Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-01 / 153. szám
____________________ _______________________ Bajcsy-Zsilinszky a tarpaiak között 1973 szeptember elején aberekfürdői gyógymedence szélén ismerkedtem meg Pinkóczy Gusztávval. Ő tarpai lelkész volt éppen abban az időben, mikor Bajcsy-Zsilinszky tarpai kapcsolata megkezdődött. Elmondott nekem néhány epizódot, legnagyobbrészt ismeretlen adalékok ezek, ne menjenek feledésbe. Elmondta Pinkóczy, hogy abban az időben Kelemen Gyula volt a beregi református esperes. A beregi népművészet lelkes támogatója, a vásárosnaményi háziipari szövetkezet megalapítója, minden jó magyar ügyet lelkesen támogató férfi. Hát hogyne támogatta volna Zsilinszkyt is, aki a tarpai kerületben akart fellépni országgyűlési képviselőnek. Irt Pinkóczynak, hogy ő is, meg a gyülekezete, minden támogatást adjanak meg Zsilinszkynek. Nem hiába írt. Tarpán Zsilinszky mindig a református parókián szállt meg. Nagy szobát, jó kosztot, meleg barátságot kapott ott. Sokat beszélgettek, tárgyaltak, tervezgettek. Zsilinszkynek az volt a véleménye az akkori magyarországi falvakról: — Gyönge nép, romlott értelmiség! Tarpát hét „törzs"-re osztotta Zsilinszky Nemzeti Radikális Pártja. Mindegyik törzsnek volt egy „törzsfő”-je, aki a rábízott törzsben szervezett, agitált. Egyik ilyen „törzsfő" volt a tarpai egyház kurátora, vitéz Bede Béla községi főbíró. Az ő nagy csűrében tartottak számos alkalommal „törzsi" megbeszélést, s kellemes hangulatú halvacsorán barátkoztak utána. A Bede csűr szomorú emlékezetű is lett, mert egy alkalommal a csendőrök ott fogták el Zsilinszkyt, és vasba verve készültek elhurcolni. Csürke Ilka főzőasszony azonban szíves szóval meginvitálta őket, hogy csak nem mennek el vacsora nélkül. S míg a csendőrök jóízűen falatoztak, Ilka asszony titokban ellopta tőlük Zsilinszkyt, kimentette a csűrből. Merész tett volt ez abban az időben, hiszen aki mert valamit tenni Zsilinszkyért, „arra már csattant a puskatus’’. Zsilinszky nem volt jó szónok, pedig a magyar nép a Jó előadót kedveli, s azt hallgatja szívesen. És mégis úgy szerették a szavát hallgatni, mintha a legkiválóbb szónok lett volna. Mert ő egyszerűen, érthetően, barátságosan beszélt, és a nép ,mely a jegyzők, urak durvaságához volt szokva, megérezte, hogy benne jó barátot kapott” — mondta Pinkóczy Guszti bátyám, visszamerengve a régidőkbe. Ajánlották a „törzsfők” Zsilinszkynek az 1935-ös választás alkalmából, hogy az ellenjelölt példájára ő is adjon öt pengőt azoknak a szavazóknak, akiknek voksa megvásárolhatónak látszik. Ő annyit mondott: „Nem adhatok. Legfeljebb a télikabátomat adhatnám oda." A vitézi rendbe tartozó szavazókat egy ízben úgy hódították el tőle, hogy minden „vitéz” felhívást kapott a szolgabírótól, hogy aki nem szavaz Zsilinszkyre, az kap egy hasas kocadisznók Az volt a tarpai „30 ezüst pénz”. Csak vitéz Bede Béla tartott ki mellette, neki nem kellett a hasas koca, neki Zsilinszky kellett. Valahányszor Tarpán tartózkodott, mindig részt vett a református istentiszteleten (ő evangélikus volt). Zsúfolt tömeg volt olyankor a nagy templomban, még a padok között is álltak, és nézték őt lelkesen. Egy alkalommal, böjti bűnbánati hét egyik estéjén megint ott ült a templomban Zsilinszky, s az elébe tett énekeskönyvből énekelte ő is a bűnbánók zsoltárát. Ez a hét úgynevezett „néma hét” volt, mikor a képviselőjelöltek már nem beszélhettek nyilvánosan a népihez. Egyszerre csak, miközben Pinkóczy fent a szószéken prédikált, kinyílt a templomnak a községháza felőli ajtaja, és teljes fegyverzetben két csendőr vonult be a templomba. Puska a vállukon, kakastollas csákó a fejükön. A felháborodott tömeg rájuk rohant volna, de akkor a kántor rázendített a panaszzsoltárra: „Öröködbe Uram, popó nyolc jöttek • Ét szent templomodat meglendítették ...” Ez a megrázó értek, a 79. zsoltár, melyet szíve és panaszkodó órája teljességéből énekelt a gyülekezet, meghőköltette a fegyvereseket, gyorsan kisiettek a templomból. Az eset annyira felháborította Zsilinszkyt, hogy az istentisztelet után azonnal felhívta telefonon Keresztes-Fischer belügyminisztert, és rögtöni intézkedést kért. A miniszter ezt válaszolta: „Azonnal kivizsgáltatom az ügyet, és 24 órán belül megadom a választ.” Miniszteri utasításra a szolgabíró „kivizsgálta” az ügyet, megvédelmezte a csendőröket, hogy azok nem tarpasak voltak, csak a választások idejére egy más helyről odavezényelt járőr, s mivel azt látták, hogy este nagy világosság van a templomban, benéztek, nem szegik-e meg ott a „néma het"-et. A választási nagygyűlést Tarpán mindig az ősi kálvinista énekkel nyitották meg. Ezt harsogták előtte: „Te benned bíztunk eleitől tova!” De az énekelők közül sokan ezt nem az Úristenre, hanem Zsilinszkyre vonatkoztat ták. A tarpaiak egyébként neki köszönhették, közvetve, az orgonájukat is. Régen vágytak már templomi orgonára, de hiányzott a költség. Az egyik képviselőválasztás kortesvasárnapján a templomban felemelkedik a főjegyző, aki presbiter is volt, s örömmel jelenti, kezében van a főispán úr levele arról, hogy hatezer pengőt ad a tarpai orgonára. Mindenki tudta, azért, hogy ne szavazzanak Zsilinszkyre. „A hatezer pengőt elfogadtuk,az orgona meg is szólalt, de mi azért csak Zsilinszky mellett szólaltunk meg.” Persze, aztán meg kellett lakolnia Pinkóczy Gusztávnak is a Zsilinszky melletti hűséges szolgálatai miatt. Büntetésekkel sújtották, hogy nem elég udvarán a „kapitány-víz”, meg a tűzoltó pemete, meg hogy a kapualja alól utcára csorog a szennylé, meg egyéb ilyenek. Feljelentették egyházi főhatóságnál is, koholt vádakkal. De nem bírtak vele, sőt egy ízben nevetségessé is tették saját magukat ország-világ előtt. 1936-ban, a hősök vasárnapján eljött Zsilinszky Tarpára, és részt vett az istentiszteleten. Ott volt a község egész vezetősége is: főjegyző, bíró, községi képviselőtestület tagjai, felekezeti iskolák vezetői a zsúfolásig telt templomban. Pinkóczy prédikált, és beszédének alapigéje a Péter apostol első levelének második részében a 24-ik vers volt:.......az ő sebeivel gyógyultunk meg!” Beszédében felemlegette a magyar sebeket. Idézett Rákóczi híres kiáltványából, mely úgy kezdődik, hogy kiújultak a nemes magyar nemzet sebei. Elmondta, hogy a legégetőbb magyar seb, nyitott seb a földkérdés, századok óta már. Lám 48 után is ez volt a nagy vérző seb, ahogy a nincstelen zsellér panaszolja: „Azt mondták, mikor a harcban ömlött vérem. Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem. Tíz arasz is jó lesz, gondolom magamban, Korántsem gyanítva, milyen igazam van. Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen, Adjatok egy szűk sírt hazám szent földjében." Így volt ez a legutóbbi háború után is, stb., stb. A beszéd vasárnap hangzott el, kedden már csendőrök hallgatták ki a papot, mert a jegyző, MÉP- főtitkár, iskolaigazgató meg mások nemzetgyalázásért, lázításért feljelentették. Nagy per támadt. A hallgatók közül százakat kihallgattak. Majdnem egy évig tartottak a kihallgatások. Aztán Debrecenben egy különbíróság tárgyalta az ügyet. Rengeteg nép volt ott. A főügyész igazoltnak nyilvánította a vádat, s megadta Pinkóczynak még az utolsó szó jogát. Pinkóczy azt felelte, hogy a vád különösen a sérelmezett versben kulminál, de ha ez nemzetgyalázás, akkor ő szívesen megszenved érte Arany János helyett. — Hogyhogy? — kérdezte meg Utődre a főügyész. — Úgy, hogy ezt a verset nem én költöttem, hanem Arany János írta 1850-ben. Tessék elővezettetni Arany János összes költeményeinek kötetét, ott megtalálják Koldusének címen. Az ügyész felfüggesztette a tárgyalást, előkerítették Arany költeményeit, megtalálták benne a Pinkóczynak tulajdonított „uszító” verset, s az eljárást megszüntették. Egyházi bíráság előtt is volt egy másik ügye. Ott Bajcsy-Zsilinszky írt ügyében meleghangú pártolást a bíróság elnökéhez, Kelemen espereshez ... Meggyilkolták Bajcsy-Zsilinszkyt, meghalt Pinkóczy is, meg a régi hűséges tarpai „törzsfák” is, sorra mind. De élénken él Zsilinszky emléke Tatján, és sírján nemcsak most, a századik évfordulón van virág, hanem minden időben. Dr. Szabó Lajos Taktaszada Magyar Nemzet Dr. Rajczi Rezső emlékezete Száz éve, 1886. július 6-án született Debrecenben. Mindkét nagyatyja kántortanító volt. Apja MÁV-hivatalnok, ő is az lett. A Tanácsköztársaság idején a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság gyermekvédelmi főcsoportjának politikai megbízottja. A rászoruló gyermekek életének egy történelmi pillanatra való megszépítéséért az életével fizetett. 1920. január 22-én, a letartóztatásakor elszenvedett bántalmazásokba belehalt. Az életét és gondolkodását befolyásoló élményösszesség meghatározó elemét azok a szellemi impulzusok alkották, melyekre joghallgatóként tett szert Ferenczy Gyula, Öreg János és Somló Bódog történelmi, bölcselettörténeti és jogbölcseleti kollégiumain, s azok a társadalmi-politikai tapasztalatok, melyekhez 1904— 1905-ben jutott az első országos vasutassztrájk, a debreceni általános munkabeszüntetés, majd a Csokonai-centenárium körüli szellemi csatározások, az első orosz forradalom kitörése kapcsán. Csatlakozott mindazon progresszív mozgalmakhoz, amelyek a felvilágosodás eszméit, a polgári civilizációt és humanizmust akarták „belopni” az országba; érték- és életmódváltozások előidézésével kívánták magasabb értelmi és morális színvonalra segíteni az emberiséget. Az eszperantó, a természetes életmód és a szabadkőművesség híve lett. 1914-ben már a Magyar Országos Eszperantó Egyesület és az alkoholellenes szabadkőműves világpáholy, a Független Good Templar-Rend Igaz Út csoportjának, s az Eszperantista Absztinensek nemzetközi Ligájának vezetőségi tagja, a Magyarországi Vegetárius Egyesület főtitkára, az Eszperantista Vegetáriusok Nemzetközi Ligájának, titkár-pénztárosa. Hitte, hogy az eszperantó elterjedése megteremti az alapot a nyelvi különbségek által széttagolt emberiség egyesítéséhez, a világbéke biztosításához. Korunk alternatív, új társadalmi mozgalmainak mintegy előfutárától, a természetes életmód sokszínű mozgalomegyüttesétől — mely alkohol- és nikotinabsztinenciát, iskolareformot, ifjúságvédelmet, földreformot, állat- és természetvédelmet egyaránt hirdetett — az emberi szervezetnek és az emberi képességek kibontakozásának legmegfelelőbb körülmények megteremtését remélte. A humanista eszmények következetes végiggondolása, a társadalmi igazság szenvedélyes keresése vezette a forradalmi munkásmozgalomba. .Megkönnyítette ezt az említett mozgalmakban, s különösen a világháború alatti antimilitarista mozgalomban való közös részvétel a szervezett munkásokkal, s olyan szocialista értelmiségiekkel, mint Landler Jenő, Vágó Béla, Somló Dezső, Hamburger Jenő, Bolgár Elek, Karikás Frigyes. Az őszirózsás forradalom győzelme után a forradalmat továbbfejleszteni akaró független szocialisták tömörítését segíti, majd a hazatérő Kun Bélához csatlakozva, részt vesz a KMP megszervezésében, a Vörös Újság szerkesztésében, tagja a párt második (illegális) Központi Bizottságának. Gadanecz Béla Élünk ám a A Magyar Nemzet június 12- megjelent számának „Napló” rovatában (a) szignóval — alkalmasint Antal Gábor tollából — szép méltatás jelent meg a száz éve született Forgács Rózsiról azzal a megjegyzéssel, hogy „nem bizonyos, él-e még valaki, aki látta e színésznőnek a század legelején kezdett és 1927-ben végleg befejezett pályáját”. Romain Rolland „Clérambault"-jának harsány felkiáltásával jelentkezem: „Élünk ám még, cimborát” Én bizony láttam 1905-ben a János vitéz előadásán a boszorkány szerepében! És ez az előadás felejthetetlen maradt számomra, annyiszor idézték gyermekkoromban, családi körben. . öt éves voltam és életemben először vittek színházba szüleim. Úgy gondolták, a János vitézt gyermekek is láthatják, élvezhetik. A Király Színházban, a magyar operettsikerek egykori végvárában akkor én mindent pazarnak, csodálatosnak láttam, amikor a zenekar mélyéből a kitűnő Konti József példájának ütemére megszólaltak az „Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam ...” első hangjai. Azután szétment a függöny és karikás ostorával megjelent Kukorica Jancsi, vagyis minden idők legnagyszerűbbmagyar operettprimadonnája: Fedék Sári. Majd Puska, vagyis Megyaszay Vilma — persze, ezeket a neveket csak később tanultam meg. Szép volt, gyönyörű volt minden a színpadon, az ámulat bénultságával figyeltem. Amíg nem jelent meg a Boszorkány. De amikor a Boszorkány — aki pedig Forgács Rózsi volt —, slampos uszályában, szétzilált szürke hajfürtjeivel belépett és a szerepétől követelt rikácsoló, rekedt hangján megszólalt, úgy elfogott a félelem, hogy hangosan sírni kezdtem. Csak úgy potyogtak a könnyeim, anyám hiába csitított, már bömböltem, üvöltöttem a rettegéstől, ökölbe szorított kezemmel fenyegetve a boszorkányt A zenekar már nem lehetett hallani, a színpadon megdermedt a játék — az egész színház a mi páholyunkra figyelt, és anyám hiába igyekezett megnyugtatni — és csak Üvöltöttem, sivítottam, gyermekszívem egész dühével a boszorkány felé. Akkor nyílt a páholy ajtaja és megjelent egész színpadi díszében Szirmai Imre, a János vitéz „francia királya”. Szirmai Imre a kor legelegánsabb színésze volt, amikor az akkori Korzón, a Kossuth Lajos utca Nemzetikaszinó oldalán megjelent, gomblyukában az elmaradhatatlan fehér szekfűvel, minden szem őrá tapadt. Ismerte szüleimét és most jött, hogy megnyugtasson — és megmentse az előadást. A francia király pompás , cimborám öltözete imponáló volt, és ahogyan megmagyarázta, hogy az a boszorkány — csak a színpadon olyan rút és ijesztő, mert az életben szép fiatal színésznő, aki még a légynek sem árt, megnyugodtam és — még el is mosolyodtam. Ennyi az emlékem Forgács Rózsiról, később a kor egyik legnagyobb magyar drámai színészének, a felejthetetlen Sasfiúknak — majd Néma leventének — azaz Törzs Jenőnek a felesége lett — együtt lettek öngyilkosok, amikor 1944-ben a németek megszállták Magyarországot. Varannai Aurél Hol sírjaik domborulnak A Sopron megyei Mesterháza temetőjének régi, elhanyagolt, gazos részében áll Mesterházy István 1848-as ezredes még jó állapotban levő, de gondozatlan síremléke. Mesterházy István a szabadságharcban Nagy Sándor József tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadtest lovas hadosztályának volt a parancsnoka. A világosi fegyverletétel után 18 évi várfogságra ítélték. Kufsteinben raboskodott, ahonnan 1853-ban, kegyelmet kapva szabadult. 1854-ben halt meg Mesterházán. Mesterházy Istvánról 175. születésnapja alkalmával a Kossuth rádió is megemlékezett április 23-i reggeli adásában. Jó lenne a már úgyis kevés szabadságharcos síremlékkel együtt erre is nagyobb gondot fordítani, még mielőtt megsemmisülne! A környező községek iskoláiban március 15-én, vagy október 9-án meg lehetne emlékezni Mesterházy Istvánról is és talán lehetőség nyílna arra, hogy a tanulók a síremléket és környékét is rendben tartsák. M. Gy. Budapest Kedd, 1986. júliuus 1— Egy régi kulturális előadássorozatról„Kitty" már régen megvan Közel 50 évvel, ezelőtti emlékeim között tallózva, úgy gondolom, nem lesz érdektelen megemlékeznem a Magyar Eszperantó Szövetség feltaláló szakosztályának egy olyan kulturális előadássorozatáról, melyen nem szakemberek is bepillanthattak a kultúra számos területének műhelytitkaiba és amelynek jelentősége véleményem szerint sokkal messzebbre mutat. Elöljáróban, a húszas évek végén, illetve a harmincas évek elején, mint a pécsi Erzsébet Tudományegyetem francia szakos bölcsészhallgatójával, a felejthetetlen emlékű Birkás Géza professzor megkedveltette a magyar—francia kulturális kapcsolatok történetébe vágó kutatási tevékenységet. Ebből a tárgykörből készült 1932-ben doktori értekezésem és amikor bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevél birtokában, származásom miatt képzettségemnek megfelelően elhelyezkedni nem tudtam, egészen más természetű foglalkozásom mellett. 1933-tól 1941- ig saját szorgalomból folytattamkutatásokat a könyvtárakban. Azok eredményeiről 1933 és 1941 között publikációim jelentek meg a Debreceni Szemlében, az Egyetemes Philológiai Közlönyben és a pécsi Pannóniában. Ezen tanulmányaimon kívül további témákból is gyűjtöttem sok érdekes anyagot későbbi feldolgozás céljából. így történt, hogy 1940 őszén egyik legjobb barátom, dr. Rácz Endre budapesti ügyvéd — a háború utáni népbírósági tanácselnök — a Magyar Eszperantó Szövetség ügyészeként felkért, hogy feltaláló szakosztályuk szabadliceális rendezvényein tartsak időnként előadást a magyar —francia kulturális kapcsolatok történetében végzett könyvtári kutatásaimról. Kérésének szívesen tettem eleget és még 1940 őszén az egyik kulturális rendezvényükön ismertettem a Debreceni Szemlében 1939-ben megjelent tanulmányomat Zala és Jókai kapcsolatáról, amit nagy érdeklődéssel fogadtak. A következő előadássorozatból megőriztem egy két személyre szóló látogatási igazolványt az 1942. január 4-től április 12-ig meghirdetett szabadlíceumra, amely kilenc matinéból álló előadásciklust tartalmazott. E meghirdetett előadásciklus végét nem várhattam meg, mert közben megkaptam az 1942. március 31-ére szóló munkaszolgálatos behívót. Abban látom e kulturális rendezvények jelentőségét, hogy azokban a szörnyű időkben az előadók arra törekedtek, hogy az emberi kultúra iránti érdeklődést ébren tartva, a hallgatóságban a humánus gondolkodás és szemlélet kialakítását elősegítsék. ■Dr: Kozma Antal Budapest MINDIG HAT A képest 2 ezer műkincs gazdát keres! Csak a „Képes 7” mellékletében közöljük folyamatosan a teljes listát. - Színes, 14 oldalas családi magazin - a KÉPES 7 12 oldalas rádió- és televízióműsor melléklete Megjelenik minden pénteken t Olvastam a szenzációs hírt, hogy megkerült Anna Frank barátnője. Én ezt már régen tudtam! Kitty Egyedivel, édesapám unokahúgával 1977-ben ismerkedtem meg személyesen, amikor Budapestre jött rokonokat OTTO H. FRANK BUCHENSTRASSE 12 CH- 4127 BIRSFEU3EN TELEFON 061 41 48 OS látogatni. Sok mindenről beszélgettünk és én megkérdeztem Kittyt, hogy nem ismerte-e véletlenül Anna Frankot Amszterdamban. Erre mondta, hogy jó barátnők voltak, sőt Otto Frankkal — Anna édesapjával — levelezik, aki második feleségével Svájciban él. Elkértem Otto Frank címét és megírtam neki, hogyan került egyik legszebb olvasmányom még közelebb hozzám. Az alábbiakban látható Ottó Frank válasza és annak fordítása. Egyedi Katalin * Kedves Kati/ Nagyon meglepődtem, amikor megkaptam az ön levelét és még inkább, amikor hallottam, hogy On Kitty Egyedi unokatestvére. ő biztosan elmesélte Önnek, hogy múlt évben férjével együtt nálunk járt, miután már hosszú évek óta nem láttam. 17.9.1977 Birtokomban van egy fénykép Anne tizedik születésnapjáról, ezen barátnői körében látható, Kittyvel együtt. Tudom hogy Anne csodálta Kittyt — aki valamivel idősebb volt nál — különösen, mert olyan jól rajzolt. Biztosan mindkettőjüknek jólesett végre megismerkedni egymással, és ön nyilván meglepetéssel hallotta, hogy Íme, ez az a „Kitty", aki Anne naplójában szerepel. , Minden jót kívánok önnek és szívélyesen üdvözlöm Otto Frank Liebe Cati, loh war sehr ers tátin t . Ihren lieben Brief zu erhalten und noch mehr zu hören, dass Sie Kitty Egyedy's Kusine sind. Diese hat Ihnen sicher ezählt, dass sie mit ihrem Mann voriges Jahr bei uns war, nachdem loh sie viele Jahre nácht mehr gesehen hatte. In meinem Besitz 1st ein Foto von Anne's 1.0. Geburtstag, auf dem sie mit ihren Freundinnen zu sehen ist, worunter auch Kitty. Ich weiss, dass Anne Kitty, die ja etwas Ulter ist, immer sehr bewundert hat, besonders weil sie so gut zeichnen konnte. Es war sicher schön fUr Sie beide, dass sie eiander endlich kennengelemt haben und Sie waren wohl iiberrasoht zu h3ren, dass sie die "Kitty" ln Anne's Tagebuch 1st. Indem ich Ihnen alles Gute wünsche, sende ich Ihnen meine besten Gz-iisse Ihr Volt egyszer egy Japán kávéház Felmerült a gondolat, hogy a volt Japán kávéház helyén, az írók Könyvesboltjában emléksarkot létesítenénk, hiszen a Japán kávéház a két háború közötti magyar irodalmi élet egyik színtere volt. Felkérem ezért mindazokat, akik az egykori Japán kávéházzal (Budapest, VI.,Andrássy út 45., túl. Kraszner Menyhért) kapcsolatban bármilyen tárgyi vagy egyéb (pl. történet, anekdóta) emlékkel rendelkeznek, azt, vagy annak fotóját, illetve leírását címemre megküldeni szíveskedjenek. Előre is köszönetet mondok minden segítségért. Dr. Vágó Györgyné Kraszner Marika