majdnem hajba a Tannenbaum-könyv által említett konferencia résztvevői is. Van, akit remekül szórakoztat a prérik marcona fenegyereke, aki habozás nélkül „csinálja ki” vetélytársait, de menten elalszik egy irodalmi értékű filmen. Van, akinél öblös kacagásra ingerlő számok jelentik a szórakoztatást, de számos olyan ismerősömre is hivatkozhatnék, akit az egész televíziós műsorból csak az esti híradó érdekel. Pár évvel ezelőtt úgyszólván „lencseközelből” figyelhettem egy tanyai vállalkozás erőfeszítéseit. Villanyt vezettek az iskolába. Nem volt kicsiség a távoli törzshálózatból kiépíteni a vezetéket. Egy fővárosi szakiskola diákjai izzadtak az önként vállalt tárddalmi munkában. Adományból került ki a tévékészülék is. Egyik vidéki egyetemünk diákjai dolgoztak, hogy megörvendeztessék a tanyai kisdiákokat. Nézték is azok szorgalmasan a tananyagukhoz kapcsolódó adásokat. De hát tanyán az iskola a könyvtár, meg a művelődési ház is egyben. A felnőtteket is nyitott kapu várta este. Jöttek is. Pár napig. Azután elmaradtak. A tanító elárvultan ült akészülék előtt a tanteremben. Amikor fölvetette a gondját, azt a választ kapta: „Akkor tessék majd üzenni, ha a Kék fény megy!” A példával természetesen nem a Kék fény ellen kívántam szólni, amelynek etikai súlya, kriminálpszichólógiai jelentősége vitathatatlan. Sokan nézik a Kék fényt. De elgondolkoztató, ha valakit csakis az erőszak, az iskolázott fondorlat látványa képes lekötni! Helytelen lenne hibáztatni azokat, akiknek szemlélete nem képes ■megragadni a tördeltebb cselekményű, bonyolult képmontázsokban pergő filmeket. ÍGY ÉRTHETŐ a krimik népszerűsége, melyek többnyire azonos szerkezeti felépítésben, olyan szcenikai struktúrában kerülnek vászonra, amelyet a keskenyebb nyomtávon haladó intellektusok is ■képesek követni. Mégis szerintem elhibázott szerkesztői elképzelés oly sok bűnügyi filmet sugározni. , Tengeren túl, ahol csatornák tucatjain kommunikálnak és ahol jószerint gazdasági érdekek alakítják a műsorpolitikát is, megnyirbál- t tabban bár, de még mindig i bő adagolásban jut pódiumhoz az erőszak ábrázolása. Nálunk — ahol a közlési tér sokkal szűkebb — erre mére- t tezve kellene megszabni a kri- mik számát is, romantikus, illetve kalandfilmek helyettesítésével. Mert fiatalemberek tisztes körszakáll tenyészete, nosztalgia vonatok bodor füstfelhői és sok más tünet tanúsítja, mennyire hiányzik komputeres, szuper- rakétás életünkből, a levendula illatú, toronyórakongásos hangulat. Televíziós szakembereink nagy gonddal igyekeznek sok jót és hasznosat nyújtani. Szinte minden rendű és rangú, korosztályú egyén megtalálhatja a maga keretműsorát. Ám mégsem akarjon mindent a televízió! Még akkor sem, ha igen nagyok, szinte kimeríthetetlenek az adottságai. Hiszen számos, különösebb vizualitást nélkülözhető előadás, sikeresebben, a jelenlevők értelmi színvonalához alkalmazkodóbban bonyolítható le a művelődési házakban, klubokban. Inkább bevált, népszerű, értelmet-érzelmet mozgató műveket ismételjen. Őszintén bevallom: igencsak örültem a télen, amikor energiatakarékosság okán, későbben indult és korábban zárult az adás. Mert vajon kinek van szüksége arra, hogy többnyire idegborzoló horror sztorik, vagy balkezes erotikával fűtött filmek után térjen éjfél körül nyugovóra? Hiszem, hogy a televízió nem játszotta még ki összes kártyáit. Sok-sok éve van még ahhoz, hogy eredményesen szolgálhassa az emberiség — nemes értelemben vett — szórakoztatását, művelését. Selmeczi László EBBE A HELYZETBE a televíziót kezdetben a technikai csoda újszerűsége juttatta. Hódító útját nem annyira a műsor tartalmával kezdte meg, mint inkább azzal, hogy a közönség elé a technikai fejlődés megjelenésformájaként lépett. A tipikus életritmust követő mai ember sokszor fáradt az aktív pihenésre, kikapcsolódásra, inkább a képernyő előtt piheni ki magát, ahol vagy serkentő hatású vizuális mozgásélményben is részesül, vagy pedig a fáradt unalom altatja el és nyugtatja. A tévé a közölt műveket az olvasásnál könnyebben „emészthető” tálalásban adja elő. A könyv bármikor elővehető. A tévéadás között időben és alkalommal folyik: ha nem fejel meg vagy unalmas, egy kézmozdulattal kikapcsolható. A technikai újdonságból a tömegszórakoztatási ipar közegévé előlépett tévé történetében nagy lépés volt az ismeretterjesztő, művészeti stb. tárgyú adások terjedése. A technikai kivitel fejlődése és felkészült előadók felléptetése a szolgáltatást sok irányban javította ugyan, de az igények a műsoridő korlátozottsága miatt nem elégíthetők ki. Mit lehet műsorszolgáltatástól elvárni ? A néző, illetve a kereskedelmi szemléletben fogyasztó vagy vevő, csak a kínált áruhoz juthat hozzá, azaz egy időben kettő között választhat; a kínálat ezért gyengébb és rosszabb, mint az áruforgalomban A televízió és a néző sorsa ezért a körültekintő, sokoldalú és ügyes műsorszerkesztéstől, műsoranyag-készlettől és válogatástól függ. A szerkesztőkre súlyos felelősség hárul: a szórakoztatás nem lehet kizárólagos cél. Annak arányosan kell ismeretterjesztési és művelődési célokat szolgálnia. Egyet kell érteni Lőcsei Gabriellával abban, hogy az egyszerű televíziós szórakoztatásnak is lehet emberépítő haszna, és szórakozni és szórakoztatni „nemes matériával” is lehet. Meg kell adni az olvasásban elmaradt nézőnek a lehetőséget, hogy a képernyő segítségével hiánypótlásban részesüljön. Lehet-e itt számolni a helyzet javulásával? Színpadi művek egyenes adásban közvetíthetők, az elbeszélő műfajok esetében már nehezebb a megoldás. Regény vagy más epikai mű színpadi előadásra, megfilmesítésre vagy televíziós bemutatásra adaptálása azt a veszélyt rejti magában, hogy a mű eredeti közléstartalma módosul vagy éppen megsemmisül. Vannak művek, amelyek semmiképpen sem tűrik meg az adaptálást, csak olvasva őrizhetik meg eredeti üzenetüket. Bizarr ötlet volna például a Karthauss megfilmesítése. A KLASSZIKUS művek degradálásának elrettentő példája az a műveltségpótlék, amelyet a háború előtti időkben a magyar irodalmi érettségire készülő diákok az ún. „Réger”-puskák alakjában használtak; ezek a tömörítvények egy-egy irodalmi alkotást legfeljebb 100—150 szóra sűrített tartalmi kivonatban adtak közre és a teljes mű elolvasására fordítandó időt és fáradságot megtakarították. Ilyesmi az elmélyedést kerülő embereket juttatja felületes látszatműveltséghez. Lőcsei Gabriella utal arra, hogy a bár passzív televíziós szórakozás minőségétől függően együttérzést, segítőkészséget, örülni tudást, lelkesedést, de erőszakosságot is gerjeszthet. Ez igaz, különösen az egyoldalúan televíziós információkra szorítkozó emberek esetében. Az előző napi műsorszám a következő napokon társalgás tárgyává lesz, és maradó, ízlést fejlesztő és nevelő, de ugyanúgy ellentétes és bomlasztó hatással is járhat. Ez a hatás nem mindig egyértelmű. A műveltségkiegészítő funkcióban maradéktalant kellene nyújtani, mert a féltudás károsabb és veszélyesebb, mint a teljes tudatlanság. A tévé nyelvédelmi működése sem szorítható kizárólag a ritkán sugárzott nyelvvédelmi program keretébe. Hasonló követelmény a nyelvi, felfogásbeli és magatartási eldurvulás elleni küzdelem következetes folytatása. A tapasztalat ugyanis az, hogy az ízlés színvonala a tömegben lefelé nivellálódik, a tévében hallottak szalonképessé avatódnak, és utánzásra, sőt, fokozásra bátorítanak. Csak azt kívánhatjuk, hogy a tévéalkalmazásban rejlő lehetőségek kiaknázása végre érje el a mívesség szintjét. Dr. Jónás Kornél JÓBARÁTUNK és ellenségünk, a televízió, újabban egyre több „meglepetéssel” szolgál. Nemcsak a jó öreg népszínművekre vagy a meszszi múltban játszódó, érdektelen kosztümös filmsorozatokra gondolok, amelyeket a rossz nyelvek szerint részben azért tűznek műsorra, mert már lejárt értük a jogdíj fizetésének ideje, hanem a modernkedő, mindenáron valami újat produkálni kívánó optikai trükkökre, harsogó színkavalkádra. Az operatőr szereti a kedves sanzonénekesnőt egyszerre három képen mutatni, vagy jobbik esetben tükrök fókuszában megduplázni a baletttáncos figuráját. Mindettől a kép elmosódottá,, ködössé válik, amit nemegyszer, különösen, ha zenekarokról van szó, mesterséges füstfelhőkbe borítanak. A szemrontó villódzásokról, amelyeket a néző előtt produkálnak nem is beszélve, szegény néző csak kapkodja a fejét, majd a legegyszerűbb módját választja annak, hogy a legújabb vonalat követő látványtól megszabaduljon, kikapcsolja televízióját. Tehát: kevesebb technikai trükköt és tartalmasabb műsorokat kér a tévénézők többsége, miután már bebizonyosodott, hogy időnként olyant is tud a Magyar Televízió! (f. r.) MI VÉGRE van a televízió a világon? Hogy megismerjük, szeressük szórakozzunk és tanuljunk általa. Ez a katekizmus kérdés és felelet úgy tűnik, elfogadható. Mr. Tannenbaumnak és Lőcsei Gabriellának is igaza van. Legalábbis sok tekintetben. Mr. T. nagy igazságra hibázott rá. Ha a televízió meg akar újulni, a régiekhez kell visszatérnie. Ez a paradoxon csak látszólagos, s nem biztat, hogy minél ősibb gyenge filmeket ismételjen a tévé. Persze a romantikához sem szabad teljes egészében visszatérni. A kaland, a romantika, a jól tálalt és adagolt érzelemgazdagság, a jó humor valóban a legjobb szórakoztatás. Nos, a magyar- és a világirodalom kimeríthetetlen forrása ennek. Azonkívül ma is lehet kalandos, romantikus, szórakoztató történeteket írni. A baj oka másutt keresendő. Mégpedig abban, hogy a mi tévénk monopol helyzetben van és minden indokolt, indokolatlan panaszra talál mentséget. Pedig a megoldás akár KGST „kalákában” meg volna teremthető. Egyéni (helyi) kezdeményezésekre is van példa. Kábeltévék például Székesfehérváron. Ahol Moszkvától Bécsig, legalább tíz-tizenkét csatorna fogható. Az ország fővárosában ilyesmi nincsen. (Itt a hazai adó első és második programja sem fogható mindig megnyugtató módon.) EGYÉBKÉNT egyáltalán nem biztos, hogy távlatilag olcsóbb az öreg filmek és kazetták ritka és hézagos cseréje, mint a közvetlen műsorátvétel. Most egy-két szót a tévé és gyermeke, a video kapcsolatáról. Itt villognak igazán az „elodázás ideológusai” ahogy L. G. találóan nevezi őket. A századvég telekommunikációs Pató Páljai. Azok, akik, hogy semmit vagy nagyon keveset kelljen tenni, féltik a magyar polgárt, a káros ideológiáktól, akik szerint a videózás luxus, ezt mondták a Coca-Colára, a hűtőszekrényre, Zilahyra, a televízióra, azaz mindenre, ami új, ami gondokat jelent, amiért dolgozni kell és amiért felelősséget kell vállalni. Pedig a videózás (benne a nem ipari, hanem egyéni videózás is) nem luxus. Ha most a laikus előtt annak is tűnik, csak az elodázok teszik azzá. Amiben L. G.-vel nem értek egyet: a videózás soha nem fogja megenni a szülőanyját, a televíziót. Csak az emberek nem élnek békében egymás mellett. Az általunk létrehozott művek sokkal inkább. A gramofon nem ette meg a hangversenyre járást. A rádió nem bántotta a színházat. A televízió nem gyilkolta le a filmet. Nem vitatom, hogy néha szembekerülnek egymással, átmenetileg. A holnaputánnak is lesz televíziója. Technikailag , és tartalmilag lehet, hogy már lesz, de lesz. Azért ennyire a vidék nem ködös. Antalfia Jenő Budapest Kétségtelen, a tévé alaposan belopta magát életünkbe, s akár örvendetes ez, akár sajnálatos, már annyira mindennapjaink részévé vált, hogy én azért még nem kongatnám meg a vészharangot felette. Emlékezzünk csak: mikor a mozi elterjedőben volt, sokan a színház jövőjét féltették, amikor a rádió meghódította a világot, a sajtó létjogosultságát kérdőjelezték meg, a tévé uralomra jutásától viszont a mozi elsorvadását jósolták. Nem így történt. Némi válság és átrendeződés után mindegyik intézmény tovább virult és virul ma is, hátán nem is oly módon és mértékben mint annak előtte. Bizonyosra vehető tehát, hogy a képmagnó elterjedésével a televízió jelentősége is csökkenni fog. Ennek — szerintem is — csak úgy lehet majd elejét venni, ha a tévé fokozatosan átformálja műsorát jobban figyelembe veszi a néző kívánságát, emeli a szórakoztató műsorok számát és szintjét, hiszen — ahogy cikkírójuk hangsúlyozza — „szórakoztatni lehet nemes matériával is”. Elmondanám, mint átlagnéző, melyek azok a műsorok, amiket lehetőleg mindig megnézek. A „Kuckó”-t, a Híradót, a portréfilmeket, a kulturális műsorokat, vetélkedőket ,az Elmebajnokságot, s az oldottabb, szellemes Teleferét, ami a legjobbak közé tartozik. Azt ajánlom a tévé szerkesztőségének — az annyit hangoztatott és sürgetett demokratizmus szélesítése, érvényesítése érdekében is —, végezzenek széles körű közvélemény-kutatást, valamiféle kívánságfelmérést a különböző foglalkozásúak körében, és akkor majd meglátják milyen irányba kell haladniuk, hogy a tévé műsora fokozza népszerűségét. Boór Vilmos nyugdíjas VISSZATÉRVE „Életet az éveknek” című olvasólevélre, teljes mértékben egyetértek a hozzászóló panaszával. Magam sem tudom megérteni a televízió műsorszerkesztőségének azt az álláspontját, amellyel ezt az idősebbek és idősek számára kéthavonként sugárzott műsort megszüntette. Kérdem, hogy a sok száz program mellett miért nem lehet havonta legalább egy alkalommal részünkre is sugározni ezt a kedvelt műsort. Úgy vélem, ennyit a már kötelességeiket teljesített idős emberek megérdemelnének. Nagyon örülnénk, ha sikerülne kedves műsorunkat visszakapni. Persze nem kívánnánk főműsorban, jó lenne úgy, mint eddig, du. 16 óra körül! Duka Tivadarné nyugdíjas Budapest Belerobbant életünkbe a televízió, és akik nézik azoknak átalakította egész életvitelét. Az emberek zöme azért vette ezt a „tartós fogyasztási eszközt”, mert élményt kívánt szerezni, ki akart kapcsolódni, otthoni szórakozást remélt szerezni. Ilyenformán tudomásul kell venni, hogy az étlapnéző (aki a tankönyv szerint nincs) szórakozni kíván. Bár nálunk — mint Lőcsei Gabriella írja — idő előtti a kérdés, mégis felmerülhet: megöli-e a videózás a televíziót? Nézetem szerint nem. Eltekintve attól, hogy az intézmények és műfajok nehezen halnak el, mert van opera, operett, színház, mozi, rádió, sőt lírai költemény is, a televíziónak van egy olyan varázsa, ami a videónak nincs és ez a jelenlét illúziója. Amikor újév napján a bécsi filharmonikusokat nézem és hallgatom, úgy érzem a helyszínen vagyok. (Nem értem, miért adnak egy-egy ilyen eseményt felvételiről?) Aztán a kazetta nem változik, de az egyidejűség, mint bizonytalansági tényező érdekfeszítő. Rögzítések, váratlan fordulatok növelhetik a szórakozás intenzitását. Cai'Uso és Galli- Curci annak idején megbukott sokszoros helyárak mellett. Mostanában az ejtőernyős a Parlament tetőzetére szállhat le, de előfordulhat, hogy világrekord születik. Úgy vélem a műsorszerkesztés keveset ér az egyidejű helyszíni közvetítés lehetőségével. A felvétel nem pótolja az egyidejűséget, esetében már nem érzem magam résztvevőnek. Nem akarok jósolni, de a video és televízió versenyében a műsorszerkesztő kénytelen lesz több helyszínt kapcsolni, úgyhogy ebből a versenyből a néző győztesen profitálhat. Dr. Szendrei György Századok, fészázadok... SZEPTEMBER 11., 1685.: Kéthónapi ostrom után a Schulz generális által vezetett császári-királyi csapatok elfoglalták Eperjest. SZEPTEMBER 14., 1935.: Franciaországban előkészítés alatt állt két szakszervezet egyesítése: a CGTU-é (Egységes Általános Munkaszövetség) és a CGT-é (Általános Munkaszövetség). Az Új Igazság című, magyar nyelvű lap (a Francia Kommunista Párt magyar nyelvű csoportjának lapja) a következőket írta a fentiekről szeptember 14-i számában: „Szakítani kell azzal a gyakorlattal, amely inkább csak papíron ismerte el az egységfront szükségességét és arról általánosságban beszélt. .. Az egységfront nemcsak eszköz arra, hogy a reformista befolyás alatt álló munkásokat megnyerjük a kommunizmus mint eszme számára. SZEPTEMBER 15—16., 1935.: A náci párt kongresszusa Nürnbergben, amelyet hivatalosan a „győztesek kongresszusának” neveztek. A jelenlévők elfogadták a hírhedt nürnbergi faji törvényeket, amelyek kü-.ennséget tettek az államhoz tartooOS eo az u.siamGigái sagaozotU Ceainarjá teneteit nejuiot axiamtiij.eai. aitUiOU Gxkxjuuilyt KUpiilli,,iili.Guáiilll anaxupOi gazdági uvanycuiie*y i0áZuitá, hogy az ílleto a ,,ieanooGj.enUu tajuoz” tartozik. Itíjdit es nem kózott u»os vuit a niáza a SctgxkUics. A „feiáuoorencitr’ es „aisooaienuu taj ivep-Vise*iri.iie& Uctcíió^a^Uú »avuL eg^uitecetét Koncentrációs laporoa nurcolabsát bűntetteit. 15—16., 1935.: A Mag.* ai Oi-Szagi Szoeiáxuemoxviata Partuaimiticaniit Kongresszusa, amelynek naca.iorata a fasizmus elleni harcot hangoztatta. SZE*-AiCiiVijaEjdt, ír Kin.: Párizsban nemzetközi tiltakozó konferenciát tartottak a készülő olasz agresszió ellen, Abesszínia védelmében. A konferencián Anglia, Franciaország, Olaszország és más országok több mint százhúsz társadalmi szervezete képviseltette magát. (Összeállította: Balogh Ágnes) A színházak Operaház: szó: Bánk bán (Bérletszünet, 7) — V: Manon Lescaut (Bérletszünet, 7). Madách Színház: H: Sze, Cs, Szó, V: Jövő H: Macskák (8) Vígszínház: H: A tizedes meg a többiek (7) — K: Ugyanaz hátulról (7) — Sze, Jövő H: A láthatatlan légió (Heltai J. béri. 1. ea., Jövő H: Ditrói M. béri. 1. ea., 7) — Cs: Merlin (fél 7) — P: Játszd újra, Sam! (8) — Szó: A balek (7) — V: P: Richard (7). Pesti Színház: Szó, Jövő H: Rémségek kicsiny boltja (8) — Szó: bemutató) — Cs: Equus (7) — P: Vak Béla király (7) — Szó: Kőműves Kelemen (7) — V: Deficit (7). Fővárosi Operettszínház: p: Szó, V: A mi dalunk szól (7) Mikroszkóp Színpad: P, Szó, V: Bal? Jobb? Bal!! (fél 8) — Jövő H: Illetékesek vagyunk (fél 8, bemutató). Vidám Színpad: P, V: Kabosshow (7) — Szó. Jövő H: Hajrá, magyarok. (7) — Szó: Őrült nők ketrece (éjjel fél 11). Marczibányi téri Műv. Ház: Szó, V: Az ördög három aranyhajszála (az Arany János Színház vendégjátéka, de. fél 11, V: du. 3) heti műsora Állami Bábszínház a Jókai téren: K: Sz. Cs, P. Szó, V: Jancsi és Juliska (de. 10, Szó: du. fél 3, V: de. fél 10 és fél 12) — a Népköztársaság útján: Sze. Cs, P. Szó, V: Gulliver Liliputban (du. 3, Szó: du. 4, V: de. 11 és du. 4) Mátyás-templom: K. Szó: A Corelli Kamarazenekar hangversenye (8) — Cs: Pécsi Sebestyén orgonaestje (8) — P: Kistétényi Melinda orgonaestje (8). Budapest Kongresszusi Központ: Szó: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye (7). Pesti Vigadó Hangversenyterme: Cs: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye (fél 8). Aquincumi Múzeum: V: A Concentus Consort régizene együttes hangversenye (de. 11). Zeneakadémia: H. K. Sze, Cs, P. Sze, V: Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny. Fővárosi Nagycirkusz: Szó, Cs. P, Szó, V: Békekarnevál (fél 8, Cs. P, Szó: du. fél 4 és este fél 8, Szó: de. 10 is!, V: de. 10 és du. fél 4). Szereposztás és rövid tartalom a Pesti Műsorban található! Hétfő, 1935. szeptember 9. BUDAPEST V., KÁROLYI MIHÁLY UTCA 11—15. Budapest belvárosában CSAPOLT GOLD FASSL SÖRREL, HIDEG ÉS MELEG VÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEKKEL, SÖRKORCSOLYÁKKAL várja kedves vendégeit az ERZSÉBET SZÁLLODA légkondicionált JÁNOS PINCE SÖRÖZŐJE naponta 11—23 óráig! Vasárnap szünnap. Asztalfoglalás: 189-024, 382-111. ■ CHiingax Harris